A római magánjog forrásaiban megtalálható nem kevés enigmatikus forrásszöveg között is különleges helyet foglal el az actio oneris aversi nevű keresetet említő, Paulus által epitomált Alfenus-töredék. Miként a jogi romanisztikai irodalomban jól ismert, ennek a - Földi András[1] által a hajósi felelősség minden bizonnyal elsőként kialakult római magánjogi formájaként tárgyalt - keresetnek a neve csupán ebben az egyetlen Digesta-fragmentumban nyer említést a római jog forrásaiban. Emiatt, valamint a valószínűsíthetően számos későbbi módosításon átment, posztklasszikus kori glosszákkal is dúsított fragmentum toldozott-foldozott jellege, ill. a szövegben konstatálható ellentmondások miatt az actio oneris aversi a római jog leginkább rejtélyes, ill. vitatott konstrukciói közé tartozik,[2] de éppen emiatt az ebben a
- 7/8 -
tanulmányban vizsgálni kívánt fragmentum, ill. az actio oneris aversi - Molnár Imre[3] megállapítása szerint - "az irodalomnak kedvelt vitatémája" is.
A fragmentum nem csupán az actio oneris aversi említése, az e keresettel kapcsolatos bővebb forrásbéli információk hiánya, ill. pl. az e kereset reiperszekutórius vagy büntető jellegére vonatkozó, a mai napig le nem zárt vita miatt okoz fejtörést mind a mai napig, hanem a locatio conductio operis irreguláris egész konstrukciójának problematikus jellege, a vállalkozó tulajdonszerzésének problematikája, a vállalkozó veszélyviselésének és felelősségének kérdésköre, ill. a rendhagyó letéttel a szövegben vont párhuzam miatt is, és még egy sor, a fragmentum alapján felvetődő, a mai napig megnyugtatóan meg nem válaszolt kérdésre tekintettel is. Érdemesnek tűnik ezért e fragmentummal még manapság és annak ellenére is foglalkozni, hogy a római jogi szakirodalom mára már alig megszámlálható alkalommal foglalkozott vele.
Az actio oneris aversi jogi konstrukciójának, ill. jogi természetének megértése szempontjából a fragmentum szövegének elemzését megelőzően kiemelten fontos az e "keresetfajta" nevének egyik alkotóelemét képező "aversi" alapjául szolgáló avertere ige különféle jelentéseinek legalábbis rövid vizsgálata, a terjedelmi korlátokra tekintettel csupán dióhéjban.
A sokféle jelentéssel rendelkező onus főnév fordítása az Alf. D. 19, 2, 31 alatt felvett fragmentum kontextusában semmiféle problémát nem okoz, az fenntartások nélkül rakományként fordítható,[4] így az actio oneris aversi egyértelműen a hajórakománnyal összefüggésben álló kereset. Sokkal inkább problematikusnak tűnik az avertere[5] jelentésének megállapítása - fundamentális jelentőségű kérdés ugyanis a fragmentum egészének értelmezése szempontjából is, hogy eltérített vagy elsikkasztott hajórakományra vonatkozik-e az actio oneris aversi.
