A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lvetv.) megszületésének huszadik évfordulóján óhatatlanul is felmerül bennünk a kérdés, hogyan alakult a törvény sorsa az elmúlt két évtizedben. Az alábbiakban arról szeretnék áttekintést adni, hogy az eltelt időszakban milyen törekvések voltak a törvény módosítására, milyen viták zajlottak körülötte a törvényhozásban, és mely indítványok eredményezték a törvény tényleges módosulását. Az áttekintést időrendi sorrendben, az egyes ciklusonként végzem.
Az 1990-1994 közötti parlamenti ciklusban két módosító törvényjavaslatot nyújtottak be, és ebből az elsőt el is fogadta az Országgyűlés. Az első módosító törvényjavaslatot 1992-ben T/6409. számon a kormány terjesztette elő,[1] és a katonai szolgálatot teljesítő vallásgyakorlásához kapcsolódott. A törvény eredeti megfogalmazása szerint a katonai szolgálatot teljesítő a katonai létesítményben vallását egyénileg gyakorolhatta, a közösségi vallásgyakorlásra csak a létesítményen kívül volt lehetősége, ott viszont korlátozás nélkül. A törvény indokolásából megtudhatjuk, hogy a jogalkotó szándéka szerint az "egyéni" vallásgyakorlás nem zárta ki azt, hogy az azonos vallású katonák a létesítményen belül vallási kérdések megbeszélésére összegyűljenek, "szervezett közösségi vallásgyakorlatot" azonban nem folytathattak ennek keretében. A módosító törvényjavaslat előterjesztője szerint az Alkotmány 60. § (2) bekezdésében rögzített[2] közösségi vallásgyakorlás jogának érvényesülését még rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején is biztosítani kell.[3] Azzal érvelt, hogy a "közösségi vallásgyakorlás tiltása a katonai létesítményen belül olyan mértékű korlátozása egy alapvető jognak, ami nem feltétlenül szükséges az ország védelmének - mint alkotmányos célnak - a megvalósulásához".[4] A módosító törvényjavaslatot 1992. szeptember 9-én tárgyalta először az Országgyűlés honvédelmi bizottsága, majd a javaslatot 1993. június-július folyamán az alkotmányügyi, emberi jogi és a honvédelmi bizottság is megvitatta, és szintén ekkor került napirendre a plenáris ülésen.[5]
A törvényjavaslat mindössze egy szakaszt kívánt módosítani,[6] ennek ellenére a bizottságokban a vita hosszan elhúzódott. A katonai létesítményen belüli közösségi vallásgyakorláshoz fűződő alkotmányos jogot egyik frakció sem vitatta, a megvalósítás módja körül azonban jelentős vita folyt. Egyrészt azt kifogásolták, hogy a kormány nem nyújtott tájékoztatást az előkészületekről, másrészt pedig arról sem voltak pontos információk, hogy a kormány a törvényi felhatalmazás alapján milyen módon, milyen jogi lépésekkel és garanciákkal kívánja megvalósítani a közösségi vallásgyakorlás szervezeti feltételeit. További kérdés volt, hogy a kormány mely egyházakkal kapcsolatban fogja megszervezni a katonai létesítményen belüli közösségi vallásgyakorlás kereteit, és kötelező lesz-e a katonáknak részt venni az egyházi szertartásokon.
A honvédelmi bizottság 1992. szeptember 9-i ülésén Fluckné dr. Papácsy Edit, az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: IM) helyettes államtitkára kifejtette, hogy a közösségi vallásgyakorlás megvalósításának módja "már nem ennek a törvényjavaslatnak a tárgya, hiszen ez egy alapvető jogról, a jog gyakorlásának és esetleges korlátozásának a szabályairól szól". Hozzátette: "Hogy valóban miként történjék a közösségi vallásgyakorlás lehetőségeinek megteremtése, ez már a honvédelmi törvényre, illetve szolgálati szabályzatokra tartozó kérdés."[7] Ugyanezen a bizottsági ülésen a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) politikai államtitkára - Raffay Ernő - elmondta, hogy már "majdnem kétéves munka zajlott a tábori lelkészi szolgálat bevezetése kapcsán", és a Honvédelmi Minisztérium Katonai Kollégiuma aznap hozott döntést "a tábori lelkészi szolgálat kialakításának konkrétumairól". A döntésből kiemelte, hogy alapvető követelmény lesz az, hogy a lelkészi szolgálat rendezvényein "a katonák szabad akaratukból, önként vesznek részt, számukra ez semmiféle előnnyel vagy hátránnyal nem járhat". A politikai államtitkár azt a miniszteri döntést is ismertette, miszerint a tábori lelkészség bevezetését "négy fázisban, elnyújtva, hosszú távon kell megvalósítani", és "alapvetően négy egyházra" alapoznak: a római katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyházra, és "ennek megfelelően a minisztériumban már" az előző évben felvettek
- 140/141 -
"egy katolikus, egy református - aki az evangélikusokat is képviseli - és egy izraelita papot, illetve rabbit". A bizottsági ülésen jelen volt és felszólalt a Honvédelmi Minisztérium alkalmazásában álló református lelkész[8] is.[9]
Majdnem egy év elteltével, 1993. június 1-jén tárgyalták legközelebb a törvényjavaslatot. Ekkor az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat vitatta meg, melyekben a kérdés "törvény"-ben történő szabályozását indítványozták a különböző frakciókhoz tartozó képviselők. Volt, aki magában az egyházügyi törvényben állapított volna meg további részleteket, más a honvédelmi törvényben, és volt, aki a "külön törvény"-re történő utalást emelte volna be a törvénybe. A kormány - nevében az igazságügyi tárca illetékese - a bizottsági ülésen nem támogatta ezeket a javaslatokat. Az érvek a következők voltak: a vallásgyakorlás szabályait elsősorban az egyházak szabályozzák, és nem az állami törvények; ebben az esetben az ágazati jogszabály nem a honvédelmi törvény, hanem a katonák jogállásáról szóló törvény lehet; szükségtelen utalni a "külön törvény"-re, mert "az Alkotmányból következik, hogy ezeknek a feltételeknek, illetőleg szervezeti kereteknek az alapvető szabályai mindenképpen törvényben szabályozandók, ennek külön megemlítése itt fölösleges".[10]
Az emberi jogi bizottság 1993. június 8-i ülésén[11] a szolgálat felállításának folyamata körüli kérdések kerültek ismét szóba. A bizottság ülésén felszólalt a Művelődési Minisztérium Egyházi Főosztályának vezetője - Platthy Iván - is, akinek az volt a véleménye, hogy a kétharmados egyházügyi törvény módosításával megnyíló lehetőséget majd "a honvédelmi törvény módosításával, pontosításával lehetne teljesen komplexszé tenni". Az IM képviselője megerősítette, hogy "törvényi szinten kell szabályozni a katonai lelkészség kérdését", mégpedig a "honvédelmi törvényben vagy a katonák jogállásáról szóló törvényben", a konkrétumokról azonban nem tudott nyilatkozni, mondván, "ezt a törvényjavaslatot a Honvédelmi Minisztérium készíti elő". A HM képviselője erre azt mondta, hogy "[E]gy éve megkezdődött[12]... a tábori lelkészség szervezése olyan formában, hogy a különböző egyházak képviselői... közvetlenül a miniszter úr felügyelete alatt dolgoznak, a katolikus, az evangélikus, a református és az izraelita egyháznak egy-egy képviselője.". Nem tudott azonban tájékoztatást adni arról, hogy a tábori lelkészségről milyen szintű jogszabályban fognak rendelkezni, és igazat adott a kérdéseket felvető képviselőknek abban, hogy "jelen pillanatban ez egy sötét lyuk, mert még senki nem tudja megmondani, hogy ennek működése hogyan fog kinézni". Annyit még elmondott, hogy a katonai szolgálati szabályzatból már törölték a vallásgyakorlással kapcsolatos tiltó rendelkezést, anélkül, illetőleg azt megelőzően, hogy az 1990. évi IV. törvény módosítása hatályba lépett volna.[13] Hasonló kérdésekről folyt a vita az alkotmányügyi bizottság másnapi ülésén is.[14] Bizottsági üléseken még június 16-án (emberi jogi bizottság), június 21-én (emberi jogi és honvédelmi bizottság), valamint július 5-én (emberi jogi bizottság) tanácskoztak a katonai lelkészségről.[15]
