1. 2013. június 17-én fogadta el az Alkotmánybíróság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 17. § (3) bekezdése és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 4. §-a Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközéséről szóló indítványról döntő határozatát (a továbbiakban: Határozat)1. A vizsgált jogszabályi rendelkezések egyrészt megtiltották a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosultnak, hogy a Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben jogvita esetére választottbírósági eljárást kössön ki [Nvt. 17. § (3) bekezdés], illetve kizárta a választottbírósági utat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés tekintetében (Vbt. 4. §).
2. Határozatában az Alkotmánybíróság elutasította a fenti rendelkezések alaptörvény-ellenességének, illetve nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására vonatkozó indítványt. Emellett alkotmányossági követelményként megállapította, hogy a vizsgált jogszabályokat a szerzett jogok védelmét garantáló Nvt. 17. § (1) bekezdésére tekintettel kell értelmezni, vagyis az Nvt. és a Vbt. hatályba lépése előtt kötött szerződésekben kikötött választottbírósági megállapodás alapján folyó eljárásoknál a fenti rendelkezések a választottbírósági vitarendezést nem zárják ki.
3. Az Alkotmánybíróság többek között azt vizsgálta, hogy a két jogszabályhely ellentétes-e a Magyarország által kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményben foglalt vitarendezési szabályokkal, illetve az 1987. évi 27. törvényerejű rendelettel (a továbbiakban: Washingtoni Egyezmény) kihirdetett, az államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezmény rendelkezéseivel (a továbbiakban: Washingtoni Egyezmény, a Beruházásvédelmi Jogviták Nemzetközi Központja a továbbiakban: ICSID). Írásomban a Határozatnak ezekkel a részeivel fogok foglalkozni.
4. Az Alkotmánybíróságnak e körben lényegében azt kellett vizsgálnia, hogy magánjogi szerződéseknél (esetleg szélesebb körben) a választottbírósági utat a nemzeti vagyont érintően kizáró törvényi rendelkezések érintik-e és ellentétesek-e a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekben foglalt vitarendezési szabályokkal és a Washingtoni Egyezménnyel. Azonban, bár kétségtelen, hogy a bírák nem voltak könnyű helyzetben, elmulasztották a vitarendezési eljárással összefüggésben a felek között létrejövő jogviszonyok megfelelő elemzését. Ebből kifolyólag az itt vizsgált területen a Határozat nem egyszerűen hibás, hanem jórészt teljesen értelmezhetetlen és emiatt - a testület szándékaitól függetlenül - a későbbiekben akár nehézségeket, hátrányokat okozhat Magyarország nemzetközi gazdasági jogi viszonyaiban, vagy a beruházókkal keletkező jogvitáiban.
5. Előrebocsátom, hogy álláspontom szerint a kérdéses jogszabályok nem ellentétesek a 3. pontban írt nemzetközi szerződésekkel avagy ez az ellentét csak a magyar és a nemzetközi jogi szabályok nehezen megalapozható értelmezése alapján tételezhető. Ugyanakkor állításaimból az nem következik, hogy egyetértenék az Alkotmánybíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a vizsgált szabályozás nem sért egyéb nemzetközi szerződéseket, az pedig különösen nem, hogy akár jogpolitikai, állami vagyongazdálkodási vagy bármely egyéb szempontból helyesnek vagy szükségesnek tartanám a szabályozásnak ebben a formájában történt bevezetését. A megfelelő elemzés ugyanakkor kimutathatja, hogy a beruházásvédelmi egyezményeken alapuló vitarendezést valójában nem érintik és nem is gátolják vagy korlátozzák a vizsgált jogszabályok, és ezzel elkerülhető, hogy a nemzetközi jog sérelmének felvetése olyan körben merüljön fel, ahol ez nem indokolt.
6. A következőkben először röviden bemutatom a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények rendszerét, a Washingtoni Egyezményt, valamint a beruházásvédelmi egyezményeken alapuló befektetők és államok közötti vitarendezést, e körben különös tekintettel arra, hogy milyen típusú jogviszonyok állnak fenn a felek között. Majd, az alkotmányossági vizsgálattal érintett magyar jogszabályok tartalmi értelmezését követően megvizsgálom, hogy hol merülhet fel kapcsolat e rendelkezések és a beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési szabályai, illetve a Washingtoni Egyezmény között és röviden értékelem az alkotmánybírósági Határozatban tett a beruházásvédelmi egyezményekbe és a Washingtoni Egyezménybe ütközésre vonatkozó megállapításokat.
7. A beruházásvédelmi jog rendszerét és szabályait igyekszem viszonylag részletesen bemutatni. Szá-
- 1/2 -
mos esetben foglalkozom olyan kérdésekkel, ahol a szakirodalom vagy a joggyakorlat nem képvisel egyértelmű álláspontot, ilyenkor igyekeztem az eltérő nézeteknek valamiféle közös halmazát bemutatni.
8. A nemzetközi beruházásvédelmi jog, mint a nemzetközi közjog, ezen belül is a nemzetközi gazdasági jog része, szűkebb értelemben azokat a követelményeket tartalmazza, amelyek szerint egy fogadó állam a külföldi befektetésekkel bánni köteles[2]. A nemzetközi beruházásvédelmi jogot egyrészt az elmúlt két évszázadban kialakult nemzetközi szokásjogi szabályok, másrészt az elmúlt két évtizedben ugrásszerűen megnőtt beruházásvédelmi nemzetközi jogi egyezmények alkotják[3].
9. A beruházásvédelem területén nem létezik átfogó, széles körű, például a WTO-hoz hasonló többoldalú egyezmény. A globális többoldalú egyezmény helyett a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények rendszere alakult ki. Az első mai értelemben vett kétoldalú beruházásvédelmi egyezmény 1959-ban született meg. Számuk először lassan emelkedett, de az 1990-es évektől kezdődő ugrásszerű növekedés nyomán ma már háromezernél is több létezik[4]. Ezen túlmenően számos regionális beruházásvédelmi rendelkezéseket is tartalmazó többoldalú egyezmény létezik, valamint az energiaszektorban létrejött együttműködést szabályozó Energia Charta Egyezménynek[5] is van a kétoldalú egyezményekhez hasonló, beruházásvédelmi rendelkezéseket tartalmazó fejezete. Magyarország a rendszerváltást közvetlenül megelőzően kötötte az első beruházásvédelmi egyezményeit és a mai napig mintegy 60 kétoldalú egyezmény megkötésére került sor, ezekből jelenleg 56 van hatályban.
10. Egy kétoldalú beruházásvédelmi egyezményben két állam arról állapodik meg, hogy milyen bánásmódot biztosítanak a területükön a másik államban honos befektetők beruházásainak[6], így az egyezmények materiális szabályai rendelkeznek például a jogellenes kisajátítás tilalmáról, a tisztességes és méltányos bánásmódról, a nemzeti elbánásról vagy a legnagyobb kedvezményes elbánásról. Sajátos helyzetet eredményez az, hogy a beruházásvédelmi jog szerződéses forrásait különböző államok közötti, sokban hasonló, de mégis eltérő szövegezésű rendelkezések alkotják, mivel az apró különbségek a jogalkalmazás során lényeges hatással bírhatnak az egyes ügyek eldöntésére.
11. A beruházásvédelmi egyezmények fontos része és egyben a beruházásvédelmi jog egyik sajátossága a vitarendezési mechanizmus, amely alapján az egyezményben foglalt választottbírósági rendelkezés szabta keretek között a beruházó közvetlenül kezdeményezhet választottbírósági eljárást a fogadó állam ellen (ld. részletesen a 18-38. pontok).
12. Emellett a beruházásvédelmi egyezmények tartalmaznak államközi választottbírósági vitarendezésre vonatkozó szabályokat. E szabályok alapján a két szerződő állam vállalja, hogy az egyezmény megsértéséből eredő jogvitáikat választottbíróság előtt rendezik. Ez a vitarendezési eljárás két szuverén állam között folyik és tárgya a nemzetközi közjogi szerződésen alapuló nemzetközi jogi kötelezettség megszegése és az ezért a nemzetközi közjog alapján viselt felelősség.
13. A beruházásvédelmi egyezményektől meg kell különböztetni az úgynevezett beruházási szerződéseket ("investment contract"). A beruházási szerződés egy állam, állami szerv vagy állami vállalat és a beruházó közötti megállapodás egy konkrét beruházás, koncesszió stb. megvalósítására. A beruházási szerződéseket elsődlegesen általában valamilyen nemzeti jog szabályozza, tehát azok nem nemzetközi közjogi szerződések[7], bár bizonyos elemeikre a felek döntése, esetleg a fogadó állam jogszabályai alapján vonatkozhat a nemzetközi közjog is. Természetesen az ilyen szerződések is tartalmazhatnak vitarendezésre vonatkozó kikötéseket, sőt a beruházási szerződésekben az ICSID választottbíróság hatáskörét[8] is ki lehet kötni[9].
14. Bár nem jött létre a beruházásvédelmi jog materiális szabályait tartalmazó, átfogó többoldalú beruházásvédelmi egyezmény, sikerrel járt viszont egy, az előbbinél kevésbé ambiciózus terv: a Washingtoni Egyezménnyel a szerződő államok 1965-ben létrehoztak egy olyan nemzetközi beruházásvédelmi vitarendezési fórumot, az ICSID-et, amely szándékaik szerint mentes az egyes államok befolyásától, valamint a diplomáciai védelem átpolitizáltságától és nehézkességétől, a fogadó állam bíróságainak esetleges elfogultságától és a viták rendezését a beruházó és az állam "fegyveregyenlősége" mellett teszi lehetővé.
