Ambrus Mónika az Emberi Jogok Európai Bírósága Cobzaru kontra Románia döntését elemzi, s ennek során kimutatja, hogy a bíróság gyakorlata bizonytalan a faji diszkrimináció megállapításában, különösen a bizonyítási teher megosztásának elveiben.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2007. július 27-én döntött a Cobzaru kontra Románia esetben. A kérelmező szerint Románia megsértette a 3. cikket azzal, hogy őt a rendőrségi őrizetbe vétel során jogellenesen bántalmazták, illetve nem vizsgálták ki az ügyét e vonatkozásban. A sértett azt is állította, hogy roma származása miatt bántalmazták, illetve ugyanezért nem volt megfelelő vizsgálat az ügyében. A döntés tehát az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3., 13. és 14. cikkének állítólagos megsértésével foglalkozik.
A strasbourgi bíróság - többek között[1] - az egyezmény 3. cikke kapcsán nyilvánvalóvá tette, hogy a részes államokat e cikk betartásával kapcsolatban mind negatív, mind pozitív kötelezettségek terhelik. A pozitív kötelezettségek hangsúlyozása e (polgári) jogok kapcsán[2] szorosan összefonódik azzal a bíróság által hangoztatott követelménnyel, hogy a jognak valósnak és hatékonynak, nem pedig illuzórikusnak kell lennie.[3] Ezt két módon lehet megtenni az EJEB joggyakorlata szerint. Egyrészt tiltani kell az egyezmény cikkeinek megsértését, másrészt eljárást kell lefolytatni a cikkek állítólagos megsértésének kivizsgálására. Ennek alapján a bíróság a 3. cikk kapcsán kialakított gyakorlata szerint külön vizsgálja a cikk úgynevezett tartalmi aspektusának megsértését, illetve azt, hogy annak eljárási vonatkozását megsértették-e. A szubsztanciális aspektus tulajdonképpen főként az állam negatív kötelezettségét jelenti: a részes államnak tartózkodnia kell a vonatkozó cikk megsértésétől. Azonban idetartozónak tekinti a bíróság a pozitív kötelezettségek közül annak vizsgálatát is, hogy megfelelő szabályozást vezetett-e be az állam az említett jogok védelmére. Az eljárási aspektus vizsgálata következésképpen arra szorítkozik, hogy az állam mindent megtett-e az állítólagos jogsértés kivizsgálásáért.
A bíróság a jelen esetben is ezt a vizsgálati módszert követte a 3. cikk kapcsán, s mindkét aspektus vonatkozásában megállapította a cikk megsértését: egyrészt jogellenesnek minősítette a bántalmazást, másrészt megállapította, hogy az eljárás alá vont állam nem vizsgálta ki megfelelően a bántalmazás körülményeit.
Az eljárási aspektus vizsgálata azonnal felveti a kérdést, hogy mi a kapcsolat a 3. cikk eljárási aspektusa és a 13. cikk között, amely a jogorvoslathoz való jogról rendelkezik. A bíróság a Cobzaru-esetben - általános gyakorlatától eltérően[4] - a 13. cikk megsértését is megállapította a 3. cikkével együtt: tehát az eljárás alá vont állam nem biztosított megfelelő jogorvoslatot a 3. cikk megsértésével kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy a 3. cikk eljárási vonatkozásának megsértése mellett miért kellett a 13. cikket is vizsgálni, a testület arra a korábbi esetekben már lefektetett általános megállapítására hivatkozott, hogy a 13. cikk több követelményt támaszt, mint a 3. cikk eljárási vonatkozása. Ezt némiképpen részletezi is a bíróság: a 13. cikk az esetleges kompenzáción túl ugyanis megkívánja a felelősök azonosítását is. Jelen esetben a hatóságok nem folytattak le semmiféle vizsgálatot, ami valójában a polgári jog szerinti jogorvoslatot is illuzórikussá tette.[5] Tehát a 13. cikk megsértése akkor merül fel, ha a 3. cikk eljárási aspektusának sérelme elzárja a jogorvoslat előtti utat is.
