A regionális politika, vagy más néven - gazdasági, társadalmi és területi - kohéziós politika (a Római Szerződés 158-162. cikkelyei) célja az Európai Unión belül meglévő regionális fejlettségbeli különbségek mérséklése, az életszínvonalbeli eltérések csökkentése, vagyis az, hogy az Európai Unió valamennyi régiójában méltányos szintű, átlagos életszínvonalat és jövedelmet tudjon biztosítani az ott élők számára. Ennek a célkitűzésnek a megvalósítása érdekében az Európai Unió kohéziós politikája keretein belül, erőforrásait a földrajzi egyenlőtlenségek orvoslására, a gyorsuló ütemű változások kezelésére és a népesség elöregedésének problémájára összpontosítja.
A Közösség e célok megvalósítása érdekében már 1967-ben létrehozta a Bizottságon belül a regionális politikáért felelős XVI. főigazgatóságot, jóllehet ekkor még közösségi szintű regionális politikáról nem lehetett beszélni. Ezt követően 1972-ben a párizsi csúcsértekezleten a "hatok" elkötelezték magukat a Közösségen belül meglévő regionális és strukturális aránytalanságok csökkentésére, és 1975-ben életre hívták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA). Ekkor még két jelentős akadály állt a regionális politika megvalósulásának útjában, egyrészt az Alap alacsony költségvetése, másrészt az, hogy előre meghatározták, kvótarendszer alapján azt, hogy az egyes tagállamok milyen arányban részesedhetnek az ERFA forrásaiból. A regionális politikát a közösségi joganyagba végül is az Egységes Európai Okmány (EEO) emelte be, amikor beillesztette a Szerződés rendelkezései közé a "Gazdasági és társadalmi kohézió" címet viselő fejezetet.
- 469/470 -
Az Európai Bizottság 2004. februárjában tette közzé harmadik kohéziós jelentését, amely a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra határozza meg az Unió jövőbeni kohéziós politikáját. A jelentés az új, mindenek előtt a bővítéssel járó kihívásokat figyelembe véve fogalmazta újra az Unió prioritásait ezen a területen.
Az Európai Tanács 2005. december 15-én és 16-án tartott ülésén, az állam- és kormányfők megegyezésre jutottak az EU költségvetési tervezetét illetően, a 2007-2013-as időszak vonatkozásában. A Tanács álláspontja, jelentősen különbözik a Bizottság 2004. júniusában kidolgozott javaslatától. A Tanács ugyanis a kohéziós politikára a következő periódusban "mindössze" 307,6 Mrd. eurót kíván fordítani, a Bizottság által javasolt 336 Mrd. euróval szemben,[1] de a Bizottság által kidolgozott elvekkel és célkitűzésekkel teljes egészében egyetértett. A tervezetet 2006. januárjában az Európai Parlament elé is beterjesztették.
A Parlament a tervezetet ilyen formában nem találta megfelelőnek, és ebben a formájában elutasította a Tanács álláspontját. A Költségvetési Szakbizottság véleménye szerint, a tervezet inkább "a hagyományos politikára összpontosít, és nem garantál olyan költségvetést az EU számára, amely a jövőben előmozdítaná a prosperitást, a szolidaritást és a biztonságot, nem rendelkezik továbbá részletesen kidolgozott rugalmassági mechanizmussal, illetve a Parlamentnek a felülvizsgálatban betöltött szerepéről sem". A Parlament szerint, a politikai prioritások és a pénzügyi szükségletek jobb összehangolását, illetve a végrehajtás minőségének javítását, a 2005. június 8-án elfogadott tárgyalási álláspont biztosítja, amely mellett a jövőben is kitart. A tárgyalások a költségvetés vonatkozásában végül is 2006. áprilisában, hosszú alkudozásokat követően lezárultak.[2]
Az Európai Unió regionális politikája a következő időszakra három célkitűzést fogalmaz meg.[3] Az első nem más, mint a "konvergencia", amely tulajdonképpen a területi egyenlőtlenségek enyhítését, illetve azok kiegyenlítését célozza. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy azokat a ré-
- 470/471 -
giókat, amelyekben a bruttó hazai termék az uniós átlag 75%-a alatt van,[4] illetve a bruttó nemzeti jövedelem nem éri el az uniós átlag 90%-át, speciális módon támogatják. (Többek között itt az infrastruktúra finanszírozására kell gondolni.) Ennek a célnak a megvalósítása felemészti a Kohéziós-, a Strukturális, és a Szociális Alap eszközeinek a nagyobb részét. (A Tanács javaslata értelmében egészen pontosan 81,7%-át.) A másik célkitűzés a regionális versenyképesség és foglalkoztatás javítása. Ehhez a célhoz az eszközök 15,8%-át rendelték hozzá. Ennek kapcsán elsősorban a korábbi politika 1. számú célkitűzése alá eső régiók érintettek, amelyek a jelenlegi politika fent vázolt 1. számú célkitűzésében meghatározott kritériumoknak nem tesznek eleget. Ez a második célkitűzés elsősorban ökológiai és ökonómiai jelleget ölt. Végül, de nem utolsó sorban, a harmadik célkitűzés az "európai területi együttműködés", amely az eszközök 2,4%-át, azaz 7,5 millió eurót vesz igénybe, a Bizottság által javasolt 13 millióval szemben. Az európai területi együttműködés ez által a korábbi európai iniciatívába történő beágyazottságból fő irányvonallá lépett elő, aminek következtében már nem viseli az INTERREG[5] elnevezést. A területi hatálya ennek a célkitűzésnek nem korlátozott, tartalmát tekintve, pedig ökológiai és ökonómiai prioritásokat egyaránt magába foglal.
Az európai területi együttműködés, meglehetősen új együttműködési célkitűzés, amely arra irányul, hogy az Unió területének erőteljesebb integrációját minden dimenzióban előmozdítsa.
Ennek a célkitűzésnek az elérése felé vezető úton a kohéziós politika támogatja az Európai Unió területének kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését a makrorégiók szintjén, továbbá a határokon átnyúló együttműködés és a tapasztalatcserék útján csökkenti az országhatárok megléte miatti korlátokat.
- 471/472 -
Az európai területi együttműködés az Unió új kohéziós politikájának harmadik célkitűzésévé lépett elő, míg jelenleg, illetve korábban, a határokon átívelő, a régióközi, és az államok közötti területi együttműködések az INTERREG közösségi kezdeményezések keretein belül valósultak meg.
Az Unió stratégiai iránymutatásai határozzák meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap által támogatott programok keretét. Ezeket a kidolgozott iránymutatásokat 2005. őszén nyújtották be a Parlamentnek, állásfoglalása megalkotása céljából, majd ezt követően ez év elején a Minisztertanácshoz. Az iránymutatások fő célkitűzése az, hogy a lisszaboni stratégiával való együttműködés elősegítése, valamint a megvalósításához történő hozzájárulás érdekében hangolják össze a kohéziós politika keretén belüli közösségi prioritásokat a növekedéssel és a foglalkoztatással kapcsolatos integrált iránymutatásokkal.[6]
Svájc a 2000-2006-os periódusban 39 millió svájci frankkal működött, illetve működik közre az INTERREG III. elnevezésű európai közösségi iniciatívában, amely a határokon átívelő, a transznacionális és az interregionális együttműködés erősítését szolgálja. Ezáltal a Szövetség hozzá kíván járulni a transzeurópai együttműködés erősítéséhez, amelyet már az INTERREG II-ben való részvételével megkezdett. A kantonok tulajdonképpen már az INTERREG I elindítása óta, tehát egészen pontosan 1991-től együtt dolgoznak különböző külföldi partnerekkel. Ezt a kooperációt, a transznacionális és a határokon átívelő együttműködéssel, mint új területekkel, az INTERREG II és III. kezdeményezések egészítették ki.