15. Az ICSID lényegileg hasonló a nemzetközi magánjogi ügyekben általában eljáró "kereskedelmi" állandó választottbíróságokhoz: saját adminisztrációs szervezete, választottbírói listája, valamint eljárási szabályzata van, amely - más választottbírósági szabályzatokhoz hasonlóan - az eljárásban nagy hatalmat ad a feleknek az eljárás szabályainak alakítására. Azonban ugyanúgy, ahogy egy kereskedelmi állandó választottbíróság, csak akkor rendel-
- 2/3 -
kezik hatáskörrel, ha azt a jogvitában részes felek kikötötték, a Washingtoni Egyezmény sem hoz létre semmilyen választottbírósági hatáskört az ICSID választottbíróság részére, mivel utóbbi is csak olyan ügyekben járhat el, ahol a felek megállapodásukkal az adott jogvitára hatáskörét kikötik.
16. A fenti hasonlóságok mellett azonban az ICSID számos ponton különbözik a nemzetközi kereskedelmi választottbíróságoktól. Egy nemzetközi kereskedelmi választottbíróság ugyanis általában jónéhány szempontból alá van vetve valamilyen állam nemzeti jogrendjének. A Washingtoni Egyezmény aláírói ugyanakkor a nemzeti jogrendszerektől független, a nemzetközi közjog által szabályozott vitarendezési rendszert akartak létrehozni. Ebből erednek az ICSID eljárásának sajátszerűségei, amelyek közül a legfontosabbak, hogy az ICSID választottbírósági ítéleténél nincs helye érvénytelenítési, felülvizsgálati eljárásnak valamely nemzeti bíróság előtt egy nemzeti jog alapján: érvénytelenítésre csak a Washingtoni Egyezmény szerint meghatározott eljárásban és okokkal kerülhet sor[10], az ICSID választottbíróság ítéletek elismerését és végrehajtásának kötelezettségét pedig maga a Washingtoni Egyezmény tartalmazza, amikor kimondja, hogy az ICSID ítéletnél az Egyezményen kívüli jogorvoslatnak nincs helye, illetve minden állam úgy köteles végrehajtani az abban foglalt pénzügyi kötelezéseket, mint saját állama legfelsőbb bíróságának ítéletét[11]. További sajátossága az ICSID eljárásnak, hogy csak beruházásból eredő jogviták rendezésére lehet kikötni[12]. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a jogvita érdemére alkalmazandó jog tekintetében a Washingtoni Egyezmény a felek által választott jog hiányában a fogadó állam jogát és a nemzetközi jogot határozza meg[13].
17. A befektető-állam közötti jogvitákra választottbírósági hatáskör és így ICSID választottbírósági hatáskör kikötése három módon történhet:
a) beruházásvédelmi egyezményben foglalt felajánlással,
b) a fogadó állam belső jogszabályával adott egyoldalú felajánlással,
c) beruházási szerződésben, az adott beruházásra vonatkozóan[14],
melyek közül a jelen cikkben elsődlegesen az a. pontban foglalt esettel foglalkozunk (mivel a másik kettő esetre egyébként tudomásom szerint nincs példa Magyarországon).
18. A közvetlen választottbírósági vitarendezés, vagyis az, hogy a befektető közvetlenül indítson választottbírósági eljárást a fogadó állam ellen, a beruházásvédelmi jog sajátos intézménye. A korábbi nemzetközi jogi gyakorlatban egészen az elmúlt évtizedig a beruházásvédelem területén a beruházási szerződéseken alapuló vitarendezés volt a jellemző, tehát, amikor a befektető az állami szervvel kötött magánjogi jellegű szerződésében szereplő választottbírósági megállapodás alapján (esetleg a jogvita felmerülése után kötött magán- vagy közjogi megállapodás alapján) indított pert. Az ICSID első évtizedeiben az eljárások jelentős részét az ilyen jogviták jelentették, a beruházásvédelmi megállapodáson alapuló választottbírósági vitarendezés csak az 1990-es években kezdődött és ezt követően vált elsődlegessé az ICSID-nél. Maga a közvetlen vitarendezés lehetősége az 1960-as évek végén jelent meg először a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekben[15], de azóta mind a bilaterális, mind a multilaterális beruházásvédelmi (rendelkezéseket is tartalmazó) egyezményekben szokásossá vált[16].
19. A gyakorlatban a beruházásvédelmi egyezményen alapuló vitarendezés fóruma egyrészt lehet az ICSID vagy valamilyen eseti választottbíróság (pl. az UNCITRAL szabályzat meghatározása mellett), vagy valamilyen kereskedelmi jellegű állandó választottbíróság[17]. Magyarország beruházásvédelmi egyezményei a befektető állam vitarendezését illetően az ICSID mellett általában az UNCITRAL szabályzat szerint eljáró eseti választottbírósági hatáskört tartalmaznak.
20. A beruházásvédelmi egyezmények a befektetők és az államok között nem tartalmaznak "teljes" választottbírósági megállapodást: ez nem is lehetséges, hiszen a későbbi esetleges eljárásban részt vevő befektető személye nem ismert. Ehelyett a szerződő állam csak egy felajánlást tesz a másik állam befektetői felé, amely szerint a beruházásvédelmi egyezményben meghatározott körben előre hozzájárul a jogvita választottbírósági úton történő rendezéséhez (és a felajánlás betartását nemzetközi jogi kötelezettségként természetesen a másik szerződő állam felé is vállalja).
21. A választottbírósági megállapodás a befektető és az állam között akkor jön létre, amikor a választottbírósági úthoz a befektető is hozzájárul és ez legtöbbször magának a választottbírósági eljárásnak a megindításával történik meg[18].
22. A vitarendezési felajánlás alapján a befektetők által választottbíróság elé terjeszthető igények körét, vagyis a jövőbeli választottbíróság (tárgyi) hatáskörének egyik legfőbb elemét az egyezményben foglalt vitarendezési klauzula, még pontosabban, a fogadó állam által tett választottbírósági felajánlás határozza meg. A vitarendezési szabályok nyelvezete és így a hozzájárulás terjedelme egyezményről egyezményre változhat. Vannak olyan egyezmények, amelyben az állam csak a jogellenes kisajátítás esetében járó kártalanítás mértékének megha-
- 3/4 -
tározásával kapcsolatos igények választottbíróság elé terjesztéséhez járul hozzá, mások az egyezmény bizonyos (elsősorban a kisajátításra vonatkozó) rendelkezéseinek megsértésén alapuló igényeknél, megint mások az egyezmények valamennyi rendelkezésének megsértésénél. Vannak olyan egyezmények is, amelyek széles körben, a befektető és a fogadó állam között a befektetésből eredő vagy azzal kapcsolatos bármilyen jogvita esetére nyitják meg a választottbírósági utat. Bár nem vitatott, hogy ez a kérdés alapvetően a választottbírósági klauzula értelmezése alapján dől el, a felek közötti jogviszonyokkal összefüggésben tárgyaljuk (ld. A.4.2. pont).
23. Ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy a jelen cikkben is vizsgált jogszabályok érintik-e a befektető-állam közötti beruházásvédelmi egyezményen alapuló vitarendezést, a vitarendezésben szereplő felek közötti jogviszonyok természetével kell tisztában lennünk. A következőkben tehát egyrészt azt vizsgáljuk, hogy egy beruházásvédelmi választottbírósági eljárásban milyen jogi normák irányadóak, másrészt hogy a választottbíróság tárgyi hatáskörét rögzítő befektető-állam közötti vitarendezési szabály, amely a választottbíróság által elbírálható viták körét és jellegét meghatározza, milyen eligazítást ad e körben.
24. A beruházásvédelmi választottbíráskodásnál, akárcsak a nemzetközi "kereskedelmi" választottbíráskodásnál különbözhet a választottbírósági megállapodásra, a választottbíróságra és a választottbírósági eljárásra, a jogvita érdemére, az ítélet kikényszeríthetőségével összefüggésben (tehát érvénytelenítésére, elismerésére és végrehajtására) alkalmazandó jog. A jelen cikkben vizsgált kérdésekre tekintettel elsősorban a választottbírósági megállapodásra, illetve az ügy érdemére alkalmazandó jog kérdése releváns.
25. A beruházásvédelmi eljárásokban eljáró nemzetközi választottbíróságok az alkalmazandó jog kérdésében általában a felek által meghatározott szabályzat rendelkezései szerint döntenek, amelyek az alkalmazandó jog kérdésében általában a felek által választott jog alkalmazását rendelik, ennek hiányában pedig általában meghatározzák azokat a szabályokat, amelyek szerint választottbírónak meg kell határoznia az alkalmazandó jogot. A kereskedelmi választottbíróságok esetében az uralkodó felfogás szerint e kérdésekben a bíróság székhelye szerinti állam joga is szerepet játszhat. Ugyancsak felmerülhet a választottbíró által alkalmazott jog kiválasztásának értékelése az ítélet végrehajtása során, utóbbi esetben legtöbbször állam joga szerint, ahol a végrehajtást kérik.[19] Az ICSID esetében az a korábban már hivatkozott jelentős különbség, hogy az ICSID eljárást az Washingtoni Egyezmény, mint nemzetközi közjogi szabály és az ennek alapján elfogadott eljárási szabályok szabályozzák, és, mivel a Washingtoni Egyezmény szerint az ítéletet csak az ott írt szabályok szerint lehet érvényteleníteni, illetve az ICSID ítéleteknél nincs szükség azok külön elismerésére és végrehajtására, tehát e körben a nemzeti jogoknak nincsen szerepük. A gyakorlatban azonban az ICSID és a nemzetközi kereskedelmi választottbíróságok előtt lefolyó eljárások nem különböznek lényegesen.
26. A választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jog meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy a választottbírósági "megállapodás" egyik elemét képező, a fogadó államtól származó vitarendezési felajánlás egy nemzetközi közjogi instrumentumban, a beruházásvédelmi megállapodásban szerepel, tehát maga egy nemzetközi közjogi aktus. Ennek alapján nehezen vitatható, hogy a felajánlást és később az ennek nyomán keletkező választottbírósági megállapodást elsődlegesen a nemzetközi közjog szabályozza[20], legalábbis a választottbírósági felajánlást tévő fogadó állam részéről biztos. Ez a megközelítés jó eséllyel irányadó lenne a fentebbi pontokban ismertetetett valamennyi jogválasztási szabály alapján.
