1. Romániában, közvetlenül az 1989 decemberében bekövetkezett társadalmi-gazdasági fordulat után - a jogrendszer gyökeres átalakítására irányuló intézkedések között - a Kereskedelmi Törvénykönyvet[1] hivatalosan ismét hatályos, alapvető jogforrásnak nyilvánították.[2] Ily módon, hagyományos "pilléreire" épülve, újra életre kelt az eredeti román magánjog: e pillérek egyfelől az 1864-es Polgári Törvénykönyv[3], másfelől az 1887-es Kereskedelmi Törvénykönyv. Ennek megfelelően, sok más ország jogrendszeréhez hasonlóan a jelenlegi román jogrendszerben is a polgári jog képezi az általános magánjogot (ius generale), amelyet kiegészít a kereskedelmi jog mint különös magánjog (ius speciale)[4].
- 245/246 -
A Kereskedelmi Törvénykönyv "rehabilitálása" nem jelentette a jelenkori román kereskedelmi jog létrehozatalának betetőzését, hanem épp ellenkezőleg, e folyamat megindulását, amely most is kibontakozóban van. Kétségtelenné vált ugyanis, hogy - bármennyire modern és időtálló[5] - a több mint száz éves Kereskedelmi Törvénykönyv nem mindenben alkalmas a XX. század végén és a XXI. század elején létező romániai piacgazdasági viszonyok szabályozására. Ezért már 1990 elejétől megindult a jogalkotási folyamat, amelynek eredményeként, a különböző kereskedelmi tevékenységek szabályozása céljából több kereskedelmi szaktörvény lépett életbe. Mi több, az új szaktörvények nem egy esetben hatályon kívül helyezték a Kereskedelmi Törvénykönyv egyes előírásait, sőt nagyobb részeit is.[6]
Mindezek után úgy tűnt, hogy a Kereskedelmi Törvénykönyv fokozatosan háttérbe szorul, elveszti gyakorlati hasznát és szerepe csupán jelképes lesz a jelenkori román kereskedelmi jogban. Valójában nem ez történt, mivel a Kereskedelmi Törvénykönyv eredeti szerepe és jelentősége érintetlen maradt, de világosabbá vált kerettörvény jellege, amelyhez igazodtak a szaktörvények. Ez ugyanakkor a kereskedelmi jog tagozódását is jelenti: egyrészről létezik az általános kereskedelmi jog (amelyet a Kereskedelmi Törvénykönyv testesít meg), másrészről pedig a kereskedelmi jogi szabályzatok alkotta különös kereskedelmi jog (amelynek közvetlen forrásai a kereskedelmi szaktörvények, általános - vagy közvetett - forrásuk a Kereskedelmi Törvénykönyv, amelyet a szaktörvények konkretizálnak, ill., esetenként, kiegészítenek)[7]. Ekképpen a Kereskedelmi Törvénykönyv képviseli az elsődleges, vagy alapjogágat (a hagyományos és általános kereskedelmi jogot)[8], a kereskedelmi szaktörvények pedig a másodlagos vagy származékos kereskedelmi jogágakat, a különböző kereskedelmi tevékenységeknek megfelelően, amelyek kellő önállósággal rendelkeznek.[9]
- 246/247 -
2. A származékos kereskedelmi jogágak legmarkánsabbjai közé tartozik a fuvarjog. Megkülönböztetett jelentősége elsősorban szabályozása tárgyából következik, mivel ezt - mind nemzet-, mind világgazdasági szempontból döntő fontosságú ún. közfuvarozás (közcélú vagy közérdekű fuvarozás) képezi. Vagyis azon jogi szabályozásokról van szó, amelyek az állam határain belül és azokon kívül, a közönség számára végzett olyan áru- és személyfuvarozásra vonatkoznak, amelyet fuvarozási szerződések alapján a szárazföldi, vízi és légi fuvarozásra[10] szakosodott, hivatásos közfuvarozók mint vállalkozók bonyolítanak le, tőkehaszon elérése céljából.
Ahhoz, hogy a jelenkori fuvarjog lényegét kellőképpen értékeljük, figyelembe kell venni, hogy a közfuvarozás - bár a legkorszerűbb műszaki vívmányokkal párosul - évezredekre visszamenő hagyományokkal rendelkező sajátos kereskedelmi tevékenység, ami tükröződik annak jogi szabályozásában is.
