Az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-előkészítő munkájának mérföldköveit és a tárca előtt álló legfontosabb kihívásokat ismertette Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Jogász Egylet által szervezett Tizennegyedik Magyar Jogászgyűlésen, Balatonalmádiban.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a jogászoknak folyamatosan változó és bővülő, magyar és uniós joganyagot kell alkalmazniuk, ezért a jogalkotónak törekednie kell arra, hogy a hivatásrendekkel együttműködve, az alkotmányos dialógus jegyében készítse elő a jogszabályokat, kövesse nyomon azok alkalmazását, és szükség esetén módosítsa azokat.
Ebben a szellemben, szakértői bizottság bevonásával készíti elő a minisztérium a közigazgatási bíróságokról szóló törvény tervezetét. A koncepció a magyar jogtörténeti hagyományokra, a külföldi mintákra és a nemzetközi standardokra figyelemmel kívánja a hatékony jogvédelem kiterjesztését megvalósítani a közigazgatási perekben.
Trócsányi László kiemelte, a közigazgatási bíróságokról szóló törvény - és a tárca által tervezett további jogszabályok - előkészítése, valamint az Alaptörvény felülvizsgálata során kiemelten fontosnak tartja a hivatásrendek véleményének megismerését.
(2018. október 4.)
A kárpátaljai magyarok a magyar nemzet tagjai és Magyarország soha nem fogja őket cserbenhagyni, az anyaország kormánya és népe nagyra értékeli hűségüket az anyanyelvhez, a magyar kultúrához és hagyományokhoz - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott központi kárpátaljai megemlékezésen.
A tárcavezető ünnepi beszédében elmondta, hogy Kárpátalja egyik legfőbb értéke nemzetiségi sokszínűsége és történelme, amelynek során évszázadokon át éltek egymás mellett békében különböző népek, nemzetiségek. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarság része a magyar múltnak, de része lesz a magyar, sőt európai jövőnek is.
Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy a tizenhárom aradi vértanú közül csak öt volt magyar anyanyelvű, ami szintén bizonyítja, hogy a nemzetiségek milyen fontos szerepet játszottak Magyarország történetében. Hozzátette, hogy az Alaptörvény rögzíti a külhoni magyarságért viselt felelősséget, s emellett szavatolja a magyarországi nemzetiségek jogait.
A miniszter rámutatott, hogy Magyarország nyilvánvalóan nem írhatja elő más országoknak, hogy hozzá hasonló módon szavatolja a nemzetiségi jogokat, de vannak kulturális és nyelvi jogokat garantáló európai normák, amelyeket számon lehet és kell kérni azoktól az államoktól, amelyek a releváns egyezményekhez önként csatlakoztak.
"Ha a többségi nemzet megadja a nemzetiségnek a tiszteletet, azzal saját méltóságát is őrzi; ezért arra kérem az ukrán törvényhozást, kormányt és közvéleményt, adja meg ezt a tiszteletet a kárpátaljai magyarságnak mint a kulturális sokszínűség hordozójának" - hangsúlyozta Trócsányi László.
Brenzovics László, a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszédében elmondta, hogy a kárpátaljai magyarság történetének egyik legnehezebb időszakát éli meg, hiszen az utóbbi időben elfogadott ukrán törvények következtében a közösség a teljes jogfosztottság határára került.
"Ilyen körülmények között nehéz magyarnak lenni Kárpátalján, ám mindig van kiút a nehéz helyzetekből. Ahhoz, hogy ezt a helyzetet túléljük és megmaradjunk magyarnak, az aradi hősök haza- és szabadságszeretetéből, elveik melletti konok kitartásából kell erőt merítenünk" - hangoztatta Brenzovics.
(2018. október 6.)
Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére megalakult a Mediációs Munkabizottság, amely az alternatív vitarendezés kiemelt szakértőiből és minisztériumi munkatársakból áll.
Az alakuló ülésen Trócsányi László ismertette az alapvető feladatokat. Kiemelte, hogy át kell tekinteni az alternatív vitarendezés jelenlegi magyarországi helyzetét, és meg kell határozni azokat az irányokat, amelyek felé tovább tud fejlődni ez a kiemelten fontos szakma a közvetítői törvény elfogadást követő 15 év elteltével.
A Munkabizottság lehetőséget teremt az intenzív szakmai párbeszédre, amelynek célja egy jelentés elkészítése a kormány részére azzal a szándékkal, hogy a mediáció ismertsége növekedjen, ezáltal pedig az állampolgárok minél több ügyükben felismerjék a peren kívüli egyezség
- 48/49 -
lehetőségét, melyet a mediátor szakma magas minőségű szolgáltatásaival támogatni tud.
