A következőkben ismertetendő könyvnek már a címválasztása is nagyigényű vállalkozásra utal, amennyiben - viszonylag rövid terjedelemben - a jogi gondolkodás szinte egész történeti útjának felidézését ígéri. Ehhez képest fejezetei lényegében két fő témakörhöz, egyrészt az európai jogfejlődésen belül az egyes jogrendszerek jellemzéséhez, másrészt az emberi jogok védelmének fő kérdéseihez kapcsolódnak, mindezt az Európai Unió létrejöttének átfogó problematikájába beillesztve. Teszik ezt a szerzők - mint azt a kötet Bevezetésében kinyilvánítják - nem jogfilozófiai vagy politika-elméleti megközelítésben, hanem egy szélesebb olvasóréteg - diákok, közéleti szereplők, a média munkatársai - jogi műveltségének bővítése céljából, a közjó szolgálatában.
1. Noha a könyvben tárgyalt mindkét témakör bővelkedik az összehasonlító vonatkozásokban, ezek közül a komparatista jogász megkülönböztetett figyelmére és érdeklődésére mégis az, a nemzetközi szakirodalomban ma már nemcsak múló divatcikknek, hanem talán az egyik legfontosabb, mert legaktuálisabb kérdésnek tekinthető, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt jelentős következtetések levonásához vezető probléma tarthat számot, amely - a jogászok, de az ún. "laikusok" számára is - a világ jogi sokszínűségének felismeréséből kiindulva, a napjainkban világszerte kibontakozó jogegységesítési és jogharmonizációs törekvések célkitűzéseivel és nehézségeivel függ össze. Nem véletlenül alakult ki tehát a jogösszehasonlításnak nemcsak nemzetközi, hanem hazai irodalmában is sokrétű eszmecsere a jogok és jogrendszerek nagy változatosságában eligazodni akaró és ezért valamiféle rendezőelvet kereső és érvényesíteni próbáló klasszifikáció kérdéséről, és vezetett el egy olyan, szinte belenyugvó reménytelenséget tükröző vélemény eluralkodásához is, amely a jogcsaládok vagy jogkörök fogalmának állítólagos meghaladottságából kiindulva, minden osztályozási kísérletet hajlamos eleve elutasítani, ami természetesen nem csupán elvont, elméleti vitatémaként jelentkezik, hanem egy nagyonis gyakorlati célkitűzés, az egységes világjog létrehozásához kapcsolódó kétségek hosszú sorát felidézve, az ezzel összefüggő feladatok megoldásánál is egy visszahúzó, de legalábbis kételkedő álláspont képviseletével is együtt jár.
Éppen ezért érdemel figyelmet minden olyan szakirodalmi megnyilvánulás, amely az ebben a kérdéskörben felmerülő nehézségek kapcsán segítséget nyújthat a megoldás lehetőségeinek és módszereinek tisztázásához. Ha tehát a hazai jogtudomány jeles képviselői az előbbiekben említett nemzetközi eszmecserébe - esetleg új támpontok nyújtásával is - bekapcsolódnak, úgy vállalkozásuk - az elismerés mellett - jogos kíváncsiságot is ébreszt az érdeklődő olvasóban. A kérdés éppen az, hogy a most ebből a szempontból bonckés alá vont kötet mennyiben képes e kíváncsiság kielégítésére.
