Ha az értékpapírok törvényi szabályozása iránt érdeklődve egy pillantást vetünk a világ jogrendszereire, a nehezen átlátható jogszabály-halmazból két nemzet jogalkotása emelkedik ki: az amerikai és a svájci. E két állam törvényalkotása érdemel a legtöbb figyelmet, ha a jogösszehasonlítás segítségével működő intézményrendszerek jogtechnikai hátterét akarjuk megérteni, s lehetőség szerint hasznosítani. A hivatkozott államok elsősorban azért vonzzák az összehasonlító jogász figyelmét, mert az értékpapírok jogát közel átfogóan szabályozó törvénnyel rendelkeznek. Az értékpapírok törvényi definíciója természetesen önmagában nem garantálja annak helyességét, funkcióképességét. Számtalan olyan jogrendszer létezik a világon, melyben egy átfogó kodifikáció gondolata fel sem merül. Az egyes értékpapírok speciális szabályainak tömegéből a jogtudomány szűri ki azokat az általános elveket, melyek mentén az értékpapírjogi problémáit megoldhatók.
Valójában a magánjogi törvénykönyv megalkotásának számtalan esetben lesz alapvető kérdése, hogy egy adott intézmény tekintetében a tételes (általános) kodifikáció vagy egyes speciális kérdésekre szorítkozó pragmatikus szabályozás járul jobban hozzá az adott intézmény megfelelő működéséhez.
Az alábbiakban - mint már jeleztük - két, átfogóan kodifikált értékpapírjog rendszerét tekintjük át. Előre kell bocsátanunk, hogy a fenti azonosságon túl az amerikai szabályanyag felfogásában, struktúrájában nyilvánvalóan lényegesen különbözik a svájci modelltől. Ennek okát nem kell magyaráznunk. Az is egyértelmű, hogy a magyar jogfelfogás sokkal inkább ez utóbbihoz áll közelebb, ami persze nem jelenti azt, hogy az amerikai szabályozás megoldásaiból nem meríthetnénk a magyar értékpapírjog kodifikációja során.
A svájci kantonok törvényhozása a 19. század folyamán kizárólag az egyes értékpapírfajtákkal foglalkozott.70 Hiányzott egyfajta általános kvalifikált magánokirat-fogalom, de az értékpapír kifejezés sem bukkant fel. A kötelmi jog átfogó kodifikációja során (aOR) 1881-ben a váltójog dominált, az aOR rendelkezéseket tartalmazott továbbá a cselekről, a váltószerű és más rendeleti papírokról, illetve a bemutatóra szóló papírokról (720-858. §§). Maga az értékpapír kifejezés öt helyen jelent meg.71 Ezzel szemben az 1907. évi ZGB a 901. §-ban már a "Verpfándungvon Wertpapieren"72 cím alatt tartalmazott szabályokat, melyek egyben megadták a kezdőlökést az értékpapírok összrendszerét szabályozó anyag kimunkálásához. Az megreformált OR első tervezetében Huber abból indult ki, hogy a tervezetnek át kell vennie az értékpapírjog-tudomány fogalmait (gondolva elsősorban Brunner meghatározására) és felosztását. Ennek megfelelően osztotta fel az értékpapíroknak szentelt önálló címet öt szakaszra (általános rendelkezések, névpapírok, rendeleti papírok, birtokosi papírok és csekk). A váltójog megmaradt volna Önálló törvénynek. A későbbi tervezetekbe és tanácskozmányokba Huber tervezete változatlanul, kritika nélkül került át.
