A Kúria Joggyakorlat Elemző Csoportja ez év szeptemberében szakmai vitára bocsátotta elemzését (A fogyasztói kölcsönszerződések pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségének megítélése - a továbbiakban: "Munkaanyag"), lehetőséget adva arra, hogy a különböző szakmai szervezetek még a végleges változat elkészülte előtt megfogalmazhassák, kifejthessék álláspontjukat. Az általános szerződési feltételeket alkalmazó hitelszerződések egyoldalú módosításának dilemmái miközben érdekes elméleti problémák tisztázását teszik szükségessé, gyakorlati szempontból is kiemelkedő jelentőségűek. Sok ezer, részben a pénzügyi-gazdasági válság előtt megkötött szerződés jogi megítélését befolyásolhatja az egységessé váló bírósági értelmezési gyakorlat.
A "Munkaanyag" miközben számos fontos részletkérdésben pontos érveléssel ad választ a pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosításával összefüggő jogértelmezési kérdésekre, fontos témakörök kapcsán - véleményem szerint - nem, vagy nem kielégítő értelmezési ajánlatot tesz a jogalkalmazó számára. A továbbiakban a "Munkaanyag" általam leginkább kritikusnak tekintett megállapításaival foglalkozom, miközben kétségtelen, hogy nem csupán az itt vizsgált részek megalapozottsága vitatható. Csak jelzésképpen említem pl., hogy a "Munkaanyag" 1.) pontja az elemzés hatályát a "fogyasztói nem lakáscélú hitel- és kölcsönszerződésekre" korlátozza, és nem ad magyarázatot arra, hogy a lakáshitelekre vonatkozó általános szerződési feltételek esetében miért nem irányadóak megállapításai.
A "Munkaanyag" nem ad meggyőző eligazítást abban a döntő jelentőségű kérdésben, hogy mi a kapcsolat a Hpt. 210. §-a és a Ptk. 209. §-a között. Legalábbis félreértésre utalnak a "Munkaanyagnak" arra vonatkozó megállapításai, hogy a jogalkalmazó mit és miként vizsgál a Hpt. valamely kógens rendelkezése alapján, és az miért, mennyiben tér el a Ptk.-nak - a jóhiszeműség és tisztesség követelménye teljesülését előtérbe helyező - a 209. §-án alapuló vizsgálatától. Az elemzés - mint erre rövidesen részletesen kitérek - arra enged következtetni, hogy valamely általános szerződési feltétel mintegy egyidejűleg "marasztalható el" a kógens törvényi előírás, és a jóhiszeműség és tisztesség követelményének a megsértése miatt. Fokozottan aggályos, hogy a "Munkaanyag" - miközben hivatkozik a Ptk. hatályos 209. § (6) bekezdésében foglaltakra - a "jogszabályi keretek között" maradó szerződési feltételt nem tekinti olyannak, mint amelyet - a Ptk. 209. § (6) bekezdésének szóhasználata szerint - "jogszabály előírásainak megfelelően határoztak meg". (A "Munkaanyag" 4-5.oldalán olvasható: "A Ptk. 209. §-ának (6) bekezdésében a »jogszabály előírásának megfelelően« meghatározott feltétel alatt tehát nem azokat a kikötéseket kell érteni, amelyek a jogszabály keretei között maradnak - vagyis nem ütköznek jogszabályba -, hanem azokat, amelyek tartalmát jogszabály határozza meg, az eltérés lehetősége nélkül"). Mindebből a "Munkaanyag" azt a téves következtetést vonja le, hogy a "jogszabályi keretek között maradó" általános szerződési feltétel nem tartozik a Ptk. 209. § (6) bekezdés szerinti kivételi körbe: vizsgálható ezért, hogy a kikötés eleget tesz-e a jóhiszeműség és tisztesség követelményének.
Kétségtelen, hogy nincs "rangsor", hierarchikus sorrend a jogrendszer egyes érvénytelenségi esetei között. A fogyasztói szerződés tisztességtelennek bizonyult általános szerződési feltétele éppúgy semmis, mint a jogszabály eltérést nem engedő rendelkezésébe ütköző szerződési előírás. Ám távolról sem mindegy, hogy valamely szerződési feltétel kapcsán a bíróságnak a kógens rendelkezés (kötelezés vagy tiltás) figyelmen kívül hagyását kell-e vizsgálnia, vagy pedig a szerződéses feltétel ún. tisztességtelenségét. Ennek az előkérdésnek az eldöntése ugyanis kihat a jogalkalmazó bíróság kompetenciájára, mozgásterére, továbbá meghatározza a vizsgálódás során irányadó szempontokat.