A Heumann-Seckel-féle Handlexikon szerint az avertere ige elsődleges jelentése: "elfordít", ill. "elvezet".[6] Másodlagos jelentésként adja meg a Heumann-
- 8/9 -
Seckel-szótár az "eltulajdonít", "elsikkaszt" jelentéseket; a szótár szerint az avertere ige ilyen jelentésének figyelembe vételével kell fordítani az actio oneris aversit is, mégpedig a következőképpen: az actio oneris aversi az "elsikkasztott hajórakomány" miatt indítható kereset.[7] A Finály-szótár szerint az avertere ige elsődleges jelentései: "elfordít", "félrefordít", "eltérít"; e szótár is másodlagos jelleggel utal az avertere fordításának további lehetőségeire (pl. "ellop", "elcsen", "elsikkaszt").[8] Az avertere ige egyik származéka: az aversus elsődleges jelentése a Finály-szótár szerint: "elfordult", "hátat fordító", háttal álló";[9] az aversio főnév elsődleges jelentése pedig a Finály-szótár szerint: "elfordulás".[10]
Mint alább látni fogjuk, egyes álláspontok szerint az actio oneris aversi büntetőkereset volt, és ilyen értelmezés esetén az onus aversum inkább "elsikkasztott", "eltulajdonított" rakományt jelentene; más álláspontok szerint azonban az actio oneris aversi reiperszekutórius kereset volt, és ilyen interpretáció esetén sokkal inkább adekvátabbnak tűnik nem elsikkasztott, hanem a (rendeltetési útvonalától) eltérített hajórakományról beszélni. Már itt előrebocsátjuk, hogy a magunk részéről onus aversum alatt a fragmentum interpretációja során nem az "elsikkasztott", hanem az ezzel korántsem azonos jelentésű "eltérített" rakományt értjük - a fragmentum egészének kontextusára tekintettel, ill. Bessenyő András (alább részletesen hivatkozott) álláspontját is figyelembe véve. (Ami azt is eredményezni fogja, hogy értelmezésünk szerint az actio oneris aversi - tehát a "hajórakomány eltérítése miatti kereset" - nem poenalis, hanem reipersecutoria actiónak tekinthető inkább.) Azt is előrebocsátjuk azonban már e helyütt, hogy a hajórakomány eltérítése csupán a hajórakomány feladóinak legalábbis hallgatólagos jóváhagyásával történhet meg; ha a rakomány eltérítésének lehetőségét a feladók expressis verbis kizárják, a hajórakomány eltérítése valóban furtumnak tekinthető, ami megalapozza a hajósnak a lopásért mint delictumért fennálló felelősségét.
Egy tanulmány keretei között csupán a fragmentum relatíve rövid elemzésére vállalkozhatunk. A forrásszöveg minden egyes kitételének részletekbe menő elemzése a mára szinte áttekinthetetlenné vált releváns szakirodalomban[11] foglaltakra is tekintettel önálló monográfiát kívánna meg.
- 9/10 -
Az eredeti formájában Alfenustól (vagy mesterétől, Serviustól)[12] származó, Paulus által epitomált és valószínűleg későbbi, posztklasszikus korból származó betoldásokkal is ellátott (vagy inkább terhelt) forrásszöveg, amely a szakirodalomban annyi fejtörést okozott és okoz mind a mai napig, a következőképpen szól:
In navem Saufeii cum complures frumentum confuderant, Saufeius uni ex his frumentum reddiderat de communi et navis perierat: quaesitum est, an ceteri pro sua parte frumenti cum nauta agere possunt oneris aversi actione. Respondit rerum locatarum duo genera esse, ut aut idem redderetur (sicuti cum vestimenta fulloni curanda locarentur) aut eiusdem generis redderetur (veluti cum argentum pusulatum fabro daretur, ut vasa fierent, aut aurum, ut anuli): ex superiore causa rem domini manere, ex posteriore in creditum iri. Idem iuris esse in deposito: nam si quis pecuniam numeratam ita deposuisset, ut neque clusam neque obsignatam traderet, sed adnumeraret, nihil alius eum debere apud quem deposita esset, nisi tantundem pecuniae solveret. Secundum quae videri triticum factum Saufeii et recte datum. Quod si separatim tabulis aut heronibus aut in alia cupa clusum uniuscuiusque triticum fuisset, ita ut internosci posset quid cuiusque esset, non potuisse nos permutationem facere, sed tum posse eum cuius fuisset triticum quod nauta solvisset vindicare. Et ideo se improbare actiones oneris aversi: quia sive eius generis essent merces, quae nautae traderentur, ut continuo eius fierent et mercator in creditum iret, non videretur onus esse aversum, quippe quod nautae fuisset: sive eadem res, quae tradita esset, reddi deberet, furti esse actionem locatori et ideo supervacuum esse iudicium oneris aversi. Sed si ita datum esset, ut in simili re solvi possit, conductorem culpam dumtaxat debere (nam in re, quae utriusque causa contraheretur, culpam deberi) neque omnimodo culpam esse, quod uni reddidisset ex frumento, quoniam alicui primum reddere eum necesse fuisset, tametsi meliorem eius condicionem faceret quam ceterorum. (Alf. D. 19, 2, 31)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