(2018. október 15.)
Trócsányi László miniszteri elismerő okleveleket adott át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar JESSUP csapatát alkotó hallgatóknak, valamint felkészítő tanáraiknak.
Az elismerés apropója a 2018 áprilisában, Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny volt, ahol 121 egyetem - köztük a Yale, a Berkeley, King's College London, UCL - csapata mérte össze tudását. A világ legjelentősebb nemzetközi megmérettetésének döntőjében a magyar joghallgatók csapata szerezte meg az abszolút első helyet.
Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia, Orosz Dzsenifer joghallgatók mellett a felkészítő oktatók - Dr. Kajtár Gábor és Dr. Csernus Máté - is elismerő oklevelet vehettek át.
Az Igazságügyi Minisztérium büszke arra, hogy már harmadik éve támogatója az ELTE nemzetközi perbeszédversenyekre történő felkészítő programjának. A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok és azon belül a Kutatási és Oktatásfejlesztési Programok keretében a tárca hozzájárul többek között a Jessup, az európai Ben Telders, a Williem C. Vis választottbírósági, a Monroe E. Price médiajogi és a Hugo Sinzheimer munkajogi nemzetközi perbeszédversenyekre való hallgatói felkészítéshez és részvételhez.
(2018. október 15.)
Az 1867-es kiegyezés után jöttek létre azok a nagy jelentőségű jogszabályok, amelyek a magyar történeti alkotmány részei, és amelyek ma is meghatározóak számunkra - hangoztatta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Deák Ferenc születésének 215. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Zala megyei Kehidakustányban. A miniszter ezek közé sorolta a bírósági szervezetekről, a közigazgatásról, valamint az ügyészségről szóló akkori jogszabályokat, valamint az 1848-as áprilisi törvényeket, amelyek előkészítésében szintén múlhatatlan érdemeket szerzett Deák Ferenc.
Trócsányi László méltatásában kiemelte, hogy Deák nem akart forradalmár lenni, ő moderáltabb, mérsékeltebb gondolkodású, szabadelvű ember volt, aki hitt az alkotmányos átalakulásban, a párbeszédben, a fontolva haladás művészetében. Hitt abban, hogy az 1848-as forradalom értékeit, az áprilisi törvényekkel elért haladást tárgyalásos úton kell megőrizni, és ez a kiegyezés révén sikerült is neki.
Szólt arról is, hogy Deák Ferenc ugyan mindössze hat hónapig töltötte be az első magyar felelős kormány igazságügyminiszteri tisztségét, de kiemelkedő és kivételes személyisége mégis minden magyar igazságügyi miniszter számára példaképként kell, hogy szolgáljon.
(2018. október 16.)
Trócsányi László igazságügyi miniszter Hollandiába látogatott, ahol tárgyalásokat folytatott Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi és biztonsági miniszterrel.
Trócsányi László tájékoztatta holland partnerét arról, hogy Magyarország megsemmisítési keresetet nyújtott be az Európai Unió bíróságához a Sargentini-jelentés alapján az Európai Parlament szeptember 12-ei plenáris ülésen elfogadott állásfoglalás ellen, kifejtette továbbá a kereset alátámasztására szolgáló érveket és az Európai Parlament eljárásával kapcsolatos magyar aggályokat.
Grapperhaus tudomásul vette a magyar álláspontot, hangsúlyozta, Hollandia mindenképp el szeretné kerülni, hogy a jogállamiságról szóló vita miatt áthidalhatatlan törésvonal alakuljon ki az egyes tagállamok, illetve Nyugat-Európa és Közép-Európa között. Alapvető fontosságúnak tartja az Unió egységének fenntartását, a tagállamok közötti párbeszéd erősítését. Egyetértett Trócsányi miniszter véleményével, amely szerint a jogállamiságról szóló vita során a jogi szempontokat is kiemelten figyelembe kell venni.
A holland miniszter javaslatot tett arra, hogy a tagállamok igazságügyi miniszterei akár formális, akár informális keretek között vizsgálják meg a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlenségének kiemelt kérdéseit, amelynek során lehetőség nyílna az egyes tagállami modellek egymástól eltérő sajátosságainak jobb megismerésére, ezáltal is erősítve az egymás közötti párbeszédet és az egymás iránti bizalmat.
Trócsányi László hágai látogatása alkalmával részt vett és díszbeszédet mondott a hollandiai magyar nagykövetség 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott nemzeti ünnepi fogadásán.
(2018. október 19.)
Trócsányi László izraeli kollégájával, Ajelet Sakeddel való egyeztetése után elmondta: ismertette a nem kormányzati szervezeteket (NGO) érintő magyar jogszabályokat,
- 49/50 -
a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt, melyet Izrael már korábban, két-három évvel ezelőtt bevezetett.