A plenáris ülésre 1993. június 14-15-én, majd a nyári rendkívüli ülésszakban, július 6-án és 13-án került a sor, és 13-án - 201 igen szavazattal, 77 tartózkodó ellenében - az Országgyűlés elfogadta a javaslatot,[16] amely kihirdetésekor hatályba is lépett.[17] A fentiekben láthattuk, hogy több képviselő is javasolta, és a bizottsági üléseken az IM (és a Művelődési Minisztérium) álláspontja is az volt, hogy a katonai lelkészi szolgálat kérdését - az 1990. évi IV. törvény módosítását követően - magas szintű jogszabályban, mégpedig a honvédelmi törvényben vagy a katonák jogállásáról szóló törvényben kellene rendezni. A kormány és a parlamenti többség nem támogatta ezeket a képviselői javaslatokat,[18] és a kormány az 1990. évi IV. törvény módosításának hatálybalépését követően sem terjesztett elő törvényjavaslatot a katonai közösségi vallásgyakorlás részletszabályaira nézve. A honvédelmi törvény előkészítése párhuzamosan zajlott, melyet 1993 decemberében fogadott el az Országgyűlés. Ebbe a törvénybe mindössze annyi megállapítás került bele, hogy a katona a katonák jogállásáról szóló törvényben meghatározott korlátok között gyakorolhatja a lelkiismereti és vallásszabadság jogát.[19] A katonák jogállásáról azonban nem született törvény,[20] és végül kormányrendelettel szabályozták a katonai lelkészi szolgálat felállítását és működését. A Tábori Lelkészi Szolgálatról 1994. április 20-án kiadott kormányrendelet a katonai szervezeten belüli egyéni és csoportos vallásgyakorlás, valamint lelki gondozás szabályait tartalmazta. A rendelet - a felvezető szövege szerint - az Alkotmány 60. §-a, a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény, valamint a történelmi egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött megállapodások végrehajtására jött létre. A rendelet kimondja, hogy a katonai szervezeten belül - a katonák igényei alapján - minden bejegyzett vallási közösség, egyház folytathat vallási tevékenységet, ugyanakkor rögzíti azt is, hogy a "Szolgálat négy egyház: a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó lelkészeiből áll".[21] A felvezető szövegben hivatkozott megállapodások közül az 1994/19. számú, honvédelmi minisztertől származó nemzetközi szerződést tették közzé, amely a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Magyar Honvédségnél és a Határőrségnél végzendő lelkipásztori szolgálat tárgyában jött létre.[22]
- 141/142 -
A tábori lelkészi szolgálattal kapcsolatos szabályozás alkotmányossági aggályokat vetett fel, elsősorban a felekezetek egyenjogúsága,[23] valamint az állam és az egyház szétválasztása összefüggésében. Az Alkotmánybírósághoz beadvány érkezett, amelyben kérték a rendelet megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság azonban elutasította a beadványt, a következő megállapításokkal: A "történelmi" egyházak csoportjának megjelölése az egyházak létrejöttének valóságos hazai történetiségére utaló kifejezés, ezért e megjelölés önmagában nem valósít meg az Alkotmányban tiltott diszkriminációt, és nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam és valamely más egyház hasonló megállapodása alapján a Szolgálat a kormányrendelet módosításával kiegészüljön és bővüljön. A Szolgálat mint különálló, egységes szervezet hierarchikusan nem kapcsolódik a Magyar Honvédség és Határőrség szervezetéhez, a Szolgálat tagjának lelkészi tevékenysége kizárólag egyházi irányítás, felügyelet alatt áll, ezért nem sérül az állam és az egyház elválasztásának elve.[24]
Az első parlamenti ciklus másik módosító törvényjavaslatát négy országgyűlési képviselő terjesztette elő T/9473-as számon.[25] A képviselői önálló indítvány egyrészt a vallási tevékenység korlátai, valamint az egyházak nyilvántartásba vételének feltételei tekintetében kívánta módosítani a törvényt. A vallási tevékenység korlátját képező alkotmányellenes és törvénybe ütköző ismérvet kiegészítette azzal, hogy a vallási tevékenység nem sértheti "az általánosan elfogadott erkölcsöket" sem. Az egyházak állami regisztrációját a Fővárosi Bíróság kizárólagos hatáskörébe kívánta utalni, és 100 fő alapító helyett 10 ezer fő vagy 100 éves honosság meglétéhez, továbbá a hitelvek bírósághoz történő benyújtásához kívánta kötni a nyilvántartásba vételt. A törvény kihirdetésekor - a már nyilvántartásba vett egyházakra nézve is visszamenőlegesen - lépett volna hatályba.
Az előterjesztő képviselők azzal érveltek, hogy az "utóbbi időszakban a vallásszabadsággal kapcsolatosan olyan jelenségek váltak gyakorivá, amik a joggal való visszaélés eseteit valósítják meg", és a "hatályos jogi rendezésnek az a hiánya, hogy a szabad vallásgyakorlás nevében történő tevékenységeknek nincsenek erkölcsi természetű korlátai. és a jövőt illetően tág teret enged nemkívánatos folyamatoknak". Szerintük "egy adott vallási közösség jogi értelemben vett egyházi létezési formában is tükröződő társadalmi tekintélyét részben a hozzátartozók létszáma, részben egy adott országban vitt történelmi szerepe jellemzi".[26]
Az emberi jogi bizottság a javaslatot 1993. április 6-án megtárgyalta. Az ülésen az ellenzék képviselői - többek között - egyrészt a visszamenő hatályt (jóhiszeműen szerzett jog sérelme) vitatták, másrészt nem találták alkalmasnak a javaslat rendelkezéseit a visszaélések kiszűrésére és megakadályozására, mert szerintük így áldozatul esnek olyan kisebb és Magyarországon kevesebb mint száz év óta működő egyházak is, amelyek nem élnek vissza a vallásszabadság alkotmányos jogával, törvénysértést nem követnek el. Kifogásolták az előterjesztőknek azt az állítását is, miszerint a javaslat előkészítése során csak "kilenc egyháznak a püspökét" kérdezték meg, és ezáltal nem megalapozottan vélik úgy a javaslat kidolgozói, hogy a módosító indítvány "lefedi a vallásos tömegek igényét". Az "általánosan elfogadott erkölcsök" megfogalmazásával kapcsolatban pedig arra figyelmeztettek, hogy nehezen értelmezhető fogalomról van szó, különösen amiatt, mert a társadalomban széles körben vallott felfogások (például az abortusz kérdésében) távol állnak az egyházak szigorú normáitól, ennélfogva adott esetben éppen az ellenkező hatást váltaná ki a törvény, mint amit az egyházak szeretnének elérni. A törvényjavaslatot a bizottság általános vitára alkalmasnak találta ugyan, de végül a plenáris ülésen érdemi - sem általános, sem részletes - vitára nem került sor, így "elhalt" a kezdeményezés.[27]
A második parlamenti ciklusban is két törvényjavaslatot terjesztettek elő az 1990. évi IV. törvény módosítására, ezek egyikét szintén elfogadta az Országgyűlés. A kormány 1997. október 1-jén T/4923-as számon nyújtotta be azt a módosító törvényjavaslatot, amellyel az egyházak hitéleti tevékenységének finanszírozásával kapcsolatos szabályt szándékoztak megváltoztatni.[28] A törvény eredeti megfogalmazása szerint az egyházak ún. közcélú tevékenységén kívüli tevékenységére az Országgyűlés egyházanként és konkrét célonként állapíthatott meg támogatást az éves költségvetés elfogadása során. Ezt a nem kevés bonyodalmat okozó és erőteljesen kifogásolt[29] éves elosztási módot szándékoztak felváltani azzal, hogy a kérdést külön törvény, nevezetesen az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény rendezze a jövőben.
