Szerzőként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Jubilánssal már több alkalommal is megvitathattam gondolataimat a Pp.-ről és a perjogi alapelvekről. Bár a legtöbb esetben nem értettünk egyet, a diskurzusok mindig lehetőséget adtak arra, hogy továbbgondoljam az általam megfogalmazottakat. Reményeim szerint Professzor Úr örömmel és érdeklődéssel olvassa majd a jelen sorokat és hogy a témával kapcsolatos további felvetéseimet a következő jeles születésnapjára készült kötetben ismételten megoszthatom vele.
A Pp. alapelvi fejezete koncepcionálisan más alapokra helyezkedik, mint az előző perrendtartás ugyanezen része. Az alapelvek kodifikációja során a jogalkotó kiemelte, hogy számos jogösszehasonlító aspektust vett figyelembe, valamint több tételes rendelkezés kapcsán megjelölte azon külföldi perrendtartásokat, amelyeket az adott alapelv megfogalmazása során irányadónak tekintett: "[a] Javaslat alapelveinek meghatározása a külföldi polgári perrendtartási törvények alapelveire is figyelemmel történt. Az utóbbi évtizedekben újrakodifikált európai külföldi perrendtartási törvények jelentős része tartalmaz külön alapelvi fejezetet. E külföldi modellek, pl. a szlovén polgári perrendtartás [...], a litván polgári perrendtartás [...], a horvát polgári perrendtartás [...] terjedelmes, önálló szerkezeti egységben megjelenített tíz-tizenhét részletező alapelvet tartalmaznak."[1] A miniszteri indokolás ehelyütt ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az osztrák és német perrendtartásokat tekinti általánosságban mintaadónak, amelyek nem tartalmaznak külön alapelvi fejezetet. A jogalkotó végül azt a kodifikációs módszert követte, amely a svájci polgári perrendtartást is jellemzi, azaz, hogy csak "a törvénykönyv egészére vonatkozó alapelvek jelennek meg a lehető legtömörebb megfogalmazásban."[2]
A tanulmány a - Jubiláns által több alkalommal is elemzett[3] - perhatékonyságot biztosítani kívánó új alapelvek (perkoncentráció, a felek eljárástámogatási kötelezettsége és
- 427/428 -
a bíróság közrehatási tevékenysége) közül az eljárástámogatási kötelezettség vonatkozásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy megalapozottak és helytállóak voltak-e a jogalkotó jogösszehasonlító megállapításai.
A jogalkotói kommentár kiemelte, hogy "a mintaadónak tekintendő tradicionális külföldi perjogi kódexben is megjelenik a feleket terhelő eljárástámogatási kötelezettség, másképpen a per előbbre vitele kötelezettségének nevesítése",[4] így a német és az osztrák perrendtartásokban. A német terminológia (Prozessförderungspflicht) inkább eljárás-előbbreviteli kötelezettségként értelmezhető, a magyar fordítást nem tartom szerencsésnek abból a szempontból, hogy a perben nem az eljárásnak van támogatója, hanem legfeljebb a félnek lehet.