1.1. Abban az esetben, ha a jogalkotó valamely szabályozni kívánt tárgyról kógens jogszabályi előírás útján rendelkezik, a jogszabály címzettjével szemben az a követelmény támasztható, hogy teljesítse a jogalkotó eltérést nem engedő "parancsát". Tartózkodjon tehát a jogszabályi tiltás megsértésétől, illetve vegye figyelembe a kötelező (pozitív) magatartási előírást. Amennyiben a jogszabály rendelkezésének - helytálló értelmezéssel feltárt - jelentését (a norma tartalmát) a bíróság megállapította, mérlegelnie kell, hogy azt a norma alkalmazója figyelembe vette-e.
Ha a bíróság vizsgálódása eredményeképpen arra a következtetésre jut, hogy a kógens szabály címzettje a jogalkotó rendelkezését - pl. az általa kidolgozott általános szerződési feltételekben - megsértette, a jogszabályba ütköző kikötés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis. A szerződési feltétel jogszabályba ütköző volta egyben kizárja, hogy a megállapodás ugyanazon pontja vonatkozásában - a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése alapján - annak tisztességtelensége is megállapításra kerüljön. Ez utóbbi érvénytelenségi jogcím ugyanis a diszpozitív szabályozás kínálta lehetőségekkel való visszaélés olyan kirívó eseteire került kialakításra, ahol az ügyfél (fogyasztó) érdekérvényesítési lehetősége korlátozott. Amennyiben tehát egy jogszabályba ütköző, és ezért semmis szerződési feltételt egyben tisztességtelennek is nevezünk, ez utóbbi minősítés jogi értelemben közvetlenül nem releváns, az csupán jelzi, magyarázza, hogy a jogalkotó az adott kikötés alkalmazását miért is tartotta szükségesnek megtiltani.
Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a kógens normát a szabály címzettje figyelembe vette, vagyis részéről a jogkövetés ténye megállapítható, a bíróság a jogalkalmazó személy (szervezet) eljárását - és az annak alapján kialakított általános szerződési feltételt - nem minősítheti jogszabályba ütközőnek. Még akkor sem, ha az alkalmazott jogszabály szakmai vagy akár morális szempontból számos kivetnivalót hagy maga után. Ezek a hibák, jogalkotói mulasztások ugyanis közvetlenül nem róhatók fel a szabály alkalmazójának: a jogszabály esetleges alkalmatlanságának következményei - főszabályként - nem háríthatók át a jogalkalmazóra. A politikai felelősséget a jogalkotó (törvényhozó) viseli. A norma esetleges alkotmánysértő volta pedig az erre biztosított eljárásokban a jogalkotón kérhető számon. (Az utóbb alkotmánysértőnek bizonyult jogszabályi rendelkezés alkalmazásával megkötött szerződésre az Alkotmánybíróság határozata csak kivételes esetben hat ki.)
Amennyiben a kógens normában foglalt követelményeket teljesítő jogalkalmazóval szemben sikerrel lehetne hivatkozni a jogszabályban előírtak betartásával kötött szerződéses kikötés tisztességtelenségére, úgy éppen az a bizalom veszne el, amelynek megteremtése a kógens szabályok előírásának az értelmét adja. A jogszabályok címzettjei ugyanis alappal bízhatnak abban, hogy ha betartják a kötelező jogszabályi rendelkezéseket, úgy utóbb (a visszamenő hatályú alkotmánysértés megállapításának kivételes esetétől eltekintve) a norma hibája, etikátlan ("tisztességtelen") volta nem kérhető rajtuk számon. Kijelenthető ezért, hogy a kógens szabályt betartó szerződéses kitétel nem lehet "jogi értelemben" tisztességtelen, nem ütközhet a Ptk. 209. §-ába. A Ptk. tételes előírásával, éppúgy, mint az azt megalapozó jogpolitikai megfontolásokkal nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen volna, ha a kógens szabályt betartó jogalkalmazó azért volna marasztalható (és az általa alkalmazott általános szerződési feltétel semmissége azért volna megállapítható), mert a kógens szabályt megalkotó Országgyűlés szakmai, etikai, alkotmányossági hibáját nem korrigálta a jogalkalmazás során. (Mellesleg erre az "abszolút", vagyis nem "egyoldalú" kógens szabály esetén nincs is a jogalkalmazónak törvényes lehetősége.)