Az 1990. évi IV. törvény módosítására irányuló törvényjavaslattal egyidejűleg másik négy iromány benyújtására is sor került az egyházak finanszírozásának témájában. 1997. június 20-án a kormány megállapodást írt alá az Apostoli Szentszékkel a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről. Ennek az ún. vatikáni megállapodásnak a megerősítéséről szóló
- 142/143 -
határozati javaslatot H/4922. számon, az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvényjavaslatot T/4924. számon, a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot T/4925. számon, és a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot T/4926. számon terjesztette elő a kormány. Az Országgyűlés a szoros tartalmi összefüggésre tekintettel egyszerre tárgyalta az öt javaslatot (egy határozati javaslatot és négy törvényjavaslatot).
A bizottságokban és a plenáris üléseken folytatott vitákból az olvasható ki, hogy egyrészt a jogbiztonság, másrészt az egyházak stabil anyagi önállósága megteremtésének garanciáját látták abban, ha az eseti parlamenti döntések helyett külön törvény rendelkezik az egyházak finanszírozásáról, ezért az 1990. évi IV. törvény ilyen irányú módosítását alapvetően nem vitatta egyik frakció sem, a bizottságokban is egyhangú támogatottságot kapott. Ezzel szemben kritika érte - főként a kisebbik kormánypárti frakció részéről - az ún. vatikáni megállapodás megkötésének körülményeit, valamint az egyházak anyagi helyzetét érintő másik három törvényjavaslatot. Kifogásolták a megállapodás elsietett, nem kellően kidolgozott tartalommal történő megkötését, a finanszírozás kérdésében pedig a különböző felfogások ütközése, valamint az alkotmányossági aggályok miatt további egyeztetéseket sürgettek, mert - ahogyan az egyik képviselő fogalmazott a plenáris ülésen - a mostani döntés "hosszú távú irányt fog szabni az egyház és az állam viszonyának Magyarországon".[30]
Az emberi jogi bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatokat, de már ezen az ülésen megfogalmazódtak a javaslatcsomag egyes elemeivel szembeni ellenérvek is. A volt egyházi ingatlanokkal kapcsolatban - alkotmányossági okokból - kérdőjelezték meg az örökjáradék bevezetésének kérdéskörét. Az egyház-finanszírozási törvényjavaslatot amiatt érte kritika, hogy "távlatilag nem választja el az államot és az egyházat",[31] és a tervezett modell ellentétes a kormányprogrammal is. Az szja egy százalékáról szóló előterjesztéssel kapcsolatban pedig azt tartották hibának, hogy szerintük a második "egy százalék" vonatkozásában megszűnik a felajánlásról a reális választási lehetőség. A kritikákra reagálva az emberi jogi bizottság ülésén az IM jelen levő képviselője - dr. Szécsi Mária - hangsúlyozta, hogy az egyház-finanszírozási törvénnyel a kormány szándéka éppen a függőség megszüntetése, és az, hogy a támogatási szisztéma "ne lehessen eszköz az állami befolyásolásra". A Pénzügyminisztérium részéről dr. Ghyczy Tamás pedig kifejtette, hogy az örökjáradék "nem egyháztámogatás", hanem "egyszerű vagyonműveletként" lehet megközelíteni, a helyzet ugyanis ahhoz hasonlítható, mint amikor a bank a betett vagyon után kamatot fizet.[32]
A plenáris ülésen a törvényjavaslat előadója, dr. Avarkeszi Dezső igazságügyi minisztériumi államtitkár elmondta, hogy az "állam, a társadalom és az egyházak közös érdeke, hogy az egyházi tevékenység gazdasági háttere kiépüljön, és az egyházak anyagi helyzetének az esetleges politikai szándékoktól való befolyásolási lehetősége megszűnjék". "Középtávú cél"-ként jelölte meg, hogy a "hívek közvetett és közvetlen módon maguk gondoskodjanak egyházuk fenntartásáról", melynek alapja az szja meghatározott részének felajánlása, illetve az egyházi szolgáltatások igénybevétele lesz. Hozzátette, hogy e "kívánatos állapot kialakulásáig tartó átmeneti időre biztosítani kell az állami támogatást", mégpedig - utalva az akkori hatályos évenkénti elosztás hátrányára - a "politikai szándékoktól és mérlegelésektől független éves költségvetési mechanizmusok révén". Tájékoztatta az Országgyűlést arról, hogy négy egyház - a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége - közös állásfoglalásban közölte, hogy nem ért egyet az 1990. évi IV. törvény tervezett módosításával, és kérik a törvény e szakaszának[33] változatlan hatályban tartását, mert szerintük "az Országgyűlés egyházankénti, egyedi döntésének megszüntetése szűkíti az egyházak juttatásainak körét", a református egyház pedig arról is nyilatkozott, hogy nem kíván élni a járadékra való átváltás lehetőségével.
A vitában szinte egyöntetűen hangsúlyozták a felszólaló képviselők, hogy a finanszírozási kérdések rendezése szükséges lenne, ám - részben megismételve a bizottsági ülésen korábban elhangzottakat - többen komoly ellenérveket fogalmaztak meg a csomaggal szemben. Mivel öt előterjesztést tárgyaltak egyszerre, a vita ennek megfelelően több síkon folyt. A szerteágazó disputában a nemzetközi jogi, alkotmányossági (állam és egyház elválasztása, felekezetek egyenjogúsága), pénzügyi, valamint történeti összefüggések egyaránt megjelentek. A vélemények törésvonala nem a klasszikus kormánypárti és ellenzéki mederben folyt, hanem árnyaltan, egy-egy kérdésben megnyilvánuló támogató vagy ellenző álláspont fogalmazódott meg. Kifogásolták, hogy a kormány előbb megkötötte az ún. vatikáni megállapodást, és most ahhoz mérten kell megalkotni a belső törvényeket, amelyek minden felekezetre nézve kötelezőek lesznek. Többen rámutattak arra - Mészáros István László (SZDSZ), az emberi jogi bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének elő-
- 143/144 -
adása során, majd az általános vitában Fodor Gábor (SZDSZ), István József református lelkész (FKGP), Hajdú Zoltán református lelkész (SZDSZ), Győriványi Sándor (FKGP), Bauer Tamás (SZDSZ), Donáth László evangélikus lelkész (MSZP) -, hogy ezáltal sérül az Országgyűlés törvényhozási szuverenitása, mivel kényszerhelyzetben kell törvényeket alkotnia. Ezzel összefüggésben a képviselők szóvá tették, hogy a többi felekezetet nem vonták be kellőképpen a törvényjavaslatok előkészítésébe, és mivel az eltérő egyházi struktúrából adódóan nem alapulhat kizárólagosan egyetlen modellen az egyház-finanszírozás rendszere, a protestáns egyházak szükségképpen hátrányba kerülnek a katolikus egyházhoz képest.[34] Az is az ellenérvek között szerepelt, hogy az előterjesztett javaslatok nem szolgálják az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elvét, mert konzerválja az egyházak gazdasági függését a költségvetéstől, valamint az egykori államegyházi viszonyokból fakadó vagyoni különbségeket. A politikusok szívesebben vettek volna olyan javaslatokat, amelyek egyrészt az összes egyházat arra ösztönzik, hogy gazdaságilag a maguk lábára álljanak, másrészt pedig a finanszírozás rendszere szabályozásánál figyelembe veszik az egyes egyházak, felekezetek - történelmileg kialakult - különbözőségét. Az "amerikanizmus vagy nemzetidegen gondolat" vádjának elhárítására hivatkoztak Magyarország "szabadságpárti" hagyományaira (Kölcsey, Eötvös, Deák, Kossuth), amikor a felekezeti megkülönböztetés gyakorlatának felszámolása mellett érveltek.[35] Felmerült az is, hogy az oktatási területen sérülni fog a szektorsemlegesség elve, mert az egyházi iskolákat a javaslat előnyben részesíti a többi magániskolához képest. A kisebbik kormánypárt, az SZDSZ, alternatív egyház-finanszírozási törvényjavaslatot nyújtott be, mert szerinte a kormány javaslatai nem felelnek meg az 1994-es koalíciós kormányprogramban foglaltaknak és az alkotmányossági követelményeknek.[36]
A vitában a Szentszékkel kötött megállapodásról más vélemények is elhangzottak. Csapody Miklós (MDF) arra hívta fel a figyelmet, hogy "a Magyar Katolikus Egyház nem felekezet", hanem "világegyház" és "nemzetközi jogalany, s a "nemrégiben keletkezett úgynevezett szabadegyház nem azonos. a magyar történelmi egyházakkal". Szerinte természetes, hogy a szentszéki megállapodásból mint nemzetközi szerződésből következnek a további törvényjavaslatok, azzal azonban nem értett egyet, hogy a jövőben az egyházak kizárólag az új egyház-finanszírozási törvény alapján kaphassanak támogatást, és megszűnjék az egyedi támogatások és rendkívüli juttatások lehetősége. Godó Lajos (MSZP) "történelmi jelentőségű"-nek nevezte a Szentszékkel kötött megállapodást, mely a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása[37] óta elkezdett folyamat csúcsa. Úgy fogalmazott, hogy a megállapodás "alapot jelent, feladatot ad törvényeink pontosításához, új finanszírozási elhatározásokhoz, megteremtheti az egyházak anyagi függetlenségét". Hegyi Gyula (MSZP) a nemzetközi kötelezettségvállalás elsődlegességére mutatott rá, és példának a NATO-csatlakozást és az Európai Unióba történő tervezett belépést említette, amikor azzal érvelt, hogy "arra is jó ez a [szentszéki - K Sz.] szerződés, hogy felkészüljünk arra, hogy a nemzetközi integrációban való együttműködés szükségszerűen a belföldi jogrendünk megváltoztatásával is jár, és nemcsak jótékony szándéknyilatkozatok aláírásáról van szó, aminek semmi hatása nincs az ország életére".
A nagyobb kormánypárti frakció vezérszónoka, Gellért Kis Gábor (MSZP) a plenáris ülésen joggal állapította meg, hogy "[H]a... volnának olyan egzakt számítások, amelyek pontosan megjelölnék, meddig van szükség az állam gazdasági közreműködésére az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének kifejtéséhez, egyszerű volna a dolgu(n)k". Majd hozzátette: "Ennélfogva, bármilyen sajnálatos, a jövő évezred törvényhozóira kell bíznunk, hogy meddig tartják életben a most meghozandó jogi szabályozást." E találó megjegyzés előrevetítette mindazokat a vitákat, amelyek az egyház-finanszírozás körül azóta is zajlanak. Végül mind az öt javaslatot (módosításokkal)[38] - az 1990. évi IV. törvény módosítását 265 igen szavazattal, 21 nem ellenében - elfogadta az Országgyűlés, és még 1997 decemberében ki is hirdette azokat a köztársasági elnök.[39]
Még ugyanebben a ciklusban, 1998 februárjában három országgyűlési képviselő önálló indítványt nyújtott be az 1990. évi IV. törvény módosítására.[40] A T/5441. számú törvényjavaslat - több elemében hasonlóan az első ciklus T/9473-as számú önálló indítványához - a vallási tevékenység korlátait, valamint a nyilvántartásba vétel szabályait szándékozott szigorítani. Ebben az esetben nem az "általánosan elfogadott erkölcsök", hanem - az emberi jogi egyezmény szövegének megfelelően - a közbiztonság, a közrend, a közegészség, az erkölcs, illetőleg mások jogai és szabadságai sérelmének tilalmát építették volna be a törvény eredeti szövegébe. Az egyház nyilvántartásba vételének feltétele pedig az lett volna, hogy a vallási közösségnek legyen legalább 10 ezer természetes személy a tagja, vagy legalább 100 éve legyen honos Magyarországon. Az előző ciklus indítványához képest lényeges különbség volt, hogy a nyilvántartásba vétel új szabályai nem rendelkeztek volna visszamenőleges hatállyal.
Az előterjesztők az indokolásban annak a véleménynek adtak hangot, hogy a hatályos szabályozás "könnyen lehetővé teszi a vallásszabadsággal való visszaélést", és ez a "destruktív szektásodási folya-
- 144/145 -
mat a társadalom erkölcsi rendjét veszélyezteti". Szerintük az 1990. évi IV. törvény a "kontinuitás hiányában", "egy állami ellenőrző szerep, ideológiai elnyomatás ellen született meg", és kérdés, hogy "a jelenlegi szabályozás a csatlakozási folyamatban mennyiben felel meg az európai felfogásnak". Álláspontjuk szerint a "hatályos magyar szabályozás inkább az amerikai modellre hasonlít, mint az európai joggyakorlatra". Mindez szerintük a törvény módosítását teszi szükségessé.[41]
A törvényjavaslat nem került a plenáris ülés napirendjére, sőt a bizottságok sem tárgyalták érdemben, ugyanis az emberi jogi bizottság mint illetékes grémium nem támogatta az indítvány tárgysorozatba vételét. A bizottsági ülésen egyrészt arra hivatkoztak, hogy a parlamenti ciklus végén már nincsen esély a törvényjavaslat megtárgyalására és elfogadására, és nem szerencsés kampányidőszakban ilyen fajsúlyú törvényről vitázni, másrészt pedig rámutattak arra, hogy a bizottsághoz nem érkezett olyan megkeresés, amely a módosítás iránti társadalmi igényt jelenítené meg, de még ilyen igény esetén sem lenne a törvényjavaslat - jelenlegi formájában - alkalmas az adott joghatás elérésére.[42]
Ebben a parlamenti ciklusban négy alkalommal kísérelték meg módosítani az 1990. évi IV. törvényt, melyek közül három képviselői önálló indítvány volt, egyet pedig a kormány (a nemzeti kulturális örökség minisztere) nyújtott be.
