Drinóczi Tímea: Az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességének problematikája (ÁJT, 2005/3-4., 273-302. o.)[1]

I.

Az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességének elve az alkotmányozástól napjainkig igen lényeges kérdést vet fel: megfogalmazódik-e az alkotmányban valamilyen meghatározott gazdasági modell, vagy sem. Másként megfogalmazva, az alaptörvényekben található gazdasági alkotmány elkötelezett-e valamilyen gazdasági rend(szer) mellet, vagy sem. A kérdés tehát az, hogy a jogalkotó gazdaságpolitikai szabadságát korlátozza-e valamilyen elméleti rendszer. A német jogirodalomban a gazdaságpolitikai semlegességet a gazdasági alkotmány problematikájával együtt tárgyalták.[1] Mint látható lesz az egyes elméletek bemutatásakor a vita alapvetően a körül húzódik, hogy létezik-e egyáltalán gazdasági alkotmány. A gazdasági alkotmányt többen annak gazdaságjogi fogalmában fogják fel, ami miatt a diskurzus az alaptörvény által tartalmazott gazdasági alkotmány létéről és jellemzőjéről lehetetlenné válik. Mivel a modern állam alkotmányai tartalmazzák a gazdaságra vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket - például a gazdasági alapjogokat - illetve gyakran rendelkeznek gazdaságra vonat-

- 273/274 -

kozó elvekről vagy alkotmányi intézményekről, leszögezhető, hogy az alkotmányok általában tartalmaznak gazdasági alkotmányt. Ettől kezdve a vizsgálódás arra irányul, hogy az egyes demokratikus alkotmányok esetében a gazdasági rendelkezések - vagyis a gazdasági alkotmány - bizonyos elméleti rendszer (szociális vagy liberális, esetleg dirigista piacgazdaság) felé mutatnak, azt határozzák meg, vagy sem. A vita tehát inkább annak meghatározásában rejlik, hogy az állam alkotmányában lévő gazdasági alkotmány mennyire határozza meg a jogalkotó gazdaságpolitikai szabadságát.

A téma magyar vonatkozásban azért jelentős, mert a magyar Alkotmánybíróság a gazdasági alkotmányra, pontosabban az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességére vonatkozó német alkotmányértelmezést - amelyet egyéként már a kialakulásakor vitattak - már a működése kezdetén átvette, és azóta sem revideálta. Az Alkotmány gazdaságpolitikailag semlegessége azonban a szociális piacgazdaság kitételre tekintettel vitatható. Ez a Német Szövetségi Alkotmánybíróságtól (a továbbiakban BverfG) való helytelen átvétel volt, mivel a Grundgesetz (a továbbiakban GG) és az Alkotmány egymással össze nem vethető rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen például a GG-ben a szociális állam elve, illetve a piacgazdaságra való utalás hiánya. A németek a szociális piacgazdaságot ma is működő gazdasági modellként fogadják el, és nem zárják ki, hogy ez változtatható. Az alkotmányértelmezési metódus miatt azonban ez a mi esetünkben nem vállalható álláspont. Éppen emiatt érdemes megismerkedni az alaptörvény gazdaságpolitikai semlegességére, illetve annak cáfolatára vonatkozó nézetekkel.

1. A BVerfG beruházási támogatásról szóló határozata és további döntései

a) A vita kiindulópontjaként a BVerfG 1954. évi "beruházási támogatásról szóló ítéletét"[2] lehet megemlíteni. Eszerint "az alaptörvény nem garantálja sem a kormányzati és törvényhozó hatalom gazdaságpolitikai semlegességét, sem csak piackonform elemekkel irányított ›szociális piacgazdaságot‹. Az alaptörvény ›gazdaságpolitikai semlegessége‹ csak abban áll, hogy az alkotmányozó nem döntött kifejezetten adott gazdasági rendszer mellett. Ez lehetővé teszi a törvényhozónak, hogy a számára mindenkor célszerű-

- 274/275 -

nek tűnő gazdaságpolitikát folytathassa, amennyiben közben figyelembe veszi az alaptörvényt. A jelenlegi gazdasági és szociális rend ugyan egyike az alaptörvény szerint lehetséges rendeknek, de semmiképpen sem az egyetlen lehetséges. Egy a törvényhozó akarata által képviselt gazdasági és szociálpolitikai döntésen alapul, amelyet egy másik döntés helyettesíthet, vagy megtörhet". A GG nem garantálja sem a végrehajtó vagy a jogalkotó hatalom gazdasági ügyekben való semlegességét, sem a szociális piacgazdaságot. ... A GG semlegessége gazdasági ügyekben csupán azt a tényt jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom nem fogadott el semmilyen speciális gazdasági rendet. Ez a mulasztás lehetővé teszi a jogalkotónak, hogy olyan gazdaságpolitikára törekedjen, ami a körülményeknek megfelel, feltéve, ha az figyelembe veszi a GG-t. A BVerfG a határozatban kifejtette, hogy bár a mostani gazdasági és szociális rend megfelel a GG-nek, ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen út. Alkotmányossági szempontból irreleváns, hogy a beruházási törvény a fennálló gazdasági és szociális rendbe illeszkedik-e, és hogy a gazdaság irányítására alkalmazott eszköz megfelel-e a piacgazdaságnak. A testület hozzátette, hogy nincs felhatalmazva a törvényhozó hatalom megfontolásának megítélésére, csak azt vizsgálja, hogy a diszkrecionális hatalma határain belül maradt-e, és nem élt-e vissza vele. Észre kell venni, hogy minden közvetlen eszköz többé-kevésbé korlátozza a piaci erők mozgásterét. Elviekben lehet olyan törvényt hozni, amely egy különleges csoport érdekeit szolgálja, de az ilyen törvénynek a közösségi jólétet kell szolgálnia, és nem szabad figyelmen kívül hagynia mások olyan érdekeit, amik védelmet érdemelnek.[3]

b) A BVerfG a beruházási támogatásról szóló és egyéb döntésében foglaltak alapján a törvényhozó cselekvését az alábbiakban lehet meghatározni.[4] A testület szerint, "ha érvényessé tettük, hogy a versenyben az azonos esélyek előidézésére tett törvényi kényszerek összeegyeztethetetlenek a piacgazdasággal, így ezzel szemben utalni kell arra is, hogy az Alkotmány-

- 275/276 -

bíróságnak csak arról kell döntenie: adott szabályozás az alaptörvénnyel összeegyeztethető-e. A döntésnek nem arról kell szólnia, hogy ez megfelel-e az állami gazdaságpolitika alapelveinek vagy adott gazdaságpolitikai felfogásoknak és elméleteknek."[5] Ez az érvelés figyelhető meg a magyar Alkotmánybíróság esetében is.[6] A BVerfG véleménye szerint "a törvényhozótól nem lehet megtagadni, hogy a számára kívánatosnak tűnő mértékben törekedjen a szociális élet egységességére. Itt egy politikai döntésről van szó, amelyet az Alkotmánybíróságnak alapvetően tiszteletben kell tartania, mert a törvényhozó feladata, hogy életviszonyokat - különösen a gazdaság terén - kialakítva rendezze.[7] Máshol a testület rávilágított arra, hogy "a törvényhozó az erők szabad játékát irányító intézkedésekkel korrigálhatja, hogy elérje az általa kívánatos gazdasági és szociális rendet."[8] A BVerfG szerint a szociális államcél határozza meg azokat a célokat, amelyek teljesítése érdekében az erők szabad játékát gazdaságpolitikai irányítási intézkedések által korrigálni lehet.[9] "Még ha a szociális állam alkotmány által meghatározott állami céljának egy bizonyos tartalmi irányvonal, mint gazdaság- és társadalompolitikai intézkedések alkotmányjogi mértéke ki is vehető, ezen alkotmánytétel determináló ereje nem túl nagy".[10] A kialakítás tulajdonképpen a törvényhozó dolga[11] amelynek gazdaságpolitikai döntési szabadsága[12] a szabad kialakítás egy további tere marad, amelyben a szabadságokba történő, a közjó érdekében szükséges vagy vállalható beavatkozások mértékét és módját határozhatja meg.[13] A BVerfG tehát - bár konkrétan utal a szociális állam elvére és az alkotmányi ren-

- 276/277 -

delkezések betartásának kötelezettségére - kikerüli a törvényhozónak a gazdaságpolitikai döntési szabadságot alkalmazó törvényhozói megítélését.[14]

Az alábbi elméletek alapján láthatóvá válik, hogy e felfogások különbözősége alapvetően az idézett alkotmánybírósági döntés eltérő értelmezésére, illetve az alaptörvény rendelkezéseinek különféle felfogására vezethető vissza.

Hans Carl Nipperdey

a) Nipperdey[15] szerint a Grundgesetz tartalmazza a szociális piacgazdaság gazdasági alkotmányát.[16] A BVerfG az alaptörvény gazdaságpolitikai semlegességének doktrinájáról szóló alapítéletében[17] ezt az elméletet tagadta.[18] A német alkotmányos rendszerben tehát Nipperdey-nek az a kísérlete, hogy a szociális piacgazdaság koncepcióját Ludwig Erhardt-i és Alfred Müller-Armack-i értelemben - figyelembe véve Eucken, Franz Böhm, Röpke, von Hayek és mások elképzeléseit - alkotmányjogi koncepcióként kimutassa, sikertelen maradt.[19] Nipperdey abból indul ki, hogy a gazdasági alkotmány jogi értelemben csak azt jelenti, hogy "az állam gazdasági alkotmánya alkotmányjogi rangú normák által elviekben kialakul."[20] Nipperdey a gazdaság vonatkozásában négy alapmodellt különböztet meg: a liberális piacgazdaságot, a központi tervutasításos gazdaságot, a gazdasági alkotmányjogi semlegességet, ami "általában megfelel a liberális államalkotmánynak" és a szociális piacgazdaságot, "a manapság az NSZK-ban érvényes gazdasági rendet".[21] Véleménye szerint a "szociális piacgazdaság négy döntő alapelvvel - a rendi elemeivel - jellemezhető". Az egyik a piacgazdaság, ahol az alkotmány szerint a gazdaságban a szabad verseny, a spontaneitás uralkodik. A másik a piacgazdaság az állammal szemben, azaz a semleges gazdasági alkotmánnyal ellentétben a gazdasági folyamatokba történő