27. A jogvita érdemére alkalmazandó jog meghatározásánál, a fentebb jelzettek szerint, általában az igénybe vett választottbírósági fórumnak a jogválasztásra vonatkozó szabálya az irányadó (ha van ilyen). A beruházásvédelmi egyezményen alapuló választottbírósági eljárásoknál konkrétan a Washingtoni Egyezmény 42. cikk (1) bekezdése a jogvita elbírálásához a felek által választott jog alkalmazását írja elő, ennek hiányában a fogadó állam jogát, illetve a nemzetközi jogot. A beruházásvédelmi egyezményekben jellemző egyéb fórumok szabályzatai is kivétel nélkül a felek által választott jogot tekintik irányadónak, azonban jogválasztás hiányában eltérő részletszabályokat írhatnak elő.
28. A beruházásvédelmi egyezményen alapuló választottbírósági vitarendezésnél a felek jogválasztásának kérdésében a vitarendezési felajánlást tartalmazó egyezmény tűnhet irányadónak. E körben ugyanakkor felmerül a probléma, hogy a nemzetközi egyezmény felei nem teljes körben részesei a jogvitának (hiszen az a fogadó állam és a beruházó között zajlik). A másik probléma a gyakorlatban, hogy a beruházásvédelmi egyezmények vagy tartalmaznak jogválasztásra vonatkozó klauzulát,
- 4/5 -
vagy nem (Magyarország kétoldalú beruházásvédelmi egyezményei általában tudomásom szerint nem[21]) és igen sokféle módon jelölik ki az alkalmazandó jogot. Ezért valójában nem is feltétlenül szükséges, hogy ilyenkor az egyezményben foglalt jogválasztási rendelkezésre hivatkozni[22], hiszen az egyezményen alapuló igényérvényesítésénél a vita nemzetközi jog alapján folyik, "nemzetközi közjogi természetű".
29. Ennek megfelelően az alkalmazandó jog meghatározása mára a gyakorlatban viszonylag egyértelművé vált: akár az ICSID jár el, akár más választottbíróság, akár tartalmaz a beruházásvédelmi egyezmény jogválasztásra vonatkozó rendelkezést, akár nem, ha az ügy tárgya az adott egyezmény megsértése, vagyis ún. "treaty claim", az ilyen igény elbírálásakor a bíróság elsődlegesen a magát az egyezményt[23], illetve a nemzetközi közjogot alkalmazza. Ez az álláspont a választottbírósági gyakorlatban világosan megjelenik[24]. Természetesen nem problémamentes és egyértelmű, hogy az egyezményen túlmenően a nemzetközi közjogi szabályokat (pl. az egyezmény hivatkozása nélkül) milyen alapon és módon alkalmazzák a bíróságok ilyen esetben, de ez megint csak irreleváns a mi szempontunkból.
30. Az, hogy a nemzetközi szerződésen alapuló igényt elsődlegesen a nemzetközi szerződés és a nemzetközi közjog alapján döntenek el, nem jelenti azt, hogy az ilyen eljárásokban nem kerülnek alkalmazásra nemzeti jogok[25]. Ennek kereteit azonban alapvetően a nemzetközi közjog jelöli ki (például jogellenes kisajátítás esetén elsődlegesen a nemzeti jog irányadó abban, hogy az elvont jog vagyoni természetű jogosítvány-e, de ugyancsak a nemzeti jog irányadó lehet társasági jogi kérdésekben stb.), illetve néhány esetben kiegészítő jelleggel kerül alkalmazásra a nemzeti jog (pl. kamat meghatározása stb.).
31. A fenti helyzethez hasonló az az eset, amikor egy beruházási (magánjogi) szerződés megszegésével függ össze a beruházásvédelmi egyezmény szabályainak megsértése. A nemzetközi szokásjog kiindulópontja az, hogy egy magánjogi szerződés megsértése nem jelent az állam részéről automatikusan nemzetközi jogsértést[26], a jelen kontextusban a nemzetközi jogsértés megvalósulásához az államnak kell valamely, a beruházásvédelmi egyezményben foglalt kötelezettségét megszegnie. A beruházásvédelmi egyezményekben szereplő standardok közül a magánjogi (beruházási) szerződésszegéssel ilyen módon tárgyi összefüggésben lehet a tisztességes és méltányos elbánás, kisajátítás vagy az ún. ernyőrendelkezés[27]. Kétségtelen, hogy a joggyakorlat nem egyértelmű abban a kérdésben, hogy egy magánjogi szerződésszegéssel mikor jár együtt a beruházásvédelmi egyezmény megsértése, minden esetben[28[ vagy - a vélhetően többséginek tekinthető álláspont szerint - meghatározott, speciális esetekben[29]. A kérdést azonban nem szükséges tovább részletezni, mivel az általunk vizsgált téma szempontjából teljesen mindegy melyik álláspontot fogadjuk el, ugyanis mindkét esetben nemzetközi jogi jogsértés valósul meg a magánjogi szerződés megszegésével összefüggésben[30], így a választottbíróság egy nemzetközi igényt bírál el és a nemzetközi közjogot alkalmazza.
32. Korábban (ld. 22. pont) szó volt arról, hogy a beruházásvédelmi egyezményen alapuló befektető-állam közötti eljárásban a választottbíróság tárgyi hatáskörét az egyezményben foglalt, a gyakorlatban igen széles körben eltérő választottbírósági vitarendezési felajánlás határozza meg. Felmerül a kérdés, és, hogy egy beruházásvédelmi egyezményben szereplő vitarendezési klauza keletkeztethet-e hatáskört a választobíróság számára nem nemzetközi jogon alapuló jogviták elbírálására? Más oldalról fogalmazva meg a kérdést, kiterjed-e az egyezményben foglalt vitarendezési rendelkezés alapján a választottbíróság hatásköre például egy elsődlegesen magánjogi jogvita eldöntésére?
33. A magyar gyakorlatban (i) egyes egyezmények csak a beruházásvédelmi egyezmény meghatározott, a kisajátításra vagy a tulajdonkorlátozással kapcsolatos rendelkezéseinek megsértése miatt teszik lehetővé a választottbírósági vitarendezést31, (ii) mások a beruházásvédelmi egyezmény bármelyik rendelkezésének esetén[32], (iii) megint mások általában a "beruházással kapcsolatos jogvita" esetére[33] teszik lehetővé a választottbírósági vitarendezést[34]. A nemzetközi gyakorlatban hasonló példákat találunk.[35]
34. Az előző pontban bemutattuk, hogy amikor egy befektető a fogadó állam ellen igényt érvényesít egy beruházásvédelmi egyezmény alapján, akkor a jogvita érdemére elsődlegesen a beruházásvédelmi egyezményt, illetve a nemzetközi közjogot kell alkalmazni, vagyis a befektető és a fogadó állam között egy alapvetően nemzetközi közjogi vita folyik[36] elsődlegesen a beruházásvédelmi egyezmény alapján. Ésszerűnek tűnhetne tehát, hogy a beruházásvédelmi egyezmény vitarendezési klauzulája alapján kizárólag nemzetközi közjogon alapuló igényt érvényesíthet a befektető. A joggyakorlat alapján azonban a helyzet nem ilyen egyszerű.
35. Azt kétség nélkül rögzíthetjük, hogy a 32. pont a) és b) bekezdésében írt esetekben, tehát amikor a választottbíróság hatásköre a kisajátításra vagy egyértelműen az egyezményes rendelkezések megsértésére korlátozódik, akkor az kizárólag nemzetközi közjogi igényekre terjed ki és nem teszi lehe-
- 5/6 -
tővé, hogy a választottbíróság kizárólag a magánjogi jellegű beruházási (tehát egy koncessziós vagy bármilyen hasonló vállalkozási és egyéb magánjogi[37]) szerződésen alapuló ("contract claim") vagy egyéb (nemzeti) magánjogon alapuló igény (jogalap nélküli gazdagodás stb.) kérdésében döntsön[38] .
36. Ahogy fentebb jeleztük, ugyanez a helyzet akkor is, ha az egyezmény megszegésén alapuló igény az állam által elkövetett, vagy az államnak betudható magánjogi szerződésszegéssel függ össze, mivel elsődlegesen ilyen esetben is nemzetközi közjogi jogsértésről, és a nemzetközi közjog alkalmazásáról van szó.
37. A helyzet némiképp bonyolultabb a "harmadik típusú" vitarendezési szabály esetén: az ilyen széleskörű választottbírósági felajánlás esetén ugyanis a nemzetközi választottbíróságok számos esetben megállapították hatáskörüket a beruházási, tehát magánjogi szerződésből eredő jogvitákra is[39], általában azonban azzal a megszorítással, hogy a szerződéses igényekre vonatkozó hatáskör kizárólag az egyezményben részes fél állam szerződéses kötelezettségeinek elbírálására terjed ki, tehát olyan esetben, amikor egy beruházási szerződés közvetlenül az államot kötelezi[40]. Egy ilyen vitát tehát úgy kell elképzelni, hogy létezik egy egyedi magánjogi szerződés és egy ebből eredő szerződéses vita a befektető és az állam között (amelyben esetleg külön vitarendezési mechanizmus van), ám ennek igénybevétele helyett a befektető a beruházásvédelmi egyezmény alapján, mint "beruházásból eredő jogvitát" a beruházásvédelmi egyezményben meghatározott fórum elé terjeszti.[41]
38. Létezik azonban egy megszorító értelmezés is - amely szerint még az ilyen széleskörű vitarendezési szabály is csak az egyezmény megsértésének elbírálására teremt hatáskört - és ez megjelenik a joggyakorlatban[42] és a szakirodalomban[43] is. Ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy a kiterjesztő értelmezés nyomán a vitarendezési szabály szinte szubsztantív rendelkezéshez hasonló természetűvé válik, mivel nem kizárólag egy vitarendezési fórumot és eljárást határoz meg, hanem azon túlmenően biztosít a beruházó számára kedvezményt. Akárhogyan is van, az ilyen eljárások száma elenyésző a beruházási szerződésen alapuló jogviták között.