Dán János (FKGP) képviselő a 2000. július 25-én benyújtott Τ/2950-es számú indítványában - az eddigiektől eltérően - nem a vallási tevékenység korlátait hangsúlyozta volna, hanem pozitív meghatározást adott, miszerint: "Egyház minden olyan vallási tevékenység végzése céljából alapítható, amely az emberi erkölcs nevelésére irányul, és minden szélsőségtől mentesen a család, a társadalom és az állam számára hasznos, kiszámítható viselkedésű, erkölcsös embereket nevel." Ezenkívül az egyház nyilvántartásba vételéhez szükséges alapítók számát 10 ezerre emelte volna fel, de javaslata nem tartalmazta a 100 éves honosságot mint alternatív feltételt. A javaslat indokaként egyrészt a "deviáns cselekedetekre buzdító, deviáns cselekedeteket kiváltó szekták" tevékenységét ("elszakítják a gyermeket a családtól, gyűlöletre nevelnek stb."), másrészt pedig a "nyilvánvalóan haszonszerzésre vagy politikai célok elérésére alapított közösségek"-nek a vallás szabad gyakorlásával való visszaélését jelölte meg. A javaslatot az emberi jogi bizottság 2000. szeptember 19-én megtárgyalta, de plenáris ülésen nem tűzték napirendre a ciklus végéig.[43]
2000. december 18-án Donáth László (MSZP) és Kósáné Kovács Magda (MSZP) Τ/3598-as számon benyújtott javaslatukban azt indítványozták, hogy az egyházak nyilvántartásba vételét kizárólag a Fővárosi Bíróság végezhesse el, és a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolni kelljen az egyház hitvallásának vagy legfőbb vallási tanainak összefoglalását is, továbbá azt is, hogy az egyház milyen társadalmi, köz-, illetve egyéb feladatok elvégzésére vállalkozik. Ez utóbbi nyilvános adatnak minősült volna, amiről a bíróságon bárki saját költségére másolatot kérhetett volna. A törvényjavaslatot az emberi jogi bizottság nem vette tárgysorozatba, később az előterjesztők vissza is vonták indítványukat, így nem került sor az érdemi megtárgyalásra.[44]
A benyújtás időrendi sorrendjében a Τ/3621-es számú törvényjavaslat a következő, melyet a kormány terjesztett elő 2000. december 21-én. A javaslatról hatpárti egyeztetést is folytattak, melyet a konszenzusra való törekvés jellemzett. Az ellenzéki képviselők által benyújtott törvényjavaslat is mutatja, hogy voltak olyan pontok, amelyekben egyetértettek.
A kormány javaslata első ízben kísérelte meg - a regisztrációt végző jogalkalmazó orientálása érdekében - a vallás jogi fogalmának definiálását. E szerint: "vallásnak olyan világnézet minősül, mely természetfelettire irányuló, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartás-követelményekkel az emberi személyiség egészét áthatja". Arra is tett kísérletet a javaslat, hogy felsorolja, mi nem tekinthető vallási tevékenységnek, ha elsődlegesen és meghatározóan végzik: politikai és érdekérvényesítő, pszichikai vagy parapszichikai és gyógyító, gazdasági-vállalkozási (anyagi haszon elérése céljából folytatott), nevelési-oktatási, kultúraközvetítő, szociális és egészségügyi, sport-, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység.
Ennek megfelelően a "célkitűzése vagy meghatározó gyakorlata szerint nyilvánvalóan nem vallási tevékenységet folytató csoport" egyházként való nyilvántartásba vételét a - kizárólagos illetékességgel felruházott - Fővárosi Bíróság megtagadhatja, illetve ügyészi keresetre, peres eljárásban törli a nyilvántartásból. A javaslat értelmében a bejelentéshez csatolni kell a legfőbb vallási tanok összefoglalását is. (Ez utóbbi elem, valamint a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékessége szerepelt a Donáth-Kósáné-féle javaslatban is.)
A törvény eredeti megfogalmazása szerint az egyházi jogi személy törvénysértése esetén az ügyész pert indíthat. Sok kritika érte e szakaszt, mondván, a törvény nem biztosít lehetőséget az ügyész számára, hogy a keresetindításhoz szükséges vizsgálatokat folytasson le az egyháznál.[45] A javaslat az ügyészség számára lehetővé tette volna, hogy az egyháztól be-
- 145/146 -
szerezze a törvényes működéssel kapcsolatos iratokat és adatokat, valamint felvilágosítást kérhessen, és az egyház ennek köteles lenne eleget tenni. A javaslat indokolása szerint ez nem jelentette volna azt, hogy az egyházakat általános jelleggel a törvényességi felügyelet körébe vonják, hanem sajátos módon erősítették volna az ügyészség jogkörét.
A javaslat jogorvoslati lehetőséget biztosított volna a Fővárosi Bíróság határozatával szemben nemcsak az érintetteknek, hanem az ügyész számára is, így látható, hogy az ügyész jogkörét ebben a tekintetben is bővítették volna.
A felekezetek egyenjogúságával kapcsolatban a javaslat - miután rögzítette, hogy az "egyházakat azonos jogok illetik és azonos kötelezettségek terhelik" -megengedte volna, hogy "törvény az egyházak társadalmi szerepéhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek vonatkozásában másként is" rendelkezhessen.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az 1990. évi IV. törvény módosítására irányuló javaslattal nagyjából egyidejűleg - Sasvári Szilárd országgyűlési képviselő (Fidesz) költségvetési törvényhez benyújtott kapcsolódó módosító javaslata alapján[46] - az adókedvezményekre vonatkozó szabályokat módosították, melynek eredményeképpen mindössze 22 egyház részesült a kedvezményben. A módosítás a kedvezmény feltételéül 100 éves honosságot, továbbá vagylagos feltételként 30 éve szervezett formában történő működést (amelybe nem számított bele az 1948 és 1989 közötti időszak) írt elő, vagy pedig azt, hogy korábban az adózók legalább egy százaléka ajánlotta fel adójának egy százalékát az egyháznak (ez legalább 40 ezer embert jelent).[47] Ezzel tehát nem a nyilvántartásba vételt, hanem - mivel meg is szavazta az Országgyűlés az indítványt - az adókedvezményre való jogosultság megszerzését nehezítették meg, elkerülve a kétharmados vallásügyi törvény módosítását. Az ellenzék részéről - részben a hatpárti egyeztetésekre hivatkozva - tiltakoztak az adótörvény módosítása (különösen annak módja) ellen.[48] Az emberi jogi bizottság ülésén a T/3621-es törvényjavaslat vitája során a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) illetékes főosztályvezetője, Schanda Balázs azt mondta, hogy "a Sasvári képviselő úr által a költségvetési törvényhez beterjesztett kapcsolódó módosító indítványnak és ennek a törvénynek semmi köze sincs egymáshoz", majd hozzátette, hogy sem a miniszter, sem ő nem voltak tisztában a hatpárti egyeztetésen azzal, hogy "Sasvári képviselő úr milyen módosító indítványt fog benyújtani".[49]
Az 1990. évi IV. törvény módosítását célzó javaslatot a plenáris ülésen is megvitatták a képviselők, és végül a 2001. április 17-i ülésen név szerinti szavazással döntöttek, melynek eredményeként az indítvány nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Összegzően megállapítható, hogy az ellenzék leginkább a vallás definiálását, a felekezetek egyenjogúságának fellazítását, valamint az adókedvezmények "megkerülő" úton történő módosítását kifogásolta.[50]
Ebben a ciklusban még egy, az 1990. évi IV. törvény módosítására irányuló törvényjavaslat került a Ház elé. Szászfalvi László és Balogh László országgyűlési képviselők (MDF) önálló indítvány formájában - T/5440-es számon - 2001. november 14-én nyújtották be a kormány korábbi, áprilisban elutasított javaslatát. E javaslat a tárgysorozatba vételig jutott el 2001. decemberben, azonban további parlamenti esemény nem történt az indítvánnyal. (2002 tavaszán ért véget a vizsgált parlamenti ciklus.)
