A Csődtörvény jelenleg hatályos szabályaiból eredő egyik legfőbb probléma az, hogy a vállalkozói szférában a fizetésképtelenné vált cégek többségénél felelőtlenné vált a gazdálkodás. Semmilyen következménye nincs annak, ha valaki úgy számoltatja fel a tulajdonában álló, általa vezetett céget, hogy tetemes (köz)tartozásokat hagy maga után, s ezt minden különösebb következmény nélkül megteheti(k), mindezeket semmiféle büntetőjogi, illetve gazdasági szankciók nem követik.
Egyáltalán nem biztosított a fizetésképtelenségi helyzetbe került vállalkozások vagyonának a megőrzése az eljárások kezdeményezése és a jogerős elrendelése közötti időszak alatt. A jogerős bírósági határozatok későn születnek meg, addigra a vagyon többsége eltűnik, utolérhetetlenné válik. A bíróságnak és a kirendelt (ideiglenes) vagyonfelügyelőnek nincs semmiféle eszköze, jogosítványa arra, hogy a jogerős döntés megszületéséig a még meglévő vagyont zárolják, felügyelet alá vegyék. Addig pedig az adós cég tulajdonosának, vezetőjének bőven van ideje a vagyon eltüntetésére, avagy külföldinek (hajlék-
talannak) eladni a céget. Ezáltal a fizetésképtelenné vált cégek egy része fantomizálódik, valódi tulajdonosa, vezetője is eltűnik.
Szükséges lenne az Európai Unióban elfogadott joggyakorlat szerint a megindított fizetésképtelenségi eljárás(ok) alatt az adós cég vagyonával kapcsolatosan megfelelő zárlati, biztosítéki intézkedések elrendelése.
A hatályos Cstv. belső ellentmondásai miatt a hitelezők helyzete is jelentős mértékben bizonytalanná vált, semmilyen ellenőrzési joguk, beavatkozási lehetőségük nincs az adós gazdálkodásával kapcsolatban a jogerős eljárás megindítása előtt, de mindezek mellett az is elmondható, hogy a hitelezők (esetenként létrehozott választmányai) sem élnek kellő eréllyel és tudatosan a Cstv. által biztosított jogosítványaikkal a lefolytatott csődeljárásoknál, felszámolásoknál.
A fizetésképtelenségi eljárásoknál tisztázatlan több tekintetben a bíróságok és a különböző hatóságok szerepe és hatásköre is. Rendezetlen az, hogy a bíróságok hatáskörébe a vitás kérdések rendezésére a vonatkozó végzések meghozatalán túl, milyen feladatok tartoznak még a törvényesség betartása, illetve a felügyeleti jogkörbe tartozóan.
A cégjegyzékek hitelessége, továbbá időbeli aktualitásának megfelelősége is igencsak megkérdőjelezhető számos esetben. Olyan gazdasági társaságok kerül(het)nek bejegyzésre, amelyek nem is léteznek, csak egy ügyletre, akcióra hozták létre őket (pl. áfavisszaigénylés, export-import értékesítési ügyletek, támogatások, pályázatok elnyerése stb.), ezek lezárulta után sok esetben megtörténhet, hogy átmennek "alvó" vagy "fantom" cégbe. Tisztázni, ellenőrizni kellene, hogy egyáltalán az adott cég ténylegesen működik-e, székhelyén létezik-e a vállalkozás ott, ahová bejegyzik. (Egy közösen bérelt ingatlanba több száz cég van bejegyezve, avagy számos esetben megtörtént olyan címre vállalkozás bejegyzése, amely fizikailag nem létezik, nincs is.)
Tisztázatlan, ellentmondásos az eljárásokban a hatóságok (különösen az adóhatóságok) szerepe is, különösen akkor, ha a köztartozások következtében jelentős hitelezői igényeik is fennállnak az adós cégekkel szemben. Több vonatkozásban ellentmondásosak, keverednek a hitelezői minőség és a hatósági szerepkörből fakadó feladatok az APEH-nél. Ugyancsak ellentmondásosak, hiányosságokkal, megoldatlan feladatokkal telítettek a környezetvédelmi hatóságoknak a felszámolási eljárásokkal, a környezeti károk rendezésével kapcsolatos problémái is. Egy teljesen tönkrement, vagyontalan, üres cég ellen bármilyen erőteljesen lép fel a környezetvédelmi hatóság, attól nem tudja elérni, hogy a környezeti ártalmak alól (amelyet a fizetésképtelenné vált adós cég okozott) mentesítsék az adott létesítményt és ily módon a felszámolónak sem állhat a rendelkezésére semmilyen pénzügyi forrás a környezeti károk mentesítésére. Erre a célra elkülönített pénzügyi alapok sem kerültek létrehozásra.
