A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény ("Tpvt.") 21. §-a tiltja a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, így különösen is - a) pont - az üzleti kapcsolatokban tisztességtelen vételi vagy eladási árak megállapítását. A Gazdasági Versenyhivatal ("GVH") bíróság által is megerősített gyakorlata szerint tisztességtelenül megállapított eladási ár alatt a Tpvt. alkalmazásában a túlzottan magas eladási árat kell érteni. [Főv. Bír. 11. K. 33.173/2006/13.]
A GVH egy 2008 februárjában hozott - nem túlzó áras - döntésében kifejezetten elismerte, hogy túlzottan magas ár csak kirívó esetekben állapítható meg, és az esetleges megállapítás esetén sincs mód arra, hogy a GVH a jövőben alkalmazandó árat meghatározza. [Vj-126/2007, 25.] Ezt támasztja alá például az is, hogy a kábeltelevíziós túlzó áras ügyek vizsgálatára kidolgozott módszertan alapján kizárólag olyan esetekben került sor jogsértés megállapítására, amikor a befektetés arányos nyereség mértéke kiugróan magas (40% körüli) volt. [Vj-93/2003; Vj-14/2003]
A GVH túlzó árazással kapcsolatos joggyakorlata alapvetően a kábeltelevíziós vállalkozások tisztességtelen ármegállapításaival foglalkozó ügyek révén alakult ki a ’90-es évek végétől kezdődően. Ennek a körülménynek azért van jelentősége, mert a GVH már 2003-as Országgyűlési Beszámolójában jelezte, hogy képtelen megbirkózni az ezen ügytípusok jelentette munkateherrel és szabályozási beavatkozást sürgetett. Ennek fényében került aztán sor egy módszertan kidolgozására 2003-ban, amelyről azonban maga a GVH is elismerte, hogy túlságosan leegyszerűsítő, viszont egy 2006 szeptemberi döntésében [Vj-25/2006] további vizsgálódást erőforrásai hatékony felhasználására hivatkozással már nem tartott indokoltnak. A GVH 2007 áprilisában egy nem kábeltelevíziós ügyben ennél is tovább ment, és kijelentette, nem közérdek a túlzó ár versenyjogi vizsgálata, mert az arra való törekvés a vállalkozások természetes célja. [Vj-156/2005]
Már ennek a döntésnek a kapcsán felmerült, hogy a GVH nem a Tpvt. 21. § a) pontjával szemben foglalt-e állást a közérdek védelmét illetően. A kétségeket csak tovább növelte két, szinte egy időben, 2008. március elején közzétett, újabb túlzó áras ügyben hozott döntés, amelyek közül az egyik [Vj-69/2007] a 2007. áprilisi döntés nyomdokaiba lépve megszüntetéssel, a másik [Vj-116/2005] azonban - mindezek után érdekes módon-jogsértés megállapításával és bírságkiszabásával végződött.
Ebben a cikkben arra keresem a választ, hogy egyértelmű tendenciaként írható-e le a GVH "kihátrálása" a túlzó áras ügyek mögül, illetve milyen szempontok mentén kerül sor a GVH gyakorlatában egy túlzó áras vizsgálat megszüntetésére, vagy azzal összefüggésben éppen jogsértés megállapítására.
A GVH gyakorlata szerint tisztességtelenül megállapítottnak (túlzottan magasnak) minősül az ár, ha meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetés adott iparágat jellemző kockázatával arányban álló hozama alapján adódó ("tisztességes") nyereség összegét. [Elvi állásfoglalások 78.]