Ebben a ciklusban egyetlenegy kezdeményezés volt a törvény módosítására: 2005. november 29-én Szili Katalin (MSZP) és Tóbiás József (MSZP) képviselők terjesztettek elő törvényjavaslatot T/18679. számon. Az eddigiektől eltérően ezúttal nem az egyház nyilvántartásba vétele, illetőleg a visszaélések megakadályozása volt a módosítás iránya, hanem a törvénynek az állam és az egyház kapcsolatát szabályozó része egészült volna ki a következő mondattal: "Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az állam nyílt, átlátható és a kölcsönösség elvére épülő párbeszédet tart fenn az egyházakkal."[51] Javaslatukat egyrészt azzal indokolták, hogy az ún. vatikáni megállapodásban, valamint a másik három nagy egyházzal kötött megállapodásokban foglaltak megvalósítása szükségessé teszi a felek közötti párbeszéd fenntartását, és ezt a rendszeres dialógust általános érvénnyel a többi egyházra is kiterjesztették volna, másrészt az Európai Unió Alkotmányának létrehozásáról szóló szerződésre hivatkoztak, melynek egy szakasza "párbeszéd"-re ösztönözte a tagállamokat.[52]
A javaslatot tárgysorozatba vette ugyan az emberi jogi bizottság, általános vitára azonban nem tartotta alkalmasnak,[53] így nem került sor az indítvány érdemi tárgyalására. A módosítás ellenzői szerint a javaslat nem fogalmaz pontosan, továbbá értelmetlennek tartották a "nem létező európai Alkotmányra való hivatkozást", mivel szerintük ebben a kérdésben az Európai Uniónak amúgy sincsen kompetenciája.[54]
A legutóbbi ciklusban nem került a Ház elé módosító törvényjavaslat, csupán egy írásbeli kérdésben
- 146/147 -
vetődött fel a módosítás lehetősége. Szászfalvi László országgyűlési képviselő (KDNP) 2006. július 17-én kérdést intézett Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez "Az egyházi törvény módosítása" címmel. A képviselő a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvére hivatkozva kérdezte a tárcavezetőt: 1. Mi a véleménye a destruktív szekták rendkívül káros társadalmi tevékenységéről? 2. Van-e szándéka az egyházi törvényt módosítani ennek megakadályozása érdekében?
A miniszter válaszában kifogásolta, hogy a kérdést feltevő képviselő nem nevezte meg konkrétan, milyen magyarországi egyházat, egyházakat és milyen tevékenység alapján minősít destruktívnak, ennélfogva erre a kérdésre nem tud általánosságban válaszolni. Utalt arra, hogy mivel az 1990. évi IV. törvény módosításához kétharmados többség szükséges, a módosításra "akkor van mód, ha a koalíciós felek javaslatát az ellenzéki képviselők többsége is támogatja".[55]
A néhány hónapja megkezdett parlamenti ciklusban még nem terjesztettek elő javaslatot az 1990. évi IV. törvény módosítására. A Nemzeti Együttműködés Programja[56] határozati javaslat vitájában azonban Szászfalvi László közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár a következőket mondta: "Rendkívül fontos, hogy ebben a kormányzati ciklusban az egyházi törvényt felül kell vizsgálnunk, hiszen a nemzeti együttműködés rendszerében mi azokra az egyházakra számítunk, amelyek valóban egyházak, valóban egyházakként végzik a szolgálatukat, és nem pedig - kihasználva a törvény gyenge pontjait - kizárólag anyagi haszonszerzésre és a kedvezmények igénybevételére jöttek létre."[57] Várható tehát, hogy a 2010-2014 közötti országgyűlési ciklusban az 1990. évi IV. törvény módosítását kezdeményezni fogja a kormány.
Az elmúlt húsz évben az 1990. évi IV. törvény módosítására kilenc érdemi indítvány került az Országgyűlés elé. Ezek közül hármat a kormány nyújtott be (kettőt elfogadtak), a többi képviselői önálló indítvány volt. Az egyik elfogadott javaslat (1993) a katonai létesítményen belüli közösségi vallásgyakorlás, a másik (1997) pedig az egyház-finanszírozás új alapjai előtt nyitotta meg az utat. További hat (1993, 1998, 2000, 2001) törvényjavaslat az egyházak nyilvántartásba vételének és működésének szabályait módosította (szigorította) volna. Közülük az egyik a kormány által előterjesztett javaslat volt (2000), és bár a zárószavazásig eljutott, nem kapta meg a módosításhoz szükséges kétharmados többséget. Egy javaslat törvényben rögzítette volna az állam és az egyházak közötti párbeszéd intézményét (2005). A legutóbbi lezárt ciklusban mindössze egy képviselői írásbeli kérdés szólt a módosítás lehetőségéről (2006). ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] 1992. július 23-án készült el a javaslat, Dr. Balsai István igazságügyi miniszter volt az előadója.
[2] 60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.
[3] Alkotmány 8. § (4) bekezdés.
[4] Ld. a T/6409. számú törvényjavaslathoz fűzött indokolást.
[5] Az általános vitára való alkalmasságról a honvédelmi bizottság 1992. szeptember 9-én, az emberi jogi bizottság 1993. június 8-án, az alkotmányügyi bizottság pedig 1993. június 9-én döntött. Érdekes, hogy az alkotmányügyi bizottság már 1993. június 1-jén tárgyalt a törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványokról, holott még nem döntött az általános vitára való alkalmasságról.
[6] Az 1990. évi IV. törvény 7. §-át.
[7] Wachsler Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő a véleményét ezen a bizottsági ülésen ekként fejtette ki: "... [ A]bból, hogy ezt a tilalmat [a kollektív vallásgyakorlás törvényi tilalmát - K. Sz.] megszüntetjük, egyáltalán nem az következik, hogy bevezetjük a tábori lelkészi intézményt - illetve nagyon sok minden más is következhet belőle. Többek között következhet belőle például az, hogy a Honvédség szerződést köt az egyházakkal olyan módon, hogy ha valahol igény van erre, akkor a lelkészek bemehetnek; elvileg az is következhet, hogy mindenki kimegy, amikor a vallását akarja gyakorolni... [N]ehezen tudnám elképzelni, hogy a Honvédség mostantól kezdve nyilvántartásokat vezet, hogy ha vannak zsidó fiatalok, akkor tízesével legyenek együtt, hogy ezt meg lehessen oldani. Ugyanakkor azt gondolom - és itt érkeztem el a mondanivalóm lényegéhez -, hogy a probléma az - és azért tettem fel a kérdést az elején -, hogy nem gondolom, hogy ezt a kérdést, ami nyilvánvalóan olyan kérdés, amiről minden pártnak van vagy lesz véleménye, lehetséges más módon, mint törvényben szabályozni. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ezt a kérdést törvényben szabályozzák, mégpedig a honvédelmi törvényben. Egyáltalán nem vagyok tehát nyugodt, és ezzel nem akarom megbántani a Honvédelmi Minisztérium képviselőit, hogyha egy ilyen lényeges kérdést, a katonai szolgálattal összefüggő, alapvető fontosságú kérdést honvédelmi miniszteri rendeletben, határozatban - nem tudom, milyen formában - szabályoznak."
[8] Aranyos Zoltán református lelkész, minisztériumi főtanácsos.
