A Polgári Törvénykönyvről elfogadott (de hatályba nem lépő) 2009. évi CXX. törvény egy eddig ismeretlen intézményt kívánt bevezetni a magyar magánjogba: a bizalmi vagyonkezelést (5:483. és köv. §-ok). Annak ellenére, hogy a javasolt szabályok nem nyerték el a szakmai közönség tetszését (ebben nyilvánvalóan szerepet játszott maga az újdonság is), érdemes gondolkozni a bizalmi vagyonkezelés lehetséges funkciójáról, egy esetleges szabályozás modelljeiről, a rendezésre váró fontosabb kérdésekről. Ezt a közös gondolkodást kívánja ösztönözni a jelen írás, amely a francia jogban közelmúltban történt szabályozás legfontosabb elemeit foglalja össze. A francia jog a téma szempontjából azért tarthat igényt különös figyelemre, mert a bizalmi vagyonkezelés a francia jogászok számára legalább annyira szokatlan, sőt idegen jelenség, mint nekünk.
2. 2007-ben - a Code Civil kiegészítésével - létrehozták a francia magánjogban a bizalmi vagyonkezelés önálló intézményét, fiducie elnevezéssel. A külön törvénnyel (Loi no 2007-211 du 19 février 2007 instituant la fiducie) elfogadott szabályok a Code Civil XIV. Címeként, a kódex 2011-2030. cikkeiként kerültek a kódexbe. Az új szabályok tehát a Code Civil-nek a tulajdon-szerzésmódokról szóló harmadik Könyvében kaptak helyet.
Noha a törvény nem derült égből villámcsapásként került a francia jogrendszerbe, hiszen már az 1980-as évek végétől kezdve voltak ilyen irányú törvényhozói törekvések, annyiban mégis meglepő újításnak számít, hogy a francia magánjog több mint két évszázadon át nem érezte hiányát az angol trust vagy a német Treuhand mintájára megalkotható bizalmi vagyonkezelési jogintézménynek. A szinte "pánikszerű" törvényhozói gesztus bevallott motívumai között első helyen a nemzetközi gazdasági versenyben történő lemaradástól való félelmet kell említenünk. A jogtudomány és a jogpolitika alakítói észlelték ugyanis, hogy Franciaország a nemzetközi gazdaság egyik fontos színtereként hátrányba kerül más államokkal szemben, amelyekben már korábban intézményes jogi lehetőséget biztosítottak a bizalmi vagyonkezelés számára. A benyújtott törvényjavaslat indokai között kiemelten szerepelt ez a megfontolás. Az előterjesztés kifejezetten hivatkozott példaként Luxemburgra, Liechtensteinre, a kanadai Québecre, Japánra és Oroszországra. A fiducie-nek elsősorban a nyugat-európai versenytársakkal szemben kell felvennie a versenyt. Ezek közül Liechtensteinben már 1926 óta elismert a bizalmi vagyonkezelés, Luxemburgban a 2003. július 27-i törvény (Loi relative au trust et aux contrats fiduciaires) szabályozza a bizalmi vagyonkezelést, az angol jogi trust pedig sok évszázados kiterjedt múlttal rendelkezik. Az egyéni törvényjavaslatot benyújtó szenátor egyenesen azzal érvelt, hogy a tőke elvándorlásának megakadályozásához, a francia pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképességének megőrzéséhez a fiducie bevezetése elengedhetetlen. További érve volt az intézmény megalkotását kezdeményező előterjesztésnek, hogy a bizalmi vagyonkezelés témakörében az Európai Unión belül egységes jog előkészítése is napirenden van. Ezt a törekvést az Európai Parlament határozatban támogatta (A5-0384/2001. november 15.), és Franciaországnak ebben a jogegységesítési folyamatban is egyenrangú partnerként kell részt vennie.
Szemben az angol common law-val, amelyben a trust intézménye olyan páratlanul sikeres pályát futott be, francia földön a legutóbbi időkig nem támadt gazdasági igény a bizalmi vagyonkezelés önálló intézménye iránt. Ez olyannyira így volt, hogy a Code Civil tudatosan mellőzte a római jogi fiducia még élő csökevényeit is. A francia magánjognak ez a hozzáállása a legutóbbi időkig nem változott.