A tanulmányban részletesen csak az osztrák perrendtartás (öZPO) megoldását elemzem, mivel a magyar perjogtudományban Czoboly korábban már megtette a német szabályozás és annak előzményének bemutatását.[5] Az 1877-es liberális permodell helyébe - az öZPO hatására - a XX. század közepére a szociális modell lépett, ugyanakkor az 1960-as és 70-es évekre újra felerősödtek a dZPO-val szembeni kritikus hangok, amelyek hatására az 1976-os Vereinfachungsnovelle[6] megerősítette az 1933-ban bevezetett eljárás-előbbreviteli kötelezettséget.[7] Ezen belül is megkülönböztethető az általános (282. §)[8] és a különös eljárás-előbbreviteli kötelezettség, amely utóbbi alatt a bíróság által tűzött határidőkből folyó kötelezettség értendő [dZPO 296. § (1) bek.], amely preklúziót von maga után.[9] A 296. § egyébként több különböző kizárási szabályt különböztet meg.[10]
- 428/429 -
Az eljárás előbbrevitelének és a polgári eljárás gördülékeny lebonyolításának követelménye hosszú múlttal rendelkezik Ausztriában, hiszen már Franz Klein is kiemelte, hogy a per társadalmi (szociális) funkcióját csak akkor tudja betölteni, ha a "jelen helyzetben nyújt segítséget" (Gegenwartshilfe).[11]
Az öZPO 178. §-a a törvény egy olyan rendelkezése volt, amelyet több, mint egy évszázad során, vagyis a kódex 1898-as hatálybalépése óta nem módosítottak, így a 2002. évi novella[12] volt az, amely ezt először megtette.[13] E novella vezette be ugyanis a Prozessförderungspflicht szabályát oly módon, hogy a feleknek előadásaikat kellő időben és teljes körűen kell megtenniük annak érdekében, hogy az eljárást a lehető leggyorsabban le lehessen folytatni.[14] A módosítás célja az volt, hogy a bírósági eljárások gyorsan és hatékonyabban folyjanak le.[15]
Kiemelendő továbbá a magyar Pp. miniszteri indokolásának azon bekezdése, amely szerint a "Javaslat az eljárás-támogatási kötelezettséggel együtt, azzal összefüggésben nevesíti a felek peranyag-szolgáltatási kötelezettségét, hasonlóan az osztrák polgári perrendtartás 178. § (1) bekezdésével."[16] Csakhogy az öZPO említett bekezdése nem a peranyagszolgáltatási elv szabálya - a törvény a tárgyalási elvet nem is szabályozza -, hanem két féli kötelezettséget foglal magában: a Wahrheitspflicht (igazmondási kötelezettség),[17] amelynek kimondása a történeti folytonosság (historische Continuität) jegyében történt[18] és a Vollständigkeitspflicht (teljeskörű előadás kötelezettsége) szabályait.[19] Tagadhatatlan, hogy e szabályt összefüggésbe lehet hozni a tárgyalási elvvel, hiszen végső soron levezethetők abból (ti. főszabály szerint a fél bocsátja rendelkezésre a peranyagot, és ha rendelkezésre bocsátja, akkor az legyen teljeskörű és feleljen meg a valóságnak), de együtt szabályozni azokat nem lehet, mivel a peranyagszolgáltatási elvnek és az eljárástámogatási kötelezettségnek merőben eltérő a koncepciója (az állítás és a bizonyítás érdek, az igazmondás pedig kötelezettség).
- 429/430 -
Álláspontom szerint a jogalkotó alapkoncepciója nem helytálló a tekintetben, hogy az eljárástámogatási kötelezettségből vezeti le a peranyagszolgáltatási elvet; ha a kettő között van összefüggés, akkor az legfeljebb fordított irányú lehet. A tárgyalási elvet mindenképpen indokolt lett volna a Pp.-ben külön §-ban megjeleníteni, hiszen ugyanolyan alappillére a polgári pernek, mint a rendelkezési elv.[20] Az igazmondási kötelezettség és az eljárás előbbrevitelének kötelezettsége abban különbözik egymástól, hogy míg előbbi egy tartalmi követelményt, addig az utóbbi egy időbeli követelményt jelöl a fél előadásaival szemben. Ez annak ellenére igaz, hogy az öZPO a (2) bekezdésben a megfelelő időben és teljeskörűen (zeitgerecht und vollständig) fordulatot használja, de az alkalmazott szankciók tekintetében az időbeliség jut érvényre (ld. alább). A magyar jogalkotói kommentár is az időbeliségnek juttat döntő szerepet az eljárástámogatási kötelezettség vonatkozásában: "a fél az eljárástámogatási kötelezettségét megsértve elmulaszt megtenni vagy késedelmesen teljesít egy eljárási cselekményt."[21]
Bár a Prozessförderungspflicht megsértése tekintetében az öZPO a 178. §-ban nem biztosít a bíróság számára szankciót,[22] a kódex más részeiben több jogkövetkezmény is található, így részben perköltségviseléssel összefüggő szankciók, amikor is a törvény a költségspecializáció elvét rendeli alkalmazni (öZPO 44., 48. és 142. §§), valamint a vétkes féli késedelem miatt a fél által előadottak visszautasítása (öZPO 179. § 2. mondat),[23] amely lényegében egy preklúziós rendelkezés.
A 179. §-nak egyébként kettős tartalma van, hiszen egyrészt kimondja a szóbeli tárgyalás egységének elvét (Grundsatz der Einheit der mündlichen Verhandlung) és ennek egy kivételét, amely preklúzióval jár.[24] Itt lényegében a Plósz-féle Pp. által (222. § 1. bek.) és az 1952. évi Pp. [141. § (6) bek.] által is ismert azon szabállyal állunk szemben, amely lehetővé teszi a késleltetve előadottak kirekesztését a peranyagból. Az osztrák Pp.-ben az ezt lehetővé tevő szabály már a törvény elfogadásától, azaz 1895-től részét képezi a kódexnek, eddig kétszer módosították,[25] legutóbb éppen 2002-ben, és ettől kezdve a preklúziós jogkövetkezmény a Prozessförderungspflicht megsértésének általános szankciójává vált.[26] Kiemelendő, hogy szerepe van a fél szubjektumának, hiszen a félnek vétkesnek (schuldhaft) kell lennie a későbbi előterjesztés kapcsán.
Ehhez képest a magyar eljárástámogatási kötelezettséghez objektív szankciók társulnak, a két legfontosabb a perfelvétel során alkalmazandó pénzbírság [Pp. 183. § (5) bek.] és a perfelvétel lezárása, mint objektív jellegű preklúzió. A mintaadó kódexek ugyanakkor főszabály szerint szubjektív alapon ítélik meg a nem megfelelő időben történő előadást. A szubjektivitás egyébként nemcsak a féli vétkesség megkövetelésében ölt testet, hanem a bírói mérlegelés során is, amelyet a Pp. a perfelvétel során alkalmazandó jogkövetkezmények vonatkozásában a legtöbb esetben mellőz.
- 430/431 -
A tanulmányban azt a kérdést igyekeztem körüljárni, hogy megfelelőek voltak-e a jogalkotó jogösszehasonlító megállapításai a felek eljárástámogatási kötelezettsége vonatkozásában. A tanulmány írása során három gondolat fogalmazódott meg bennem, amelyek egymással összefüggenek, így indokolt az együttes tárgyalásuk. Ezek az alábbiak: a) recipiált szöveg, elfelejtett szellemiség (azaz a teleologikus jogértelmezés hiánya); ebből következően b) a felületes jogösszehasonlítás és c) csak a megfelelő kódexek figyelembevételének szükségessége.
A jogösszehasonlításnál, sőt eredendően a jogszabályok értékelése vonatkozásában elsődlegesen az adott törvény célját, szellemiségét kell alapul vennünk (teleologikus értelmezés), amely lehet akár objektív, akár szubjektív.[27] Ehhez ugyanakkor a vonatkozó szakirodalom és joggyakorlat (valamint az Alaptörvény hetedik módosítását követően a preambulum és a miniszteri indokolás) elemzése szükséges. Emiatt úgy gondolom, hogy a jogalkotó jogösszehasonlítása rendkívül felületes volt, hiszen, ha megtörtént volna a szellemiség megfelelő vizsgálata, akkor álláspontom szerint az eljárástámogatási kötelezettség nem lenne része a mai perjogi szabályozásnak (a szankciórendszer miatt, l. alább). Tekintettel arra, hogy a minisztériumi kodifikációs anyagok nem nyilvánosak, nem derül ki, hogy a jogalkotó a külföldi perrendek figyelembevételekor milyen szakirodalmat és joggyakorlatot vett figyelembe a szabályok megalkotásakor, így a fentebb leírtak alapján nem zárható ki, hogy az alapelvi fejezet néhány vonatkozásában - pont a szellemiség átvételének hiánya miatt - nem történt más, mint "puszta receptio, idegen jognak gépies lemásolása."[28]
A tanulmány terjedelmi kereteit szétfeszítené annak fejtegetése, hogy miért alakult úgy a magyar perjog történetében, hogy mindig a német és osztrák perrendek szolgáltatták - a szocializmus időszakát leszámítva - a hazai perjogi reformtörekvések alapját. A jogalkotónak ehelyütt úgy gondolom, hogy egészséges mértéktartást kellett volna gyakorolnia, hiszen felmerül a kérdés: miért vegyünk alapul olyan külföldi perrendeket (l. pl. litván, horvát, szlovén), amelyek nem illeszkednek a magyar perjogi fejlődés rendszerébe? Tagadhatatlan, hogy a jogösszehasonlítás előretörése "trend", ugyanakkor ez nem lehet cél nélküli.
A Jubiláns témavezetése mellett kezdtem el az eshetőségi elvvel (eventualitással) foglalkozni, így lezárásként e vonatkozásban is szeretnék pár gondolatot megosztani, hiszen
- 431/432 -
pont itt tűnhet ki leginkább a teleologikus jogértelmezés nélküli jogszabályszöveg-recepció. A hatályos Pp. az eshetőségi elvre épül; a törvény az osztott tárgyalási rendszerben ugyanazokkal az eszközökkel operál, mint korábban a közönséges német jog (ius commune) perjoga, amikor az eshetőségi elv uralkodott a német nyelvterületen.[29] A terjedelmi korlátok miatt csak utalok arra, hogy a német szakirodalomban vitatott az eljárás-előbbreviteli kötelezettség és az eventualitás egymáshoz való viszonya. Gottwald például élesen elhatárolja a kettőt,[30] Weth ugyanakkor hosszasan értekezik a kérdésről, amelyet félig-meddig nyitva is hagy, mivel vitatott a kettő kapcsolatának megítélése.[31] A Zöller-féle kommentárban az alperesi védekezés kapcsán (dZPO 277. §) pedig ugyancsak az jelenik meg, hogy a törvény a 282. §-ban kimondott Prozessförderungspflicht szabályát konkretizálja abban az értelemben, hogy a félnek írásban nem kell valamennyi, a kezdettől rendelkezésre álló, lehetségesen (möglicherweise) a döntés alapjául szolgáló peranyagot előadnia (l. eshetőségi elv), hanem gondos (sorgfältig) eljárást vár el az alperestől,[32] vagyis elválasztja a kettőt egymástól. Az osztrák perjogi szakirodalomban nem találtam a kérdést feszegető munkát.
Úgy gondolom nem véletlen, hogy a svájci perrendtartás - amely a magyarhoz hasonlóan erősen épít az eshetőségi elvre[33] - nem mondja ki a Prozessförderungspflicht szabályát, mivel a kettő álláspontom szerint eltérő kötelezettséget támaszt a féllel szemben, és erre a szankciórendszer a legfőbb bizonyíték.[34] Láthattuk, hogy a német és osztrák perrendek szubjektív alapú, a bírói mérlegelést és a fél vétkességét is figyelembe vevő preklúziót alkalmaznak. Ezzel szemben a magyar perrendtartás perfelvételt lezáró végzése (preklúzió), valamint például a Pp. 183. § (5) bekezdése és 203. §-a objektív alapon szankcionálja a nem megfelelő időben való előterjesztést.
Az eljárástámogatási kötelezettség tekintetében szükséges rámutatni a magyar és az osztrák-német perjogi kódexek merőben eltérő szellemiségére, tekintettel arra, hogy míg előbbi az eshetőségi elve alapján osztja ketté a tárgyalási szakaszt, addig az öZPO és a dZPO a szóbeli tárgyalás egységességét vallja. A kettő ugyanakkor teljesen más felfogásra épül. A szóbeli tárgyalás egységességére épülő perrend ugyanis negatív pervezetést alkalmaz az eshetőségi elv helyett a perelhúzás megakadályozása érdekében,[35] amely elnevezésében is utal arra, hogy nem pozitívan követeli meg a koncentrált előadást, mint az eshetőségi elv, hanem a késleltetést kívánja elkerülni.[36] ■
JEGYZETEK
[1] T/11900. sz. törvényjavaslat a polgári perrendtartásról. Általános indokolás.
[2] Uo.
[3] Szabó Imre: A polgári peres eljárás hatékonysága. Acta Jur. et Pol. Szeged, Tomus LXIX. (2007) Fasc. 148. 631-654. pp.; Szabó Imre: A hatékonyság: megvalósítható cél vagy eljárási elv? In: Harsági Viktória -Wopera Zsuzsa (szerk.): Az igazságszolgáltatás kihívásai a XXI. században. Tanulmánykötet Gáspárdy László professzor emlékére. HVG-Orac. Budapest, 2007. 363-379. pp.; Szabó Imre: Perhatékonyság és a percselekmények időszerűségének elve. In: Varga István (szerk.): Codificatio processualis civilis. Studia in Honorem Németh János II. ELTE Eötvös. Budapest, 2013. 365-376. pp.; Szabó Imre: A megújult polgári perrendtartás hatékonysági rendelkezései. In: Görög Márta - Hegedűs Andrea (szerk.): Lege duce, comite familia. Ünnepi tanulmányok Tóthné Fábián Eszter tiszteletére, jogászi pályafutásának 60. évfordulójára. Pólay Elemér Alapítvány. Szeged, 2017. 470-478. pp.
[4] Wopera Zsuzsa: A törvény hatálya és az alapelvek. In: Uő (szerk.): Kommentár a polgári perrendtartáshoz. Wolters Kluwer. Budapest, 2019. 44. p.
[5] Czoboly Gergely: A késedelmes eljárási cselekmények szankcionálása. Preklúziós rendelkezések a német polgári perrendtartás 1976. évi novellájában. In: Ádám Antal (szerk.): PhD-tanulmányok 10. Pécs, 2011. 51-67. pp.
[6] Gesetz zur Vereinfachung und Beschleunigung gerichtlicher Verfahren (Vereinfachungsnovelle). BGBl 1976/141. vom 09. 12. 1976.
[7] Czoboly 2011, 52. p. 9. vj.
[8] A szabályt a magyar perjog "gondos és eljárást elősegítő pervitel" néven vette át 1995-ben [1952. évi III. törvény 141. § (2) bek.]. Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben. Osiris. Budapest, 2003. 140. p. 91. lj.
[9] Czoboly 2011, 53. p.
[10] Uo. 54-61. pp.
[11] Klein, Franz: Vorlesungen über die Praxis des Civilprocesses. Manz. Wien, 1900. 10. p.; Fidler, Philipp: Schadenersatz und Prozessführung. Grundlagen und System einer Haftung von Prozessparteien. Manz. Wien, 2014. 180-181. pp.
[12] ZVN 2002. BGBl I 2002/76.
[13] Stimez, Irmgard Maria: Die Prozessförderungspflicht und Präklusionsbestimmungen im österreichischen und deutschen Zivilverfahrensrecht - ein Rechtsvergleich. Univ. Diss. Salzburg, 2008. 65. p.
[14] "§ 178. (2) Jede Partei hat ihre Vorträge so zeitgerecht und vollständig zu erstatten, dass das Verfahren möglichst rasch durchgeführt werden kann (Prozessförderungspflicht)." A rendelkezés részletes elemzésére a terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség, ahhoz l. Stimez 2008, 65-77. pp.; Miljevic-Petrikic, Aleksandra: Die Kooperation zwischen den Parteien und dem Gericht nach der Zivilverfahrensnovelle 2002. Univ. Diss. Wien, 2005. 48-100. pp.; Stoch, Felix Graf von: Prozeßförderung durch das Mittel der Präklusion im österreichischen und deutschen Recht (de lege lata - de lege ferenda). Univ. Diss. Wien, 1996. 22-28. pp.
[15] Salficky, Herbert: Die Prozessförderungspflicht und Präklusion. Österreichisches Recht der Wirtschaft 2002/10. 578. p.
[16] T/1900. sz. törvényjavaslat a polgári perrendtartásról. Részletes indokolás a 4. §-hoz (kiemelés tőlem: Sz. K.).
[17] Az igazmondási kötelezettség egyértelműen osztrák hatásra került be a magyar perjogi szabályozásba 1911-ben. Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben. Osiris. Budapest, 2003. 164. p.
[18] Klein, Franz: Die schuldhafte Parteihandlung: Eine Untersuchung aus dem Civilprocessrechte. Toeplitz & Deuticke. Wien, 1885. 118. p.
[19] Brenn, Christoph: § 178 ZPO. In: Konecny, Andreas (szerk.): Kommentar zu den Zivilprozessgesetzen[3] Bd. 2. Tb. 3., Manz. Wien, 2015. 476. p.; Schumacher, Hubertus: Rechtsanwalt und Wahrheitspflicht im Zivilprozess. Österreichisches Anwaltsblatt 2009/10. 429-430. pp.
[20] Varga István: A törvény hatálya és az alapelvek. In: Uő (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. HVG-Orac. Budapest, 2018, 28-29. pp.
[21] Wopera 2019, 44. p. (kiemelés tőlem: Sz. K.). L. még Czoboly 2011, 52. p.
[22] Stimez 2008, 65. p.
[23] Kodek, Georg - Mayr, Peter: Zivilprozessrecht. facultas. Wien, 2018. 249. p.; Brenn 2015, 483. p.
[24] McGuire, Mary-Rose: Prozessförderungspflicht und Präklusion. Über das Verhältnis von § 178 Abs 2 zu § 179 ZPO nach der ZVN 2002. ecolex 2010, 1153-1154. pp.
[25] BGBl I 1997/40; BGBl I 2002/76.
[26] Annerl, Andrew: § 179 ZPO. In: Konecny, Andreas (szerk.): Kommentar zu den Zivilprozessgesetzen[3] Bd. 2. Tb. 3. Manz. Wien, 2015. 493. p.
[27] A kettő közötti különbségről l. Jakab András: A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében. Jogesetek Magyarázata 2011/4. 86-90. pp.
[28] Kiss Albert felszólalása a Magyar Társadalomtudományi Egylet 1914. május 1-jei szaktanácskozásán (Tanácskozás a polgári törvénykönyv tervezetéről, 379. p.). http://mtdaportal.extra.hu/MTSZ/1914/1914_05.pdf (utolsó megtekintés ideje: 2021. június 30.)
[29] Erről l. részletesen Szívós Kristóf: Az eshetőségi elv alkalmazásának dogmatikai alapjai a polgári peres eljárásban (kézirat, megjelenés alatt).
[30] Gottwald, Peter: Neue höchstrichterliche Rechtsprechung zum Zivilprozeßrecht. Juristenzeitung 1983/15. 527. p.
[31] Weth, Stephan: Die Zurückweisung verspäteten Vorbringens im Zivilprozeß. Carl Heymann. Köln/Berlin/Bonn/München, 1988. 132-136. pp.
[32] Greger, Reinhard: § 277. In: Zöller, Richard et al.: Zivilprozessordnung. Otto Schmidt. Köln, 2014. 901. p.
[33] L. részletesen Sutter-Somm, Thomas: Schweizerisches Zivilprozessrecht. Schulthess. Zürich/Basel/Genf, 2017. 97-101. pp.
[34] Weth is kiemelte, hogy az eshetőségi elv a hatályos német perjoggal szemben akkor is preklúzióval szankcionál, ha a későbbi előadás nem eredményezi az eljárás késleltetését. Weth 1988, 135. p.
[35] Haendel Vilmos: A perbeli cselekmények koncentrációja a koncentrációja a magyar perjogi fejlődés szolgálatában. Ifj. Ludvig és Janovits Könyvnyomdája. Miskolc, 1932. 17. p.
[36] Uo. 18. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos segédmunkatárs, SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Civilisztikai Tudományok Intézete.
Visszaugrás