A magyar gyakorlat azt, hogy az ár túlzottan magas-e, egy olyan számított árhoz (gazdasági értékhez) viszonyítva ítéli meg, amelyről feltételezhető, hogy versenykörülmények között érvényesülne. Ehhez viszonyítási alapot képezhet: [Vj-27/2005, Vj-69/2007, Vj-116/2005]
a) (i) a vizsgálat tárgyát képező árunak azonos időszakra más (versenyző) földrajzi piacon, vagy azonos árupiacon még vagy már versenykörülményeket tükröző időszakban érvényesülő ára, vagy (ii) a vizsgálat tárgyát képező áruval/szolgáltatással jellemzőiben, műszaki tartalmában összevethető szabályozott áru/szolgáltatás ára, amely magába foglal valamennyi indokolt költséget (benchmark módszer);
b) a gazdaságilag indokolt költségek és a befektetés adott iparágat jellemző kockázatával arányban álló hozama alapján adódó ("tisztességes") nyereség összege. [Vj-27/2005., 132.] Vagyis ez esetben az a kérdés, hogy az ár a befektetett tőkéhez képest, az iparág sajátosságainak figyelembevételével megállapított szokásos nyereségességet jelentős mértékben meghaladja-e. [Vj-98/2005, 71] (gazdasági érték számítás módszer)
A GVH szerint a gazdasági érték számítás fent leírt módszertana akkor alkalmazandó, ha nem található összehasonlításra alkalmas (ún. benchmark) versenyár. [Vj-33/2004, 56.] Ezzel a GVH a két módszertan egymáshoz fűződő viszonyát is leírta. Ugyanakkor a GVH egy 2004-ben hozott döntésében úgy foglalt állást, hogy " az árnak a költségek alapján történő megítélése különösen problémás a több üzletágat magában foglaló vállalkozás esetében. Ilyen körülmények között ugyanis az egyes termékekhez kapcsolódó költségek, illetve a tisztességes nyereség alapját képező befektetések összege csak viszonylag nagy hibahatárral számszerűsíthető, és nincs is olyan általános érvényű költségfelosztási elv, amely versenyjogi eszközökkel kikényszeríthető lenne ", [Vj-33/2004,57.] minthogy az szükségszerűen becslésen alapulhat. [Vj-27/2005, 152.]
Másrészről viszont a rendszeres költség-alapú árvizsgálat azért is ellentmondásos, mert veszélyeztetheti a versenyszférába tartozó vállalkozások költségtakarékosságon alapuló hatékonyság-növelésben való érdekeltségét. [Vj-33/2004, 58.] Talán éppen ezért lehet, hogy a GVH gyakorlatában a számított ár módszertan alkalmazására nem igazán találni példát.
Megfigyelhető azonban egy sajátos, harmadik módszer az ár túlzó jellegének vizsgálatára, ez pedig az időbeli ár-összehasonlítás.
Az áru valamely másik földrajzi piacon érvényesülő ára alapulvételének két általános feltétele van: [Vj-31/2005, 25.]
a) a másik földrajzi piacon érvényesülő ár versenyár;
b) a vizsgált piacon és az összehasonlítás alapjául szolgáló piacon a gazdálkodás objektív feltételei azonosak, vagy csak olyan eltérések vannak közöttük, amelyek árakra gyakorolt hatása megfelelő hibahatár mellett számszerűsíthető, és így az eltéréseket kifejező korrekciókkal az árak összehasonlíthatóvá tehetők.
A GVH egy 2004-ben kifejtett álláspontja szerint, "ha valamely piacon - ugyan korlátozottan, de - verseny van (lehet), vagyis létezik olyan tartós alternatív beszerzési forrás, amelynek árával elvileg összevethetők az erőfölényben lévő piaci szereplő árai, akkor ez az ár-ha nem is tökéletes, de általában elégséges pontosságot biztosító - mérceként alkalmazható a gazdasági erőfölényben lévő piaci szereplő árai megítéléséhez." [Vj-33/2004, 59.]
Az árak földrajzi összehasonlítását a GVH a hálózatos iparágak esetében egy része esetében [földfelszíni műsorelosztás (Vj-27/2005), vezetékes műsorelosztás, (Vj-98/2005, 72.)] nem találta alkalmazhatónak, mert jellemzően nincsenek párhuzamos hálózatokkal ellátott területek sem Magyarországon, sem pedig az EU-ban, így a földrajzi piacok erőfölénnyel jellemeztek.
Ehhez képest a GVH egy 2005 végén hozott döntésében [Vj-31/2005, 26.] már azon a véleményen volt, hogy bár általában egy másik monopol ár nem képezheti összehasonlítás alapját, mégis különbséget kell tenni két eset között:
- ha a vizsgált ár alacsonyabb, mint a másik földrajzi piacon érvényesülő ár (melyről az erőfölény következtében nem zárható ki, hogy túlzottan magas), az nem elégséges a túlzottan magas ár kizárásához; [Vj-93/2003]
- ha viszont a vizsgált ár érzékelhetően magasabb, mint a másik földrajzi piac(ok)on érvényesülő ár(ak), akkor az alapot adhat a túlzottan magas ár megállapítására, ha kizárható, hogy a többi földrajzi piacon az árak nem túlzottan alacsonyak [Tpvt. 21. § h) pont]. A GVH szerint a kizárólagos piacokon kizárható, hogy az árak túlzottan alacsonyan kerültek megállapításra. [Vj-31/2005, 27.]
