A gyermek hangja különbözőképpen jelenhet meg a szülői felügyelettel és kapcsolattartással összefüggő eljárásokban, legyen az utóbbi bírósági eljárás vagy mediáció. Az alábbiakban három olyan, kutatási eredményeket bemutató tanulmány áttekintésére kerül sor, amelyek központi kérdése a gyermek meghallgatása, eljárásba történő bevonása, illetve véleményének rögzítése. Az USA-ban végzett kutatás a gyermek olyan mediációs eljárásban való részvételét járja körül, amely a szülők szülői felügyeletével kapcsolatos megállapodás megkötése érdekében zajlik. A kanadai Ontario államban kísérleti program keretében gyermekvédelmi szakemberek készítettek interjúkat ("gyermekhang-riportokat") olyan gyermekekkel, akiknek a szülei között szintén szülői felügyelettel kapcsolatos bírósági eljárás folyt. Az izlandi kutatás a bírósági döntést követően mérte fel azt, hogy azoknak a fiatal felnőtteknek, akik gyermekkoruk egy részében váltott gondoskodás keretei között nevelkedtek, mi a véleményük erről az intézményről.
A bontás rendkívül sok gyermeket érint, és mind a szülők különköltözésének, mind a bontásnak a folyamata sok nehézséget okoz a gyermekek számára, hiszen egyértelmű, hogy a gyermek gyakran a két szülő közé szorulva néz szembe számos érzelmi, pszichológiai és pénzügyi nehézséggel. Deidra Howard a gyermek válási mediációba történő bevonásának kérdését tekinti át, s noha a gyermek bevonása mellett teszi le a voksát, nemcsak azokra a kutatásokra hivatkozik, amelyek a gyermeknek a szüleik válási mediációjában való részvételét támogatják, hanem azokat is említi, amelyek inkább az ellen foglalnak állást.[1]
A szerző kiindulópontja az, hogy a szülőknek meg kell beszélniük a gyermekkel azokat a változásokat, amelyek az életében a válás következtében beállnak, hiszen a házasság felbontása az ő döntésük, következményei azonban elkerülhetetlenül érintik a gyermeket. Ezen következmények között mindenképpen említeni kell a veszteséget, amellyel meg kell birkóznia, hiszen kevesebb időt fog a szüleinek egyikével tölteni és az az otthon, amelyet korábban ismert, soha többet nem lesz ugyanolyan. A gyermekeknek rövidebb-hosszabb átmeneti időszakra kell felkészülniük. A szerző szerint a mediáció éppen arra biztosít lehetőséget, hogy a bontás eredményeképpen előálló átmeneti idő a gyerek számára is könnyebben teljen el, és bemutatja azt, hogy milyen lehetőségek mutatkoznak a gyermek válási mediációba történő bevonására. Egy 1990-es évek végén született tanulmányra hivatkozva megállapítja, hogy bár a mediáció az alternatív vitarendezés jól ismert lehetősége, az mégis viszonylag új gyakorlat az Egyesült Államokban, hogy a házasság felbontása során is igénybe vegyék. Ahhoz, hogy a mediátor családügyi mediátorként sikeresen működhessen, megfelelő tudással és gyakorlattal kell rendelkeznie arra nézve, hogy a családi konfliktusok milyen hatást gyakorolnak a szülőkre, a gyermekekre és egyéb érintettekre, ismeretekkel kell rendelkeznie a gyermek fejlődéséről, a családon belüli erőszakról, továbbá a gyermekbántalmazásról és elhanyagolásról. Noha minden bontási helyzet egyedi, a gyermek alapvetően igényt tarthat bevonására, ugyanakkor ahhoz, hogy a gyermek legfőbb érdekét a mediátor szem előtt tarthassa, egy sor jogi pszichológiai és személyi tényezőt kell figyelembe venni. A mediáció ugyanakkor lényegénél fogva alkalmas a szülői felügyelet gyermek érdekét szolgáló rendezésére.