Ezt a megfontolást tükrözi a Ptk. 209. § (6) bekezdése is, amikor rögzíti, hogy "Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg". Az idézett rendelkezés - mint erre maga a "Munkaanyag" is utal 4. oldalán- a 93/13/EGK irányelv 1. cikk (2) bekezdésében foglalt előírást ültette át a hazai jogba, egyértelművé téve, hogy a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók akkor, ha a szerződéses feltétel jogszabály kötelező előírását "tükrözi". (Az irányelv 1. cikke kiveszi az irányelv hatálya alól azokat a feltételeket, amelyek "kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláírói, különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.)
Az irányelv hivatalos magyar fordítása a "tükröz" (az angol változatban a "reflect") igét használja. Ily módon is kifejezésre juttatja az irányelv, hogy a jogszabály kógens rendelkezésének alkalmazása nem csak akkor von ki egy szerződéses kikötést az irányelv hatálya alól, ha a kérdéses feltételt maga a jogszabály állapítja meg, és az általános szerződési feltétel kialakítója azt - voltaképpen szükségtelenül - megismétli a szerződésben. A kikötés tisztességtelensége akkor sem vizsgálható, ha az általános szerződési feltételt kialakító vállalkozás az eljárása során a kógens jogi normában rögzített elvárások teljes körű figyelembevételével jár el: a kikötés megfelel az eltérést nem engedő jogszabályi előírásban foglaltaknak. Másként szólva, ha az általános szerződési feltétel helyesen "reflektál" a jogszabályra, a jogalkotó akaratának megfelelően "tükrözi" vissza a kógens rendelkezéseket, úgy az ily módon kialakított feltétel nem tartozik az irányelv szerint vizsgálható körbe. (Természetesen a kötelező jogszabályi előírás tartalmának feltárása nem korlátozódik a nyelvtani értelmezés útján levonható következtetésekre, a kógens szabály célja, rendeltetése éppúgy relevanciával bír, mint a jogi környezetből következő elvárások.
A Ptk. 209. § hatályos (6) bekezdése - az irányelvi elvárásoknak megfelelően - különbséget tesz aközött, ha a szerződéses feltételt "jogszabály állapítja meg", valamint, ha a feltétel meghatározására "jogszabály előírásának megfelelően" kerül sor. Az utóbbi törvényi fordulat arra utal, hogy a szerződéses kikötés (általános szerződési feltétel) nem a jogszabályban rögzített kógens rendelkezésre való utalást jelenti, illetve nem a jogszabályi norma szerződésbe foglalt megismétlése, hanem olyan jogi megoldás, amely összhangban van (megfelelően "tükrözi") a jogalkotónak a kógens szabály megalkotásával kifejezésre juttatott elvárását. Ha tehát valamely általános szerződési feltétel a jogszabályi kógens normák "keretei között marad", akkor annak a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése szerinti vizsgálata - álláspontom szerint - kizárt. Ehhez képest téves a "Munkaanyag" azon megállapítása, amely a jóhiszeműség és tisztesség követelményének vizsgálata alól kizárólag azokat a szerződéses kikötéseket vonná ki, amelyek a kógens jogszabályi rendelkezésnek mintegy "egy az egyben" való átvételén alapulnak.
