A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) és az ahhoz kapcsolódóan, ugyancsak 1994-ben megalkotott és időközben módosított, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzata (VESZ) hatályba lépése óta eltelt 16 év indokolttá teszi, hogy megkíséreljük áttekinteni e 16 év alatt kialakult, az állami bíróságoknak a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó gyakorlatát és feltárni az esetleg szükséges módosítások, pontosítások vagy kiegészítések körét. A következőkben ezt kísérlem meg összefoglalni úgy, hogy nem kívánok elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni. A gyakorlatot és a gyakorlat által felvetett problémákat kísérelem meg összegezni.
A Vbt. 3. § (1) bekezdése szerint - a törvényben meghatározott kivételekkel - bírósági peres eljárás helyett van helye választottbírósági eljárásnak a törvényben felsorolt feltételek fennállása esetén. Ebből a megfogalmazásból a gyakorlat azt a következtetést vonta le, hogy választottbírósági eljárásra csak bírósági peres eljárás helyett van lehetőség. Az elmúlt években problémaként nem merült fel, minden esetre érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ebből következően betarthatatlanná válik a választottbírósági kikötés akkor, ha a választottbírósági szerződés szerinti alperes felszámolás alá kerül. A csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 6. §-a ugyanis, a felszámolási eljárást nemperes eljárás keretébe utalja. A 38. § (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően az adóssal szemben pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. E rendelkezésekből levonható olyan jogi következtetés, hogy abban az esetben, ha a felek szerződésükben választottbírósági eljárást kötöttek ki, az az alperest illetően betarthatatlan lesz a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy mindez csak a pénzkövetelésekre vonatkozik és mint ahogy a Fővárosi Bíróság a 7.Gpk.41.025/2008. számú végzésében is kifejtette, az egyéb követelésekre, az adott esetben ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló jogvitára a választottbírósági kikötés a felszámolási eljárás megindítása után is érvényesülhet. A végzésben a Fővárosi Bíróság kifejtette: tekintve,
-193/194-
hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelemhez nem pénzkövetelés kapcsolódik, hanem az ingatlan tulajdonjoga, s a jogvita lényege az, hogy az adott vagyontárgy a felszámolási vagyon része-e vagy sem, e jogvitát a Cstv. nem utalja a felszámolási bíróság hatáskörébe, tehát nincs olyan jogszabály, amely kizárná a választottbírósági szerződés érvényesülését. Nem kizárt tehát, hogy a jogvitában a Választottbíróság járjon el, így a Választottbíróság hatáskörét megállapító végzés megváltoztatására irányuló kérelmet elutasította.
Ismétlődő kérdésként merült fel azonban, hogy mi a teendő akkor, ha a felek választottbírósági utat kötöttek ki, a felperes azonban fizetési meghagyásos eljárásban kívánja követelését érvényesíteni. E tárgyban eltérő döntések születtek. Így az egyik álláspont szerint a választottbírósági kikötés a követelés fizetési meghagyás útján való érvényesítését is kizárja. A másik álláspont kifejti, hogy a fizetési meghagyásos eljárás nemperes eljárás, ebből következően a peres eljárás helyett választottbírósági eljárást kikötő felek az általános szabályok szerinti nemperes eljárás igénybevételének lehetőségét nem zárhatták ki. A Legfelsőbb Bíróság ezért a BH-ban 2003.12/506. sz. alatt közzétett ügyben úgy foglalt állást, hogy az eljáró elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértve utasította el a Vbt. 8. § (1) bekezdésre alapítottan a jogosultnak a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét. Lényegében ugyanezt fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a Gfv.VI.30.101/2000. számú határozatában, azzal kiegészítve, hogy miután az alperes a rendes bíróság eljárásának megszüntetésére irányuló kérelmét a fizetési meghagyásra adott ellentmondásában előterjesztette, a rendes bíróság előtti per megszüntetésének a Vbt. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei megvalósultak, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan döntött, amikor a peres eljárást megszüntette.
A felvetett kérdéssel foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2005. október 12-én megtartott tanácselnöki értekezlete is, amelyen a következő álláspont alakult ki (közzétéve: a BH 2006. évi I. számában).
Az érvényes választottbírósági szerződés hatálya nem zárja ki, hogy a választottbírósági kikötéssel érintett jogvitából eredő igényét bármelyik fél fizetési meghagyás útján érvényesítse. Ehhez fűzött indokolásában a tanácselnöki értekezlet kifejtette, hogy mind a Ptk. 7. § (2) bekezdése, mind a Vbt. 3. § (1) bekezdése, csak bírósági peres eljárás helyett engedi meg a választottbírósági eljárás kikötését. Ezzel összhangban rendelkezik úgy a Vbt. 4. §-a, hogy - egyebek mellett - a Pp. XIX. fejezetében szabályozott fizetési meghagyásos eljárásban nincs helye választottbírósági eljárásnak.
A Legfelsőbb Bíróság tanácselnöki értekezletének álláspontja szerint, a felek rendelkezési joga valójában nem terjedhet ki arra, hogy a fizetési meghagyásos nemperes eljárást elvonják a bíróság elől. Nem fosztható meg ugyanis a felek egyike sem attól, hogy jogvitájuk bírósági peres eljárásban történő rendezése helyett - esetleg éppen a választottbírósági eljárás megelőzése érdekében - ne vehessenek igénybe olyan, a rendeltetése szerint perpótló, egyszerűbb, gyorsabb és kevesebb költséggel járó eljárást, mint a fizetési meghagyásos eljárás.
Rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy ez az értelmezés összeegyeztethető a választottbírósági eljárással, mert az ellenérdekű fél a fizetési meghagyásos eljárást kellő időben előterjesztett ellentmondással perré alakíthatja, egyidejűleg kérheti a per megszüntetését.
Ezt követően a bíróságok gyakorlata az előbb kifejtetteknek megfelelően alakult.
Nem rontja le ezt az elvet a 2010. június 1-jei hatállyal módosított Pp. 314. § (3) bekezdésének az a rendelkezése sem, mely szerint a kizárólag fizetési meghagyás útján érvényesíthető követelésekre vonatkozó rendelkezés nem zárja ki, hogy a fél igényét az Európai Parlamentnek és Tanácsnak a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendeletében meghatározott eljárásban vagy választottbírósági eljárásban érvényesítse. Véleményem szerint ez a rendelkezés nem zárja ki a fizetési meghagyás útján való igény érvényesítést olyan ügyekben, amelyekre vonatkozóan a felek választottbírósági szerződést kötöttek. Éppen ellenkezőleg az igény érvényesítés módja tekintetében választási lehetőséget biztosít a jogosult számára. Lényegét tekintve a Legfelsőbb Bíróság okfejtése is meghagyja a lehetőséget a jogosultnak, hogy eldöntse él-e a fizetési meghagyás útján való egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb igény érvényesítéssel vagy nyomban a választottbírósághoz fordul.
Ennek a gyakorlatnak a fenntartása továbbra is indokolt, különösen arra figyelemmel, hogy a fizetési meghagyásos eljárás el is került a bíróságoktól és jelenleg a közjegyzők előtt folyó nemperes eljárás, amivel kapcsolatban a Vbt. 3. § (1) bekezdésében írt szabálynak feltétlenül érvényesülnie kell.
A jelenlegi szabályozás mellett is lehetősége van az ellenérdekű félnek, hogy ellentmondással éljen és abban kérje a per megszüntetését a választottbírósági kikötésre tekintettel.
Ha már a per megszüntetésénél tartunk, érdemes a Vbt. 8. § (1) bekezdése alapján kialakult gyakorlat vonatkozásában két eljárásjogi kérdéssel foglalkozni.
Az egyik, hogy bár a Vbt. 8. § (1) bekezdése a korábbi rendezéssel szemben egyértelművé tette, hogy amennyiben a rendes bíróság előtt választottbírósági szerződés tárgyát adó ügyben indítanak keresetet, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül kell elutasítani vagy bármelyik fél kérelmére a per megszüntetésére kell, hogy sor kerüljön. Mégis a gyakorlatban előfordultak olyan esetek, amikor a bíróságok egyben a keresetlevél áttételéről is rendelkeztek. Ezzel a kérdéssel is foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság előbbiekben hivatkozott tanácselnöki értekezlete, amely úgy foglalt állást, hogy a választottbírósági szerződés tárgyaként kezelt ügyben a bíróságnak a Vbt. 8. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával kell a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítani, illetőleg a pert - bármelyik fél kérelmére - megszüntetnie
-194/195-
azzal, hogy nincs helye a Pp. 129. § alapján a keresetlevél áttételének a Választottbírósághoz.
Az elvi tétel indokolásaként hivatkozott a korábbi jogi szabályozásra és az annak kapcsán folytatott gyakorlatra, majd rámutatott arra, a Vbt. hatálybalépése után indult ügyekben egyértelművé vált, hogy a törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni, miszerint annak a bíróságnak, amely előtt a választottbírósági szerződés tárgyát adó ügyben keresetet indítottak - a törvényben írt kivételektől eltekintve - a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania vagy bármelyik fél kérelmére a pert meg kell szüntetnie. A per megszüntetésére irányuló kérelmet az alperes legkésőbb a keresetlevélre benyújtott érdemi ellenkérelemben terjesztheti elő. A Legfelsőbb Bíróság ezekből a rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a keresetlevél elutasítása, illetőleg a per megszüntetése esetén nem rendelhető el annak áttétele a Választottbírósághoz és a per megszüntetésére hivatalból nem, csak a felek bármelyikének kérelmére kerülhet sor.
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma tanácselnöki értekezletének állásfoglalását követően a gyakorlat már egységesen alakul és csak elvétve fordul elő olyan eset, amikor egy-egy bíróság tévesen az áttételről is rendelkezik.
A Vbt. 8. § (1) bekezdésének alkalmazása körében problémát jelent azonban az, hogy a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító, illetve a pert megszüntető végzés esetén, hogyan alakult a jogorvoslat.
Kizáró törvényi rendelkezés hiányában egyértelmű, hogy az e tárgyban meghozott végzés ellen fellebbezésnek van helye. A kérdés a felülvizsgálat körében merült fel - nem érdektelen, hogy időközben a felülvizsgálati szabályok is többször módosultak - és e tárgyban a Legfelsőbb Bíróság is eltérő döntéseket hozott. Így pl. a Gfv.VI.32.811/1999/5. számú ügyben és a Gfv.VI.32.893/2000/2. számú ügyben hozott végzésével minden különösebb okfejtés nélkül érdemben bírálta el a felülvizsgálati kérelmet. A Gfv.X.30.340/2009/6. számú végzésében azonban a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította. Az adott ügyben a magyarországi székhelyű Kft. felperes és a Dél-Koreai Köztársaságban székhellyel rendelkező alperes közötti szerződéses jogvitában a felek Szöulban a Koreai Kereskedelmi Egyeztető Bizottság szabályai szerint kijelölt három bíró által a Koreai Egyeztető Bizottság szabályainak megfelelően lefolytatandó eljárás keretében a koreai Választottbíróság eljárását kötötték ki. Az ügyben az elsőfokú bíróság ezt a kikötést a Vbt. 5. § (1) bekezdése szerint választottbírósági szerződésnek tekintette, az alperesnek a választottbírósági szerződésre való hivatkozását joghatósági kifogásnak tekintve annak helyt adott és a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 62/F. §-a és a Pp. 157/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra hivatkozással a pert megszüntette. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felek a szerződésből adódó jogviták elbírálására nem magyarországi székhelyű Választottbíróság eljárását kötötték ki. A választottbírósági kikötésre a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 62/F. § (1) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni, amelynek a) és b) pontjában foglaltaknak a felek írásban módosított szerződéses kikötése megfelel, a felek tehát érvényesen kötötték ki a választottbírósági eljárást.
A felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem kapcsán a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy a Vbt. 46. § (2) bekezdése értelmében a Vbt. 8. §-át akkor is alkalmazni kell, ha a Választottbíróság székhelye - mint a perbeli esetben - külföldön van. A Vbt. hatályának ilyen kiterjesztése miatt a magyar bíróságoknak akkor is eljárási jogosultságuk hiányát kell megállapítaniuk, ha a választottbírósági eljárás a választottbírósági kikötésnek megfelelően külföldi Választottbíróság elé tartozik. E tekintetben a törvény, a külföldi választottbírósági eljárás kikötése esetében a belföldi eljárásokkal azonos rendelkezést tartalmaz. Rámutatott arra, hogy mindennek a felülvizsgálati kérelem vizsgálata szempontjából annyiban van jelentősége, hogy a pert megszüntető végzés tartalmilag a Vbt. 8. § (1) bekezdésébe foglalt rendelkezésen és nem az alperes által is hivatkozott Pp. 157/A. § (1) bekezdés b) pontján alapul. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a Pp. 270. § (2) és (3) bekezdése csak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül a Pp. 130. § (1) bekezdés a)-h) pontjai alapján elutasító és a pert a 157. § a) és g) pontja alapján megszüntető végzés ellen engedi meg a felülvizsgálatot. Tekintettel arra, hogy a hivatkozott ügyben hozott jogerős permegszüntető végzés nem tartozik az ügy érdemében hozott jogerős végzések körébe és a pert a Pp. 157. § a) és g) pontja szerint megszüntető jogerős végzésnek sem minősül, mert az ténylegesen a Vbt. 8. §-ának (1) bekezdése alapján meghozott végzés, ellene felülvizsgálatnak nincs helye. A felülvizsgálati kérelmet ezért a Pp. 273. § (2) bekezdésének a) pontja alapján hivatalból elutasította.
Az eltérő rendelkezésekből levonható az a következtetés, hogy ezt a kérdést a jövőben feltétlenül rendezni kell. A rendezés módja lehet véleményem szerint a Vbt. 8. §-ának kiegészítése azzal, hogy a választottbírósági eljáráshoz kapcsolódó egyéb korlátozott jogorvoslatokhoz hasonlóan a Vbt. 8. § (1) bekezdése alapján hozott végzések ellen sincs helye fellebbezésnek, hanem csak a felülvizsgálat megengedett. Mindenképpen szükségesnek látszik azonban, hogy a jogalkotó ezt a kérdést átgondolja, és egyértelmű rendelkezést tegyen. Úgy gondolom, hogy miután a jogorvoslat korlátozásáról van szó, ez a rendelkezés nem kerülhet a VESZ-be, hanem a Vbt. vagy a Pp. módosítása szükséges.
A felperes keresetét akár a bírósághoz, akár a Választottbírósághoz nyújtja be, mindenképpen elsősorban abban a kérdésben kell a bíróságnak döntenie, hogy az adott ügyben választottbírósági szerződés tárgyához kapcsolódóan indítottak-e keresetet vagy sem. Ezt el kell bírálnia a Vbt. 8. §-a alapján a rendes bíróságnak is annak érdekében, hogy eldönthesse a per érdemi tár-
-195/196-
gyalásába bocsátkozik-e vagy pedig a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, illetve az alperes hivatkozása esetén a per megszüntetése szükséges.
A Választottbíróságnak is a hozzá benyújtott keresetlevél tárgyában elsődlegesen abban a kérdésben kell döntenie, hogy az adott ügyben érvényes választottbírósági kikötés történt-e. Érdemes tehát áttekinteni az ide kapcsolódó gyakorlatot. Tekintve, hogy ez minden esetben a szerződés értelmezésén alapul, általános és egyértelmű szabályok nem mondhatók ki, hanem csak néhány, a gyakorlatban felmerült kérdés felvetése indokolt. Mindenek előtt természetesen vizsgálni kell, hogy a felek között érvényes, írásban kikötött választottbírósági szerződés jött-e létre.
Fontos hangsúlyozni azt, hogy a hatáskör megállapítása során a választottbírósági kikötés, tehát a választottbírósági szerződés érvényessége tárgyában kell a bíróságnak dönteni és nem a szerződés egyéb részei tárgyában. Ma már általánosnak tekinthető a bíróságok gyakorlata abban a kérdésben, hogy a szerződés egyébkénti érvénytelensége nem hozza magával a választottbírósági kikötés érvénytelenségét (Gf.VI.33.424/1998/5.). A választottbírósági kikötés viszonylagos önállósággal rendelkezik azzal a szerződéssel szemben, amelynek a részeként szerepel. A gyakorlat tehát a választottbírósági kikötést érvényesnek tekinti az egyébként érvénytelen szerződések vonatkozásában is. Azzal azonban, hogy a választottbírósági kikötés kiterjesztően nem értelmezhető (BDT 2005.1225.).
Elöljáróban hangsúlyozni kell azt is, hogy a bíróságok gyakorlata következetesen alkalmazza a Vbt. 5. § (4) bekezdésében írtakat, miszerint írásban létrejött választottbírósági szerződésnek kell tekinteni azt is, ha az egyik fél keresetlevelében állítja, a másik fél pedig válasziratában nem tagadja, hogy közöttük választottbírósági szerződés jött létre. Ennek megfelelő döntést hozott - egyebek mellett - a Legfelsőbb Bíróság a Gf.VI.33.424/1998. számú, a Gfv.XI.30.207/2007/4. számú és a Gfv.XI.30.397/2006/3. számú ítéletében, valamint a Legfelsőbb Bíróság Elvi Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2006/2/1525. szám alatt közzétett döntésében is.
A választottbírósági szerződés érvényességének megállapítása során a bíróságoknak értelmezniük kell a szerződést, és értelmezniük kell a kereseti kérelmet is abból a szempontból, hogy a keresetben előadott tényállás, illetve az érvényesíteni kívánt jog tekintetében a választottbírósági kikötés alkalmazható-e vagy sem. Néhány példa az ilyen értelmezésre:
A Legfelsőbb Bíróság a BH-ban 2005. évben 397. sorszám alatt közzétett Gfv.IX.30.061/2005. számú határozatában pl. kifejtette, hogy ha a felek abban állapodnak meg: szerződésük, amely választottbírósági kikötést is tartalmazott meghatározott időre szól, majd a szerződést továbbra is teljesítik, ráutaló magatartásuk nem eredményezheti a választottbírósági kikötés fenntartását.
E tárgyban az ítélete indokolásában kifejtette, hogy miután a Vbt. 5. § (3) bekezdése értelmében a választottbírósági szerződést írásba kell foglalni, az írásbeli megállapodást a ráutaló magatartás nem pótolhatja.
A választottbírósági szerződés érvényességével kapcsolatban érdemes felhívni a figyelmet a Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.448/2008/3. számú határozatában foglaltakra. Ezt a határozatot a Legfelsőbb Bíróság nem választottbírósági eljáráshoz kapcsolódóan hozta meg, hanem a felszámoló jogsértő magatartásának értelmezése körében. Figyelemfelhívásként azonban érdemes a részletekre is kiterjedően ismertetni.
A Legfelsőbb Bíróság azt mondta ki, a választottbírósági eljárás jellegéből az következik, hogy a felszámolás alatt álló adós vagyonának értékesítéséből eredő jogvitákra a választottbírósági eljárás kikötése korlátozza a felszámolási eljárásban résztvevő hitelezők érdekeinek érvényesítését, többletköltséget okoz az adósnak és megfosztja az adóst a rendes és rendkívüli jogorvoslat lehetőségétől. Mindez összeegyeztethetetlen a felszámolási eljárásnak, a Cstv. 1. § (3) bekezdésében szabályozott azzal a céljával, hogy a hitelezők a csődtörvényben meghatározott módon nyerjenek kielégítést az adós vagyonából.
Az adott ügybeni tényállás lényege abban foglalható össze, hogy a felszámolási eljárás alatt a bíróság a felszámolót tisztségéből felmentette és új felszámolót jelölt ki, egyben kötelezte a felmentett felszámolót az iratok átadására és arra, hogy a végzés jogerőre emelkedéséig további intézkedéseket ne tegyen. A felszámoló a végzés ellen jogorvoslati kérelmet nyújtott be, azonban a tiltás ellenére tevékenységét folytatta. Egy ingatlan - egyébként a hitelezők által szabálytalannak tartott - értékesítése kapcsán a pályázatra jelentkezett vevővel az adás-vételi szerződést nem írta alá, de a felszámoló és a pályázatra jelentkezett vevő olyan közös megállapodást rögzítettek, hogy a pályázattal kapcsolatos jogvitájuk eldöntése végett alávetik magukat a Választottbíróság döntésének. A Választottbíróság hatáskörét és illetékességét egyesbíró alkalmazásával lefolytatandó eljárási módban határozták meg, és kijelölték az eljáró egyesbíró személyét is. A vevőként ajánlatot tevő nyomban a Választottbírósághoz fordult és kérte ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas adásvételi szerződés és környezetvédelmi megállapodás ítélettel történő pótlását. A Választottbíróság pedig 2007. június 15-én kelt és ugyanazon a napon jogerőre emelkedett, egyesbírói eljárásban meghozott ítéletében megállapította, hogy a felek közötti adásvételi szerződés és a környezetvédelmi kötelezettségek átvállalásáról szóló megállapodás létrejött. A hiányzó jognyilatkozatokat a Ptk. 295. § alapján pótolta és a szerződéseket cégszerűen aláírottnak, okiratszerű és ügyvéd által ellenjegyzettnek, az adás-vételi szerződés vonatkozásában az abban foglalt tulajdonváltozásnak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére alkalmasnak minősítette.
Az ügy további részleteinek mellőzésével arra kívánok csak kitérni, a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy ugyan a Választottbíróság a hatáskörét megállapítva már jogerős
-196/197-
döntést hozott, ez a döntés azonban a Vbt. 58. §-a és a Pp. 229. § (1) bekezdés értelmében, csak az adott határozattal érintett tárgyi és személyi körben áll be és nem akadálya annak, hogy a felszámolási eljárást lefolytató bíróság a felszámoló, mint az adós képviselője eljárásának jogszerűségét vizsgálja. Ennek a vizsgálatnak a körében fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a választottbírósági kikötéssel kapcsolatban az előbb részletezetteket.
Indokolásában rámutatott, hogy miután a Vbt. 28. §-a értelmében a választottbírósági eljárásban a Pp. szabályait csak a felek külön kikötése esetén lehet alkalmazni, így a felszámolási eljárásban résztvevő hitelezőknek jogi érdekeltségük esetén sincs lehetőségük arra, hogy az adós vagyontárgyának értékesítésével kapcsolatban indult választottbírósági eljárásba beavatkozzanak. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság a VESZ 30. § (5) bekezdésében foglaltakra is. Utalt arra, hogy a Vbt. 29. § értelmében a választottbírósági eljárás nem nyilvános, amely összeegyeztethetetlen a felszámolási eljárásban résztvevő hitelezők érdekeivel. Hivatkozott még a Vbt. 54. és 55. §-ban foglaltakra is, amiből az következik, hogy a Választottbíróság által hozott, esetleg jogszabálysértő ítélet ellen sem nyújtható be fellebbezés és az érvénytelenítési perben a jogorvoslat rendkívül szűkre szabott. Rámutatott még arra, nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy az egyfokú választottbírósági eljárás költsége lényegesen magasabb, mint a rendes bírósági eljárásé.
Megállapította, hogy a felszámoló a felszámolási eljárást lefolytató bíróság határozatának megkerülése érdekében együttműködött az általa kiírt pályázat nyertesével és kifejezett bírósági tiltás ellenére kívánta létrehozni bejegyzésre alkalmas formában is a szerződést, ezért volt szükség a választottbírósági eljárásra, mindez pedig a felszámoló terhére írható körülmény.