A kérelmező azt állította, hogy mind a bántalmazás, mind a hatóságok passzivitása az ő roma származására vezethető vissza. Tehát a bíróságnak meg kellett vizsgálnia, vajon "a rasszizmus oksági faktor volt-e a kérelmező bántalmazásában", illetve ezzel összefüggésben az eljárás alá vont állam eleget tett-e annak a kötelezettségének, hogy az állítólagos rasszista indítékokat kivizsgálja. A 3. cikk e két aspek-
- 89/90 -
tusát, nevezetesen az ügy úgynevezett tartalmi és eljárási vonatkozását - követve a Nachova II. ügyben elfogadott felosztást[6] - határozottan elkülönítve elemezték a 14. cikk 3. cikkel történő együttes vizsgálata során is.[7]
A strasbourgi szerv tehát először a 3. cikk szubsztanciális megsértését vizsgálta a 14. cikkel együtt. A kérelmező arra hivatkozott, hogy a román hatóságok dokumentáltan és ismételten nem nyújtanak jogorvoslatot romaellenes erőszakoskodások esetében. A bíróság ezt a "közismertnek tekinthető" tényt nem találta elegendőnek, mivel a konkrét esetre vonatkozóan a kérelmező semmilyen bizonyítékkal nem szolgált. Ez a megállapítás "összhangban van" az D. H. I. esetben megállapítottakkal, ahol a kontextus figyelembevételét a bíróság kifejezetten megtagadta,[8] tehát a statisztikai adatokkal való bizonyítást nem tartotta elfogadhatónak. S tette mindezt annak ellenére, hogy korábban a Hoogendijk-[9] és Zarb Adami-esetben[10] implicit módon már elfogadta a bizonyítás e formáját. Később pedig, a D. H. II. esetben, már kifejezetten megállapította a bíróság, hogy a statisztikai adatok a bizonyítékok egyik fontos formáját jelentik diszkriminációs esetekben.[11]
Ami a 3. cikk eljárási vonatkozását illeti a 14. cikkel összefüggésben, a testület megállapította, hogy ellentétben a Nachova-esettel, ahol a rendőrség állítólag rasszista kijelentéseket tett a gyilkosság során, itt ezt a kérelmező nem állította. Következésképpen az ügyész előtt nem volt semmilyen prima facie bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kérelmező faji származása szerepet játszhatott a bántalmazásban, tehát ebből a szempontból nem keletkezett volna kötelezettségük a rasszista motívumok vizsgálatára.
Azonban a 3. cikk eljárási aspektusát a 14. cikkel együtt vizsgálva az EJEB figyelembe vette a "közismert tényeket", s megállapította, hogy a dokumentált adatok ismertek voltak vagy legalábbis ismerteknek kellett volna lenniük a hatóságok előtt, tehát különös figyelemmel kellett volna eljárniuk a lehetséges rasszista motívumok vizsgálata során. Emellett az eljáró ügyészek az eljárás alatt folyamatosan megjegyzéseket tettek a kérelmező roma származására. Ebből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy ez a hatóságok általános diszkriminatív attitűdjét mutatja fel, amely megerősítette a kérelmezőt abban a hitében, hogy a jogorvoslat az ő esetében teljesen illuzórikus. A testület tehát úgy ítélte meg, hogy Románia megsértette a 14. cikket a 3. cikk eljárási aspektusára vonatkozóan.
Érdemes megfigyelni, hogy az EJEB a vizsgálat hiányát és a vizsgálat során tanúsított viselkedést egyesítette, s azt a 3. cikk eljárási aspektusa alá vonta - a 14. cikkel együtt vizsgálva. Ez azonban felveti a kérdést, hogy valóban azonos, illetve azonos súlyú kérdésről van-e szó. A vizsgálat hiánya mint rasszista motívum a bíróság által megszokott elem, felmerült már korábbi esetekben is. Azonban a vizsgálatot végzők diszkriminatív viselkedése eddig nem volt kérdéses.