1.2. A "Munkaanyag" 1.) pontjának utolsó mondata a pénzügyi intézmény által kikötött, az egyoldalú szerződésmódosítás jogát biztosító általános szerződési feltétellel kapcsolatban megállapítja: "E szerződési kikötés nem semmis önmagában amiatt, mert a pénzügyi intézmény maga számára a fogyasztóra hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás jogát kiköti". (Az idézett rendelkezés megegyezik a Kúria 4. számú gazdasági elvi határozatában foglalt megállapítással. Lásd a Bírósági Határozatok 2012/7. számában írottakat.) A tézis ponthoz fűzött magyarázata ezen (természetesen helytálló) állítás indokát azonban nem abban látja, hogy a hitelintézetekről szóló 1996. évi CXII. törvény 210. §-a kifejezetten és egyértelműen feljogosítja a pénzügyi intézményeket - meghatározott feltételek teljesítése esetére - a hitelszerződés jövőbeli, egyoldalú módosítására, hanem abban, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás igazolhatóan a fogyasztó érdekét is szolgálja, vagyis tisztességes. Az idézett indokok valójában a jogi szabályozás szükségességét alátámasztó (amúgy helytálló) érvek, amelyek okkal hangozhatnak el egy pénzügyi tárgyú törvény megalkotása során a parlamenti vitában. De az egyoldalú szerződésmódosítási jog általános szerződési feltételként való előírásának a jogszerűsége nem azon múlik (nem múlhat azon), hogy a bíróság előtt zajló polgári perben az alperes bank a "jogalkotó tettét" képes-e ésszerű érvekkel igazolni. Amit bizonyítania kell, az nem több, és nem kevesebb, mint hogy az általános szerződési feltétel előírásakor hatályos törvényi szabályok a jövőbeli egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötést (előfeltételek teljesítésétől függően) jogszerűvé nyilvánították. (Megjegyzendő, hogy a Kúria 4. számú gazdasági elvi határozata a pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítási joga kikötésének elismerését - helyesen - a törvényi felhatalmazással, nem pedig a törvényi felhatalmazást megalapozó indokokkal magyarázta.)
Úgy gondolom ezért, hogy a "Munkaanyag" megközelítése alapvetően téves még akkor is, ha a konklúzió (vagyis, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás kikötése önmagában nem jogellenes) értelemszerűen helytálló. A tévedés továbbá mintegy a "kiindulópontja" annak az okfejtésnek, amely a kógens szabályok betartásának (megsértésének) vizsgálatát, illetve számonkérését összemossa a tisztességtelenség jogi problémájával.
1.3. A "Munkaanyagnak" a törvényi követelmények teljesítésével és a jogszabályi rendelkezések szakmai fogyatékosságainak a jogalkalmazóra hárításával összefüggő értelmezési problémái - véleményem szerint - leginkább akkor okoznak gondot, ha a 2009. augusztus 1. napját megelőzően hatályos Hpt. kógens szabályainak a jogalkalmazó által történt betartását vizsgáljuk.
Állításunk igazolására vegyünk egy példát a 2009. augusztus 1. napját megelőző Hpt.-ből. A Hpt. 210. §-ának (3)-(4) bekezdésének 2005. január 1. napja és 2009. augusztus 1-je között hatályos rendelkezései az egyoldalú szerződésmódosítás kikötését az alábbi törvényi előfeltételek teljesítésétől tették függővé:
"(3) A kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha a szerződés ezt - külön pontban - a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi.
(4) Az üzletszabályzat kamatot, díjat vagy egyéb feltételeket érintő - az ügyfél számára kedvezőtlen - módosítását a módosítás hatálybalépését tizenöt nappal megelőzően, hirdetményben közzé kell tenni, elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé kell tenni".
A Hpt. idézett rendelkezéseiből kitűnően, a törvényhozó ebben az időszakban is eltérést nem engedő módon rögzítette, hogy melyek a törvényi előfeltételei a pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítási joga kikötésének. Az előzőekben már hivatkozott 4. számú gazdasági elvi határozat ezt a következőképpen összegezte: "Ennek azonban feltétele volt, hogy a szerződés külön pontban meghatározza azokat a feltételeket és körülményeket, melyek fennállása esetén a pénzügyi intézmény élhet az egyoldalú szerződésmódosítás jogával, és előírta annak már a hatálybalépés előtti, hirdetményben való közzétételét [210. § (3)-(4) bekezdés]".