A migrációs kérdésekről szólva Trócsányi László beszámolt a tranzitzónákról, az ilyenkor szokásos eljárásokról. Hangsúlyozta, hogy Magyarország jogállam, amely a nemzetközi egyezmények alapján biztosítja a menekülteknek járó jogokat, noha másképpen ítéli meg a biztonságos országok kategóriáját, például Szerbiát annak tekinti. A demokráciát veszélyeztető közös ellenségnek határozták meg a terrorizmust, amellyel szemben a legkeményebb eszközökkel kell fellépni.
Beszéltek az Izrael számára különösen fontos kiberbiztonságról, és biztosították egymást országaik támogatásáról a nemzetközi diplomácia terén.
Trócsányi László Beni Beginnel, a Kneszet alkotmányozó bizottságának tagjával tárgyalt, emellett tanácskozott a nagy tekintélynek örvendő, alkotmánybíróságként is működő helyi legfelsőbb bíróság több, aktív és nyugalmazott bírójával, köztük Eliakim Rubinstein és Aron Barak nyugalmazott, illetve Dafna Barak aktív bíróval.
A bírói és a végrehajtói hatalom közötti esetleges feszültség elkerülésének lehetőségét is megvitatták, s ezen belül a dialógus jelentőségét, a köz- és az egyéni érdek közötti harmónia megkeresését, s a közösségek jogainak biztosítását.
(2018. október 24.)
Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt Ankarában.
Magyarország rendelkezik azzal a szakértelemmel, amellyel segítséget nyújthat az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítéséhez, és kész átadni az új bírósági eljárási kódexek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait - jelentette ki Trócsányi László, aki azt is kiemelte, hogy török kollégája részéről nagyfokú nyitottságot érzett a reformcsomagra vonatkozó együttműködést illetően.
Gül a magyar felajánlást nagy örömmel elfogadta, és jelezte, jövő tavasszal Budapestre kíván látogatni.
Trócsányi László Törökország európai uniós csatlakozási folyamatáról azt mondta, hogy az igazságszolgáltatásról szóló 23. fejezet megnyitásának a tervezett jogszabályok elfogadása és végrehajtása az előfeltétele.
A magyar és a török igazságügyi miniszter egyeztetett a migrációról és a terrorizmusról is. A felek megállapították azt, hogy a terrorizmus elleni küzdelem alapvető közös érdeke Európának és Törökországnak.
Trócsányi László látogatást tett a török alkotmánybíróság elnökénél, Zühtü Arslannál is, akivel a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom közötti párbeszéd formáiról beszélgetett.
A miniszter elutazása előtt a Hacettepe Egyetemen tartott előadást Magyarország helye és szerepe az Európai Unióban címmel.
(2018. november 2.)
Az Igazságügyi Minisztérium hétpárti egyeztetést tartott az önálló közigazgatási bírósági szervezet felállításához szükséges legfontosabb törvényi szintű szervezeti, igazgatási és jogállási szabályokat magába foglaló törvénytervezetről. A találkozó célja a pártok véleményének megismerése, építő jellegű javaslataik megvitatása volt.
Völner Pál parlamenti államtitkár arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a jogszabály megalkotásával megbízott szakmai bizottság a munkát még nem zárta le, a minisztérium továbbra is nyitott a konstruktív javaslatokra.
A hétpárti egyeztetésen a parlamenti pártok közül az MSZP és a DK nem képviseltette magát.
(2018. november 5.)
A kormánynak fontos, hogy erősek legyenek a vidéki állam-és jogtudományi karok - mondta Trócsányi László a nemzeti kiválósági jogászösztöndíjasok szakmai napján. Kiemelte, hogy nemcsak a három budapesti jog- és államtudományi kar, hanem az öt vidéki városban működő jogászképzés is fontos a kormánynak. Ezt bizonyítja az az ösztöndíjprogram is, amelyet minden félévben 250 vidéken tanuló jogászhallgató kap meg.
Trócsányi László kitért arra is, hogy Magyarországon nincs jogásztúlképzés, a mostani hallgatóknak lesz helyük a munkaerőpiacon. A jó pozíciókért azonban verseny van, teljesíteni kell országos és nemzetközi versenyeken, és az Igazságügyi Minisztérium ösztöndíja is érték lesz majd a munkaerőpiacon.
A kormány minden évben 500 millió forintot biztosít a jogászképzést támogató ösztöndíjprogramokra, valamint kutatási és oktatásfejlesztési programokra. Az ugyanis, hogy Magyarországon milyen jogászok dolgoznak majd húsz-harminc év múlva, a mai egyetemeken múlik.
