A Magyar Idők kormányközeli konzervatív napilap a késő tavaszi és a kora nyári időszakban két cikkben is foglalkozott a rendes bírósági szervezettől teljesen elkülönülő közigazgatási bíráskodás létrehozásával ahhoz hasonlóan, mint ahogy ez a bírósági szervezet 1949-ben történt átalakításáig Magyarországon is fennállott, és ahogyan a nyugat-európai államokban ma is fennáll. Ezzel a magyar bírósági szervezet felépítése teljesen összhangba kerül nemcsak a nyugat-európai, hanem részlegesen még a jelenlegi közép-európai megoldásokkal is. Az új magyar szabályozási terv értelmében ugyanis megszűnne a jelenlegi kétfokú közigazgatási és munkaügyi bírósági szervezet, ahol első fokon a törvényszék székhelyén, többnyire a megyeszékhelyen működő közigazgatási és munkaügyi bíróság jár el, amelynek ítéletével szemben rendes jogorvoslattal, azaz fellebbezéssel a törvényszékhez lehet fordulni, ahol elvben speciális közigazgatási és munkaügyi három szakbíróból álló tanács bírálja felül az elsőfokú ítéletet. Innen rendkívüli jogorvoslattal, vagyis felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Kúriához, ahol a végső döntést a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának a munka- és közszolgálati ügyekben a jelenlegi gyakorlat értelmében munkaügyi, illetve közszolgálati ügyeket tárgyaló tanácsa hozza meg. Teljesen eltért ettől annak a tanácsnak az ítélkezési gyakorlata, amely ugyancsak rendkívüli jogorvoslati szinten, a másodfokon a törvényszéknek a munkaügyi jogviták fellebbezéseihez hasonlóan "de facto" a polgári ügyszakban meghozott másodfokú ítéleteit bírálja felül.
Minthogy ebben a rendszerben alapvető ellentmondás, hogy szakbíráskodásként két, egyértelműen más természetű ügycsoport van egy szakbírósághoz összevonva, ahol az egyik oldalon a tágabb értelmű munka-, vagyis a magán- és a közszolgálattal összefüggő jogviták, míg másikon a kifejezetten a közigazgatási határozatok érdeksérelemmel összefüggő jogszerűségét megkérdőjelező viták állnak, a két csoportba tartozó ügyek merőben más természetűek. Ezért egyértelműen helyeselhető az a terv, amely az 1949 év előtti megoldáshoz és a mai nyugat-európai germán jogrendszerhez hasonlóan visszaállítaná kétszintűvé téve a speciális közigazgatási bíráskodást, ahol az első szinten a megyei közigazgatási bíróság járna el, ahonnan fellebbezési lehetőségre nyílna mód a felső közigazgatási bírósághoz, amelynek elnökségi tanácsa bírálná el a nyugat-európai germán jogrendszerekhez hasonlóan a "quasi" felülvizsgálati kérelmeket. Nem egyértelmű azonban már a helyzet a tekintetben, hogy hová tartozzanak a közszolgálattal összefüggő jogviták. Maradjanak a munkaügyi bíráskodás körében, vagy kerüljenek át a közigazgatási bíróságokhoz. E tekintetben az Új Széchenyi Terv keretében lefolyt kutatás során Kun Attila és Petrovics Zoltán tollából elkészült tanulmány szerintem is helytállóan arra az álláspontra jutott, hogy a közszolgálatban sokkal több a munkajogias elem, mint a közigazgatási. Ráadásul, miként ezt a gyakorlat is igazolja, a közigazgatási bírák nemigen szeretnek közszolgálatból eredő jogvitákat tárgyalni, mivel más szempontok dominálnak az egyikben és más szempontok a másikban.[2] Ennek ellenére mind a nyugat-európai, mind a kelet-európai államok többségében ma is a közszolgálati jogvitákat nem a munkaügyi bíróságok, hanem a germán jogrendszerhez tartozó államokban a közigazgatási bíróságok tárgyalják első fokon, míg másodfokon a közigazgatási felső bíróság.[3] Ezzel szemben a frankofón/latin jogrendszerhez tartozó államokban a köztisztviselők közszolgálati jogvitás ügyeiben első fokon a germán rendszerhez hasonlóan a tribunal administrativ, másodfokon a Cour Administrative d'Appel jár el és igen ritkán rendkívüli jogorvoslatnak számító harmadik fokon az államtanács, a Conseil d'etat jár el.[4]
