(Jegyzetek prof. dr. Andrej Berden, prof. dr. Miha Juhart, Tomaz Kerestes magiszter, Renato Vrencur magiszter, doc. dr. Vesna Rijavec, prof. dr. Matjaz Tratnik és Urska Miki oki. jogász szerzőtársak Zemljisnoknjizno pravo, Izabrana poglavlja, 2. zvezek, - Telekkönyvi jog, Válogatott fejezetek, 2. kötet, kiadó: Zbirka Codex iuris, Studio Linea, Maribor, 2002 könyve kapcsán)
A szlovén szerzők rövid történeti áttekintést nyújtanak az ingatlan-nyilvántartásról. Kiemelik, hogy a római jogban nem volt fejlett az ingatlan-nyilvántartás. Igaz megkülönböztették a res mancipi és a res nec mancipi dolgokat. A res mancipi dolgok alatt értették az itáliai földeket. A szerzők utalnak arra, hogy a modern telekkönyvi rendszerek alapjai a germán jogrendben jönnek létre. Megjegyzik, hogy bizonyos formában az antik világ is ismerte a telekkönyveket. A görögök rendelkeztek bizonyos földkönyvekkel, amelyek tartalmazták a különféle adásvételi szerződéseket, végrendeleteket, tehát átruházási jogügyletek tárából álltak. Ezeket a könyveket egy helyen őrizték, az adatokat pedig az adott telekre is kihelyezték. A rómaiak ókori Egyiptomról szóló jelentéseikben tudósítanak arról, hogy az egyiptomiak ismerték a földkönyveket. Ezeknek alapját a régi egyiptomi földmérési ismeretek képezték. A metropolisokban, városokban földhivatalokat hoztak létre, melyeket könyvtáraknak neveztek.
A szerzők kiemelik, hogy a régi germán jogban az ingatlantulajdon megszerzéséhez szükség volt a nyilvános átadásra (sale, traditio), valamint a bejegyzésre (Gewerre, investitura). Egyes német tartományokban szükség volt még emellett a szóbeli átadási nyilatkozatra (Auflassung). A középkorban létrejöttek az egyházi, helyi és állami ingatlan-nyilvántartások. Csehországban és Sziléziában a XIII. században a rendi parlamentek létrehozzák az állami (igazságszolgáltatási és közigazgatási) tevékenységre rendelt, azaz »állami tulajdonú« ingatlanok evidenciáját (tabulae deski). Az ezekre vonatkozó törvényhozás a 14. században alakul ki (maienstas Carolina, 1346). Ausztriában VI. Károly (1730) Koruskában és Krányban Mária Terézia Pátense (1746), 1747, Csehországra nézve pedig 1794. évi
Pátens vezeti be a földkönyveket. Bevezetik a Fő Törzskönyvet és az irattárat. A XVIII. században az egyes tartományokra vonatkozó hatállyal külön törvényekkel vezetik be a telekkönyveket. A telekkönyvi rendtartás fejlődésére, jellegének megváltozására 1848. ösztönzően hatott, hiszen megszűnik a jobbágyi földhözkötöttség és a földtulajdon szabad forgalomba kerül, továbbá megszűnik a patrimoniális bíráskodás.
A szerzők úgy ítélik meg, hogy az ingatlan-nyilvántartás fejlődésmenetében két egymástól eltérő, rendező elvre vonatkozó tendencia mutatkozott meg: a perszonális fólium és a reálfólium elve.
A szerzők megítélése szerint további két fejlődésmeneti tendencia a volt délszláv jogrendszerben mutatkozott meg: verseny alakult ki a telekkönyvi rendtartás és a tápia-rendszer között.
A volt Jugoszláviában a telekkönyveket párhuzamosan alkalmazták a tápiákkal, az utóbbiakat azonban csak azokon a területeken alkalmazták, amelyeken (megjegyzés: a megkésett polgárosodás miatt) nem vezették be a telekkönyveket (Crna Gorában, Macedóniában és Szerbia Duna és Száva alatti területein). [Megjegyzés: a Délvidéken a magyar (1840), azaz osztrákmagyar (1861. OBE Ideiglenes törvénykezési szabályai szerint a 1855. évi osztrák telekkönyvi rendtartás), majd ismét magyar (1867) telekkönyvi rendtartás (1888-tól telekkönyvi betétekről szóló számos törvényi módosítással) volt hatályban].