A választottbírósági szerződés és a fél által benyújtott kereseti kérelem értelmezése mindig körültekintő vizsgálódást igényel, bár általános elvek nehezen vonhatók le, néhány érdekesebb kérdésre érdemes a figyelmet felhívni. Ilyenek, pl.:
A Fővárosi Bíróság a Gpk.41.054/2008. számú, a választottbírósági hatáskör nemleges megállapítására irányuló eljárásban a kérelmeket elutasította és kifejtette, hogy egy előszerződésbe foglalt választottbírósági kikötés kihat arra az eljárásra is, amelyben az előszerződés jogosítottja a szerződés létrehozását kéri. Az előszerződés alapján megkötendő szerződés ugyanis nem függetleníthető az előszerződéstől, szorosan összefüggő polgári jogi jogviszonyról van szó. A megkötendő szerződés létrehozása az előszerződés teljesítését jelenti, így az előszerződésre hivatkozással indult eljárásban a választottbírósági kikötésnek érvényesülnie kell.
A Legfelsőbb Bíróság pedig kimondta, hogy ha a felek valamely szerződésből eredő jogvitájukra kikötik a választottbírósági utat, akkor a szerződés megszűnése nem vezet magának a választottbírósági kikötés hatályának megszűnéséhez. E tárgyban a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a szerződésből eredő bármely jogvitának választottbírósági útra utalása azt jelenti, hogy ha a szerződés már maga nincs hatályban, de a szerződésből eredően valamilyen jogvita keletkezik, ez a választottbírósági kikötés hatályát nem érinti, mert a jogvita a szerződéssel összefüggésben keletkezett (BH 2009. 186.).
A Fővárosi Bíróság a Gpk.40.886/2007/12. számú végzésében, amely ugyancsak a választottbírósági hatáskör nemleges megállapítására irányuló kérelmet elutasító határozat volt, pedig azt fejtette ki, hogy miután a felek választottbírósági szerződése mindkét felet arra jogosította fel, hogy a Választottbíróság előtt a szerződés értelmezéséből fakadó jogvitát is érvényesítheti, a választottbírósági hatáskör megállapítható.
Kérdéses, hogy a választottbírósági eljárásban lehetőség van-e és ha igen, milyen típusú megállapítási kereset előterjesztésére. Maga a Választottbíróság mondta ki a VB 02122. számú határozatában (közzétéve: BH 2003. 10.), hogy a Választottbíróság rendszeresen követi azt az általános eljárásjogi elvet, amely szerint megállapítási keresetet nem lehet minden korlátozás nélkül előterjeszteni. A megállapítási kereset csak akkor lehet alapos, ha a kért megállapításra a felperesnek az alperessel szembeni jogai megóvása érdekében van szükség és a felperes a jogviszony természete, a kötelezettség lejártának hiánya miatt, vagy más okból marasztalást nem kérhet.
A Legfelsőbb Bíróság pedig a BH-ban 2007/1/21. szám alatt közzétett döntésében azt fejtette ki, hogy a szerződésben kikötött szolgáltatás tárgyára vonatkozó értelmezési vita polgári jogi jogvita, amelynek elbírálására a Választottbíróság eljárását a törvény nem zárja ki. Önmagában az a körülmény, hogy a felek közötti szerződés egyes pontjainak megszegéséhez egy közigazgatási eljárás kapcsolódik, nem teszi kizárttá, hogy a szerződés értelmezésével kapcsolatos polgári jogvitát a Választottbíróság bírálja el.
Ebben az ügyben a felek az Országos Rádió- és Televízió Testület, valamint a Magyar RTL Televízió Részvénytársaság között létrejött műsorszolgáltatási szerződés értelmezése volt a vita tárgya. A felek szerződése az abból keletkező bármely vita eldöntésére, amely a szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik - kivéve a szerződés 11. fejezetében foglaltak alapján az ORTT által hozott határozatokkal kapcsolatos jogvitákat - alávetették magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett állandó Választottbíróság kizárólagos döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját eljárási szabályzata alapján jár el.
A választottbírósági felperes megállapítási pert indított, amelyben azt kérte, hogy a Választottbíróság a szerződés meghatározott pontját értelmezze és mondja ki, hogy a szerződés szövege a választottbírósági alpe-
-197/198-
res kötelezettségeit miként határozza meg. A Választottbíróság ítéletében a szerződés értelmezése tárgyában rendelkezéseket hozott. A választottbírósági alperes felperesként keresetében a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte, amelyben - egyebek mellett - a Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással azt jelölte meg, hogy a Választottbíróság olyan ügyre vonatkozóan hozott döntést, amely nem tartozik választottbírósági útra és ennek megfelelően, amely ügyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, egyebekben még hivatkozott a közrendbe ütközésre is. Álláspontja szerint, a Választottbíróság közigazgatási peres eljárásra tartozó kérdésben döntött, amelyre hatáskörrel nem rendelkezik.
Az elsőfokú bíróság a Választottbíróság ítéletét érvénytelenítette és határozatának indokolásában azt fejtette ki, hogy a választottbírósági eljárásban is megállapítási kereset csak akkor indítható, ha a keresetet indító félnek van olyan polgári jogi joga, amit a másik fél háborít vagy veszélyeztet, továbbá ennek a jognak megóvása érdekében akár időlegesen is kizárt a marasztalási vagy jogalakítási kereset megindítása. Analógiaként utalt a Pp. 123. §-ában foglaltakra. Kifejtette, hogy a polgári perbeli alperes megállapítási kereset indításával attól akarta magát megóvni, hogy a felperes vele szemben szerződésszegésből eredő kötbérkövetelést érvényesítsen. A felperes azonban a kötbér iránti igényét közigazgatási határozattal, a közigazgatási eljárásra tartozó módon érvényesítheti. Az alperes pedig olyan módon védekezhet, hogy a szerződésszegésre alapított közigazgatási határozat ellen keresetet terjeszt elő közigazgatási pert indítva. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a Választottbíróság előtt olyan jogát kívánta megóvni, amely a magyar jog szabályai szerint közigazgatási perben érvényesíthető. A perbeli jogvita tárgya ezért a magyar jog szabályai szerint nem tartozik választottbírósági útra.
Az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem kapcsán a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság jogerős határozata jogszabályt sért, mert tévesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a perbeli műsorszolgáltatási szerződés tárgyára vonatkozó értelmezési jogvita közigazgatási peres eljárásban védekezésként érvényesíthető és ezért nem tartozik választottbírósági útra.
Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felek közötti szerződés értelmezése körében arról alakult ki jogvita, hogy mi az a magatartás, amelyet a jogosult a jelen perbeli felperes a kötelezettől, a jelen perbeli alperestől követelhet a műsorszolgáltatási szerződés alapján. A szerződéssel a felek között a Ptk. 198. § (1) bekezdésében szabályozott polgári jogviszony jött létre, s az abból eredő, a szolgáltatás tárgyának meghatározására vonatkozó vita pedig polgári jogi jogvita.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedése abban állt, hogy a szerződés értelmezéséből eredő polgári jogi jogvitára a Választottbíróság eljárásának kiköthetősége nem függ attól, hogy az értelmezést milyen célból, milyen jogának megóvása érdekében kéri a szerződést kötő fél. A szerződés értelmezése akkor is polgári jogvita, ha a törvény a szerződésszegéshez meghatározott körben közigazgatási jogkövetkezményt is fűz. A közigazgatási hatóság ugyanis csak az érvényes, egyértelmű vagy értelmezési vita esetén, a polgári bíróság által értelmezett szerződés alapján döntheti el, hogy történt-e olyan szerződésszegés, amelyhez a törvény a közigazgatási jogkövetkezményt fűzi. Ebből a szempontból annak nincs jelentősége, hogy a közigazgatási jogkövetkezmény tárgyában történt-e már intézkedés vagy sem.
Mindezeket összegezve a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli szerződés tárgyának értelmezésére vonatkozó megállapítási kereset választottbírósági eljárás keretében történő elbírálását a Vbt. 4. §-ában foglalt rendelkezés és más törvény sem zárja ki, ezért a Választottbíróság ítéletét a választottbírósági hatáskör hiányára hivatkozással érvényteleníteni nem lehet.
A Legfelsőbb Bíróság azonban észlelte, hogy eltérő jogi álláspontjából következően az elsőfokú bíróság a Vbt. 55. § (2) bekezdés b) pontjára alapított érvénytelenségi okot nem vizsgálta, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét ennek az érvénytelenségi oknak vizsgálata érdekében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Indokolt felhívni a figyelmet a Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI.30.196/2006/7. számú ítéletében foglaltakra is, amelyben részletesen kifejtette, hogy a szerződéssel összefüggésben keletkező bármely vita fogalmába tartozik a szerződés eltérő minősítésével és a tényleges jogviszony jogkövetkezményeinek levonásával kapcsolatos jogvita is, tehát a Választottbíróság hatásköre ezekre is megállapítható.
Ismétlődően felmerülő kérdés a Választottbíróság hatáskörének megállapítása körében, hogy a választottbírósági kikötés a jogutódokra kiterjed-e vagy sem.
A joggyakorlatban gyakori engedményezések folytán ismétlődően felmerülő kérdés, hogy vajon a választottbírósági kikötés alkalmazható-e abban az esetben, ha az alapul szolgáló szerződés vonatkozásában engedményezés történt.
A Választottbíróság a VB 97169. számú ügyben az alperesnek a Választottbíróság hatáskörére vonatkozó kifogását megalapozatlannak találta és rámutatott arra, hogy a létrejött választottbírósági klauzula - a felek ellenkező megállapodása hiányában - érvényes és hatályos marad akkor is, ha bármelyik fél oldalán jogutódlás következett be. Engedményezés esetén, a még a fennálló jogviszonyban új alanyként belépett engedményest is köti a választottbírósági klauzula. Ezzel egyező álláspontra helyezkedett a Legfelsőbb Bíróság az egyik eseti döntésében, amikor kifejtette, ha az engedményezett kötelezettség tekintetében választottbírósági kikö-
-198/199-
tés van, úgy az engedményes követelése is a Választottbíróság előtt érvényesíthető (BH 2002. 3.).
Dr. Horváth Éva (A Választottbíráskodás néhány gyakorlati kérdése, Gazdaság és Jog 2001. évi 3. szám) azt fejtette ki, hogy a Választottbíróság gyakorlata szerint a kereskedelmi jogviszonyba végbement jogutódlás esetén, ha a felek nem zárják ki a választottbírósági megállapodás "átvállalását", akkor a jogutód a választottbírósági szerződés vonatkozásában is a megállapodás alanyává válik. A Választottbíróság általában abból indul ki, hogy a jogutódnak át kell tekintenie az előző jogviszonyt és azt a jogviszonyt, amit "megörökölt" és, ha ez magában foglalt egy választottbírósági megállapodást, akkor erről is tudnia kellett.
A Fővárosi Bíróság azonban az előtte 9.Gpk.40.168/2007. számon indult nemperes eljárásban arra mutatott rá, hogy a választottbírósági szerződés alanyában való változás ugyanolyan polgári jogi megállapodást igényel, mint bármilyen más szerződéses jogviszonyban elérni kívánt alanyváltozás. A választottbírósági szerződés ugyanúgy jogok és kötelezettségek vállalása kölcsönösen a megkötő felek részéről. A választottbírósági szerződés alapítja egyrészről a Választottbíróság előtti keresetindítás jogát, másrészről pedig kötelezettséget teremt a választottbírósági szerződés teljesítésére, a választottbírósági eljárásban való részvételre. A választottbírósági szerződés alanyában való változáshoz ezért a Ptk. 328. § (1) bekezdésével vegyes kötelezettségvállalási szerződés szükséges [Ptk. 332. § (1) bekezdés] a szerződő felek részéről.
Megállapítható tehát, hogy az engedményezett követelés vonatkozásában nem teljesen zavarmentes a gyakorlat, mindez azonban olyan kérdés, amelyet jogértelmezéssel kell eldönteni, e tárgyban jogszabályi változtatás, jogszabályi rendelkezés nem indokolható.
Érdemes még megemlíteni a Legfelsőbb Bíróságnak azt a döntését, amelyben kimondta, hogy a választottbírósági kikötés, a jogutód nem Kft.-tag felpereseknek az alperes Kft.-vel szembeni jogvitájára nem vonatkozik (Gfv.VI.32.893/2000/2. szám).