Ugyanakkor Németországban a jogászi szakma részéről sokan anakronisztikusnak tartják, hogy még mindig a közhivatalnokok közszolgálati jogvitáiban a közigazgatási bíróságok járnak el, nem pedig a munkaügyi bíróságok, ami a neoliberális frankfurti iskola jurisztokratikus állam-, és jogfelfogásában gyökerezik.[5] Ennél tovább ment a liberalizálás,
- 34/35 -
illetve a de-etatizálás tekintetében az Egyesült Királyság joga, amely már az 1960-as évek közigazgatási reformja óta a köz- és a magánszolgálat között nem, vagy csak alig tesz különbséget.[6] A közszolgálati jogviszonyból eredő vitákat is ezért a magánszolgálatból eredőkhöz hasonlóan részben a "High Court"-hoz, részben pedig az első fokon eljáró "regional offices of industrial tribunal"-hoz telepíti, ahonnan fellebbezni lehet a "central offices of industrial tribunal"-hoz.[7] Hasonlóan radikálisan járt el három évvel ezelőtt a holland jogalkotás, amely 2016 január 1-től a mi első fokú általános bíráskodásunknak megfelelő kantonbíróságok hatáskörébe helyezte - az addig a közszolgálati jogvitákban első fokon eljárt közigazgatási bíróságtól, másodfokon és rendkívüli jogorvoslat esetében eljárt államtanácstól -a közszolgálati ítélkezést azzal,[8] hogy a munkaügyi jogvitákhoz hasonlóan másodfokon a "Rechtbank" rendkívüli jogorvoslat esetében pedig a "Hoge Rad" jár el.[9]
Egy közbülső megoldást alkalmaz az olasz jog, ahol az 1990-es évek elejéig a frankofón rendszerhez hasonlóan a közszolgálati jogvitákat első fokon a tribunal administrativo regionale, másodfokon pedig a Cour administrative centrale tárgyalta, rendkívüli jogorvoslattal pedig a "Consiglio di stato"-hoz lehetett fordulni. Az 1990-es évtized elejétől kezdve azonban a beosztott, illetve az alacsonyabb rangú közhivatalnokok esetében a megyének megfelelő tribunal munkaügyi kollégiumának a bírája (praetor) jár el a szociális partnerek által delegált két ülnökkel, míg másodfokon a tartományi bíróság munkaügyi kollégiumának három szakbírája. A kétszintű közigazgatási bíráskodás és az államtanácsi felülvizsgálat ma már csak a főhivatalnokok esetében áll fenn.[10] Némileg hasonlít ehhez a rendszerhez, ötvöződve azonban a holland általános bíráskodási rendszerrel, ahol a közhivatalnokok közszolgálati jogvitáit első fokon a kantonbíróság, másodfokon pedig a Rechtbank tárgyalja, rendkívüli jogorvoslattal pedig a Hoge Rad-hoz lehet fordulni, azonban a legfőbb hivatalnokok ügyei első fokon az igazságügy-minisztérium keretében esetenként létrehozásra kerülő különbíróság tárgyalja, ahonnan jogorvoslattal a Hoge Rad-nál lehet élni.[11]
Megfontolás tárgyát képezhetné Magyarországon is hasonló rendszernek a bevezetése azzal, hogy főosztályvezetőtől felfelé államtitkári szintig bezáróan, és a velük azonos szintűnek minősülő köztisztviselők esetében - a központi és a dekoncentrált hivatalokra is egyaránt kiterjesztve -közszolgálati jogvitáik elbírálásban joghatósággal a közigazgatási bírói szervezet rendelkezne. Olaszországban az egyetemi tanárok is - mint főhivatalnokok - a közigazgatási bíráskodás alá tartoznak szolgálati jogvitáik elbírálása tekintetében. Olaszországban ugyanis a közalkalmazottak alacsonyabb rétegét is a frankofón-latin jogrendszerhez tartozó többi államhoz hasonlóan az egységes közszolgálati jog fogja át. Analóg ezt figyelembe véve, amíg nálunk a jelenlegi trichotómia, vagyis az Mt. által szabályozott munkajogi, a Kjt. által rendezett közalkalmazotti jogi, és a Kttv.-hez tartozó köztisztviselői jogviszony-normarendszer áll fenn, addig helyes lenne, ha a nem hatósági költségvetéshez tartozó központi, területi és helyi közintézmények vezetőinek a közalkalmazotti jogviszonyából eredő vitáinak elbírálásánál a közigazgatási bíróság rendelkezzen hatáskörrel.