Ezen második eset tehát implicite a monopol ár figyelembevételének lehetőségével számol. Ezt a GVH a Vj-69/2007. sz. alatti ügyben hozott döntésében tulajdonképpen megerősít (51.), mikor kifejti, hogy a más szolgáltatási területen monopolhelyzetben levő szolgáltatók díjainak megfelelő korrigálásával képzett potenciális versenyár összehasonlítás alapját képezheti. A döntés azt már nem részletezte, hogy ezt a korrigálást miként lehetne elvégezni. De a GVH a Vj-69/2007 sz. alatti ügyben azzal is megkérdőjelezte a benchmark módszertan elvi alapját, hogy rögzítette: a versenyfeltételek a monopolhelyzetből fakadóan eltérnek az ilyen fenntartott és ahhoz esetleg hasonló szabad piaci tevékenységek között ezért az ár-összehasonlítás módszertana nem alkalmazható. [Vj-69/2007, 48.] Ennek ellenére az eljárás megszüntetését a monopolárakhoz képest sem jelentős eltérésre (52.) alapította, ami még a Vj-31/2005. sz. ügy szerint sem elég a túlzottan magas ár kizáráshoz. Egyébként a Vj-33/2004. sz. ügyben fentiek szerint kifejtettek alapján a GVH-nak a Vj-69/2007. sz. ügyben (48.) a független villanyszerelők által alkalmazott díjakat benchmark-ként fel lehetett volna használnia. Ugyanez igaz a Vj-31/2005 sz. ügyre is, ahol a GVH a független gázszerelő vállalkozások díjának figyelembevételét szintén az eltérő gazdálkodási körülményekre hivatkozással mellőzte. (29.)
A piaci és szabályozott ár összehasonlítása keretében a GVH mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy a szabályozott ár egyáltalán összehasonlítás alapjául szolgálhat-e, azaz a hatósági és versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált kereskedelmi áras tevékenység jellemzőiben, műszaki tartalmában megfeleltethetők-e egymásnak.
(i) Amennyiben nem, akkor a szabályozott ár nem szolgálhat összehasonlítás alapjául.
(ii) Amennyiben igen, akkor a GVH másodsorban azt vizsgálja, hogy a versenyfelügyeleti eljárás tárgyát képező kereskedelmi árban objektíve érvényesíthető indokolt költségek és nyereség szint figyelembevételre kerültek-e a hatósági árban.
a) Ha igen, akkor a GVH harmadik lépésben azt értékeli, hogy a vizsgált autonóm módon képzett ár által biztosított nyereségszint a szabályozott ár által biztosított - és így méltányosnak tekintett - szinthez képest kirívóan indokolatlan-e. A GVH a Vj-116/2005 sz. alatti ügyben, a költségeket kétszeresen felülmúló nyereségszintet kirívóan indokolatlannak tartotta. (99. a)
b) Ha nem, akkor a GVH azt vizsgálja, hogy a hatósági árból hiányzó költségeket figyelembe véve a kereskedelmi ár az így számított hatósági árhoz képest túlzott nyereséget biztosít-e, másként, a figyelmen kívül hagyott költségelemek hatósági árba építését követően is fennmaradna-e a nagyságrendi különbség a két ár között. A GVH a Vj-116/2005 sz. alatti ügyben az így számított kereskedelmi árat még mindig kétszeresének találta hatóságinak és azt így indokolatlannak minősítette. (110.)
Ugyanakkor a GVH szerint, ha a b) pont szerinti esetben nem mutatkozna nagyságrendi különbség, a Tpvt. 21. § a) pontjába ütköző tisztességtelen ár még megállapítható lehet, annak függvényében, hogy a figyelembe vett költségek, mennyiben voltak indokolhatók. [Vj-116/2005, 111.] (pl. nem volt indokolt, hogy a költségekbe olyan kapacitás kiépítésének fedezetét is belefoglalták, amely későbbi felhasználók igényeinek kielégítését szolgálja.)
