A sport elsődlegesen annak a sportoló által nyújtott szolgáltatás különlegességéből, az egészségmegőrzésben és a kultúrában játszott társadalmi szerepéből, sajátos gazdasági viszonyaiból és ezzel összefüggésben a versenyjogi szemléletű "sui generis" jellegű szabályozásból következően számos olyan jellegzetességgel bír, amelyek a magánjog szinte minden területén speciális megközelítést igényelnek. A sportolói tevékenységet érintő polgári jogi jogvitáknak még akkor is vannak jellegzetes megkülönböztető jegyei, ha az adott területnek egyébként eltérő szabályozása nincs. A sporttevékenységek összetettsége, a sportszervezetek jelentős gazdasági súlya, a sport szervezett keretek közötti űzése, a sportoló részéről a "személyiség áruba bocsátása",[1], a társadalom sport felé kiemelt érdeklődése, a nem feltétlenül csak vagyoni aspektusú hatékony jogkövetkezmények iránti elvárás, az erős önszabályozási mechanizmus - mind-mind olyan különlegességek, amelyek következményei megjelennek a magánjog akár egymástól távoli területein is. Nincs ez másképp a sportban oly gyakran jelentkező személyiségijog-sértések és azok következményeinek kompenzálására, a további jogsértésektől visszatartásra alkalmazott pénzbeli szankció esetén sem. Mivel sajnálatosan, de elkerülhetetlen módon a sportolók személyiségét - főleg az egészséghez, testi épséghez fűződő abszolút jogosultságukat - gyakran érheti sérelem, ezért érdemes áttekinteni, hogyan alakultak a bírói gyakorlatban a jogsértések pénzbeli kompenzációjára, egyben a társadalom rosszallásának kifejezésére hivatott sérelemdíj megítélésének szempontjai.
Sport, primarily because of the specific nature of the service provided by the sportsperson, its social role in health promotion and culture, its specific economic relations and, in this context, the sui generis nature of competition law, has a number of characteristics which require a specific approach in almost all areas of private law. Civil law disputes concerning sporting activities have distinctive features even if the area is not otherwise regulated differently. The complexity of sporting activities, the considerable economic weight of sporting organisations, the organised practice of sport, the "selling of personality" by the sportsman or woman, the special interest of society in sport, the expectation of effective legal consequences not necessarily limited to the material aspect, the strong self-regulatory mechanism - all these are specific features whose consequences are reflected in areas of private law that are even distant from each other. This is no different in the case of the financial sanction used to compensate for personal infringements and their consequences, which are so frequent in sport, and to deter further infringements. Since unfortunately, but inevitably, the personality of sportsmen and sportswomen - especially their absolute right to health and physical integrity - can often be violated, it is worth reviewing how the criteria for awarding damages, which are intended to compensate for violations of the law and at the same time to express society's disapproval, have evolved in judicial practice.
Der Sport weist vor allem aufgrund des besonderen Charakters der vom Sportler erbrachten Leistung, seiner sozialen Rolle bei der Gesundheitsförderung und in der Kultur, seiner besonderen wirtschaftlichen Beziehungen und in diesem Zusammenhang des Wettbewerbsrechts sui generis eine Reihe von Merkmalen auf, die in fast allen Bereichen des Privatrechts einen besonderen Ansatz erfordern. Zivilrechtliche Streitigkeiten im Zusammenhang mit sportlichen Aktivitäten weisen Besonderheiten auf, auch wenn der Bereich ansonsten nicht anders geregelt ist. Die Komplexität der sportlichen Aktivitäten, das beträchtliche wirtschaftliche Gewicht der Sportorganisationen, die organisierte Ausübung des Sports, der "Verkauf der Persönlichkeit" durch den Sportler, das besondere Interesse der Gesellschaft am Sport, die Erwartung wirksamer Rechtsfolgen, die sich nicht notwendigerweise auf den materiellen Aspekt beschränken, der starke Mechanismus der Selbstregulierung - all dies sind Besonderheiten, deren Folgen sich in noch weiter voneinander entfernten Bereichen des Privatrechts niederschlagen. Nicht anders verhält es sich mit der finanziellen Sanktion, die dazu dient, die im Sport so häufigen persönlichen Verstöße und deren Folgen zu kompensieren und von weiteren Verstößen abzuschrecken. Da die Persönlichkeit von Sportlern - insbesondere ihr absolutes Recht auf Gesundheit und körperliche Unversehrtheit - leider oft
verletzt werden kann, lohnt es sich zu prüfen, wie sich die Kriterien für die Gewährung von Schadenersatz, der die Rechtsverletzungen ausgleichen und gleichzeitig die Missbilligung der Gesellschaft zum Ausdruck bringen soll, in der Rechtspraxis entwickelt haben.