Áttérve ezek után a munkaügyi bíráskodásra, szakmai körökben felvetődött többek részéről, hogy helyes lenne a speciális munkaügyi bíráskodást megszüntetni, és a munkaügyi jogviszonyból eredő jogvitákat a rendes bíróság hatáskörébe tenni, hasonlóan miként ez a már említettek szerint Hollandiában és Dániában van.[12] Mind a két államban a munkajogi jogvitákban az általános bírósági fórumok, első fokon a kantonbíróság, másodfokon a Rechtbank, míg a harmadik szintet képező rendkívüli jogorvoslat elbírálásánál a Hoge Rad polgári ügyszaka jár el. Az ehhez hasonló magyar radikális javaslat szakmai körökben - főleg az elméleti jogászok és a munkaügyi bírák körében - komoly bírálat tárgyát képezi.[13] Azok, akik a speciális munkaügyi szakbíráskodás eltörlése mellett állnak ki, és a polgári ügyszakhoz kapcsolnák a munkaügyi jogvitákat, az ülnökrendszer kiiktatása mellett érvelnek és az általános polgári ügyek elbírálásához hasonlóan a munkaügyi jogviták első fokon történő tárgyalását is egyesbírói hatáskörbe tennék. Érdekes, hogy több munkaügyi szakbíró is az ülnökrendszer eltörlése mellett érvel, annak ellenére, hogy a munkaügyi szakbíráskodást megtartaná. A munkajogi jogvitáknak általános bírósági hatáskörbe helyezése mellett állást foglalók azzal érvelnek, hogy az új Mt. megalkotásával jelentősen lecsökkent a munkaügyi bíróságokhoz érkező ügyek száma. Ezzel szemben viszont ellenérvként megalapozottan felhozható, hogy a munkajogi jogvitákban a peres eljárást megelőző közvetítő-békéltető és egyezségi eljárás jelentősége megnőtt, aminek egyúttal olyan normatív szabályozása, normatív jogi rendezése alakult ki, ahol a munkaügyi bíróságnak egyes egyezségi módozatoknál felülvizsgálati, jóváhagyó szerepe van. Ahhoz, hogy ezen a téren is egy megfelelő megoldás alakulhasson ki, indokolt röviden áttekinteni az európai munkaügyi bíráskodás terén kialakult főbb megoldási irányvonalakat.
Az Európai Unió tagállamaiban a már említett Hollandia és Dánia, részben pedig Ausztria kivételével mindenütt munkaügyi szakbíráskodás folyik, legalábbis első fokon. Ausztria annyiban jelent részbeni kivételt, hogy Bécs kivételével valamennyi tartományban első fokon az általános "Amstgericht" polgári ügyszakának munkaügyekre specializált bíráinak valamelyike jár el, az érdemi tárgyalásra bevonva a szociális partnerek két oldala által delegált laikus
- 35/36 -
bírákat. Ugyanakkor Bécsben első fokon az Amstgericht helyett munkaügyi bíróság, "Arbeitsgericht" jár el. Másodfokon azonban mindenütt a tartományi bíróság, a "Landsgericht" polgári jogi ügyszakának munkaügyi szakbírókból álló tanácsa jár el és ugyanez vonatkozik a semmítőszékként működő Legfelső Bíróságra, az"Oberstgerichtshof"-ra (OGH) is a rendkívüli jogorvoslat elbírálása során.[14]
A germán jogrendszer törzsét jelentő Németországban a legalsó szinttől egészen a legfelső harmadik szintig bezáróan munkaügyi szakbíráskodás érvényesül. Első fokon a kerületi munkaügyi bíróság, a "Bezirkarbeitsgericht", másodfokon a tartományi munkaügyi bíróság, a "Landsarbeitsgericht jár el, míg a rendkívüli jogorvoslatot semmítőszéki minőségben a "Bundesarbeitsgericht", a Szövetségi Munkaügyi Bíróság bírálja el.[15] Svájc és Svédország esetében ezzel szemben csak első fokon jár el speciális munkaügyi bíróság, míg a jogorvoslati szinteken a jelenlegi magyar rendszerhez hasonlóan általános bírósági hatáskör érvényesül.[16] A frankofón jogrendszerhez tartozó francia és belga munkaügyi bíráskodásban első és másodfokon egyaránt munkaügyi szakbíróság jár el. Első fokon a "tribunal du travail", míg másodfokon a "court du travail" jár el, míg a rendkívüli jogorvoslat elbírálása az általános hatáskörű semmítőszék, a "court du cassation" hatáskörébe tartozik, ahol a semmítőszék munkaügyi kollégiumának három szakbíróból álló tanácsa jár el.[17] Ezzel szemben a latin jogrendszerhez tartozó országokban, így Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában,[18] de ugyanígy a Magyarországgal szomszédos közép-európai országokban, így Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Románában a kerületi/megyei bíróság munkaügyi kollégiuma jár el első fokon, míg másodfokon a tartományi bíróság, illetve az itt említett közép-európai államokban a tábla, illetve a felső bíróság munkaügyi kollégium szakbírái.[19]
Az eljárás mind a szervezetileg önálló munkaügyi bírósági rendszernél, mind pedig a szervezetileg nem, de a munkaügyi kollégiumi rendszerrel szakmailag a rendes bíráskodástól elkülönülő munkaügyi szakbíráskodásnál nagyon sok vonatkozásban hasonlít egymáshoz. A francia munkaügyi bíráskodás tér el bizonyos mértékig a többiektől, de csak az elsőfokú eljárás esetében az ülnökrendszer vonatkozásában. Ugyanis első fokon mind a két rendszerhez tartozó államok esetében az elsőfokú eljárás két szakaszból, egy előkészítő és egy érdemi tárgyalási szakaszból áll, ahol az adatok felvételére és az egyezségre történő felhívásra szorítkozó előkészítő tárgyalást egy szakbíró vezeti - abban az esetben, ha az egyezségi felhívás sikertelensége miatt érdemi tárgyalásra kerül sor, lép be az érdemi tárgyalásba és az ítélet meghozatalába szakszervezeti és a munkáltatói szövetségek jelölése alapján a bírói testület által megválasztott, szakszervezeti oldalt és a munkáltató szövetségi oldalt képviselő két laikus bíró.[20] Ezzel szemben a francia tribunal du travail keretében az előkészítő tárgyaláson, az úgynevezett kiskamarai tanácsban két laikus bíró jár el paritásos alapon képviselve a szociális partnerek előbbi két oldalát. Abban az esetben pedig, ha az egyezség megkísérlésének sikertelensége miatt érdemi tárgyalásra kerül sor, az érdekvédelmi szervezetek két oldalát képviselő nagykamara jár el, két szakszervezeti és két munkáltató szövetségi oldalt képviselő laikus bírával. Többségi álláspont esetén ők hozzák meg az ítéletet, míg szavazategyenlőség esetében a munkaügyi szakbíró lép be, és az ő szavazata dönti el az ítélet tartalmát.[21] Ehhez némileg hasonlít az ír munkaügyi bíráskodás, ahol először két szakmai komisszár, egy szakszervezeti és egy munkáltató szervezeti egyeztet és csak ennek sikertelensége esetén kerül az ügy a labour court-hoz.[22] A francia és a belga munkaügyi bíráskodásnál a többihez viszonyítva a kamarai rendszer adja a specialitást. Ugyanis mind a két országban a tribunal du travail és a court du travail szakosított kamarai rendszerben működik, ahol az első fokon laikus bírákból és szakbírákból, míg másodfokon csak szakbírákból álló tanácsok az ipari, a kereskedelmi, a mezőgazdasági, valamint az úgynevezett "egyéb" kamarához tartoznak, mely kamarák ezen kívül munkás és alkalmazotti kamarák szerint tovább tagozódnak.[23] Ez a kamarai rendszer bár látványos és gazdaságágazati szakszempontból jónak is mondható, azonban bizonyos fokú bonyolultságot és merevséget is magában hordoz. Nem véletlen, hogy a többi ország munkaügyi bíráskodása nem követi ezt a rendszert. Magyarországon sem volna szerencsés bevezetni, már csak azért sem, mert az ügyeknek kamarák szerinti megoszlása esetén az egyes kamarákhoz csak igen kevés ügy kerülne.
