A könyv nem egy szálon fut: a Szerző a Bevezetésben, ami valójában Prológ, de Invokációként is olvasható, megígéri a jog és a jogi elméletek áttekintését, ami tekintve, hogy 60 évről van szó, tiszteletre méltó vállalkozás. De többről is ír, mint az említett két tárgykörről: például a rendszerváltásról;[2] továbbá van még egy rétege a monográfiának, és ez a memoár műfajának vonulata. A Szerző beváltja ígéretét, ír a jogi elméletekről. Felvállalja a jogtudománytörténet alkalmazásának módszerét, hogy aztán főfeladata érdekében megírhassa a gazdasági civiljog eredetét, felépülését és rendeltetését. Sárközy a jog történetének korszakait összekapcsolja - egyszerre tárgyalja - a jogtudomány fejlődésével: például a Földi András és Hamza Gábor által írt tankönyv[3] 14-15. oldalain van egy pont, amely "A római jogtörténet korszakai a jogtudomány fejlődése alapján" címet viseli. A Horváth Pál és Stipta István által átdolgozott Csizmadia-Kovács-Asztalos: Magyar állam- és jogtörténetben is találhatók a jogtudomány történetére vonatkozó fejezetek (7-13. old. és 15-33. old.),[4] ahogy a Mezey által szerkesztett kötet[5] I. rész 2. és 3. pontja szintén ír a jogtörténetírásról.
Nem könnyű a jogtudomány[6] és a jog történetének két fonalából egy szövetet készíteni, de Sárközy megoldja a feladatot; végül is majdnem azt
- 117/118 -
csinálja, amit Schlett István,[7] aki megírta a magyar politikai gondolkodás történetét úgy, hogy a tárgyalt korszak politikai szereplőinek megnyilvánulásai és a tudósok nézetei egymás mellett szerepelnek.
A 15. oldalon a Szerző vitába száll Lábadi Tamással (Szladits-iskola vs. Eörsi-iskola). Sárközy tulajdonképpen nem is vitatkozik, inkább kiegészíti a Lábady által írtakat, mondván: "... nemcsak Szladits-iskola volt, hanem Eörsi-iskola is...". Sárközynek valódi vitája a Lábady-mondat másik felével van, ahol azt írja: "...nem Nizsalovszky Endre volt a XX. század második felének kimagasló jogtudósa, hanem Eörsi Gyula..." Úgy látom, hogy a szellemi csata tétje nemcsak a személyek közötti sorrend, hanem sokkal inkább egy korszak [Sárközy periodizációjában (11. old.) három jogtörténeti szakasz] jogtudományának megítélése. A magyar civiljogtudomány - írja Sárközy - "a szocialista időkben is a ‘béketáboron' belül a Nyugattal leginkább konform jogtudomány volt, nyitott az alapvető világtendenciákra - lásd Eörsi Gyula összehasonlító jogát, mint szocialista Zweigert-Kötzöt, vagy Harmathy Attila által már 1968-tól elindított ténykutatásokat, avagy a (...) chicagói iskola tanításának »felfedezését« Sajó András által már az 1970-es évektől" (15. old.). Azzal is az akkori civiljog tudományának minősége mellett érvel, hogy az, Peschka Vilmos és Sajó András révén, megtartotta erős jogelméleti kötődéseit. Sárközy nemcsak a tudomány e korszakának eredményeit védi, hanem egy korábbiét is. Fel is rója Hamzának, hogy "Az európai magánjog fejlődése" című könyvében "...nem értékeli összehasonlító aspektusból a magyar magánjog 1945 előtti helyzetét." (58. old.).
