Az "Igazságügyi Zsebtörvénytár" bemutatása - Trócsányi László igazságügyi miniszter beszéde (Fontes, 2018/1., 7-9. o.)

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Közjogi Méltóságok!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2014. június 6-án Miniszterelnök Úr az Országgyűlésben a Kormány tagjainak bemutatásakor az alábbi feladatokat bízta rám: védjem alkotmányos identitásunkat és érjem el az igazságszolgáltatás iránti közbizalom megerősödését. Egyik feladat sem volt könnyű, és nem is mondhatom, hogy mindenben sikerrel jártam volna. Mégis, ha egy mondatban akarnám összefoglalni azt, ami leginkább vezérelt az elmúlt négy esztendőben, akkor az az volt, hogy a két fenti cél érdekében szoros, értékalapú kapcsolatot teremtsek a magyar jogásztársadalom tagjai körében, rendszeres párbeszéd legyen a kormányzat, a jogalkotó, a jogalkalmazó és a tudomány képviselői között. A mai rendezvényünk is annak bizonyítéka, hogy a magyar jogásztársadalom tud az ország sorsáért felelősen együtt gondolkodni, képes az alkotmányos dialógusra. Az Igazságügyi Minisztérium munkatársain kívül alkotmányos intézményeink vezetői, a hivatásrendek, a jogi karok oktatói és a jogásztársadalom valamennyi ágának képviselői megtiszteltek részvételükkel.

A Nemzeti Hitvallás értelmében az Alaptörvény jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A teremben jelenlévők közül többen fiatal felnőttként élhettünk abban a korban, amikor az ideológia azt sulykolta, hogy a múltat végképp el kell törölni. Ez igaz volt a jogra és a jogtudományra is. Hamis ideológiára épülő jogrendszer jött létre. A jogállam már maga tiltott kifejezésnek számított. A jogtudományban a proletárdiktatúra, majd a szocialista társadalom felsőbbrendűségének igazolása volt a cél, így nem csoda, hogy a háború előtti jogtudósok munkásságát az elmúlt rendszer megtagadta, illetve - jobb esetben - csupán elhallgatta. Számos honfitársunknak jutott keserves sors osztályrészül: börtön, kitelepítés, vagy a jogászi hivatás elvesztésének sanyarúsága. Igazságügyi miniszteri hivatalba lépésemkor fontosnak tartottam, hogy megkeressük régi kútfőinket, a megszakadt folytonosságot pedig állítsuk helyre a jogtudományban is. Erre maga az Alaptörvény is kötelez bennünket, mivel rendelkezik történeti alkotmányunk vívmányainak és a Szent Koronának tiszteletben tartásáról. Deklarálja továbbá a már idézett tételt, nevezetesen, hogy az "Alaptörvény szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között".

Külön öröm, hogy Mécs Károly tolmácsolásában az imént meghallgathattuk az egykori kiváló igazságügyminiszter visszaemlékezéseiből vett szemelvényeket; úgy vélem ugyanis, hogy Vladár Gábor szellemi és erkölcsi nagysága előtt a mai magyar politika képviselőinek és a jogászságnak kötelessége fejet hajtani. Fontosnak tartottam azt is, hogy miniszteri megbízatásom ideje alatt önálló kiadványban emlékezzünk meg az előző generációk jogászairól, olyan ügyvédekről, akik a vészkorszak, egy másik diktatúra áldozatai voltak.

A mai, ünnepi alkalomra a múlt kincsesládájából kerestük ki és poroltuk le az Igazságügyi Zsebtörvénytárat, amely egykoron bibliája volt valamennyi jogásznak. A kötet kapcsán mindenekelőtt meg kell emlékeznünk az alapítóról, id. Térfy Gyuláról, akinek neve méltatlanul merült feledésbe, noha az általa gondozott kiadványok évtizedeken keresztül etalonként szolgáltak az egész jogásztársadalom számára. Itt szeretném külön köszönteni néhai Térfy Gyula jelen lévő leszármazóit, akik a család szellemi és tárgyi hagyatékának őrzői és lelkiismeretes gondozói. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat!