Viszont más kérdésekben érdemes lenne átvenni egyet és mást. Ami közös az itt bemutatott valamennyi munkaügyi szakbírósági rendszernél, hogy az elsőfokú érdemi tárgyaláson
- 36/37 -
az érdekvédelmi szervezetek két oldala által delegált és a bírói testület által formálisan megválasztott laikus szakbírák járnak el többnyire négyéves, többször meghosszabbítható mandátummal, akik munkájuk megkezdése előtt három vagy hat hónapos tanfolyamon majd rendszeres időközi továbbképzéseken vesznek részt vagy az érdekvédelmi szervezetek, vagy az Igazságügyi Minisztérium által fenntartott továbbképző intézetekben vagy az egyetemek jogi karain. Ennélfogva a munkaügyi jogvitában első fokon eljáró bírósági tanácsban részt vevő laikus bírák nemcsak munkaügyi és munkaüggyel összefüggő gazdasági tapasztalatokkal sőt szakértelemmel, hanem munkajogi ismeretekkel is rendelkeznek, ellentétben a magyar ülnökökkel, akiket minden más természetű ügyekben, így munkajogi ügyekben is a tárgyalásra formálisan beültetnek. Így valóban nincsen szükség rájuk. Ugyanakkor nem az lenne a helyes megoldás, ha a munkajogi jogvitákban is egyesbíró járna el első fokon, hanem nálunk is át kellene venni a laikus bíráknak az érdekvédelmi szervezetek által történő delegálási és az itt bemutatott nyugat-európai képzési és továbbképzési rendszerét, amelynek helyet adhatna a Magyar Bíróképző Akadémia, valamint az ország jogi karai. Ugyancsak a nyugat- és közép-európai megoldáshoz
hasonlóan el kellene érni, hogy speciális munkaügyi szakbírókból álló tanács járjon el másodfokon. Ennek jelenlegi fóruma a törvényszék. Ha ez maradna továbbra is, és megmaradnának a törvényszék székhelyén működő önálló munkaügyi bíróságok, akkor a törvényszéken is indokolt lenne a szervezetileg nem, de szakmailag relatívan elkülönülő munkaügyi kollégiumot létrehozni. Ezt akkor is indokolt lenne fenntartani, ha a munkaügyi bíróságok megszűnnének és a törvényszékhez kerülne a munkaügyi jogviták elsőfokú elbírálása. Ezt egy járható útnak tartanánk. Ez esetben továbbra is fenn kellene tartani a Kúrián a munkaügyi szakkollégiumot. A munkaügyi szakbíráskodás felszámolását és a rendes polgári peres eljárásokhoz hasonló járásbírósági szinten kezdődő általános eljárási rendszerhez történő csatolását egyértelműen károsnak tartanám. Amit még érdemes lenne átvenni a nyugat-európai munkajogi szakbíráskodási rendszerből az az, hogy elsőfokú tárgyalás két szakaszra, egy előkészítő és egy érdemi tárgyalási szakaszra osztódik, továbbá, hogy az elsőfokú eljárás határozattal történő lebonyolításának az ideje viszonylag rövid, pár hónapos határidőhöz van kötve. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány a Nemzeti Kutatási és Innovácós Hivatal támogatásával (K 120158 kutatási pályázat keretében) az NKFI-alapból valósult meg.
[2] Kun Attila - Petrovics Zoltán: A közszolgálati jog önálló fejlődésének kérdéséről. In: Közszolgálati életpálya és emberi erőforrás gazdálkodás. Tanulmánygyűjtemény az új közszolgálati életpálya kutatás keretében, szerk.: Hazafi Zoltán. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 110-114. o.
[3] Információ Prof. Dr. Dr. hc. Herbert Küppertől, a Regensburgi Keleteurópai Jog-összehasonlító Intézet igazgatójától, 2014. július10., Budapest, MTA. Jogtudományi Intézet.
[4] Információ Prof. Theun Jaspers-től, Utrechti Egyetem, 2014. nov. 12.
[5] Herbert Küppert közlése, 2014 júl. 10., Budapest, Jogtudományi Intézet. Lásd továbbá: Pokol Béla: A jurisztokratikus állam. Dialóg Campus kiadó, Budapest, 2017. 33-38. és 43-65. o.
[6] Veszprémi Bernadett: Felelősség a közszolgálatban. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. 25-27. o.
[7] Iura Europae (Droit du travail-Arbeitsrecht), Edition technique iuris chasseurs. Paris-C. H. Beck Verlag. München, III. 90.17
[8] Theun Jasperstől kapott információ 2014. nov. 12.-én a tervezetről, mely 2016 jan.1.-el hatályba lépett.