- 277/278 -

állami beavatkozások az alkotmány által előírt szigorú határok közé szorítottak. Erre azért van szüksége, mert megakadályozza, hogy csak a törvényi előírások alapelvei jelentsenek "korlátot", mivel ez a piacgazdaság tetszőleges korlátozásaihoz vezethetne. A harmadik az a szociális piacgazdaság, ahol az alaptörvény (szociális) állami elvéből adódóan az egyének szabadságának határai az állam gazdasági folyamatokba történő beavatkozásainak mértékei. Ezek betartása tehát alkotmányjogi kötelesség is. A negyedik az a szociális piacgazdaság, amelyben az átfogó verseny fenntartását és biztosítását az állam garantálja, és ezzel a versenyt, mint rendi elvet a vállalatok számára is megalapozza. Így ezt a vállalatok nem szüntethetik meg vagy korlátozhatják. Ezáltal a felhasználók érdekei az árakhoz mérhetők, és stabilan tarthatók. Véleménye szerint ezeket lehet a legfontosabb szociálpolitikaként alkalmazni.[22]

b) Nipperdey a szociális piacgazdaság elvét közvetlenül az alaptörvényből vezeti le. "Ezért döntő, hogy az alaptörvényben olyan normákat és alkotmányos elveket rögzítsenek, amelyek a gazdaság területén a tervutasításos gazdaságot és a szabad versenyt, valamint a semlegességet egyaránt kizárják, és egyúttal - összefüggéseiben nézve - megteremtik a szociális piacgazdaságot."[23] Az itt említett normákról és alkotmányos elvekről a GG 2 I (az általános személyiségi jog), 9 I (egyesülési jog) és 14 I (tulajdongarancia) cikkelyei szólnak, amelyek értelmezését a szociális állam elve módosítja és befolyásolja.[24] "Ezek az alkotmányos elvek és alapjogok nemcsak a szociális piacgazdaság, mint adott gazdaságpolitika lehetővé tétele, hanem formailag és tárgyilag alkotmányos, szociális piacgazdaságról szóló döntések is, mivel e gazdasági rend minden lényeges elemét tartalmazzák. A liberális, szociális jogállamnak szükségszerűen és egyedül csak a szociális piacgazdaság felel meg, ami intézményi szinten garantált."[25]

c) Rupp kirtikája szerint Nipperdey kora alkotmányjogi dogmatikájának megfelelően túlzottan egyoldalúan indult ki a perelhető egyéni szabadságjogokból, és ezért nehéz volt megfelelő gazdasági és alkotmányjogi alapot találnia. Rámutatott arra, hogy Nipperdey szerint az egyén szabadságát nemcsak az állam, hanem más egyén is veszélyezteti, ezért az alapjogok alkotmányos biztosítását nemcsak az állammal szemben kell kialakítani, hanem az egyénekkel szemben is, így a szabadságjogok belefoglalhatók a

- 278/279 -

magánjogba. Rupp szerint azonban, ha az alapjogokat szubjektív jogoknak tekintjük, és az általuk kifejtett hatás iránya tipikusan az állami erőfölény ellen irányul, akkor azokat nem lehet ugyanakkor a más irányból érkező fenyegetések ellen védekezésül felhasználni. Ebből adódik - véleménye szerint - Nipperdey - újabb gyengesége.[26] Rupp kritikájának gyengéje azonban a közvetett és közvetlen Drittwirkung problematikája, illetve az előbbi elismerése.

Rupp szerint az alapjogok gazdaság területére való kiterjesztéséhez, illetve az ott előforduló szabadságjogok korlátozásához olyan tartalmat kell az alapjogoknak tulajdonítani, amivel az állam és polgár viszonyában nem rendelkeznek. Nipperdey ugyanis a GG 12. cikkéből (foglalkozás szabad megválasztása) nemcsak a szerződéskötés szabadságát olvasta ki, hanem a verseny szabadságát és a szociális piacgazdaságot is, de indokaira nem adott magyarázatot.[27] Nipperdey indokai azonban nem rejtettek, tekintettel arra, hogy a foglalkozás szabad megválasztása és a szerződési szabadság egymással feltételezési viszonyban áll, illetve e szabadságok nem piacgazdasági rendszerben nem valósulhatnak meg. Nipperdey elméletének egyetlen gyengéjeként talán a szociális piacgazdaságot lehetne említeni, mivel a GG nem a piacgazdaság elvét, hanem a szociális állam elvét fogalmazza meg, amely kategóriákat nem lehet összemosni. Mindazonáltal felvethető, hogy a GG alapjogi rendszerének, illetve a BverfG határozatainak alaposabb értelmezése során a szociális piacgazdaság elve az alaptörvényből mégis kiolvasható. Erre az ellenvetésre Rupp válasza az, hogy "Nipperdey gazdasági alkotmánya - durván kifejezve - egyéni szabadságokból áll, amelyek mintha meghatározott gazdasági rend homorú tükréből tekintenének vissza. Azt azonban, hogy a gazdasági rend miért így néz ki, és nem máshogyan, Nipperdey nem indokolja, hanem azt magától értetődőnek fogja fel."[28] E magától értetődőség melletti érv lehet, hogy az alaptörvény szövegét az alkotmányozó hatalom ilyen tartalommal fogadta el, vagyis az alaptörvény koherens értelmezéséből nagyon eltérő gazdasági rendet nem lehet kiolvasni.

- 279/280 -

E. R. Huber

A máig - Tettinger szerint tévesen - uralkodó nézetet, hogy az alaptörvény vegyes gazdasági alkotmányt tartalmaz, E. R. Huber alapozta meg.[29] "Jogi értelemben a gazdasági alkotmány az államilag szervezett szövetség jogi alaprendje, amennyiben a gazdasági javak, erők és sikerek teljes összhangjára vonatkozik... A gazdasági alkotmány nem pusztán összefüggéstelen egymásmellettisége egyes gazdasági tartalmú alapnormáknak, hanem jogtételek, jogi berendezkedések és jogi intézmények jogi alaprendben adott összstruktúrája."[30] A gazdasági alkotmány nem ›alkotmányos döntésen‹ alapul, hanem alkotmányos megegyezésen, azaz azoknak az alkotmányos partnereknek a konszenzusán, akik a szembenálló gazdasági ideológiák és gazdasági érdekek közötti kiegyezést a vegyes gazdasági alkotmányban irányozzák elő.[31] Az alaptörvény tehát gazdasági alkotmányjogi alapdöntést tartalmaz. A vegyes gazdasági alkotmány pozitívan megfogalmazva tehát megegyezésen és együttműködésen alapuló gazdaságjogi program megvalósítását kínálja."[32] "Az alaptörvényben ... olyan rendszer akartak megfogalmazni, amely a vállalatok gazdasági cselekvési szabadságát átgondolt kiegyezésben egyesíti az állam összgazdaság kialakítására vonatkozó szabadságával."[33] Az alaptörvény vegyes gazdasági alkotmány tartalma a sajátos, szabadságot biztosító és szociálisan kialakított gazdasági cikkelyeinek - a személyes szabadságnak és szociális rend kiegyezésének - kombinációjából adódik.[34] A gazdasági alkotmányjog e két elemei - az egyének gazdasági szabadságáról és a szociális államiság alapelve - nem kötetlenül állnak egymás mellett, hanem minden alkotmányos norma változásával kapcsolatosan kevertek. A szabadságnak és a szociális kötelezettségnek ez az egyidejűsége az az értelmezési elv, amelyet az alaptörvény gazdasági cikkelyek külön történő interpretálásakor, illetve annak értelmi összefüggéseinek és értelmének meghatározáskor alkalmazni kell."[35] Huber a garancianormák,

- 280/281 -

törvényi előírások és kompetencianormák szintéziséről beszél, amelyben az érvényes gazdasági alkotmányjog rendszerét látja.[36]

b) Zuck szerint azonban nem állapítható meg, hogy a gazdasági alaptörvény a kiegyezésre hajlamos alkotmányos partnerek megállapodásán nyugszik.[37] Az alaptörvényt ugyanis nem lehet egy szerződésről szóló tárgyalás jegyzőkönyveként értelmezni, illetve figyelembe kell venni, hogy az alaptörvény hatályba lépését követően csak ez létezik és nem az alkotmányos partnerek.[38] Továbbá, az az elmélet sem állja meg a helyét, hogy a gazdasági életben alkotmányos kompromisszumot kötöttek volna.[39] Huber a szabadságjogok és szociális államelv leírásakor abban is téved, hogy a jogállamilag kialakított alapjogok és a jogállami elvnek csak nehézségek árán felmagasztalt szociális államelv nem azonos rangúak és nem tekinthetők azonos szinten.[40] Huber-nél a mérték az állandó kiegyezési kötelességben rejlik: gazdasági cselekvési szabadságnak és összgazdaságot kialakító hatalomnak átgondolt kiegyezésben kell egyesülniük. Azt azonban, hogy ez milyen mértékben szabadság és milyen mértékben kötöttség, Huber - ellentétben az általa bírált BVerfGE 4, 7. számú határozattal - nem árulja el.[41]

Krüger

a) Krüger az elsők között volt, aki a vizsgált problémát az alaptörvény hatályba lépését követően elemezte. Krüger munkásságával kapcsolatban rendszerint azt tételezik fel, hogy a gazdasági alkotmányi semlegesség mellett érvel, de nézőpontja jelentős fejlődésen és változáson ment keresztül, és egy idő után feladta az állam gazdaságpolitikai semlegességének elvét.[42] Krüger tehát a kezdetekkor a gazdaságpolitikai semlegesség elvét vallotta. Mussler és Rupp szerint azonban a gazdaságpolitikai semlegesség csak annyiban igaz, hogy a GG a weimari alkotmányhoz képest nem tartalmaz gazdaságot érintő részt.[43] Krüger szerint viszont "az alaptörvény ... ugyanolyan kevéssé tartalmaz tiszta gazdasági rendszerre vonatkozó összdöntést, mint az 1871. évi vagy a 1919. évi alkotmányok."[44] Krüger ebből

- 281/282 -

azt a következtetést vonta le,[45] hogy mivel nincs pozitív döntés adott gazdasági doktrínáról, ezért nincs a törvényhozónak olyan kötelezettsége, hogy ilyen koncepciót valósítson meg. Véleménye szerint inkább adott doktrína egyszerű törvényi végrehajtásának tilalmából kellene kiindulni. "Már az alaptörvény alapjogi részének felületes áttekintése kétségtelenné teszi, hogy nem tartalmaz gazdasági alkotmányt. Mint H. von Hangoldt megállapítja, a gazdasági alkotmány megalkotásáról »a jövőbeni gazdasági fejlődés jelenlegi bizonytalanságai miatt tudatosan lemondtak«, és a társadalmi rend szabályozását a jövőre bízták. ... Ez azt jelenti, hogy a gazdaság területén a nem-döntés alkotmányos állapotnak tekinthető. ... Ha az alkotmányról hozott gazdaságpolitikai döntés nem-döntés, ... akkor kizárható, hogy ezt bármely dicsőséges többség a gazdasági ideológiája értelmében kitöltheti. Az állami gazdaságpolitika minden gazdaságpolitikai monizmusa és purizmusa alkotmányellenesnek mutatkozik. ... Ha az alaptörvény adott gazdaságpolitikai rendszer megalkotását tudatosan elutasította, akkor az alaptörvény a törvényhozást és a kormányzatot egyáltalán meggátolhatja abban, hogy a gazdaságpolitikát meghatározott gazdaságelméleti rendszer megvalósításaként értelmezze. Emellett mindkettőt arra korlátozza, hogy a gazdaságpolitikát gazdaságelméletileg értéksemleges nézőpont szerint folytasson, tehát biztosítsa az állam létét, illetve hárítsa el a közösséget és a közjót fenyegető veszélyeket."[46] Krüger szerint a gazdaságpolitikai semlegesség elve lemondást jelent minden, az alkotmány által kikényszerített gazdaságelmélethez kötött doktrínáról.[47] Krüger úgy gondolta, hogy értelmes alkotmányozó soha nem akarhat vegyes gazdasági alkotmányt, mivel a gazdasági alkotmánynak sokkal inkább tisztának, ellentmondásmentesnek kell lenni. Ezért a különösen figyelni kell, ha egy gazdasági alkotmányt a politikai alkotmányból akarják kiolvasni. A politikai alkotmánynak egyébként az alapjogok terén (közvetett) jelentősége van a gazdasági alkotmányra, de a politikai alkotmánynak ezen túlmenő, közvetlenül érvényes specifikus szerepe nincs. Ezért a BVerfG alapdöntése üdvözlendő: ez állapítja meg, hogy az alaptörvény nem döntött egyetlen meghatározott gazdasági rendszerről sem.[48]

b) Mussler és Rupp szerint azonban[49] Krüger abban az elméletében, miszerint az alaptörvényben nincs pozitív döntés adott gazdasági doktrí-