Diszkriminatív viselkedésük vizsgálata szubsztanciális kérdésnek tűnik, s tulajdonképpen ahhoz hasonlít, hogy vajon a bántalmazás diszkriminatív volt-e, ám mivel ez az elbánás az eljárás során merült fel, így az eljárási aspektus szempontjából volt kénytelen vizsgálni a kérdést a bíróság. Ráadásul sokkal súlyosabb jogsértésnek - ha lehet így fogalmazni: sokkal diszkriminatívabbnak - tűnik rasszista megjegyzéseket tenni a kivizsgálás során, mint nem kivizsgálni a bántalmazásban szerepet játszó esetleges rasszista motívumokat. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?
A megoldás kulcsa abban lelhető fel, hogy nemcsak a 3., hanem a 14. cikk kapcsán is meg kellene különböztetni a tartalmi és az eljárási aspektusát. Tehát külön vizsgálatot érdemel(ne) annak kérdése, vajon egy cselekmény diszkriminatív volt-e, illetve kivizsgálták-e az esetleges diszkriminatív motívumokat. S mindezt kombinálni kellene a 3. cikk tartalmi és eljárási kérdéseinek vizsgálatával. (Egy lehetőség kimarad: nem lehet a 3. cikk tartalmi aspektusát a 14. cikk eljárási vonatkozásával együttesen megsérteni.) Konkrétabban fogalmazva: a bíróságnak először azt kellene megnéznie a 3. cikk tartalmi vonatkozásában, hogy azzal együtt sérült-e a 14. cikk tartalmi vonatkozása, azaz a bántalmazás során a kérelmező etnikai származása szerepet játszott-e. Majd meg kellene vizsgálnia, hogy az eljárás során egyrészt történt-e diszkrimináció - ez a 3. cikk eljárási vonatkozása a 14. cikk tartalmi aspektusával együttesen vizsgálva. Végül azt is szemügyre kellene venni, hogy a 3. cikk eljárási vonatkozása a 14. cikk eljárási aspektusával együttesen nézve sérült-e, azaz kivizsgálták-e a hatóságok a rasszista motívumokat.
Mielőtt még megfogalmazódnék az a vád, hogy e megkülönböztetéseknek pusztán elméleti jelentőségük van, fontos leszögezni, hogy nem ez a helyzet. Tudniillik az a kérdés, hogy valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, vagy "csupán" nem vizsgálja ki a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó állítást, mint már fentebb megfogalmazódott, különböző súlyosságú cselekmények, amelyek eltérő jogorvoslatot kívánnak meg. S azzal, hogy az EJEB az adott cikk eljárási aspektusa vonatkozásában értelmez egy olyan fontos kérdést, mint hogy a vizs-
- 90/91 -
gáló szervek diszkriminatív bánásmódot tanúsítottak-e a kérelmezővel szemben, jelentősen elvesz annak fontosságából és súlyából.
| 3 cikk | 14. cikk | |
| a) Szubsztanciális aspektus | b) Eljárási aspektus | |
| A) Szubsztanciális aspektus | X | - |
| B) Eljárási aspektus | X | X |
A)-a): Diszkriminatív volt-e a bántalmazás?
[A)-b): Ez a kombináció nem létezik.]
B)-a): Történt-e diszkrimináció a bántalmazás kivizsgálása során?
B)-b): Kivizsgálták-e a bántalmazás körülményeinek vizsgálatakor az esetleges diszkriminatív motívumokat?
A kérdés akkor válna igazán látványossá, ha egy kérelmező például arra panaszkodna, hogy őt jogellenesen bántalmazták, vagyis a 3. cikk megsértését állítaná. Továbbá azt, hogy a jogsértés kivizsgálásakor rasszista megjegyzéseket tettek rá, azonban arra nem hivatkozna, hogy nem volt kivizsgálás. Ha a bíróság kidolgozott modelljét alkalmazza, bizony ellentmondásokba keveredik, melyekre a fenti modell azonban megoldást nyújt.
Az fenti táblázat megpróbálja érzékeltetni a különböző lehetséges kombinációkat.