[9] Iura Europae, II. 60.17.
[10] Iura Europae, II. 40.17, információ a változásról dr. Zsibrita Boglárka budapesti ügyvédtől, aki a 2011/12-es tanévben a Pázmány Péter katolikus Egyetem Jog-, és Államtudományi Karának hallgatójaként két szemesztert Olaszországban hallgatott a Ferrarai Egyetemen.
[11] Iura Europae, III. 70.17.
[12] Iura Europae, II. 60.17 (Nl.), III. 70.17 (DM).
[13] Hasonló módon a Horn-kormány idején 1996-ban is felmerült a munkaügyi bíróságok megszüntetése, és a munkaügyi jogvitáknak járásbírósági hatáskörbe utalása, ami azonban akkor a munkaügyi bírák ellenállásán és a jogi szakirodalom segítségével megbukott. Vö. Prugberger Tamás: Kritikai észrevételek a magyar munkaügyi szakbírósági rendszer tervezett átalakításához. Munkaügyi Szemle, 1996/12. sz. 42-43. o.; Uő. Kritikai megjegyzések a bírósági szervezet tervezett módosításáról. Magyar Jog, 1997/2. sz. 82-86. o.
[14] Dr. Karin Schönpflugtól, a Bécsi Fejlesztési Stúdiumok Intézetének vezető kutatójától kapott információ az alternatív vitarendezés eszköztáráról az EZA és a Munkástanácsok szervezésében 2018. május 24-25.-én a 24-04-18-SE projekt keretében Balatonalmádiban tartott konferencián.
[15] lura Europae, I. 10.17; Zöllner-Loriz-Hergensröder: Arbeitsrecht, 6. Aufl. Verlag C. H. Beck, München, § 65, 583-584. o.
[16] Portmann-Stöckli: Schweizerische Arbeitsrecht, 3. Aufl. Dike Verlag, 277-278. o.; Svédországban Arbeitsdomstollen, Bezirk-, and Hogsta Domstollen. In. Gyulavári Tamás: A szürke állomány. Gazdaságilag függő munkavégzés, Jogtudományi Monográfiák, 6. Pázmány Press, 82. 303. o.
[17] Jura Europae, I. 30.17 (Fr.) és I. 20.17 (B).
[18] Jura Europae, II. 40.17 (I). A spanyol bíróságok minden szinten 4 szekcióra (kollégiumra), büntetőre, polgárira, munka- és szociális ügyire, valamint közigazgatásira osztva működnek. Előzetes információ senior Jose Abrantes portugál munkaügyi bírótól és ennek alapján helyszíni kutatás a toledói jogi karon, ami Portugáliát illeti, részletes információ senior Jose Abrantes portugál munkaügyi bírótól és Prof. junior Jose Abrantestől, az Universitade Nova Lisboa tanárától, Trier IAAEG. 2001 június és helyszíni kutatás 2003 július (Toledo és Lisszabon). Portugália vonatkozásában irodalmi forrás: Fedtke-Fedtke: Arbeitsrecht in Portugal, Rz. 169-172. In: Hennsler-Braun (Hrsg): Arbeitsrecht in Europa. Dr. Schmidt Verlag, Köln, 2011. 1019-1020. o.
[19] Információ dr. Marius Goleczkytől, a Krakkói Egyetem jogi karának docensétől, a Debreceni Egyetem ÁJK. kereskedelmi jogi tanszékének volt vendégprofesszorától. 2014. november 23. Debrecen; Csehország vonatkozásában információszerzés a Közép-európai Összehasonlító Munkajogi Konferencián. Budapest, 2000. március 27-28.; Markecova-Klimanova: Arbeitsrecht in Slovakischen Republik, Rz. 197-199. In: Hennsler Braun, 1382. o.; Gota: Arbeitsrecht in Rumenien, Rz. 267-275. In: Hennster-Braun, 1178-79.; további részletes inf. Vallasek Magdolnától, a Kolozsvári Sapientia Egyetem adjunktusától, Budapest, 2014 júl. 14.
[20] Jura Europae, I. 10.17 (D) és I. 20.17 (B).
[21] lura Europae, I. 30.17 (Fr.).
[22] lura Europae, III. 80.17.
[23] Lásd a 19-20. jegyzetet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA doktora, professor emeritus Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