Az adott ügybeni tényállás szerint a felperesek - egy meghalt Kft.-tag örökösei - kérték, a Kft. alperesnek az örökhagyó halálakor fennálló vagyona értékének arányos része megfizetésére való kötelezését. A Fővárosi Bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította és végzését azzal indokolta, hogy a felperesek jogelődje, az örökhagyó által is aláírt társasági szerződésben a felek választottbírósági eljárást kötöttek ki.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társasági szerződés záró rendelkezése szerint a felek egymás közötti jogvitáikra kötötték ki a választottbíróság hatáskörét, ez a kikötés azonban a nem tag felpereseknek az alperessel szembeni jogvitájára nem vonatkozik.
Meg kell jegyezni, hogy itt nem is valóságos jogutódlásról van szó, mert a felperesek, mint az elhunyt Kft.-tag örökösei, nem a jogelődjük igényét érvényesítették, hanem azt az önálló saját igényüket, ami abból adódik, hogy nem lettek a Kft. tagjai és ezért az örökhagyó tulajdonában lévő üzletrész vonatkozásában a Kft.-nek, velük szemben elszámolási kötelezettsége keletkezett.
A társasági jogvitáknál maradva, érdemes megemlíteni, a Legfelsőbb Bíróság a Gfv.XI.30.064/2009/8. számú határozatában elvi éllel mondta ki, hogy ha a gazdasági társaság tagjai a társaság és a tag közötti jogvita eldöntésére Választottbíróság eljárását kívánják igénybe venni, akkor erről a társasági szerződésben kell rendelkezniük. A társasági szerződés részévé vált választottbírósági kikötést pedig a felek a társasági szerződés módosítására vonatkozó szabályok szerint módosíthatják.
A hivatkozott ügybeni tényállás szerint, a korlátolt felelősségű társaság társasági szerződése akként rendelkezett, hogy a társasági jogviták tekintetében a szerződő felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság döntésének. A Választottbíróság a saját eljárási szabályzata szerint, egy választottbíróval, magyar nyelven jár el. A későbbiekben azonban a gazdasági társaság taggyűlésén, amelyen a törzstőke 91%-a volt képviselve, a jelenlévő tagok többsége (90%-a) elhatározta a társasági szerződés módosítását, amely érintette a választottbírósági kikötést is. A szerződésmódosításban kimondták, hogy a továbbiakban a társasági szerződéssel és a tagsági jogviszonnyal összefüggő ügyek elbírálására a Pest Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A választottbírósági eljárásra vonatkozó rendelkezést mellőzték. A társasági szerződés módosítását a cégjegyzékbe bejegyezték. A Kft. felperes, egyik tagjával szemben kívánt a Választottbíróság előtt igényt érvényesíteni.
Az alperes a választottbírósági eljárásban hatásköri kifogást jelentett be és érdemi védekezést is előterjesztett. A hatásköri kifogás indokaként arra hivatkozott, hogy a társasági szerződés módosítása folytán mellőzték a választottbírósági kikötést.
A Választottbíróság a felperes keresetének jogalapja tekintetében közbenső ítéletet hozott. Ebben a hatásköri kifogást elbírálva azt állapította meg, hogy a választottbírósági szerződés olyan önállósággal rendelkezik azzal a szerződéssel szemben, amelynek részeként szerepel, hogy abból következően a társasági szerződés bármely rendelkezésének hatályvesztése önmagában nem jár a választottbírósági szerződés hatályának megszűnésével. Az egyébként kisebbségbe került felperes által aláírt választottbírósági szerződés hatálya a peres felek közötti jogvitát érintően nem szűnt meg.
A választottbírósági eljárás alperese felperesként a Választottbíróság közbenső ítéletének érvénytelenítését kérte, amelyben okként a Vbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontját jelölte meg azzal, hogy a Választottbíróságnak az eljárás lefolytatására nincs hatásköre. Hivatkozott arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezése szerint, a tagok kifejezetten a társasági szerződésben rendelkezhetnek arról, hogy
-199/200-
választottbírósági kikötést alkalmaznak-e a társasági jogvitájukra. A választottbírósági kikötés kötelezően a társasági szerződés része, ezért a perbeli esetben a társasági szerződés módosítása a választottbírósági kikötés hatályon kívül helyezésével járt. Mostani témánk szempontjából érdektelen, hogy egyébként közrendbe ütközés címén is kérte az ítélet érvénytelenítését.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és az ítélete indokolásában kifejtette, hogy a választottbírósági szerződés nem a társasági szerződés rendelkezése, hanem a társasági szerződéssel vegyesen megkötött polgári jogi megállapodás. Utalt arra, hogy a Gt. 152. §-a a társasági szerződés módosítását teszi lehetővé, szótöbbséggel hozott határozattal. A választottbírósági szerződést a polgári jog általános szabályai szerint, a Ptk. 240. § (1) bekezdésének megfelelően lehet módosítani, illetve a Ptk. 319. § (2) bekezdése szerint megszüntetni. Mindebből arra a jogi következtetésre jutott, hogy az eredeti társasági szerződésbe foglalt választottbírósági szerződés feljogosította a választottbírósági eljárásban a felperest (a rendes bírósági eljárásban alperest) arra, hogy a társasági jogviszonyból fakadó jogvita elbírálása érdekében a Választottbíróság előtt indítson pert.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a Választottbíróság ítéletét érvénytelenítette.
Itt ismertetett témánk szempontjából jelentős okfejtése szerint, a Gt. 10. § (1) bekezdésének a) pontja rendelkezik arról, hogy mi minősül társasági jogvitának, a (2) bekezdés pedig arról, hogy az (1) bekezdés a) pontja szerinti társasági jogvitában a tagok (részvényesek) a társasági szerződésben (alapszabályban, alapító okiratban) állandó vagy eseti választottbíráskodást köthetnek ki. A Gt. 10. § (3) bekezdése azt is kimondja, hogy a választottbírósági eljárásra a Vbt. előírásai irányadók. Ebből a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ha a társaság és a tagok közötti jogvita eldöntésére a társaság tagjai Választottbíróságot akarnak igénybe venni, erről a társasági szerződésben kell rendelkezniük és a jogvita elbírálására egy meghatározott állandó, illetve eseti Választottbíróságot kell megjelölniük. Ez a jogszabályi rendelkezés a gazdasági társaság tagjai számára lehetővé teszi, hogy attól az általános törvényi normától, mely szerint az igazságszolgáltatást az államilag szervezett rendes bíróságok [Alkotmány 45. § (1) bekezdése] gyakorolják, a társasági szerződésükben eltérjenek, de ezt csak a létesítő okiratukban tehetik meg.
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra is, hogy a választottbírósági kikötés a társasági szerződés részévé vált, s azt a társasági szerződés módosítására vonatkozó szabályok szerint lehet megváltoztatni. Az egyébként érvényes társasági szerződés módosításra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság kifejtette azt is, hogy a módosítás folytán, a társasági szerződésben eredetileg kikötött választottbírósági eljárás helyett az Alkotmányban szabályozott rendes bírósági eljárás kikötése nem csorbítja annak a tagnak a jogát, aki a társasági szerződés ekként történő módosításához szavazatával nem járult hozzá, mert a rendes bíróság eljárásának kikötése többlet-eljárási garanciát jelent a felek jogvitáiban. Ezt a kérdést az eredeti társasági szerződésnek, a későbbiekben taggyűlési határozattal történt módosításakor nyilván a Választottbírósághoz forduló felperes is így ítélte meg, miután a taggyűlési határozatot az arra rendelkezésre álló határidőben nem támadta meg.
Mindezekre tekintettel, miután a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Kft. társasági szerződése a társasági jogvita elbírálására már nem tartalmazott választottbírósági kikötést, a Választottbíróság a Vbt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának megsértésével állapította meg hatáskörét, ezért a Választottbíróság olyan jogvitás ügyben hozott közbenső ítéletet, amelyre vonatkozó választottbírósági kikötés a felperes létesítő okiratában már nem volt, ezért a felperes a Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja alapján megalapozottan kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését.
Ismétlődő kérdésként merül fel, hogy mi a követendő eljárás pertársaság, illetve keresethalmazat esetén. A pertársaság vonatkozásában egyértelműnek tekinthető a helyzet atekintetben, hogy olyan féllel szemben, aki a választottbírósági szerződésben nem szerepelt, nem lehet a Választottbíróság előtt eljárást indítani. Ez a helyzet abban az esetben is, ha a kötelezetti oldalon egyetemlegesség áll fenn. Az egyetemlegességet ugyanis a bírósági gyakorlat egyszerű pertársaságnak tekinti és ebben az esetben az egyetemleges kötelezettek közül annak a kötelezettnek tekintetében, akire a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, nem lehet a Választottbírósághoz fordulni. Ennek a fordítottja is igaz, olyan módon, hogy azzal a féllel szemben, aki a választottbírósági szerződésben szerepelt, a választottbírósági kikötés nem mellőzhető azon az alapon, hogy a kötelezettek egyetemlegessége áll fenn. Ezt fejtette ki a Fővárosi Ítélőtábla a BH-ban 1996-ban 540. szám alatt közzétett döntésében is. Abban az esetben azonban, ha kényszerű pertársakról van szó és csak az egyikük kötött választottbírósági szerződést, az vele szemben betarthatatlannak minősül, ezért a valamennyi kényszerű pertárssal szemben az állami bíróságnak kell eljárnia (BH 2003. 326. számú jogeset). Ugyanebben a jogesetben hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy pergazdaságossági szempontok, illetve az a tény, hogy a választottbírósági eljárásra tartozó jogvitával egy nem választottbírósági eljárásra tartozó jogvita szorosan összefügg, nem adhatnak alapot a választottbírósági eljárás mellőzésére.
Minden esetben a választottbírósági szerződés és a kereseti kérelem értelmezése alapján lehet eldönteni, hogy egyes kereseti kérelmek tekintetében megállapítható-e a választottbírósági kikötés vagy sem.
-200/201-
Külön problémakört jelent az általános szerződési feltételekben, illetve üzletszabályzatban meghatározott választottbírósági kikötés.
A bírói gyakorlat egyértelmű atekintetben, hogy az üzletszabályzatnak a választottbírósági kikötést tartalmazó rendelkezése olyan, a szokásostól eltérő rendelkezésnek minősül, amely kikötés csak akkor válik az üzletszabályzat elfogadásával a szerződés részévé, ha erről a szerződés megkötése előtt az üzletszabályzatot alkalmazó fél a másik szerződő felet tájékoztatta és ez a fél a választottbírósági kikötést kifejezetten, az üzletszabályzatra, mint ilyen kikötést tartalmazó okiratra utalással elfogadja. E tárgyban tartalmaz részletes okfejtést a Legfelsőbb Bíróság BH 2001. évi 131. számú, illetve a Legfelsőbb Bíróság Elvi Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2003/825. szám alatt közzétett határozata.
Külön kérdésként merül fel, hogy miként minősül a választottbírósági kikötés fogyasztói szerződések esetében. A Legfelsőbb Bíróság elé ezideig nem került olyan jogvita, ahol a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos választottbírósági kikötés minősítése merült volna fel. A Fővárosi Bíróság a Gpk.41.771/2008/5. számú végzésében választottbírósági hatáskör nemleges megállapítására irányuló nemperes eljárásban a kérelmet elutasítva azt fejtette ki, hogy a választottbírósági szerződés nem a fogyasztói szerződés olyan rendelkezése, amely általános szerződési feltételnek minősülne. A választottbírósági kikötés külön szerződésként jelenti a választottbírósági eljárást megalapozó magánjogi szabályozást. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztói szerződéshez kapcsolódó választottbírósági kikötés nem eshet kifogás alá.