Az ezekben a kezdeményezésekben való részvétellel tulajdonképpen a Szövetség azt a szándékát kívánja megvalósítani, hogy hozzájáruljon a transzeurópai együttműködés, továbbá a régiók versenyképességének az erősítéséhez, valamint a területrendezés optimális koordinációjához, európai és svájci szinten egyaránt.
Az INTERREG III elnevezésű közösségi iniciatíva 2006. végéig tart. Ezt követően az új svájci regionális politika keretében kívánják az itt meg-
- 472/473 -
kezdett irányt folytatni, illetve a projektek kapcsán beszerzett eszközöket tovább alkalmazni, valamint a megszerzett tapasztalatokat hasznosítani.
Az INTERREG III elnevezésű közösségi kezdeményezés kapcsán Svájc szempontjából a legfontosabb pozitívumnak az tekinthető, hogy a svájci és az európai partnerek közötti regionális együttműködés lehetővé tette, illetve teszi, hogy a régiók versenyképességét, és ezáltal a svájci gazdasági központok vonzerejét általános értelemben véve erősítsék.
A Svájc és az Európai Unió közötti kapcsolat e területen való elmélyítését szolgálja, hogy a Szövetségi Tanács a "Svájci területrendezés alapjai" című dokumentumában,[7] az Európai Unióval való együttműködést, a négy prioritást élvező stratégia egyikeként jelölte meg. Svájc intenzívebb érdeklődése, illetve részvétele az Uniónak e politikájában, egyúttal azt is jelenti, hogy Svájc, a maga jogos érdekeit az EU döntéseiben érvényre tudja juttatni, illetve a területrendezési politika optimális koordinációjában európai és svájci szinten egyaránt szerepet vállalhat.
Ugyanakkor, a regionális együttműködés szorosabbá tétele - ha azt a mikro-integráció értelemben véve nézzük - jelentős a Svájci államnak az Unióhoz való integrációja szempontjából is. A transzeurópai együttműködés Svájc és régiói számára lehetőséget kínál arra, hogy európai dimenziójú projektekben részt vegyenek.
Az INTERREG III. elnevezésű iniciatíván belül a kezdeményezésnek három irányvonala vázolható fel, amelyeket IIIA,[8] IIIB,[9] és IIIC[10] jelölésekkel illetnek.
- 473/474 -
A határokon átívelő együttműködés támogatása, a IIIA program keretében élvez prioritást. Ez a célkitűzés a határmenti régiók közötti integrált regionális fejlődés támogatására specializálódott, és jelenleg négy területen valósul meg: Oberrhein Mitte - Süd, Alpenrhein - Bodensee - Hochrein, Franciaország - Svájc, Olaszország - Svájc.
A transznacionális együttműködés (IIIB) 3 transznacionális térséggel - amelyek közül Svájc számára az Alpok térsége a legfontosabb - a Közösségen belül a harmonikus területi integrációhoz kíván hozzájárulni.
Végül, a IIIC alprogram, a régiók közötti együttműködést hivatott támogatni, amely a svájci kantonok számára is lehetőséget teremt, olyan európai partnerekkel együttműködni, amelyekkel nincs közös földrajzi határa. A célja a program ezen irányvonalának a regionális politika eszközrendszerének, a meghozott intézkedések hatékonyságának a javítása, és a régiók gazdasági fejlődésének támogatása.
Az INTERREG III hatásai a határokon átívelő és a transznacionális együttműködésre a svájci fél nézőpontjából kedvezőnek mondhatóak, különösen Svájcnak az európai vérkeringésbe történő bekapcsolása szempontjából, illetve abból az aspektusból nézve, hogy a program lehetővé tette a nem határ menti kantonok bevonását is az együttműködésbe.
Tulajdonképpen azt lehet elmondani, hogy a Szövetség és a kantonok közötti együttműködés ezen a területen jó, jóllehet egyes kantonok azt az álláspontot képviselik, hogy a Szövetség ma még meglehetősen nagymértékben beavatkozik a megfelelő projektek kiválasztásába.
A megfelelő projektek kiválasztása azonban nem mindig egyértelmű, mivel a hangsúlyos, nagyobb figyelmet igénylő kérdések spektruma széles, és az értéktöbblet nem minden esetben nyilvánvaló. A megfelelő, tematikus fókuszálás, mindenképpen szükségesnek mutatkozik.
- 474/475 -
A Svájcban kidolgozott új regionális politika, az európai területpolitikával való együttműködést kezeli prioritásként, amely hozzájárulna a régiók versenyképességének a javításához és új munkahelyek teremtéséhez.
A Szövetség eszközei a feladatok megvalósításához az INTERREG III időszakában éppen hogy elégségesnek voltak mondhatóak. A Szövetség forrásai, eszközei azonban relatíve hamar kimerültek, ami Svájc szavahihetőségének a külföldi partnerek által történő megítélése szempontjából nem mondható éppen pozitívnak.[11] A problémát teljesen egészében megvilágítja, ha tudjuk, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alap kerete átlagosan hatszor akkora, mint amekkora összeg a Szövetségnek, a IIIA program vonatkozásában a rendelkezésére állt. Így a Program utolsó fázisában alternatív pénzügyi forrásokat is bevont a svájci fél a saját eszközeinek a kiegészítése céljából, amelyek a kantonoktól származtak. Ma már több INTERREG Projekt vagy a Szövetség alacsony financiális hozzájárulásával, vagy a svájci fél pénzügyi hozzájárulása nélkül realizálódik.
Magánszemélyeket a projektbe nem igazán vontak be, mivel azoknak a köre, akik potenciálisan számításba jöhettek volna, az egész folyamatot túlságosan hosszú lefolyásúnak ítélték meg, illetve az anyagi támogatást nem elegendőnek.
A Leader+ egyike a négy Európai Strukturális Alapból finanszírozott kezdeményezésnek, amely abban segít a vidéken élő polgároknak, hogy hosszútávon ki tudják használni a saját területük kedvező adottságait, és a területük által nyújtott lehetőségeket.
A Program arra az alapgondolatra épül, hogy az integrált, minőségileg magas szintűnek mondható stratégiák a tartós fejlődést szolgálják. Így a súlypontot a partnerkapcsolatokra, illetve a tapasztalatcsere érdekében kiépített hálózatokra helyezik.
A Leader+ program három akcióprogramra (1. - az integrált, alulról felfelé építkező, kísérleti területfejlesztési stratégiák támogatása; 2. - a vidéki területek közötti együttműködés támogatása; 3. - hálózatépítés) és egy technikai segítségnyújtási szolgáltatásra épül.[12]
- 475/476 -
A Régio Plus Projektben[13] résztvevőknek - és így 2003. júniusától Svájcnak is - lehetősége nyílt arra, hogy egy előre meghatározott próbaidőszak keretében a LEADER+ projektben részes államokkal transznacionális koordinációt valósítsanak meg.
Ennek a megvalósítása nem ütközött különösebben nagy nehézségekbe, tekintettel arra a tényre, hogy egy esetleges transznacionális együttműködés pénzügyi, metodikai és tartalmi szempontú támogatását a Leader+ keretében, már a Régio Plus program kidolgozásánál beiktatták a rendszerbe. Az Európai Unió tagállamaiban, a program támogatása érdekében kiépített koordinációs és szervízhálózatok mintájára, analóg módon hasonló intézményeket iktattak be Svájcban is, annak érdekében, hogy Svájc részvételét a Leader+ programban támogassák, illetve mind a svájci, mind pedig az európai helyi akciócsoportok számára megkönnyítsék az információáramlást.