A 14. cikk kapcsán mindig fontos és érdekes megnézni, vajon a strasbourgi szerv a bizonyítási teher megosztásának általános vagy sajátos szabályát alkalmazta-e. Szemben az általános szabállyal, amely alapján a kérelmezőnek kell bizonyítania, hogy őt hátrányos megkülönböztetés érte, a speciális szabály szerint elegendő a kérelmezőnek a jogsértés vélelmét felkeltenie, majd az eljárás alá vontra hárul annak bizonyítása, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés.[12] Az Emberi Jogok Európai Bírósága ennek a sajátos szabálynak az alkalmazása terén azonban nem mindig jár el következetesen, holott számos, nemcsak az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó esetben elismerte, hogy ha a bizonyítékok kizárólag vagy nagyon nagy mértékben az eljárás alá vont állam kezében vannak, akkor az államot terheli a bizonyítás kötelezettsége.[13]
A jelen esetben - mint ismert - két körülményt állított a kérelmező. Egyrészt úgy vélte, hogy őt roma származása miatt bántalmazták, másrészt hogy a hatóságok nem vizsgálták ki a rasszista motívumokat, amely passzivitás - megítélése szerint - az ő roma származására vezethető vissza.
A bíróság a 3. cikk tartalmi aspektusának a 14. cikkel történő együttes vizsgálatával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nagyon súlyos jogsértésnek minősül a faji alapon történő megkülönböztetés.[14] E vonatkozásban szintén kiemelte, hogy az EJEB a bizonyítás szintjének a minden kétséget kizáró bizonyítást fogadja el, amely azonban nem jelenti a büntetőjogban alkalmazott szintet. Továbbá leszögezte, hogy a kérelmező semmilyen olyan konkrét körülményre nem utalt, amely alátámasztotta volna azt az állítását, hogy őt roma származása miatt bántalmazták. A kérelmező azt kérte ugyanis, hogy az eset tágabb körülményei tükrében értékelje a bíróság az adott szituációt: vagyis arra hivatkozott, hogy a különböző szervezetek felmérései szerint a román hatóságok erőszakos viselkedést tanúsítanak roma személyekkel szemben, illetve nem orvosolják sérelmeiket. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ezek a körülmények nem alkalmasak annak alátámasztására, hogy a kérelmezőt a konkrét helyzetben[15] roma származása miatt bántalmazták, még akkor sem, ha a minden kétséget kizáró bizonyítás nem olyan magas szintet jelent, mint az az első pillantásra látszik, illetve akkor sem, ha közvetett bizonyítékok útján jut bizonyos következtetésre a bíróság. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a kérelmező az EJEB szerint nem bizonyította minden kétséget kizáróan (bár nem a büntetőjogi bizonyítás szintjével megegyező elvárás szerint), hogy származása az adott bánásmód motívumaként szerepet játszott. Ez mindazonáltal arra is enged következtetni, hogy a bíróság ebben az esetben nem is alkalmazta a bizonyítási teher speciális megosztására vonatkozó szabályokat, mivel a kérelmezőtől várta el a rasszista motiváció minden kétséget kizáró bizonyítását. Akkor alkalmazta volna megfelelően, ha azt mondja, hogy a kérelmező nem tudta prima facie bizonyítani, hogy származása szerepet játszhatott a bántalmazásban. (Természetesen az felmerülhet kérdésként, hogy a statisztikai adatok, illetve a benyújtott dokumentumok, va-
- 91/92 -
lamint a közismert tények valóban nem keltik-e fel a diszkrimináció vélelmét.)
Ugyanez a probléma merült fel a Nachova II. esetben is, amelyben a bíróság szintén arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező nem bizonyította minden kétséget kizáróan, hogy az elhunyt származása szerepet játszott a gyilkosságban. A hatóságok vizsgálati kötelezettségével kapcsolatban ebben az esetben leszögezte, hogy gyakran igen nehéz bizonyítani a rasszista motivációt, azonban nem is eredménykötelezettség terheli erre nézve a hatóságokat, hanem megfelelő lépéseket kell foganatosítaniuk a felderítéshez. A megállapítás első részében az a különösen érdekes, hogy a bíróság ezt ez idáig nem fogalmazta meg a kérelmezővel kapcsolatban, pedig a kérelmezőnek is nehéz, sőt az eljáró hatóságokénál általában nehezebb is bizonyítania a rasszista indítékot.