Visszatérve a vitához; nekünk az a benyomásunk, hogy Lábady nem akarja alulértékelni a korszak jogtudományát: Eörsiről azt írja, hogy "zseniális tehetségű kutató volt".[8] Mádlról, hogy "csodálatos tehetségű".[9] Az igaz, hogy miközben Mádl Ferencről áradozik, aki "...az egyetemes emberi kultúra igényével úgy mutatott be páratlan szellemű, lenyűgöző monográfiájában egy magánjogi intézményt",[10] bevág egy összehasonlító tartalmú mondatot, amiből, ti. az összehasonlításból, nagyon rosszul kerül ki Sárándy Imre és Sárközy Tamás. Lábady ugyanis érdemnek tudja
- 118/119 -
be, hogy Mádl művének "...alig több, mint egytizedét szentelte csak a szocialista jogi álláspontok bemutatásának..."[11] - és itt jön a vitatott mondat: "Mialatt mások (Sárándi Imre, Sárközy Tamás) elsősorban a rendszerhez kötött intézményelméleti és szocialista kortörténeti munkákat írtak...".[12] Sárközy nem magát védi a 15. oldalon, hanem Sárándinak a civil jog tudományában szerzett érdemeire[13] tekintettel írja, hogy "aligha helyes "szocialista kortörténeti munkák" szerzőjének nyilvánítva elfeledkezni Sárándi Imréről." Sárközy - úgy tűnik - egyfelől a "nyilvánítás"-t helyteleníti, másfelől pedig - ez biztos - kívánatosnak tartotta volna, ha Csanádi, Asztalos, Novotni, Mádl, Harmathy, Vékás és Sólyom mellett[14] a tankönyv szerzője Sárándi munkáját is értékén tartja.
Kétség kívül nem könnyű munka a "hagymahántás",[15] ti. a történelemből és a művekből értékeket kibányászni. Sok időt is igényel. Megjegyzem: nagyon érdekes téma, hogy egy monográfia (egy tanulmány) mennyire ragadt be korába. Erről van szó a tudománytörténet esetében: lehet, hogy más az, ahogy volt, és más az, ahogy emlékezünk rá. Aki nem élt egy adott korban, azt nem zavarja az emlékezete. Sárközy nyíltan felvállalja, hogy "jog(i) történet"-e - szubjektív. E szubjektivitást azonban a személyek megítélésében a nagyvonalúság hatja át (bizonyára ismeri Churchill intelmét atekintetben, hogy milyen helyzetben kell nagylelkű lenni). Ellenábasait lepattintja magáról, a túlzottan ideologikus megnyilatkozásokat illetően pedig vagy elnéző, vagy ironikus. Csak az összehasonlíthatóság érdekében írjuk, hogy: a kor egyes jogtudósainál tapasztalható, az
- 119/120 -
ideológiából fakadó egyoldalúságról Szabó József egy fokkal élesebben ír Sárközynél. Bár következő mondatában van egyfajta finom, megbocsátó sajnálat annak irányába, akinek munkáját elemzi: "Érvelésének ez az irányba tekintése akadályozza abban, hogy jogrendszerünk mai széthullott, az európai normáktól, hová eddig tartozott, eltávolodott volta és az orvoslás módjait tárgyilagosan és elmélyedve tanulmányozhassa."[16] Ruszoly József szerint Szabó, "...akinél kellett, következetesen bírálta az ideológiai egyensúlytalanságot."[17]
Ide tartozik az a történet, amely szerint, amikor egy szerzőtől, a rendszerváltás után írt egyik cikke kapcsán megkérdezték: "Rólunk miért nem írtál rosszat?", azt a fouchéi választ adta: "Mert éltek még!"[18]
A könyv jogszabályokról, egyes jogszabályok jogi koncepciójáról, továbbá tervezetekről és kommentárokról szól, illetve jogi elméleteket, könyveket és tanulmányokat tárgyal a szerző; néhol leíró, de főként értékelő stílusban. Az anekdota, a posztmodern magyar irodalomban is oly sikeresen alkalmazott műfaj, többször előkerül. Ilyen a 68. oldalon a 122. jegyzet (főszereplői: a fentebb említésre került Nizsalovszky és Eörsi); a 67. oldalon a 119. jegyzet is anekdota (itt Szladits Károly az egyik szereplő, a másik egy nem mindennapi hallgató). Egyik történet se öncélú: aligha lehet jobban, mint e két anekdotával érzékeltetni, hogy milyenek voltak a negyvenes vagy az ötvenes évek. Ha a 264. old. 101. jegyzetéből (szereplők Szabó István és maga a Szerző) visszalapozunk (mert nem lábjegyzetekről van szó, hanem fejezetek utáni jegyzetekről) a főszövegre, arra az oldalra, ahova a történet utal (210. old.), látjuk: a történet illusztráció arra, hogy a gazdasági civiljog szabályai közül a státustermészetűek egy adott történelmi pillanatban hihetetlenül fel tudnak értékelődni. Van egy tanulsága is az anekdotának a fentiekből következően: utólag mindig annak van igaza, aki előbbre látott, mint a másik. Másképpen fogalmazva: a közéletben annak lesz igaza, aki a jelenből ki tudja következtetni a jövőt. A tudomány, így persze a jogtudomány is, bármilyen soft, nem a jövővel, bizonytalan eseményekkel foglalkozik. Viszont nehéz nem arra gondolni, hogy a nem átlagos kodifikátor(ok), mert nemcsak lezár(nak), de egy jövő-