- 282/283 -

náról, nem ismeri fel, hogy valamennyi alaptörvényben biztosított gazdasági szabadságjogok - a saját kibontakozásuk érdekében - a piacgazdasági rendet nem csak feltételezik, hanem egy ilyen rendet ki is alakítanak.[50] Az egyes alapelveket ugyanis nem lehet elkülönült pozíciójukban vizsgálni; bár igaz, hogy ezek ekkor minden területen és feltétel nélkül igazak, és ezért a nemzetgazdaság rendszerével szemben semlegesek. E gazdasági szabadságjogok sokkal inkább csak bizonyos feltételek közepette teljesülnek, azaz bizonyos elveket nemcsak előírnak, hanem ezek a rend alapvető építőkövei is.[51] Véleményük szerint tehát aki azt feltételezi, hogy az olyan alapvető jogi garanciák, mint például a tulajdonhoz való jog, az öröklési jog, a foglalkozás szabad megválasztása, a szabad költözés joga, a kifejezés szabadsága, a gyülekezési és egyesülési jog nem vonatkoznak a gazdaság rendjére, alaposan félreértette az alapjogi és rendelméleti konzekvenciákat, amelyeket természetesen alapjogi hatások determinálnak.[52]

Krüger tehát egyrészt alulértékelte az alapvető jogok szerepét, másrészt helytelenül fogta fel a politikai és a gazdasági alkotmány kapcsolatát. A gazdasági alkotmány ugyanis nem jelent önmagában zárt rendszert, mivel az egyes rendelkezések értelmezéséhez és alkalmazásához az alkotmány többi részét is figyelembe kell venni.[53] A gazdasági alkotmány fogalmának meghatározása tehát egyáltalán nem jelenti az Alkotmány gazdasági és politika részre történő szétszakítását, csak a különböző rendelkezéseinek hangsúlyosabb értelmezését. A jogtételekből álló egységes alaptörvény esetében e kettéhasítás nem is lehetséges, aminek okaként az alkotmány általában követett szerkezeti megoldásai, illetve az egyes alapelvek, alapjogok ilyen megkülönböztetésre való alkalmatlansága hozhatók fel.[54]

c) Krüger semlegesség-elméletével szemben Mussler és Zuck az alábbi kérdéseket veti fel: i) lehetséges-e a "közösségi jólét dogmamentes támogatásának" politikáját megkísérelni anélkül, hogy közben visszanyúlnánk gazdaságtani ismeretekre? ii) Mi és ki határozza meg a közösségi jólétet támogató "gazdaságpolitikailag értéksemleges" politika tartalmi elemeit? A válasznak a kritizálók álláspontja szerint a politika akaratképzési folyamat karakterisztikájának ismereteire kell tekintettel lenni. Ezekből követ-

- 283/284 -

kezik, hogy a "semleges" politika kitaláció, amely a politikusok, illetve "az állam" magatartásának idealista feltevéseiből vezethetők le,[55] illetve álomképként definiálhatók.[56] Mussler szerint a BVerfG a semlegességi elméletet az 1954. évi "beruházási támogatásról szóló ítéletében" maga sem követte, hanem visszautalt a szabadságjogokra.[57]

d) Krüger következtetései Zuck szerint tehát semmiképpen sem meggyőzőek. Ha ugyanis az alaptörvény valóban nem tartalmazna gazdasági alkotmányt, csak az tűnhet logikusnak, hogy ettől kezdve minden gazdaságpolitikát kötöttségektől (az alapjog korlátozásra vonatkozó tesztektől is) mentesen megengedhetőnek kell tartani. Ez a következtetés azonban parciális alkotmányfogalomhoz vezet. Végső soron Krüger gazdaságpolitikai semlegességről vallott felfogása már ott eleve kudarcra van ítélve, amikor ebből az állami szervek elé állított olyan tilalmat vezetett le, amely gazdaságelmélethez kötött gazdaságpolitika megvalósítását tiltotta meg.[58]

e) A fentiekben ismertetett eltérő véleményeknek talán az az indokuk, hogy Krüger szerint a gazdasági alkotmány kifejezést tévesen használják. Mások ugyanis a gazdasági alkotmányt a politikai alkotmánnyal azonos rangúnak fogják fel, ami emiatt azzal azonos fokú kötelező erővel rendelkezik. Krüger azonban rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság tagadta: az alaptörvény adott gazdasági alkotmányról vagy akár adott gazdasági doktrínáról pozitív döntést hozott. Ez a tagadás a gazdasági alkotmány alkotmányi szintre való emelését zárja ki. Véleménye szerint a gazdasági alkotmány sokkal inkább másfajta és csekélyebb rangú, mint a politikai alkotmány. "A gazdasági alkotmány a politikai alkotmány része" [59] Ennyiben tehát Ehmke nézeteihez áll közel, amikor azt fejti ki, hogy egy politikai alkotmány egyáltalán nem tartalmazhat gazdasági alkotmányt - mert nincs a politikai alkotmányról szóló összdöntésben különös, éppen a gazdaságot érintő összdöntés.[60] Krüger tehát a vegyes gazdasági alkotmány elméletének egyik támogatója volt, aki szerint az soha nem lehet egy rendszer, hanem sokkal inkább az állam és a gazdaság gyakorlatából alakul ki,

- 284/285 -

és mint ilyen, kapcsolatot jelent a "magánszabadság és állami teljesítmény" között..[61] A gazdasági alkotmány tehát Krüger esetében nem az alkotmány alkotóeleme, hanem az állandóan változó és folyton újjáalakítandó gazdasági rend része. Ezzel a megfogalmazással tehát Krüger kizárta magát az alaptörvény gazdasági alkotmányról szóló vitájából.[62] A krügeri vegyes alkotmányra, vagyis a tág értelemben felfogott gazdasági alkotmányra gazdaságjogi alaprendként kellene utalni.[63]

Andreas Hamann

a) Krüger gazdaságpolitikai semlegességről alkotott véleménye Hamann-nál termékeny talajra hullott.[64] Hamann ugyanis a gazdaságpolitikai semlegesség "íratlan alkotmányi elvéből" indul ki. Véleménye szerint a törvényhozó értékdöntései az alaptörvényhez mérhetők, és a BVerfG általi vizsgálatnak a legszigorúbb gazdaságpolitikai és gazdaságelméleti semlegességet kell figyelembe vennie és betartania.[65] A törvényhozónak Hamann elméletében sem megengedett adott gazdaságelméleti rendszert végigvinnie.[66] Hamann kifejezetten akkor kezd eltávolodni Krüger-től, amikor megjegyzi, hogy alaptörvény általános tételei meghatározzák "az általuk befolyásolt, jogi értelemben vett gazdasági alkotmány magját".[67] "Kimondja, hogy E. Huber tana a vegyes gazdasági alkotmányról a probléma tisztázásához jelentős mértékben hozzájárult; e tan és az általa (a Kommentar zum Grundgesetz 13. oldalán) kifejtett nézetek között szemmel láthatóan nincs lényegi különbség. Csak ezek között az alkotmányelvek által húzott keretek között lehet az alaptörvény gazdaságpolitikai semlegességének érvényességéről beszélni, ami szerinte mint a semlegességi tan korlátozása fektethető le."[68]

b) Hamann gondolkodásának megváltozása azonban félreértésen alapul. Egyrészt szeretett volna ugyanis megmaradni annál a megállapításnál, hogy az alaptörvény nem határozott adott gazdasági doktrínáról, másrészt felismerte, hogy a semlegesség krüger-i értelemben felfogott nem-döntésként nem köthető össze a vegyes gazdasági alkotmány ötletével. Ez ugyanis az

- 285/286 -

alaptörvény keretein belül a lehetséges gazdasági rendeket engedi meg, és ezért (krüger-i értelemben) adott gazdasági alkotmányról szóló döntésként kellene tekinteni.[69] Hamann is félreismeri - azonban pont fordított okokból - a BVerfG alapdöntésének[70] jelentőségét. Miközben Krüger rosszul gondolta, hogy a BVerfG minden gazdasági alkotmány elutasítását egyáltalán figyelembe vette, Hamann a testület óvatosságát bírálta, feltehetőleg azért, mert az az alaptörvény kötöttségeit csak kevéssé emelte ki. Zuck szerint ugyanis a BVerfGE említett határozata egyike azoknak a döntéseknek, amelyek az alaptörvény kötöttségeit és vezető alapgondolatát megfogalmazzák.[71] Emellett - Hamann véleménye szerint - fennáll a kötöttség az alapjogok és a jóléti állam elve között, azaz vegyes gazdasági alkotmányról van szó.[72] Hamann tehát feladta a gazdasági alkotmány gazdaságpolitikai semlegességének elvét, és a vegyes gazdasági alkotmány uralkodó nézetét követi. A gazdaságpolitikai semlegességre való utalás nála már csak a "nyílt alkotmány" címkéje és ezzel önálló jelentéssel nem rendelkezik.[73]

Schlaich

a) Schlaich a semlegesség különböző jelentéstartalmait dolgozza ki.[74] A jelentések sokszínűsége miatt Schlaich arra az eredményre jut, hogy a semlegesség viszonylagos fogalom, "amelynél minden a mindenkori tárgyakon, helyszíneken és mértéken múlik". Ezért egységes jogi definíció éppolyan kevéssé létezik, mint az érvényes jog különböző területein túlmutató tartalmi semlegességi elv. A semlegesség így "döntési segítséget" jelent "a mértékek lefektetésében, amelyeknek az egyes esetek mérlegelésekor kell érvényre jutniuk". Ez nem zárja ki, hogy adott tárgykör esetén, a semlegességi elvnek jogi kötelezettséget adjunk.[75] Schlaich megvizsgálta a gazdaságpolitikai semlegességet - mint a társadalmi semlegesség alesetét - és megállapította: "Életrend és életszféra állami semlegességének egész más értelme és tartalma lehet (vagy kell lennie) mint az állami semlegességnek a »saját« állami dolgaiban. Végső esetben a semlegesség ... államiságot jelent... Egy harmadikkal, egy ›idegen rendszerrel‹ szemben azonban