Az idézett kúriai elvi határozat - véleményem szerint helyesen - kifejezésre juttatta, hogy amennyiben a pénzügyi intézmény üzletszabályzata eleget tett a Hpt. adott időszakban hatályos, kógens rendelkezéseinek, úgy a pénzügyi intézmény számára a jövőbeli egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét biztosító kikötés jogszerű, az erre vonatkozó általános szerződési feltétel a "jogszabály előírásának megfelelően" került meghatározásra. A törvényi kritériumokat teljesítő pénzügyi intézményen nem kérhető számon, hogy a Hpt. 2009. augusztus 1. napja előtt hatályos normái által közvetített jogalkotói elvárás nem terjedt ki pl. arra, hogy a bank köteles legyen az ügyfélre nézve kedvezőtlen egyoldalú módosítás hatályba lépése előtt az azonnali felmondás jogát is biztosítani. A Hpt. 210. §-át utóbb új (9) bekezdéssel kiegészítő, a "díjmentes felmondás jogát" kimondó törvényi követelmények alkalmazását a szerződéskötés időpontjára visszamenőleges hatállyal, az Alkotmánnyal (Alaptörvénnyel) összeegyeztethető módon előírni nem lehet. Még kevésbé elfogadható, ha a törvényhozó arra vállalkozik, hogy utólag, a törvény hatálybalépését akár évekkel megelőzően megkötött szerződések valamely kikötését "minősítse át" jogszerűből jogellenessé. A visszamenő hatályú jogalkotás alkotmányos tilalma ezt még abban az esetben sem tenné lehetővé, ha a változó gazdasági körülmények, és a változó közfelfogás hatására megállapításra kerül, hogy a korábban irányadó (kógens) normák szakmai vagy erkölcsi szempontból kifogásolhatóak voltak.
A "Munkaanyag" - hasonlóan, mint Kemenes István 2012 tavaszán publikált tanulmánya (A pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosítási jogáról. Gazdaság és Jog, 2012/4. 3-12. old.) - a visszamenő hatályú jogalkotás tilalmából fakadó korlátokat úgy kívánja lebontani, hogy miután kizárta a kógens normák hatálya alá tartozó körből a "jogszabály előírásának megfelelően" kialakított általános szerződési feltételeket, a Hpt.-nek a szerződéskötéskor "hiányzó" előírásait a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése szerinti jóhiszeműség és tisztesség követelményére hivatkozva kéri számon. Ez a megoldás azonban nem csupán a Ptk. 209. § (6) bekezdésének tételes rendelkezésével ellentétes, de a jogbiztonság sérelme révén összeegyeztethetetlen az Alaptörvénynek a "független, demokratikus jogállam" követelményét rögzítő ún. "alapvetésével" is. [Lásd az Alaptörvény "Alapvetés" részének B) cikke (1) bekezdését.]
Nem tartom ezért elfogadhatónak a "Munkaanyag" azon kijelentését, amely szerint: "A szerződésmódosítás esetére - mivel az a fogyasztó kötelezettségeire kihat - biztosítani szükséges a felmondás jogát. Ezt előírhatja maga a jogszabály, de ha az nem biztosítja, akkor az általános szerződési feltételek között szükséges rögzíteni: mi módon kell a módosítást a fogyasztó tudomására hozni, mennyi idő áll a fogyasztó rendelkezésére, hogy felmondási jogával éljen. E szerződési rendelkezések tisztességessége is vizsgálat tárgyát képezheti". (Lásd a "Munkaanyag" 12. oldalán írottakat.) Úgy gondolom, hogy az idézett előírások alkalmazása azzal a következménnyel járna, hogy a kógens szabályok vélt vagy valós hiányát utólag egyfajta "bíró alkotta" joggal helyettesítené. Ez pedig a joggyakorlatot tenné kiszámíthatatlanná: nem lehetne ésszerű feltételek mellett banki üzletszabályzatot, általános szerződési feltételeket kidolgozni, ha fennállna annak a veszélye, hogy évekkel később - a változó politikai és közvélekedés hatására - a bíróság a kógens törvényi előírások követelményein túllépve, az ún. "társadalmi igazságosságnak" megfelelő ítéleteket hozna. Megjegyzendő azonban, hogy a Hpt. 2009. augusztus 1. napját megelőzően hatályos rendelkezései sem értelmezhetők úgy, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás oka a pénzügyi intézmény által mintegy "akaratlagosan" előidézhető legyen. A Hpt. ilyen módon történő értelmezése ugyanis azzal a következménnyel járna, hogy a módosítani kívánt hitelszerződés immár egyetlen elemében sem felelne meg a szerződés fogalmi ismérvének: a módosítással létrehozott szerződésnek sem a tartalmára, sem elfogadására (elutasítására) nem lenne a fogyasztó jogosult.
2.1. Az előző pontban annak a bemutatására tettem kísérletet, hogy a Ptk. 209. §-a nem alkalmas (nem használható fel) arra, hogy a Hpt. kógens rendelkezéseinek esetleges szakmai fogyatékosságait a jogalkalmazó bíróság a jóhiszeműség és tisztesség követelményére hivatkozással korrigálja. Másként fogalmazva: a törvény előírásainak megfelelően kialakított általános szerződési feltételek jogszerűsége nem kérhető utólag számon, a kógens elvárásokat figyelembe vevő általános szerződési feltétel érvénytelensége a Ptk. 209. § (6) bekezdése alapján sem állapítható meg.