- 120/121 -
beli helyzetet előidéz(nek); egyfajta, korábbi tapasztalaton alapuló érzékkel ne rendelkezne (rendelkeznének) a prognózis készítéséhez.[19]
Az utolsó anekdota a rendszerváltozás gazdasági civiljogából való (1988-1996), ami aztán át is vezet a könyv másik rétegéhez - a joghoz. Sárközy, monográfiájában, nem egy-egy paragrafust, vagy egy törvényt elemez aprólékosan, hanem magát az egész struktúrát, ti. a gazdasági civiljogot a maga történetiségében. A gazdasági mechanizmus korának jogánál (1968-1987), tehát a III. fejezetnél kezdjük a recenzálást, bár az ezt megelőző részben is van érdekesen narrált (79-80. old.) esemény, mármint a Polgári Törvénykönyv létrejötte. A Szerző úgy értékel, hogy ebben a periódusban (1988-1996) több probléma megoldása, például a szerződéses rendszer átalakítása után kialakul a kvázi gazdasági jogállam, rendezetté vált a gazdasági jogrendszer (143. old). A 153. oldalon megállapítja: "...az Eörsi-elméletre már rá lehetett ülni és létre lehetett hozni a magyar gazdasági jogot." (153. old.). Többet is lehetne írni erről a fejezetről, már csak azért is, mert a feldolgozott irodalom 20 oldalt tesz ki, és az ismertetett, lefolyt viták jól megírtak. Azonban inkább e rész és a következő olvasása nyomán létrejött néhány reflexiónkat osztjuk meg az olvasóval. Az első az: a történelem, közelről nézve (és Sárközy egészen közelről nézi és láttatja), a szereplők részvétele - és az általuk kialakított elméletek - szerint alakul, időnként azok ellenére. Hajóznak rajta, vannak szigetek, amiket el akarnak érni (például a vállalati tulajdon szigete vagy a dolgozói részvényé), de aztán hajójuk olyan kikötőben köt ki (például a spontán privatizációé[20]), amely nemhogy az út elején nem látszott, de még térképükön se volt rajta, amit pedig maguk csináltak. A Szerző érvelése meggyőző: gazdasági civiljog nélkül nincs rendszerváltás, mivel tervutasításos kapitalizmus nincs, ahogy viszont demokratizmus sincs kapitalizmus nélkül (Kornai János). Következésképpen, ha visszanézünk, egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan dolgoztak a magyar hajón a matrózok és az első tisztek; azaz ki mit mondott, és ki mit írt le. A fentiek alapján nyilvánvaló: szerintünk helyesebb a rendszerváltást egy szigetek érintésével folyó utazás metaforájával érzékeltetni (amely során nem minden szóbajött érintett a rendszerváltozás hajója), mint azt előre lefektetett pályán futó eseményekként láttatni. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy egyfajta kidolgozottság van az események mögött. "1989 őszétől 1990 tavaszáig, amikor az első szabad választásokra sor került,
- 121/122 -
két síkon futottak az események. Az egyik a pártellenőrzéstől megszabadult Németh-kormány tevékenysége volt. A kabinet számos konkrét intézkedéssel vitte előbbre a rendszerváltás ügyét. Ezek közé tartozott a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásának szorgalmazása. Ebben 1990 márciusában sikerült megállapodásra jutni a szovjet vezetőkkel. A kivonulás befejezésének határidejét 1991. június 30-ában állapították meg. Egy másik törvényben hatálytalanították a Szentszékkel kötött 1964-es megállapodást. A magyar állam előzetes hozzájárulási joga a pápától függő egyházi tisztségek betöltésére ezzel megszűnt. Érvénytelenítették az egyházakra kényszerített 1948 és 1950 közötti egyezményeket.[21] Romsics Ignác egy másik helyen így értékel: "A politikai rendszerváltás időszakára, amely az új Országgyűlés és kormány alakulásával fejeződött be, Magyarországon volt érvényes csőd-, társasági és átalakulási törvény, működött az új adórendszer és a kétszintű bankrendszer, s az 1990 februárjában elfogadott [...] törvény alapján június 19-én megnyitotta kapuit a budapesti tőzsde, ahol a különböző értékpapírok cserélhettek gazdát. A magánosítás, amely a gazdasági átalakulás kulcseleme volt, 1990 tavaszán és nyarán is folytatódott...".[22]
A rendszerváltozás fogalmának értelmezése a jogtudomány története szempontjából fontos, de még érdekesebb téma a rendszerváltást pártolók és ellenzők vitájában. Nyilvánvalóan aktualitása is van a kérdéskörnek, ahol már fontolgatják a szocializmusból a kapitalizmusba vezető átmenet lehetőségét és keresik formáját. Kornai[23] sokat foglalkozik a fogalom értelmezésével; könyvében ír a demokrácia minimum feltételeiről, és a rendszerváltás pozitív és normatív megközelítéséről, bár rendkívül szkeptikus, hogy figyelembe ajánlott szempontjait követni fogják-e.
