A büntető-jogalkotás egyik alapkérdése, hogy mely magatartások vonjanak maguk után büntetőjogi felelősséget. A döntési folyamatot számos tényező vezérli, mint például a nemzetközi jogi standardok, vagy az államnak az egyes alapjogokra vonatkozó jogvédelmi kötelezettsége, a szükségesség és arányosság alkotmányos zsinórmértéke, amely tényezőkről azonban tételes lista nem áll rendelkezésre.[1] A kriminalizáció értelmében egy adott társadalmi probléma lényegileg bűncselekmény, ami szükségessé teszi a büntető igazságszolgáltatás által az adekvát szankció alkalmazását. Tágabb értelemben kiterjed további, a bűnözéssel analóg módon értelmezett helyzetre, amelyre nézve büntetőjogi vagy ahhoz hasonló következményeket tartanak indokoltnak. A felfogás általában hangsúlyozza a személy felelősségét, sőt vétkességét, a megoldás melletti érvek pedig inkább a szimbolikus racionalitást, mint a valóban változást jelentő célracionalitást hangsúlyozzák.[2] Ezzel szemben - Peter Conrad gyakran idézett meghatározása szerint - a medikalizáció azt a modern tendenciát jelenti, melynek során egy alapvetően nem orvosi problémát orvosi szempontból szemlélnek, orvosi fogalmakkal és az orvostudomány nyelvezetét használva írnak le, az orvostudomány magyarázó elveit használva értenek meg és orvosi beavatkozásokkal próbálnak megoldani ("kezelni").[3] Napjainkban nemcsak az életproblémák, hanem a devianciák is medikalizálódnak, melyek egyre kevésbé puszta szabályszegésnek, ezzel párhuzamosan egyre inkább betegségnek minősülnek. Conrad szerint egy deviancia akkor medikalizálódik, ha a kontrollálását célzó korábbi erőfeszítések csődöt mondtak, ha létezik valamiféle orvosi beavatkozás (legtöbbször gyógyszer), mely a kontrollálására alkalmasnak látszik, s végül, ha a medicina hajlandó a deviáns viselkedést betegséggé minősíteni. A deviancia medikalizálása egyben kontrollálásának technológiai formáját valósítja meg.[4]
Jogászként az értekezés elsődleges célkitűzéseként fogalmazódott meg a pedofília fogalmának tisztán jogi eredetű vizsgálata. Azonban a vonatkozó szakirodalom áttekintésének eredményeként hamar felismerésre került, hogy a kapcsolódó diszcíplinák elemzése, érintőleges kutatása is szükségessé válik, ugyanis a pedofília fogalma nem jelenik meg sem büntető törvényi tényállásban, sem pedig a büntetőjogi dogmatikában. A büntetőjogban a pedofília a gyermekkorúak, vagy kiskorúak sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel állítható párhuzamba, azonban látni fogjuk, hogy azzal mégsem azonosítható fogalom. A pedofília eltérő jelentéstartalmakat hordoz a különböző tudományágak körében, így egyszerűen fogalmazva; mást jelent az általános orvosnak, mást a szakorvosnak (pszichiáter) és mást a büntetőjogásznak. A fogalom napjainkban nem csak a jogászok és az orvosok, hanem a társadalom érdeklődésének középpontjában is áll. Ugyanis a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazásokat, valamint a kiskorú és felnőtt korú közötti szexuális kapcsolatot a társadalom átfogóan "pedofília" néven illeti és az ilyen magatartás mala per se, önmagában rossz, a közösségi együttélés alapvető normáit sértő cselekedet, ezért az társadalmi-politikai környezettől függetlenül szigorú büntetéssel sújtandó.
Jelen értekezés nem tisztán "jogi", azaz nem pusztán a vonatkozó jogszabályi háttér, joggyakorlat és jogi dogmatika elemzésén keresztül íródott, hanem egy társadalmi jelenség valamennyi aspektusát kívánta vizsgálni, mivel ez elengedhetetlennek bizonyult a címben szereplő kérdésben történő állásfoglaláshoz: a pedofília büntetendő vagy kezelendő?"