Ennek a módszertannak az alkalmazására a kábeltelevíziós túlzó áras ügyek vizsgálata kapcsán került sor. Az időbeli ár-összehasonlítás számára az elvi alapot az a felismerés adja, hogy a GVH szerint önmagában a normatívnál magasabb nyereség (költségeknél magasabb bevétel) nem jelenti, hogy az árak túlzóak, ez ugyanis visszavezethető lehet hatékonyabb működésre is. [Fővárosi ítélőtábla 2. Kf. 27.074/2005/3.] Éppen ezért nem a magas nyereség, hanem a magas nyereséget tartalmazó díjak további emelése jelenthet jogsértést. [Vj-13/2004, 25.; Vj-23/2007, 13.] Vagyis a kérdés az, hogy a vállalkozás az árat nagyobb mértékben emeli-e, mint azt a gazdálkodás feltételeiben objektíve bekövetkezett változások indokolják. Az ezt alátámasztó, vállalkozások által előzetesen készített számítások elfogadására nyitott a GVH. A Hivatal a Vj-33/2004. sz. ügyben kifejtette (56.) ugyanakkor, hogy mindez nem jelenti azt, hogy a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozásra olyan kötelezettség hárul, amely szerint árait költségszámítások alapján kellene meghatároznia. Szintén nem következik a GVH szerint mindebből, hogy az ár versenyjogi megítélése kizárólag költségalapon történhet.
Ha a díjemelés nem haladja meg az indokolt költségeket, akkor a díjak nem minősülnek túlzottan magasnak. [Vj-190/2005, 23, 35.] A GVH nem ítéli gazdaságilag indokolatlannak azt, ha a vállalkozás adott évre vonatkozó díjai meghatározásakor előző évi költségeit az adott évre tervezett inflációval növeli. [Vj-119/2007, 24. b, Vj-93/2003 22. b.] A GVH szerint ugyanis ha a vállalkozás által végrehajtott díjemelés nem haladja meg a gazdaságilag indokolt költségek növekedését, akkor a díjak abban az esetben sem feltétlenül minősülnek túlzottan magasnak, ha a díjemelést követően a normatívnál nagyobb nyeresége lesz a vállalkozásnak. [Vj-190/2005,23.] Ilyen esetben a megelőző évi díj költségeinek meghatározását, azok indokoltságát vizsgálja a Hivatal. [Vj-190/2005, 23., Vj-31/2005, 32.]
Ha a díjemelés azonban meghaladja meg az indokolt költségeket, akkor a befektetés arányos nyereség meghatározása indokolt. A befektetés arányos nyereség meghatározásánál a GVH - a vállalkozás arra vonatkozó megalapozott számításai hiányában - a vállalkozás előző évi mérlegadataiból, annak hiányában pedig az adott időszak nominális befektetési kamatlábából - növelve a kockázati prémiummal - indul ki. Ez alapján azonban a normatív nyereség mértékére csak egy durva becslést ad a Hivatal, amelynek mértéke 15%-ban lett megállapítva.
A kábeltelevíziós szektoron kívül a GVH-nak nincs egy egységesen alkalmazott módszere a befektetéssel arányban álló hozam vizsgálatára, mondván, hogy nincs egyértelmű normája a "tisztességes" nyereség alapjául szolgáló hozamnak, [Vj-33/2004, 57.] de pl. a GVH a Vj-31/2005 sz. ügyben gázszerelés díj meghatározásához alapul vett költségek arányában számított 8,5 százalékos nyereséget még nem ítélte túlzottnak, ugyanakkor a Vj-116/2005. sz. ügyben a költségeket, illetve a benchmark-ként használt szabályozott árat több mint kétszeresen felülmúló nyereségszint alkalmazását már indokolatlannak tartotta.
Minthogy a nyereség általában még hozzávetőleges pontossággal sem határozható meg hálózatonként, ezért a GVH a kábeltelevíziós ügyekben azt vizsgálja, hogy a vállalkozás díjai összességében túlzottan magasak-e. [Vj-5/2005, Főv. Bír. 11. K. 33. 173/2006/13.] A Bíróság elfogadta, hogy ha egy elkülönült hálózat esetében a díjemelés alatta marad a vállalkozás egésze tekintetében megállapított áremelésnek, akkor a további vizsgálat szükségtelen. [Főv. Bír. 11. K. 33. 173/2006/13.] A több hálózatot üzemeltető vállalkozások ugyanakkor az átlagosan nem túlzottan magas díjszint mellett is megvalósíthatnak gazdasági erőfölénnyel való visszaélést a GVH szerint akkor, ha túlzottan alacsony díjakat érvényesítenek azokon a területeken, ahol vannak (lehetnek) versenytársaik, és az abból fakadó veszteségeiket a többi területen alkalmazott díjak (kereszt) finanszírozzák. [Vj-5/2005, 80] Ez egyrészt alkalmas lehet a versenytársak piacralépésének akadályozására, piacról való kizárására, illetve túlzottan magas díjat is eredményezhet azon területek vonatkozásában, ahol nincsen verseny.