E kérdéssel kapcsolatban azonban nem hagyható figyelmen kívül a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13. EGK tanácsi Irányelv, amelynek kapcsán módosításra kerültek a Ptk.-nak a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos rendelkezései. A jelenlegi szabályozás szerint, egyrészt külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek vagy, amelyeket az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell tekinteni [Ptk. 209. § (3) bekezdése]. Másrészt a Ptk. 209/A. § (2) bekezdése szerint a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata a fogyasztói szerződésekben szereplő, az igényérvényesítés lehetőségét megnehezítő különböző kikötések tárgyában meglehetősen szigorú álláspontot foglal el. Ez nyomon követhető már a C-240/98-C-244/98. sz. Oceano Gruppo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben, valamint C-243/08. számú a Pannon GSM. Zrt. és Sustikné Győrfi Erzsébet között folyamatban volt eljárásban, ahol ugyan nem választottbírósági kikötésről, hanem illetékességi alávetésről volt szó, de az Európai Unió Bírósága ismétlődően elvi éllel fejtette ki, hogy a lakóhelyhez képest esetleg távoli bíróság kizárólagos illetékességének kikötése megnehezítheti a megjelenést a bíróság előtt és tisztességtelen kikötésnek minősülhet, amelyet a nemzeti bíróságnak hivatalból is vizsgálnia kell. Abban az esetben, ha - álláspontja szerint - az ilyen feltétel tisztességtelen, annak alkalmazását mellőzni kell, kivéve, ha a fogyasztó ezt ellenzi.
A választottbírósági kikötést illetően az Európai Unió Bírósága ugyancsak állást foglalt a C-168/05. sz. Elisa Maria Mostaza Claro és a Centro Mówill Milenium SL. között folyamatban lévő eljárásban. Az Európai Unió Bírósága e döntésében kifejtette, hogy az Irányelv melléklete tartalmazza azoknak a feltételeknek jelzésszerű felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. Ezek között szerepel, hogy ha a kikötés olyan feltételekre vonatkozik, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy "kizárják vagy gátolják a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében, különösen arra kötelezve a fogyasztót, hogy csak jogszabályi rendelkezések által nem kötött döntőbizottsághoz fordulhat, jogtalanul korlátozva a rendelkezésre álló bizonyítékokat, vagy olyan bizonyítási terhet róva a fogyasztóra, amelyet az alkalmazandó jog értelmében rendesen a másik szerződő félnek kellene viselnie". Végkövetkeztetésül, az Európai Unió Bírósága a fogyasztói szerződésben szereplő kikötést az adott esetben tisztességtelen kikötésnek minősítette, hangsúlyozva, hogy a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződés tisztességtelen jellegét, ebben a körben azt is, hogy a választottbírósági kikötés tisztességtelennek minősíthető-e vagy sem. A döntés kitér arra is, hogy a nemzeti bíróság valamely választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezési keresetet elbíráló ügyben köteles vizsgálni a választottbírósági kikötés semmisségét és megsemmisíteni a választottbírósági ítéletet, amennyiben megállapítja, hogy az a fogyasztóra nézve hátrányos, tisztességtelen feltételt tartalmazott, mégpedig akkor is, ha a fogyasztó erre a semmisségre a választottbírósági eljárás során nem hivatkozott, csupán a hatályon kívül helyezés iránti keresetében terjesztette ezt az igényét elő.
Annak hangsúlyozása mellett, hogy ilyen ügy eddig még a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában nem fordult elő, szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy miután fogyasztói szerződésekben is egyre gyakrabban fordul elő választottbírósági kikötés, a jövőben erre a problémára feltétlenül figyelni kell. Figyelni kell a Választottbíróságnak is, de egy esetleges nemleges hatáskör megállapítására irányuló kérelem kapcsán a nemperes eljárásban eljáró bíróságnak, és a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben eljáró bíróságnak is. Nem gondolom,
-201/202-
hogy szükséges lenne a fogyasztói szerződések vonatkozásában eleve kizárni a választottbírósági szerződés lehetőségét, azonban a szerződéskötés körülményeit kellő szigorúsággal és az Európai Unió Bírósága iránymutatásának megfelelően hivatalból is vizsgálni kell.
Az, hogy e kérdés a jövőben várhatóan minden bizonnyal felmerül, mutathatja az is, hogy ismeretem van olyan ügyről, ahol magánszemély által kötött lakáshitel-szerződésben, a hitelt nyújtó bank a fogyasztói szerződésben a Tőzsdei Választottbíróság eljárásának kikötését szorgalmazta. Azért is indokolt erre felhívni a figyelmet, mert az Európai Unió Bírósága utóbb idézett ítéletének figyelembevétele mellett előfordulhat, hogy szabályosan lefolytatott választottbírósági eljárás esetében az érvénytelenítési perben lesz köteles a bíróság e körülményeket vizsgálni és juthat hivatalból arra a következtetésre, hogy a kikötés tisztességtelensége folytán a választottbírósági ítéletet érvényteleníteni kell.
Szólni kell még a beszámítási kifogás és a viszontkereset érvényesítésének lehetőségéről. E tárgyban következetesnek tekinthető a bíróságok gyakorlata arra vonatkozóan, hogy a választottbírósági eljárásban beszámítási kifogással csak olyan igényt lehet érvényesíteni, amelyre vonatkozóan a választottbírósági kikötés megállapítható. Természetesen ugyanez vonatkozik hangsúlyozottan a viszontkeresetre is. Itt kell azonban megjegyezni, hogy az eddig felmerült esetekben a beszámítási kifogás és viszontkereset vonatkozásában is következetesen alkalmazhatónak látta a Legfelsőbb Bíróság a Vbt. 5. § (4) bekezdésében és a 6. §-ban foglaltakat. Abban az esetben tehát, ha a választottbírósági eljárásban előterjesztett viszontkeresetben, illetve beszámítási kifogásban érvényesített igény vonatkozásában az alperes ezt előterjesztette, a felperes pedig válasziratában nem kifogásolta a Választottbíróság hatáskörét, ezt az állami bíróság olyannak tekintette, hogy az érvényesített jog vonatkozásában a választottbírósági megállapodás létrejött. Fővárosi Bíróság 15.G.42.057/2007/11. illetve a Legfelsőbb Bíróság az Elvi Határozatok Hivatalos Gyűjteményében (EBH 2007.1705. szám alatt) közzétett döntésében.
Ugyanez az elv vonatkozik arra az esetre is, ha a választottbírósági eljárásban előterjesztett keresetben érvényesített anyagi jogi igényre, illetve az annak alapjául szolgáló jogviszonyra a választottbírósági szerződés nem vonatkozik, de az alperes válasziratában ezt nem kifogásolja, akkor elfogadható a Legfelsőbb Bíróság szerint az az értelmezés, hogy ilyen esetben a választottbírósági kikötés a Vbt. 5. §-ának (4) bekezdése alapján a keresetben érvényesített jogra is kiterjed, illetve e vonatkozásban a Vbt. 5. § (4) bekezdése alapján a perbeli igény tekintetében is utóbb választottbírósági megállapodás jött létre. Ezzel kapcsolatos részletes okfejtést tartalmaz a Legfelsőbb Bíróság Elvi Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében (EBH 2006. 1525. szám alatt) közzétett döntés.
A Vbt. 24. § (1) bekezdésének alkalmazása különösebb jogalkalmazási problémát nem vetett fel. A bíróságok következetesek atekintetben, hogy a Választottbíróság saját hatásköréről maga dönt.
Az is egyértelmű, hogy ha a Választottbíróság hatáskörének hiányát állapítja meg, e döntése ellen nem lehet a bírósághoz fordulni (EBH 2004. 1139.).
A Legfelsőbb Bíróság azt is kimondta, hogy a választottbírósági eljárást megszüntető végzésének érvénytelenítése iránt bírói út nem áll rendelkezésre (EBH 2003. 876.).
Kérdésként merült fel, hogy mi a helyzet akkor, ha az állami bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította arra való hivatkozással, hogy az érvényesíteni kívánt jogvitában választottbírósági kikötés van, majd a Választottbíróság a későbbiekben a Vbt. 24. § (1) bekezdése alapján ugyancsak hatáskörének hiányát állapította meg. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy az állami bíróságnak a pert hatásköre hiánya miatt megszüntető végzéséhez nem fűződik anyagi jogerő, mert az nem a per érdemében hozott határozat. Ehhez képest figyelemmel arra, hogy a Választottbíróság hatáskörének hiányát megállapító határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak, az ilyen esetben a fél nincs elzárva attól, hogy a keresetét az állami bíróságnál ismételten előterjessze. Nem helytálló az adott ügybeni felperesnek az az érvelése, hogy a Választottbíróságnak a hatásköre hiányát megállapító döntése következtében nincs olyan bíróság, amely a jogvitát elbírálhatná. Nincs ugyanis akadálya annak, hogy a fél abban a jogvitában, amelynek elbírálására a Választottbíróság a hatáskörének hiányát állapította meg, az állami bíróság előtt újból szabályszerűen előterjesztve keresetét érvényesítse az igényét (BH 2009/ 10/299.).
A Választottbíróság hatáskörével kapcsolatban, mint már korábbiakban szó volt róla, minden esetben a választottbírósági szerződés és a fél által keresetében érvényesíteni kívánt jog alapján, a szerződés és a választottbírósági kikötés értelmezésével dönthető csak el, hogy a Választottbíróság hatásköre az adott jogvitára fennáll-e vagy sem. Ebben a tárgyban nem látok olyan hiányosságot, amellyel kapcsolatban jogszabályi rendelkezés vagy az Eljárási Szabályzat módosítása szükségessé válna. Az előbbiekben felvetett értelmezési kérdések azt igénylik, mind a Választottbíróságnak, mind az állami bíróságnak lehetősége legyen arra, hogy a szerződéseket belátása szerint értelmezze és annak megfelelő döntést hozzon.
Az eljárásjogi kérdések tekintetében egyedül a Vbt. 8. §-ban írtakkal kapcsolatban kifejtett jogorvoslati kérdést találom olyannak, amelynek tárgyában feltétle-
-202/203-
nül indokolt és szükséges lehet - megítélésem szerint a Vbt. vagy a Pp. módosításával - a joggyakorlat egységét biztosító megfelelő rendelkezés.
A választottbíró kijelölésére vonatkozóan a Vbt. 15. § c) pontjához kapcsolódóan mindössze egyetlen olyan esetet találtam, ahol a választottbíró kijelöléséről kellett a Fővárosi Bíróságnak döntenie, azonban a Fővárosi Bíróság a 9.Gpk.40.168/2007/27. számú végzésében a kijelölésre irányuló kérelmet elutasította. Az elutasítás indokaként a Fővárosi Bíróság arra hivatkozott, a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogy a felek között létrejött a választottbírósági szerződés, ennek hiányában pedig a bíróságnak a választottbíró kijelölése iránti kérelmet is el kell utasítania.
Álláspontom szerint ez a határozat alapvetően téves. Téves azért, mert a VESZ 18. § (2) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy az alperes a kereset kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles választottbírót jelölni abban az esetben is, ha a Választottbíróság hatáskörével szemben kifogással él és akkor is, ha védekező iratát csak később nyújtja be. A VESZ-nek ez a rendelkezése értelemszerűen következik a Vbt.-nek abból a szabályából, mely szerint a Választottbíróság saját hatásköréről maga dönt [Vbt. 24. § (1) bekezdése]. Ahhoz, hogy a Választottbíróság a saját hatásköréről dönthessen szükséges, hogy a választottbírósági tanács megalakuljon, tehát a választottbíró kijelölése megtörténjen. Az állami bíróság a hatáskör tárgyában való döntést nem veheti át azzal, hogy a választottbíró kijelölésére irányuló kérelmet arra való hivatkozással utasítja el, hogy a felek között nem jött létre érvényes választottbírósági kikötés. Ennek eldöntése ugyanis a Választottbíróságra tartozó kérdés, amelyre csak a kijelölést követően kerülhet sor.
