Noha a probléma egyáltalán nem új keletű, a bírósági eljárások során máig tapasztalhatjuk, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó munkavállalók - a köznyelvben gyakran - ún. "kockázati" illetménypótlékként[1] emlegetett jogosultságának megállapítása sok esetben nehézségekbe ütközik. Ennen alapját döntően olyan értelmezési komplikációk okozzák, amelyek elsősorban a Kjt. 72. § (1) bekezdésének szövegezéséhez, másodsorban pedig az alkalmazni kívánt rendelkezés mögöttes, munkavédelmi szakmai jelentéstartalomhoz kapcsolódnak.
Vagyis: az említett rendelkezés megfogalmazása nem kellően pontos, a meglévő textus pedig nem, vagy csak bizonyos korlátokkal és meghatározott összefüggésben tekinthető egzakt feltételnek. Véleményem szerint a jogalkalmazás gyakorlatában az említett okok egyike sem jelenthet elfogadható indokot arra, hogy konkrét bírósági eljárásokban egy bizonytalan hipotézisen alapuló tényállásra objektív rendelkezést határozzanak meg.
Írásomban az említett Kjt. szerinti rendelkezés háttérszabályozásának olyan releváns elemeit és a munkavédelmi szabályozás néhány olyan alapelvét kívánom bemutatni, amellyel reményeim szerint részben feloldhatom a fenti illetménypótlékra való jogosultság kérdésének dilemmáit, és segíthetem a helyes szakmai alapokon nyugvó döntéshozatalt.
1. Bevezető gondolatok
2. Miért szükséges a "kályhától" indulni?
3. A munkahelyi egészségvédelem szakmai és jogszabályi változásai
3.1. Az egészségi ártalmak és az egészségkárosító kockázat fogalmi különbségei
3.2. Az egészségkárosító kockázatokhoz kapcsolódó kifejezések és fogalmak munkavédelmi jelentéstartalmáról
3.3. Egészségkárosító kockázatok - Mindig volt, mindig lesz (de "nulla" sose lesz)
3.4. Az egészségkárosító kockázatok mértéke: a félreértés félreértése
3.5. Jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok köre - Joggyakorlat egy rendellenes metamorfózis után
3.6. Egészségkárosító kockázatok versus pénzbeli megváltás tilalma - Kavics a cipőben?
3.7. A megelőzés alapvetéseiről - Útválasztás helyett határátlépés?
4. Szakértői véleményezés korlátai az illetménypótlék megalapozottságának megítélésében
5. Összegzés - A változtatás szükségszerűsége
A Kjt. megfogalmazásában "[a] közalkalmazott illetménypótlékra jogosult, ha foglalkoztatására munkaideje legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy a védelem csak egyéni védőeszköz olyan állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely a közalkalmazott számára fokozott megterhelést jelent."[2]
Az idézett normaszöveg részletesebb elemzése előtt fontosnak tartom az általam irányadónak gondolt szabályozást és alapelveket meghatározni (amelyek a további érvelés mintegy fundamentumaként szolgálnak):
a) a Kjt. általános háttértörvényeként a hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt (a továbbiakban: Mt.), illetve az azt megelőző munkajogi szabályozást,[3] speciális háttérjogszabály(ok)ként pedig a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt (a továbbiakban: Mvt.) és a hozzá kapcsolódó munkavédelmi tárgyú, egészségvédelmi szabályozás rendelkezéseit tekintem;[4]
b) a különböző bírósági eljárások és jogesetek kapcsán többször megfogalmazott megközelítés[5] értelmezési kereteit
- 33/34 -
elfogadom és használom. Eszerint egyfelől annak megállapítása, hogy a munkavállalókat érő egészségkárosító kockázati tényezők közül melyek azok, amelyek a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt illetménypótlékot megalapozzák, jogkérdésnek minősül. Következésképpen nem bármely kockázat, hanem csupán a valamely jogszabályban rögzített egészségkárosító kockázatok vehetők figyelembe. Másfelől pedig az egészségkárosító kockázat(ok) fennállásának és mértékének megállapítása olyan szakkérdés, amit kizárólag szakmai alapon és/vagy szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni;[6]
c) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető követelményeinek, továbbá az ehhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek meghatározása az állam feladata;[7]
d) a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit[8] és felelős mindezen követelmények megvalósításáért;[9]
e) munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a munkavállaló egészségét, testi épségét ne károsítsa;[10]
f) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat;[11]
g) a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában előírt feltétel teljesülésének megállapítása a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok okszerű mértékének (szintjének) megítélése nélkül nem lehetséges.
Esetünkben "kályhán" a munkavédelmi eredetű és tárgyú szakmai alapelveket, megközelítéseket és szabályozást értem. A válasz lényegében két, egymással szorosan összefüggő okból ered. Egyrészt azért, mert a közszférában dolgozók egészségi ártalomnak való kitettségén, majd az egészségkárosító kockázatok fennállásán alapuló illetménypótlék szabályozása[12] mind a hatályos, mind az azt megelőző megfogalmazásokban soha nem volt önmagában értelmezhető az aktuális munkavédelmi szabályozás keretrendszere nélkül. Másrészt pedig azért szükséges a "kályhától" indulni, mert az egyes időszakok során a "kockázati illetménypótlék" háttérszabályozásának fogalmi változásai lényegében a munkahelyi egészségvédelem szakmai fejlődésének - és változásának - fázisait tükrözik, amit a különböző megközelítések és határértékek munkavédelmi előírásokban történő megjelenése követett.
Másképpen fogalmazva, a munkahelyi egészségvédelem fejlődése - amely érthető módon rendkívül sok témakört (kóroki tényezőt) ölel fel - nem egy egységes módon végbemenő, koherens folyamat, amelyben az egészégkárosító kockázatok általánosan és azonosan megítélhetők. Épp ellenkezőleg, ez egy olyan szakmai evolúció, amelyben különféle kóroki tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak - esetenként évtizedes - üzemegészségügyi tapasztalatai, munkahigiénés vizsgálatai[13] alapján, egymástól eltérő módon és fejlődéssel alakultak ki a különböző elemzési módszerek, az egyes kockázattípusok megítélésének rendszerei, illetve az egészségvédelem prevenciós metódusai.
Utalva az említett egészségvédelem szakmai fejlődésére, szükséges kifejteni, hogy a bevezetőben citált "kockázati" illetménypótlékra való jogosultságot miért nem célszerű - és néha nem is lehetséges - kizárólag a hatályos jogszabályi rendelkezések nézőpontjából megítélni. Voltaképpen azért, mert a jelenkori szabályozással adekvát jelentéstartalmú jogszöveg sajnos már a hatálybalépése pillanatában,[14] majd a későbbi pontosítással[15] együtt is nehezen volt alkalmazható. Ennek oka az, hogy bár az adott illetménypótlék juttatásának célja - több mint harminc éve - mindvégig közel azonos maradt, azonban annak szakmai alapja, és a hozzá kapcsolódó jogszabályi háttér összességében legalább háromszor jelentősen megváltozott. A jogalkotás furcsa paradoxona és egyben mulasztása, hogy miközben az egészségvédelem módszereivel együtt a mögöttes munkavédelmi háttérszabályozás többször változott, eközben a Kjt. "kockázati" illetménypótlékra vonatkozó szövegezése lényegét tekintve szinte érintetlen maradt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
