Jelen dolgozat a Kúriának, a falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének elkövetési tárgya és a rongálással okozott kár meghatározása kérdéséről szóló 4/2022. Jogegységi határozatában foglaltak elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, különös tekintettel a "megrongálás" és a "kár" büntetőjogi fogalmainak középpontba helyezésével. Mivel a jogegységi határozat az eddig eltérő bírói gyakorlat számára egyértelmű iránymutatást ad és egyben koncepcióváltást is jelent a rongálás klasszikus értelemben vett fogalmi rendszeréhez viszonyítva, ezért a jogtörténeti és jogirodalmi áttekintés mellett, a dolgozat célja többek között az idegen vagyontárgy állagsérelme felől a külső megjelenés, forma védelme felé elmozduló, azt előtérbe helyező és hangsúlyozó álláspont alaki és tartalmi vizsgálata. Így a jogegységi határozatban foglaltaknak a nullum crimen sine lege elvével és így az Alaptörvénnyel összeegyeztethető volta, a fogalmi elemek beható vizsgálata, illetve a felmerülő gyakorlati kérdések tisztázása. A dolgozat kitér néhány külföldi ország vonatkozó jogszabályának és joggyakorlatának vizsgálatára is, kontextusba helyezve a hazai szabályozási metódust, de lege ferenda javaslat megtételének igényével.
A rongálás kérdéskörét átfogóan feldolgozó művel elvétve találkozhatunk a hazai szakirodalomban. Ezek közül Angyal Pál monográfiája[2] emelhető ki csaknem egy évszázad távlatából. Természetesen a különös részi tankönyvek, kommentárok is foglalkozik a tényállással, azonban a recens szerzők körében kevésbé érdemesített kérdéskörnek tekinthető. Ennek egyik indokát abban látom, hogy első büntető törvénykönyvünk óta a rongálás elkövetési magatartásának koncepcionális újragondolására nem került sor a jogalkotó részéről. Másrészt a judikatúrában sem merültek fel a közelebbi időkig olyan esetek, melyek az elkövetési magatartások értelmezési körében az esetleges paradigmaváltás lehetőségét feszegették volna vagy mélyebb elemzés alá vonták volna az egyes fogalmi elemeket.
A rongálás az 1878. évi Btk. óta lényegében konstans törvényi definícióját törte meg egyrészt a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálásnak, mint új elkövetési módnak a "kodifikálása" (az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXI. törvény még az 1978. évi Btk. rendelkezéseit módosította), másrészt a falfirka fogalmának a meghatározása. Ennek jogalkotói indoka elsősorban az a társadalmi igény volt, ami az egészséges és az esztétikus épített környezethez való jog hathatósabb védelmét sürgette a különböző permetezőszerekkel általában épületek falán elhelyezett falfirkák ellenében.
A Btk. 371. §-ának tényállása ugyan a vagyoni jogokat védi, azonban ahogy Nagy Ferenc erre helyesen mutatott rá, a jogtárgy-koncepció bár normatív jellegű, de nem statikus, hanem az alkotmány szerinti célkitűzések keretében a történeti változások és az empirikus fel/megismerés haladása előtt nyitott.[3] Ettől függetlenül annak meghatározása már jogalkotói koncepciót jelent, hogy egy adott társadalmi érdeket sértő jelenséget a jogalkotó milyen tényállás keretében, milyen módon rendel büntetni.
A gyakorlatban ezen szabályozási metódus okozott a hatálybalépését követően értelmezési problémát, plasztikusan a "megrongálás" elkövetési magatartás és a bűncselekmény eredményét jelentő kár fogalma az egyes épületeket, szobrokat, köztéri alkotásokat, plakátokat vagy úttestet lefestő, leöntő, beszennyező cselekmények fényében, mind a szabálysértési, mind a büntetőeljárásokban. Másrészt ezzel összefüggésben szintén alapjogi és büntetőjogi kérdésként merült fel, hogy a véleménynyilvánítás, mint alapjog gyakorolható-e más tulajdonának a megrongálásával.