A választottbíró kizárásával kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az ügyet, amelyben a Fővárosi Bíróság 9.Gpk.41.813/2009/4. számú végzését meghozta és abban az egyik fél által jelölt külföldi választottbíró kizárását megtagadta. A végzés indokolásában utalt arra, a választottbírósági eljárás alperesének az volt a véleménye, hogy a felperes által jelölt választottbíró nem rendelkezik azokkal, a jogvita elbírálásához szükséges magas fokú magyar jogi ismeretekkel, amelyeket a felek valójában előírtak volna. A választottbírósági eljárás alperese úgy értelmezte a választottbírósági szerződésnek a magyar jog alkalmazására vonatkozó kikötését, az nem jelenthet mást, mint, hogy a felek a magyar jogrendszerben jártas szakemberre kívánták bízni a magyar jogi vitájuk elbírálását. Kifogásolta, hogy a választottbírósági eljárás felperese olyan külföldi személyt jelölt választottbírónak, aki magyar nyelvtudással nem rendelkezik és feltételezhető, hogy a magyar jogot sem ismeri olyan mélységben, ahogy az egy választottbírótól elvárható lenne.
A választottbíróság elnöksége a választottbírósági eljárás felperese által jelölt választottbíróval szemben előterjesztett kizárási indítványt egyhangúlag elutasította. Nem tartotta alaposnak a kifogást arra az indokolásra hivatkozással, hogy a szakmai és nyelvi követelményeknek ne felelt volna meg a külföldi választottbíró.
A kizárás tárgyában indult nemperes eljárásban a Fővárosi Bíróság a megnevezett választottbíró eljárásból való kizárását megtagadta. Álláspontja szerint a Vbt. 18. § (1) bekezdésében meghatározott kizárási ok az adott esetben nem áll fenn. A felek között létrejött választottbírósági szerződés értelmezésével a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet megállapítani, miszerint a felek külön szakképzettségi előírással éltek volna. Az eljárás nyelvére vonatkozó - a Vbt. 30. § (1) bekezdése szerinti - megállapodás csak azt a kötelezettséget teremti meg mind a Választottbíróság, mind a felek részére, hogy eljárási cselekményeiket hatályosan, kizárólag magyar nyelven teljesíthetik. Az eljárás nyelvére vonatkozó választottbírósági szerződés megsértését önmagában nem jelenti az, ha az egyik fél a választottbírói jegyzékben szereplő külföldi választottbírót jelölt. A VESZ 9. § (4) bekezdése alapján a tárgyalásról felvett jegyzőkönyv, valamint az eljárás során hozott határozatok az eljárás nyelvén készülhetnek csak, amiből az következik, hogy az eljárás nyelvét nem ismerő külföldi választottbíró részére - ilyen kérés esetén - a Választottbíróság titkársága gondoskodik tolmács (fordító) alkalmazásáról. Az eljárás nyelvére vonatkozó választottbírósági szerződéses megállapodást nem lehet úgy értelmezni, hogy azzal kizárták volna a magyar nyelvet nem ismerő külföldi választottbíró jelölésének jogát. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a szerződés a magyar jog alkalmazását írta elő a felek jogvitájára, szintén azt fejtette ki a bíróság, hogy ez önmagában nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az egyik fél külföldi választottbírót jelöljön. A választottbírósági szerződésnek ezt a részét nem lehet a kifogást előterjesztő által előadott módon értelmezni. Mindezekre tekintettel a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adott esetben a választottbíró kizárásának feltételei nem állnak fenn.
A választottbíró kizárásával kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet arra az ismétlődően előforduló körülményre, hogy sok esetben, egy adott egyetem tanszékén különböző beosztásban, illetve különböző jogviszonyban működő oktatók jelölhetik-e egymást választottbíróként vagy sem.
A Fővárosi Bíróság által elbírált 9.G.40.022/2010. számú ügyben meghozott 5. sorszámú végzésével, a Fővárosi Bíróság a választottbíró eljárásból való kizá-
-203/204-
rását megtagadta. A végzés indokolásában utalt arra, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság elnöke, egyesbíróként, egy meghatározott egyetem polgári jogi tanszékének vezetőjét jelölte. A kizárási indítvány arra vonatkozott, hogy a keresetindításkor a választottbírósági eljárás felperesének meghatalmazottja nevében fellépő ügyvéd bejelentette, hogy az ügyvédi iroda részéről közreműködőként a továbbiakban egy másik partner gyakorolja a meghatalmazott képviselő jogait, e másik partner pedig ugyanannak a tanszéknek a munkatársa, amelynek vezetőjét a Választottbíróság elnöke egyesbíróként jelölte. A Választottbíróság elnöke által jelölt választottbíró nyilatkozatában nem vitatta, hogy tanszékvezetőként valóban munkatársa és munkahelyi vezetője az említett meghatalmazottnak, arról azonban nincs tudomása, hogy a meghatalmazott ügyvédi irodához nevezettet milyen természetű jogviszony köti. Bejelentette, hogy az eljárás során pártatlanságát az a tény semmilyen mértékben nem befolyásolja, hogy munkahelyi kapcsolatban áll a meghatalmazott ügyvédi iroda egyik közreműködő partnerével.
Ezt követően a választottbírósági eljárás felperese bejelentette, hogy továbbiakban nem az előbb nevezett meghatalmazott, hanem az ügyvédi irodát megillető képviseleti jogokat egy másik partner ügyvéd gyakorolja.
A Választottbíróság elnöksége az elnök által jelölt egyesbíróval szemben előterjesztett kizárási indítványt elutasította. Nem tartotta a pártatlanság és függetlenség követelménye megsértéseként értékelhető körülménynek azt, hogy a fél meghatalmazott ügyvédi irodájának van egy olyan, az adott ügyben már nem közreműködő munkatársa, aki a kijelölt választottbíróval kollegiális, hierarchikus viszonyban áll.
A Fővárosi Bíróság a kijelölt választottbíró eljárásból való kizárását megtagadta. A végzés indokolásában a Vbt. 18. § (1) bekezdésében és 20. §-ában foglaltakra utalt. Kifejtette, hogy a választottbírósági felperes meghatalmazott ügyvédi irodájának nevében közreműködőként, a bejelentés értelmében, már nem a korábban nevezett ügyvéd jár el. A nemzetközi választottbíráskodásra kidolgozott irányelvek (IBA Irányelvek) sem tartalmaznak olyan rendelkezést, amelyből következően megállapítható lenne, hogy potenciális érdekkonfliktus áll fenn az állandó Választottbíróság elnökének jelölésével megnevezett választottbíró és a választottbírósági felperes meghatalmazott ügyvédi irodájának partnereként jogot gyakorló ügyvéd személye miatt. A bíróság rámutatott arra, hogy tényleges érdekkonfliktus akkor sem állna fenn, ha a választottbíró az egyik fél ügyvédjével ugyanabban a szakmai közösségben fennálló tagsága révén állna kapcsolatban.
Ugyancsak a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban volt 9.Gpk.41.164/2008. számú ügyben, a bíróság az ügybeli tényállás szerint a választottbírósági eljárásban a felperesként szereplő fél egy meghatározott egyetem tanszékén működő egyetemi tanárt jelölte, míg az alperes más választottbírót jelölt, a két választottbíró pedig elnökként ugyanannak a tanszéknek egyetemi tanárát jelölte. Így alakult meg a választottbírói tanács abban az ügyben, amelyben a felperes képviseletét ellátó ügyvéd óraadóként ugyanazon a tanszéken dolgozik. A két választottbíró a VESZ alapján bejelentette, hogy a felperes által jelölt választottbíró és a tanács elnöke, ugyanannak az egyetemnek azonos tanszékén dolgozik; nem történt azonban tájékoztatás arról, hogy ennek a tanszéknek a munkatársa a felperest képviselő ügyvéd is. A választottbírósági eljárás szerinti alperes, a felperes által jelölt választottbíró és a tanács elnökével kapcsolatban kizárási kérelmet nyújtott be arra hivatkozással, hogy a felperest képviselő ügyvéd ugyanannak a tanszéknek az óraadó tanára, továbbá hivatkozott egy, az eljárás során folyt beszélgetésre is, amelyet a felperes meghatalmazottja kezdeményezett, de amely beszélgetés nem volt összefüggésben a választottbírósági eljárással.
A bíróság a kizárási indítványt nem találta alaposnak. Kifejtette, hogy a választottbírák a Vbt. 11. §-ában írt kötelezettségüket nem sértették meg. Az adott esetben a függetlenség és a pártatlanság követelménye nem sérült, a Vbt. 18. § (1) bekezdésének alkalmazására pedig nem kerülhet sor, mert a választottbírák függetlensége vagy pártatlansága tekintetében jogos kétséget ébresztő körülmények nem merültek fel. A bíróság álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy a felperest képviselő ügyvéd óraadó tanárként ugyanazon a tanszéken dolgozik, ahol az általa jelölt választottbíró, kizárásra okot adó körülményként nem értékelhető.
Ugyanebben az ügyben a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló perben, az érvénytelenítést kérő felperes - egyéb indokok mellett - az érvénytelenítést a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozással is előterjesztette arra alapítottan, hogy a Választottbíróság összetétele, eljárása nem felelt meg a Vbt. rendelkezéseinek. E körben arra hivatkozott, hogy a két választottbíró és a választottbírósági felperes jogi képviselője azonos helyen dolgozik, így e három személynek lehetősége volt a kommunikációra, esetleg szimpátia is kialakulhatott közöttük. A választottbírósági felperes jogi képviselőjével közvetlen munkakapcsolatban álló felperes által jelölt választottbíró és a tanács elnöke, a Vbt. 17. § (1) bekezdése értelmében haladéktalanul kötelesek lettek volna feltárni ezt a pártatlanságukban kételyt ébresztő körülményt. Az ügy egyéb körülményeivel itt most nem szükséges foglalkozni, hanem tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróságnak az érvénytelenítési keresetet elutasító rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság a Gfv.X.30.141/2010/24. számú ítéletében hatályon kívül helyezte és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság (VB.) ítéletét érvénytelenítette az érvénytelenítés indokait kell ismertetni. A Legfelsőbb Bíróság az érvénytelenítése indokaként kizárólag a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában írtakkal foglalkozott. Elöljáróban rögzítette, hogy a fél az érvénytelenítési perben akkor is hivatkozhat arra az érvénytelenítési okra, amelyre alapítottan a választottbírósági eljárás során kifogását már előterjesztette és azt az állami bíróság is elutasította.
-204/205-
A Legfelsőbb Bíróság az ítélet indokolásában jogirodalmi álláspontokra utalva kifejtette, hogy a választottbíró Vbt. 17. § (1) bekezdésében előírt kötelezettsége a feltárási kötelezettség; megismertetni a felekkel azokat az objektív körülményeket, amelyek jogos kétséget ébreszthetnek a választottbíró függetlensége és pártatlansága tekintetében.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint jogos kétségnek tekinthető, ha egy ésszerűen gondolkodó és tájékozott harmadik fél az adott körülményekből arra a következtetésre jutna, fennáll a valószínűsége annak, hogy a választottbírót döntése meghozatalában, a felek által benyújtott ügy lényegétől eltérő egyéb tényezők is befolyásolják. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen körülmények fennállása esetén a választottbíró ténylegesen elfogult, azonban a félre kell bízni annak eldöntését, hogy a körülmények ismeretében elfogadja-e a kijelölt választottbírókat, vagy pedig kifogást jelent be velük szemben.
Abban az esetben, ha a választottbírák a felekhez fűződő - akár igen szoros - kapcsolatukat feltárják a felek előtt az eljárás kezdetén és a felek ezt tudomásul véve nem kérik a választottbírák lemondását, a továbbiakban már ezekre az okokra hivatkozással a választottbíróval szemben nem élhetnek kizárási indítvánnyal, illetve nem kérhetik az ítélet érvénytelenítését.
A feltárás célja tehát a felek számára lehetőséget biztosítani vagy arra, hogy egyetértsenek a választottbíró értékelésével az elfogulatlansága tekintetében, vagy arra, hogy megtehessék a szükséges intézkedéseket. Egyértelmű azonban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, hogy kétség esetén a választottbírónak fel kell tárnia a felekkel fennálló kapcsolatát. Annak megítélésénél, hogy mely kapcsolatok azok, amelyeket a választottbírónak fel kell tárniuk, segítséget jelentenek - a választottbíróság elnöksége, az elsőfokú bíróság, továbbá a jelen per alperese által is hivatkozott - az IBA (International Bar Association) elnevezésű nemzetközi ügyvédi szervezetnek, a nemzetközi választottbírósági eljárásokra kidolgozott Irányelvében foglaltak (IBA Guidelines on Conflicts of Interest in International Arbitration).