- 286/287 -

a semlegesség egy állami visszafogottság, nem-beavatkozás vagy nem-kialakítás alapvető viszonyát ... tartalmazhatja."[76]

b) Schlaich a BverfG-tel egyetemben abból indul ki, hogy az alaptörvény gazdaságpolitikai semlegessége csak abban áll, hogy az alkotmányozó nem döntött kifejezetten egy meghatározott gazdasági rendszer mellett. Ebből az következik, hogy "alkotmányjogilag az a döntő, hogy a gazdaságban történő állami cselekvések alkotmányossági vizsgálata nem attól függ, vajon ez a cselekvés az adott rend átalakulásának, egyéb állami gazdaságpolitikának vagy éppen a gazdaságpolitikai semlegességnek felel-e meg. A gazdasági alkotmány mint önálló döntési mérce nem létezik. A gazdasági alkotmánynak ... mint olyannak nincs jogtételi jellemzője. ... Alkotmányjogi tilalomként hiányzik belőle a mértékre történő utalás és ezzel a tartalom. Jogi következményeket nem lehet ebből a semlegességből önállóan levezetni. ›Semlegesség‹ itt lényegében nem fejez ki semmit."[77]

Az alaptörvény értelmezéséből a semlegességet azonban az alapelvek és az alapjogok miatt valóban nem lehet levezetni, az azonban, éppen e miatt nem igaz, hogy a gazdasági alkotmány nem fogható önálló döntési mérceként fel. Az alkotmány gazdaságra vonatkozó rendelkezései ugyanis alapvetően döntési mércék a jogalkotó számára.

Zuck

a) Zuck megfogalmazásában a gazdaságpolitikai semlegesség egyáltalán semmilyen, az alaptörvénynek megfelelő jogilag lehetséges tartalommal nem rendelkezik. Nem egy jogelvről van tehát szó, hanem politikailag motivált, ideológiai állításról. Ez a következő megfontolásokból adódik. Zuck szerint a gazdaságpolitikai semlegesség az állami cselekvések értéksemlegessége értelmében nem az alaptörvény alkotmányjogi parancsa. Még akkor is, ha az alaptörvény maga egy nem-döntés, azaz a gazdaság tudatos nem-kialakítását tartalmazza, ebből kétféle következtetés adódhatna: ezen a területen a teljes szabadság lehetőségének vagy a gazdasági jogtételek tilalmának kialakítása. Sem ilyen lehetőség, sem ilyen tilalom nem olvasható ki az alkotmányból. Zuck azt is kifejti, hogy ha Krüger-rel együtt azt a következtetést vonnák le, hogy állami hatóságoknak ezért csak általános, és nem ideológiai, vagy állami (közjó) kritériumok szerint szabad cselekedniük, a semlegesség fogalma elvesztené minden megragadható tartalmát. Csupán az államiság puszta szinonimája lenne. Összességé-

- 287/288 -

ben tehát a "semleges" mint "a közjó iránt és kizárólag az iránt elkötelezett" felesleges és tévútra vezető felcserélés, mert alapjában véve ez csak új (állam) ideológiát alapoz meg. Zuck szerint az a kiindulási pont, hogy a gazdaságpolitikai semlegesség mindenképpen létezik. A semlegesség, mint nem-beavatkozás azzal a dualista tannal képviselhető, hogy az állam és a társadalom egymással szemben áll, és az állam lemond a szabadság biztosításáról. Ezen az ideológiai feltevésen alapszik ugyanis az, hogy az alaptörvény semmilyen meghatározott gazdasági elméletet nem akart végigvinni. Itt azonban csak pusztán nem-döntés van, hallgatás, de nem semlegesség. Gazdaságpolitikai semlegességről mint a jog területén alkalmazott jogelvről nem lehet tehát szó, e fogalom csak politikai és ideológiakritika területén értelmezhető.[78]

b) Zuck véleménye szerint a BVerfG nem képviseli a semlegességi dogmát. Ezért alig van értelme, hogy a semlegesség fogalmát a "törvényhozó kialakítási szabadsága" tételéből levezethetőnek tartsák. Mert az elméletileg tisztának gondolt kialakítási szabadság egyáltalán nem így létezik, hanem csak az alaptörvény garanciáinak és kötöttségeinek mértékéhez képest. Zuck összefoglaló értékelése szerint a verseny szabadságának BVerfG általi alapvető elismerése soha nem korlátozódott a nipperdey-i értelmezésre, azaz a szociális piacgazdaság megvalósítására redukált szabadságra. Hozzáteszi, hogy a vegyes gazdasági alkotmány hívei sem találnak szövetségest a testületben, bár a joggyakorlatból lehet következtetni arra, hogy az alaptörvény normái és alapelvei a gazdaság tárgyára vonatkoznak vagy részleteiben vonatkoztathatóak. Ezzel azonban formális értelmű gazdasági alkotmány elvész. Zuck szerint ahhoz, hogy e normák teljes összhangban állnak, és így tárgyi értelemben gazdasági alkotmányt képeznek, a BVerfG joggyakorlatában nem található utalás. Az ilyen gazdasági alkotmány elfogadása azonban a "vegyes gazdasági alkotmány" tanának előfeltétele lenne. A valóságban a BVerfG joggyakorlata szép példája a judical restrant-nek. A testület ugyanis nem elégedett meg Nipperdey nézetének elutasításával, hanem az alaptörvényhez - tehát egy politikai rendszerhez - mint szabadság és kötöttségek rendszeréhez fordult közvetlenül anélkül, hogy - gazdasági alkotmányként - közbeiktatott volna egy különleges alkotmányt.[79]

Ilyen, Zuck által követelt különleges alkotmányra azonban nincs szükség, mivel az az alkotmány releváns rendelkezéseinek olyan összességét

- 288/289 -

jelenti, amely nem szakítható el, nem értelmezhető az alkotmányi környezetéből izoláltan.

Rupp

a) Rupp kifejtette, hogy aki a gazdasági alkotmány témakörében a fentiekhez képest új szempontokat akar bemutatni, más feltételezéseket és módszereket kell választania, más alapjogi felfogásból kell kiindulnia. Rupp utalt arra, hogy már régóta elfogadott az alapjogok objektív jogi jellege, és ebből adódóan számára a legfőbb kérdés az, vajon az alapjogok mint legfőbb jogelvek érvényesek-e a gazdasági törvényhozásra vagy sem. Ez - kritikai szemlélettel nézve Rupp tanát - nem kérdés, mert ha az alapjogok az alkotmányban rögzítettek, akkor feltétlenül kötelezik a jogalkotást. Az újszerű alapjogi gondolkodásmód a gazdasági alkotmány kérdésénél különösen érdekes, mert minél inkább feloldódik az alapjogok csak negatív igényének gondolata, olyan maximális jogi vezérelvek megteremtésének lehetősége tárul fel, amelyek - bár nem szükséges megfelelniük a perelhetőségnek, mégis - kötelező erővel bírnak, és így a GG 1. § (3) bekezdésének részei (véleményszabadság, gyülekezési, koalíciós és egyesülési szabadság, sajtószabadság, tulajdonhoz való jog, öröklés, munkavállalás, vállalkozás szabadsága, szabad költözés joga.). Ezek nemcsak az egyén és az állam viszonyát terhelik, hanem a magánjogrendszerben is érvényesek, és a megfelelő magánjogi szabályok kialakítását követelik meg.[80]

b) Az alapjogok által kialakított társadalmi rendszer elvesztené az identitását, ha akár csak egyetlen alapjog is kiesne a rendszerből.[81] A szociális rendszerek rendkívül tagolt és érzékeny egyensúlya az egyes stabilizáló faktorok cseréjének vagy megváltozásának legcsekélyebb súlyponteltolódására gyakran láncreakcióval reagálnak. Ugyanis éppen itt állnak fenn különösen szoros alapjogi összefüggések, mert rendkívüli munkamegosztáson alapuló gazdaságban az intenzív interakciók és információk szövedéke miatt minden szabadság más szabadságokkal áll szoros összefüggésben. Ezáltal például a tulajdon rendjének kialakítása nem csak a GG 14.

- 289/290 -

§-a alapján történik, hanem a tulajdon rendjének hatásai többé-kevésbé érintik a teljes rendszer más szabadságait is.[82]

Aki azon fáradozik, hogy a gazdasági törvényhozás számára adott alapjogi követelményekkel összefüggésben tisztább kontúrokat adjon, el kell hagynia az értelmezési technikák általános "jogi" módszereit. A gazdasági rendet ugyanis a gazdaság adottságai is meghatározzák, mivel ettől függően a piacgazdaság más vonásokat mutat.[83] A háború utáni években a lakáspiac kényszergazdálkodását a lakások hiányára vezették vissza, mert szükséges volt, hogy a lakosság életkörülményeit valamilyen módon biztosítsák.[84] Ma már azonban ez alkotmányellenes lenne. Az alkotmány alapjogi szabadságelvei a valóságba történő átültetésük során nem függetlenek a tértől, az időtől és a környezettől.[85]

d) A nyílt és liberális társadalom azzal mérhető, hogy az egyének vetélkednek-e, és ha igen, mennyire. A gazdasági verseny nem öncél, hanem csak azért védett az alapjogok által, mert - bár a tapasztalatok szerint nem mentes hibáktól - megtestesíti a különféle alapjogi szabadságokat, és a személyiség kibontakozásának szabadságát. Ezért az állam közvetlenül az alapjogok által kötelezett a verseny fennmaradásának megóvása érdekében.[86] Adott gazdasági rendet tehát azon lehet lemérni, hogy megfelel-e az alapjogi szabadságok garanciáinak vagy nem.[87]

e) Rupp megfogalmazásából kiderül, hogy ő a tág értelemben felfogott gazdasági alkotmány képviselője: "a gazdasági alkotmány sem részleteiben, sem kialakításában nem olvasható ki az alkotmányból." A jogalkotás tehát - Rupp szerint - azáltal ítélhető meg, hogy megfelel-e bizonyos gazdaságpolitikai posztulátumoknak, vagy rendi struktúráknak, illetve összhangban van-e velük, vagy nem.[88] E megállapítás nem a gazdasági alkotmány alkotmányjogi értelemben felfogott koncepcióját alkalmazza, de ez nem von le semmit megállapításai értékéből.