39. Összegezve a magyar beruházásvédelmi gyakorlatra tekintettel releváns nemzetközi jogi szabályokat rögzíthetjük, hogy
a) a beruházásvédelmi egyezmények az államok közötti nemzetközi közjogi szerződések, amelyekben az egyik állam a másik szerződő fél államban honos befektetők befektetéseivel kapcsolatos bánásmód követelményeit vállalja,
b) a Washingtoni Egyezménnyel létrehozott ICSID egy sajátos nemzetközi jogi vitarendezési fórum, amely beruházásvédelmi viták rendezésére jött létre, de hatásköre ugyanúgy külön alávetésen alapul, mint bármilyen más szokásos választottbíróságé, viszont sajátossága, hogy egyetlen állam nemzeti jogrendjéhez sem köthető, emiatt ítéleteinek érvénytelenítése, elismerése és végrehajtása egyéb választottbíróságokhoz képest "egyszerűbb", külön érvénytelenítésre vagy az elismerés/végrehajtás megtagadására elvben nincs mód,
c) a mai beruházásvédelmi egyezmények alapján a bánásmódbeli követelmények megsértése esetén az érintett befektető általában közvetlenül érvényesítheti a beruházásvédelmi egyezmény megsértéséből eredő igényét a fogadó állammal szemben az egyezményben meghatározott nemzetközi választottbíróság előtt, úgy, hogy a beruházásvédelmi egyezményben foglalt választottbírósági rendelkezés csak egy (nemzetközi közjogi) felajánlás a befektető felé, amely annak elfogadásával válik választottbírósági megállapodássá,
d) a beruházásvédelmi egyezményen alapuló választottbírósági eljárásban a befektető által előterjeszthető igények körét a beruházásvédelmi egyezményben foglalt választottbírósági felajánlás határozza meg, ezek vagy csak bizonyos egyezményi rendelkezések vagy valamennyi rendelkezés megsértésének esetére határozzák meg a választottbíróság hatáskörét,
e) az egyezményen alapuló igények elbírálásakor az eljáró választottbíróság elsődlegesen a nemzetközi közjog szabályait alkalmazza,
f) emellett a beruházási egyezményben foglalt széles körű választottbírósági felajánlást ("beruházásból származó valamennyi jogvita") számos választottbíróság értelmezte úgy, hogy az egyezményen kívül a beruházási szerződésekből származó jogviták elbírálására is hatáskört teremt, amelyet elsődlegesen az alkalmazandó nemzeti (magán)jog alapján bírál el, de az álláspont az elméletben és a joggyakorlatban részben vitatott, másrészt az ügyek számát tekintve nem a jellemző eset.
40. Az alkotmányossági vizsgálat elvégzéséhez azt kell tisztázni először is, hogy van-e bármilyen tartalmi összefüggés a Határozatban vizsgált jogszabályok és az érintett kétoldalú nemzetközi beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési rendelkezései, illetve a Washingtoni Egyezmény rendelkezései között. Amennyiben van ilyen tartalmi/hatálybeli összefüggés, akkor szükséges vizsgálni, fennáll-e bár-
- 6/7 -
milyen alaptörvény-ellenes összeütközés közöttük. (Ez egyébként egybevág az Alkotmánybíróság által a Határozatában rögzített módszertannal.) Az elemzésnek így az érintett magyar jogszabályok tartalmának meghatározásával kell kezdődnie.
41. Az Nvt. érintett 17. § (3) bek. az alábbiak szerint rendelkezik:
"Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság - ide nem értve a választottbíróságot - joghatóságát kötheti ki. A nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki."
"Nincs helye - sem magyarországi, sem Magyarországon kívüli választottbírósági hellyel (székhellyel) rendelkező eseti vagy állandó - választottbírósági eljárásnak... olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés...."
43. Az Nvt. 17. § (3) bekezdésének és a Vbt. 4. §-ának a szövege nem azonos. Az Nvt. prima facie a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult részére fogalmaz meg tilalmat arra, hogy a nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződéseiben választottbírósági eljárást kössön ki, amíg a Vbt. általában zárja ki a választottbírósági utat a nemzeti vagyont, vagy azzal kapcsolatos bármely jog vagy követeléssel érintett jogvitát érintően. Utóbbi tehát nemcsak a nemzeti vagyonnal kapcsolatos polgári jogi szerződéseknél, hanem az ott meghatározott nemzeti vagyonnal összefüggő bármely jog, igény vagy követelés tekintetében rögzíti a választottbírósági út tilalmát, feltéve, hogy az egyébként a Vbt. hatálya alá tartozik.
44. Ennek megfelelően a két norma együttes tartalmának legalább három értelmezése lehetséges. A legszűkebb (és egyébként vélhetően a jogalkotói szándéknak is leginkább megfelelő) értelmezés az, ha úgy tekintjük, hogy a választottbírósági eljárás kikötésének tilalma a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosultak polgári jogi szerződéseire vonatkozik: a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult ilyen szerződéseiben (vagy ilyen szerződéseiből eredő jogvitáira) nem köthet ki választottbírósági hatáskört. Ebben az értelmezésben a jogalkotó célja a Vbt. módosításával pusztán annak megakadályozása volt, hogy a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult a nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésből eredő jogvitákra külön megállapodásban vagy a Vbt. által elismert más módon kösse ki a választottbíróság hatáskörét és így azokat kivonják az állami bíróságok hatásköre alól (legszűkebb értelmezés). Egy második értelmezési lehetőség az előbbinél némiképp tágabb: eszerint a Vbt.-ben foglalt kiterjesztőbb megfogalmazás alapján a választottbírósági út a nemzeti vagyont érintő polgári jogi (magánjogi) jogviszonyokra tekintettel kerül kizárásra, függetlenül attól, hogy milyen alapon és formában történik a választottbírósági hatáskör kikötése[44] (közbenső értelmezés). A harmadik értelmezési lehetőség pedig a normatartalmat a Vbt. 4. §-a szerinti széles megfogalmazásban állapítja meg és minden olyan esetben kizárja a választottbírósági utat, amikor az ügy tárgya a nemzeti vagyont érintő valamely jog, igény vagy követelés, függetlenül annak jogági eredetétől, feltéve, hogy a Vbt. hatálya alá tartozik (legtágabb értelmezés)[45].
45. Az Alkotmánybíróság a Határozat 23. pontjában rögzítette, hogy "[m]ivel a Vbt. 4. §-ának az indítványban támadott szövegrésze… az Nvt. 17. § (3) bekezdésére tekintettel lett megfogalmazva - ahogyan arra az indítványozó és a törvény indokolása is utal -, ezért a két jogszabályi rendelkezés közötti szoros összefüggésre, valamint a kérdéses rendelkezések szövegszerű hasonlóságára és tartalmi azonosságára tekintettel az Alkotmánybíróság a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát egyszerre végzi el". Ez az értelmezés a két rendelkezésnek az Nvt.-ben foglalt vagy ahhoz hasonló normatartalmat tulajdonít, és kizárja a tilalom utolsóként említett legszélesebb értelmezését, de nem egyértelmű, hogy a két másik értelmezési lehetőség közül melyiket jelenti. A következőkben tehát a tilalom legszűkebb és a középutas értelmezését egyaránt figyelembe vesszük.
46. Az első tisztázandó kérdés, miként Határozatban is szerepel, hogy érinti-e az Nvt. 17. § (3) bekezdése, illetve a Vbt. 4. §-a a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények "hatályát"[46]. Először a legszűkebb jogértelmezést alkalmazzuk, vagyis azt, hogy az
- 7/8 -
Nvt. és a Vbt. a nemzeti vagyont érintő polgári jogi szerződésekben zárja ki választottbírósági hatáskör kikötését. Ez a rendelkezés kétféleképp érintheti a beruházásvédelmi egyezmény "hatályát": egyrészt, elvben, a beruházásvédelmi egyezményben foglalt vitarendezési megállapodás, másrészt jelentheti a beruházásvédelmi egyezmény valamely materiális szabályának megsértését: a magánjogi szerződésben foglalt vitarendezési szabályok módosításával, a befektetők által preferált választottbírósági út elvonásával nemzetközi jogi kötelezettség sérelmét valósíthatja meg. Ez utóbbi kérdéskörrel nem foglalkozunk, mivel az - úgy tűnik -, nem képezte az alkotmánybírósági eljárás tárgyát[47].
47. Érinti-e a polgári jogi szerződéses jogviszonyokban a választottbíróság kikötésének tilalma a beruházásvédelmi egyezmény befektető és állam közötti vitarendezési szabályát? Ha a 43. pontban említettek közül a legszűkebb értelmezésből indulunk ki, vagyis abból, hogy az érintett jogszabályok kizárólag a nemzeti vagyonnal rendelkezők polgári jogi szerződéseivel összefüggésben a nemzeti vagyonnal rendelkező részére tiltják a választottbírósági út kikötését, első látásra megállapítható, hogy nincs összefüggés a beruházásvédelmi egyezmény vitarendezési mechanizmusai és az érintett jogszabály között, mivel a választottbírósági út lehetőségét ott nem a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult magánjogi aktusa, hanem az állam, mint szuverén, nemzetközi közjogi aktusa biztosítja függetlenül attól, hogy maga az igény a nemzetközi jogon vagy a nemzeti magánjogon alapul.