Id. Térfy Gyula 1922-ben alapította meg az Igazságügyi Zsebtörvénytárat, melyet halála után ifj. Térfy Gyula és Térfy Béla szerkesztettek és a Grill Kiadó gondozásában jelentettek meg, 1948-ig. Néhai Térfy Gyula az Igazságügyminisztérium Törvényelőkészítő Főosztályának rendkívül elismert vezetője volt, kúriai tanácselnök, a kortárs kodifikátor-nemzedék példaképe. A második világháborút követő évtizedekben azonban neve és kitűnő munkásságának emléke lassan elhalványult.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahhoz, hogy ma együtt ünnepelhessük az Igazságügyi Zsebtörvénytár nemes hagyományának újjáéledését, szükség volt a magyar jogrendszerben bekövetkezett lényeges változásokra. Kijelenthetjük, hogy jogrendszerünk 2010 és 2018 között alapjaiban újult meg. E két kormányzati ciklus alatt elfogadtuk az Alaptörvényt, megannyi sarkalatos törvényt, a Polgári és Büntető Törvénykönyveket, az Általános Közigazgatási Rendtartást, a Polgári Perrendtartást, a Közigazgatási Rendtartást, a büntetőeljárásról szóló kódexet, a nemzetközi magánjogi törvényt és az új ügyvédi törvényt. Átalakítottuk az igazságügyi szakértőkre és a bírósági végrehajtókra vonatkozó jogi szabályozást. A jogrendszer ilyen mértékű és mélységű megújítása szinte jogi rendszerváltozással ér föl.

Tudatában vagyok annak, hogy az elvégzett munkáról, annak eredményeiről, az elfogadott jogszabályok minőségéről nem az én tisztem ítéletet alkotni. A jogrendszernek tudniillik csak egyik fele a jogalkotás. A másik felét a jogalkalmazás adja. Sőt, kettejük kapcsolata nem is annyira az egymást kiegészítő részhalmazok, mint inkább a test és a lélek bonyolult viszonyához hasonló. A lélek élteti, mozgatja a testet, amely nélkül a test halott. Ám a kettő elválaszthatatlan, amint a lélek nem létezhet test nélkül, sem pedig fordítva. (Jogfilozófiám tehát inkább arisztotelészi, mint platóni.) A jogalkalmazók feladata tehát, hogy életet leheljenek az egyes paragrafusokba, cikkelyekbe. Amint pedig csak a lélek mondhat ítéletet a test dolgai fölött, nem pedig fordítva, úgy a jogalkotó munkáját is egyedül a jogalkalmazó, a jogalkalmazás, a gyors, pontos és méltányos ítéletek minősíthetik. Bízom abban, hogy a Zsebtörvénytárban szereplő jogszabályokról az utókor úgy ítél majd, hogy azok hozzá tudtak járulni az igazságszolgáltatás hatékony és átlátható működéséhez. Talán a szerénytelenség kockázata nélkül annyit mondhatok, hogy munkatársaim és én mindent megtettünk, ami ehhez tudásunkból és erőnkből tellett. Hivatali elődöm,

- 7/8 -

Navracsics Tibor nevében is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik e jelentős súlyú törvények kodifikációjában közreműködtek.

Mint jogalkotásért felelős kormánytag tisztában vagyok azzal, hogy az elkészült jogszabályok bizonyára nem tökéletesek - noha törekedtünk a tökéletességre. A Zsebtörvénytárban foglalt jogszabályoknak a mindennapokban kell majd tudni helytállni. A jogértelmezés keretét maga az Alaptörvény határozza meg, amikor előírja, hogy a bíróságoknak a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésének elsődleges szempontja, hogy azok a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgáljanak. Ezek már bizonyos értelemben jogon túli értékek és fogalmak. Létezésüket az alkotmányozó axiómaként kezeli, és ezt várja a jogalkalmazóktól is. Ám ezzel mégsem terhet rak vállukra, hanem lámpást ad kezükbe: ezek fényénél könnyebben eligazodhatnak a szabályok és jogesetek bonyolult ösvényein.

Engedjék meg, hogy ehhez kapcsolódóan ismét egy kiváló jogásztól, Juhász Andortól, a Kúria egykori elnökétől idézzek. A jó bíró jellemvonásait leíró gondolatai a következőképpen hangzanak:

"Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy a bíróban a jogi képesítés mellett hiánytalanul meglegyenek a bírói tiszt gyakorlásához megkívánt emberi tulajdonságok is. Jó bíró ugyanis csak sokat tapasztalt, bölcs észjárású, embertársai sorsát szívén viselő, derült kedélyű, becsületes, erkölcsös, jó ember lehet. A jogi tudás magasabb mértéke nem pótolja a bíróban nélkülözhetetlen emberi jellemvonások egyikének vagy másikának a hiányát és az abból származó veszedelmet el nem háríthatja, sőt esetleg fokozza". Juhász Andor egykori üzenete ma is érvényes, és nemcsak a bírák, hanem mindannyiunk számára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Jogalkotó és jogalkalmazó nem létezhet egymás nélkül. Folyamatos dialógusra van szükség közöttük. Senki sem élhet elefántcsonttoronyba zárva. Ez különösen érvényes napjainkban, amikor új, egész társadalmunkat átszövő kihívásokkal szembesülünk. Választ kellett adni például a devizahitelesek égető problémájára; el kellett végezni a bankok elszámoltatását, melynek keretében több törvény előkészítése is feladatunk volt, aztán pedig a jogalkalmazókra is komoly munka hárult. 2015 nyarán a migrációs válsághelyzet állított bennünket váratlan kihívás elé: jogi normák sokaságát kellett felülvizsgálnunk, mert az ide vonatkozó régi szabályozás nem volt alkalmas az előállt krízis kezelésére.

Mindemellett alkotmányos önazonosságunk megőrzése érdekében is határozottan kellett és kell fellépnünk a különböző fórumok előtt. Alkotmányos önazonosságunk részét képezi ugyanis, hogy magunk határozhassuk meg, kikkel kívánunk egy országban élni, tiszteletben tartva természetesen a nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségeinket.

Alkotmányos identitásunk fundamentuma az Alaptörvény. Ez akkoriban is igaz volt, amikor még csak a történeti alkotmányunk hagyományaira hivatkozhattunk. Még a hazánkkal egyébként meglehetősen kevéssé rokonszenvező Metternich herceg is kénytelen volt elismerni, hogy "Magyarországot saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet".

Deák Ferenc pedig a következőket írta erről híres, "húsvéti cikkében", amely 1865. április 16-án jelent meg. Idézem:

"A magyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállóságához, s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak, s még inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére, sőt megsemmisítésére, s némileg az ország beolvasztására voltak irányozva ... mert azon hű ragaszkodás s a beolvasztás elleni határozott ellenszenv csakugyan nemzedékről nemzedékre szállt a magyarnál, s ma épp oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt, és ha a mindenható kegyelme el nem fordul, élni fog még századok múlva is."

Napjainkban ugyanúgy érvényes a deáki eszme, hiszen alkotmányunk jelenleg is nemzeti függetlenségünk legfőbb garanciája. Ma is az Alaptörvény határozza meg mozgásterünket a nemzetközi és európai környezetben.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ma, 2018. március 5-én, a jelenkor megváltozott és bonyolult, XXI. századi világában az újraalapított Igazságügyi Zsebtörvénytár közreadásával teszünk tanúbizonyságot arról a figyelemről és megbecsülésről, amely a nemzeti jog kodifikációját megilleti. A nemzeti jogalkotás mindig az önálló jogállami lét sine qua non-ja. Az igazi, minőségi, értéktartalmú kodifikáció színterét az Európai Unió keretein belül is a nemzeti jogrendszerek jelentik.

A kodifikáció tudomány, vallotta Vladár Gábor. Jómagam hozzátenném még, hogy a nemzeti kodifikáció egyben művészet is, míg az uniós jogalkotás inkább alkufolyamatokat tükröző jogtechnika. Törvényeink a letisztult jogelvek és a konkrét valóság öleléséből születnek. A nemzeti jogalkotás elidegeníthetetlen része védendő nemzeti identitásunknak. Az általam vezetett tárca feladata, hogy kézben tartsa a kodifikációt, őrködjön annak minősége fölött és szerezze vissza régi becsületét.

Záró gondolataim közt ismét hangsúlyoznám, hogy az Igazságügyi Zsebtörvénytár megjelentetésének 1948-ban megszakadt hagyományát a mostani kiadvány hivatott újraéleszteni. 70 esztendő elteltével újból egy rendkívül igényes kivitelezésű, bibliofil papírra nyomtatott kötetet vehet kezébe az olvasó.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Alaptörvényt és a hazai jogrendszer megújításának legfontosabb anyagi és eljárásjogi törvényeit - tárgymutatókkal együtt - tartalmazó kiadványt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében mutathatom be a jogásztársadalom jeles képviselőinek és annak egy példányát Miniszterelnök Úr részére személyesen átnyújthatom.

- 8/9 -

■