A 2014. március 15. napján hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a személyiségi jog területén - bár a szabályozás tárgyára, céljára, a védelem alapvető elveire vonatkozóan nem eredményezett a korábbi polgári jogi kódextől lényeges eltérést - több jelentős, a bírói gyakorlatot kihívás elé állító változást hozott. A változások egy része inkább szimbolikus, mint a személyhez fűződő jog fogalmának lecserélése a személyiségi jogra vagy az emberi méltóság anyajogként való törvényi definiálása; ugyanakkor
- 8/9 -
számos koncepcionális újítás a korábbi szabályozás hiányosságait kívánta megoldani, a helyesnek talált bírói gyakorlat jogfejlesztő eredményeinek beépítésével. Idetartozik - a teljesség igénye nélkül - a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedése mint szankció bevezetése, a közéleti szereplők személyiségi jogi védelmének jogszabályi megkülönbözetése, a felróhatóságtól független szankciók általános elévülési szabályának a kifejezett rendezése, vagy a gyűlöletbeszéd speciális személyiségvédelmi eszközének a megjelenése. Kiemelkedő jelentőségű és az elmúlt évtized jogalkalmazásának egyik fontos megoldandó feladatát okozta a nem vagyoni kártérítés intézményét felváltó, a korábbi hazai jogban ebben a formában ismeretlen sérelemdíj intézményének a bevezetése. A szubjektív személyiségi jogi szankciók magyarországi fejlődését részletesen kutató jogirodalom rendkívüli jelentőségűnek értékelte az akkor még csak tervezett törvényi változást, előrevetítve annak gyakorlati nehézségét azzal, hogy az átállás várhatóan nehéz lesz az akkori, még mindig hátrányközpontú ítélkezésről a sérelemdíj alkalmazására.[2]
A sérelemdíjat megelőző pénzbeli szankció, a nem vagyoni kártérítés intézménye egy sajátos történeti fejlődés eredményeképpen jött létre. A jogintézmény alapvető lényegi tulajdonságait a bírói gyakorlat folyamatosan csiszolta úgy, hogy annak eredményeit végül a jogalkotó a kodifikációban megjelenítette. A magyar polgári jogi szabályozás sokáig nem ismerte a személyiségi jog megsértésének a szankcionálhatóságát: bár 1914-ben a sajtótörvény egyes sajtójogi sérelmekért már meghatározott nem vagyoni kompenzációt, a szocialista jogi felfogás kezdetben abból indult ki, hogy a személyiségnek csak erkölcsi tartalma van, a személyiséget ért sérelem nem váltható pénzre - és ezért az Elnöki Tanács 1952-ben hatályon kívül helyezte azokat az elvi határozatokat, amelyek a nem vagyoni károkért járó kárpótlásokra vonatkoztak, és a III. számú Polgári Elvi Döntés a jogintézményt meg is szüntette. A bírói gyakorlat egy ideig az úgynevezett általános kártérítés (amely alkalmazásának feltétele volt, hogy a kár bizonyosan bekövetkezett, de annak mértéke a gondos bizonyítás után sem állapítható meg) segítségül hívásával kívánta a személyiséget ért sérelmet kompenzálni, amelynek alkalmazhatóságát azonban csak kivételesen tudta megindokolni. Végül az 1977. évi IV. törvénnyel a jogalkotó 1978. március 1. napi hatállyal bevezette a nem vagyoni kártérítés intézményét, annak megítélhetőségét azonban rendkívül szűk körben állapította meg: nem vagyoni kártérítést csak akkor lehetett megállapítani, ha a személyiséget ért sérelem az élethelyzet súlyos és tartós elnehezedését okozta: így a gyakorlatban szinte csak a halál, fogyatékosságot eredményező testi sérülés esetére alkalmazták. A rendszerváltozást követően ugyan az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával megsemmisítette a nem vagyoni kártérítés szűkítő feltételeire vonatkozó törvényi rendelkezést, azonban a bírói gyakorlat még hosszú ideig nem tudott elszakadni a hátrányközpontú ítélkezéstől. A 2014. március 14-ig hatályos megelőző kódex, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959-es Ptk.) a nem vagyoni kártérítés feltételeit, alkalmazhatóságának követelményeit semmilyen módon nem szabályozta, a törvény 84. §-ának (1) bekezdéséből és az általa felhívott 355. § (1) és (4) bekezdéséből mindössze annyi következett, hogy ez az intézmény a kár részeként egyáltalán létezik, de pusztán a törvényi rendelkezésekből arra már nem lehetett választ adni, hogy a nem vagyoni kártérítés kifejezetten csak a személyiségi jog megsértésének, vagy akár más jellegű jogsértéseknek a szankciója; hogy annak feltétele csak a sérelem vagy attól elkülönülten a sérelem folytán okozott - akár súlyos, akár jelentéktelen - hátrány; valamint arra sem, hogy az immateriális, egyébként pénzben mérhetetlen sérelem kompenzációja összegszerűségének melyek az alapjai. A jogalkotó által teremtett rugalmas szabályozásból következően mindez az alkotmánybírósági, rendes bírósági gyakorlatra maradt. Ismerte ezenfelül a jogszabály a közérdekű bírság intézményét is, amely az 1959-es Ptk. 84. §-ának (2) bekezdése szerint a nem vagyoni kártérítés mellett akkor volt megítélhető, ha a kártérítés címén megállapítható összeg nem állt arányban a felróható magatartás súlyosságával, a szankció jogosultja viszont nem a sérelmet szenvedett fél, hanem - a büntető jellegből fakadóan akkor természetesnek tekintett módon - az állam volt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