Schmidt és Klein

a) Schmidt és Klein véleménye szerint a GG egészéből pontosan kiolvasható az a gazdasági rend, amit az alkotmányosan cselekvő államnak követ-

- 290/291 -

nie kell. A teljesen liberális piacgazdaság a GG szerint nem lehetséges, mivel az az állami cselekvések szociális állam által megparancsolt szociális komponenseit semmibe veszi.[89] Az államilag tervezett gazdaságban a központi tervezés és kormányzás határozza meg a gazdaság menetét.[90] Leszögezhető, hogy ez is a GG alapján kizárt gazdasági rend. A szociális állam klauzulájára alapuló állam azonban nem öltheti magára az éjjeliőr állam ruháját sem, mivel szociális korrekciós kötelezettsége van.[91] A piacgazdaság szociális tulajdonsága kezdetektől fogva összekötődött az állami korrektúrával és a piaci mozgások kordában tartásával. A szociális piacgazdaság rendszerének keretén belül a jogalkotó és a politikai döntéshozó grémium mindenkori feladata, hogy a szociális jogállamban a szabadság és az egyenlőség legjobb megvalósulását próbálja meg elérni. A szociális piacgazdaság az alapjogok értékrendszerének megvalósítása a gazdaság területén.[92]

b) A szociális piacgazdaság a piacgazdaság számára értékrendet jelent, amely lényege a szociális közösségben, a személyiség szabad kibontakoztatásában, illetve a méltóságban nyilvánul meg. A GG és a szociális piacgazdaság követelménye nem a korlátlan szabadság, hanem a szociálisan kötött szabadság.[93] A GG 2. § (1) bekezdés, a 12. §, a 14. §, a 9. § a szociális piacgazdaság lényeges alkotórészei, amelyek rendpolitikailag nem semlegesek, hanem teljes erejük a gazdasági kiterjedésben csak a szociális piacgazdaságban bontakozik ki. A BverfG szerint "az (államosító) beavatkozás a foglalkozás szabadsága megválasztásába csak két feltétel fennállta esetén lehet: 1) a monopóliumnak különösen fontos közösségi javak védelmét kell szolgálnia, 2) a közösségi javakat fenyegető veszélynek súlyosnak és közelinek, vagy legalábbis nagyon valószínűnek kell lennie. A veszélyek elhárítására igénybe vett monopóliumnak mindkét esetben nélkülözhetetlennek kell lennie."[94] E döntésben egyértelművé vált, hogy a piacgazdasági rend-

- 291/292 -

szer államszocializmus vagy más közgazdasági vállalkozás útján történő megszüntetésének áthághatatlan korlátai vannak a foglalkozás megválasztása szabadságának érdekében.[95] A BVerfG szerint a gazdasági rendről a GG 12. cikkelye tárgyi alkotmányjogi alap-, illetve értékdöntést tartalmaz. A 12. cikkelyt értéket eldöntő alapjogi normaként lehet tehát felfogni,[96] amely a gazdasági élet rendjének kialakításában szabadságot biztosít a törvényalkotó számára, és pozitív oltalmi kötelezettségeket is implikál.[97]

c) Abból, hogy a jogalkotónak széles mozgástere van, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az alapjogokra felépült gazdasági rendet törvénnyel tetszése szerint korlátozhatja vagy megváltoztathatja. Aki szerint a szociális piacgazdaság csak egy jelszó, ami a GG megsértése nélkül megváltoztatható egyrészt nem veszi figyelembe az alkotmányt.[98] Másrészt azt is figyelmen kívül hagyja, hogy az alkotmányozó 1969-ben a 109. §-ba a (2) és a (4) bekezdéseket foglalta bele, amelyek a piacgazdasági rendből történő kiindulásra utalnak, és a szociális piacgazdaság nélkül nem érthetők.[99] Ezek az előírások a teljes adóztatás eszközrendszerét tartalmazzák az összgazdaság egyensúlyának állami célmeghatározására vonatkozó felelősséggel együtt, így azt mutatják, hogy az alkotmányozók a szociális piacgazdaságot mint alkotmányban rögzített gazdasági rendet képzelték el.[100]

II.

Az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességével kapcsolatban eddig feltárásra kerültek a téma vizsgálatának, aktualitásának indokai, az Német Szövetségi Alkotmánybíróság (a továbbiakban BVerfG) vitákat kavaró alapdöntése és az erre épülő eltérő jogirodalmi álláspontok. A téma ilyen formában történő úm. megalapozása után indokolt tehát rátérni egyrészt a BVerfG újfajta megközelítésének, valamint a magyar Alkotmánybíróságnak az Alkotmány gazdaságpolitikai semlegességére vonatkozó nézeteinek kritikai szempontú bemutatására.

- 292/293 -

1. A BVerfG újabb álláspontja

a) A BVerfG az alapdöntésétől[101] való eltávolodást az irodalom többszörösen javasolta. Legelőször akkor, amikor a hatvanas évek végén a 109. § (2) és a (4) bekezdései bekerültek a GG-be.[102] Majd, a hetvenes években, amikor az együttdöntési törvényről szóló vita kiteljesedett.[103] A következő állomást az 1990. május 18-i német-német egyesülési szerződés jelentette,[104] mivel az alkotmány szintjén megtelepedő irányvonal a szociális piacgazdaságot mindkét szerződő fél közös gazdasági rendjeként rögzítette.[105] Végül akkor, amikor 1994-ben hosszú vitát követően a GG 20a cikkelyében rögzítették a természetes életfeltételek védelmét, amely szociális és ökológiai piacgazdaság irányába történő megfontolásokat kínált.[106] Az eltávolodás azonban - Tettinger véleménye szerint 1999-ig még nem történt meg - a BVerfG és az államjogtan még mindig az alaptörvény gazdaságpolitikai semlegességének gondolatát követi, és a nemzetgazdasági modelltanulmányokhoz való orientációt visszautasítják.[107]

b) A BVerfG legújabb döntéseit figyelembe véve a gazdaságpolitikai intézkedések, különösen gazdaságot irányító törvények esetén következő áttekintés adható:[108]

A BVerfG szerint a gazdasági rendről a GG 12. cikkelye tárgyi alkotmányjogi alap-, illetve értékdöntést tartalmaz. A 12. cikkelyt értéket eldöntő alapjogi normaként lehet tehát felfogni,[109] amely a gazdasági élet rendjének kialakításában szabadságot biztosít a törvényalkotó számára, és

- 293/294 -

pozitív oltalmi kötelezettségeket is implikál.[110] A törvényhozó kialakítási szabadsága[111] csak alapelvként létezik, amely azon alapul, hogy általában a törvényhozó magatartása összhangban van az alaptörvénnyel. Az elméleti korlátozások azonban bőségesek lehetnek. Egy másik határozatában a német Szövetségi Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a törvényhozó kialakítási szabadságának alkotmányjogi határai különösen az igazgatás törvényszerűségeinek alapelvéből, az általános egyenlőségi tételből és különösen a GG 2 I, 12 I, 14 I cikkelyeiből adódnak.[112]

A jogalkotói szabadságot tehát az implicit, illetve explicit alkotmányi elvek, vagyis a funkciógaranciák határolják be. Ezek jelentik a jogalkotó hatalom általános korlátait, amelyek a megfelelő alkalmazással az alkotmányból kitűnő gazdasági rendszerre vonatkozó orientáló funkciót is ellátnak. Funkciógaranciaként elsőnek a gazdasági alkotmány értékkötöttsége emelhető ki, ugyanis a jogalkotónak a gazdaságpolitika alakítása során értékek között[113] kell egyensúlyoznia.[114] A gazdasági jogállamiság elvének - szoros összefüggésben a piacgazdaság elvével[115] - fel kell ismernie a közgazdaságtan tapasztalatait, és arra kell törekednie, hogy a személyes és a gazdasági szabadság megvalósulhasson. A gazdasági jogállamiság elvéhez szervesen kötődik a szubszidiaritás és a funkcionalitás elve, amelynek a gazdaságpolitikai irányításban lényeges szerepet kell játszania. A jogállamiságból közvetlenül levezethető elvek közül a téma vonatkozásában jelentősége az alábbiaknak van: a közigazgatás törvényességének alapelve, amely biztosítja a gazdasági alapjogok megfelelő gyakorlását;[116] az egyenlőség általános elve garantálja a mindenki számára azonos elbánást, elbírálást és lehetőségeket;[117] a jogbiz-

- 294/295 -

tonság elve jelenik meg a bizonyosság és egyértelműség alapelveiben,[118] illetve a visszaható hatály tilalmában is. Általában véve a törvényhozó a relatív jólét és a túlzott tiltás követelményeihez kötött.[119] Különösen a gazdasági szabadságjogok korlátozásánál jelentős az alkalmasság elvének a betartása. A törvénynek a tervezett cél (a relatív jólét) elérésére alkalmasnak kell lenni,[120] és szükségtelenül nem korlátozhat alapjogot. A törvényhozónak "a téves prognózishoz joga" van,[121] de a tévedés lehetőségét a megfelelő evaluációs módszerekkel csökkenteni lehet. Azt is figyelembe kell venni, hogy vállalható gazdaságpolitikai célról van-e szó.[122] A törvényhozó szabadságának tehát el kell érnie az elvárhatóság szintjét.[123] Ennek érdekében az Alkotmánybíróságnak rendszeresen és alaposan vizsgálnia kellene, hogy milyen feladatai vannak az állami gazdaságpolitikának.[124] A túlzott tiltás követelménye az alapjogok tiszteletben tartásának és az aránytalanság tilalmának alapelvében is kifejezésre jut. Ez az elv nemcsak az egyént, hanem magát a versenyt is védi.[125] A gazdasági alapjogok közé tartozik a gazdasági kibontakozás szabadsága - amely a személyiség szabad kibontakoztatásának a részeleme - a foglalkozás szabadsága, a tulajdongarancia, a szerződési szabadság, az egyenlőségi elv, illetve az egyesülési és a koalíciós szabadság. Ezzel összefüggésben az aránytalanság tilalmának elvét is meg kell említeni, amely mind az alapjogi korlátozásra mind a piaci viszonyokba történő beavatkozásra alkalmazandó.

Összességében megállapítható, hogy az alkotmány gazdaságpolitikai semlegessége - az alkotmány rendszertani értelmezése, illetve az alapjogok egyre növekvő szerepe, valamint a gazdasági integráció felgyorsulása miatt - olyan államban sem tartható elmélet, ahol kifejezett gazdasági rendszerre való utalás nem is szerepel az alkotmányban. A szociális államiság azonban - ellentétben a piacgazdasággal - nem a gazdaságpolitikára, vagyis az államnak a gazdasággal kapcsolatos magatartásra utal, hanem

- 295/296 -

elsősorban az állam és a társadalom szerepére mutat rá.[126] Az alkotmányban rögzített (főleg gazdasági) alapvető jogok tehát önmaguk határozzák meg azt a gazdasági rendszert, amelyben az optimális hatásukat ki tudják fejteni. Éppen emiatt érdemes megvizsgálni röviden, hogy a magyar Alkotmánybíróság milyen értelmező tevékenységet végzett az Alkotmány vonatkozásában tekintettel arra, hogy annak 9. § bekezdése rögzíti a piacgazdaság elvét, illetve annak tartalmi elemeit, és a preambulumban államcélként rögzített a szociális piacgazdaság elérése.