[9] A honvédelmi bizottság ülésén felvetődött az is, hogy vajon a hivatásos rendőrök számára - és más munkahelyeken is - engedélyezik-e a közösségi vallásgyakorlást. Raffay Ernő, a HM politikai államtitkára ezzel kapcsolatban a következőt mondta: "A munkahelyi vallásgyakorlás kapcsán, én úgy tudom, hogy a Magyar Köztársaságban mindegyik munkahelyen engedélyezett a kollektív vallásgyakorlás. [A]zt szeretnénk elérni, hogy mint ahogyan minden más munkahelyen is, úgy a katonai szolgálatot teljesítők esetében is... ha úgy tetszik, munkahelyen - elég speciális munkahely - szintén gyako-
- 147/148 -
rolható legyen kollektíven." Fluckné dr. Papácsy Edit, az IM közigazgatási államtitkára képviselői felvetésre az alábbiakban összefoglalt szakmai álláspontot ismertette: "Minden jogot rendeltetésszerűen kell használni, rendeltetésszerűen kell élni vele. Teljesen természetes az, hogy ahol valamiféle korlátozás szükséges, ott valami speciális élethelyzetnek kell fennállnia. Akinek az életvitele olyan, hogy a munkahelyén kell töltenie bizonyos időt, de utána szabadon mozoghat, ott nyilvánvalóan nincs szükség különleges szabályozásra. Különleges szabályozásra ott van szükség, ahol az élethelyzet, amiben az illető él, akár önszántából, akár kényszerből, és most ismét a büntetés-végrehajtásra céloznék, de akár egészségi állapota miatt, mert olyan elesett, hogy szociális otthonban él és nem tud mozdulni, tehát ha az élethelyzete olyan, hogy nem tud ugyanúgy élni azzal az alapvető alkotmányos jogával, mint egy másik ember, akkor kell bizonyos szabályokat behozni, amelyek elősegítik alkotmányos jogának az érvényesülését, természetesen annak az élethelyzetnek megfelelően és olyan korlátozással... amely viszont nem haladja meg az élethelyzetből eredő szükséges korlátozást. Ha önök megnézik a hatályos törvényt, akkor abban találnak egy olyan passzust is, amely azt mondja, hogy az egyéni és közösségi vallásgyakorlást lehetővé kell tenni a szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben gondozottak és a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak számára is. Így tessék megközelíteni." Aranyos Zoltán református lelkész, minisztériumi főtanácsos ezzel kapcsolatban a következőket mondta el: "... [K]örülbelül két hónapja a Határőrség Országos Parancsnoksága meghívta az egyházak vezetőit egy tanácskozásra, és ott a Határőrség illetékes vezetői elmondták, mennyire várják, mennyire szükségesnek tekintik a katonai lelki gondozószolgálat megindulását, különböző, általunk is ismert okokra hivatkozva, ami főleg a déli határainkra jellemző. Végül: én ott voltam annak idején -legalább három évvel ezelőtt -, amikor a Belügyminisztériumban egy tanácskozás után az országos rendőrfőkapitány kiadta azt a rendelkezést, amely lehetővé teszi a büntetés-végrehajtó intézetekben a közösségi vallásgyakorlást. Érdekes módon ez arra is kitér, hogy a szolgálattevő rendőrök vagy foglárok is csatlakozhatnak a kultikus cselekményekhez."
[10] Wachsler Tamás (Fidesz), Iványi Gábor (SZDSZ), Mécs Imre (SZDSZ), Perjés Gábor (MDF), Inotay Ferenc (KDNP) és Szili Sándor (MSZP) nyújtották be azokat a módosító javaslatokat, melyekben eltérő módon ugyan, de a kérdés törvényi szintű szabályozását indítványozták. Ld. az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága 1993. június 1-jei ülésének jegyzőkönyvét.
[11] Mészáros István (SZDSZ), az emberi jogi bizottság alelnöke több kérdést is felvetett a kormány jelen levő képviselőinek. Elmondta többek között, hogy semmit nem tudnak a tábori lelkészség struktúrájáról, a katonai lelkészek jövőbeni státusáról ("részese lesz-e a fegyveres erőnek a tábori lelkész"), az egyházi autonómia érvényesüléséről, és arról, hogy milyen jogszabályok alapján áll majd fel a szervezet. Szóvá tette, hogy a Magyar Honvéd című lapból értesültek arról, hogy Tabódy István római katolikus kanonok, a HM Egyházi Irodájának szakértője "tartalékos vezérőrnagy" rangban áll, és a HM közigazgatási államtitkárával együttesen vettek részt Lourdes-ban a katonai zarándoklaton ("milyen jogszabály alapján?"). Ld. az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1993. június 8-án tartott ülésének jegyzőkönyvét.
[12] Érdekes, hogy a majdnem egy évvel korábbi honvédelmi bizottsági ülésen az hangzott el, hogy már - akkortól számítva - két éve folyik a szolgálat előkészítése, és már egy éve alkalmazzák az egyházi személyeket!
[13] Ld. az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1993. június 8-án tartott ülésének jegyzőkönyvét.
[14] Ld. az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága 1993. június 9-én tartott ülésének jegyzőkönyvét.
[15] Ld. az Országgyűlés bizottsági üléseinek jegyzőkönyveit.
[16] Ld. az Országgyűlés plenáris üléseinek jegyzőkönyveit.
[17] Ld. az 1993. évi LXXIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveget. Kihirdetve: 1993. július 17-én.
[18] Ld. erről az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága 1993. június 1-jén tartott ülésének jegyzőkönyvét, valamint a plenáris ülés 1993. július 13-ai ülése jegyzőkönyvét.
[19] 1993. évi CX. törvény 56. § (2) bekezdés c) pont. A törvény 1994. január 1-jén lépett hatályba, és 2005-ben helyezték hatályon kívül. E szakasz változatlanul hatályban maradt mindvégig. Ld. ehhez: Az új honvédelmi törvény megalkotása. In A honvédelem négy éve, 1990-94 (Budapest, 1994).
[20] 1996-ban a hivatásos állomány szolgálati viszonyáról született törvény (1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról), melynek 217. §-a rendelkezett a lelkiismereti és vallásszabadságról, a Tábori Lelkészi Szolgálatról.
[21] 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet a Tábori Lelkészi Szolgálatról.
[22] A megállapodást 1994. január 10-én kötötték Budapesten, és 1994. augusztus 12-én tették közzé. Ld. még: A honvédelmi tárca és az egyházak kapcsolata. In A honvédelem négy éve, 1990-94 (Budapest, 1994); A katonák jogállásáról. Háttér-információk - dokumentumok, 9. Országgyűlési Könyvtár. Összeállította: Draskovich Edina (Budapest, 1996. március).
[23] Ld. a későbbiekben a Hit Gyülekezetével kapcsolatos eseményeket. http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199911/alkotmanyellenes_miniszteri_tiltas.
[24] 970/B/1994. AB határozat a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról. Ld. Schweitzer Gábor Az állam és az egyház elválasztásának magyarországi szabályozása és gyakorlata című tanulmányát. In: A vallási diszkrimináció ellen - az esélyegyenlőség megteremtéséért. (Szerk. Dr. Köbel Szilvia) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest 2010. 105-111. o.
[25] Dr. Lukács Tamás (KDNP), dr. Salamon László (MDF), Kováts László (FKGP) és dr. Czoma László (független) képviselők voltak az előterjesztők.
[26] A parlamentben 1992-93 folyamán a költségvetés tárgyalásakor az egyházak hitéleti tevékenységének finanszírozása körül az ún. szektavita alakult ki, amelynek során négy vallási közösséget (Jehova tanúi, Egyesítő Egyház, Krisna Tudatú Hívők Közössége, Szcientológia Egyház) "destruktív szektá"-nak minősített az Országgyűlés, és erre hivatkozva nem kaptak támogatást.
[27] 1993. március 22-én (hétfőn) a plenáris ülésen megszavazták ugyan a törvényjavaslat sürgős tárgyalását, több plenáris esemény nem történt a ciklusban. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 1993. április 6-i ülésén tárgyalta az indítványt.
[28] 19. § (2) bekezdés.
[29] http://www.hetek.hu/fokusz/199905/ki_all_az_orulet_hataran.
[30] Fodor Gábor (SZDSZ) mondta ezt, az 1997. október 22-i plenáris ülésen.
[31] Ezt Mészáros István László (SZDSZ) alelnök fogalmazta meg, de hasonlóképpen érvelt István József (FKGP) képviselő is: ".. .[N]ekünk az a nagy félelmünk, hogy a 4924. számú törvényjavaslatban sok olyan kitétel, lehetőség van, amelynek alapján újra és újra egyezkednie kell a jövőben is az egyházaknak és a mindenkori kormányzat felelős vezetőinek... Én legalábbis úgy ítélem meg a törvény átolvasása és tanulmányozása közben, hogy itt sokkal több egyeztetésre lesz szükség, mint az eddigiekben." Ld. az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1997. október 8-ai ülésének jegyzőkönyvét.