- 50/51 -
Bóka János európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár az EU-ban működő kölcsönös elismerés elvéről és a kölcsönös bizalomról tartott előadást.
(2018. november 12.)
Trócsányi László az Országgyűlésben a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat, illetve az annak hatálybalépéséről szóló előterjesztés összevont általános vitájának kezdetén elmondott expozéjában rámutatott, hogy Magyarország jogtörténetének kiemelkedő eseménye ezen javaslatok tárgyalása. Az önálló közigazgatási bírósági szervezet megteremtése egyúttal a rendszerváltoztatás adósságának törvényi szintű rendezése is.
A miniszter a 2020. január 1-jétől működő bíróságokról elmondta, hogy a közigazgatási bírák jogállása megegyezik a rendes bírákéval; mindenkit, aki jelenleg közigazgatási bíróként dolgozik, kérelmére a törvény erejénél fogva az új bíróságokra kell áthelyezni.
Hangsúlyozta, a közigazgatási bíró az egységes bírói kar tagja, jogállását az Alaptörvényen túl elsősorban a bírók jogállásáról szóló törvény szabályozza.
(2018. november 14.)
Megtörténhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata - jelentette ki Trócsányi László a 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium megnyitóján, Szegeden. Kifejtette, hogy a közjegyzői törvény, amely 2021-ben lesz harmincéves, státuszjogszabály, abban kizárólag a hivatásrendi működésre vonatkozó szabályoknak van helyük. A miniszter hozzátette, hogy a nemperes eljárásra vonatkozó rendelkezéseket más jogszabályban kellene elhelyezni.
A miniszter azt is hangsúlyozta, kiemelt feladatának tartja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítését. A közjegyzői törvény felülvizsgálatának célja a hivatásrend presztízsének emelése.
A miniszter kitért arra is, hogy problémát okoz a közjegyzők közötti jövedelemkülönbségek növekedése, amely már a hivatásrend egységét veszélyezteti. Hiszen egy közjegyző bevétele jelentősen függ attól, hol található a székhelye, a kisvárosokban dolgozók komoly problémával küzdenek, az irodát is nagy nehézséggel tudják fönntartani, míg másoknál a hagyományos feladatok háttérbe szorulnak, tevékenységük jelentős részét banki okiratok szerkesztése teszi ki.
Az igazságügyi tárca vezetője hangsúlyozta: minden közjegyző számára egyenlő feltételeket kell teremteni a szakmai munkára.
Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy a nemzetközi konferencia központi témája az informatika fejlődésének hatása a jogászi munkára, a hivatás jövőjére.
(2018. november 17.)
Nagyon fontos Nagy-Britannia és Magyarország további zavartalan jogi együttműködése, függetlenül attól, hogy milyen irányt vesz a brit EU-tagság megszűnésének folyamata - mondta Trócsányi László.
Az igazságügyi miniszter tárgyalt brit hivatali partnerével, David Gauke-kal, valamint Natalie Evans bárónővel, a brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza vezetőjével, és Bob Neill-lel, az alsóház igazságügyi bizottságának elnökével, a parlament brit-magyar baráti csoportjának vezetőjével.
Trócsányi László elmondta, a Nagy-Britanniában élő nagy létszámú magyar közösségre, valamint az erőteljes kereskedelmi és igazságügyi kapcsolatokra tekintettel jogi értelemben a két ország "ezer szállal kötődik" egymáshoz.
Az Egyesült Királyság és az EU majdani kapcsolatrendszerét körvonalazó, a múlt heti soron kívüli EU-csúcson elfogadott politikai nyilatkozat kijelöl ugyan bizonyos irányokat, de részleteket nem tartalmaz. A felek egyetértettek abban, hogy közös érdekük a meglévő együttműködési szint megőrzése, a jelenlegi szoros kapcsolatok fenntartása.
A miniszter hangsúlyozta, hogy - amint azt a soron kívüli EU-csúcson elfogadott kilépési megállapodás is elismeri - az Egyesült Királyságban élő magyarok jogosultságai nem csorbulhatnak.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány készít-e készenléti terveket arra az eshetőségre, ha a kilépési megállapodást a brit parlament elveti, Trócsányi László úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány európai uniós tematikájú ülésein a Brexit mindig napirenden szerepel. Több különböző forgatókönyvre készülnek háttéranyagok, arra a nem kívánatos esetre pedig, ha a brit parlament leszavazná a Brexit-megállapodást, nemcsak Magyarországnak, hanem az összes európai országnak fel kell készülnie.
(2018. november 30.)
* * * A Közéleti hírek rovat zárása: 2018. november 30. * * * ■
Visszaugrás