Mindenesetre a vizsgálati kötelezettséggel kapcsolatban az EJEB úgy ítélte meg: annak ellenére, hogy nem hangzott el rasszista megjegyzés a bántalmazás során a hatóság részéről, azaz nem állt rendelkezésre semmilyen alapvető bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kérelmező származásának köze lehetett a bántalmazáshoz, Romániában közismert volt a hatóságok általános romaellenes magatartása, ami elegendő ok arra, hogy a hatóságoknak kötelességük legyen kivizsgálni az esetleges rasszista motívumokat. Ez a bizonyítási teher terminológiájában azt jelenti, hogy a kérelmező a köztudomású tények segítségével prima facie bizonyította a bántalmazás rasszista motivációját, s ezt követően az eljárás alá vontra hárult annak bizonyítása, hogy megfelelően kivizsgálták az esetet. S külön még hozzátette a bíróság, hogy a vizsgáló szervek nemhogy nem vizsgálódtak, hanem még maguk is rasszista megjegyzéseket tettek.[16] Végül e kettő kombinációjából állapította meg a strasbourgi testület, hogy az eljárás alá vont állam megsértette a 14. cikket a 3. cikk eljárási vonatkozásával együttesen véve.[17]
Az a körülmény azonban, hogy az egyik vonatkozásban a közismert tények elegendő bizonyítékul szolgálnak, míg a másikban nem, arra is engedhet következtetni, hogy bár a strasbourgi szerv nem beszélt prima facie bizonyításról a tartalmi aspektussal kapcsolatban, mégis alkalmazta a bizonyítási teher sajátos megosztására vonatkozó szabályt. Ha ezt a megközelítést vesszük alapul, akkor a testület valójában a prima facie bizonyítás két szintjét különbözteti meg a jogsértés súlyosságától függően. Míg a közismert tények az egyik esetben megalapozzák - kimentés hiányában - a jogsértést, a másik esetben még arra sem alkalmasak, hogy felkeltsék a diszkrimináció vélelmét. Természetesen az is lehet a válasz, hogy valójában nincs szó két szintről, csak más esetekről, s az egyik esetben a nemzetközi szervek által felhozott dokumentumok alkalmasak a vélelem felkeltésére, a másik esetben meg nem. Azonban nem szabad szem elől téveszteni a bizonyítási teher sajátos megosztása mögött húzódó - az EJEB által is több ízben megfogalmazott[18] - okot, hogy abban az esetben kell e szabályt alkalmazni, ha a kérelmező egyébként nem férne hozzá a bizonyítékokhoz. S mivel a hatóságok nem folytattak le vizsgálatot, nem is juthatott bizonyítékhoz a kérelmező, tehát ördögi körbe került - ugyanúgy, mint a Nachova II. eset áldozata.