Több mint száz éven keresztül Svájcban a népesség vándorlását a gazdaságilag kevésbé fejlett területekről, a gazdaságilag fejlett területekre tolerálták, sőt azt is mondhatjuk, hogy részben támogatták is. A gazdaságilag fejlett területek vonzereje természetesen abban rejlett, hogy a munkavállalóknak a piacon versenyképes jövedelmet kínáltak. Ez a folyamat végeredményben az egész gazdaságra pozitív hatást gyakorolt, és a produktivitás növekedését eredményezte.
A gazdasági szektor erősödésének, az életszínvonal és a jólét növekedésének következtében azonban, a háborút követő évtizedekben már nem tekintették kívánatos jelenségnek a lakosság elvándorlását az egyébként is ritkán lakott hegyvidéki területekről. Ennek a tendenciának a megakadá-
- 476/477 -
lyozása érdekében, az 1970-es évek közepén ezeknek a problémás régióknak az intenzív támogatása került a politikai figyelem középpontjába.
A klasszikus regionális politika ismertetőjegye, hogy a hangsúlyt, a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő területek (Alpok, Elő-Alpok, Jura térsége, valamint a munkanélküliség által jelentősen sújtott textil-, óra- és gépgyártással foglalkozó területek) fejlesztésére helyezi.[15]
Az 1990-es években azonban megváltoztak az addigi keretfeltételek, és a regionális politikát felül kellett vizsgálni. A globalizáció előrehaladása, az európai integráció erősödése, a nemzetközi színtéren kialakult versenyhelyzet egyre intenzívebbé válásával, a régiók új kihívásokkal találták magukat szemben, amelyeknek ezt követően meg kellett, illetőleg ma is meg kell felelniük.[16]
Az új feltételek megjelenése, és az azokhoz való alkalmazkodás szükségszerűsége, természetesen nagymértékben hatottak a regionális politika koncepcionális és stratégiai szempontú kialakítására, és a regionális politikának egyre inkább a strukturális átalakulás kísérőjévé és követőjévé kellett válnia.
A svájci regionális politika átalakítását indokolják az utóbbi években ezen a téren a nemzetközi színtéren bekövetkezett változások is.
A Szövetség a regionál-politikai eszközök közvetlen alkalmazása során, minden esetben a Szövetségi Alkotmány 103. szakaszára, az ún. gazdasági cikkelyre támaszkodik.
Az Alkotmány fent nevezett cikkelye explicite felhatalmazást ad a Szövetségnek a regionális struktúrpolitika alakítására, amikor azt mondja, hogy a Szövetség támogatja a gazdaságilag veszélyeztetett területeket, mind a gazdasági ágazatok, mind pedig a foglalkoztatás támogatásával, ha az önerőből tett intézkedések nem bizonyulnak elegendőnek.
- 477/478 -
A Szövetség által jelenleg folytatott regionális politika tulajdonképpen a gazdaság egészének a fejlesztési koncepcióján alapul. Ez a koncepció még az 1970-es évekből származik, csak az idők folyamán az újonnan megjelenő igényeknek, követelményeknek megfelelően újabb és újabb eszközökkel egészítették ki.
A regionális politika legfőbb irányaként a Szövetség a hegyvidéki területeken történő beruházások támogatását jelölte meg. Ennek érdekében elsősorban az infrastrukturális beruházások támogatását, az életfeltételek javítását, valamint a lakosság elvándorlásának a megakadályozását tűzték ki célul.
Néhány év alatt 54 hegyvidéki régiót alakítottak ki, amely régiók mindegyike köteles volt regionális fejlesztési koncepciót kidolgozni.
1974 óta a Szövetség 1,5 milliárd frank tőkével rendelkező alapot halmozott fel, amelyből az infrastrukturális fejlesztéseket támogatják.
Ennek az 1974-ből származó törvénynek, az 1997-es revíziója alkalmával egyrészt módosították a regionális politika fentebb ismertetett célkitűzését, másrészt a végrehajtást teljes egészében a kantonokra, illetve a régiókra ruházták át.
Az 1974-től 2005-ig terjedő időszak mérlege: 8650 projektet összesen 3 milliárd svájci frankkal támogatott az állam. A Szövetség és a régiók által közösen finanszírozott beruházások értéke elérte a 19,6 milliárd svájci frankot.
2004-ben értékelést készítettek a fent nevesített törvények által kitűzött célok gyakorlati megvalósulásáról, amelyben a következőket állapították meg:
A lakosság számaránya tekintetében beállt változás a hegyvidéki területeken pozitívnak mondható. Az extrém perifériális területekről a lakosság elvándorlását a régiócentrumok átmenetileg feltartóztatták, de 1995-től az elvándorlási-hullám újra felerősödött. Ez a tendencia a munkahelyek számának még mindig meglehetősen alacsony voltával, illetve a svájci átlag alatti jövedelmekkel magyarázható.
Az egzisztenciális feltételek, a lakáshelyzet a hegyvidéki területeken a korábbiakhoz képest határozottan javultak, a törvények célkitűzéseit ebben
- 478/479 -
a vonatkozásban messzemenően teljesítették. A hátrányos helyzet leküzdéséért vívott harc sikeréhez a bázis-infrastruktúra kiépítése jelentősen hozzájárult. Ez azt is eredményezi továbbá, hogy a hegyvidéki területek infrastruktúrája mára már semmilyen szempontból nincs elmaradva, az ország más részeihez viszonyítva.
Kritikusabban megítélt terület ezzel ellentétben a szociológiai és kulturális önállóság és sokszínűség megtartásának kérdésköre, valamint negatív irányba billen a mérleg nyelve a hegyvidéki területek versenyképessége javításának a megítélése tekintetében is.
A napjainkban már meglévő és a jövőben újonnan megjelenő kihívások, amelyek a svájci hátrányos helyzetben lévő területeket érintik, megkövetelték a regionális politikáról kialakított korábbi felfogás átgondolását és újraértelmezését. Ennek megfelelően a jövőben négy dimenzió lesz az, ami meghatározza a regionális politikát: a regionális struktúrpolitika, a közvetlen kohéziós politika, a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítését célzó egyéb politikák és a szubszidiaritás.
Az új regionális politika célja, hogy növeljék az egyes régiók (hegyvidéki területek, határ menti régiók, egyéb vidéki területek ) értékteremtését[18] és versenyképességét, olymódon, hogy a támogatott területeken új munkahelyeket teremtenek, illetve a már meglévőket igyekeznek megtartani. Mindezek által pedig, a regionális politika közvetlenül hozzájárul a lakosságnak az ország határain belüli decentralizált elhelyezkedéséhez, valamint a regionális diszparitások felszámolásához.
Öt alapelvet jelöltek meg az új regionális politika kidolgozói, amelyeket a gyakorlatba történő átültetésnél kötelezően figyelembe kell venni.
Ezek az alapelvek a következők:
- A régiók saját iniciatívákkal járulnak hozzá a versenyképesség javításához, és az értékteremtés növeléséhez.
- 479/480 -
- A fejlődés motorját a regionális központok képezik.
- A tartós fejlődés követelményét figyelembe kell venni.
- A Szövetség legfontosabb párbeszéd-partnerei ebben a kérdésben a kantonok, akik egyben biztosítják a régiókkal való együttműködést is.