Az is kétségtelennek tűnik, hogy ha valamely, az általános szerződési feltétel kialakítása során figyelembe veendő követelményt a jogalkotó az eltérés lehetőségét kizáró módon írt elő, az előírás betartását e kógens norma alapján, nem pedig a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése szerinti tisztességességi elvárás alapján kell vizsgálni.
Vegyük először példaként a Hpt. 2010. január 1. napját követően hatályos 210. §-ának (3) bekezdése utolsó mondatát. A törvény ezen rendelkezése a következőket rögzíti: "Az egyoldalú módosítás jogát a hitelező akkor jogosult gyakorolni, ha a módosításra okot adó objektív körülmények tételes meghatározását a szerződés tartalmazza, valamint a hitelező árazási elveit írásban rögzítette". Az idézett rendelkezés alapján a pénzügyi intézmény a jövőbeli egyoldalú szerződés módosítás jogával - egyebek között - akkor élhet, ha az ún. ok-lista szerint a módosításra okot adó tételesen meghatározott körülmények "objektív" jellegűek. Ha ezt a törvényi elvárást a pénzügyi intézmény üzletszabályzata elmulasztja figyelembe venni, úgy az üzletszabályzat rendelkezése - éppúgy, mint az általános szerződési feltétel vonatkozó kikötése - jogszabályba ütközik, és ezért semmis. A "Munkaanyag" ehhez képest tévesen helyezkedik arra az álláspontra, hogy "Tisztességtelen tehát az ok-listában szereplő olyan körülmény-változás megjelölése, amelynek bekövetkeztét vagy mértékét a fogyasztóval szerződő fél képes egyoldalúan meghatározni (pl.: a tulajdonosi hozamvárás változása), vagy amely semmilyen okszerű kapcsolatban nem áll a kamat, költség, díj mértékével." (Az idézet a "Munkaanyag" 9. oldalán olvasható.)
Tekintsünk most el attól, hogy a "Munkaanyag" az egyoldalú szerződésmódosítás törvényi előfeltételét képező, a körülmények változásának "objektivitására" vonatkozó fogalmat helyesen tölti-e ki tartalommal. A példával arra szeretnék rávilágítani, hogy az "objektivitás" fogalma a Hpt. olyan kógens szabályának a részét képezi, amelynek a pénzügyi intézményekkel szembeni betartatása nem igényli, de nem is teszi lehetővé, hogy a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése alapján kerüljön sor a jogalkalmazó magatartása jogszerűségének, illetve jogszabályba ütközésének eldöntésére.
Hasonló a helyzet akkor is, amikor a "Munkaanyag" az ún. ténylegesség és arányosság elvéről szól. A "Munkaanyag" alapján: "Tisztességtelen - adott esetben jogszabályba ütköző - az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés, ha: (…)
d) az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem olyan mértékben hatnak a kamatra, költségre, illetve díjra (ténylegesség és arányosság elve)". A "Munkaanyag" magyarázata utal arra is, hogy "A Hpt. 210. §-a (4) bekezdésének a)-c) pontjai - az árazási elvek kapcsán - rögzítik is a tényleges hatás, a kedvező változás érvényesítése és az arányosság követelményeit". (Lásd a "Munkaanyag" 6. és 9. oldalán írottakat.)
Tekintsünk el ezúttal annak részletezésétől, hogy a "Munkaanyag" nem teszi egyértelművé, hogy a hivatkozott törvényi követelmények - legalábbis tételes törvényi elvárásként - 2009. augusztus 1-je előtt nem szerepeltek a Hpt.-ben. Amit ehelyütt hangsúlyozni szeretnék, az "csupán" az, hogy téves az a megközelítés, amely a ténylegesség és arányosság elvét olyan, a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésének a hatálya alá tartozó "tisztességtelenségi" kérdésnek tekinti, amelynek figyelmen kívül hagyása "legfeljebb" és "esetenként" jogszabályba ütközőnek is minősül. Valójában, ha a Hpt. a pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítása kógens feltételeként előírja ezeknek a szempontoknak az érvényesítését, úgy a tételes, pozitív jog betartását kell a jogalkalmazó bíróságnak az általános szerződési feltétel kidolgozóján számon kérnie.
A példákat még sorolhatnánk, de azt hiszem így is igazolható, hogy a "Munkaanyag" mellőzi a Hpt. - 2009. augusztus 1. napját, és még inkább 2010. január 1-jét követően hatályos - tételes és egyértelmű rendelkezéseinek alkalmazását. Ehelyett a szélesebb bírói mérlegelést biztosító Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésére hivatkozik akkor is, amikor a törvényhozó az ún. különös szintű jogforrásban a releváns szabályokat részletesen meghatározta. A "Munkaanyag" tévesztésének ezekben az esetekben látszólag nincs érdemi következménye, az "objektivitás" és a "ténylegesség" elvárása így is, úgy is releváns marad. Véleményem szerint azonban a "Munkaanyag" eljárása - azáltal, hogy összekeveri a törvényi jogcímeket - azt az előzőekben általam cáfolni próbált megfontolást erősíti, hogy a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése alapján éppúgy megítélhető valamely más törvény tételes előírása, mint egy, a szerződéskötéskor irányadó jogszabályban nem szereplő társadalmi-szakmai elvárás.
2.2. Vizsgálandó ehhez képest, hogy voltaképpen mi a funkciója, a jogi szerepe a Ptk. 209. §-ának "általában" és a Hpt. 210. §-ának alkalmazásával összefüggésben. A Ptk. 209. §-a szerinti jóhiszeműség és tisztesség követelménye - összhangban a 93/13/EGK irányelvben foglaltakkal - azon általános szerződési feltételekkel szemben kíván védelmet nyújtani, ahol a fogyasztó, illetve az általános szerződési feltétel kialakítójával szerződő fél (továbbiakban együtt: fogyasztó) jogai valamely diszpozitív jogszabályi rendelkezés alkalmazása folytán, a jogalkotó által mintaként meghatározott szabálytól való jelentős eltérés miatt sérülnek. A jogok és kötelezettségek "egyoldalú és indokolatlan" egyensúlytalanságával szemben a fogyasztó nem hivatkozhat a megsértett jogszabályi rendelkezés kötelező voltára, hiszen a kérdéses előírás nem kógens, hanem diszpozitív. A jogi védelem azonban ebben az esetben sem mellőzhető. Mint ahogy a 93/13/EGK irányelv preambuluma is rögzíti, arra "az állampolgárok fogyasztóként történő megóvása érdekében" szükség van. Ugyanis meg kell védeni őket attól, hogy "az eladó vagy a szolgáltató visszaéljen hatalmával és különösen az egyoldalú szabványszerződésekkel, valamint az alapvető fogyasztói jogoknak a szerződésekből való tisztességtelen kizárásával" szemben.
Osztovits András pontosan fogalmaz, amikor kijelenti: "A mérlegelés során a bíróságnak figyelemmel kell lennie a szerződésekre vonatkozó diszpozitív szabályokra is, melyek a szerződő felek egyensúlyára, a szerződési kockázatok, jogok és kötelezettségek kiegyensúlyozott elosztásának elveire épülnek. Tisztességtelenségre utal ezért a Ptk. lényeges diszpozitív szabályaitól való eltérés, vagy a jogok és kötelezettségek olyan meghatározása, amely a szerződés céljának a megvalósítását veszélyezteti". (A bíróságok feladatai a fogyasztó szerződésekkel kapcsolatos jogvitákban. Gazdaság és Jog, 2012/3. 3-13. old.)
Kijelenthető tehát, hogy más a jogi rendeltetése és alkalmazási köre a Hpt. kógens előírásainak és a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésének. A Ptk. ezen szabályait akkor lehet alkalmazni, ha a következő feltételek teljesülnek:
- a vizsgálni kívánt (vitatott) szerződéses kikötés, a Ptk. 209. § (1) bekezdése szerinti általános szerződési feltétel, vagy a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, és
- a kérdéses feltételre nézve az általános szerződési feltételt megállapító pénzintézet szerződésalakító szabadsága fennáll, az adott kikötés tartalmát nem határozza meg eltérést nem engedő módon - a Ptk.-hoz képest "különös szintű" - olyan jogszabály, mint amilyen a Hpt.
