Az apostoli kormányzóság (administratio apostolica) intézménye a Katolikus Egyház kormányzati struktúrájának egyik sajátos formája, amely szorosan kapcsolódik a római pápa legfőbb, teljes, közvetlen és egyetemes hatalmának gyakorlásához.[1] A Szentszék e rendkívüli kormányzati megoldást olyan esetekben alkalmazza, amikor egy részegyház a megyéspüspök általi rendes vezetése valamilyen okból nem biztosítható.[2] Az apostoli kormányzóság tehát nem a rendes egyházmegyei struktúra alternatívája, hanem annak ideiglenes pótlása.[3] Jelen tanulmány célja annak bemutatása, miként alakult az intézmény jogi szabályozása és teológiai megítélése az 1917-es Kódex (CIC 1917) és az 1983-as Kódex (CIC 1983) között, különös tekintettel a II. Vatikáni Zsinat egyháztani megújulására.
Az apostoli kormányzóság egy részegyház, melyet "különleges és egészen súlyos okok" (AP 2011, 1823) miatt a pápa nem alakít egyházmegyévé, s lelkipásztori gondozását egy apostoli kormányzóra bízza (371. kán. 2. §), aki az apostoli prefektushoz és apostoli vikáriushoz hasonlóan a pápa nevében (in nomine Summi Pontificis) gondozza a rá bízott közösséget, rendes helyettesi hatalommal.
Nem azonos figura azzal az egyházmegyével, amelyet átmenetileg nem megyéspüspök, hanem apostoli kormányzó vezet. Az apostoli kormányzóság a kánonjogban rendkívüli megoldásnak számít és olyan területeken jön létre, ahol akadályozzák az egyházmegye felállítását; ezek lehetnek fegyelmi okok, az államhatárok változása, a civil kormányzatokkal kapcsolatos nehézségek.[4]
Az intézmény történeti gyökerei a középkor pápai kormányzati gyakorlatáig vezethetők vissza, amikor a Szentszék gyakran közvetlen igazgatást gyakorolt bizonyos egyházmegyék felett politikai, fegyelmi vagy pasztorális okokból.[5] E történeti fejlődés során az apostoli kormányzóság mindig kivételes jellegű maradt, és a pápai primátus gyakorlati megnyilvánulásának tekintették.[6]
Mario Rizzi és Émile Magnin szerint ennek a szervezeti formának a távoli eredete Szent Ambrushoz nyúlik vissza, aki egy levelében említi, hogy a Forum Cornelii-i templom ideiglenesen egy közeli püspök gondjaira lett bízva, amíg új püspököt nem szenteltek számára. Szent Ambrus e levelében lényegében arra kéri a nála fiatalabb püspököt (Constantiust), hogy vállalja ezt a gondviselést a Forum Cornelii-i templomért - nem mint főpásztor, hanem mint ideiglenes felügyelő. Valójában a XIII. század végéig a kormányzást a metropolita vagy a szomszédos püspök határozta meg, aki episcopi visitatores, interventores, intercessores és commendatores felügyeletére bízta azt bizonyos körülmények között, amelyek miatt nem volt tanácsos a püspöki kinevezésre vonatkozó szokásos normák betartása.[7] Mindazonáltal vannak dokumentált esetek, amikor a római pápa (különösen IV. Ince és IV. Kelemen) nevezte ki ezeket a vikáriusokat.
VIII. Bonifác jelentette ki, hogy ez a hatalom az Apostoli Széknek van fenntartva.[8] A XIV. századtól kezdődött ennek a szervezeti formának a valódi fejlődése, különösen a kormányzók jogi státuszát illetően.