- A Szövetség intézményei egymással, illetve más bel- és külföldi intézményekkel szorosan együttműködnek.
Az új regionális politika keretein belül meghatározott célkitűzéseket három irányvonal segítségével kívánják elérni.
Az első, vagy nevezhetnénk fő irányvonalnak is, a különböző programoknak, kezdeményezéseknek, projekteknek, az innováció erősítésének, valamint a versenyképesség és az értékteremtés növelésének közvetlen támogatását foglalja magába. Ennek a folyamatnak a főszereplői a kantonok és a régiók. Az erős vállalkozói réteg, az innovációs erő és az értékteremtési rendszerek képezik a regionális versenyképesség növelése és a struktúraváltáshoz vezető út kulcsfogalmait. A regionális projektek szövetségi eszközökkel történő ösztönzése és a Szövetség által nevesített gazdasági prioritások egyaránt támogathatók ennek a keretében.
A második irányvonal a kooperáció erősítését célozza, valamint a regionális politika és a területfejlesztés szempontjából releváns szövetségi szintű szektorális politikák közötti együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználását.
A harmadik, és egyben utolsó irányvonalat, ha jellemezni kellene, azt mondhatnánk, hogy leginkább támogató jelleggel bír, hiszen a fentebb nevesített folyamatok regionális menedzsmenttel foglalkozó szereplőinek szisztematikus képzését, illetve továbbképzését biztosítja.
Az újonnan kidolgozott regionális politika jelentős befolyást fog gyakorolni a különböző támogatásokkal kapcsolatos érdemi kérdésekben, valamint irányítja és felülvizsgálja majd a kontroll, monitoring és értékelési intézkedéseket. Ha röviden össze kellene foglalni a főbb jellemvonásait, akkor a következőket mondhatnánk el:
- A regionális politika egy közösségi feladat, amely a szubszidiaritás elvének megfelelően működik. A finanszírozást, valamint a végre-
- 480/481 -
hajtást illetően a kantonok és a régiók közösen viselik a felelősséget.
- Az operatív felelősség decentralizált. A programok, projektek végrehajtása a kantonokhoz és a régiókhoz van telepítve.
- Újszerű eszközök is megjelennek ezen a területen, mint amilyen például a kantonok és a Szövetség közötti programegyeztetés intézménye.
Az új regionális politika egységes törvényi szabályozásra épül, ami természetesen azt jelenti, hogy valamennyi, a téma szempontjából releváns részletszabályt egyetlen törvényben foglalnak össze. Ez a szövetségi szint számára lehetővé teszi, hogy az újonnan felmerülő kihívásokra gyorsabban és az adott helyzetben, az adott körülmények között, a legmegfelelőbb eszközzel reagáljon.
Az új regionális politika koncepcióját a "Good Governance" elvének a szem előtt tartásával dolgozták ki.
Ha definiálni akarjuk a jó kormányzás elvét, úgy írhatnánk körül, mint az állami vezetéssel összefüggő feladatoknak a politikai felelősök által történő körültekintő, megfontolt, együttes megvalósítását. Az elv a fent leírtakon túlmenően magában foglalja a feladatok hatékony ellátásának a követelményét is.
Ez az elv abból indul ki, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokkal kell a teljesítőképesség optimumát elérni. A folyamatokba pedig, az állami szerveken kívül a privátszektor képviselőit, a gazdasági társaságokat is be kell vonni.
A Szövetségnek és a kantonoknak az új regionális politika keretében kifejtett tevékenységüket jobban egymáshoz kell igazítaniuk. Ez az összhang ki kell hogy terjedjen a problémaanalízisre, a programok kidolgozására,
- 481/482 -
valamint a feladatok megosztására (kontroll, monitoring, jelentések készítése, értékelés) is. A Szövetségi Tanács éppen ezért kilátásba helyezte, hogy megvizsgálja azt, hogy lehetőség van-e a kantonok és a települések bevonásával a vidéki és a hegyvidéki területek fejlesztésének elősegítését célzó hárompólusú konferencia létrehozására, a Hárompólusú Agglomerációs Konferencia (TAK)[19] mintájára. Ennek a fórumnak a felállítására azonban, a jelenlegi keretek között nincs lehetőség. Egy újabb hárompólusú konferencia létrehozása ellen különböző racionális és politikai érvek szólnak, továbbá ez ellen szól a rendelkezésre álló források korlátozott volta is, másrészt pedig az a tény, hogy még, a már életre hívott Agglomerációs Konferencia működésének hatékonyságát illetően sincsenek tapasztalatok.
A Szövetségi Tanács időszakokra lebontva több éves programban foglalja össze az adott periódusra vonatkozó célkitűzéseket. A program, a kantonok bevonásával kerül kidolgozásra, és a regionális versenyképesség növelését kell céloznia. Az első ilyen programot idén dolgozzák ki a 2008-2015 periódusra vonatkozóan.
A kantonok ezt követően a Szövetség által kidolgozott több éves programra innovációs stratégiát, illetve végrehajtási tervet dolgoznak ki, amely a Szövetség által nyújtott pénzügyi eszközök felhasználását tételesen részletezi. Ez a program képezi a Szövetség és a kantonok között folytatott tárgyalások alapját a támogatási eszközök felhasználását illetően. A tárgyalások az ún. programegyezséggel zárulnak.
A svájci új regionális politika mind céljait, mind a különböző tárgyi és területi feltételeket vizsgálva megfelel a szomszédos államok által e téren kialakított gyakorlatnak, valamint az Európai Unió kohéziós és strukturális politikájában meghatározott irányvonalaknak.
- 482/483 -
2005. július 6-án a Bizottság nyilvánosságra hozta a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó stratégiai iránymutatásait "Kohéziós politika a növekedés és a foglalkoztatottság támogatásához" címmel.[20] Ez az új iránymutatás tulajdonképpen a Lisszaboni Agenda megújításaként értékelhető. A lisszaboni Európai Tanács 2000. márciusában széles körű célkitűzéseket, stratégiákat és politikai eszközöket határozott meg, azzal a céllal, hogy az Európai Uniót dinamikusabbá, versenyképesebbé tegyék. A 2001-es göteborgi Európai Tanács ezeket a célkitűzéseket egy környezeti vonzattal egészítette ki.
A 2000-es ígéretes indulást követően a növekedési folyamat a foglalkoztatottságot illetően lelassult, a termelékenység esetében pedig, szinte teljes egészében elmaradt. Ez utóbbi, csalódást okozó eredményt azzal magyarázták, hogy nem használták ki teljes egészében a tudásalapú gazdaság, valamint az információs és kommunikációs technológiák kínálta lehetőségeket. Így arra a következtetésre jutottak, hogy még több erőfeszítést kell tenni az termelékenységi és foglalkoztatottsági mutatók növekedésének a biztosítása érdekében. A Bizottság 2005. februárjában benyújtotta a "Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért" című javaslatát,[21] a 2005. márciusában ülésező Európai Tanács számára. A Tanács elismerte és kiemelte a lisszaboni stratégia újbóli elindításának a szükségességét, és megerősítette a Bizottság által megfogalmazott célkitűzéseket. Ezt követően a Bizottság integrált iránymutatásokat fogadott el a növekedést és a foglalkoztatást érintően, hogy a tagállamoknak segítséget nyújtson saját nemzeti reformprogramjaik kialakításában.
