Ismét előzetes döntéshozatali kérelemmel fordultak az Európai Unió Bíróságához (Európai Bíróság) egy, a társaságok mobilitását érintő ügy kapcsán. A ma már klasszikusnak számító ítéletek sorozata után már nem nagyon számíthattunk jelentősebb innovációra ezen a területen. De volt egy, a korábbi gyakorlatban még fel nem merült és így nyitva maradt kérdés, mégpedig az, hogy egy társaság áthelyezheti-e a formális, bejegyzés szerinti székhelyét egy másik tagállamba úgy, hogy ezt nem kíséri a társaság valós székhelyének vagy az üzleti tevékenységének az áthelyezése. Bár a jogirodalomban felmerült ez a problematika, a különféle szerzők eltérően látták azt, hogy az Európai Bíróság, hogyan ítélne meg egy ilyen tényállást. Éppen ez a kérdés volt az Európai Bíróság Polbud ítéletének a tárgya.[1] A Polbud ítéletben az Európai Bíróság úgy döntött, hogy a letelepedés szabadsága kiterjed olyan helyzetekre is, amikor a társaság úgy helyezi át egy másik tagállamba a létesítő okirat szerinti székhelyét, hogy a tényleges székhely és a társaság üzleti tevékenységének a helye az eredeti államban marad.
Ez a tanulmány a Polbud-ügy tényállását, a főtanácsnoki indítványt és az Európai Bíróság ítéletét kívánja bemutatni az ügy jelentőségét mind a belső piaci jog, mind a nemzetközi magánjog szempontjából elemezve.
A Polbud-ügy tényállása viszonylag egyszerű. A Polbud, egy lengyel társaság, luxemburgi társasági formába kívánt átalakulni a létesítő okirat szerinti székhelyének Luxemburgba történő áthelyezésével és a jogi személyiségének megtartásával.[2] A luxemburgi cégbíróság be is jegyezte a társaság székhelyének áthelyezését és átalakulását luxemburgi társasági formába - a társaság kérelmének megfelelően - a cégnév megváltoztatásával. Ezt követően a Polbud a lengyel cégbíróságtól kérte törlését a lengyel cégjegyzékből. Miután ezt a kérelmet az alsóbb bírósági szinteken elutasították, a lengyel legfelsőbb bíróság előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Bírósághoz. Az elutasítás oka az volt, hogy a cégjegyzékből való törléshez a lengyel jog előírta a társaságok végelszámolását, még akkor is, ha a törlés a társaság létesítő okirat szerinti székhelyének más országba történő áthelyezése miatt volt szükséges. A végelszámolás azzal járt volna, hogy a társaság vagyonát a tagok között fel kellett volna osztani és a társaság jogi személyként való létezése megszűnt volna.
A tényállás szempontjából fontos, hogy vitatott volt, hogy a társaság valóban csak a létesítő okirat szerinti székhelyét kívánta áthelyezni vagy a tényleges székhelyét és/vagy az üzleti tevékenységének a helyét is. A Polbud azt hangsúlyozta, hogy mind a létesítő okirat szerinti székhelyét, mind a tényleges székhelyét át akarta helyezni Luxemburgba, és kérte az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását. Ez azonban elutasításra került és az Európai Bíróság abból a vélelemből indult ki, hogy a társaság csak a létesítő okirat szerinti székhelyét kívánta áthelyezni, a tényleges székhelyét nem. Az Európai Bíróság megállapította, hogy az Európai Bíróság és a tagállamok bíróságai közötti világos feladatmegosztás következtében, az ügyet utaló tagállami bíróság feladata a tényállás megállapítása, és így a vélelem helyességének megállapítását szintén a tagállami bíróságra hagyta.