Az e tárgykörökben érzékelhetően megosztott bírói gyakorlat egységesítése tehát véleményem szerint időszerű volt. A Kúria ezen kérdéskört a Btk. 371. § (2) bekezdése b) pont ba) alpontjában meghatározott falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének elkövetési tárgya és a rongálással okozott kár meghatározása kérdéséről szóló 4/2022. Jogegységi határozatában rendezte, melyben megfogalmazott alapvetései és iránymutatásai egyértelmű koncepcióváltáskként értékelhetők a "megrongálás" fogalmának eddigi hatóköre tekintetében. A határozat a falfirkák tekintetében világosan állást foglalt és elmozdult álláspontom szerint az állagsérelem védelme felől a külső megjelenés háborítatlanságának védelme felé azzal, hogy a továbbiakban nem tartja követendőnek a 2016.B.5. számú elvi bírósági döntést. Emellett a bírói gyakorlatban az eddigiekben felmerült értelmezési bizonytalanságok, úgymint az elkövetési tárgy, az állagsérelem mibenléte, illetve a dologrongálás terrénuma tekintetében is állást foglalt a legfőbb bírói fórum.
Jelen dolgozat célja tehát a fenti a jogegységi határozat rendelkezéseinek figyelembevétele mellett a rongálás törvényi definíciójának elvi és gyakorlati kérdéseinek felvázolása, különös tekintettel a falfirka elhelyezésével
- 88/89 -
elkövetett esetekre. Természetesen figyelembe véve a hazai történeti fejlődést és a külföldi jogalkotási termékek, valamint gyakorlat megoldásait.
A típusos vagyon elleni bűntettektől és vétségektől mégis abban különböznek, hogy sem az eltulajdonítás, sem másnemű vagyoni haszon azoknak nem ismérve, és hogy elkövetésük eredményeként beálló jogellenes károsítás által a különös hűségi köteléket nem sértetik meg.[4] Első büntető törvénykönyvünk miniszteri indokolása megállapítása ma is igaz, ugyanis a rongálás egy speciális tényállásnak tekinthető a vagyoni jogokat sértő bűncselekmények körében, hiszen az elkövetőnek a más idegen dolgára irányuló puszta ártási szándékát pönalizálja a jogalkotó, ami fizikai behatást feltételez. Ennélfogva véleményem szerint helyesebb lett volna, ha a hatályos Btk. XXXV. fejezetében, a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények között helyezi el a jogalkotó a fenti bűncselekményt.[5]
Anyagi jogunkban a Csemegi Btk. óta szintén alapvetés, hogy a rongálás alatt azon idegen vagyontárgy megsemmisítését vagy megrongálását értjük, amellyel az elkövető kárt okoz. A két elkövetési magatartás között, nyelvtani értelmükből is kifolyólag mennyiségbeli különbség mutatkozik.
A megsemmisítés elkövetési magatartást a gyakorlat és jogirodalom is egységesen értelmezi, ami lényegében a dolog állagának fizikai megszűnését, illetve azon eseteket jelenti, amikor a dolog rendeltetésszerű használhatóságát teljesen elveszíti.
A megrongálás fogalma azonban ennél jóval összetettebb kérdéseket vet fel gyakorlati szempontból. Angyal Pál a fogalom alatt a dolog állagában beálló oly változás előidézését értette, melynél fogva az a rendeltetésszerű használhatóságából veszít.[6] A bepiszkítással, illetve a bemocskolással elkövetett eseteket csak akkor tekintette a szerző dologrongálásnak, ha ennek következtében a dolog állaga is sérelmet szenvedett. Példájával élve, a tiszta fehérneműnek sárral bemocskolása nem dologrongálás, de annak maradandó nyomot hagyó folyadékkal leöntése már annak minősül. Szintén osztható Angyal azon álláspontja, hogy mivel a törvény a vagyonrongálás fogalma alá vonja a dologrongálást, ezért értékcsökkenés hiányában a cselekmény a tárgyalt bűncselekmény keretein kívül esik.[7] Fentiekkel egyezően Fayer László[8] és Finkey Ferenc[9] is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megrongálás a dolog állagát érintő sértésben, annak értékének lényeges kisebbedésében határozható meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
