1. A "korszerű ítélet paradoxona"[1] miatt a tudomány fogalmának és feladatának bevezetőként való tisztázása a jelen tanulmány kereteit meghaladó vállalkozás lenne, ezért az egyszerűség kedvéért a tanulmány a tudományt, az emberi tudás szisztematikus, igazolt (vagy annak vélt) ismeretekre épülő rendszereként értelmezi, mely értelmezés mentén a hazai jogszabályi környezet ismeretére összpontosít.
Ahhoz azonban, hogy megértsük a hazai szabályozás, így elsősorban az Alkotmány, majd az Alaptörvény vonatkozó szakaszainak "evolúcióját", elengedhetetlen azon (főbb) nemzetközi jogi dokumentumok, különösen az ENSZ égisze alatt létrejött egyezmények áttekintése, amelyek a második világháborút követően döntően hozzájárultak az emberi jogok, így a kulturális és szociális jogok elfogadottságához és elterjedéséhez világszerte. A tudományos kutatás szabadsága e dokumentumok közül elsőként az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 27. cikkében jelenik meg 1948-ban akként, hogy minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez, továbbá, hogy mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez. Ezen alapvetések és ezekhez kapcsolódóan további szabadságjogok jelennek meg áttételesen az Emberi Jogok Európai Egyezményében (1950) és annak Első Kiegészítő Jegyzőkönyvében (1952), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (1966), valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (1966).
2. Ami a hatályos hazai szabályozást illeti, a felsorolt egyezményekkel összhangban, azok nyomán az Alaptörvény X. cikkében deklarálja a tudományos kutatás és a művészeti alkotás szabadságát továbbá - a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében - a tanulás és a tanítás szabadságát. A X. cikk második bekezdése egyértelművé teszi, hogy tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére így kizárólag a tudomány művelői jogosultak. A harmadik bekezdés külön nevesíti a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) és a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA), valamint utal arra, hogy a felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket és gazdálkodásukat törvény szabályozza. Ez utóbbi, a felsőoktatási intézmények önállóságára utaló mondatrész szoros összefüggésben áll a felsőoktatási minőségügyi kormányrendelet azon passzusával, mely alapján felsőoktatási képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység mint felsőoktatási alaptevékenység minőségének biztosítása - a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (Nftv.) meghatározott keretek között - elsődlegesen a felsőoktatási intézmény feladata és felelőssége.[2]
3. A felsőoktatás és a tudomány szerves kapcsolatban áll egymással, elsőként azonban - az Alaptörvény logikáját követve - vizsgáljuk meg alaposabban a tudományos élet viszonyát az MTA-val.
Az MTA a magyar tudomány legfőbb szerve, jogállását, feladatait, felépítését és irányítását külön törvény szabályozza.[3] A szervezet jogalanyisága kapcsán a törvény rögzíti, hogy az MTA önkormányzati elveken alapuló köztestület, ami a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el. A köztestületet akadémikus (az MTA rendes tagjai és levelező tagjai) és nem akadémikus tagok alkotják. A függetlenség egyik garanciájaként jelenik meg a törvényben, hogy mint köztestület közfeladatainak ellátását érintő jogszabályok, állami programok és intézkedések előkészítésekor az MTA véleményét ki kell kérni.
4. E helyütt nem mehetünk el szó nélkül az MTA és kutatóintézeteinek szervezeti struktúráját célzó átalakítások, törvényi módosítások mellett, melyek nagy visszhangot keltettek a hazai és a nemzetközi médiában egyaránt. A változtatásokat ennek nyomán petíciók és tüntetések kísérték. Az intézkedések ellen Lovász László, az MTA elnöke 2019. szeptember 3-án, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján alkot-
- 336/337 -
mányjogi panaszt nyújtott be, a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi LXVIII. törvény (Módtv.) 3. § (3) bekezdése, 10. §-a, valamint 35. §-a, abba foglaltan a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (KFItv.) módosított 46. § (1) bekezdése ellen, mert álláspontja szerint e módosítások sértik az Alaptörvény XIII. és X. cikkét.
A törvénymódosítási javaslat indoklása alapján a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése, többek között az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács létrehozása által. Az alkotmányosságot illető kérdésben, mivel az Alkotmánybíróság a Lovász László által benyújtott alkotmányjogi panaszt még nem bírálta el, a jelen tanulmány nem kíván állást foglalni, ehelyett azt vizsgálja, hogy a kutatók jogi státusza hogyan alakul a hatályos szabályozás értelmében.
5. A jogszabály rögzíti, hogy az MTA köztestületének kutatói munkájukat tudományos meggyőződésüknek megfelelően végzik, ezzel ellentétes tevékenységre nem kötelezhetők. Tudományos eredményeiket szabadon tehetik közzé, azzal, hogy ezzel természetesen mások törvényes, különösen a szellemi tulajdonra vonatkozó jogait nem sérthetik. A jogszabály lehetőséget biztosít az MTA-nak, hogy felsőoktatási intézményekkel és közgyűjteményekkel kutatási megállapodást kössön és kutatócsoportokat tartson fenn, doktori (PhD-) képzésekben közreműködjön továbbá a kiemelt tudományos eredményeket elérő kutatói részére ösztöndíjakat, díjakat alapítson, elősegítve a fiatal kutatók tudományos életpályájának kialakítását és közreműködve a tudomány és a társadalom közötti kapcsolat erősítésében.[4] A törvényi változások alapján működésiforma-váltással érintett köztestületi költségvetési szerveket és a működési forma megváltozását követően működő központi költségvetési szerveket (kutatóközpontokat és intézeteket) a KFItv. 2. melléklete sorolja fel.
6. Ezenkívül foglalkoztathatók kutatók felsőoktatási intézményekben is. A kutatók jogállására általában a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései vonatkoznak, a különböző fizetési osztályokba is e törvény sorolja a kutatókat. Eltérően rendezi a kutatók esetén a fizetés nélküli szabadság kérdését a Kjt. akár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényhez (Mt.), akár a közalkalmazottakra vonatkozó általános szabályokhoz képest, ugyanis kimondja, hogy a munkáltatónak - ha a kutatónak a kutatás-fejlesztési munka eredménye hasznosításában érdekelt vállalkozásnál történő munkavégzéséhez e törvény szerint előzetesen hozzájárult - a kutatóval kötött megállapodás alapján a kutató számára a megállapodásban meghatározott időtartamra fizetés nélküli szabadságot kell engedélyeznie. Az illetmények a Kjt. 2. számú melléklete alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának a költségvetési törvényben megállapított garantált illetményére[5] vetülő arányszámok formájában kerülnek meghatározásra. A kutatói munkaköröket és az az azokhoz tartozó fizetési fokozatokat[6] és arányszámokat a Kjt. 2. számú (hatályos) melléklete az alábbiak szerint tartalmazza:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