Hagyományosan a következő típusokat különböztetjük meg:
a) a "sede plena" és a "sede vacante" kormányzóság,
b) a tervezett időtartamtól függően pedig lehet állandó vagy ideiglenes kormányzóság,
c) 2002 óta létezik egy új típusa, a személyi apostoli kormányzóság.[9]
Az apostoli kormányzóság meghatározó jellemzője az ideiglenes jellege, ami azt jelenti, hogy létrehozása súlyos okokból fakad, fenntartása pedig ezen okok fennmaradásától függ. Ideiglenes kormányzóság akkor keletkezik, amikor a római pápa cselekedete egy meghatározott időszakhoz, vagyis ad nutum Sanctae Sedishez köti azt. Ezt a megkülönböztetést már a klasszikus jog is figyelembe vette, amikor megkülönböztette a püspöki joghatóság teljességével felruházott állandó kormányzót,[10] és az ideiglenes kormányzót, akit a káptalani helynökkel azonosította, és akire az általános sede vacante nihil innovetur-elv vonatkozott.[11]
Az apostoli kormányzóság tehát független egyházi körzetre és jogi státuszra utal.[12]
- 29/30 -
Jogteológiai szempontból az apostoli kormányzóságot vizsgálhatjuk, mint lehetséges részegyházat és mint egyházi körzetet, körülhatárolást.
A II. Vatikáni Zsinat a "részegyház" fogalmát elsősorban az egyházmegyére alkalmazta.[14] A fogalom, bár kánoni kontextusban használják, teológiai jellegű.[15]
Az 1983-as Kódex szerint is a részegyház elsősorban az egyházmegye.[16] Az "elsősorban" szó nem azt jelenti, hogy az egyházmegye az egyetlen részegyház. Az 1983-as Kódex szerint az egyházmegyéhez van asszimilálva a területi prelatúra, a területi apátság, az apostoli vikariátus, az apostoli prefektúra és az állandó jelleggel létesített apostoli kormányzóság. Ez a részegyházról alkotott kép megmutatja, hogy lényegét elsősorban nem a jogi berendezkedés adja, hanem az a nép, amelyet a Szentlélek az evangélium hirdetése által hív össze, és amely az eucharisztikus asztal köré gyűlik.
A. Viana mondja, hogy a jelenlegi törvénykönyv "az egyházmegyék részegyházakként való határozott besorolása, más entitásoknak az egyházmegyékkel való kánonjogi egyenértékűség általi szabályozása, és végül ezen kvázi egyházmegyei entitások részegyházakként való közvetett besorolása között ingadozik".[17]
Ez a sokféleség főként az egyes részegyházak alkotó- elemeinek jelenlétének mértékéből adódik (CD 11, 369. kán.).
A. Cattaneo ezeket az elemeket a következőképpen csoportosítja: genetikai tényezők (az evangélium, az Eucharisztia, a Szentlélek), a lényegi elem (Isten népének egy része, ahol Krisztus Egyháza, az egy, szent, katolikus és apostoli valóban jelen van és aktív), a szolgálati elem (a püspök, és a presbitérium).[18] Ő a részegyházak következő felosztását javasolja: a teljes jogú részegyház (egyházmegye, eparchia), a csírázási és formálódási szakaszban lévő (a sui iuris misszió, az apostoli prefektúra, az apostoli vikariátus, az exarchátus), a különleges helyzetben lévő (a területi prelatúra, a területi apátság, az állandó jelleggel létesített apostoli kormányzóság, a keleti rítusú katolikus hívők latin ordináriátusai).[19]
Az állandó jelleggel létesített apostoli kormányzóságokat (stabiliter erectae) "különleges és egészen súlyos okokból" (gravibus et specialibus de causis) hozzák létre, amelyek kívül esnek az egyházi közösségen, és ezek az okok a Szentszék legújabb gyakorlatában politikai jellegűek vagy ökumenikusak.
Az apostoli kormányzóság nem egyházmegye, hanem kvázi egyházmegye, és nem ugyanúgy részegyház, mint az egyházmegye, hanem per analogiam kvázi részegyháznak számít.
A nehézségek a következők:
- bár a püspöki méltóság az apostoli kormányzót is megilletheti, de ez nem feltétlenül szükséges. Az apostoli kormányzó nem mindig püspök; ez az általa vezetett körzet sajátosságaitól és az azt igazoló okoktól függ.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