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem vitásan az Irányelv a nemzetközi választottbíráskodásban felmerült feltárási kötelezettséggel kapcsolatban született, azonban a magyar Vbt. alapjául is szolgáló UNCITRAL Modell Law 12. Cikkének (a feltárásnak) az értelmezésével foglalkozik. Az Irányelv nem jogszabály, azonban a nemzetközi választottbírósági gyakorlat alapján megfogalmazott szöveg alapul szolgálhat annak megítélésénél, hogy a felkért választottbírónak milyen kapcsolatát kell feltárnia a felek előtt.
A továbbiakban a Legfelsőbb Bíróság az Irányelvben szereplő lehetséges kapcsolatokkal foglalkozik. A Legfelsőbb Bíróság végül is úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben a választottbírósági tanács egyik tagja és az elnöke feltárták a felek előtt azt, hogy egy tanszéken dolgoznak. Ebből következően úgy ítélték meg, hogy feltárási kötelezettség terhelte őket e kapcsolat tekintetében. Nem tárták fel azonban azt, hogy ugyanezen a tanszéken a felperes jogi képviselőjével, mint a tanszék tiszteletbeli tanárával és megbízott óraadójával is huzamos idő óta munkakapcsolatban állnak. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az egy tanszéken való munkavégzés alapjául szolgáló jogviszonyok (munkaviszony és megbízotti jogviszony) különbözősége miatt, egy objektív szemlélőben nem merülhetnek fel jogos kétségek a választottbíró függetlensége tekintetében. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes által jelölt választottbírónak és a választottbírósági tanács elnökének, a választottbírósági felperes jogi képviselőjével huzamos idő óta fennálló, egy tanszék keretében végzett oktatói munkakapcsolatukat fel kellett volna tárniuk, mert e kapcsolat ténye is jogos kétséget ébreszthet a félben a választottbírák függetlensége tekintetében. A kapcsolat feltárásának elmaradása miatt a választottbíróság összetétele, eljárása a Vbt. 17. § (1) bekezdésébe ütközik és megalapozza a Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt érvénytelenítési ok alapján a választottbírósági ítélet érvénytelenítését. Az ez okból való érvénytelenítés következtében a Legfelsőbb Bíróság a felperes által hivatkozott egyéb érvénytelenítési okokkal nem foglalkozott.
Itt kell utalni arra is, hogy az adott ügyben kérdésként merült fel az is, hogy az ilyen okból való érvénytelenítés a választottbíróság ítéletére teljes egészében kiterjed-e vagy pedig csak az ítélet marasztaló rendelkezésére, tekintettel arra, hogy a felperes keresetében csak ezt a rendelkezést sérelmezte. A Legfelsőbb Bíróság azonban kifejtette, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből levezethető általános jogelv a feleknek a független, pártatlan bírósági eljáráshoz való joga. Ennek az alapvető elvnek érvényesülnie kell minden bírósági eljárásban, így a felek szerződésén alapuló választottbírósági eljárásban is, miként azt a Vbt. 11. §-ában, 16. §-ában és 17. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések is megkövetelik. Abban az esetben, ha ez az alapelv sérül, mert pl. a választottbírói tanács nem volt szabályszerűen megalakítva, vagy a határozat meghozatalában kizárt bíró vett részt, a Választottbíróság eljárását nem lehet érvényesnek tekinteni. Az állami bíróság eljárásában ezt a kérdést megnyugtatóan rendezi a Pp. 252. § (1) bekezdése és 275. § (1) bekezdése, amikor a jogorvoslat folytán eljáró bíróságnak kötelezően előírja a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési), felülvizsgálati (csatlakozó felülvizsgálati) kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélküli hatályon kívül helyezést. Igaz, hogy a Vbt. az előbbiekkel azonos rendelkezést nem tartalmaz és a Pp. nem háttérszabálya a választottbírósági eljárásnak, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban, az előbb kifejtett elvnek a választottbírósági eljárásban is érvényesülnie kell. Nem lehetséges ugyanis, hogy az eljáró bírói tanács megalakulása során megvalósult törvénysértés miatt érvénytelen ítélet valamely rendelkezése hatályban maradjon. Annak, hogy a választottbírói tanács megalakulása során törvénysértés történt, az ítélet egészére kiható következménye van, ezért az ilyen hibában szenvedő ítéletet nem lehet részben érvényteleníteni. Ez az indoka
-205/206-
annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Választottbíróság ítéletét egészében, a kereseti kérelem korlátaira tekintet nélkül érvénytelenítette.
A választottbíró kizárásával kapcsolatban néhány kérdésre feltétlenül indokolt felhívni a figyelmet. Ezek egyike az, hogy sem a Vbt., sem a VESZ semmilyen eligazítást nem tartalmaz arról, hogy a választottbíró kizárására milyen körülmények miatt kerülhet sor. Ismert, hogy nem tartalmaz evonatkozásban eligazítást az UNCITRAL Modell Law törvény és a Mintaszabályzat sem. Az európai joggyakorlatban azonban vannak olyan országok, amelyeknek nemzeti törvényei és eljárási szabályzatai tartalmaznak rendelkezéseket a választottbíró kizárásával kapcsolatban. Figyelembe véve azt, hogy soha nem lehet elvonatkoztatni az általános társadalmi helyzettől és, hogy a jelenlegi magyar társadalom fokozottan érzékeny bármiféle, a pártatlanság vagy függetlenség látszatát megkérdőjelező körülményre, indokolt lenne a választottbírósági törvénybe és a VESZ-be a kizárással kapcsolatos részletszabályok beiktatása.
Álláspontom szerint a választottbírósági törvénynek tartalmaznia kellene azokat az abszolút kizárási okokat, amelynek fennállása esetén a választottbíró még akkor sem járhatna el, ha a felek a kizárási ok fennállásáról tudnak és a jelölést nem kifogásolják.
Az Eljárási Szabályzatnak pedig foglalkoznia kellene a szubjektív kizárási okokkal, nevezetesen valamiféle eligazítást kellene adni az előbb ismertetett ügyben is többször hivatkozott feltárási kötelezettséggel kapcsolatban. E tárgyban nem lenne érdektelen valamilyen módon utalni az IBA Irányelvre vagy annak egyes szabályait az eljárási szabályzatba átvenni. Indokolt lehet továbbá a választottbírák figyelmét bizonyos fokú mértéktartásra felhívni, figyelemmel a jelenleg minden szinten megállapítható, felfokozott társadalmi érzékenységre is.
Ebben a körben óvakodni kellene az állami bíróságok bírái és a választottbírák közötti egyenlőségtételtől is, mert a kétfajta bírói tisztség tekintetében alapvető eltérések mutathatók ki.
Az állami bíróságok bírája hivatásszerűen folytatja bírói tevékenységét, a tevékenysége megkezdésekor esküt tesz, a rá kiosztott ügyek között nem válogathat, köteles az ügyelosztási rend szerint rá kiosztott ügyeket ellátni és csak a törvényben meghatározott okból vagy igazolható elfogultsága esetén háríthatja el magától az ügyet. Ki kell mondani azt is, lényeges: fizetését (a munkájának ellenértékét) az államtól kapja.
Ezzel szemben a választottbíró megbízatása a felek elhatározásától függ, őt a felek jelölik. Jelenleg a kizárására vonatkozóan nagyon szűkszavú szabályok találhatók és nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy díjazásukat lényegében a felek fizetik.
Az abszolút kizárási okok mégis azonosak lehetnek az állami bíróság részéről eljáró bírákra vonatkozó objektív kizárási okokkal, a szubjektív kizárási okok meghatározásánál, illetve a feltárási kötelezettségre vonatkozó gyakorlat kialakításánál pedig az előbbi szempontokra is figyelemmel kell lenni.
A kizárással kapcsolatban fel kell még vetni, indokolt-e fenntartani azt a szabályt, hogy a Választottbíróság összetételével kapcsolatos kifogásra, az érvénytelenítési perben ismételten akkor is hivatkozni lehet, ha a kizárási kérelemmel kapcsolatos eljárás során az állami bíróság eljárását is igénybe vették. A Legfelsőbb Bíróság következetes abban, amit a BH 2006/7/218. szám alatt közzétett döntésében és már a korábbi döntéseiben is kifejtett, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének okaként nem hivatkozhat a választottbírósági tanács összetételét érintő szabálysértésre a felperes akkor, ha az eljárás során bejelentette, hogy a választottbíróság összetételével kapcsolatban kifogása nincs. Véleményem szerint ezt az okfejtést és ide vonatkozóan a Vbt. 6. § és VESZ 16. §-ba foglalt rendelkezéseket változatlanul fenn kell tartani.
Elgondolkodtató azonban, hogy a kizárás kapcsán lefolytatott eljárás eredményeként az állami bíróság által meghozott végzés esetében is megismételhető a Választottbíróság összetételével kapcsolatos kifogás. A változatlanság mellett szólnak, pl. a Pp. szabályai. A Pp. 18. § (4) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a kizárás megtagadását az ügy érdemében hozott határozat elleni fellebbezésben sérelmezni lehet. Itt is egyfokon meghozott, nem fellebbezhető végzésről van szó. A választottbírósági eljárás természete azonban nehezen viseli az ilyen ismételt hivatkozásokat.
E vonatkozásban sem a Modelltörvény, sem a Mintaszabályzat nem tartalmaz rendelkezést. Ismereteim szerint az európai joggyakorlat eltérő. Vannak olyan országok, amelyek az állami bíróság eljárása esetén kizárják azt, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben a már elbírált kizárási okot ismét fel lehetne hozni (természetesen hangsúlyozni kell, hogy itt az egyszer már elbírált kizárási okról és nem utóbb felmerült körülményekről van szó). Más országokban azonban ilyen kizáró rendelkezés nincs, tehát a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben a kizárási ok ismételten előadható.
E kérdés kapcsán természetesen végig kell gondolni azt, hogy az állami bíróság a jelen esetben nemperes eljárásban egyesbíróként hozza meg határozatát. Elképzelhetőnek tartok olyan megoldást is, amely úgy szólna, hogy ebben az esetben az állami bíróság ugyan nemperes eljárásban, de három hivatásos bíróból álló tanácsban kell, hogy eljárjon a választottbíráskodásra jellemző, korlátozott jogorvoslatra tekintettel. Ez esetben kizárható lehetne, hogy ugyanarra a kizárási okra, a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló perben, ismételten hivatkozni lehessen.
Foglalkozni kell még a választottbíró lemondásával kapcsolatos kérdésekkel is.
A megvizsgált határozatok közül egy olyan üggyel találkoztam, ahol a választottbíró lemondásának körülményei, a választottbírósági ítélet érvénytelenítése
-206/207-
iránti perben vizsgálat alá kerültek. A vonatkozó döntés a BH 2010/4/96. szám alatt lett közzétéve.
Ebben az ügyben a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mondta ki, hogy a választottbíróval jogviszonyban álló felek jogosultak eldönteni, tudomásul veszik-e a választottbíró tisztségéről való lemondása folytán megbízatásának megszűnését. Ha e kérdésben nem tudnak megegyezni, bérmelyik fél a rendes bíróságtól kérheti annak megállapítását, döntsön a megbízatás megszűnéséről. E kérdésben sem az eljáró választottbírósági tanács elnökének, sem az állandó Választottbíróság elnökének nincs döntési jogköre.