A Sárközy könyv e része (179-281. old.) a feldolgozott forrásokkal együtt nagyon jól hasznosítható lesz fordításban a tranzitológiával foglalkozó külföldi politikai elemzőknek, ha kezükbe kerül. És sokat fogják hivatkozni, gondolom, azok, akik a jelenkori történelmet kutatják.[24] Sárközy mer írni a rendszerváltozás eredményéről: "... a szabadság mindenkié, a vagyon keveseké lett." (197. old.).
- 122/123 -
Összefoglalva: miután nincs értelme visszanézni haraggal, be kell látni: nem magától lett a rendszerváltás, és ezzel azt is, hogy a változás mainstreamjéből az államapparátus reformerőit (193. old.) nem lehet kiretusálni, kifényképezni.[25] Sárközy, a rendszerváltásról, az azt előkészítő jogról, illetve magáról a rendszerváltás folyamatáról több megállapítást tesz. Az egyik az, hogy az új rendszer a korábbi rendszer önlebontása útján született (193. old.). A másik: a rendszerváltozást 1990 júniusáig a megszűnő rendszer kormányzati apparátusa irányította (uo.). A harmadik, hogy: a rendszerváltozás a jogfolytonosság alapján, jogállami alapelvek alapján történt (194. old.).[26] A negyedik: nem volt "második kiegyezés" (196. old.), de tulajdoni rendszerváltás - igen. Az ötödik pedig: a modellváltás fordult át rendszerváltásba, amelynek során a gazdasági és politikai reformot egyértelműen a Kormányból vezényelték (189. old.).
A gazdasági civiljog szerepét illetően, úgy látom, hogy a rendszerváltozás idején előbb el kellett dönteni, kié volt a tulajdon, és nem lehetett rögtön azzal kezdeni a vitát - kié lesz.[27] Sárközy véleménye határozott, a lábjegyzetünkben megfogalmazott dilemmákat illetően, bár nézete inkább ténymegállapítás: "Külföldi tőkéből történt Magyarországon a szerkezetváltás, a termékstruktúra modernizációja." (274. old.). Végül: Mádl Ferenc egyik könyvének címében szerepel ez a kifejezés: "forradalom a jog útján". Sólyom, konzekvensen a jog szerepét emeli ki a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulópontjának eseményeit taglalva. Sárközy könyvét olvasva, az ember azt gondolja: a forradalommal, eddig a "hirtelen", a spontán fogalmát kötöttük össze; ez eset (a rendszerváltoztatás) után viszont indokolt képzettársításunkat kiterjeszteni a komoly, a megfeszített, a gyors, de nem felületes munka fogalmára és jelzőire.
- 123/124 -
Ha azt írjuk, hogy a történelmet nem lehet érvényesen leírni és megérteni a jog története nélkül, a közhelynél is kevesebbet mondtunk. Ha viszont azt állítanánk, amit Sárközy, ti., hogy a modern Magyarország története nem hiteles a gazdasági civiljog története nélkül, és azt is, hogy a tranzitológia folyamatának zászlóshajója a társasági jog (volt) - akkor talán egy új paradigma kerül elő. A bizonyítás azon alapszik, hogy a társasági jognak vannak olyan instrumentumai (részvény, üzletrész), amikkel a rendszerváltás (közelebbről: a tulajdoni rendszerváltás) végbemehet. Az állítás természetesen nem annyira a múlt, mint inkább a jövő szempontjából érdekes. Ugyanis nagyon kiváncsi lennénk arra, hogyan lehetne Kína, Vietnam, Észak-Korea vagy Kuba részére forgatókönyvet írni, a jövőbeli változásokat elképzelni e tétel alkalmazása nélkül. A tétel lényege az, amint azt Sárközy kifejtette a Iuris Consulto Excellentissimo Díj átvételekor tartott előadásában -, hogy csak részvényt vagy üzletrészt lehet transzportálni, magát a vállalatot - nem.