A gazdasági viszonyok egyre bonyolultabbá válása és az e viszonyok szabályozására hivatott jogintézmények árnyalása iránti igény vezetett oda, hogy 1989-1991 között egy előzetes tervezetet dolgoztak ki, 1992-ben új változat készült, majd 1994-1995 között pedig még egy előzetes tervezet született. Mindhárom tervezet a kormány égisze alatt és törvényként történő benyújtás céljával készült, de a törvényjavaslat stádiumáig egyik sem jutott el. Ennek oka a bizalmi vagyonkezeléssel szembeni elvi fenntartások változatlan továbbélésében keresendő. A kritikus hangok elsősorban azt hangoztatták, hogy az intézmény a pénzmosás és adóelkerülés céljait szolgálná elsősorban. Dogmatikai kifogások is felmerültek, amelyek elsősorban az osztott tulajdon nem kívánatos lehetősége miatt ellenezték a fiducie elismerését és bevezetését.
Ilyen előzmények után különösen meglepő, hogy egy 2005-ben benyújtott egyéni szenátori indítvány alapján a fent hivatkozott törvény viszonylag rövid időn belül a francia parlament mindkét házában többséget kapott. Ezt a legújabb törvénytervezetet Philippe Marini szenátor dolgozta ki és nyújtotta be (Proposition de loi instituant la fiducie, no 178/2004-2005). Külön munkabizottság kiküldése nélkül került sor a törvényhozási vitákra, és előbb a Szenátus (2006. október 17.), majd a Nemzetgyűlés (2007. február 7.) elfogadta az új törvényt. Az eredeti javaslathoz képest a törvény kevésbé differenciál, főleg az eltérő alkalmazási célok szerinti szabályozási eltérések mellőzése feltűnő eltérés. Az így bevezetett jogintézmény a gazdaság régi várakozásait elégítette ki; sokan üdvözölték azt, de nem maradtak el a kritikus hangok sem. Ez utóbbiak hatására a törvényt 2008-ban és 2009-ben is - részben lényeges kérdéseket, például a jogviszony alanyi körét, maximális időtartamát változtatva és a hitelbiztosítéki szerepű fiducie garanciáit bővítve - módosították.
A célzott magyar szabályozás szempontjából elsődleges tanulságul a francia törvényjavaslat célkitűzései és a fiducie várható alkalmazási lehetőségeire vonatkozó elképzelések szolgálhatnak. Ezért ezek összefoglalása feltétlenül kívánatosnak látszik.
A törvényt előkészítő jogirodalmi vita alapvetően három cél megvalósítása érdekében látta szükségesnek, illetve kívánatosnak a bizalmi vagyonkezelés bevezetését a francia gazdaságban.
- Az első alkalmazási lehetőség egy elkülönített vagyontömeg (vagy meghatározott vagyontárgyak) bizalmi alapon történő igazgatásában, a velük történő gazdálkodásban határozható meg. A francia terminológia ezt az esetkört fiducie-gestion-nak nevezi. Közelebbről ilyen megoldásra lehet szükség például nyugdíjalapok kezelésénél. Egyesek fölvetik azt is, hogy - sajátos esetekben, például az ún. défaisance és titrisation alkalmazásánál - holdingtársaságok helyett a fiducie felhasználása célszerűbb lehet. Az előbbi esetben akadálya lehet mégis a fiducie elfogadásának, hogy a défaisance a vagyonkezelő számára a kezelt vagyon passzíváinak átvállalását is jelenti az aktívák mellett, márpedig ezt a Code Civil 2011. cikkében elfogadott fiducie meghatározás nem foglalja magában. A titrisation viszont (amelynek megfelelőjét az angol jogban a "securitization" jelenti) a közelmúltban lezajlott világméretű pénzügyi válság kapcsán rossz fénybe került. Vagyonkezelési célra lehetne alkalmazni a fiducie-t olyan projektfinanszírozásoknál is, amikor több bank (vagy egyéb pénzintézet) bocsátja rendelkezésre a szükséges tőkét, és a finanszírozók a maguk köréből kijelölnek egy résztvevőt, aki valamennyiük nevében gazdálkodhat a vagyonnal. (Megjegyzendő, hogy erre a célra egyébként a francia jogban már eddig is létezett egy jogintézmény: a Code Civil 2328-1. cikkében szabályozott crédit syndiqué.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
