2017. októberben hetedik alkalommal került sor képviselőházi választásokra a független Csehország történetében. Az ANO történelmi és egyben fölényes győzelmét sikertelen koalíciós tárgyalások követték, majd a kényszer szülte, Babią vezette kisebbségi kormány elbukott a 2018. januári bizalmi szavazáson, így jelen tanulmány lezárásakor is teljességgel bizonytalan volt, hogy ki és milyen pártokra támaszkodva fogja kormányozni az országot. Írásomban elsőként a cseh pártrendszer eddigi történetét foglalom össze röviden, majd a második pontban a választások politikai hátterét és előzményeit mutatom be, kiemelve, hogy milyen tényezők vezettek az ANO győzelméhez. Ezt követően a választási rendszer felvázolására kerül sor, figyelmet szentelve annak a kérdésnek is, hogy a választási rendszer mennyiben volt kihatással a pártok eredményeire. A negyedik pontban a választás kimenetelét járom körül. Az eredmények értékelése során a 2017. októberi fejleményeket a cseh pártrendszer negyedszázados történetébe ágyazva elemzem, rámutatva, hogy a már az 1990-es évek közepétől a stabilitás számos jelét mutató, "nyugatos" cseh politikai rendszer karaktere a 2010-es választásokat követően jelentősen megváltozott. A 2013-as, majd még inkább a 2017-es választások nyomán napjainkra egy működését tekintve nehezen kiszámítható, képlékeny pártrendszer jött létre, amelyben - a "régi" pártok visszaszorulásával - a különböző populista erők megkerülhetetlen tényezőkké váltak. Végezetül kitérek a kormányalakítás nehézségeire is, kiemelve, hogy a jelenlegi politikai helyzet közjogi szempontból is több érdekességet tartogathat.
In October 2017 parliamentary elections were held for the seventh time in the history of the independent Czech Republic. The historic and superior victory of ANO was followed by unsuccessful coalition negotiations, and Babiš's minority government, which was born out of need, failed the vote of confidence in January 2018. Upon submission of this manuscript, it was still uncertain who and which parties would govern the country. Firstly, I briefly summarize the history of the Czech party system, then I outline the political background of the elections, highlighting the factors that led to ANO's victory. The third section is devoted to the electoral system, paying special attention to its impact on the results of the parties. The outcome of the election is investigated in the fourth section. While assessing the results, I analyze the aftermath of the election in the context of the quarter century history of the Czech party system, pointing out that the character of the Czech political system, which showed remarkable signs of stability by the mid-1990s, has significantly changed since the 2010 elections. As the outcome of the 2013, and even more of the 2017 elections proves, the current Czech party system is rather fluid and its internal logic is less predictable. By the decline of the "old" parties, the various populist forces have become relevant factors. Finally, I deal with the problems of government formation, noting that the current political situation could be challenging even from the aspect of constitutional law.
Keywords: Czechia, elections, 2017, parties, party system
Csehszlovákia felbomlásával a két utódállam politikai fejlődése markánsan eltérő képet mutatott. Már az új európai demokráciákra vonatkozó korai elemzések különböző utat jósoltak a két államnak a pártrendszert és a pártversenyt meghatározó törésvonalakat illetően.[1] A későbbi empirikus vizsgálatok arra mutatattak rá,
- 121/122 -
hogy - Szlovákiával szemben - Csehországban a bal/jobb versenyt szinte kizárólag a gazdasági kérdések (állam szerepe a gazdaságban, redisztribúció, privatizáció stb.) határozzák meg, és a többi témakör (mint pl. a nemzettel összefüggő kérdések, a valláshoz/egyházhoz való viszony vagy a kommunista múlthoz való viszonyulás) jóval kisebb jelentőséggel van jelen.[2] A fentiekkel összefüggésben a pártrendszer gerincét alkotó pártok ideológiai profiljukat tekintve - szemben egyes szlovák pártokkal - sokkal inkább besorolhatóak voltak a hagyományos pártcsaládokba, és egyben sokkal inkább elhelyezhetőek voltak a bal/jobb skálán, aláhúzva ezzel a cseh pártrendszer "nyugatos" jellegét - legalábbis ami a szereplőket illeti.[3] Kitschelt és szerzőtársai négy posztkommunista demokráciára irányuló kutatása azt mutatta ki, hogy a vizsgált államok közül Csehországra volt a leginkább jellemző, hogy a meghatározó pártok kikristályosodott pozícióval rendelkeztek a gazdasági kérdésekben.[4]
A pártok versenyének igen fontos fejleményeként már az 1990-es évek közepére - kelet-közép-európai összevetésben tehát meglehetősen korán - kialakult egy kétpólusú verseny, amely nagyrészt megfeleltethető volt egyes hagyományos nyugati mintáknak. Mindez elsősorban abban tükröződött, hogy igen hamar kiemelkedett egy jobbközép és egy balközép párt, alapvetően meghatározva a következő másfél évtized versenyének struktúráját. Az ellenzéki esernyőszervezetként működő OF (Polgári Fórum) 1991-es felbomlását követően a jobboldal vezető ereje a mozgalom egyik utódja, az ODS (Polgári Demokrata Párt) lett.[5] Václav Klaus vezetésével egy olyan liberális-konzervatív, piacpárti jobbközép erő jött
- 122/123 -
létre, amely egymást követően két választáson (1992, 1996) is fölényes győzelmet aratott, és így a térség egyik legsikeresebb jobbközép formációjává vált.[6] A baloldalon az erőviszonyok némileg később, csak az 1990-es évek közepére kristályosodtak ki: a ČSSD (Cseh Szociáldemokrata Párt) ekkorra vált a baloldal domináns erejévé, jelentősen nagyobb szavazói bázisra szert téve, mint a KSČM (Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja).[7] Amint Hlouąek és Kopeček rámutat, az 1990-es évek közepére a cseh politikai kompetitív karaktere megfeleltethetővé vált a Sartori-féle kétpólusú egydimenziós versenynek.[8]
A választások mintegy másfél évtizeden keresztül rendre a polgári demokraták és a szociáldemokraták között dőltek el, így a két párt - leszámítva a szakértői kormányokat - felváltva adta a kormányfő személyét is. A polgári demokraták és a szociáldemokraták állandósult rivalizálásán túl a cseh pártrendszer stabilitásáról alkotott kép számos további vizsgálatban visszaköszön.[9] A stabilitás mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy a négy "régi" párt [ODS, ČSSD, KSČM, KDU-ČSL (Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt)] 1992-től folyamatosan tagja volt a törvényhozásnak, ráadásul támogatottságuk 1996-tól egy viszonylag szűk sávban mozgott. Az előbbi négy párt mellett a parlamentbe újonnan bekerülő, illetve kieső pártok száma viszonylag alacsony volt.[10] Emellett az összevont választói illékonyság a posztkommunista térségben mindvégig a legalacsonyabbak közé tartozott, ráadásul a pártrend-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