Köztudott, és ezért a bizonyításnak neveket se kell felsorolni; az ambiciózus szellem egyik kifejezési formája a törvény, ahogy az a regény, vagy egy vezető ítélet.
Ebben a könyvében is szól a kodifikátor hangján. Nagyjából azt az igényt fogalmazza meg, hogy a gazdasági civiljog és közjog kompatibilis legyen, mert e jogoknak, legfőképpen, használhatóknak kell lenniük. Nyilvánvalóan az se mellékes számára, hogy az új Polgári Törvénykönyv a gazdasági viszonyok különbözőségét (288. old.) tükrözze szabályaiban. Ha jól látom, azt szeretné elérni, hogy a Polgári Törvénykönyv több legyen, mint néhány, megnevezhető jogterület (szellemi alkotások joga, szövetkezeti, társasági jog) mögöttes jogszabályhalmaza. Amint az érzékelhető, ezek komoly kihívást jelentő célok, ahogy az államháztartás rendjével kapcsolatosan megfogalmazottak is azok (290-294. old.).[28] Valamivel előbb (288. old.) a következő, a recenzióból ki nem hagyható, mondatot írja: "Ma már nincs értelme a Kereskedelmi Törvénykönyv hiányán keseregni... Napjainkban már nem az a kérdés, hogy esetleg helyesebb lett volna mégis a ’90-es évek elején Kereskedelmi Törvénykönyvet alkotni, és utána a Ptk. tekintetében is dualista megoldást választani. Ez a vita mára tárgytalanná vált."
Úgy gondoljuk, amellett, "hogy az új Ptk. ne legyen egyoldalúan állampolgár-centrikus és elégítse ki az üzletszerű forgalom igényét is." (288. old.),
- 124/125 -
fontos az is, hogy összeköttetés legyen - és ezzel kiegészítem Sárközyt - a gazdasági státusjog és a gazdasági élet dinamikájának joga között, amennyiben (lásd a 295. old.) az előbbi részének minősíti (nem minden alap nélkül) a számviteli jogot. Nem mondjuk, hogy könnyű, bár nagyon varázslatos, de hajlékonyságot és, a jogágak közötti kooperációt megteremtő, tudást igénylő feladat. Van olyan vélemény, Jakab Andrásé[29] (Sárközy ismerteti is), hogy a jogágak tagolása nem értelmes gondolati művelet. Azonban ez a szemlélet nem veszi figyelembe azt, hogy a különböző jogszabályok első tervezetei különböző közjogi szerveknél készülnek (egyébként nemcsak a nemzetállamokban, de az Unióban is, v.ö.: a Főigazgatóságok tevékenységei); amelyeknél a prioritások, a jogpolitikai célok - mások.[30] Az Európai Uniónak csak egy bírósága van, de a nemzetállamok külön tartják a bíróságokat; az igazságszolgáltatás szervezése mutatja ezt. Más pulpitusról ítélkeznek a polgári jogról, a munkajogról, és - ahol van - a közigazgatási jogról. A fentiekre tekintettel a jogágazatilag komplex jogalkotás (317. old.) nem a jogi elmélet egy vadhajtása, hanem törvényjavaslatok benyújtásának privilégiumával rendelkező végrehajtó hatalomban létező egyik principium: "a másokra tekintettel lenni" kifejeződése. Arról a kevésbé ismert tényről nem is beszélve, hogy a minisztériumok kénytelenek egymással egyeztetni valamely tervezetről, lévén egyik sincs a másiknak alárendelve.