Ez utóbbi ügyben a bíróság kifejezetten indokolta, miért nem látja úgy, hogy a diszkriminációs esetekben elfogadott bizonyítási teher speciális megosztását alkalmazza: a hatóságok nem tudnák bizonyítani a szubjektív motívumokat vagy azok hiányát. Ez az érvelés azonban több sebből vérzik. Egyrészt a speciális bizonyítási teher eredendő oka, hogy a kérelmezőt, a diszkrimináció áldozatát kedvezőbb helyzetbe hozzuk, hiszen ő a legtöbb esetben nincs birtokában a bizonyítékoknak, s nem is tud azokhoz hozzáférni, mivel azok az elkövetőnél vannak. Másrészt, de ugyanehhez az érveléshez kapcsolódóan, az állam azért nem tudta bizonyítani a rasszista motívumok meglétét vagy hiányát, mert nem folytatott le vizsgálatot ennek megállapítására, azaz az állam mulasztását a bíróság az állam javára értékelte. Ez azt a következtetést is maga után vonja, hogy az az állam, amelyik nem vizsgálja meg e motívumokat, minden esetben mentesülhet a felelősség alól - ami a 14. cikk megsértését illeti a 2. és/vagy a 3. cikk tartalmi aspektusával együttesen vizsgálva. Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy van-e ennek elméleti vagy gyakorlati jelentősége, amikor a bíróság nagy valószínűséggel minden ilyen esetben úgyis megállapítja e cikkek eljárási vonatkozásának megsértését a 14. cikkel együttesen. A válasz a kérdésre az lenne, hogy igen, van jelentősége, mivel a kérelmező nem pusztán amiatt érzi sértve magát, mert nem vizsgálták ki megfelelően az ügyét, hanem azért is, mert diszkrimináció áldozata lett. Továbbá nem tűnik olyan súlyosnak egy eljárási jogsértés, mint a vonatkozó cikk tartalmi aspektusának megsértése.
Érdemes azt is megvizsgálni, hogyan nézne ki a bizonyítási teher megosztása abban az esetben, ha az EJEB alkalmazná a fenti megkülönböztetést a 14. cikk tartalmi és eljárási aspektusát illetően.
- 92/93 -
A Bíróságnak először azt kellene megvizsgálnia, hogy sérült-e a 3. cikk tartalmi vonatkozása a 14. cikk tartalmi vonatkozásával együtt. Ezt a kérdést a testület meg is vizsgálta. Majd azt kellene megnézni, hogy sérült-e a 3. cikk eljárási vonatkozása a 14. cikk tartalmi vonatkozásával együttesen vizsgálva. Tehát a kérdés az, hogy diszkriminatív volt-e a vizsgálati eljárás. Ehhez bizonyítékként a kérelmező felhozta a "közismert tényeket", másrészt hivatkozott a vizsgáló személy megjegyzéseire. Ezzel a kérelmező prima facie bizonyította, hogy a vizsgáló hatóság diszkriminatív bánásmódot tanúsított a kérelmezővel szemben. Így az eljárás alá vontra hárul annak bizonyítása, hogy viselkedése nem tekinthető diszkriminatívnak. Ezzel kapcsolatban fontos ismét felhívni a figyelmet a Timishev-esetre,[19] amelyben a bíróság a faji alapú megkülönböztetésről kimondta, hogy az olyan súlyos jogsértésnek tekinthető, hogy nem lehet kimentési okokat felhozni.
Végül azt kell szemügyre venni, vajon kivizsgálták-e a bántalmazás során felmerült rasszista motivációt. A prima facie jogsértés itt is a "közismert tények" segítségével bizonyítható: a fentiek ismeretében a vizsgáló szerveknek kötelességük lett volna kivizsgálni az állítólagos motívumokat. Erre vonatkozóan szintén nem hozott fel semmilyen kimentést az eljárás alá vont, tehát e tekintetben is megállapítható a jogsértés.
A bizonyítási nehézségek tulajdonképpen mindig a 14. cikk tartalmi aspektusával kapcsolatban merülnek fel, hiszen azt sokkal könnyebb bizonyítani, hogy nem vizsgálták ki az vélelmezett motivációt, mint azt, hogy az áldozatot hátrányosan megkülönböztették - még akkor is, ha a bíróság következetesen és megfelelően alkalmazza a bizonyítási teher megosztására vonatkozó speciális szabályokat.