48. Vizsgáljuk meg ezután a "közbenső" értelmezést, és feltételezzük, hogy a nemzeti vagyont érintő polgári jogi szerződéses igényekre általában tilos a választottbírósági út igénybevétele. Az előzőekben láttuk, hogy amikor a beruházásvédelmi egyezmény alapján eljárást indító befektető a beruházásvédelmi megállapodás vélt megsértésére hivatkozva indít eljárást, akkor nem érvényesít semmilyen magánjog által szabályozott vagy abból eredő igényt. Az eljárásban a befektető által érvényesített igény elsődlegesen a nemzetközi jogon, a kétoldalú nemzetközi szerződésen alapul: az arra jogosult, a Magyarországgal szerződő államban honos befektető arra hivatkozik, hogy Magyarország megszegte valamelyik, az alkalmazandó beruházásvédelmi egyezményben szereplő nemzetközi jogi kötelezettségét, tehát például jogellenes kisajátítást eszközölt, megszegte a tisztességes és méltányos elbánás kötelezettségét a befektetéssel kapcsolatban stb..
49. Ez akkor is így van, ha egyébként e nemzetközi jogi jogvitával valamilyen módon összefügg a külföldi befektető és a nemzeti vagyon kezelője között a nemzeti vagyont érintő valamely polgári jogi szerződés megszegése. A beruházásvédelmi jogvita alapja ugyanis nem a polgári jogi szerződés megszegéséből eredő igény, hanem az egyezményen alapuló igény: végső soron erről dönt a bíróság és a kérdés szempontjából irreleváns, hogy a nemzetközi beruházásvédelmi jogalkalmazásban nem teljesen egyértelmű, hogy milyen esetben eredményez a szerződéses kötelezettségek megszegése nemzetközi jogi jogsértést. Kétségtelen tény, hogy ilyen jogvitánál az eljáró beruházásvédelmi választottbíróság nyilatkozhat arról a kérdésről is, hogy történt-e szerződésszegés a magyar jog alapján, de lex causae az eljárásban a nemzetközi jog lesz. Tehát ilyen esetben sem állapítható meg tartalmi összefüggés a vizsgált rendelkezések és a Magyarország által kötött beruházásvédelmi egyezmény vitarendezési rendelkezései között.
50. Mivel a magyar jogszabályok "közbenső" értelmezése alapján a nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződéses igényekkel kapcsolatban tilos a választottbírósági út igénybevétele, a beruházásvédelmi egyezményben szereplő vitarendezési rendelkezést e szabályozás csak abban az esetben érinthetné, ha valaki abból a felfogásból indul ki, hogy az egyezményben foglalt alávetés alapján a választottbíróság hatásköre bármilyen, beruházási szerződésből származó (magánjogi) jogvitára is kiterjed (ld. 36-37. pontokat - természetesen ez csak az ott írt ún. "széles körű hozzájárulás" esetén merül fel). Mivel az Alkotmánybíróság a tartalmi összefüggés hiányát nem mondta ki, akár amellett is lehetne érvelni, hogy "implicite" egy ilyen értelmezés mellett foglalt állást. Ez azonban rendkívül hátrányos lenne Magyarország részére a beruházásvédelmi választottbírósági eljárásokban, hiszen egy, a nemzetközi gyakorlatban nem teljesen egyértelmű esetben egyoldalúan kiterjeszti a nemzetközi választottbírósági vitarendezést az állam által kötött magánjogi szerződések megsértésére (igaz, ha szűk körben is). Ilyen értelmezés persze közvetlenül nem következik a Határozatból.
51. Az államközi választottbírósági vitarendezésnél korábban jeleztük, hogy ott két szuverén állam közötti, a nemzetközi közjogon alapuló igények elbírálásáról van szó, így az itt vizsgált magyar jogszabályok azt semmilyen módon nem érintik. Ezzel kapcsolatban szerintem bármilyen további indokolás vagy magyarázat szükségtelen, hiszen erre a vitarendezésre maga a Vbt. nem terjed ki.
52. A Washingtoni Egyezmény, ahogyan fentebb láttuk, semmilyen nemzetközi választottbírósági hatáskört nem hoz létre, mivel semmilyen konkrét alávetési nyilatkozatot nem tartalmaz, tehát az csak és kizárólag akkor alkalmazandó, ha egy állam az ICSID hatáskörét egy beruházással kapcsolatos jogvitára külön aktussal kiköti (ennek három esetét ld. a 16.
- 8/9 -
pont alatt). A beruházásvédelmi egyezményekben foglalt ilyen "felajánlásokat" az előző pontban már tárgyaltuk. Az ott írtak alapján, ha a beruházásvédelmi egyezményben foglalt választottbírósági felajánlás nincs tárgyi kapcsolatban a Nvt. és a Vbt. érintett rendelkezéseivel, akkor e rendelkezések a Washingtoni Egyezményt sem érintik, mivel az egyezmény önállóan nem keletkeztet választottbírósági hatáskört.
53. Ha azonban abból a vitatható értelmezésből indulunk ki, hogy a beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési szabálya nyomán létrejövő választottbírósági megállapodás kiterjed a beruházási szerződések megsértéséből eredő jogvitára is, (továbbá az Nvt. és a Vbt. rendelkezéseinek a középutas értelmezését alkalmazzuk), akkor elképzelhető olyan ICSID eljárás Magyarország ellen, ahol a nemzeti vagyont érintő magánjogi igényt érvényesítenek vélhetően kizárólag a magyar állam ellen. Felmerül, hogy ilyen értelmezésben a választottbírósági felajánlás visszavonására alkalmazandó-e a Washingtoni Egyezmény 25. cikk (1) bekezdésének utolsó mondata ["Amennyiben a felek hozzájárulásukat adták, azt egyik fél sem vonhatja vissza egyoldalúan"], mivel így a jogszabály elfogadásával azonnal felmerülhet a Washingtoni Egyezmény érintettsége. Ezenkívül, természetesen érintett lehet a Washingtoni Egyezmény, ha az itt írt eljárásban az erre illetékes magyar bíróság a vizsgált jogszabályokra tekintettel tagadja meg az ICSID ítélet elismerését és végrehajtását.
54. A két másik alávetési esettel összefüggésben: Magyarország nem rendelkezik olyan belső jogszabállyal ("Beruházási törvény"), amely egyoldalú, nemzetközi jogi hatályú kötelezettségvállalásként bármilyen beruházással kapcsolatos jogvitára ICSID hatáskört ajánlana fel. Ami a befektetőkkel kötött egyedi "magánjogi" beruházási szerződéseket illeti, nincs tudomásunk olyan beruházási szerződésről, amelyben ICSID választottbíróság lenne a (magánjogi) szerződésben kikötött választottbírósági fórum[48]. A jövőre nézve nem kétséges, hogy amennyiben a Magyar Állam képviselője útján, vagy a Magyarország által a Washingtoni Egyezmény 25. cikk (4) bekezdés szerint bejelentett állami szerv, gazdasági társaság stb. (ilyen azonban valószínűleg nincs) olyan magánjogi szerződést kötne, amely ilyen választottbírósági kikötést tartalmazna, akkor az ilyen eljárás során született ítélet végrehajtását csak nemzetközi jogsértéssel, többek között a Washingtoni Egyezmény megsértésével lehetne csak megtagadni. Ez a probléma azonban orvosolható, ha az állami vagyont érintő beruházási szerződéseket Magyarország a Washingtoni Egyezmény 25. cikk (3) bekezdés szerinti bejelentéssel kivonja az Egyezmény hatálya alól.
55. Összegezve tehát, a vizsgált magyar jogszabályok csak az alábbi három együttes feltétel fennállása esetén érinthetnék a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekben foglalt befektető-állam közötti vitarendezési mechanizmust: a) olyan egyezmény esetén, amely széles, "a befektetéssel összefüggő minden jogvitára" kiterjedő választottbírósági felajánlást tartalmaz, b) ezt a felajánlást úgy értelmezzük, hogy az a kizárólag magánjogi eredetű jogvitára is kiterjed, c) magukat az érintett jogszabályokat is úgy értelmezzük, hogy azok általában tiltják a választottbíráskodást a nemzeti vagyont érintő magánjogi szerződésből eredő jogvitáknál. A Washingtoni Egyezmény érintettsége pedig kizárólag az ilyen kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények közvetítésével állhatna fenn. Ezek a feltételek lényegében azonban kizárják a jogszabályok érintettségét és végül is, az alkotmányellenességét.
56. Megjegyezzük továbbá, hogy a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények a magyar közjog szabályainak megfelelően a belső jogban megfelelő, általában törvényi/törvényerejű rendeleti szinten kihirdetésre kerültek[49]. Így felmerülhet, hogy pusztán a rendes bíróság általi jogértelmezéssel feloldható a két törvényi szintű rendelkezés közötti feltételezett összeütközés, például a nemzetközi jogi kötelezettséget kihirdető norma prioritása alapján[50].
57. De még ha az előző megoldás nem is lenne lehetséges a magyar joggyakorlatban, az Alkotmánybíróság egyszerűen állást foglalhatott volna az érintett magyar jogszabályok legszűkebb értelmezése mellett (ld. fentebb). Ezt az értelmezést alátámaszthatta volna azzal, hogy a szűk értelmezés az, amelyik egyértelműen kizárja a nemzetközi jogi jogsértést. De ezen túlmenően, az Alkotmánybíróság közvetlenül a nemzetközi jog elsődlegességére és a jogbiztonságra hivatkozva maga is megállapíthatta volna, hogy tekintettel a nemzetközi szerződést kihirdető törvény és a vizsgált jogszabályok esetleges összeütközésére, a magyar jogszabályt úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi joggal való összeütközés ne álljon fenn[51]. Mivel a beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési szabályainak itt tárgyalt hipotetikus érintettsége a vizsgált jogszabályokkal kapcsolatban csak e jogszabályok alkalmazási körének töredékére terjed ki, a jogszabályok a nemzetközi szerződéssel nem érintett körben ezután is alkalmazhatóak lettek volna.
58. Az Alkotmánybíróság, ahogyan a bevezetőben jeleztük, elutasította a kérdéses rendelkezések Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására vonatkozó indítványokat, de a Határozat rendelkező részében többek között meg-
- 9/10 -
állapította, hogy a Nvt. 17. § (3) bekezdésének és a Vbt. 4. §-ának alkalmazása során alkotmányos követelmény, hogy e rendelkezések az Nvt. 17. § (1) bekezdésével együtt kerüljenek értelmezésre és alkalmazásra[52]. E rendelkezés, ahogyan azt a bevezetőben jeleztük, a törvény hatályba lépése előtt szerzett jogok, pl. egy választottbírósági megállapodás alapján szerzett jogok érvényesülését biztosítja a törvényi rendelkezésekkel szemben.