2. A magyar Alkotmánybíróság álláspontja a semlegességre vonatkozóan

Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban AB) átvette a BVerfG kezdeti álláspontját, azonban annak, illetve a jogirodalomnak a fejlődésével nem tartott lépést. Ennek megfelelően a ma uralkodó vélemény: "Az Alkotmány egyébként nem kötelezi el magát a piacgazdaság semmilyen tartalmi modellje mellett."[127] "Az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma közvetlenül nem vezethető le."[128] Látható, hogy az AB a fentebb igazoltan túlhaladottnak minősített német érvelést követte, és azt nem revideálta a magyar alkotmányi tartalomnak (preambulum), illetve a német dogmatikai, valamint alkotmánybírósági gyakorlat változásának fényében. [129]

a) Az Alkotmánybíróság "elvontan, általános ismérvvel csak a szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami beavatkozás kritikus nagy-

- 296/297 -

ságát, amelynek túllépése már - a piacgazdaság sérelme miatt - alkotmányellenes. Az a beavatkozás minősíthető így, amely fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése. A piacgazdaság ugyanezen korlátok között jön számításba a gazdasági rendszert leíró, illetve meghatározó jogok és intézmények értelmezésénél is. A szélső eseteken túl azonban a piacgazdaság irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. Az adott gazdaságpolitika szerint más-más az ideális piaci szabadság, s a törvényhozó elképzelését erről az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a sajátjával." "Végül pedig alkotmányos lehet a piac korlátozása a piac szabadságától teljesen független alapjogok és alkotmányos érdekek miatt is."[130] Az állam a szabályozása során a piacgazdaság tényleges viszonyait nem hagyhatja figyelmen kívül, illetve nem regulálhat rosszhiszeműen és tetszése szerint.[131] A piac korlátozása továbbá semmilyen esetben nem sérthet alapjogot.[132]

b) Ha az alaptörvény egészének értelmezéséből meghatározott elméleti gazdasági rend bontakozik ki - a szociális piacgazdaság - akkor a jogalkotó csak akkor működik alkotmányosan, ha azt a meghatározott gazdasági rendet valósítja meg. A fentebb említett funkciógaranciákat az Alkotmánybíróság (még) nem ismerte fel, bár néhány esetben az erre vonatkozó utalás megtörtént. A továbbiakban erre található néhány példa.

A gazdasági alkotmány értékkötöttségével kapcsolatban emelhető ki, hogy az AB nem is használja a gazdasági alkotmány kifejezést, és a gazdasági alkotmányosság fogalmát is csupán egy indítvány alapján alkalmazta.[133]

A gazdasági jogállamiság elvének és a közgazdaságtan tapasztalatai felhasználásának összefüggésével, illetve a szubszidiaritás és a funkcionalitás elvével kapcsolatban érdemes utalni az AB hosszú távra szóló garanciákról (nem adóügyi jogszabályban állapít meg valamilyen adókedvezményt) szóló érvelésére. A garanciák megváltoztatása miatt az AB szerint célszerű lenne

- 297/298 -

a jogszabályban jelölni meg azt a határidőt, ameddig az állam a garanciákat változatlan tartalommal vállalja.[134] Ebben a követelményben megjelenik a jogbiztonság követelménye, a bizonyosság és egyértelműség. A testület szerint, ha e jogalkotástani szabályt a jogalkotó elmulasztotta, esetenkénti alkotmányossági vizsgálat keretében lehet eldönteni, hogy ez az államnak a jogalkotási hatáskör nyújtotta erőfölényével való visszaélése-e, avagy a jogszabály kibocsátása óta eltelt hosszú idő alatt bekövetkezett jelentős változások eredménye.[135] A jogszabály kibocsátása óta eltelt hosszú idő alatt bekövetkezett jelentős változások kényszerítő szükségnek minősülhetnek, amit az alkotmányossági vizsgálat keretében az Alkotmánybíróságnak kell megítélni. Ekkor tehát a testület figyelemmel lenne a közgazdaságtan tapasztalataira, de ezt megakadályozhatja az AB szerepfelfogásának eltérő megközelítése: az AB ugyanis kijelentette, hogy "az adott gazdaságpolitika szerint más-más az ideális piaci szabadság, s a törvényhozó elképzelését erről az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a sajátjával."[136]

Az AB a kényszerítő szükség nélkül az eredetileg határidő nélkül vállalt garanciák körének szűkítése vagy azok megszüntetése esetére is megpróbált korlátot állítani. A kényszerítő szükség tesztje tehát nem valódi teszt, a jogalkotói beavatkozásra azon túl is lehetőség van, ami a címzettek jogbizonytalanságát növeli, mivel az AB csupán három jogtechnikai korlátokat állított. Az első jogtechnikai megoldás a módosítás kihirdetése és hatálybalépése között biztosítandó hosszabb felkészülési idő, ami reális követelmény minden olyan esetben, amikor a jogszabály jelentős (nem csak gazdasági) változást okoz. További korlátként értékelte az AB azt, hogy a kihirdetés és a módosítás jogi, gazdasági vagy egyéb következményeinek, hatásainak tényleges beállta között méltányos időtartam álljon az érintettek rendelkezésére, illetve az azonnali hatályú módosítás az érintettek köre szempontjából ne legyen visszamenőleges érvényű.[137] Első feltételt azonban csak - napjainkban hazánkban gyermekcipőben járó - megfelelő következménybecsléssel lehet megvalósítani. Második követelmény implicite azt foglalja magában, hogy a nem ex nunc hatályú hatálybaléptetés esetében alkalmazható a

- 298/299 -

visszaható hatályú jogalkotás, ami e vonatkozásban értelmezhetetlen.[138] Ezzel feltehetőleg nem érvényesül a testületnek az a különös korlátként megfogalmazott elve, hogy a módosítás hatálya általában nem terjedhet ki azokra a természetes és jogi személyekre, akik (amelyek) az állami garanciában bízva a módosítás hatálybalépése előtt kezdtek hozzá a kedvezményezett tevékenységhez, mert az ezzel ellentétes szabályozás a jogbiztonság elvébe ütközik.[139]

c) Az Alkotmánybíróság a gazdasági alkotmány területén - az alapjogok kidolgozásán túl - az adókedvezményekkel és a közteherviseléssel összefüggő elméletet dolgozta ki viszonylagos részletességgel. Ez a terület azonban nem kapcsolódik szorosan az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességének elvéhez, inkább a (gazdasági) alapjogokkal - különösen a foglalkozás (vállalkozás) szabadságával - van összefüggésben. Ezért röviden érdemes a témának néhány gondolatot szánni.

A közteherviselési kötelezettség alapja az Alkotmány 70/I. §-a. Az adó rendeltetése elsődlegesen az, hogy a személyek az Alkotmány 70/I. §-a szerint jövedelmi és vagyoni viszonyaiknak megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez, azaz megteremtsék a pénzügyi fedezetet az állami szervek fenntartásához, illetőleg - az állami újraelosztás révén - a különböző közérdekű feladatok ellátásához.[140] Másodlagosan, az állami gazdaságpolitikának fontos eszköze, amelynek segítségével a törvényalkotó direkt vagy indirekt módon orientálni tudja a gazdasági élet szereplőit azáltal, hogy bizonyos dolgokat vagy tevékenységi fajtákat adókötelezettség alá von, illetőleg nem von, továbbá adókedvezményben részesít vagy nem részesít.[141] Ebből következően az államnak a kedvezmények és mentességek alkotmányossági megítélésével összefüggésben a gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai kérdésekben viszonylag nagy szabadsága van.[142] Ez

- 299/300 -

alapján az állam az Alkotmányból közvetlenül levezethető célkitűzéseit valósíthatja meg, hanem ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül nem következő, esetenként rövid távra irányadó célkitűzéseket is.[143] Ekkor Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy ez nem került-e szembe az Alkotmány valamely rendelkezésével.[144] E vizsgálat azonban - a fentiek fényében - nem elegendő, illetve az AB nem veszi mindig figyelembe az alkotmányi rendelkezéseket (preambulum). Az AB álláspontja szerint adókedvezményhez senkinek sincs alanyi joga.[145] A jogalkotó a korábban juttatott kedvezmények mértékét, alkalmazási körét, igénybevételi lehetőségének időtartamát aggálytalanul korlátozhatja, vagy a jövőre nézve megszüntetheti, ha már nem kívánja tovább előnyben részesíteni az eredetileg támogatandónak tartott tevékenységeket.[146] Tekintettel arra, hogy az adókedvezmény sajátos gazdaságpolitikai ösztönző eszköz is, ez az álláspont nem vitatható, mivel alkalmazásával az állam bizonyos tevékenységi fajtákat vagy beruházásokat támogathat. Mivel azonban a kedvezmény utólagos mérséklése vagy megszüntetése - az AB szerint is[147] - kedvezőtlen helyzetbe hozza azokat, akik a hatályos jogszabály maradandóságában bízva - esetleg jelentős anyagi kockázatot vállalva - kezdték meg a kedvezménnyel ösztönzött tevékenységüket, bizonyos korlátokat kellene megállapítani. Ezt azonban a testület figyelmen kívül hagyta, és a fenti megállapítást fenntarthatónak vélte.[148] Az AB természetesen helyesen mondja ki, hogy a törvényhozó dönti el - pénzügyi, gazdasági stb. szempontok alapján - hogy mely adóalanyokra, illetve adótárgyra nézve nyújt adókedvezményt vagy mentességet.[149] Az Alkotmánybíróság szerint azonban a hatásköre az adókedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatánál csak arra szorítkozik, hogy a törvényhozó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezmények megállapításával nem sért-e alkotmányos

- 300/301 -

rendelkezést (többek között az Alkotmány 70/A. §-át).[150] Azt nem vizsgálja - nem vizsgálhatja -, hogy a döntés miért éppen a kiválasztottakra esik, illetve, hogy az igazságos, célszerű vagy méltányos-e.[151] Az AB tehát nem alkalmazza a vállalható gazdaságpolitikai célról meghatározásának tesztjét, és nem vizsgálja az elvárhatóság szintjét sem. Következésképpen az Alkotmánybíróság nem vizsgálja az állami gazdaságpolitika feladatait.[152] Ez nem új hatáskört jelentene, hanem a normakontrollnak, illetve az alkotmányértelmezésnek az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelő ellátását. Ennek fényében nem tartható az, hogy ilyen kérdéseket az AB nem vizsgálhat.