*
Az Emberi Jogok Európai Bíróságát időnként cserben hagyja találékonysága a 14. cikk kapcsán. Ez jól látszik a Cobzaru-esetben is, amelyben a jogalkalmazó szerv inkább a korábban elfogadott, ám még csak pár esetben alkalmazott rendszerbe erőltette bele a jogsértéseket ahelyett, hogy még precízebben kidolgozta volna a 14. cikk jelentését. A pontos kidolgozás nemcsak a bírák hitelét növeli/növelné meg, hanem hozzájárul ahhoz is, amit a bíróság annyiszor hangoztat: az egyezményben biztosított jogok és szabadságok élvezete ne pusztán elméletben létező és illuzórikus, hanem gyakorlatilag is megvalósítható és hatékony legyen. Nem tekinthető hatékonynak az a jogorvoslat, legyen az csak a jog megsértésének megállapítása is, amely nem a valódi jogsértést s nem valós súlyának megfelelően orvosolja. A Cobzaru-esetben a bíróság a jogsértésnek kisebb súlyt adott, mint amekkorával az valójában bírt. ■
JEGYZETEK
* A szerző köszönetét szeretné kifejezni Dr. Kardos Gábornak értékes segítségéért és észrevételeiért.
[1] Ide tartozik különösen az egyezmény 2. cikke. Az állam pozitív és negatív kötelezettségeiről általában lásd például Theory and Practice of the European Convention on Human Rights, eds. Pieter van Dijk, Godefriedus J. H. van Hoof, The Hague/London/Boston, Kluwer Law International, 1998, 74-76, Francis Jacobs, Robin White: European Convention on Human Rights, Oxford University Press, Oxford, 2002, 36-39.
[2] A pozitív kötelezettségeket korábban a gazdasági, szociális és kulturális, valamint az úgynevezett szolidaritási jogok kapcsán volt szokás emlegetni.
[3] Human Rights in Europe: a study of the European Convention on human rights, eds. John G. Merrills, Arthur H. Robertson, Manchester, Manchaster University Press, 1993, 102-103; Theory and Practice of the European Convention on Human Rights, id. kiad.,74. Lásd például Airey versus Ireland, Application no. 6289/73, 9 Oct. 1979. 24; Christine Goodwin versus United Kingdom, Application no. 28957/95, 11 July 2002. 74.
[4] A bíróság gyakorlatában az a tendencia fedezhető fel, hogy - szemben a 2. cikkel - a 3. cikk kapcsán nem vizsgálja a 13. cikk megsértését is, hanem megelégszik a 3. cikk eljárási aspektusának elemzésével. Lásd például Šečić versus Croatia, Application no. 40116/02, 31 May 2007. Amikor a testület mégis megvizsgálta a 13. cikk megsértését is a 3. cikkel együtt: Medov versus Russia, Application no. 1573/02, 8 Nov. 2007. Külön tanulmány tárgyát képezhetné, hogy az EJEB miért utasítja el a 13. cikk megsértésének vizsgálatát a 3. cikk vonatkozásában, s miért nem így jár el a 2. cikk esetében is.
[5] Cobzaru-eset, 83.
[6] A Nachova II. esetben (Nachova and Others versus Bulgaria, Applications no. 43577/98 and 43579/98, 6 July 2005) a bíróság új tesztet vezetett be a 14. cikk vizsgálatára vonatkozóan. Ebben az ügyben a 2. cikk és a 14. cikk sérelme volt a vizsgálat tárgya. A Nachova I. esetben (Nachova and Others versus Bulgaria, Applications no. 43577/98. and 43579/p8, 26 Febr. 2004) a bíróság - a bizonyítási teher sajátos megosztására hivatkozva - megállapította a 14. cikk megsértését a 2. cikkel együtt vizsgálva. Ennek alátámasztására a testület a következőket állapította meg: a gyilkolás állítólagos rasszista motívumaira nem hozott fel kimentést az állam, emellett nem is vizsgálta ki ezt a lehetséges motívumot, továbbá számos hasonló incidens történt már
- 93/94 -
korábban is. Bonello bíró azonban párhuzamos véleményében úgy fogalmazott, hogy fontos lenne, ha a 14. cikk 2. cikkel történő együttes vizsgálata esetén is alkalmaznák a 2. cikk kapcsán kidolgozott, fent említett elkülönítést; nevezetesen meg kellene vizsgálni a 14. cikk megsértését a 2. cikknek előbb a szubsztanciális, majd az eljárási aspektusával együtt. Javaslatát a Nagykamara követte. Ezen elkülönítés alapján a bíróság nem tartotta bizonyítottnak a 14. cikk sérelmét a 2. cikk tartalmi részével együtt vizsgálva, viszont a 14. cikk megsértését megállapíthatónak tartotta a 2. cikk eljárási aspektusára nézve. Tehát nem volt elegendő bizonyíték annak alátámasztására, hogy az áldozatok meggyilkolásában szerepet játszott etnikai származásuk, ugyanakkor azt megállapíthatónak tartotta a bíróság, hogy az állam nem vizsgálta ki, vajon rasszista motívumok vezették-e az elkövetőket.