59. A kétoldalú beruházásvédelmi megállapodásokkal való összeütközést a Határozat két szempontból vizsgálta. Egyrészt áttekintette a befektető-állam közötti vitarendezési rendelkezéseket, amelyhez a "mintaként" szolgáló magyar-azeri beruházásvédelmi szerződés 8. pontját használta. Ezután az állam-állam közötti vitarendezési rendelkezésekkel foglalkozott, mely a magyar-azeri egyezmény 9. pontja.
60. A befektető-állam közötti vitarendezési szabályok megsértésének vizsgálata az "A kétoldalú megállapodások megsértésének kérdése az állam és a másik államhoz kötődő valamelyik beruházója között felmerülő jogvitára visszamutató esetben" cím alatt történik a Határozatban. Az állam-befektető közötti vitarendezés kérdését a rendelkező rész alapján az Alkotmánybíróság valamiért a beruházási szerződésekkel hozza kapcsolatba. A rendelkező rész 2. pontja, a kétoldalú egyezményekben foglalt vitarendezési rendelkezésekkel kapcsolatban pusztán annyit mond ki, hogy a szezett jogok védelmével kapcsolatos alkotmányos követelmény [az Nvt. 17. § (1) bekezdése] vonatkozik "a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény által érintett, a magyar állam és egy másik államhoz kötődő jogi személy között 2012. január 1-jén hatályban levő beruházási és vállalkozási természetű megállapodásokra"[53]. Az erre vonatkozó indokolás sem ad sok további támpontot: azzal kezdődik (36. pont), hogy a fenti egyezmény vonatkozó cikkelyét ismerteti, a 37. pont pedig egy teljesen irreleváns megállapítás arról, hogy az egyezmény alapján a jogvita egyezséggel, illetve magyar rendes bíróság előtt is rendezhető. A 38. pont arra utal, hogy a Határozat későbbi részében az ICSID-del kapcsolatban írtak kizárják az ICSID egyezmény sérelmét (mint majd látni fogjuk, ez a hivatkozás teljesen értelmetlen). A 39. pont meghivatkozza az UNCITRAL választottbírósági mintaszabályzatot (mint nemzetközi közjogi aktust, melynek e természete a jelen kérdés szempontjából teljesen irreleváns!) és rögzíti, hogy utóbbi csak "megkötött választottbírósági szerződésekre vonatkozik", mely mondatrész vitathatatlanul igaz, csak éppen megint nem tudni, hogy mi a relevanciája. A 40. pont rögzíti, hogy amennyiben az Nvt. 17. § (1) bekezdésben foglalt alkotmányos követelmény alkalmazható a 2012. január 1-jén hatályban lévő, az állam és a külföldi államhoz köthető személy közötti beruházási és vállalkozási megállapodásokra, elkerülhető, hogy az ICSID és az UNCITRAL vonatkozásában (sic!) jogsértés valósuljon meg. A 41. pont azt mondja ki, hogy az előbbi megállapodások hatályának lejárta előtt, megfelelő időben kell gondoskodnia a Kormánynak arról, hogy a Vbt. 4. §-ában és az Nvt. 17. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történjék meg a megállapodások újratárgyalása, ha a jogviszony fenntartása szükséges vagy célszerű.
61. Az egyezményen alapuló beruházásvédelmi vitarendezés jogi keretei között, amelyet az első részben ismertettem, az Alkotmánybíróság gondolatmenete egyszerűen értelmetlen. E keretben a választottbírósághoz fordulás joga a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményben foglalt állami felajánlás elfogadásával a nemzetközi közjog alapján történik. Ha, mint azt az Alkotmánybíróság is rögzítette, az Nvt. 17. § (3) bekezdésben és a Vbt. 4. §-ben foglalt tilalom a magánjogi megállapodásokra vonatkozik[54], akkor magánjogi beruházási szerződésben foglalt konkrét és létrejött választottbírósági megállapodásnak, illetve a választottbíráskodás tilalmának a nemzetközi közjogon alapuló vitarendezéshez nincs köze. Egyébként úgy tűnik, mintha az Alkotmánybíróság itt összekeverte volna a beruházási szerződéseket a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekkel és ez a zavar oka.
62. Az Alkotmánybíróság vizsgálta az államközi vitarendezésre vonatkozó szabályokat is. Ezzel kapcsolatban a rendelkező rész 3. pontja kimondja, hogy alkotmányos követelmény, hogy az államközi beruházásvédelmi vitarendezésnek és a vizsgált jogszabályoknak nincs közük egymáshoz. Kétségtelenül igaz, hogy a két dolognak egymáshoz nincs köze, de ehhez semmiféle alkotmányos követelmény megállapítására nincs szükség, hiszen az a jogszabályok megfelelő elemzéséből következik. Ahogy azt fentebb jeleztem, az államközi választottbírósági vitarendezés a két szerződő állam között az egyezményből eredő jogvitákra vonatkozik: előfeltételük tehát egy nemzetközi jogi igény létezése (amely az egyezménynek a másik fél általi állítólagos megsértésén alapul). A beruházásvédelmi egyezmény 9. cikkében szereplő vitarendezés során az államok nemzetközi közjogi igényt érvényesítenek egymással szemben egy nemzetközi közjog által szabályozott eljárásban, amire az Nvt. és a Vbt. nem alkalmazandóak.
63. Ehhez képest a Határozatban a vonatkozó elemzés, mely az "A kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények közvetlen megsértése" címet viseli (43-52. pontok), és egy alig érthető fejtegetéssel kezdődik, majd rögzíti a fent hivatkozott alkotmányos követelményt. Nem világosak azok a megállapítások, amelyek itt az állam, mint szuverén és mint gazdasági szereplői minősége közötti különbséget taglal-
- 10/11 -
ják (bár az igaz, hogy az állam piaci szereplőként fellépve a "beruházó" kategóriája alá tartozik)[55], majd különösen nehéz értelmezni az 52. pontot, amely szerint a beruházásvédelmi szerződéseket módosítani kellene az Nvt. és a Vbt. rendelkezéseinek való megfelelés miatt. Miért?
64. A Washingtoni Egyezménnyel kapcsolatban a Határozat azt mondja ki, hogy az az érintett jogszabályokkal nincs konfliktusban (a Határozat 57. pontja). Az Alkotmánybíróság ennek alátámasztására az állam írásbeli hozzájárulására hivatkozik, illetve a Washingtoni Egyezmény 25. cikk (3) bekezdésére, valamint, egyébként helytelen kontextusban, megemlíti ugyanezen cikk (4) bekezdését is. Az embernek az a benyomása, hogy az Alkotmánybíróság itt is a beruházási szerződésen alapuló ICSID eljárásra gondolt az indokolás elkészítésénél, de mivel tulajdonképpen ez az eset irreleváns, az indokolás megint nehezen értelmezhető. Ahogyan fent már jeleztük, a tényleges helyzet az, hogy a beruházási szerződéseknél, ha lenne kikötve ICSID joghatóság, az alkotmányos követelmény kellő védelmet nyújtana a nemzetközi jogsértés ellen (bár, ahogy jeleztem, tudomásom szerint nincs ilyen szerződés), a beruházási egyezményen alapuló állam-befektetői jogvitánál pedig elsősorban az zárja ki a jogsértést, hogy a jogszabályok az állam-befektetőik közötti beruházásvédelmi vitarendezést alapvetően nem érintik.
Egész röviden összegezve a fentieket, az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a Vbt. 4. §-a megfelelő értelmezés mellett semmilyen kapcsolatban nincs a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekkel és a Washingtoni Egyezménnyel, így nem is lehet ezekkel ellentétben. Sajnos az Alkotmánybíróság ennek kimondása helyett egy szakmailag nehezen értékelhető Határozatot hozott, amely a jogbiztonság növelését nemigen szolgálja. ■
JEGYZETEK
[1] Magyar Közlöny 2013. évi 98. szám p. 54 992-55 007.
[2] Ld. például Dolzer, R. és Schreuer, C.: 'Principles of international investment law' Oxford, New York, Oxford University Press 2008. p. 1 S. Széles értelemben idetartoznak beruházások elősegítését célzó egyéb nemzetközi nemzetközi közjogi aktusok.
[3] A szakirodalmat tanulmányozva gyakran találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy a beruházásvédelmi jogban a nemzetközi jog és a belső jog közötti különbségek, illetve a magán- és közjog közötti különbség is relativizálódik [ld. például Dolzer and Schreuer (2008). p. 3.]. Nem kétséges, hogy pl. a jogvitára alkalmazandó jog esetén gyakran kerül sor a belső jog (elsősorban a fogadó állam joga) alkalmazására (ld. részletesebben lentebb) akár beruházási szerződésen, akár beruházásvédelmi egyezményen alapuló jogvitánál. Az alkalmazandó jog, a bíróság hatáskörének megállapításánál, a választottbírósági eljárásnál gyakran kerül sor magánjogi normák alkalmazására, ráadásul az eljárásban általában a felek magánjogi jogvitáinál is alkalmazandó, vagy ahhoz hasonló szabályok alapján folyik az eljárás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eltérő normarendszerek alkalmazási körét, az ezt szabályozó elveket ne lehetne és kellene több-kevesebb pontossággal meghatározni.
[4] 'World Investment Report 2013' United Nations Pubns 2013., p. 101. E jelentés szerint ugyanakkor az egyezmények számának növekedése megtorpant.
[5]Ennek Magyarország is aláírója, ld. 1999. évi XXXV. törvény az Európai Energia Charta Konferencia Záróokmánya, az Európai Energia Charta Egyezmény, Döntések az Energia Charta Egyezmény tekintetében, valamint az Energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti vonatkozásokról szóló Energia Charta Jegyzőkönyv kihirdetéséről.