A kohéziós politika számos ponton jelenleg is hozzájárul a lisszaboni stratégiához (gondoljunk például a beruházás nagy növekedési képességű térségekbe, vagy a beruházás a növekedés és a foglalkoztatás hajtóerőibe), s ez a jövőben még inkább hangsúlyossá és intenzívebbé fog válni.
A 2007-2013-as időszak vonatkozásában a Bizottság három prioritást jelölt meg:
- A tagállamok vonzerejének a növelése régióik, városaik jobb összeköttetésének a megteremtése, a szolgáltatások színvonalának és mi-
- 483/484 -
nőségének a garantálása, valamint a környezeti potenciálok megőrzése által.
- Az innováció és a vállalkozói szellem, valamint a tudásalapú gazdasági növekedés támogatása a kutatási és innovációs kapacitások kiépítése, illetve az új információs és kommunikációs technológiákban rejlő lehetőségek jobb kihasználásával.
- Több és minőségileg jobb munkahelyek teremtése, aminek következtében több személy kerülhet foglalkoztatási jogviszonyba, illetve tud vállalkozói tevékenységet folytatni.
További célkitűzéseként szerepel még a 3. prioritáson belül a munkavállalók és a vállalkozók alkalmazkodóképességének a javítása, és a humántőkébe való beruházás növelése.
Az Unió a következő programperiódusban a jelek szerint mind a kohéziós, mind pedig a strukturális politika eszközeivel általánosan támogatni kívánja az EU-ban a versenyképesség javítását és a növekedést.
Az OECD országok többsége saját regionális politikáját illetően az utóbbi években paradigmaváltást hajtott végre. Ez abban nyilvánult meg, hogy a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítése helyett, a növekedésorientált stratégiai megfontolásokat helyezték előtérbe.
Sok európai állam [Finnország (2000), Svédország (2000), Norvégia (2000), Hollandia (2000), Anglia (2001)] regionális politikájának átalakításakor, annak célkitűzéseinek megfogalmazásakor, már ezt az új szemléletmódot követte.[22]
Három új trend ismerhető fel:
- Elsőként az új célok megjelenését kell említenünk. Ez, ahogyan azt már fentebb is megjegyeztük, abban nyilvánul meg, hogy a középpontban a kiegyenlített regionális fejlődés és az esélyegyenlőséget biztosító versenyképesség előmozdítása, valamint az ökológiai, ökonómiai és szociális értelemben vett tartós fejlődés kívánalmának való megfelelés állnak.
- A következő, amit itt az új irányzatok kapcsán említenünk kell, az nem más, mint az új kezdeményezések. Az Európai Unió elsődlegesen a legfejletlenebb régiókat támogatja. A 2006 utáni periódusban azonban
- 484/485 -
más, az említett célt kiegészítő prioritások is szóba kerülhetnek, mint például a városoknak, mint a környező vidéki területek fejlődését elősegítő gazdasági központoknak a támogatása, továbbá a vidéki területek gazdasági versenyképességének növelése, valamint a területi kohézió kérdésköre, ide értve az európai területi együttműködést is.
- Végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenünk a tendenciák sorában az Uniónak a területfejlesztés szempontjából jelentős politikáival, úgy, mint például a közlekedés-, agrár-, foglalkoztatás-, és külpolitikával meglévő kapcsolat elmélyítését, szorosabbá tételét.
A Szövetségi Tanács 1996-ban "A svájci területfejlesztés alapjai" című dokumentumában négy stratégiát definiált, amelyek közül az egyik Svájcnak az európai területpolitikába való integrálását célozta. Az európai szinten zajló területfejlesztési projektekbe való aktív svájci részvétel követelménye mellett hangsúlyozza a dokumentum, a svájci városoknak az európai városok hálózatába való bekapcsolásának a szükségességét is, amely nagymértékben hozzájárul az európai régiókkal való együttműködés elmélyítéséhez.
Tulajdonképpen a fent nevezett dokumentum irányvonala, megegyezik az EUREK-ben foglaltakkal. Az EUREK kiadását követően megjelentetett svájci dokumentum, amely jogilag éppen úgy, ahogyan az európai "testvére", nem bír jogi kötőerővel, ugyancsak a tartós fejlődést célozza, gazdasági, szociális és ökológiai aspektusból egyaránt. Mindkét dokumentum tartalmaz egy "víziót", amely az ideális területfejlesztési elképzeléseket ismerteti.
Mivel az Európai Alkotmány ratifikációs eljárása jelenleg megszakadt, így az Európai Unió a területfejlesztéssel, területrendezéssel kapcsolatos kérdéskört illetően csak úgy, mint korábban nem rendelkezik kompetenciával az Unió határain belül, hanem az továbbra is tagállami hatáskörbe tartozik. Az Európai Bizottság azonban foglalkozik a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítésének problematikájával, valamint a területrendezés javítása érdekében iniciatívákat dolgoz ki. Természetesen a Bizottságnak ez
- 485/486 -
irányú politikája hatást gyakorol az Unió területére, és ez által, egy bizonyos szintű politikai koordinációt is megvalósít.
Tulajdonképpen a területpolitika kérdéskörével a Bizottság már az 1990-es évek óta foglakozik, és különböző jelentéseket készített, amelyekben az Unió regionális politikájában a területrendezésre való nagyobb hangsúly fektetésének a szükségességét emelte ki. Természetesen a Bizottság minden esetben felhívta a figyelmet arra, hogy eközben nem lehet figyelmen kívül hagyni a tagállamok ezen a területen kidolgozott koncepcióit sem.[23]
További előrelépésként értékelhető ezen a területen, hogy 1999-ben a Bizottság javaslatára az Európai Unió tagállamai elfogadták az Európai Területfejlesztési Koncepcióról (EUREK) szóló dokumentumot. Ennek a dokumentumnak jogilag nincs kötőereje. Célja, hogy a policentrikus városrendszerek fejlődését elősegítse, továbbá hogy a város és vidék kapcsolatát új alapokra helyezze, valamint valamennyi fél számára egyenrangú hozzáférést biztosítson az infrastruktúrához, a tudás megszerzéséhez, illetve támogassa a tartós fejlődést, a természet és a kulturális örökségek védelmét.
Az EUREK-et valójában ez idáig nem sikerült átültetni a gyakorlatba, azonban a Bizottságnak a kezdeményezései, az államok, pontosabban fogalmazva a régiók közötti területfejlesztéssel kapcsolatos együttműködésekre, egyértelműen kedvező hatást gyakorolnak. Egyik legjobb példa erre a transznacionális együttműködés megvalósítását célzó INTERREG iniciatívák, amelyek közül az INTERREG II C-t 1996-ban, az INTERREG III B-t 2000-ben indították útjára. A területfejlesztésért felelős miniszter többször utalt a transznacionális együttműködés jelentőségére, amely nagymértékben hozzájárul az Uniós területek kiegyenlített fejlődéséhez, illetve arányos fejlesztéséhez.
Az INTERREG keretében az EU tagállamok egy további programot is implementáltak, amellyel az európai területfejlesztés alakulását figyelemmel kísérő hálózatot[24] hívták életre.
2004-ben, az EU bővítése a területi kohézió vonatkozásában illetékes miniszterek számára új lehetőséget teremtett arra, hogy új kezdeményezésekhez folyamodjanak. A miniszterek a területi dimenziónak az EU poli-
- 486/487 -
tikáiba (nevezetesen a kohéziós politikába) való integrálása mellett foglaltak állást, amelyek esetében mind a fennálló regionális különbségeket, mind pedig a lisszaboni stratégiát figyelembe kell venni.