Az éves költségvetésben előirányzottakon kívül elfogadott speciális adókra[153] vonatkozóan rögzítendő, hogy ez csak akkor minősülhet alkotmányosnak, ha a következő összetett tesztet kielégíti. A jogalkotói elképzelésnek mindenekelőtt a "gazdaságpolitikai teszt" hat részének kell megfelelnie: kényszerítő állami érdeket kell igazolni, tényszerűnek és elszámoltathatónak kell lennie, illetve az adóztatott csoport és az adó között speciális kapcsolatnak kell lennie, és a megadóztatott csoportnak speciális felelősséget kell viselnie az adó által orvosolt helyzetért, valamint a kivetett teher és az adó által elért haszon között szubsztanciális kapcsolatnak kell fennállnia.[154] A "jogpolitikai teszt" két részből áll.[155] Az első rész szerint az adó által terhelt csoportnak azonosíthatónak és a köztől tisztán megkülönböztethetőnek kell lennie. A második alapján a törvényhozásnak időszakonként felül kell vizsgálnia a helyzetet, és az adót újra ki kell szabnia, ha a körül-

- 301/302 -

mények annak folytatását megkövetelik.[156] Ehhez a kísérleti jogalkotás módszerét lehet felhasználni.[157]

Az összefoglaló gondolatok közt elsősorban arra szükséges utalni, hogy az AB maga állapítja meg: az Alkotmány a gazdasági és a szociális jogok megvalósulása érdekében feladatokat határoz meg az állam számára,[158] de ennek maradéktalan megvalósulását - legalábbis a testület vonatkozásában - nem lehet felfedezni. Az AB nem veszi figyelembe egyrészt azt, hogy az állam piaci viszonyokba való beavatkozásának egyéb olyan korlátai is lehetnek, amelyek az egyének szempontjából a versenyképesség megtartását, növelését garantálnák, másrészt az Alkotmány gazdaságpolitikailag elkötelezettségét, vagyis nem semlegességét. A szociális piacgazdaság elvének való megfelelőség az AB ármegállapítás területén kifejtett álláspontjában tükröződik.[159] Érdemes lenne az AB-nak megvizsgálni az újabb szakirodalmi álláspontokat, illetve külföldi alkotmányírósági határozatokat annak érdekében, hogy az Alkotmányt megfelelően tudja értelmezni, és az alkotmányos államiságot megfelelően tudja védeni. Látható volt, hogy a német szakirodalmi álláspontok meglehetős diverzitást mutatnak. A koncepciók különbsége alapvetően a GG alapdöntésének többféle értelmezésén, illetve a gazdasági alkotmány fogalmának eltérő meghatározásán alapult. Igen érdekes, és elgondolkodtató, hogy amit Nipperdey-nek nem sikerült igazolni, az ma - függetlenül a többi véleménytől - a GG Kommentárjában szerepel. Ezt a magyar Alkotmánybíróság nem hagyhatja figyelmen kívül. Az AB értelmezési metódusában igényelt változtatáshoz hozzájárul az Európai Unió Alkotmányának 3. cikkében megfogalmazott piacgazdaság és szociális piacgazdaság elve is, ami az Unió - és így a tagállamai - munkálkodásának alapját jelenti.■

- 302 -

JEGYZETEK

[1] Emiatt szükséges néhány ponton utalást tenni a gazdasági alkotmány koncepcióra is, bár annak meghatározása más tanulmány keretei között valósul meg.

[2] BVerfGE 4, 7. A BVerfG-nek ezt és a vonatkozó döntései tematikus összefoglalását és értelmezését angolul ld. bővebben: KOMMERS, D. P.: The Constitutional Jurisprudence of the Federal Republic of Germany. Duke University Press, Durham-London, 1997. 245-248.

[3] A beruházási törvény ilyen jogszabály, a hitelezők - érdeket és valószínűleg osztalékot megjelenítő - kötvényeket kapnak a hozzájárulásuk nagyságának megfelelően. A hitelezők gazdasági érdeke így nem önkényesen lett megkárosítva, még akkor sem, ha a befektetésre vonatkozó saját döntésüket el kellett halasztaniuk. Nem állapítható meg tehát a GG megsértése. KOMMERS: i. m. 244-245. MUSSLER, W.: Die Wirtschaftesverfassung der Europaische Gemeinschaft im Wandel. Von Rom nach Maastricht. Nomos Verlagsgesellschafts, Baden-Baden, 1998. 52. ZUCK, R.: Wirtschaftsverfassung und Stabilitätsgesetz. Wilhelm Goldmann Verlag, München, 1975. 48-49. BVerfGE 4, 7. és következők. Ld. még: BVerfGE 7, 377 (400); 14, 263 (275); 50, 290 (338); 57, 139 (167).

[4] ZUCK: i. m. 49.

[5] BVerfGE 14, 19 (23), BVerfGE 7, 377, (400); uo. 49.

[6] "Az Alkotmány egyébként nem kötelezi el magát a piacgazdaság semmilyen tartalmi modellje mellett." 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 120. "Az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma közvetlenül nem vezethető le." 33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993, 153, 158. A szélső eseteken túl a piacgazdaság irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. Az adott gazdaságpolitika szerint más-más az ideális piaci szabadság, s a törvényhozó elképzelését erről az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a sajátjával. Az Alkotmánybíróság a saját véleményét csak abban a kérdésben érvényesítheti, hogy mi teszi a piacgazdaságot végképp lehetetlenné. ABH 1994. 120.

[7] BVerfGE 13, 230 (233); ZUCK: i. m. 49.

[8] BVerfGE 23, 50 (60), BVerfGE 4, 7, (19); 19, 101, (114); 21, 292, (299); uo. 49.

[9] BVerfGE 19, 101 (114); uo. 50.

[10] BVerfGE 5, 85 (89); uo. 50.

[11] BVerfGE 8, 274 (328 és köv); uo. 50.

[12] BVerfGE 12, 354 (364); uo. 50.

[13] BVerfGE 10, 354 (370); uo. 50.

[14] BVerfGE 4, 7, (18); BVerfGE 12, 354 (364); BVerfGE 13, 97 (110); uo. 49.

[15] Jogirodalmi álláspontok szerint az alaptörvény gazdasági alkotmányáról szóló vitát valójában - bár Krüger vezette be - Nipperdey határozta meg, aki - ellentétben például Krügerrel - a véleményét a kezdetektől fogva konzekvensen megtartotta. Vö. ZUCK: i. m. 33., 43.

[16] MUSSLER: i. m. 51.

[17] BVerfGE 4, 7.

[18] MUSSLER: i. m. 52.

[19] RUPP, H. H.: Grundgesetz und Wirtschaftsverfassung. Mohr, Tübingen, 1974. 7. Ehhez képest azonban a magyar alkotmányos berendezkedés - akár csak az Alkotmány eltérő szövege miatt is - más, ahol a gazdasági alkotmány koncepciója viszont kimutatható.

[20] NIPPERDEY: Soziale Marktwirtschaft und Grundgesetz. 9. Idézi: ZUCK: i. m. 43-44.

[21] Uo. 43.

[22] Uo. 44.

[23] Uo. 44.

[24] Uo. 44.

[25] Uo. 44-45.

[26] RUPP: i. m. 9.

[27] Uo. 10.

[28] Uo. 11.

[29] TETTINGER, P. J.: Verfassungsrecht und Wirtschaftordnung. - Gedanken zur Freiheitsentfaltung an Wirtschaftsstandort Deutschland. Deutsches Verwaltungsblatt 15. Mai 1999. 679.; ZUCK: i. m. 45.

[30] HUBER, E. R.: Wirtschaftsverwaltungsrecht. Band 1, 2. Auflage 1953. 23. Idézi ZUCK: i. m. 46.

[31] Uo. 46.

[32] Uo. 46.

[33] HUBER, E. R.: Grundgesetz und vertikale Preisbindung. 1968. 16. Idézi: ZUCK: i. m. 47.

[34] HUBER, E. R.: Die Verfassungsproblematik eines Kartellverbotes. 1955. 20. Idézi: ZUCK: i. m. 46.

[35] Hubert idézi ZUCK: i. m. 47.

[36] Hubert idézi ZUCK: i. m. 47.

[37] Uo. 47.

[38] Uo. 47-48.

[39] Uo. 48.

[40] Uo. 48.

[41] Uo. 48.

[42] Uo. 30.

[43] MUSSLER: i. m. 51.; RUPP: i. m. 5.

[44] KRÜGER: Grundgesetz und Kartellgesetzgebung. 1950. 10. Idézi: ZUCK: i. m. 30.

[45] Uo.

[46] Krügert idézi ZUCK: i. m. 31.; MUSSLER: i. m. 52.

[47] Krügert idézi ZUCK: i. m. 32.

[48] BVerfGE 4, 7. KRÜGER: Staatslehre. 1964. 32. Idézi ZUCK: i. m. 32.

[49] MUSSLER: i. m. 51.

[50] Uo. 51-52.

[51] RUPP: i. m. 6.

[52] Uo. 6-7.

[53] GYGI: Die Schweizerische Wirtschaftsverfassung. Paul Haupt, Bern, 1978. 102.

[54] Francesco Saverio Marini felveti annak a gondolatát, hogy érdemes szétválasztania a gazdasági és a politikai alkotmányt. MARINI, F. S.: Il "privato" e la costituzione. Rapporto tra proprietà ed impresa. Milano, Dottore A. Guffrè Editore, 2000. 65.

[55] MUSSLER: i. m. 52.

[56] ZUCK: i. m. 31.

[57] Ezenfelül a törvényhozó számára gazdasági alkotmány kialakításakor széles mozgásteret bocsátott rendelkezésre. MUSSLER: i. m. 52. BVerfGE 4, 7. és következők. Ld. még: BVerfGE 7, 377 (400); 14, 263 (275); 50, 290 (338); 57, 139 (167).

[58] ZUCK: i. m. 31.

[59] KRÜGER: Von der reinen Marktwirtschaft zur gemischten Wirtschaftsverfassung 1966. 15. Idézi: ZUCK: i. m. 32-33.

[60] Uo. 33.

[61] Uo. 33.

[62] Uo. 33.

[63] Uo. 18.

[64] Uo. 34.

[65] Hamannt idézi ZUCK: i. m. 34.

[66] HAMANN, A.: Rechtsstaat und Wirtschaftslenkung. 1953. 31. Idézi ZUCK: i. m. 34.

[67] HAMANN, A.: Deutsches Wirtschaftsverfassungsrecht. 1958. 32. Idézi ZUCK: i. m. 35.

[68] Uo. 35-36.

[69] Uo. 36.

[70] BVerfE 4, 7.

[71] ZUCK: i. m. 36.

[72] Das Grundgesetz, Kommentar, 2. Auflage, 1961. Ennyiben a Kommentár összhangban van a BVerfGE 4, 7-ével. Idézi ZUCK: i. m. 36-37.

[73] Uo. 37.

[74] Összefoglalja ZUCK: i. m. 39.

[75] Uo. 40-41.

[76] Uo. 41.

[77] Uo. 41.

[78] Uo. 42-43.

[79] Uo. 51.

[80] RUPP, H. H.: Grundgesetz und Wirtschaftsverfassung. Mohr, Tübingen 1974. 11-13.

[81] Példa a gazdaság területéről: aki a tőkepiacok állami irányítását követeli, az egyúttal a beruházások állami irányítását is igenli. Utóbbi más irányítási intézkedések meghozatalát igényli, és ezáltal a szabad gazdaság a dominó-elvnek megfelelően darabokra esik, és az egész rendszer működésképtelenné válik, szabad utat biztosítva a totalitárius állam létrehozásához. Uo. 16.