[6] Ez a klasszikus, bánásmódbeli standardokat tartalmazó beruházásvédelmi egyezményekre vonatkozik. A beruházások elősegítését természetesen más nemzetközi jogi megállapodások segíthetik (letelepedés biztosítása stb.).
[7] Dolzer and Schreuer (2008). p. 72. Ld. ugyancsak ezzel kapcsolatban a PCIJ döntését a Payment of Various Serbian Loans Issued in France ügyben (1929. július 19-i ítélet), amely szerint, ha egy szerződés nem nemzetközi jogi jogalanyok között jött létre, akkor azt szükségképpen valamilyen nemzeti jog szabályozza. Kétségtelen, hogy ettől függetlenül, legalábbis akkor, ha a felek kifejezett szándéka erre utal, lehetséges, hogy egy nem államok közötti szerződést is nemzetközi jog (de legalábbis ne valamilyen nemzeti jogrend) szabályozzon, de ez a jelen cikk tárgya szempontjából irreleváns. Ld. Kjos, H. E: 'Applicable law in investor-State arbitration', First edition. In: Oxford monographs in international law Oxford, United Kingdom, Oxford University Press 2013. p. 172. illetve p. 272., ahol a Lena Goldfield esetre hivatkozik, amelyben olyan szerződésről volt szó, ahol felmerült a nemzetközi jog implikált választása a felek részéről.
[8] A cikkben a nemzetközi választottbíróságoknál is a "hatáskör" fogalmát fogom használni az angol "jurisdiction" értelmében, mivel szükségtelen az elsősorban a hazai és nem hazai viszonylatban ilyenkor szokásos "joghatóság" fogalmának bevezetése.
[9] Ha a külföldi befektetővel szerződő fél nem az állam, hanem valamely államhoz köthető jogalany, akkor az ICSID-nek csak olyan esetben van hatásköre, ha a szerződő állam ehhez előzetesen vagy egyébként hozzájárult [ld. Washingtoni Egyezmény 25. cikk (3) bekezdése].
[10] Washingtoni Egyezmény 52. cikk (1) bekezdése: "Bármelyik fél a főtitkárhoz intézett írásbeli kérelem útján kérheti az ítélet hatályon kívül helyezését az alábbi indokok alapján:
a) a bíróság nem volt megfelelően megalakítva;
b) a bíróság nyilvánvalóan túllépte hatáskörét;
c) a bíróság egyik tagját megvesztegették;
d) alapvető eljárási szabályt jelentősen megsértettek;
e) az ítélet nem tartalmaz megfelelő indokolást."
[11] Washingtoni Egyezmény 53. cikk (1) bekezdése: "Az ítélet kötelező a felekre és semmiféle fellebbezésnek vagy bármilyen más jogorvoslatnak helye nincs, kivéve az Egyezményben biztosítottakat". Az 54. cikk (1) bekezdése: "Mindegyik Szerződő Állam az Egyezmény értelmében meghozott ítéletet kötelezőnek ismeri el, és a területén az említett ítélet által megállapított pénzbeni kötelezettségeknek úgy tesz eleget, mintha az saját bíróságának jogerős ítélete volna."
[12] Washingtoni Egyezmény 25. cikk (1) bekezdése: "A Központ joghatósága kiterjed minden olyan beruházásból közvetlenül keletkező jogvitára"
[13] Washingtoni Egyezmény 42. cikk (1) bekezdése: "A bíróság a vitát azon jogszabályoknak megfelelően dönti el, amelyekre nézve a felek megállapodhatnak. Ilyen megállapodás hiányában a bíróság a vitában álló Szerződő Állam jogát alkalmazza (ideértve a kollíziós nemzetközi magánjogi szabályokat is), valamint a nemzetközi jog alkalmazható szabályait."
[14] Dolzer and Schreuer (2008). p. 238. és köv.
[15] Az első ilyen egyezmény egyes források szerint a Csád és az Olasz Köztársaság Között 1969-ben aláírt kétoldalú beruházásvédelmi egyezmény. Newcombe, A. és Paradell, L.: 'Law and practice of investment treaties' Alphen aan den Rijn,Kluwer Law International 2009. p. 44.
[16] Ld. pl. az Energia Charta Egyezmény 26. cikke vagy North American Free Trade Agreement, Chapter Eleven Section B. Settlement of Disputes between a Party and an Investor of Another Party (http://www.nafta-sec-alena.org).
[17] Például az International Chamber of Commerce (ICC), vagy a Stockholmi Kereskedelmi Kamara állandó választottbírósága vagy a London Court of International Arbitration (LCIA).
[18] ld. Dolzer and Schreuer (2008). p. 238. és köv.
[19] Megyjegyzendő, hogy a modern választottbírósági jogok általában széles körben elismerik és tiszteletben tartják a felek jogát a jogválasztáshoz, illetve a válaszottbíróság jogát az alkalmazandó jog meghatározásához.
[20] Ezzel kapcsolatban még felvethető az is, hogy dualista jellegű jogrendszerekben a befektető felé tett felajánlás csak a nemzetközi szerződésnek a befektető államában történő megfelelő implementálásával kelt joghatást az egyezmény, tehát a befektető felé ezáltal keletkezik érvényes felajánlás. Ld. V. Heiskanen, 'Forbidding Depecage: Law Governing Investment Treaty Arbitration' (2008-2009) 32, SUFFOLK TRANSNATIONAL LAW REVIEW, 367-408. Ugyanakkor felmerülhet például, hogy a beruházó oldaláról a választottbírósági megállapodást konstituáló bizonyos elemekre más, pl. valamely nemzeti jog legyen alkalmazandó.
[21] A korábban hivatkozott Energia Charta Egyezmény tartalmaz a bíróság által alkalmazandó jogot.
[22] Ld. például Douglas , Z.: 'The international law of investment claims' Cambridge, UK, New York,Cambridge University Press (2009) p. 42., aki szerint a nemzetközi egyezménynek az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezése nem is minősül klasszikus jogválasztásnak: "These provisions are open-textured and serve only to confirm that the tribunal is competent to apply the stipulated sources of law, rather than prescribe the connecting factors necessary to determine the applicable laws in any given case."
[23] Ld. Y. Banifatemi, 'The Law Applicable in Investment Treaty Arbitration', in K. Yannaca-Small (ed.): Arbitration under international investment agreements: A guide to the key issues In: Oxford, New York Oxford University Press 2010.
[24] A szerződésen és a nemzetközi jogon alapuló igényekkel kapcsolatban ld. különösen Wena v. Egypt. ICSID case no. ARB/98/4 Decision on Anullment. (5 February 2002) és Compaflia de Aguas del Aconquija S.A. and Vivendi Universal v. Argentine Republic, Decision on application for annulment, (3 July 2002). További példák a beruházásvédelmi választottbírósági gyakorlatból ld. Kjos (2013). p. 228.
[25] A korábbi nemzetközi jogi joggyakorlatban valamely nemzeti jogi kérdést a nemzetközi igény szempontjából ténykérdésnek tekintettek, azonban újabb döntésekben ez a megközelítés nem érvényesül feltétlenül [ld. Kjos (2013). 253. o. és köv.]
[26] Az ENSZ International Law Commission által közzétett, az államok nemzetközi jogi jogsértéseiről szóló tervezet kommentárja szerint (amely a nemzetközi szokásjog összefoglalásának tekinthető): "the breach by a State of a contract does not as such entail a breach of international law. Something further is required before international law becomes relevant, such as a denial of justice by the courts of the State in proceedings brought by the other contracting party." Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with commentaries 2001, 41. pont. Ld. továbbá 'Responsibility of the State under International Law for the Breach of Contract Committed by a State - Owned Entity'.
[27] A nemzetközi jogban "ernyő-rendelkezésnek" neveznek olyan, beruházási egyezményben szereplő kötelezettségvállalást, amelyben az állam kötelezettségeinek betartását vállalja, mint önálló nemzetközi jogi kötelezettséget.
[28] Ld. Dolzer and Schreuer (2008). p. 141, a kiterjesztő értelmezést tartalmazó bírósági ítéletekre pl.: a Noble Ventures, Inc. v. Romania, Ítélet, ICSID No. ARB/01/11, 182. vagy Société Générale de Surveillance S.A. v. Republic of the Philippines, Joghatósági döntés, ICSID Case No. ARB/02/6, p. 162.
[29] Ld. Ibid. p. 141. a megszorító értelmezést tartalmazó ítéletekről: Consortium R.F.C.C. v. Kingdom of Morocco, Ítélet, ICSID No.ARB/00/6 (2003. december. 22. ). 51. bek., Waste Management, Inc. v. United Mexican States II. Ítélet, ICSID No. ARB(AF)/00/3 (2004. április 30, 2004). 115 bek. Impregilo S.p.A. v. Islamic Republic of Pakistan, Decision on Jurisdiction, ICSID Case No. ARB/03/3, para. 266. bek (2005. április 22.) Lásd továbbá Bayindir Insaat Turizm Ticaret VE Sanay A.S. v. Islamic Republic of Pakistan, Ítélet, ICSID Case No. ARB/03/29, para. 180 (2009. augusztus 27.).
[30] Megemlítendő, hogy az ernyő-rendelkezésnek is létezik egy kiterjesztőbb és egy megszorítóbb értelmezése (ld. Ibid. p. 153. és köv.)
[31] Például Magyarországnak a nyolcvanas kilencvenes évek fordulóján kötött egyezményei csak kisajátítás esetében tették lehetővé a választottbírósági vitarendezést. Egyes államok (egyes volt szocialista országoknál a rendszerváltás környékén vagy korábban Kínában) választottbírósági utat kizárólag a kisajátítás esetén fizetendő kártalanítás összegére korlátozták.
[32] A magyar gyakorlatban ilyen az ECT-ben található ld. a 16. lábjegyzet.