Svájc stratégiája, amely az államnak az európai területfejlesztés rendszerébe történő integrációját célozza, a gyakorlatba átültethetőnek bizonyult. A célkitűzés elérése felé vezető úton az első lépés az Európai Bizottság által életre hívott transznacionális együttműködési programban való részvétel volt. A transznacionális együttműködés kívánalmát először az 1996-os INTERREG II. elnevezésű közösségi iniciatíva juttatta kifejezésre annak érdekében, hogy tapasztalatcserére nyíljon lehetőség az államok között a területfejlesztés, az árvízvédelem és az aszálykárokkal szembeni harcok kapcsán. Svájcot, a szomszédos országok már a kezdetektől fogva felkérték a program keretén belüli együttműködésre.
A transznacionális együttműködést, mint célkitűzést az INTERREG III kezdeményezés 2000-ben még inkább elmélyítette és erősítette.
Svájc úgy döntött, hogy a Bizottság által lehatárolt 13 transznacionális térség munkájából háromban maga is részt vesz (az Alpok-térsége, Észak-Kelet-Európa, a Földközi-tenger nyugati partvidéke).
Ez a transznacionális együttműködés mind a Svájci Államot, mind pedig a kantonokat tekintve kétségtelenül pozitív hatással bír. Adódik ez egyrészt abból, hogy magát az együttműködést, nem különböző kutatási projekteknek feleltetik meg, hanem a konkrét problémák kezelését célozza, másrészt pedig abból, hogy az együttműködésnek ez a típusa olyan tartós kapcsolat-rendszerek kiépítését teszi lehetővé, amelyek túlnyúlnak az adott állam földrajzi határain, és amelyet a kantonok is, saját igényeiknek megfelelően igénybe vehetnek.
A tapasztalatcserék által, amelyeket ezek a hálózatok lehetővé tesznek, időt és pénzt lehet megtakarítani, illetve ez által az európai területfejlesztési törekvéseknél a svájci érdekeket is figyelembe kell venni.
- 487/488 -
A Szövetségi Tanács 1994. március 7-én kelt, a határokat átívelő kantonális együttműködésről szóló beszámolójának[25] második pontjában nevesíti a kantonok "külpolitikájának" kereteit meghatározó nemzetközi dokumentumokat. A kantonoknak az e téren meglévő kompetenciája lehetővé tette számukra az INTERREG III-ban való részvételt, továbbá alkalmassá teszi őket arra, hogy az európai területi együttműködésben, a jövőben is részt vegyenek.
A kantonok úgymond külpolitikai hatáskörei a Szövetségi Alkotmány 55. és 56. cikkelyeiben vannak rögzítve. Eszerint a kantonok saját illetékességi területükön más külföldi államokkal szerződéseket köthetnek, de azok nem állhatnak ellentétben sem a Szövetség, sem pedig más kantonok jogával illetve érdekeivel. A kantonoknak ez, az általunk fentebb külpolitikai hatáskörként nevesített jogosítványa, már nem tartozik a szövetségi engedélyhez kötött tevékenységek körébe. Ebből kifolyólag a kantonokat a külföldi partnerekkel kötött szerződések megkötése előtt a Szövetség irányába információs kötelezettség terheli. A fent leírtak természetesen nem befolyásolják azt a tényt, hogy a kantonok közvetlenül csak olyan külföldi szervekkel tudnak szerződéses kapcsolatra lépni, amelyek a szervezeti hierarchiában velük egy szinten, vagy hozzájuk képest alacsonyabb szinten helyezkednek el. Központi szervekkel való szerződéskötés esetén a Szövetségi Tanács közreműködésére van szükség, amely az adott kanton nevében megköti a szerződést. Természetesen az ilyen módon megkötött szerződések nem képezik a szövetségi jog részét, hanem a kantonok sajátjainak minősülnek.
A nemzetközi jog aspektusából nézve azonban a felelősség a külföldi szerződő féllel szemben a Svájci államot terheli, még akkor is, ha a szer-
- 488/489 -
ződésből származó jogok és kötelezettségek a kantonokat illetik, vagyis ők a végrehajtás letéteményesei.
Elsőként a Madridi Egyezményt kell említenünk. Az 1980. május 21-én aláírt, az Európa Tanács által megalkotott Európai Keret-megállapodás, a képviselő-testületek és hatóságok közötti, határokon átnyúló együttműködések jogi alapját képezi. Az Európa Tanács égisze alatt kidolgozott megállapodás 1981. december 22-én, 4 állam ratifikációját követően lépett hatályba. Svájc 1982. március 3-án ratifikálta a dokumentumot.[27] A Megállapodás célja, hogy megkönnyítse és támogassa a határokon átívelő együttműködéseket a települések, illetve a régiók között.[28]
A második jelentős dokumentum e téma vonatkozásában, a képviselőtestületek közötti határokat átlépő együttműködésről szóló Európai Keret-megállapodáshoz 1995. november 9-én Strassbourgban aláírásra megnyitott Kiegészítő Jegyzőkönyv,[29] amely az európai országok közötti együttműködés erősítését célozza. Kifejezetten elismeri a képviselő-testületeknek azt a jogát, hogy ilyen megállapodásokat kössenek, amennyiben az ehhez szükséges feltételek teljesedébe mennek. A Jegyzőkönyv szövege igazodik az Európa Tanácsnak az 1993-as bécsi csúcson hangoztatott célkitűzéséhez, amely nem más, mint egy toleráns, virágzó, a határokon átívelő együttműködés elvére épülő Európa megteremtése.
Említést kell még tennünk a Madridi Megállapodáshoz 1998. május 5-én fűzött 2-es számú Kiegészítő Jegyzőkönyvről is, amely tulajdonképpen kibővítette a Madridi Megállapodás alkalmazási területét az olyan régiók és helyi szintű hatóságok által részvételével történő kooperációkra is, amelyeknek nincs közös földrajzi határa az adott külföldi állammal.
- 489/490 -
Svájcban ez a Kiegészítő Jegyzőkönyv 2003. május 27. napjától hatályos.[30]
A következő a dokumentumok sorában a Karlsruhe-i Megállapodás, amely 1996. január 26-án jött létre a svájci Szövetségi Tanács (amely Solothurn, Basel-Stadt, Basel Landschaft, Aargau és Jura kantonok nevében járt el), a Német Szövetségi Köztársaság Kormánya, a Francia Köztársaság Kormánya és Luxemburg Nagyhercegség Kormánya között, a képviselőtestületek és egyéb helyi szintű közigazgatási hatóságok határokon túlnyúló együttműködéséről. Célkitűzése, a Madridi Megállapodásban és annak Kiegészítő Jegyzőkönyveiben foglaltakkal sok hasonlóságot mutat. Eredetisége, ezen együttműködések új jogi formájának a megteremtésében áll.[31] Így tehát a Karlruhe-i Megállapodást tekinthetjük egyrészről a fent nevezett dokumentumok átvételének, másrészről pedig, egy lex specialisnak.[32]
Fontos a dokumentumok sorában az Olaszországgal 1993. február 24-én kötött Keret-megállapodás is, amely tulajdonképpen a Madridi Megállapodás bilaterális megfelelője Svájc és Olaszország vonatkozásában.