Ha e két, egymáshoz viszonyítva konjunktív feltétel egyike nem teljesül, nem kerülhet sor a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése szerint a jóhiszeműség és tisztesség követelményének vizsgálatára. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy, ha a vitatott általános szerződési feltételre a Ptk.-hoz képest különös szintű jogszabály kógens rendelkezése az irányadó, a Ptk. szubszidiárius alkalmazása kizárt. A pénzügyi intézmények által kidolgozott általános szerződési feltételek körében számos olyan kikötés lenne említhető, amelyek kapcsán kijelenthető, hogy a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdése - legalábbis elvben - alkalmazásra kerülhet, mivel az adott szabályozási tárgyról kógens norma nem rendelkezik A szerződésnek a fogyasztóra nézve hátrányos, egyoldalú módosítása azonban olyan tárgykör, amelynek kikötésére a Hpt. kógens rendelkezései vonatkoznak. E körben tehát a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésének az alkalmazására - ugyanezen paragrafus (6) bekezdésére is figyelemmel - nincs jogszerű lehetőség. Természetesen nem kizárt, hogy más jellegű szolgáltatás nyújtásával összefüggésben - vagyis ahol nem a Hpt. hatálya alá tartozik az általános szerződési feltétel tartalmának meghatározása -, kógens rendelkezés hiányában, az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötés a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésének hatálya alá tartozik, és vizsgálható (vizsgálandó), hogy az összeegyeztethető-e a jóhiszeműség és tisztesség követelményével. Ebben az esetben értelemszerűen irányadóak a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet előírásai is. [A Korm. rendelet 2. § d) pontja állít fel megdönthető vélelmet az olyan szerződési feltétel tisztességtelenségére vonatkozóan, amely "alapos ok" nélkül biztosítja az általános feltétel kialakítója számára a szerződés egyoldalú módosítását, vagy az "alapos okból" történő módosítás során nem ad lehetőséget a megállapodás azonnali hatállyal történő felmondására.]
Az előzőekben kifejtettek alapján javasolható, hogy a "Munkaanyag" végleges változatának kidolgozása során nagyobb szerepet kapjon a következő problémák, kérdések bemutatása, illetve megválaszolása:
- Szükség lenne a Hpt. 210. §-át érdemben alakító törvénymódosítások időrendi áttekintésére, annak a feltárására, hogy van-e, és ha igen, mi a jogi jelentősége annak, hogy a pénzügyi intézmény az üzletszabályzatát, az egyedi szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételeit a Hpt. milyen tartalmú kógens rendelkezéseit figyelembe véve dolgozta ki. Az egyes hitelszerződések megkötésekor irányadó Hpt. normák differenciált bemutatása még akkor sem mellőzhető, ha tudjuk, hogy a Hpt. alkalmazása során 2009. augusztus 1. napja előtt is voltak olyan implicit törvényi követelmények, amelyek adott esetben csupán nyelvtani értelmezéssel nem lennének feltárhatók.
- A Hpt. rendelkezéseinek bemutatását követően indokolt egyértelművé tenni, illetve korrigálni, hogy a "Munkaanyag" végső változata a pénzügyi intézmények által kötött milyen szerződéses konstrukciókra kíván iránymutatást adni, lesznek-e olyan hitelszerződések, amelyekre az elemzés hatálya - akár a szerződés tárgya, akár megkötésének időpontja folytán - nem terjed ki.
- További megkerülhetetlen feladat, hogy a "Munkaanyag" feltárja és (a most olvasható változathoz képest) korrigálja a Hpt. kógens rendelkezéseinek viszonyát a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésében foglaltakhoz. A konzekvens jogi álláspont kialakításának tehát előfeltétele, hogy az elemzés megnyugtató módon rendezze a Hpt. ún. különös szintű szabályainak funkcióját, és azt, hogy a Ptk.-nak a jóhiszeműség és tisztesség követelményét előíró rendelkezései alkalmazhatók-e akkor, ha a kérdéses szerződési feltétel jogi megítéléséről eltérést nem engedő törvényi szabály rendelkezik.
- Az előző pontban foglaltakkal összhangban, a "Munkaanyagban" - kellő indokolással alátámasztva - ki kell jelölni a Ptk. 209. § (1)-(4) bekezdésének tárgyi hatályát, mind általános jelleggel, mind pedig - az általános jellegű megállapítások alapján - a pénzügyi intézmények által megkötött szerződések (azok módosítása) tekintetében. ■
Visszaugrás