[82] Uo. 16.

[83] Élelmiszerhiánnyal küszködő, és jóléti piacgazdaság. Uo. 17.

[84] BGHZ 6, 270. és köv. oldalak. Idézi: RUPP: i. m. 17.

[85] Uo. 17-19.

[86] Uo. 21.

[87] Uo. 14.

[88] Uo. 14.

[89] A teljesen liberális piacgazdaság a gazdasági szabadság visszaéléséhez, a verseny és a beavatkozás tilalma miatt az állami szociálpolitika kizárásához vezetne. SCHMIDT- BLEIBTREU, B.-KLEIN, F.: Kommentar zum Grundgesetz. 8. Auflage. Luchterland, 1999. 102-103.

[90] Bár az egyes gazdasági szabadságjogok ebben a gazdasági rendszerben is megvalósulnak, erre nem lehet a mai, jogállami és alapjogcentrikus szemmel tekinteni.

[91] A gyengébbeket meg kell védenie az erősebbtől, garantálnia kell a megélhetési minimumot, biztonságot kell teremtenie a gazdasági jogban, illetve ezt az állami rendet aktívan kell védenie. SCHMIDT-BLEIBTREU-KLEIN: i. m. 103.

[92] Uo. 107.

[93] Uo. 103-104.

[94] Uo. 105.

[95] Uo. 105.

[96] BVerfGE 7, 377 (404).

[97] TETTINGER: i. m. 686.

[98] Ezt a BVerfG a 2, 9, 12 és 14 §-okhoz fűzött döntésében kifejezetten el is ismerte.

[99] SCHMIDT-BLEIBTREU-KLEIN: i. m. 105.

[100] Uo. 100-101.

[101] BVerfGE 4, 7.

[102] A GG 109 §-ának hatályos szövegét az 1969. június 8-i 15. módosítás, illetve az 1969. május 12-i módosítás állapította meg. A 109 § (2) és a (4) bekezdései a piacgazdasági rendből történő kiindulás és a piacgazdaság nélkül nem érthető. Ezek az előírások mutatják, hogy az alkotmányozók a szociális piacgazdaságot mint alkotmányban rögzített (Verfassungsimmanente) gazdasági rendet képzelték el. SCHMIDT-BLEIBTREU-KLEIN: i. m. 100-101, 105.

[103] TETTINGER: i. m. 679.

[104] Ld. ehhez az 1990. 6. 25-ös szövetségi törvényt (BGBl. II. 518.).

[105] Szemlátomást más pl. BADURA, P.: Staatsziele und Garantien der Wirtschaftsverfassung in Deutschland und Europa. In: Festschrift für K. 1997. 409. és köv. Idézi: TETTINGER: i. m. 679-680.

[106] Hasonlóan ahhoz, ami a brandenburgi alkotmány 42. cikkelyében található. TETTINGER: i. m. 680.

[107] Uo. 679., 683.

[108] ZUCK: i. m. 52.

[109] BVerfGE 7, 377 (404).

[110] TETTINGER: i. m. 686.

[111] BVerfGE 27, 375 (390); ZUCK: i. m. 52.

[112] Uo. 50.

[113] Az értékekről ld. bővebben ÁDÁM A.: Az alkotmányi értékek fejlődési irányairól. JURA, 2002. 1. sz. 7., Uő: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris. 1998. 33-39.

[114] Például a kereskedelem és iparűzés (a vállalkozás és a verseny) szabadságának alkotmányos védelmét és garantálását kell megvalósítania akkor is, amikor az ezeket szükségképpen korlátozó modern, piackonform, állami gazdaságpolitikát, a termelésben megvalósuló állami beavatkozás alkalmazza. VÖRÖS: A gazdasági jogalkotás és az Alkotmánybíróság. In: Alkotmánybíráskodás. Unió, Budapest, 1993. 247.

[115] A piacgazdaság elvét az alkotmánynak nem kell szükségszerűen tartalmaznia, ez levezethető az egyes - a demokratikus jogállami alkotmányokban megfogalmazott - gazdasági szabadságjogokból, illetve az egyes állami feladat és hatáskörökből.

[116] Vö. ZUCK: i. m. 50.

[117] Vö. uo. 50.

[118] Ezekhez az elvekhez tartozik az is, hogy minden gazdaságpolitikai eszköznek létező normából kell származni.

[119] BVerfGE 30, 290 (317); ZUCK: i. m. 52.

[120] Uo. BVerfGE 30, 250 (262).

[121] Uo. BVerfGE 30, 250, (263).

[122] Uo. BVerfGE 21, 292 (299).

[123] Uo. BVerfGE 30, 290 (316).

[124] Pl. az energiaellátás BVerfGE 30, 292 (312); közlekedéspolitika BVerfGE 26, 259 (264); ZUCK: i. m. 52.

[125] Vö. uo. 50.

[126] A szociális állam és a jóléti állam fogalmát azonban nem lehet szinonimaként használni. A szociális állam alkotmányi, normatív, míg a jóléti állam pusztán leíró fogalom, ami az államnak univerzális típusát fejezi ki minden ipari társadalomban, és a modern kapitalista gazdaság funkcionális szükségességére ad válasz. A szociális állam ezzel szemben a jóléti államnak csak egy, alkotmányi formában szervezett olyan fajtája, ami magában foglalja az alkotmányból kitűnő szociális jogok realizálását, és a közhatalom vezető szerepét a gazdasági és szociális ügyekben. Például az USA és az Egyesült Királyság jóléti államok, de nem szociális államok, mivel a szociálpolitika nem kapott alkotmányi rögzítést. KATROUGALOS, G. S.: The "Economic Constitution" of the European Union and the protection of social rights in Europe. www.iacloworldcongress.org/workshop/6 (2004. 11. 24.) 4.

[127] 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 120.

[128] 33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993, 153, 158; 915/B/1993. AB határozat, ABH 1994. 619. A semlegességre való utalást ld. még. 963/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 437, 440.

[129] Vö. a 19/2004. (V. 26.) AB határozattal, amely a 33/1993. (V. 28.) AB határozatra, illetve a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatra utal.

[130] Ugyanakkor e tétel megfordítva is igaz: alkotmányellenes lehet a piacnak - a piac szabadságától ugyancsak teljesen független - olyan korlátozása, amely valamely alapjogot sért. 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 120.

[131] Az ezzel kapcsolatos problémát az okozza, hogy a jogalkotói hatalommal való visszaélés kérdésköre a magyar alkotmányjogban kidolgozatlan.

[132] Vö. 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 120.; 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 247, 249-250.

[133] Az indítványozók álláspontja szerint a Tv.-nek a Gt. idézett rendelkezései alóli kivételt megállapító szabálya sérti az Alkotmány preambulumában megfogalmazott szociális piacgazdaság alkotmányos követelményét, az Alkotmány 9. § (1) bekezdését, továbbá általában a gazdasági alkotmányosság követelményrendszerét. 33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993. 247. 248-249.

[134] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[135] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[136] 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 117, 119-120, 1162/B/1995. AB határozat, ABH 1996. 559, 561.

[137] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[138] Igaz ugyan, hogy az AB hosszú távra szóló garanciák módosítása esetében visszaható jogalkalmazás egyébként is alkalmazandó elvét általános korlátként értékelte. 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[139] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[140] 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 240., 246.; 60/B/1998 AB határozat, ABH 2001. 976. 979.

[141] 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 240., 246.; 60/B/1998 AB határozat, ABH 2001. 976. 979.

[142] A jogalkotó széles keretek között mérlegelhet a köztehermérték megállapításakor, szabadsága igen nagy abban a kérdésben is, hogy a közteherviselési kötelezettség kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ ki, és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának. 44/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997. 304, 306-307,; 620/B/1992. AB határozat, ABH 1994. 539, 541.; 60/B/1998 AB határozat. ABH 2001. 976, 979.; 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 240, 246.; 60/B/1998 AB határozat, ABH 2001. 976, 979.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280, 281; 60/B/1998 AB határozat. ABH 2001. 976, 979.

[143] 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280, 281.; 60/B/1998 AB határozat. ABH 2001. 976, 979.

[144] 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280, 281.; 60/B/1998 AB határozat, ABH 2001. 976. 979.

[145] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[146] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 75-76.

[147] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[148] 9/1994. (II. 25) AB határozat, ABH 1994. 74, 76.

[149] 12/1994. (III. 2.) AB határozat, ABH 1994. 402, 403.

[150] 12/1994. (III. 2.) AB határozat, ABH 1994. 402, 403.

[151] 12/1994. (III. 2.) AB határozat, ABH 1994. 402, 403-404.

[152] Pl. az energiaellátás BVerfGE 30, 292 (312), közlekedéspolitika BVerfGE 26, 259 (264), ZUCK: i. m. 52.

[153] E terhek azt a vádat alapozzák meg, hogy az éves adóbevétel feletti parlamenti kontroll gyengül, ami aláássa a demokratikus elszámoltathatóságot. "Az ilyen speciális adók a jogállamiságot és az egyenlőséget tiszteletben tartó államban ritka kivételnek számítanak, mivel ellentmondanak az egyenlő közteherviselés általános elvének." Paul Kirchhofot idézi: KOMMERS: i. m. 245. Ma ez a BVerfG uralkodó álláspontja. BVerfGE 55, 274 (297).

[154] KOMMERS: i. m. 567.

[155] Uo. BVerfGE 57, 139-167, 256. A legújabb különadós ügyben szénpénzt gyűjtöttek a magánfogyasztóktól a villanyáram számla mellett, amit a házi és az importált szén árkülönbségeinek az ellensúlyozására használtak azzal a céllal, hogy azt a világpiaci szinttel jobban összhangba hozzák. A BVerfG szerint a szénpénz alkotmányellenes terhet rótt a villamos áram fogyasztóira, így csak ezt a csoportot kényszerítette arra, hogy a villamosság előállítására használt szénre vonatkozó közös(ségi) érdek kielégítésének költségét viselje. KOMMERS: i. m. 246.

[156] Uo. 567.

[157] A témáról ld. bővebben: DRINÓCZI T.-PETRÉTEI J.: Jogalkotástan. Dialóg Campus, 2004. 414.

[158] 60/B/1998 AB határozat, ABH 2001. 976., 980.

[159] A testület szerint ugyanis nem ésszerűtlen beavatkozás az, ha az ármegállapítást az állam a fogyasztói érdekek és az érintett piac védelmét szolgálva, törvényben meghatározott feltételek megléte esetén alkalmazza. Az árakba való beavatkozásnak többféle, akár viszonylag széles körben is alkalmazott, alkotmányosan megengedett formája lehet (pl. ártámogatások, kiegészítések, fogyasztási adók, a mezőgazdasági piacok stabilizációja az ellátás és a fogyasztók számára megfelelő árak biztosítása révén stb.). 19/2004. (V. 26.) AB határozat, Complex Jogtár.