A rezümé utószava.[31] Ez a monográfia idegen nyelvekre való lefordítása után, amit élelmesebb kultúrattasék már bizonyára kezdeményezték is, egyes országok politikai elemzőinek, jogpolitikáért felelőseinek alapkönyve lesz. A tranzitológiai szakirodalom[32] bőven idézni fogja, ahogy a gazdasá-
- 125/126 -
gi jog tudományának európai művelői is.[33] A magyar gazdasági civiljogi tudomány pedig Gothai Almanachjának tartja majd.[34]
Nem fogadtuk meg Oscar Wilde tanácsát, aki azt mondta: "Soha nem olvasok olyan könyvet, amelyikről kritikát kell írnom: az annyira befolyásolna." Ennek következtében lett ilyen a recenziónk. Azzal is szembe néztünk, hogy mennyire igaza van Pierre Bayardnak, aki ezt írta az egymással nem távoli kapcsolatban lévő emberek valamely könyv kapcsán történő beszélgetéseiről: "Így aztán a belső könyvek egyezése is csak a fantázia birodalmában képzelhető el. Könyvekről szóló beszélgetéseink az esetek többségében sajnos csak a saját fantáziánkkal átdolgozott részletekre terjednek ki, vagyis egészen másról szólnak, mint amiről írt az író, aki egyébként többnyire nem ismerne magára abból, amit olvasói mondanak róla."[35]■
- 126 -
JEGYZETEK
[1] HVG-ORAC, Budapest, 2007. 328 p.
[2] A munka e oldalhajója azért érdekes, mert ennek kapcsán össze lehet hasonlítani nézeteit, tárgykezelését másokéval; gondolok itt az 1900 oldal terjedelmű Jakab András és Takács Péter által szerkesztett A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005. c. kötetben (I. kötet 710 oldal, a II. 1183) található tanulmányokkal.
[3] A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996.
[4] Magyar állam- és jogtörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 1995.
[5] Magyar jogtörténet. Osiris, Budapest, 2003.
[6] Egy-egy jogág (közigazgatási jog, büntetés-végrehajtási jog stb.) tudományos szakirodalmának, irányzatainak feldolgozása több tanulmány, de nagyon kevés monográfia tárgya.
[7] SCHLETT István: A magyar politikai gondolkodás története. I-II. köt., Korona, Budapest, 1996.
[8] LÁBADY T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2002. 97. Itt Lábady Vékás tollából idéz. Egyébként nem szerencsés, hogy miközben valakiről ír, az illető személy neve ugyanúgy van szedve, mint akiktől véleményt citál az ismertetendő személyre vonatkozóan.
[9] Uo. 98.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Visszaélés a joggal (Megkésett recenzió Sárándi Imre könyvéről) című tanulmányában (2000. 45 old.) Verebics János azt írja, hogy "Sárándi Imre Visszaélés a joggal c. műve (Akadémiai Kiadó, 1965.) "...polgári jogunk tudománytörténetének kiemelkedő alkotásai közé tartozik. Annak az időszaknak szülötte, amit a második világháború utáni magyar polgári jog ‘aranykorának' tarthatunk." (http://mek.niif.hu/01400/01409/01409.pdf).
[14] LÁBADY: i. m. 98.
[15] Vö: GRASS, G.: Beim Häuten der Zwiebel. "A hagymának megvan az a tulajdonsága, hogy rétegről rétegre hermetikusan el tudja zárni a világtól saját múltját, ezért erővel kell felvágni, hogy a fejlődés rétegei feltáruljanak. Az ember a feltárulkozás hasonló képességével nem rendelkezik, mert ki van szolgáltatva emlékeinek - az emlékei pedig neki. Grass az emlékezés lényegét adó eltitkolás és végzet dialektikájában tudatosabb, mint valaha. Könyve bátor próbálkozás, hogy ezt a dialektikát aktívan elviselje és beszélni hagyja, akár magáért és maga ellen is." 2007-ben, Pécsett rendeztek konferenciát "Az én évszázadom" címmel a Nobel-díjas íróról. A fenti szöveg, az egyik előadó, Wilhelm Droste, megjegyzései az emlékezés mozgatórugóihoz.
[16] Szabó József: A jogtudomány nehéz útjai [1988]. In: Ki a káoszból, vissza Európába. (Életrajzi, jogbölcseleti, alkotmányjogi és publicisztikai írások). Kráter, Budapest, 1993. 83-99.
[17] Ruszoly József búcsúja Szabó József professzortól. In: Ki a káoszból... i. m. 203.
[18] A szövegben szereplő anonim szerzőhöz hasonló személyiség Pupucka. Lásd: HATÁR Gy.: A fontos ember. Editio Plurilingia, Szeged, 1989.
[19] Nehéz jósolni, mondják az amerikaiak, különösen a jövőt illetően.