Ugyanakkor arra is találni példát a kábeltelevíziós ügyek esetében, hogy a GVH nem időbeli ár-összehasonlítást végez, hanem a már megemelt díjakat elemezi, mondván, ha ezek nem minősülnek túlzottnak, akkor a korábbi díjak esetében is kizárható a jogsértés. [Vj-59/2006, 6.] Lényeges, hogy az időbeli ár-összehasonlítás módszertan alkalmazásával megállapított nem túlzottan magas nyereség mellett is lehet az ár tisztességtelenül megállapított, ha az gazdaságilag indokolatlanköltségekre is fedezetet biztosít. [Vj-31/2005, 31., Vj-5/2005 78.]
A több tevékenységet végző vállalkozások esetében a költségeknek két, elvileg elkülöníthető csoportja létezik: az egyes tevékenységekhez (pl. gázszolgáltatás, gázszerelés) közvetlenül hozzárendelhető költségek; illetve a kizárólag a vállalkozás szintjén értelmezhető (az egyes tevékenységek szempontjából: közvetett) költségek.
A GVH szerint a költségelszámolás során két okból terhelődhetnek gazdaságilag indokolatlan költségek valamely árura:
- a vállalkozás valamely árut közvetlenül terhelő költséget indokoltan minősített-e közvetettnek, ezzel terhelve vele más áru vagy fogyasztói csoportokat is, illetve
- a közvetett költségeket a vállalkozás indokoltan osztotta-e el a különböző áruk között. [Vj-31/2005, 35.]
Előbbi eset a GVH szerint elvileg vezethet túlzottan magas árakhoz, ha azonosíthatók olyan költségek, amelyek konkrétan közvetlenül elszámolhatók lennének. Utóbbi esetben, a GVH gyakorlata szerint a közvetett költségek felosztásának vállalkozás által alkalmazott módszere a Tpvt. alapján csak akkor vezethet túlzottan magas árhoz, ha annak révén a vállalkozás a gazdaságilag indokoltan felmerülőnél több közvetett költséget oszt fel az egyes áruk között. A GVH a Vj-31/2005 sz. ügyben úgy találta, hogy amennyiben az alkalmazott felosztási elvről (pl. normaidő) nem állapítható meg, hogy az gazdaságilag indokolatlan lenne, akkor az elvileg sem vezethet túlzó árhoz.
A GVH a 2005. novemberi döntése után 2006 júniusában - a Vj-33/2004. sz. alatti ügyre hivatkozással - ismét úgy döntött, hogy "az adott szolgáltatásokhoz közvetlenül nem hozzárendelhető (közvetett) költség tekintetében nincs olyan felosztási elv, amelytől való eltérés jogsértésre alapot adó, és így versenyjogi eszközökkel kikényszeríthető lenne. A közvetett költségek felosztása ugyanis minden esetben becslés jellegű., miként arra a Bizottság a már hivatkozott Scandlines ügyben is rámutatott." [Vj-27/2005., 152.] Igaz ez esetben hozott megszüntető döntésében, olyan további közérdekre is tekintettel volt a GVH, mint a végső fogyasztók közvetett érintettsége, a vállalkozások közötti jövedelemátcsoportosítás kérdése és a magatartás orvosolhatóságának-utólagos megtilthatóságának-hiánya. Erre tekintettel a GVH nem vállalkozott arra, hogy bizonyítsa, az általa alkalmazott becslés az egyetlen lehetséges megoldás. [Vj-27/2005, 152-153.]
A GVH a Vj-116/2005 sz. ügyben 2006 decemberében viszont megállapította egy költségelem indokolatlanságát, mondván, nem tisztességes az adott évben csatlakozókkal megfizettetni olyan költségeket, amelyek majd későbbi fogyasztók, illetve későbbi kapacitásbővítési igények kielégítésének előkészítését szolgálják. (113.)
A 2005. november 1-je után indított kábeles túlzó áras ügyek megszüntetése kapcsán lehet megfigyelni a közérdek hiányára hivatkozás megjelenését, mégpedig kimondottan azzal összefüggésben, hogy a módosított Tpvt. szerint különbség van a magatartás törvénybe ütközése hiányának határozattal történő megállapítása [Tpvt. 77. § (1) bekezdés i) pont], illetve az eljárás végzéssel történő megszüntetése között, amelyre akkor kerülhet sor, ha a vizsgálat elrendelésére okot adó, a Tpvt. 70. § (1) bekezdésében meghatározott körülmények nem állnak fenn, vagy a vizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg törvénysértés, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény [Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pont].