A közfuvarozás jogi szabályozásának kezdetét az emberiség legrégibb törvényhozói alkotásaiban lelhetjük meg, nevezetesen Hammurabinak, a babilóniai birodalom megalapítójának a Kr e. 1792-1750 között kidolgozott törvénykönyvében.[11] Beszédes tény, hogy csak az alapvető gazdasági-társadalmi viszonyok szabályozására szorítkozó törvény 282 cikkelye között megtalálhatók a hajófuvarozást mint önálló kereskedelmi tevékenységet szabályozó cikkelyek, amelyek olyan sarkalatos kérdésekre tértek ki, mint a fuvardíj megállapítása, a fuvarozó felelőssége, a kárviselés.
A kereskedelmi fuvarozás életbevágó fontosságát[12] ismerte el a római jogban a kimondottan ennek a tevékenységnek szentelt Lex Rhodia de iactu mercium (= az áruk kidobásáról szóló rhodosi törvény).[13] Ennek megkülönböztetett jelentőséget az kölcsönöz egyfelől, hogy az ókori görög (Rhódosz-szigeti) tengerhajózási szabályokat vette át, bizonyítékául annak, hogy "fuvarjog" már az ókorban is létezett, másfelől előremutató szabályozása, ugyanis a fuvarozás során keletkezett, nem szándékosan vagy hanyagságból okozott károk viselésének e "törvénybe" foglalt szabályait a jelenkorban is alkalmazzák, azáltal, hogy
- 247/248 -
a modem magánjogi törvénykönyvek (köztük a román Kereskedelmi Törvénykönyv) szövegében szerepelnek, tehát tovább élnek.[14]
Fuvarozási jogszabályok a középkorban is léteztek, de nem írott törvények formájában, hanem mint szokásjog, amely főleg a Hansa-szövetségbe tartozó tengeri kikötővárosokban, valamint a nagyobb földközi-tengeri és atlanti-óceáni kikötőkben kristályosodtak ki. Ezeket később kodifikálták,[15] és jelentős befolyást gyakoroltak az első fuvarozást szabályozó törvények kidolgozására.[16]
A tőkés termelési viszonyok fokozatos kialakulásával és megerősödésével, az árutermelés és forgalom fellendülésével számottevő fejlődés következett be a közfuvarozásban (elsősorban az árufuvarozásban), amely egyre inkább részesült az ipari forradalom vívmányaiból.[17] Ez a folyamat természetesen a fuvarjogban is éreztette jótékony hatását azáltal, hogy újabb fejlődési szakasz kezdődött el, amelynek lényeges megvalósítása a közfuvarozás szabályozásának befoglalása a XIX. században megjelent kereskedelmi törvénykönyvekbe, kezdve az 1808-ban életbe lépett francia Code de commerce-szel. Ez történt a román fuvarjog esetében is, annak következtében, hogy a fuvarozási szerződés általános szabályozásának a román Kereskedelmi Törvénykönyv külön részt szentelt (a 413-441. cikkelyeket tartalmazó XII. címet). Ezáltal hivatalos elismerést nyert, hogy a közfuvarozás különálló, saját léttel rendelkező kereskedelmi tevékenység. Ez annak a ténynek törvényi elismerését jelenti, hogy az árufuvarozás, bár szorosan összefügg az árukereskedelemmel, ettől külön létezik, mint nem anyagi tartalmú, ún. "láthatatlan" kereskedelem, amelynek tárgya nem maga az áru (az utasszállítás esetében pedig a személy), hanem az áruval (személlyel) kapcsolatos szolgáltatás - azok térbeli mozgatása - amely tőkehasznot eredményez a fuvarozási vállalkozó javára.[18] Ebből a tényből ered a közfuvarozó alapvető kötelezettsége az áru (ill. az utas) épségének biztosítása. Az áru a fuvarozó számára olyan értelemben érinthetetlen, hogy sem jogi, sem fizikai szempontból nem változtathatja meg annak eredeti állapotát (nem idegenítheti el, nem alakíthatja át), csupán a térben elfoglalt helyét változtathatja meg a fuvarozási szerződésnek megfelelően.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