- 148/149 -
[32] Ld. az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1997. október 8-i ülésének jegyzőkönyvét. Már itt elhangzott az a kritika is, hogy a Szentszékkel kötött megállapodáshoz igazítják az általános hatályú egyház-finanszírozási törvényt, amelynek előkészítésébe nem vonták be a többi egyházat, és nem is veszik figyelembe a többi egyház eltérő struktúráját.
[33] 19. § (2) bekezdés.
[34] Hajdú Zoltán a következőket mondta a plenáris ülésen: ".. .[E]gy nemzetközi megállapodás szolgált alapul a törvényalkotáshoz, és nem a belső törvények megalkotása alapján került sor az Apostoli Szentszékkel rögzített megállapodásra. [K]ívánatosabb lett volna, ha ez fordítva történik. Alapvetőnek tartjuk a parlament törvényhozási szuverenitását. Ez azt jelenti, nem értünk egyet a törvényalkotót bármilyen tekintetben determináló, korlátozó szándékkal vagy ténnyel." Győriványi Sándor így fogalmazott a plenáris ülésen: "A T/4924. számú törvényjavaslat [az egyház-finanszírozási törvényjavaslat - K. SZ.] a kormánynak a Szentszékkel kötött megállapodásában rögzített, az egyházi támogatás bizonyos rendjét és módját ismerteti. Természetszerű, hogy ez a megállapodás csak akkor hajtható végre, ha a törvényi feltételei is megteremtődnek, hiszen a kormánynak nem volt a feltételek megállapításához törvényes alapja. Az is természetes, hogy csak olyan törvénybe foglalt rendszer képzelhető el, amelyik valamennyi egyházra érvényes, hiszen nyilvánvaló, hogy bármilyen megkülönböztetés demokratikus körülmények között megengedhetetlen. Mindezeknek megfelelően az Országgyűlésnek kevés lehetősége van arra, hogy valóban maga alakíthassa ki a finanszírozás rendszerét... A katolikus egyház tekintetében ez a kérdés végső soron rendeződött. Az egyéb egyházak esetében azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. A megoldást, amelyet végül is a Szentszékkel kötött megállapodás elfogadott - bár hosszú tiltakozás és vita után -, az egyéb egyházak pedig kénytelenek tudomásul venni..." Németh Zsolt (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a "protestáns egyházak a korábbinál jóval alacsonyabb arányban fognak részesedni a költségvetésből, az egyházakat illető pénzekből". Rámutatott, hogy a "zsinat-presbiteriánus elv a protestáns egyházakban az egyházak helyi közösségei számára nem csupán egy jogi kérdés, hanem a tulajdon struktúráját is ez határozza meg", ezért szerinte "indokolt lenne, hogy valamilyen típusú különmegállapodás szülessen a református és az evangélikus egyházzal is, mint ahogy megszületett. a katolikus egyházzal a megállapodás".
[35] Mészáros István László (SZDSZ) a plenáris ülésen Kossuth Lajos Turinban, 1871. január 12-én kelt írásából idézett: "Aki azt mondja, én felmondom a függést az államnak, nem tűröm semmi rendelkezését, semmi avatkozását, annak azt is kell mondania, hogy de nem is veszek igénybe semmi javadalmat, semmi ellátást az államtól."
[36] Bár a T/4868. számú törvényjavaslat beterjesztésére előbb került sor, mint a kormány javaslatának benyújtására, a Házszabály értelmében a kormány ugyanazon tárgyat érintő javaslatát előbb kell tárgyalni, mint a képviselői önálló indítványt. A javaslatot tárgysorozatba vették, de végül nem tárgyalták. Ld.: http://www.parlament.hu/iromany/04868ir.htm.
[37] 1990. február 9.
[38] A finanszírozással kapcsolatos törvényjavaslatokat módosításokkal fogadta el az Országgyűlés.
[39] Ld. a fentiekhez az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1997. október 8-i ülésének, valamint az 1997. október 22-i, november 4-i, 11-ei, 25-i és december 2-i plenáris ülések jegyzőkönyveit. Az elfogadott jogszabályok megjelentek a Magyar Közlöny 1997/110. számában.
[40] Dr. Semjén Zsolt (MDF), Dr. Medgyasszay László (MDF), Lezsák Sándor (MDF).
[41] Az indokolásban még ezt olvashatjuk: ".Az európai joggyakorlatot tekintve megállapítható, hogy szinte minden országban figyelembe veszik azt a tényt, hogy egy adott egyház egy történelmi, kulturális örökség része. Az európai modellek alapvetően abban különböznek a történelmi előzmény nélküli amerikai modelltől, hogy a jogállamra jellemző hitelvek diszkriminációjának tilalma nem jelenti azt, hogy a történelmi, kulturális, szociológiai tényeket a jogalkotásban ne vennék figyelembe..." Ld. a T/5441. számú képviselői önálló indítványhoz fűzött általános indokolást.
[42] Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának 1998. február 18-i ülése.
[43] Ld. T/2950. számú iromány.
[44] Ld. T/3598. számú iromány.
[45] Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának 2001. február 6-i ülésén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) illetékes főosztályvezetője, Schanda Balázs felolvasta a Legfőbb Ügyészség szakmai álláspontját: "Az ügyészi keresetindításra vonatkozó, jelenleg hatályos törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban felhívom a figyelmet... arra, hogy a kereset benyújtásához szükséges tényállás megállapításához az ügyészségnek nincs kellő törvényes eszköze."
[46] 2000. december 5-én benyújtott, T/3122/640. számú kapcsolódó módosító javaslat.
[47] Ld. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 103. § (3) bekezdését. Ez a szakasz az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvényt módosította oly módon, hogy meghatározta: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerinti adomány, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerinti közcélú adomány utáni kedvezmény igénybevételére jogosító igazolás kiállítására az az egyház jogosult, amely a fentiekben ismertetett feltételek egyikének megfelelt.
[48] Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának 2001. február 7-i ülésén Avarkeszi Dezső képviselő (MSZP) a következőket mondta: "Ezzel mintegy utólag próbálnák legitimálni azt a sajnálatos módon a parlamenti többség által elfogadott, súlyosan alkotmánysértő rendelkezést, amelyet a költségvetési törvény vitája során Sasvári Szilárd képviselő úr nyújtott be, megkerülve egyébként akkor a parlamenti vita lehetőségét, és amely súlyosan diszkriminál a kisebb egyházak, felekezetek vonatkozásában."
[49] Ld. az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 2001. február 6-án tartott ülésének a jegyzőkönyvét. Ld. még http://www.bibotarsasag.hu/Bibo%20Web%20Folder/bibo/eloadasok/allam.html; http://www.majsaitamas.uni.hu/keret.cgi?/agorafinanszszoveg2003okt.htm; Schanda Balázs: Tapasztalatok a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításával kapcsolatban. http://ocipe.hu/hirek/schanda.htm.
[50] Ld. Az Országgyűlés 2001. február 14-i, március 27-i, március 29-i, valamint április 14-i ülésnapjainak jegyzőkönyveit.
[51] A törvény 15. § (1) bekezdése egészült volna ki az idézett mondattal. Ld. T/18679. számú iromány.
[52] A szerződést 2004. december 23-án erősítették meg országgyűlési határozattal [133/2004. (XII. 23.) OGY határozat].
[53] Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának 2005. december 6-i ülése.
[54] Ld. T/18679/1. számú iromány, bizottsági ajánlás általános vitához. Ld. még: Szále László: Ha Isten nem volna - Egyház és állam másfél évtizede a Magyar Köztársaságban (Budapest, 2006).
[55] Ld. K/731. számú írásbeli kérdés, és az arra adott válasz.
[56] Ld.: H/47. számú országgyűlési határozati javaslat.
[57] Elhangzott 2010. május 25-én, a plenáris ülésen. Ld. http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=39&p_uln=7&p_felsz=32&p_szoveg=&p_felszig=32
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi tanácsadó, Országgyűlés Hivatala.
Visszaugrás