A főtanácsnoki indítvány szerint először is azt kell megállapítani, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 54. cikke értelmében vett társaságról van-e szó, amely kérdést a nemzeti jog alapján kell elbírálni.[3] Csak az EUMSz. 54. cikke szerinti társaságok hivatkozhatnak ugyanis a letelepedés szabadságára.[4] Amennyiben ilyen társaságról van szó, akkor vizsgálandó, hogy az átalakulás valamely másik tagállamban történő letelepedés keretében valósul-e meg. Az Európai Bíróság korábbi esetjogát követve Kokott főtanácsnok az indítványában abból indult ki, hogy a letelepedés szabadsága csak akkor terjed ki a határon átnyúló átalakulásra, amennyiben az érintett társaság tényleges gazdasági tevékenység végzése céljából valóban letelepedett egy másik tagállamban (amihez már bizonyos infrastruktúra megléte is elegendő a fogadó tagállamban) vagy a szándéka erre irányul.[5] Álláspontja szerint a letelepedés szabadsága önmagában vett célként nem fogja át
- 9/10 -
a nemzetközi átalakulást, hanem utóbbi csupán tényleges letelepedéssel összefüggésben biztosított. Nem következik más a Cartesio,[6] valamint a Centros[7] és az Inspire Art[8] ítéletekből sem. A határon átnyúló átalakulás lehetőségének Cartesio ítélet által történő elismerése abban a kontextusban értelmezhető, hogy az ítélet tárgya a társaság tényleges székhelyének áthelyezése volt, és ezzel összefüggésben az Európai Bíróság megkülönböztette a tényleges székhely áthelyezésének azon eseteit, amikor erre a személyes jog megváltoztatásával vagy anélkül kerül sor.[9] A Centros és az Inspire Art ügyben a cél a tulajdonosok illetősége szerinti tagállamban való letelepedés volt, míg a Polbud csak a "jogi köntösét" kívánta megváltoztatni.[10] A Polbud-ügyben tehát csak abban az esetben vizsgálandó, hogy fennáll-e a letelepedés szabadságának korlátozása, amennyiben a társaság ténylegesen letelepedett Luxemburgban. Ebben az esetben a nemzetközi átalakulást akadályozza a lengyel jog azon előírása, amely megköveteli a társaság végelszámolását és megszűnését, amely nélkül a társaság nem törölhető a cégjegyzékből.
A főtanácsnok rámutatott, hogy a letelepedés szabadságának korlátozása csak akkor fogadható el, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő ok indokolja. A Lengyelország által hivatkozott visszaélésszerű magatartások megakadályozásának indoka nem volt elfogadható, mivel, ha az eset a letelepedés szabadsága hatálya alá tartozik, úgy a társaság tényleges tevékenységet végez vagy ilyet szándékozik végezni Luxemburgban, azaz nem állítható, hogy az átalakulás kizárólag az alkalmazandó jog megváltoztatását célozná.[11] Eltérő esetben viszont a letelepedés szabadsága nem is alkalmazható, vagyis az azzal való visszaélés nem értelmezhető. Emellett a végelszámolásra vonatkozó általános követelmény a magatartás visszaélésszerűségének vélelmét teremti meg, ami aránytalan korlátozás.[12] A tagállamok ugyanakkor megőrzik jogukat, hogy egyedi esetekben megakadályozzák a visszaélésszerű magatartásokat. A főtanácsnok felhívta a figyelmet arra is, hogy a végelszámolás nem alkalmas szükségszerűen a hitelezők, a kisebbségi részvényesek és munkavállalók védelmére. Hiszen a társaság létének megszűnése azzal jár, hogy a hitelezők elvesztik addigi szerződéses partnerüket, a munkavállalók munkaviszonya megszűnik és a kisebbségi tagok számára pedig csak a többi taghoz hasonlóan a végelszámolás után fennmaradó vagyon marad elérhető.[13] A végelszámolás kötelezettségének általános előírása nem tekinthető továbbá arányos eszköznek sem, mivel kevésbé korlátozó eszközökkel is biztosítható nemzetközi átalakulás esetén a hitelezők (biztosíték), a munkavállalók (egyeztetés a vállalatirányításban való részvételről) és a kisebbségi részvényesek (tagsági jogviszony megszüntetése megfelelő kielégítés ellenében) jogai.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