2. A kérdés megválaszolásához már a könyv első, megalapozó jellegű fejezete is kiindulási pontul szolgálhat, amennyiben "Európa: új kérdések, új architektúra" címmel a vizsgált témakörök aktualitását állítja előtérbe. (Talán említésre érdemes, hogy az egyes fejezetek szerzői - az Antal Csanád által írott részek kivételével - nincsenek külön-külön nevesítve, így a továbbiakban az erre vonatkozó utalások hiányában kénytelenek vagyunk rájuk többes számban hivatkozni a mondanivalóval kapcsolatban.) A szerzők nyomatékosan utalnak a nemzetközi közösségben kialakult együttműködési és függőségi viszonyokra, amelyek egyenesen elkerülhetetlenné teszik a fejlődés vívmányainak - s köztük természetesen az állam és a jog területén elért eredményeknek - a "megosztását", ami értelemszerűen a résztvevők hozzájárulásán alapuló közös megoldások elfogadását, így az egységes, de legalábbis harmonizált jogi szabályozások bevezetését is magában foglalja. A szerzők - helyesen - felhívják a figyelmet az ezzel együtt járó és az identitás elvesztésével fenyegető veszélyekre is, de - mint aláhúzzák - a globalizációs folyamat kibontakozásából fakadó problémák szoros összefüggése azok átfogó szemléletét és közös kezelését igényli (7.). Ez az államélet vonatkozásában a "globális kormányzás" elméletének és gyakorlatának terjedését is magával hozhatja, ami természetesen együtt jár a nemzetközi jog szabályozási körének pl. a klímaváltozás, a szegénység és a terro-
- 46/47 -
rizmus jelenségének emberi jogi dimenziójára, vagy a globális biztonsági kérdésekre, így a nemzetközi bűnözés, a migráció vagy a járványok terjedésének kérdéseire történő kiterjesztésével is. (8.) Az ezzel kapcsolatban elmondottakat a jogok európaiságára utaló és Antal Csanád nevével jegyzett rövid fejezet egészíti ki.
3. A nemzetközi jogösszehasonlításnak az előzőekben jelzett és sokat vitatott kérdését a könyv másik, a jogösszehasonlítás szempontjából különösen érdekes, "Az európai jogfejlődés kibontakozásáról" című fejezete vizsgálja. Ennek keretében kapnak helyet az európai jogcsaládokkal és jogkörökkel, azok közeledésének lehetőségeivel és korlátaival, valamint a "ius commune Europaeum" létrejöttének perspektíváival kapcsolatos elméleti-összegező fejtegetések. A szerzők az itt felmerülő kérdések kapcsán több fontos megállapításra jutnak. Így a nagy francia komparatista, René David gondolatmenetét követve, az európai jogok ókori és középkori gyökereivel kapcsolatban egyértelműen elutasítják a kontinentális Európa egységes jogának és jogtudományának (ius commune) az angol common law-val történő azonosítását, ám álláspontjuk nem egészen világos e két nagy jogi tradíció és a kapitalizmus, a liberalizmus és a keresztény erkölcs elveire épülő ún. "nyugati jog" David által használt fogalmának egymáshoz való viszonyára vonatkozólag, különös tekintettel arra, hogy e "tartalmi" ismérvek mindmáig fennálló érvényességét utóbb maga David is kétségbevonta. A "communis opinio doctorum" követését tükrözi a szerzők ama megállapítása, hogy "a XIX. századtól a jog már egyenlővé vált az egyes nemzetállamok jogával", s azt is "közhely"-ként említik, hogy e vonatkozásban Európában ún. törésvonalak léteznek, a "centrum"-hoz, illetve a "perifériá"-hoz tartozó országok, a keleti és a nyugati államok, valamint a katolikus és a protestáns vallású nemzetek között, ehhez azonban a maguk részéről egy negyedik törésvonalat, a politikai és a jogi kultúra vonatkozásában megmutatkozót is hozzákapcsolnak, ami annál is inkább bővebb kifejtést, illetve indokolást is megérdemelne, mert szerintük "ebben kell látnunk vizsgált témánk gyökereit."
Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, hogy ez a megállapítás a szerzők állásfoglalását tükrözi abban a többeket is foglalkoztató vitakérdésben, hogy a jogösszehasonlításnak elsősorban a különbségek vagy éppen ellenkezőleg, az azonosságok vagy hasonlóságok feltárásán kell-e alapulnia. A törésvonalak jelentőségének hangsúlyozása az előbbi értelmezésre látszik utalni, hiszen a szerzők - bár " az utóbbi évtizedekben az Európai Közösség jogalkotási törekvései egyre inkább egy egységes európai jog felé mutatnak" - " az erős európai államok alapját éppen a jogi kultúrák közötti különbségek fenntartása alkotja." (33.). Ilyen megkülönböztető ismérvként említik a szerzők az "euro-atlanti kultúra" társadalmainak azt a sajátosságát, hogy a jogot normatív értelemben irányító szabályként fogják fel (regulatív jogi kultúr).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