Az adott ügyben a lemondás körében lényeges tényállás úgy szólt, hogy a választottbírósági eljárás során, a Választottbíróság a 2008. április hó 15. napján tárgyaláson meghozott végzésével a szóbeli tárgyalást berekesztette és a VESZ 41. § (1) bekezdése alapján közölte a felekkel, hogy az indokolással ellátott ítélet kézbesítésére 30 napon belül kerül sor. A szóbeli tárgyalás berekesztését követően a tanács tagjai az ítélet meghozatala céljából zárt ülést tartottak, az ülésen azonban döntés nem született. Az elektronikus levelezésben is folytatott deliberáció eredményével az egyik választottbíró nem értett egyet, ezért 2008. május 15-én kelt és május 20-án megismételt bejelentésével a választottbírói tisztségről lemondott, majd május 30-án kelt levelében a lemondást megerősítette és az ítélet aláírását megtagadta. Az ítéletet a másik választottbíró és az eljáró tanács elnöke írta alá. Az ítéletre a Választottbíróság elnöke 2008. június 12-én záradékot vezetett, mely szerint "... választottbíró a ... számú ügyben a bizonyítási eljárás befejezését és a tárgyalás 2008. április 15-i berekesztését követően az ítélethozatal céljából ugyanezen a napon a teljes eljáró tanács részvételével meghozott zárt ülés után 2008. május 8-i keltezésű írásbeli nyilatkozatával lemondott. Ez a nyilatkozat a Választottbíróság Titkárságára 2008. május 15-én érkezett meg. Az ítéletet a tanács másik két tagja írta alá, ezért a határozat a Vbt. 40. §-a, valamint az Eljárási Szabályzat 40. § (2) bekezdése alapján érvényes".
A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben a felperes azt adta elő, hogy a választottbíró joghatályos lemondása folytán választottbírói tisztsége a lemondás közlésével megszűnt, ezért az ítélet meghozatalának, majd aláírásának idején már nem három, hanem csak két választottbíró szerepelt az eljárásban. Érvénytelenítési okként a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozott, mert álláspontja szerint a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a Vbt. 38. §-ban, valamint a VESZ 39. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntése ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelynek eredményeként meghozott döntésében a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy az írányadó tényállás szerint a 2008. április 15-én tartott zárt ülésen a választottbírósági tanács tagjai még nem hoztak határozatot, hanem abban állapodtak meg, hogy mindkét tanácstag egy héten belül egyidejűleg írásban kifejti álláspontját és megküldi a tanács elnökének. Amennyiben az elnök valamelyik állásponttal egyetért, a VESZ 39. § (1)-(2) bekezdése alapján megszületik az ítélet. Ha egyik véleménnyel sem ért egyet, a tanács tagjai személyes konzultációt tartanak.
A Választottbíróság titkársága 2008. május 15-én kelt levelében értesítette a feleket, hogy a Választottbíróság elnöke a VESZ 41. § (3) bekezdése alapján 30 nappal meghosszabbította az ítélet meghozatalára megállapított határidőt. A Választottbíróság elnöke 2008. május 20-án kelt levelében arról tájékoztatta a lemondott választottbírót, hogy a 2008. május 15-én e-mailben és 2008. május 20-án postai úton hozzá beérkezett, a választottbírói tisztségről való lemondást nem tudja elfogadni. Amennyiben nem vesz részt a tanács további munkájában, a Vbt. 38. §-ának (1) bekezdése értelmében úgy tekintendő, hogy a több bíróból álló Választottbíróság szótöbbséggel hozza meg határozatát.
E tényállás alapján a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Vbt. 42. §-ának (1) bekezdése értelmében a Választottbíróság eljárása az ügy érdemében hozott ítélettel vagy a Választottbíróságnak az eljárást megszüntető végzésével ér véget. Ezzel azonos tartalmú rendelkezést tartalmaz a VESZ 38. § (1) bekezdése is. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a választottbírói tisztség ellátására vonatkozó kétoldalú jogviszony (szerződés) alanyai, egyik oldalon a választottbíró, másik oldalon pedig a választottbírósági szerződést megkötő felek. Itt utalt a Vbt. 17. § (2) bekezdésében írtakra. E jogviszonyban a választottbíró a jelölés elfogadásával arra kötelezi magát, hogy eljár a választottbírósági szerződést megkötő felek vitás ügyében és abban határozatot hoz. Ebből az is következik, hogy a választottbírói szerződés általában annak teljesítésével, az eljárás ítélettel vagy végzéssel történő befejezésével szűnik meg [VESZ 20. § (1) bekezdés, 38. § (1) bekezdés, Vbt. 42. § (1) és (3) bekezdés]. A VESZ 20. § (2) bekezdése tartalmaz rendelkezést arról, hogy a választottbírói tisztség megszűnik akkor is, ha
- a választottbíró bármely okból képtelenné válik feladatára,
- lemond tisztsége ellátásáról,
- a Választottbíróság elnökségének megállapítása szerint választottbírói feladatát nem látja el, vagy
- a felek a megszűnés tekintetében megállapodtak.
Az eljárási szabályzat azonban nem rendelkezik arról, hogy a választottbírósági eljárás mely szakaszában, meddig és milyen esetekben mondhat le a választottbíró e tisztségéről. A Vbt. 19. § (3) bekezdése csak arról tartalmaz rendelkezést, hogy a kizárással érintett választottbíró lemondhat e tisztségéről. A Vbt. 21. § (1) bekezdése értelmében a 19. § (3) bekezdésében meghatározott okon kívül, a választottbíró e tisztségéről csak akkor mondhat le, ha a 12. §-ban előírt feltételeknek a kijelölés elfogadása után bekövetkező változás miatt nem felel meg vagy ténylegesen képtelenné válik feladatai ellátására, úgyszintén, ha más okból kellő időben nem jár el (a felek is csak ezekben az esetekben állapodhatnak meg a választottbíró megbízatásának megszüntetésében, erre tartalmaz utalást a Vbt. 18-23. §-hoz fűzött indokolás is).
-207/208-
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy sem a VESZ, sem a Vbt. kifejezetten nem rendelkezik arról, hogy a választottbíró az eljárás folyamán mely időpontig mondhat le tisztségéről, a lemondást kivel kell közölnie és ez mikor hatályosul. Ezekre a kérdésekre jogértelmezéssel lehet választ adni.
A Legfelsőbb Bíróság értelmezése szerint, miután választottbíró ellen kizárási indítványt csak a tárgyalás berekesztéséig lehet előterjeszteni, a VESZ 19. § (7) bekezdése értelmében ebből az is következik, hogy a választottbíró ebből az okból csak a tárgyalás berekesztéséig mondhat le választottbírói tisztségéről. A Vbt. 21. § (1) bekezdésében meghatározott esetek bekövetkezése azonban nem kizárt a választottbírósági tárgyalás berekesztését követően sem (pl. betegség miatt a választottbíró képtelenné válik feladata ellátására, vagy más okból kellő időben nem jár el az érdemi határozat meghozatala érdekében), ezért a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el azt a jogerős ítéletben írt okfejtést, hogy a tárgyalás berekesztése után már nincs helye a választottbíró lemondásának. Hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a választottbírónak a lemondást mindegyik választottbírósági szerződést kötő féllel közölnie kell, mert mindegyikükkel jogviszonyban áll, és a lemondás akkor hatályos, amikor az a felekhez megérkezik. A Vbt. 22. § értelmében pedig abban az esetben, ha a választottbírói megbízatás megszűnésével kapcsolatosan a felek között vita merül fel, bármelyikük kérheti az 51. §-ban megjelölt bíróságot, hogy döntsön a megbízatás megszüntetéséről.
Mindezekből a Legfelsőbb Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a választottbíróval jogviszonyban álló felek jogosultak eldönteni, tudomásul veszik-e a választottbírói tisztségről való lemondás folytán megbízatásának megszűnését vagy sem, s ha e kérdésben nem tudnak megegyezni, bármelyikük a rendes bíróságtól (Vbt. 51. §) kérheti, hogy döntsön a megbízatás megszüntetéséről. E kérdésben azonban sem a választottbírósági tanács elnökének, sem a Választottbíróság elnökének nincs döntési jogköre. Kifejtette a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adott esetben a választottbíró lemondó nyilatkozatát a választottbírósági tanács elnökének nem a Választottbíróság elnöke részére kellett volna továbbítania, hanem az eljárásban résztvevő feleknek. Ha a felek a lemondást tudomásul veszik, akkor a Vbt. 23. §-a, illetve a 20. § (4) bekezdése értelmében új választottbírót kellett volna jelölni. Ha pedig a felek között a választottbírói megbízatás lemondás folytán történő megszűnésével kapcsolatban vita merül fel, a felek bármelyikének a bírósághoz kellett volna fordulnia, hogy döntsön a megbízatás megszüntetéséről (Vbt. 22. §-a). Ha egyik fél sem fordul a bírósághoz a megbízatás megszüntetésének megállapítása érdekében, a Választottbíróság elnöke arra rendelkezik hatáskörrel, hogy megállapítsa a választottbíró a feladatát nem látja el [VESZ 20. § (2) bek.] és akkor a választottbírói megbízatás e megállapítás folytán szűnik meg. Mindaddig azonban, amíg a szükséges eljárás nem történik meg, a választottbírósági tanács további két tagja nem hozhatott volna érdemi döntést a felek választottbírósági jogvitájában. A Legfelsőbb Bíróság utalt arra is, hogy az eljárási szabályok betartására vonatkozó kötelezettséget meghaladó kérdés, hogy ha a választottbíró a vállalásának - azaz a választottbírósági ügyben való eljárásának és döntési kötelezettségének - nem tesz eleget, és ezzel a szerződésszegésével valamelyik félnek kárt okoz, azért a polgári jogi kártérítés általános szabályai szerint (Ptk. 339. §) felelősséggel tartozik.
Mindezeket összegezve a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a Vbt. 38. § (1) bekezdésében és a VESZ 39. § (2) bekezdésében foglaltaknak, így az ítélet érvénytelenítésének a Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontjában szabályozott feltétele fennáll, ezért érvénytelenítette a Választottbíróság ítéletét. A felperes által hivatkozott egyéb érvénytelenségi okokkal pedig nem foglalkozott.
Az előbbiekben ismertetett ügy jól mutatja, hogy a választottbírósági törvénynek, illetve az Eljárási Szabályzatnak pontosítása, módosítása szükséges, a választottbíró lemondásával kapcsolatos körben. Szükségesnek látszik meghatározni azt, hogy a választottbíró milyen okból, meddig az időpontig mondhat le választottbírói tisztségéről. Feltétlenül indokolt lehet olyan szabály, miszerint a tárgyalás berekesztése után már csak pontosan meghatározott objektív okokból kerülhet sor a lemondásra, pl.: ha betegség miatt képtelenné válik a feladata ellátására, vagy más okból kellő időben nem jár el az érdemi határozat meghozatala érdekében. Nem engedhető meg azonban, hogy a tárgyalás berekesztését követően mondjon le a választottbíró választottbírótársai elfogultságára hivatkozással. Ha a választottbírótársak szótöbbséggel meghozott döntésével nem ért egyet, lehetősége van különvélemény előterjesztésére.
A Választottbíróság Eljárási Szabályzatának azonban mindenképpen részletes szabályokat kellene tartalmaznia arról, hogy a választottbíró mely időpontig, milyen okból mondhat le, az esetleges lemondását kivel kell közölnie, a lemondás kapcsán milyen eljárás folytatandó és a lemondás végül mely időponttól kezdve hatályosul.
Az előbbiekben részletesen kifejtettek szerint a választottbíró kizárásával kapcsolatban törvényi rendelkezés látszik szükségesnek az objektív okok meghatározása tárgyában.
Az Eljárási Szabályzatnak pedig foglalkoznia kellene a szubjektív kizárási okokkal.
Rendezni szükséges a kizárási okra való ismételt hivatkozás kérdését.
Az Eljárási Szabályzat kiegészítése szükséges a választottbíró lemondásával kapcsolatos eljárás tárgyában az előbb kifejtettek szerint.
Rendelkezni kell továbbá arról is, hogy amennyiben kizárt választottbíró járt el vagy a választottbírósági tanács megalakítása nem volt törvényszerű és ezért a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére kerül sor, az érvénytelenítésnek a kereseti kérelemhez való kötöttség mellőzésével az egész ítéletre ki kell terjednie. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Murányi Katalin A Legfelsőbb Bíróság ny. kollégiumvezető-helyettese, Budapest
Visszaugrás