A GVH elsőként 2006 szeptemberében, Vj-25/2006 sz. alatti eljárásban hozott döntésében utalt arra, hogy a kábeltelevíziós módszertan túlságosan leegyszerűsítő, ugyanis nem zárható ki, hogy az előző évi mérlegben kimutatott költségek egy része gazdaságilag indokolatlannak minősül, az eszközarányos üzemi eredmény csak egy lehetséges közelítése a befektetés arányos nyereségnek, illetve mert a normatív nyereség mértéke szintén csak becslésen alapul. Éppen ezért a módszertan alkalmazásával elért eredményt a GVH fenntartással kezeli. A GVH ugyanakkor úgy találta, hogy " a túlzottan magas árak esetleges megállapítása a vállalkozás gazdálkodásának teljes körű átvilágítását igényelné, amely mégjelentős erőforrás-felhasználás mellett is csak csekély eséllyel eredményezné a jogsértés megállapítását, ami nem áll arányban azzal a közérdek sérelemmel, amit az esetleges jogsértés okozhat." [Vj-25/2006, 24-25.] Minden bizonnyal a vizsgálói erőforrások hatékony felhasználására hivatkozás megjelenése összefüggésben van a GVH által ekkor vitára bocsátott Alapelvek c. dokumentumában foglaltakkal. [A verseny szabadságával kapcsolatos a GVH által követett alapelvek", 2007. május 8., 1.36. és 2.1.]
Vagyis a GVH alapvetően nem kíván eltekinteni a kidolgozott módszertantól, pusztán annak bizonytalanságai miatt az eredményt rendszerint nem tekintette jogsértést egyértelműen kizáró körülménynek, így az eljárást többnyire (van kivétel, pl. Vj-23/2006) nem a Tpvt. 77. § (1) bekezdés i) pontja szerinti határozattal, hanem a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja szerinti végzéssel szüntette meg. Ehhez azonban azt kell megállapítani, hogy a vizsgálat Tpvt. 70. § (1) bekezdése szerinti elrendelésének körülményei nem állnak fen. [Vj-25/2006, 21.] A GVH szerint a közérdek mérlegelhetőségének jogi indoka nem lehet más, mint az, hogy a közérdek szempontjából létezik egy olyan határ, amely alatt indokolatlan a Gazdasági Versenyhivatal korlátos vizsgálói kapacitásait, illetve pénzügyi erőforrásait az adott ügyre fordítani. [Vj-25/2006, 23.] A GVH a Vj-27/2005. sz. ügyben (90-91.) fejtette ki, hogy az eljárás lezárásakor a közérdek hiányára való hivatkozás általában már értelmezhetetlen. Ez alól kivételt képez a GVH szerint az, ha már az eljárás során jut arra a következtetésre, hogy a vélelmezett jogsértés bizonyításának erőforrás igényét és a vélelmezett jogsértés súlyát. Vagyis a közérdekre hivatkozást a kábeles ügyek alapján nem lehet kiterjesztően értelmezni a túlzó ár vizsgálata során.
A kábeles ügyekben levont következtetést - miszerint a GVH önmagában erőforrásainak hatékony felhasználására hivatkozással nem tekint el a túlzó ár vizsgálatától - csak erősíti a 2006 júniusában, tehát a Vj-25/2006 sz. alatti ügyben hozott végzés előtt, az Antenna Hungária ellen folyt Vj-27/2005. sz. alatti ügyben hozott határozat, amelyben a GVH arra hivatkozással tekintett el a további vizsgálattól (a közvetett költségek felosztásától), hogy az a jogsértés súlyával arányban nem álló erőforrás-felhasználást igényelne, (91.), továbbá (153.), hogy:
- a magatartás csak közvetve érintette a végső fogyasztókat,
- az ügy alapvetően vállalkozások közti jövedelemátcsoportosításról szólt, amely "A verseny szabadságával kapcsolatos a GVH által követett alapelvek" című dokumentum 1.6. pontja szerint a versenypolitika szempontjából alapvetően közömbös kérdés,
- a magatartás további folytatásától való eltiltás egy korábbi időszak túlzottan magas árának megállapítása esetén végrehajtható módon általában nem rendelhető el, ráadásul az adott esetben nem is lett volna feltétlenül indokolt, hiszen az eljárás alá vont jelentősen csökkentette a vizsgált árakat.