A pedofília fogalmának vizsgálata során szükségessé vált az orvostudományi, illetve pszichológiai szakirodalom által leírtak elemzése, értelmezése és azokból a bizonyos jogi jelentőséggel bíró tények kiszűrése. A szakirodalom felkutatása során megállapításra került, hogy a pedofília fogalmának pszichiátriai és (igazságügyi) orvos-szakértői fejtegetései leginkább a külföldi - angol, amerikai - szakirodalomban jelennek meg. Fontos kiemelni, hogy a pedofília más, nem jogi diszcíplinákban megjelenő fogalmának - megfelelő szintű hozzáértés hiányában - kutatásmódszere kizárólagosan a leírásra korlátozódott kritikai megfogalmazások, értékelések nélkül. Azonban ez nem befolyásolta azt, hogy a szakirodalomból a büntetőjogilag lényeges megállapítások, az értekezés szempontjából előre mutató, releváns tények szerepeltetésére sor kerüljön.
- 655/656 -
A pedofília kezelésének kapcsán elengedhetetlen megemlíteni a büntető-jogtudományban már megjelent treatment-ideológiát. Ugyanis, a bűnelkövetők javítását, nevelését célzó törekvések sosem voltak idegenek a büntetés-végrehajtásban. A II. világháborút követően az amerikai Donald Clemmer, Gresham Sykes és Erving Goffman adtak fogalmi keretet a börtön világának jobb megismeréséhez, mely azt a felismerést hozta magával, hogy a börtön olyan személyiségromboló intézmény, mely több szempontból diszfunkcionális.[5] Ezzel párhuzamosan az időszakban ugrásszerűen fejlődtek a különböző társadalomtudományok - így a pszichológia, a szociológia - valamint az orvostudományon belül a pszichiátria, mely azt a feltételezést hozta magával, hogy mindezek eszköztartalmával az ember viselkedése megváltoztatható. Ez vezetett az ún. treatment-ideológia megszületéséhez, melynek alaptétele szerint a kriminális viselkedés oka a személyiségben rejlik, így arra nem büntetéssel, hanem kezeléssel kell hatni.[6] A tanok a modernizmushoz és a pozitivizmushoz köthetőek. Az e tárgykörben született források jelentős része az olasz antropológiai iskola képviselői, Lobroso, Ferri és Garofalo tanait tekinti meghatározónak. A pozitivizmus - legyen az akár biológiai, pszichológiai vagy szociológiai - abban jelentett paradigmaváltást a klasszikus iskola tanaihoz képest, hogy a tettes - és nem a tett - került a figyelem középpontjába. Így a klasszikus irányzat racionálisan döntő és tettéért teljes körű felelősséget viselő bűnelkövetője helyébe egy befolyásán kívül eső külső és belső tényezők által determinált ember képét rajzolta. Úgy vélték, hogy a bűnelkövetés hátterében olyan biológiai, társadalmi és/vagy lélektani tényezők állnak, amelyekre az egyénnek nincs hatása és amelyek meghatározzák, "eldöntik" a viselkedését.[7] Az ennek keretében végzett egyes terápiás beavatkozások kényszerjellege, valamint az azokkal kapcsolatos etikai és a fogvatartottak emberi jogaival kapcsolatos fenntartások és aggályok eredményeként a medikális modell az 1960-as évektől kezdődően megkérdőjeleződni látszott és az 1970-es években krízisbe került, amely az Egyesült Államokból indult, majd Európába is begyűrűzött. Gönczöl szerint; "A nyugati világban, különösen az észak-amerikai kontinensen pánikhangulat alakult ki a büntetőpolitika csődje miatt".[8] Tovább mélyítették a kétségeket azok az empirikus kutatások, melyek a kezelések eredménytelenségét bizonyították.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
