A gyermekkor történetét leírók a XIX. és XX. század fordulójától kezdődően kiemelten a XX. századot a "Gyermek évszázada "-nak jelölik.[1] A XIX. sz. második fele a haladás a fejlődés az emberi küzdelmek, kiteljesedések időszaka.
Az 1870-80-as években új életérzés, életstílus kezd kibontakozni, sőt új embertípus születésének lehetünk tanúi. Ennek megalapozója a robbanásszerű ipari termelés növekedése.
Előtérbe kerül az evilági életben való boldogulás igénye. Az emberek egyre inkább kifejezik saját igényeiket, szükségleteiket, valamint a külső természetet is kezdik saját életterüknek tekinteni. A gyermekek társadalmi szerepe növekszik, a szülők egyre fontosabbnak tartják neveltetésüket. (Ezzel egyidejűleg megnő az egészség iránti igénye az embereknek és a társadalomnak. Erről bővebben a későbbiekben). Az új típusú nevelés is megjelenik, amely felfedezi a testkultúrát, a sportot és újra felhívja a figyelmet a lélek fejlődését jótékonyan befolyásoló fizikai munkára.[2]
Igen nagy erővel hatnak ebben az időben a kísérleti és gyermeklélektan friss eredményei, kialakul az "új gyermek" típusról alkotott elképzelés.
E szemléletben jelenik meg, hogy a gyermek "minőségileg más, mint a felnőtt, s ez a lényeges különbség személyiségének pszichés struktúrájának, életkori és egyéni sajátosságaiban is megnyilvánul." Az új felfogás szerint "a gyermeknek önálló világa van, sajátos szemléletmóddal, nézőpontokkal, problémákkal, értékekkel és tapasztalatszerzési formákkal."[3]
A XX. század végén készült tanulmányok megállapítják, hogy a század "sokkal ellentmondásosabb volt annál, hogysem egyértelműen a diadalmaskodó gyermekkultusz időszakának nevezhetnénk." (Pukanszky, 2001, 169.)
A XX. század elején tehát olyan kezdeményezések indultak útjukra, amelyek a gyermek sajátosságaira figyelő nevelés, oktatás megvalósulását tűzte ki célul.(Ekkor lendül fel a gyermekgyógyászat, gyermekpszichológia tudománya is!)
Az új irányzatok azonban többnyire a magániskolák falain belül maradtak, a hétköznapi életben és a családi keretek között nem érvényesültek. (Felvetődött a családok otthonában való nevelés megvalósulásának szükségessége[4].)
A 19-20. század fordulóját megelőzően jelentős születésszám csökkenés volt megfigyelhető, egyes történészkutatók ennek következményeként írják le, hogy a felső- és középosztálybeli családok a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a gyermekekre, - mind érzelmi, mind anyagi vonatkozásban - így egyre fontosabb szerepet kezdenek betölteni a gyerekek a családok életében.[5]
A gyermekek bizonyos körökben való felértékelődésnek azonban sok összetevője van, egyik lehetett a fertilitás csökkenését előidéző magas csecsemőhalandóság, a várandósok megerőltető munkavégzése, a századforduló/századelő járványügyi helyzete, de fontos szerepet játszhattak a mentalitásbeli változások is.
A gyermekek féltése révén, egyik oldalon egyre jobban meghonosodtak a széltől is védő szülői praktikák, másfelől a szegény, paraszti családokban pedig, a rossz szociális körülmények miatt, igen nagy volt a csecsemőhalandóság.
Ez is mutatja, hogy a gyermeket "piedesztára emelő" mítoszok valójában szöges ellentétben álltak a hétköznapi élet valós történéseivel.
A természettudományokon alapuló egzakt vizsgálódások számos mítoszt döntöttek le a 20. század elején, így bebizonyosodott, hogy a gyermek sajátos-
- 8/9 -
ságai biológiai, fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint kutathatók, mérhetők.
Az 1910-es évek elején már használják az 1905-ben a francia oktatási minisztérium megbízásából kidolgozott intelligencia tesztet (Alferd Binet, Theophile Simon)
A gyermekekhez kapcsolódó kutatások megindulása John Broadus Watson (1887-1958) amerikai pszichológus nevéhez főződik. 1915-ben kezdte el csecsemők viselkedésének kutatását. Meggyőződése volt, hogy a szülőknek csak akkor lenne jó a gyermeknemzéshez látniuk, ha már megfelelő ismeret és tapasztalatot szereztek a gyermekneveléshez.
Watson gyermeknevelési irányzata a mértéktartó szülői attitűd, azaz ne légy túl babusgató, hanem józan, érzelemmentes, távolságtartó, mivel a túlzott szeretgetés a gyerek emócionális fejlődésének megrekedéséhez, az anyától való túlzott érzelmi függőség kialakulásához vezethet.
Wathsoni behaviorizmus alapelveket a csecsemőgondozás terén a praktikus tanácsok egész rendszerévé fejlesztette Frederick Truby King aki Új-Zélandon pszichológusképzéssel foglalkozott. Az Ő nevéhez fűződik a higiéniai hatások felismerése a csecsemőhalandóság terén, - kiemelten népszerűsítette a szoptatást -, valamint az első csecsemőtápszerek megjelenése.
Nevelési elveik a mai napig nyomon követhetőek.
1856-ban a kórház és szegényház különválása megtörténik.
A tudomány fejlődése az alábbi területeken jelentős:
- statisztika - tényfeltárás (Keleti Károly)[6]
- közgazdaságtan - munkáskérdés, szociálpolitika kérdései
- orvostudomány - testközelből ismerik a nép nyomorát - reformgondolatok![7]
Megjelenik 1876-ban a közegészségügyről szóló törvény, melyben a közegészségügy állami feladattá nyilvánítása megtörténik és a helyi hatóságok illetékességi körébe kerül.
1871. községi törvény és 1872. fővárosi törvény kimondja, hogy az illetőségi hely kötelessége a szegények kórházi ápolási költségeinek megtérítése.
1898. az Országos Betegápolási Alap felállítása. Ennek feladta a szegények ápolási költségeinek felvállalása, a fertőző betegségek ellenei védelem állami támogatása (védőnői rendszer), kórházak alapítása, lelencgondozás államosítása - állami menhelyek létesítése.
A szociális "háló" Magyarországon a századfordulón indul fejlődésnek és egymást érik a rendelkezések.
A védőnői hivatás "bölcsője" az Országos Anya Csecsemővédő Egyesület, mely 1908-ban alakul, célja a szegény nők támogatása a terhesség, szülés, gyermekágy és szoptatás ideje alatt. Működéséről és megítéléséről álljon itt egy 1911-ből való írás[8]:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