Az említett volt jugoszláv területeken, továbbá Boszniában is alkalmazott tápia-rendszer forrása a török jog. A tápia-nyilvánkönyv, melyet a község ad ki, és amelynek érvényéhez a községi bíróság jóváhagyása szükséges. Tulajdonképpen a két szerv adja ki azt a dokumentumot, melynek alapján valakinek az ingatlantulajdonát »elismerik«. Atápia tehát okirat, mellyel az ingatlantulajdon bizonyítását szolgálja. Az átruházást ezen az okiraton kell bíróság előtt hitelesíteni. A kiadott tápiák másolataiból hozták létre a tápia-könyveket, mint okiratgyűjteményeket, melyeket a községi bíróságok vezettek. Ezek az okirattárak nemcsak közönséges lajstromok voltak, nyilvánkönyvi jellegűek, mint a telekkönyvek. A tápiákba is bej egy ez -hetők voltak a szerződési telki szolgalmak és hitelbiztosíték gyanánt, hitelező javára szóló jelzálogi követelések. (Op. cit. 11-13. old.). Szerbia által a Vajdaságra (Délvidékre) is kiterjesztett első ingatlan-nyilvántartási törvényét 1992. nov. 17-én hozza meg (SZK Hivatalos Közlönye, 1992/83. sz., módosítások és kiegészítések: 1993/53., 1993/67., 1996/12., 1996/15. és 2002/25. sz.) amelyben a földhivataloknál vezetett kataszterekben a tények lajstroma mellett a jogok konsti-tuálását is előirányozza. Megjegyzendő, hogy korábban, 1992 előtt, a volt Jugoszláviában érvényes jogszabályok értelmében a Vajdaságban az osztrák-magyar hagyományú kettős evidencia volt érvényben: 1. a bíróságok által vezetett, csak a jogokat evidentáló és jogkeletkeztető jellegű telekkönyvek és 2. a kataszteri, v. földhivatal által, csak a föld- és egyéb ingatlanokra vonatkozó nem jogkeletkeztető tényeket tartalmazó földkataszterek).
Az 1995. évi szlovén telekkönyvekről szóló törvény (Zakón o zemljiski knjigi, Uradni List RS - a Szlovén Köztársaság Hivatalos Lapjának 1995. évi 33. száma) alapján a szerzők a telekkönyvi jog következő alapelveit emelik ki: Bejegyzési elv, törvényesség elve, formális megállapodás elve, a kötelező bejegyzés elve és a telekkönyvi adatok kötelező használatának elve, a jogelőd elve, a nyilvánosság (publicitás) elve, és a rangsor elve. (Op. cit. 14-24. old.). A telekkönyveket a bíróság vezeti. (5. szakasz, 2. bekezdés). A telekkönyvi eljárás és a telekkönyvek vezetésének módjára vonatkozó közelebbi rendelkezéseket a Telekkönyvek vezetéséről szóló szabályzat (Pravilnik o vodenju zemiske knjige, Ur. list, SZK Hivatalos Lapja, 1995. évi 77. sz.) szabályozza.
1. A bejegyzés elvének (5. szakasz) szokásos hatálya van: bejegyzés által jön létre az ingatlan-tulajdonjog, azaz más dologi jogosultságok, kivéve, ha a törvény másként rendelkezik, tehát ha előírja, hogy az ingatlantulajdon vagy egyéb ingatlanon megvalósítható dologi jogosultság más módon szerezhető meg. Az ingatlannyilvántartásba elsősorban dologi jogosultságok bejegyzésére kerülhet sor. A bejegyzésnek (bekebelezésnek) jogkeletkeztető hatálya van. Bejegyezhetők azonban kivételesen kötelmi követelések is. A törvény szerint a bejegyezhető dologi jogosultságok a következők: tulajdonjog, zálogjog, telekadósság, szolgalom, dologi jogi terhek. A kötelmi követelések közül bejegyezhetők az elővételi jog és visszavásárlási jog. (10. szakasz). Egyébként nem minden bejegyzés jogkeletkeztető. A törvény a szokásos három fajta bejegyzést ismeri: a bekebelezést, előjegyzést és feljegyzést. (19. szakasz). A bekebelezés olyan bejegyzés, amely alkalmas a jog megszerzésére, vagy átruházására. (20. szakasz). Az előjegyzés olyan bejegyzés, mely előrejelzi egy jogosultság megszerzését, vagy átruházását, melyre sor fog kerülni a bekebelezés megvalósulásának feltételével. (25. szakasz). Jelzálog előjegyzése engedélyezhető, ha erre fennáll a harmadik személy, jelzálogbiztosított javára szóló megfelelő jogcím. (26. szakasz). Előjegyezhető azonban bírói ítélet, vagy közigazgatási végzés, mely ingatlan tulajdon szerzésére, vagy átruházására vonatkozik, amennyiben az adott ingatlan végrehajtás tárgya stb. (28. szakasz). A feljegyzés a törvény által előírt joghatály bejegyzését, vagy törlését tartalmazza. (34. szak. 1. bekezdése). A feljegyzés vonatkozhat pl. a bejegyzési rangsorra, a jelzálog sorrendtartás szerinti bejegyzésére, vagy törlésére. (36. szakasz).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