A szabályanyag bővítését indokolta a bírói gyakorlat is. Az aOR hatálybalépését követően hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy kvalifikált bemutatási záradékkal ellátott névre szóló értékpapírok is forgalomban voltak (banki letéti igazolások, később betétkönyvek), s ezek számtalan nehézséget okoztak az ítélkezésben. Az ilyen okiratok elveszése esetén a törvényi szabályozás hiányában a bíróságra hárult annak eldöntése, vajon azok értékpapírnak minősülnek-e vagy sem? A szövetségi bíróság a kérdést 1884-ben az aOR hatálybalépését megelőzően kibocsátott névpapírok vonatkozásában igenlően válaszolta meg, s találta a rendeleti papírok megsemmisítési szabályait a névpapírokra is alkalmazhatónak; míg az aOR hatálybalépését követően születettek esetében elutasítóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen papírokat a törvény nem szabályozza.73 Magyarán szólva a tudományos értékpapír-fogalom alapján ezek ugyan értékpapírnak minősülnek, de a törvény kibocsátásukat nem teszi lehetővé. Meglepő módon nem vizsgálta azonban a bíróság, hogy ezek az okiratok a magánautonómia erejénél fogva nem minősülnek-e értékpapírnak, ha annak minden feltételét teljesítik.74
A felülvizsgált Obligationenrecht végül is 1936-ban került elfogadásra, s már a váltójogot is tartalmazta, mégpedig a Genfi Egyezmények alapján. További változás, hogy az értékpapírjog önálló "Abteilung"-gá lépett elő, ugyanis hozzáfűzték még a befektetési obligációkról szóló címet is.75 A svájci értékpapírjog egyik alapvető sajátossága tehát, hogy az értékpapírok szabályait átfogó rendszerbe foglalva tartalmazza. Ez az oka annak, hogy a törvény szinte tankönyvszerű. Az értékpapírok fogalmát és rendszerét meghatározó szabályok átlagon felül elvontak, s jelentős részben fogalom-meghatározásból állnak. A rendszer egységességét egyébként számtalan utaló szabály, illetve máshol elhelyezett értékpapírjogi szabály töri meg.76
Az OR 965. §-a szerint: "Értékpapír minden olyan okirat, mely egy jogot olyképpen testesít meg, hogy azt az okirat nélkül sem érvényesíteni, sem másra átruházni nem lehet". Magánjogi értelemben okiratnak minősül az az irat (írásjelekkel ellátott testi tárgy), mely valamilyen gondolati kinyilatkoztatást tartalmaz.77 A svájci értékpapírjogi dogmatika egyik sajátossága, hogy az értékpapírjogot a kötelmi okiratok jogának részeként fogja fel, s az általános kérdéseket a kötelmi okiratok tanában tárgyalja. A kötelmi okirat (Schuldurkunde)78 olyan okirat, mely egy kötelmi jogviszonyt testesít meg. A kiállító az okiratban egy már létező vagy megalapítandó jogviszony létezését ismeri el. Az a hitelező, aki az okiratot a kiállító kezéből átveszi, első vevőnek (erster Nehmer) minősül, függetlenül attól, hogy a követelés eredeti hitelezője, vagy annak jogutódja-e. Az okirat kiállítása két lépcsőben történik: az okirat létrehozása technikai folyamat, míg annak kiadása (Begebung) magában foglalja a kötelem megalapításának szándékával történő átadást.79 A kiállításnak többféle járulékos joghatása is van: így pl. - elismerés lévén - megszakítja az elévülési idő folyását [OR 137. § (2)], illetve a tényállástól függően novációt is jelenthet. Az okiratnak azonban nem kell megneveznie az elismert követelés jogcímét. Jogcímtől független tartozáselismerés nem létezik, csak olyan, amely megnevezi azt (kauzális tartozáselismerés, pl. betétkönyv, részvény, kötvény) és olyan, amelyik nem (absztrakt tartozáselismerés, pl. váltó, csekk).
Az irodalom a kötelmi okiratokat az alábbiak szerint osztályozza:
a) bizonyító okiratok, melyek deklaratívak és elveszésük esetén más bizonyítási eszközzel pótolhatók;
b) konstitutív okiratok, melyek kiállítása a jog keletkezésének el-engedheteden feltétele (pl. kezes kötelezettségvállalása);
c) prezentációs papírok, azaz az adós fenntartja magának a jogot, hogy csak az okirat bemutatójának fog teljesíteni;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