Howard rámutat, hogy a gyermeket a szülők házasságának felbontása során érő hátrányok és sérülések kockázatát rendszerint lebecsülik azokhoz képest, amelyek gyermekbántalmazás és elhanyagolás esetén merülnek fel, holott nem kérdéses a válás gyermekekre gyakorolt hátrányos hatása. Ez attól függetlenül fennáll, hogy a
- 42/43 -
gyermek lehetőséget kap-e arra, hogy véleményét a szülők közötti vitában elmondja. A jogi eszközök ugyanakkor nem képesek arra, hogy kiküszöböljék a gyermek számára a válással okozott valamennyi hátrányt, hiszen harmonikus viszonyokat a jog nem teremthet. A hátrányokat a bíróság azáltal enyhítheti, hogy a gyermek érdekeit nem hagyják figyelmen kívül. Judith Wallerstein és Joan Kelly 1980-ban publikálták azon kutatásuk eredményeit, amelynek során azt vizsgálták, hogy a szülők és gyermekek hogyan küzdenek meg a válással. A szerző erre hivatkozva emlékeztet, hogy a házasság felbontásával érintett hatvan család és gyermek vizsgálata alapján megállapítható volt: sok szülő vonakodott attól, hogy tájékoztassa a gyermeket a válásról attól való félelmében, hogy a gyermek erre hogyan reagálna, s sokan nem tájékoztatták a gyermeket arról, hogy a bontás hogyan fogja érinteni őket a jövőben. A szülők továbbá nem biztosítottak a gyermeknek megfelelő lehetőséget arra, hogy véleményüket elmondják. A gyermekek 23%-a a szülők válását követő öt év elteltével is dühöt érzett a félelem és a tehetetlenség miatt, melyet a szüleik válása során éltek át.
Abban a kérdésben, hogy a gyermeket mennyiben kell bevonni a bontási (szülői felügyelettel kapcsolatos) eljárásba, megoszlanak a vélemények, de Howard szerint többségi álláspontnak nevezhető az, hogy engedni kellene a gyermekeket, hogy véleményüket a szülői felügyelettel kapcsolatos vitákban kifejezzék, és azt megfelelően kell kezelni. A tapasztalatok szerint a gyermekek szívesen vesznek részt a mediációban és szívesen vitatják meg azokat a problémákat, amelyeket a szülők válása okoz. A szülőknek beszélgetniük kell a gyermekeikkel, el kell magyarázniuk, hogy milyen változásokat fog előidézni életükben a szülők válása. A szerző Joan Kelly 2002-ben született tanulmányára utal, amely a válás alatti szülő-gyermek kommunikációra fókuszált és kimutatta, hogy a megkérdezett gyermekek 23%-ával senki nem beszélt a bontásról, a gyermekek 44%-ával csak az anyjuk beszélt, és mindössze a gyermekek 17%-a tartozott abba a körbe, akiket az anyjuk és az apjuk együtt tájékoztatott a válással kapcsolatos további helyzetről. Mindössze a gyermekek 5%-a nyilatkozott úgy, hogy mindenről informálták őket szüleik és támogatták őket abban, hogy további kérdéseket tegyenek fel.
Andrew Schephard 2004-ben kifejtett álláspontját idézi a szerző, aki szerint különösen fontos a gyermek válási mediációba történő bevonása, ha a gyermek erre irányuló igényét kifejezésre juttatta, ha szeretné érzéseit megbeszélni a mediátorral (amennyiben ez nem szülői manipuláció eredménye), ha a szülők nem értik meg, hogy ellenségeskedésük mennyire káros a gyermekre nézve, továbbá, ha kamaszkorú gyermekeket érint a bontás és szükséges, hogy növekvő függetlenségükből eredő preferenciáikat elmondják. Vannak, akik szerint a gyermek mediációba való bevonása soha nem lehet fölösleges, legfeljebb akkor mellőzhető, ha mindkét szülőnek ugyanolyan elképzelései vannak a szülői felügyelet folytatásáról, illetve a gyermek három éven aluli. Természetesen az, hogy a gyermek részt vesz-e a mediációs eljárásban, az egyedi eset körülményeitől is függ. Vannak, akik konkrétabb javaslatokkal élnek: lehetőséget kell biztosítani a gyermek számára arra, hogy az utolsó mediációs tárgyaláson jelen legyen; egy vagy több alkalommal a szülei jelenlétének hiányában kell vele beszélgetni, majd egy későbbi tárgyaláson a gyermekek érzéseit kell a szülők felé közvetíteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