[33] Ld. pl. Magyarország jelenlegi gyakorlatát, amelyet az Alkotmánybíróság által is hivatkozott a Magyar Köztársaság és az Azerbajdzsán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Bakuban, 2007. május 18-án aláírt Megállapodás is példáz.
[34] A választottbíróság hatásköre minimálisan az értelmezés szintjén összefügg az alkalmazandó joggal. Ahol a vitarendezési klauzulát tartalmazó nemzetközi szerződés meghatározza az alkalmazandó jogot és az kizárólag nemzetközi szabályokra utal, ez abba az irányba hathat az érintett klauzula értelmezése során, hogy a választottbíróságnak kizárólag "egyezményes igények" elbírálására van hatásköre, míg ahol a "fogadó állam joga" is szerepel, ott könnyebb a szerződéses igényekre is vonatkozó kiterjesztő értelmezést alkalmazni.
[35] Kétségtelen, hogy egyes államok szerződéses gyakorlatában (melyek közül talán az USA a legfontosabb) a vitarendezési klauzula kifejezetten felsorolja a vitarendezési szabályban a beruházási szerződésből eredő jogvitát. Lásd még a 41. sz. lábjegyzetet.
[36] Ehhez kapcsolódó sokat tárgyalt kérdés az, hogy a befektető közvetlen jogérvényesítésekor ő maga-e az érvényesített jog közvetlen jogosultja (pl. mint a nemzetközi emberi jogoknál) avagy a jogérvényesítés során valamilyen módon az állam helyett, nevében stb. érvényesít jogot.
[37] Itt jegyezzük meg, hogy a cikkben használt "magánjogi" minősítés természetesen magában foglalhatja a bizonyos jogrendekben létező, közjogi vagy közigazgatási szerződéseket is.
[38] A "treaty claim" és "contract claim" megkülönböztetéshez ld. a viszonylag korai ítéletet és sokat hivatkozott ítéletet ICSID érvénytelenítési eljárásban: Compañía de Aguas del Aconquija SA and Compagnie Générale des Eaux/Vivendi Universal v Argentine Republic ICSID Case No. ARB/97/3, Decision on Annulment (3 July 2002)
[39] Ld. például Compañía de Aguas del Aconquija SA and Compagnie Générale des Eaux/Vivendi Universal v.Argentine Republic ICSID Case No. ARB/97/3 Decision on Annulment 2002. július 3 55. bek., Salini Construttori SPA. v. Kingdom of Morocco ICSID Case no. 00/4. 60-61. pont. Ld. továbbá Kjos (2013). p 118-119.
[40] Ez utóbbi korlátozást egyfelől az egyezmények szövegének nyelvtani értelmezése ("a felek közötti ....jogviták), másrészt az támasztja alá, hogy a nemzetközi jogi betudás ("attribution") szabályai e körben, legalábbis számos meghatározó szerző szerint, nem alkalmazandóak, hiszen nem nemzetközi jogi kötelezettségszegésről van szó. Ld. például, Douglas 2009. p. 80., J. Crawford, 'Treaty And Contract In Investment Arbitration', in: The 22 nd Freshfields Lecture on International Arbitration, London, November 29 2007 In: p. 13. további véleményeket idéz M. Feit, 'Responsibility of the State under International Law for the Breach of Contract Committed by a State-Owned Entity' (2010) 28, Berkeley J. Int'l Law, 142-177. p. 154. További korlátozás, hogy a beruházási szerződésben foglalt kizárólagos fórumválasztást a beruházásvédelmi egyezmény alapján eljáró választottbíróság általában tiszteletben tartja ld. Douglas 2009.
[41] Természetesen ez az értelmezés nem vonatkozhat azokra a korábban említett egyezményekre, melyek vitarendezési klauzulája explicit kiterjed a beruházási szerződésből eredő magánjogi jogviták rendezésére (ld. USA egyes beruházásvédelmi egyezményei pl. Örményországgal kötött egyezmény VI. cikke [http://unctad.org/sections/dite/iia/docs/bits/us_armenia.pdf], az Argentínával kötött egyezmény VII. cikke [http://unctad.org/sections/dite/iia/docs/bits/us_argentina.pdf], (letöltve 2013. október 23.)
[42] Az SGS v. Pakistan ügyben eljáró ICSID bíróság annak ellenére nem állapította meg hatáskörét szerződéses igények elbírálására, hogy az ügy tárgyát képező beruházásvédelmi egyezményben a beruházásokat érintő valamennyi jogvitára kiterjedő választottbírósági rendelkezés volt és úgy értelmezte, hogy a klauzula megfogalmazása (beruházásból eredő jogvita) inkább egy tényhelyzet és nem az adott igények jogalapjára vonatkozik. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy az érintett magánjogi szerződésből eredő jogvitákra külön fórum volt kikötve. SGS Société Générale de Surveillance S. A. v. Islamic Republic of Pakistan ICSID Case No. ARB/01/13, Decision (6 August 2003), 161. bek. Ld. Case No. ARB(AF)/99/2 (Oct. 11, 2002). Ld. szintén LESI (Lavori Edili Stradali Industriali) SpA, Astaldi SpA v Republique Algerienne Democratique et Populaire Award (12 July 2006) ICSID Case No. ARB/05/3
[43] ".......az erre irányuló kifejezett megfogalmazás hiányában furcsa úgy értelmezni egy egyezményt, hogy az hatáskört teremt egy egyezmény által létrejött választottbíróság számára olyan ügyekben, ahol nem az adott egyezmény megsértéséről kell döntenie." E. Gaillard, 'Investment Treaty Arbitration and the Jurisdiction over Contract Claimns: The SGS cases considered', in T. Weiler (ed.): International Investment Law and Arbitration: Leading Cases from the ICSID, NAFTA, Bilateral Treaties and Customary International Law In: Cameron May 2005. p. 336.
[44] Itt felvethető az is, hogy vonatkozik-e a tilalom a nem kötelmi eredetű polgári jogi igényekre, jogokra.
[45] Semmi okunk feltételezni, hogy a magyar választottbírósági törvény például ne lenne alkalmazandó az állam és befektető közötti beruházásvédelmi eljárásokra (feltéve, hogy azok kereskedelmi választottbíróság előtt folynak, akár a nemzetközi jog alapján), mivel az ilyen eljárásokra más államokban is a nemzeti választottbírósági törvény vonatkozik. (Bár példa, tudomásom szerint, még nem volt erre.)
[46] Ld. a Határozat 23. pontja
[47] Ilyen esetben a jogsértés független lenne attól, hogy ki a beruházóval szerződő fél, (tehát, hogy pl. az állam felelős-e érte nemzetközi jogilag) méghozzá amiatt, hogy az állam jogszabállyal megszünteti a beruházó számára a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosulttal kötött szerződésében a választottbírósági út igénybevételét. Anélkül, hogy a kérdést részletesen elemeznénk, ebben a körben megjegyzendő, hogy nagyon is vitatható, hogy pl. az Nvt. 17. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezés "alkotmányos követelményként" való tételezése kizárja-e azt, hogy megvalósuljon a nemzetközi jogi jogsérelem. Az Nvt. 17. § (1) bekezdése ugyanis például a nemzeti vagyonra vonatkozó szerződés módosítása esetén már nem engedi meg a választottbírósági út fenntartását a beruházó és a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult közötti magánjogi szerződésben. E körben egy hosszú jogi kapcsolat esetén, amely természete szerint szükségessé teszi a szerződés módosítását, sértheti a befektetőknek az egyezményben foglalt jogait, ha egy ilyen módosítással elvesztik a lehetőségét, hogy az esetleges jogvitákat a választottbírósági útra tereljék.
[48] Ha lennének ilyen egyezmények, azoknál esetleg szóba jöhetne az 58. pontban említett "alkotmányos követelmény", vagyis az Nvt. 17. § (3) bekezdésének alkalmazása.
[49] 1987 és 1992 között kb. 10-12 darab egyezmény kihirdetése minisztertanácsi, illetőleg kormányrendelet formájában történt meg. Ezek közül mindössze egyetlen, a 135/1992. (X. 1.) Korm. rendelettel kihirdetett magyar-thaiföldi egyezmény tartalmaz valamennyi, a beruházásból eredő jogvitára kiterjedő választottbírósági vitarendezési klauzulát.
[50] Magyar bíróságok előtt a két norma esetleges összeütközése az ICSID ítéletek végrehajtása, illetve az egyéb nemzetközi választottbírósági ítéletek elismerése és végrehajtása kapcsán merülhetett volna fel. Nem vizsgáltuk azt az esetet, amikor egy külföldi székhelyű kereskedelmi választottbíróság bírál el egy ilyen "érintett igényt", azonban úgy vélem, hogy kevéssé valószínű, hogy az ilyen esetben esetleg külföldi rendes bíróság előtt lefolytatott érvénytelenítés eljárás során (ha ilyenre egyáltalán sor kerül) a magyar jogszabályok alkalmazásra kerülnének
[51] Ez az USA jogában a "Charming Betsy canon" néven ismert jogértelmezési elv. (ld. ALEXANDER MURRAY v. The Schooner CHARMING BETSY 1804. február 6 U.S. 64)
[52] Az Nvt. 17. § (1) bekezdése szerint: "e törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik. Az e törvény hatálybalépése előtt létrejött szerződések időtartamának e törvény hatálybalépését követően történő meghosszabbítása új jogviszony létesítésének minősül, kivéve a 6. § (8) bekezdésében, a 11. § (10) bekezdésében, valamint a 12. § (3) bekezdésében meghatározott eseteket."
[53] A Határozat 2. pontja.
[54] Emlékeztetőül, ez az Nvt. 17. § (3) bekezdésnek és a Vbt. 4. §-nak tulajdonított legszűkebb értelmezés.
[55] Az állam, állami szervek, alapok stb.-nek külföldi befektetőként való megjelenését a szakirodalom az elmúlt években kezdte részletesen tárgyalni.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd * Vitacikk
Visszaugrás