A fejlett "piacgazdaságokban" a hitelezővédelem, a gazdaság "tisztaságának", a vállalkozások biztonságának a megteremtése döntően az állam meghatározó szerepvállalásával történik. A felszámolók az összeférhetetlenség esetét kivéve a megbízatásukat a bíróságoktól kapják, azt vissza nem utasíthatják. A megbízó tehát ténylegesen is maga az állam, a felszámoló pedig az adós cég képviseletét látja el az eljárásban, mint az állami akaratot kifejezően a bíróság "teljesítési segédje". A közfelfogásban, de olykor még a hivatalos megnyilatkozásokban is fellelhető az a teljesen téves szemlélet, hogy a felszámoló az adós cég vezetésének helyébe lép és helyettük kell felelnie a hitelezőkkel szemben.
A hitelezővédelmi és fizetésképtelenségi törvény (az új Cstv.) megalapozását, előkészítését célzó szakértői munkálatoknál visszatérően és egyöntetűen megfogalmazást nyert, hogy teljesen, átfogóan új alapokra kell helyezni az eljárásokban tevékenykedő fizetésképtelenségi szakértők (vagyonfelügyelők, válságmenedzserek, "reorganizátorok", felszámolók) jogállását, működési feltételrendszerét, hatásköri jogait, az eljárások költségelszámolását. A csődeljárásoknál, a reorganizációknál és a felszámolásoknál az elvégzett szakértői munkával, vállalt felelősséggel, az elért eredménnyel arányos díjazás rendszerét kell kialakítani. A következőkben főbb vonalaiban tekintsük át a felszámolók eléggé ellentmondásos, a nemzetgazdaság egyéb, többi szereplőjéhez képest igencsak kevésbé inflációkövető jelenlegi díjazási rendszerét.
A Cstv. 1992. évi hatálybalépésénél a felszámolói díj összege a bevételek (az eladott vagyontárgyak, továbbá a befolyt követelések pénzbevételei) 2%-a, de legalább 250 000 Ft-ot kitevő minimum díjösszeg volt. Az egyszerűsített eljárás felszámolói díja 300 000 Ft volt a Cstv. bevezetésekor, tizenhárom évvel ezelőtt!
Az állami nagyvállalatok felszámolását követően az értékesíthető vagyontárgyak jelentős csökkenését érzékelte a jogalkotó, 1993. IX. 2-tól változott a felszámolók díjazása a vagyontárgyak értékesítése, valamint a behajtott követelések együttes értékének 5%-ára. Az egyszerűsített eljárásoknál a felszámolói munka díjazását a gazdaság egészében bekövetkezett igen jelentős inflációs növekedéssel összhangban 1993-ban úgyszintén felemelték 500 000 Ft-ra.
Ugyanakkor létrehozta a jogalkotó a felszámolók mintegy szolidaritási alapjaként a Felszámolási Díjfedezeti Alapot (FDA). A felszámolóknak a realizált bevételekért nekik járó 5%-ból kellett 1%-ot befizetni az alapba, az időközben arányaiban ugyancsak megnövekedett vagyontalan cégek felszámolási díjának fedezetére.
Az FDA azonban egyáltalán nem vált be, a csekély befizetésekkel szemben tetemes volt a felszámolóknak járó díjak összege. Az FDA 1997. évi totális csődjének bekövetkezésekor az FDA egyenlege közel egy milliárdos hiányt mutatott, ennyi járt volna a felszámolóknak az FDA 1997. évi megszüntetésénél bírósági végzésekben jogszerűen megítélt elvégzett munkájukért. Ezen jogos járandóságukat a többszöri alkotmánybírósági beadványok ellenére a felszámolók a mai napig sem kapták meg!
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