Végül, de nem utolsó sorban az ún. "Eurodistrikt"[33] (európai közigazgatási körzet) intézményét kell említenünk, amelyet Németország és Franciaország az Elyssée Szerződés 40 éves évfordulója alkalmából újraélesztettek. Ennek a célja, a képviselő-testületek közötti együttműködéseket
- 490/491 -
erősítse, valamint, hogy az interregionális kooperációk továbbfejlesztését elősegítse.[34]
Arra a kérdésre, hogy a fentebb felsorolt nemzetközi jogi dokumentumok közül az európai területi együttműködés jövőbeli megvalósításánál a kantonok és partnereik számára melyek jönnek számításba, nehéz választ adni. Ennek oka egyrészről, hogy a Karlsruhe-i Megállapodás, valamint az "Eurodistrikt" intézménye még nem tekint túl régi múltra vissza, így messzemenő következtetéseket levonni az eddigi tapasztalatokból nem lehet. Egyetlen stabil pont jelenleg a Madridi Megállapodás és a hozzá fűzött Kiegészítő Jegyzőkönyvek.
Svájcban, a legtágabb értelemben vett regionális határokat átlépő együttműködés szervezeteinek egész hálózata alakult ki. A jogi alapot a szervezetek életre hívásához a országhatár két oldalán található partnerek egymással megkötött szerződései képezik. [Ilyen szervezet például a Felső-Rajka Konferencia (ORK),[35] vagy a Nemzetközi Bodeni tó Konferecia (IBK).[36]]
Ezeknek a szervezeteknek a működése nagyrészt a Madridi és Karlsruhe-i Megállapodásokban foglaltakhoz igazodik.
A kantonok saját illetékességi területükön belül relatíve széleskörű kompetenciával bírnak, a határokon átívelő együttműködési projektek megvalósítása és az ehhez kapcsolódó szervezetek alakítása terén. Ezekhez a projektekhez, illetve ilyen szervezetek alakításához csak hasonló kompetenciával rendelkező külföldi partnerre vagy partnerekre van szükség.
Itt kell, hogy megjegyezzük, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság közös rendelettervezetében javaslatot tett az európai területi együttműködési csoportok létrehozására. A csatlakozás ezekhez a csoportokhoz fakultatív jelleggel történik majd.[37] Ezeknek a munkájában azonban a svájci fél nem vehet majd részt, mivel nem uniós tagállam és így az uniós pénzekből nem részesülhet.
- 491/492 -
Svájcnak nem ugyanazokkal a regionális politikai kihívásokkal kell szembenéznie, mint az EU-nak, különösen, ha a 9 újonnan felvett, meglehetősen gyenge gazdasági teljesítménnyel rendelkező tagállamot is figyelembe vesszük, ennek ellenére az EU és Svájc területpolitikája nagyon sok ponton mutat hasonlóságot egymással.
Az Unió kohéziós politikájának első számú célkitűzése a konvergencia, amely tulajdonképpen a klasszikus értelemben vett kiegyenlítő politika, és amely sok tekintetben a svájci NFA-val mutat rokon vonásokat.[38] Rövidtávon az NFA-val két célkitűzés elérésére törekszik Svájc. Egyrészt a kantonok közötti különbségek kiegyenlítésére, másrészt a hatékonyság növelésére. Hosszútávon pedig, ezzel az eszközzel a föderalista államberendezkedést kívánják modernizálni, illetve újra felélénkíteni.
Tartalmát tekintve azonban az NFA leginkább a 2. számú célkitűzés irányvonalával azonosítható, amely a regionális versenyképesség és a foglalkoztatás növelését célozza.
Végül, de nem utolsó sorban Svájc részvétele a kohéziós politika harmadik prioritása által preferált európai területi együttműködésben az új regionális politikában foglaltakkal maradéktalanul összeegyeztethető.
"Európának meg kell újítania versenyképessége alapját, fokoznia kell növekedési képességét és termelékenységét, valamint a társadalmi kohéziót erősítenie kell olymódon, hogy a fő hangsúlyt a tudásra, az innovációra és a humán erőforrásra helyezi.
Ennek a célkitűzéseknek az elérése érdekében az Uniónak mozgósítania kell a stratégia három (gazdasági, társadalmi és környezeti) dimenziójának minden lehetséges nemzeti és közösségi forrását - ideértve a kohéziós politikát is - annak érdekében, hogy ezek együttműködési képes-
- 492/493 -
ségét a fenntartható fejlődés általános összefüggésében jobban kihasználhassa."[39]
Röviden talán így lehetne legjobban összefoglalni az elkövetkező periódus területi, illetve kohéziós politikájának fő uniós irányvonalait. Meg kell azonban vallanunk, hogy nehéz helyzetben vannak az e kérdéskörrel foglakozó szakemberek, hiszen egy dinamikusan változó területről van szó, ahol a problémák kezelésénél nem lehet mindig ugyanazt a sablonos megoldást alkalmazni, mivel mindig új kihívásoknak kell megfelelni, mindig új problémákat kell orvosolni. Ennek a politikának a nagyfokú dinamizmusa azzal magyarázható, hogy alakulását nagymértékben befolyásolják a politikai keretfeltételek és a társadalmi rendszerek változásai, valamint a mindenkori érdekekhez igazodó célkitűzések.
Talán meglepő az a tény, hogy Svájc - annak ellenére, hogy nem tagja az EU-nak - mégis, milyen sok szállal kapcsolódik az Európai Unióhoz. A föderalista berendezkedésű állam részt vett illetve ma is részt vesz azokban a közösségi kezdeményezésekben, amelyektől a saját határon belüli területi problémák részleges vagy teljes megoldását reméli. Gyümölcsöző ez a kapcsolat mindkét fél számára, elsődlegesen a tapasztalatcserék okán, de a svájci fél nézőpontjából nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ez által lehetősége nyílik saját érdekeinek az "európai színtéren" való képviseletére is.
Ahogyan az a fent leírtakból kitűnik, számos problémával kell mind Svájcnak, mind pedig az Európai Uniónak megbirkóznia a közeljövőben ezen a színtéren. A probléma kezelésére kidolgozott koncepciók, alternatív megoldási javaslatok, mindkét fél részéről készen állnak, már csak a gyakorlatba történő átültetésük várat magára. A kérdés így már csak az, hogy beváltják-e ezek az eszközök a hozzájuk fűzött reményeket.
* * *
- 493/494 -
by Anita Szabó
Regional policy is aimed at moderating developmental differences between various regions within the European Union. The project focuses on remedying geographical inequalities, managing high-speed development and problems arising in aging populations. The maybe surprising fact that the non-member Switzerland is actually closely attached to the EU is discussed in the paper. The essay shows how compatible EU and Swiss polices are and which community initiatives are endorsed by the Swiss federation in the hope that they might help solving internal regional problems.■
- 494 -
JEGYZETEK
[1] Magyarország ebben az időintervallumban a kohéziós politika támogatása jogcímen összesen 22,6 Mrd euró lehívására jogosult a tervek szerint.
[2] http://www.euparl.hu/hirek
[3] A jelenlegi célkitűzések: 1. A fejlődésben elmaradt régiók támogatása; 2. A gazdasági és szociális átalakulás alatt álló régiók támogatása; 3. A képzési rendszerek és a foglalkoztatottság előmozdítása.
[4] Ez az új tagállamok többsége esetén igaz.
[5] Az INTERREG együttműködés, egyike az Európai Unió azon négy közösségi kezdeményezésének, amelyek az Unió fejlesztési céljainak közvetlen megvalósítására törekszenek. Az INTERREG kezdeményezéseket az Európai Bizottság javasolja a tagállamoknak, mint az egész európai térség fejlesztése és kohéziója szempontjából alapvetően fontos együttműködési területeket. Az Európai Unió a pénzkeretet és a kezdeményezések átfogó céljait és prioritásait határozza meg. Ez alapján az érintett EU tagállamok részletes javaslatot nyújtanak be az Európai Bizottsághoz a programok megvalósítására. Az INTERREG I az 1991-1993-ig terjedő periódusban valósult meg, az INTERREG II pedig az 1994-1999 közötti időintervallumot öleli fel.
