Megrendelés
Európai Jog

Fizessen elő az Európai Jogra!

Előfizetés

Dr. Horváth Jenő szerkesztőbizottsági tag emlékére (EJ, 2021/6., 1. o.)

Folyóiratunk alapításakor fontos szempont volt, hogy az európai közösségi jog, az acquis communautaire minden jogászi hivatásrendhez eljusson, az Európai Unióhoz való csatlakozás felkészülten érje őket. Ezt a célt magáénak érezte a Magyar Ügyvédi Kamara akkori elnöke, dr. Horváth Jenő is, aki azonnal igent mondott a felkérésre és vett részt a szerkesztőbizottság munkájában két évtizeden át.

Szatmári származására mindig szívesen emlékezett, ahogy arra is, hogy édesapját szerette volna követni az orvosi pályán, de ezt az ötvenes években nem engedték, így maradt a pesti jogi kar. Ügyvédi pályafutása során nagy idők nagy tanúja volt, a Budapesti, majd a Magyar Ügyvédi Kamara elnökeként pedig mindent megtett az ügyvédi pálya szakmai, etikai mércéinek megőrzéséért.

Franciás műveltségű, megjelenésében és beszédében is mindig úriember volt, aki gyorsan és sziporkázóan szellemesen tudott a legkülönbözőbb témákhoz hozzászólni. Olyan derűt és optimizmust árasztott magából, ami csak a sokat tapasztalt és bölcs emberek sajátja. A szerkesztőbizottsági ülésekre mindig felkészülten érkezett, a kéziratokról alkotott véleményét mindenki magáénak érezte.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére