2017. októberben hetedik alkalommal került sor képviselőházi választásokra a független Csehország történetében. Az ANO történelmi és egyben fölényes győzelmét sikertelen koalíciós tárgyalások követték, majd a kényszer szülte, Babią vezette kisebbségi kormány elbukott a 2018. januári bizalmi szavazáson, így jelen tanulmány lezárásakor is teljességgel bizonytalan volt, hogy ki és milyen pártokra támaszkodva fogja kormányozni az országot. Írásomban elsőként a cseh pártrendszer eddigi történetét foglalom össze röviden, majd a második pontban a választások politikai hátterét és előzményeit mutatom be, kiemelve, hogy milyen tényezők vezettek az ANO győzelméhez. Ezt követően a választási rendszer felvázolására kerül sor, figyelmet szentelve annak a kérdésnek is, hogy a választási rendszer mennyiben volt kihatással a pártok eredményeire. A negyedik pontban a választás kimenetelét járom körül. Az eredmények értékelése során a 2017. októberi fejleményeket a cseh pártrendszer negyedszázados történetébe ágyazva elemzem, rámutatva, hogy a már az 1990-es évek közepétől a stabilitás számos jelét mutató, "nyugatos" cseh politikai rendszer karaktere a 2010-es választásokat követően jelentősen megváltozott. A 2013-as, majd még inkább a 2017-es választások nyomán napjainkra egy működését tekintve nehezen kiszámítható, képlékeny pártrendszer jött létre, amelyben - a "régi" pártok visszaszorulásával - a különböző populista erők megkerülhetetlen tényezőkké váltak. Végezetül kitérek a kormányalakítás nehézségeire is, kiemelve, hogy a jelenlegi politikai helyzet közjogi szempontból is több érdekességet tartogathat.
Csehszlovákia felbomlásával a két utódállam politikai fejlődése markánsan eltérő képet mutatott. Már az új európai demokráciákra vonatkozó korai elemzések különböző utat jósoltak a két államnak a pártrendszert és a pártversenyt meghatározó törésvonalakat illetően.[1] A későbbi empirikus vizsgálatok arra mutatattak rá,
- 121/122 -
hogy - Szlovákiával szemben - Csehországban a bal/jobb versenyt szinte kizárólag a gazdasági kérdések (állam szerepe a gazdaságban, redisztribúció, privatizáció stb.) határozzák meg, és a többi témakör (mint pl. a nemzettel összefüggő kérdések, a valláshoz/egyházhoz való viszony vagy a kommunista múlthoz való viszonyulás) jóval kisebb jelentőséggel van jelen.[2] A fentiekkel összefüggésben a pártrendszer gerincét alkotó pártok ideológiai profiljukat tekintve - szemben egyes szlovák pártokkal - sokkal inkább besorolhatóak voltak a hagyományos pártcsaládokba, és egyben sokkal inkább elhelyezhetőek voltak a bal/jobb skálán, aláhúzva ezzel a cseh pártrendszer "nyugatos" jellegét - legalábbis ami a szereplőket illeti.[3] Kitschelt és szerzőtársai négy posztkommunista demokráciára irányuló kutatása azt mutatta ki, hogy a vizsgált államok közül Csehországra volt a leginkább jellemző, hogy a meghatározó pártok kikristályosodott pozícióval rendelkeztek a gazdasági kérdésekben.[4]
A pártok versenyének igen fontos fejleményeként már az 1990-es évek közepére - kelet-közép-európai összevetésben tehát meglehetősen korán - kialakult egy kétpólusú verseny, amely nagyrészt megfeleltethető volt egyes hagyományos nyugati mintáknak. Mindez elsősorban abban tükröződött, hogy igen hamar kiemelkedett egy jobbközép és egy balközép párt, alapvetően meghatározva a következő másfél évtized versenyének struktúráját. Az ellenzéki esernyőszervezetként működő OF (Polgári Fórum) 1991-es felbomlását követően a jobboldal vezető ereje a mozgalom egyik utódja, az ODS (Polgári Demokrata Párt) lett.[5] Václav Klaus vezetésével egy olyan liberális-konzervatív, piacpárti jobbközép erő jött
- 122/123 -
létre, amely egymást követően két választáson (1992, 1996) is fölényes győzelmet aratott, és így a térség egyik legsikeresebb jobbközép formációjává vált.[6] A baloldalon az erőviszonyok némileg később, csak az 1990-es évek közepére kristályosodtak ki: a ČSSD (Cseh Szociáldemokrata Párt) ekkorra vált a baloldal domináns erejévé, jelentősen nagyobb szavazói bázisra szert téve, mint a KSČM (Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja).[7] Amint Hlouąek és Kopeček rámutat, az 1990-es évek közepére a cseh politikai kompetitív karaktere megfeleltethetővé vált a Sartori-féle kétpólusú egydimenziós versenynek.[8]
A választások mintegy másfél évtizeden keresztül rendre a polgári demokraták és a szociáldemokraták között dőltek el, így a két párt - leszámítva a szakértői kormányokat - felváltva adta a kormányfő személyét is. A polgári demokraták és a szociáldemokraták állandósult rivalizálásán túl a cseh pártrendszer stabilitásáról alkotott kép számos további vizsgálatban visszaköszön.[9] A stabilitás mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy a négy "régi" párt [ODS, ČSSD, KSČM, KDU-ČSL (Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt)] 1992-től folyamatosan tagja volt a törvényhozásnak, ráadásul támogatottságuk 1996-tól egy viszonylag szűk sávban mozgott. Az előbbi négy párt mellett a parlamentbe újonnan bekerülő, illetve kieső pártok száma viszonylag alacsony volt.[10] Emellett az összevont választói illékonyság a posztkommunista térségben mindvégig a legalacsonyabbak közé tartozott, ráadásul a pártrend-
- 123/124 -
szer fragmentációja is csökkenő tendenciát mutatott, a parlamenti pártok száma is folyamatosan csökkent.[11]
A fordulópontot a 2010-es választás jelentette, amit gyakran illetek "földrengésszerű" jelzővel.[12] A két nagy párt, az ODS és a CSSD markánsan visszaesett, miközben a parlamentbe bejutott két új párt (TOP09 [(Hagyomány, Felelősség, Jólét), VV (Közügyek)]), amelyek együttesen a szavazatok több mint negyedét szerezték meg. Ezen felül másik két párt, a kereszténydemokraták és a zöldek kiesését kell megemlíteni. Amíg utóbbiak csak 2006-ban váltak parlamenti párttá, a KDU-ČSL közel száz éves múltra tekint vissza és a rendszerváltás óta folyamatosan tagja volt a törvényhozásnak. A 2010-es választás során soha nem látott mértékben módosultak a pártpreferenciák (az ezt mérő választói illékonyságra lásd a 4.1. pontot), és ezzel párhuzamosan egy, a korábbiaknál lényegesen fragmentáltabb képviselőház alakult meg. A 2013-as előrehozott választások ismét alaposan átalakították a parlamenti erőviszonyokat.[13] A ČSSD, de főként az ODS mandátumaránya tovább csökkent, és ismét bekerült két új párt (ANO2011 [Elégedetlen Polgárok Akciója 2011], Usvít [Közvetlen Demokrácia Hajnala]) a parlamentbe. A választói illékonyság ezúttal is nagyon magas volt, és egy minden korábbinál fragmentáltabb pártrendszer jött létre, amelyből lényegében eltűntek a nagy (a többiekhez képest kimagasló támogatottságú) pártok. Ráadásul a pártok versenyét a megelőző évtizedekben többé-kevésbé meghatározó bipolaritás teljes egészében eltűnt; a meghatározó formációkat már aligha lehetett két, egymással szembenálló blokkba rendezni. Charvát egy 2014-es tanulmányában találóan úgy írta le a cseh pártrendszer változását, mint egy átmenetet a törékeny stabilitásból a stabil törékenységbe.[14] A tavaly októberi választások egyik fontos kérdése tehát az volt, hogy folytatódik-e a pártrendszer átalakulása vagy egyfajta konszolidáció következik be a szereplőket és az erőviszonyokat tekintve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