[20] "A spontán privatizációval való kommunista hatalomátmentés primitív mese." (242. old.).
[21] ROMSICS I.: Magyarország 20. századi képes története. Rubikon, Budapest, é.n. 464.
[22] ROMSICS I.: Volt egyszer egy rendszerváltás. Rubicon, Budapest, 2003. 281.
[23] KORNAI J.: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 112. skk.
[24] Lesznek nézeteinek olyan ellenzői, akikre büszke lehet majd (bár ahogy látom), a történelem sokat ad szereplőinek, de az ellenfelek megválasztásának jogát nem.
[25] Út a rendszerváltásról címmel 2004. február 21-22-én tartott mesterkurzus meghívottai (Bihari, Bozóki, Heller, Horn, Lengyel, Magyar) más és más momentumra helyezték a hangsúlyt a rendszerváltás jellegének megítélését illetően, legfeljebb abban értettek egyet, hogy konkrét dátumhoz nem köthető.
[26] Ez egy nagyon izgalmas tétel. A tétel szerint (vagy a tételből következően)a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetnek van egy jogállami útja. Ha e megállapításról vita bontakozik majd ki, az nagyon érdekes lesz. Adalékként Palme ellenzéki vezetők ösztönzésére biztosította Grószt arrról, hogy sem őt, sem pedig a hozzá hasonló vezetőket nem fogják bebörtönözni vagy üldözni később." RIPP Z.: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990. Napvilág, Budapest, 265. o. 405. lj.
[27] Nem lehet elfeledkezni arról a vitáról, aminek parazsa ma is fel-fellobban, ti. kié a tulajdon: a kollektíváé, aki ott dolgozik, vagy mindenkié. Lásd MÁV Cargo privatizációs bevételéből való részesedés követelés esete. Nem minden alapot nélkülözött az az érvelés, hogy az ún. népi részvényekkel csak a jövőbe lesz eltolva a döntés a szerkezetváltásról, az adósságcsapdából való kikerülés módját illetően.
[28] A témakörhöz lásd: LŐRINCZ L.: Mítoszok és realitás. Közigazgatási Szemle, 2007/3. 3-13.
[29] Jakab András azt állítja, hogy "...a jogágak elhatárolására (és önállóságának megállapítására) nem lehet jogelméletileg elfogadható kritériumot találni". Közjog, magánjog, polgári jog - a dogmatikatörténet Próteuszai és az Ptk. tervezete. Állam- és Jogtudomány, 2007/1. 21.
[30] A kodifikációnál - úgy látom - előkérdés az, hogy mellérendelt felek közötti jogviszonynak tekintem a szabályozandó jogviszonyt vagy sem.
[31] A könyv értékelését vállaljuk és nem alkalmazzuk Csou-En-Lai, a kínai kultúra többezeréves kultúrájájából derivált technikáját. A történet szerint valamikor a múlt század hatvanas éveiben, franciaországi látogatása során, egy sajtóértekezleten a briliáns tollú újságíró megkérdezi a miniszterelnöktől: "És mi a véleménye a francia forradalomról?" Csou válasza: "Kevés idő telt el az esemény óta, hogy értékelni kellene már."
[32] A tranzitológiai szakirodalom kutatása közben találtuk a Legal transitions (Development of Law in Formerly Socialist States and the Challenges of the European Union) c. könyvet (szerk.: Balogh E.-Hegedűs A.-Mezei P.-Szomora Zs.-Traser, J. S.) Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2007., amelynek bibliográfiája szerint Eörsit ebben a témakörben is használják. Konkrétan Változatok a sérelemdíj témájára c. cikkét, Állam- és Jogtudomány, 1983./4. hivatkozzák.
[33] A külföldi jogokban (beleértve a közösségi jogot) a gazdasági jog fogalmának értelmezéséről (a kezdeteket illetően) nagyon jó áttekintést nyújt: JACQEMIN, A.-SCHRANS, G.: Le droit économique. Press Universitaires de France. Paris, 1983. 52-86.
[34] Újabban a Gothai Almanachot összefoglalóan Genealogisches Handbuchnak nevezik. Azért "összefoglalóan", mert külön kötetekben tartalmazza a grófi és a hercegi ágat.
[35] BAYARD, P.: Hogyan beszélgesünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? Lagzi, Szeged, 2007. 114.
Lábjegyzetek:
[1] Ferenczy Endre, Tudományos főmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: ferenczy@jog.mta.hu
Visszaugrás
