A gazdasági társaságok pénzügyi stabilitásának legfőbb jele a tőkehelyzet rendezettsége. Mivel össztársadalmi érdek fűződik hozzá, hogy a gazdasági életben kizárólag olyan társaságok vegyenek részt, amelyek képesek a hitelezői követelések kielégítésére, ezért a Ptk. kifejezett rendelkezéseket tartalmaz a tőkeegyensúly megbomlása esetén fennálló kötelezettségekről. Ilyenkor szinte mindenkinek van valamilyen feladata; sem a tagok, sem a vezető tisztségviselők, sem az ellenőrző szervek nem nézhetik tétlenül a kritikus tőkevesztést, a likviditási krízist, vagy éppen a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet. A jogszabály tehát következetes abban, hogy konkrét teendőket ír elő, az viszont már kevésbé, vagy csak részben egyértelmű, hogy tétlenség esetén kinek a felelőssége kivel szemben, milyen jogi alapon állapítható meg. Jelen tanulmány célja olyan felelősségi kérdéseket felvetni, amelyek talán jogosnak tűnhetnek, ha a normaszöveget az össztársadalmi érdekek fényében, a jogalkotó feltehető szándékára figyelemmel értelmezzük.
"A tagok helytállási kötelezettsége nélkül működő társaságok esetén a társasági jogi szabályozásnak feladata az, hogy lehetőség szerint biztosítsa a társasági vagyon fenntartását olyan mértékben, amely garantálja a társasági hitelezők követeléseinek kielégítését azon a szinten, amilyen szintű kockázatot a hitelezők a társasággal létesített jogviszony keretében vállaltak. A tőkefenntartás követelménye egyrészt a tagoknak szóló kifizetések korlátozásán keresztül érvényesül, ezek a szabályok azonban nem hatnak a társaság és harmadik személyek közötti jogviszonyokban: azt a társasági jogi szabályozás nem tilthatja meg a társasági tőke védelmében sem, hogy a társaság eleget tegyen harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségeinek."[1]
A pénzügyi helyzet megrendülése kapcsán a jogszabály és a jogirodalom alapvetően három esetet különböztet meg. Ebből következően a kritikus tőkevesztés, a likviditási krízis és a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet érdemel figyelmet témánk szempontjából.
A szabályozás nem újkeletű, már a Gt. is foglalkozott a kérdéssel.[2] Megjegyzendő, hogy míg a Gt.-n belül az általános részben, a hitelezővédelmi rendelkezések körében is találhattunk a tőkerendezésre vonatkozó előírást, addig a hatályos Ptk. a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében rendelkezik a legfőbb szerv kötelező összehívásáról a tőkeegyensúly meghatározott mértékű és jellegű zavara esetén.[3] Ez a változás azzal magyarázható, hogy a jogalkotó csupán azoknál a cégformáknál tartotta szükségesnek a tőkeegyensúly kényszerközgyűlés, illetve -taggyűlés általi helyreállítását, amelyeknél a társaság tartozásaiért fennálló tagi helytállási kötelezettség korlátozott, vagyis ahol a tőkehelyzet rendezettsége, és nem a mögöttes tagi helytállás a legfőbb hitelezői biztosíték.
Összességében kijelenthető, hogy a szabályozás - néhány apróbb különbségtől eltekintve - immáron évtizedek óta azonos elvi alapon nyugszik, és a jogalkotó a hitelezők biztonsága szempontjából alapvető jelentőséget tulajdonít a tőkehelyzet rendezettségének.
Kritikus tőkevesztésről a kft.-nél akkor beszélünk, amikor a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökken, vagy amikor a társaság saját tőkéje a törzstőke törvényben meghatározott minimális összege, tehát hárommillió forint alá csökken.[4] Ezzel azonos jogpolitikai szempontra épül az rt.-re vonatkozó szabályozás is, mely szerint a tőkevesztés akkor kritikus, ha a részvénytársaság saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csökken, vagy ha a részvénytársaság saját tőkéje az alaptőke törvényben meghatározott minimális összege alá csökken.[5]
A likviditási krízis és a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet rokon fogalmak, az utóbbihoz azonban speciális jogszabály (Cstv.) speciális jogkövetkezményeket fűz, vagyis a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem csupán a gazdasági társaság pénzügyi zavarának találó megjelölése, hanem egyben terminus technicus is.
A Ptk. szerint azonnali cselekvés mind kft., mind rt. esetében akkor szükséges, ha a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette, illetőleg ha vagyona nem fedezi a tartozásait. Nyilvánvalóan rokon tényállások ezek és mindegyik szempontjából annak van
- 371/372 -
jelentősége, hogy esedékességkor képes-e a társaság kiegyenlíteni tartozásait. Erre a mozzanatra épül a Cstv. fogalommeghatározása is, amely szerint "a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható gondosság mellett látniuk kellett (volna), hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket".[6]
A céges vagyont meghaladó tartozások mélyreható válságot jeleznek, ha pedig a társaság már a fizetéseit is megszüntette, akkor félő, hogy nem csupán fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben van, hanem fizetésképtelenné is vált, vagyis elérkezett a tőkekrízis legsúlyosabb stádiumába, ahonnan visszaút csak kivételesen adódik. A hitelezői érdekeket mindegyik fokozat súlyosan veszélyezteti, így a jogalkotó intézkedési kötelezettséget írt elő elsődlegesen a vezető tisztségviselők és a tagok (részvényesek) számára.
A mesterséges intelligencia korában és a rendelkezésre álló nemzeti adatvagyon (pl. online számla adatok a NAV-nál, mérleginformációk stb.) birtokában jogosnak tűnik a kérdés, hogy nem kellene-e automatikussá tenni a tőkekrízisbe került vállalkozások kiszűrését annak érdekében, hogy a hitelezővédelmi szempontokat késedelem nélkül lehessen érvényesíteni. Lehetőség lenne például a számlázóprogram és a bankszámla összekötésére annak érdekében, hogy automatikus havi cash flow jelentés alapján legyen megállapítható a gazdasági társaság mindenkori likviditása. Fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben ezt kötelezővé lehetne tenni, önkéntes vállalás esetén pedig a köztartozásmentes adózók nyilvántartásához hasonló adatbázisba kerülhetne az érintett vállalkozás. Természetesen nem üzleti titoknak minősülő információkhoz engedne hozzáférést ez a megoldás, hanem a hitelező számára pusztán egy összegző cash flow jelenne meg, amely alapján meg tudja ítélni a szerződéskötés esetleges pénzügyi kockázatait.
Elöljáróban megállapítható, hogy a tőkekrízis esetén követendő magatartást előíró Ptk.-beli rendelkezések - hitelezővédelmi funkciójuk miatt - nem diszpozitívak, vagyis tőlük a társaság létesítő okiratában vagy a szindikátusi szerződésben sem lehet az enyhítés irányában eltérni. Ha tehát a tagok, a vezető tisztségviselők és az ellenőrző szervek tőkekrízis esetén megtett intézkedéseit vesszük górcső alá, akkor nem véletlenül érzékeljük eközben a hitelezők valamiféle "lappangó, jelenlétét", számonkérő kontemplációját, mindez pedig új felelősségi kérdéseket, irányokat is felvet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