[6] http://europa.eu.int/comm/regional_policy
[7] Grundzügen der Raumordnung Schweiz.
[8] A IIIA által nevesített prioritások: a városi, a vidéki és a tengerparti területek fejlesztésének a támogatása; a vállalkozások támogatása; a helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása; a szocializálódás és a munkaerőpiacra jutás elősegítése; a humán erőforrás közös használatának, illetve a technológiai fejlesztések támogatása; a képzés, kommunikáció, kultúra, egészség és közbiztonság védelme; a környezetvédelem és a megújuló energiaforrások felhasználásának a támogatása; az energia hatékony felhasználásának az elősegítése; az információs- és kommunikációs hálózatok és szolgáltatások javítása; az együttműködés erősítése az igazságszolgáltatás és a közigazgatás területein.
[9] A prioritást élvező témák: A területi fejlesztési stratégiák kidolgozása transznacionális szinten, beleértve a városok és a vidéki területek közötti együttműködést. A környezet és a természetes tartalékok, különösen a vízkészlet védelme.
[10] A IIIC által előtérbe helyezett témák: A kutatás-, technológiai fejlesztések, vállalkozások, információs társadalom, a turizmus, a kultúra és a környezet területeken a kooperáció megteremtése. A tagállamok és a harmadik államok közötti tapasztalatcsere, illetve a gyakorlatban bevált, sikeres kezdeményezések megosztása más államokkal a regionális politika eszközeit érintően.
[11] Különösen jelentős problémákat indukált ez a svájci-olasz együttműködésben.
[12] http://europa.eu.int/comm/agriculture/rur/leaderplus/intro_hu.htm
[13] A Regio Plus a hegyvidéki területek valamennyi régiójában támogat projekteket, úgy a "Beruházási segítségnyújtásról" szóló törvényben meghatározott területeknek, mint az egyéb vidéki régióknak. A Projekt Svájc területének kb. 80%-át fedi le, illetve a lakosság 40%-át érinti.
[14] Lásd erről bővebben: a Svájci Szövetségi Tanács 2005. november 16-án közzétett anyaga.
[15] Regionalpolitik: Erfolgskontrolle der schweizerischen Regionalpolitik, (szerk.: Frey, R.ené Le.o). Bern, 1985.
[16] Clustering - das Zauberwort der Wirtschaftsförderun (hrsg.: Scherer, Roland R.).g, Bern, 2003. 18-23.
[17] Tulajdonképpen az 1997-ben kiadott törvény az 1974-es jogszabály átdolgozása.
[18] A Az értékteremtés kifejezést itt a koncepció kidolgozói a termelőtevékenység nettó eredményeként használják, amely a bruttó összértékből adódik a korábbi termelési folyamatok teljesítményének levonását követően.
[19] L Lásd erről bővebben: ARN, D.-STRECKER, M.: Horizontale und vertikale Zusammenarbeit in der Agglomeration.; Empfehlungen der Tripartiten Agglomerationskonferenz vom 24. Juni. 2004.; SZABÓ A.: Az agglomerációkon belüli együttműködés lehetőségei Svájcban, különös tekintettel a Hárompólusú Agglomerációs Konferencia által kidolgozott modellre, európai és nemzetközi kontextusban In.: Magyar Közigazgatás, 2006/. 7. sz. 426-437.
[20] "Kohäsionspolitik zur Unterstützung von Wachstum und Beschäftigung". KOM (2005) 299. vom 05. 07. 2005.
[21] "Zusammenarbeit für Wachstum und Arbeitsplätze - Ein Neubeginn für die Strategie von Lissabon". KOM (2005) 24. vom 2. Februar 2005.
[22] BACHTLER, J.-DOUGLES, Y.: Policies and strategies for regional development: a shift of paradigm? University of Strathclyde-Glasgow, 2001.
[23] Lásd erről: Bericht der Europäischen Kommission von 1995: "Europäische Zusammenarbeit bei der Raumentwicklung". Luxemburg, 1995.
[24] European Spatial Planning Observation Network (ESPON).
[25] Bericht über die grenzüberschreitende Zusammenarbeit und die Mitwirkung der Kantonen an der Aussenpolitik, Bundesblatt. 1994. II. 620.
[26] Bundesverfassung der Schweizerischen Eidgenossenschaft vom 18. April 1999.
[27] Magyarország a Madridi Megállapodást 1994. március 21-én ratifikálta és ugyanez év június 22-én léptette hatályba.
[28] http://www.eda.admin.ch/eda/g/home/foreign/scoop/traiac/cadre.html
[29] A Kiegészítő Jegyzőkönyv hatályba lépésének előfeltétele 4 állam ratifikációja volt. A Jegyzőkönyv 1998. december 1-jén lépett hatályba. Svájc 1997. február 28-án írta alá, a ratifikációra 1998. szeptember 9. napján került sor és ugyanezen év, december 1-jén lépett hatályba. Magyarország eddig még nem írta alá a dokumentumot.
[30] Az Európa Tanács elhatározta, hogy a jövőben ezen a területen újabb jogintézményeket dolgoz ki, és egy 3-as számú Kiegészítő Jegyzőkönyvet csatol a Madridi Megállapodáshoz, amely az euro-regionális szövetségi együttműködés jogi alapjait teremtené meg.
[31] Abderhalden, U.: Möglichkeiten und Grenzen der interkantonalen Zusammenarbeit. Freiburg (Schweiz), Universitäatsverlag, 1999. 136-138., Arn, D.-Strecker, M.: Horizontale und vertikale Zusammenarbeit in der Agglomeration; Empfehlungen der Tripartiten Agglomerationskonferenz vom 24. Juni 2004. 18. http://www.eda.admin.ch/eda/g/home/foreign/scoop/traiac/cadre.html
[32] A fent leírt megállapodások konkretizálására született néhány csak meghatározott területeken alkalmazandó megállapodás. Ilyen például a 2000. szeptember 21-én Svájc Szövetségi Tanácsa, a Német Szövetségi Köztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya által megkötött Baseli Megállapodás a Felső-Rajna vidékén a határokat átlépő együttműködésről, vagy az Olaszország és Svájc között 1993. február 24-én megkötött Keret-megállapodás a regionális és helyi képviselő-testületek és hatóságok együttműködéséről.
[33] Jelenleg fennálló "Eurodistrikt"-ek: Strassbourg-Kehl/Ortenau, Régió Freiburg/Centre et Sud Alsace.
[34] www.eurodistrikt.de
[35] Oberrheinkonferenz.
[36] Internationale Bodenseekonferenz.
[37] Az Európai Tanács és az Európai Bizottság közös rendelettervezete az európai területi együttműködési csoportok létrehozásáról. COM (2006) 94, 2004/0168.
[38] NFA: Neugestaltung des Finanzausgleichs und Aufgabenteilung zwischen Bund und Kantonen (A Szövetség és a kantonok közötti pénzügyi kiegyenlítés és feladatmegosztás átalakítása).
[39] "Kohäsionspolitik zur Unterstützung von Wachstum und Beschäftigung" KOM (2005) 299. vom 05. 07. 2005. 4. Schlussfolgerungen des Vorsitzes, Europäischer Rat, März 2005.
Lábjegyzetek:
[1] Szabó Anita, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014. Országház u. 30. Budapest, E-mail: szabovoros@jog.mta.hu
Visszaugrás