A GVH később ezt a több szempontot is tartalmazó közérdekű mérlegelést (érdekes, hogy az erőforrások hatékony felhasználására hivatkozás sok esetben hiányzik) olyannyira erősnek gondolhatta, hogy már nem csak a további részletes vizsgálat mellőzéséhez, de bármilyen érdemi árértékeléstől való tartózkodáshoz is elegendőnek találta, mint pl. az Észak-dunántúli Aramszolgáltó ellen folyt Vj-156/2005 sz. alatti versenyfelügyeleti eljárásban 2007. április 27-én hozott döntésében. Ebben az ügyben a GVH az ármeghatározásba való versenyjogi beavatkozás problémáját elemezve kifejtette, hogy "a jelen eljárásban kifogásolt magatartás [ti. az árak esetlegesen túlzó volta] versenyfelügyeleti eljárás keretében történő vizsgálatát a közérdek nem indokolja" (41.) A GVH álláspontja szerint "a vállalkozások természetes törekvése, hogy minél nagyobb nyereségre tegyenek szert. Ennek egyik lehetséges eszköze a termék árának magas szinten tartása, vagy akár emelése." (42.) "Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a köz érdekével ellentétes lehet, ha a versenyhatóság, amely maga is arra hivatott, hogy a dinamikus versenyt, a fogyasztók hosszú távú érdekeit védje, beavatkozzon a piaci folyamatokba." (43.)
Lényeges, hogy a GVH a túlzó árazás versenyjogi értékelésétől nem pusztán arra hivatkozva zárkózott el, hogy koncepcionálisan ilyen vizsgálat a közérdekkel nem indokolható, ez ugyanis a közérdek fogalmának Tpvt.-vel szemben való értelmezését jelentette volna, hiszen a törvény tiltja a túlzó árazást. Éppen ezért a GVH az eljárást megszüntető végzését egyéb, közérdek hiányát valószínűsítő körülményre, így a viszonylag kis terjedelmű piacra, a végső fogyasztók közvetett érintettségére, gazdaságilag racionális szempontokra, illetve az ágazati szabályozó fellépésének lehetőségére is figyelemmel hozta meg. A GVH a gazdaságilag racionális szempontokat külön nem vizsgálta, vélhetően az alatt a túlzó áras vizsgálatok fentiek során kifejtett koncepcionális aggályait értette. A Vj-156/2005. sz. alatti ügyben hozott döntés alapján sem lehet tehát azt mondani, hogy a túlzó áras vizsgálatokat a GVH per se félreteszi a jövőben, hiszen erre nem is volna törvényes lehetősége. Érdekesség, hogy az ügyben a hivatal egyáltalán nem hivatkozott vizsgálói erőforrásainak hatékony felhasználására.
Ehhez képest a GVH 2006 decemberében hozott, de csak 2008. márciusában közzétett Tigáz elleni, Vj-116/2005 sz. alatt folyt eljárásban hozott döntésében - megállapítva a túlzó árat - bírság kiszabásáról is rendelkezett, miközben a határozat indokolása szerint is nem vitathatóan az érintett fogyasztói kört a nagyobb érdekérvényesítési képességgel rendelkező üzleti ügyfelek adták, [Vj-116/2005, 26.] és ennyiben az ügy kizárólag vállalkozások közti jövedelem-átcsoportosításról szólhatott.
A Vj-69/2007. sz. alatti ügyben szintén 2008 márciusában közzétett döntés viszont már komolyan felveti annak kérdését, hogy a közérdek hiányára hivatkozásra rendeltetésszerűen került-e sor. Az ügyben a GVH úgy találta, hogy a felkért szakértő által azonosított benchmark - minthogy nem lett korrigálva - összehasonlítás alapjául nem szolgálhat, az alaposabb árértékeléstől pedig eltekintett amiatt, hogy
- könyvszakértői az vizsgálatot indokolna,
- a vizsgált díjak a független villanyszerelők által alkalmazott díjaknál több esetben alacsonyabbak és az eltérő szolgáltatási területen működő szolgáltatók díjaitól sem térnek el jelentős mértékben,
- a vizsgálat folytatásától csak olyan, az ügy súlyához képest aránytalanul nagy vizsgálati munka ráfordítása esetén várható eredmény, amely nem áll arányban a közérdek sérelmével. [Vj-69/2007, 52.]
Mindez azért kifogásolható, mert ez a döntés az eddigiekhez képest túl tágra nyitja a túlzó áras vizsgálatok megszüntetésének jogalapját, amelyre a jövőben egyéb közérdekű szempontok hiányában, pusztán a díjak közti, szemlevételezésre nem nagy különbözőségre (ez különösen aggályos akkor, ha nem összehasonlítható díjakra figyelemmel történik) és a vizsgálói erőforrások hatékony felhasználására hivatkozással sor kerülhet. Ráadásul a GVH a Vj-69/2007. sz. üggyel ellentétben a Vj-190/2005 sz. ügyben azt is megjegyezte, hogy a többi monopol ártól való csekély eltérés önmagában nem elegendő a jogsértés hiányának megállapításához.