[7] E felosztást a Nachova II. ügy óta alkalmazták más esetekben is. Lásd például Sećič versus Croatia, 66-70. Angelova and Iliev versus Bulgaria, Application no. 55523/00, 26 July 2007. (Angelova-eset), 115-117.
[8] D. H. and Others versus Czech Republic, Application no. 57325/00, 7 Febr. 2006 (D. H. I. eset), 45. "...it is not [the Court's] task to assess the overall social context. Its sole task in the instant case is to examine the individual applications before it and to establish on the basis of the relevant facts whether the reason for the applicants' placement in the special schools was their ethnic or racial origin."
[9] Hoogendijk versus Netherlands, Application no. 58641/00, 6 Jan. 2005. Lásd ehhez Janneke H. Gerards: Noot. Hoogendijk, EHRC, 2005/24.
[10] Zarb Adami versus Malta, Application no. 17209/02, 20 June 2006. 76-78. Lásd ehhez Janneke H. Gerards: Noot. Zarb Adami, EHRC, 2006/115.
[11] D. H. and Others versus Czech Republic, Application no. 57325/00, 13 Nov. 2007 (D. H. II. eset)" 180.
[12] Ez a szabály a luxembourgi bíróság esetjogában alakult ki, majd irányelvi szinten is rögzítésre került. Az első ilyen ügy: C-127/92, Dr. Pamela Mary Enderby versus Frenchay Health Authority and Secretary of State for Health, 27 Oct. 1993. A következő irányelveket fogadták el a bizonyítási teherre vonatkozóan: a Tanács 2000/43/EK irányelve (2000. június 29.) a személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, 8. cikk; a Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról, 10. cikk; a Tanács 97/80/EK irányelve (1997. december 15.) a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés esetén a bizonyítási teherről. Ez utóbbi irányelvet hatályon kívül helyezi 2009. augusztus 15-ével az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és a munkavégzés területén történő megvalósításáról (átdolgozott szöveg), 34. cikk.
[13] Lásd például Nachova II. eset, 157; Nachova I. eset, 168; Anguelova-eset, 111.
[14] Lásd ehhez Timishev versus Russia, Applications nos. 55762/00 and 55974/00, 13 Dec. 2005 (Timis-hev-eset),58. "In any event, the Court considers that no difference in treatment which is based exclusively or to a decisive extent on a person's ethnic origin is capable of being objectively justified in a contemporary democratic society built on the principles of pluralism and respect for different cultures." Lásd ezzel szemben a 2000/43/EK irányelvet, amely faji hovatartozáson vagy etnikai származáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnél is ismer kimentési lehetőséget: előnyben részesítés, illetve meghatározott foglalkoztatási követelmények esetén. A Tanács 2000/43/EK irányelve (2000. június 29.) a személyek közötti fajivagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, 4. és 5. cikk.
[15] Vö. D. H. I. eset, 45. Lásd még a 8. jegyzetet.
[16] Cobzaru-eset, 98.
[17] Uo, 101.
[18] "...where the events in issue lie wholly, or in large part, within the exclusive knowledge of the authorities, the burden of proof may be regarded as resting on the authorities to provide a satisfactory and convincing explanation." D. H. II. eset, 179. Vö. 14. jegyzet.
[19] Timishev-eset, 58. Vö. 14. jegyzet. Lásd még D. H. II. eset, 176.
Visszaugrás