Fentiek alapján tehát nem állapítható meg egyértelműen, hogy a GVH a túlzó árak versenyjogi értékelése mögül kihátrálna. A vizsgálói erőforrások hatékony felhasználására hivatkozás elsősorban azokban a kábeltelevíziós ügyekben figyelhető meg, amelyekben az alkalmazott módszertan szerint irányadónak tekintett 15%-os küszöb köré szóródó befektetés arányos nyereség állapítható meg. Ezekben az esetekben a GVH a módszertan bizonytalanságára hivatkozással végzéssel szünteti meg az ügyet, amelyhez azonban a Tpvt. alapján közérdeket kellett találni, ez volt a vizsgálói erőforrások hatékony felhasználása.
A kábelszektoron kívüli esetekre a GVH nem dolgozott ki módszertant, de néhány esetben valamiféle árértékelésre sort kerített [Vj-27/2005, Vj-31/2005, Vj-116/2005] de annak eredményeként, vagy bizonyos közérdek hiányát valószínűsítő szempontok fennállása miatt (végső fogyasztók érintettségének hiánya, vállalkozások közti jövedelem-átcsoportosítás, orvosolhatóság hiánya) többnyire [kivétel pl. a Vj-116/2005.] az eljárást megszüntette. Kétség kívül ennek a teljes körűnek is nevezhető tényállás értékelésnek a fokozatos erodálása megfigyelhető.
Elsőként akkor, amikor a GVH már semmiféle ár-értékelést nem végzett, figyelemmel a viszonylag kis terjedelmű piacra, a végső fogyasztók közvetett érintettségére, az ágazati szabályozó fellépésének lehetőségére. [Vj-156/2005] Másodszor, akkor, amikor a GVH az eljárás megszüntetésekor már csak és kizárólag a vizsgálói erőforrások hatékony felhasználására hivatkozik, olyan ügyekben, amikor a díjak közti különbség puszta szemrevételezés alapján sem jelentős, amit aligha lehet árértékelésnek nevezni. [Vj-69/2007]
Már az első megközelítésnél is felmerül, hogy egy ilyen érvelés mellett vajon a hatóság eleget tesz-e a Pp. 339/B. §-ában foglaltaknak, amely szerint a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik. Ezzel összhangban fejti ki a Fővárosi ítélőtábla egy 2007 márciusában hozott ítéletében, [2. Kf. 27.329/2007/5.] hogy ha a GVH megállapításait csak általánosságban megfogalmazott érvekkel támasztotta alá, akkor az nem elegendő a határozati megállapítások jogszerűségének igazolására. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a határozat jogszerűségéhez elengedhetetlen, hogy az alperes a konkrét tényállási elemeket a jogi szabályokkal egybevetve vonja le következtetéseit, megállapításait egyértelműen és pontosan fogalmazza meg, részletesen bemutatva az érvelését alátámasztó bizonyítékokat. Ennek hiányában a Bíróság szerint a határozat szükségképpen hiányos, és így a fogyasztói érdekek sérelmének (annak hiányának) elbírálására alkalmatlan.
A második megközelítés azonban már ezen túlmenően is több szempontból vitatható. Egyrészt, mert az erre példaként felhozható Vj-69/2007 sz. ügyben a GVH másik monopolárhoz hasonlította a vizsgált árat, amely azonban főszabályként alkalmatlan arra, hogy benchmark-ként szolgáljon. [Vj-190/2005, 36., Vj-31/2005, Vj-27/2005, Vj-69/2007] Másrészt, mert erre is figyelemmel a GVH tulajdonképpen semmi másra nem hivatkozott, mint a vizsgálói erőforrások hatékony felhasználására, amely még a Vj-156/2005. sz. ügyben kifejtetteknél is kevesebb és a GVH Alapelvei szintén (1.36.) ennél lényegesen többet követelnek meg.
Vagyis a GVH a közérdek hiányát valószínűsítő szempontok mérlegelésekor nem feltétlenül következetes a túlzó áras ügyekben. Emiatt viszont szinte lehetetlen állást foglalni abban, hogy a GVH, milyen feltételek megléte esetén állapít majd meg túlzó árazás miatt jogsértést, vagy mikor szünteti meg az eljárást. ■
Visszaugrás
