A magyar jogrendszernek az elmúlt fél évtizedben bekövetkezett jelentős átalakulása praktikus kérdésként állította előtérbe a jogpozitivizmus és a természetjog vitáját. A jogelvek területe azonban aligha szorítható be maradéktalanul a két - sokszor sarkítottan megfogalmazott - elméleti álláspont valamelyikébe. Számos jogelv a jogpozitivizmus, számos jogelv pedig az ún. természetjog számára szolgáltat érveket, miközben a jogelvek több ezer év alatt kikristályosodott, többé-kevésbé egységesnek mondható rendszert alkotnak. E körülményekre való tekintettel talán nem egészen időszerűtlen a jogelvek néhány alapvető problémáját vázlatosan áttekintenünk.
Amikor a jogelvekkel kapcsolatos vizsgálódásokhoz látunk, elöljáróban három igen alapvető tényre szükséges a figyelmet felhívnunk. 1. A jogtudomány művelői között jelentős véleményeltérés van abban a kérdésben, hogy a pozitív jog által nem rögzített jogelvek mennyiben tekinthetők a jogrendszer részének. (E kérdésben radikális álláspontot képvisel Hans Kelsen, aki egyértelműen elutasította a jogelvek jogi jellegének elismerését abból az elvi feltételezésből kiindulva, hogy a jog rendszere sajátos rendben megalkotott normák rendszere. Nála tehát a jogelvek is a metajurisztikus elemek kategóriájába esnek. Azt is hangsúlyozta, hogy a jogelvnek nevezett elvek pozitiválásuk - tehát a pozitív jog részévé tételük - esetén elvesztik elvi természetüket és normává válnak. A pozitiválásnak tehát szerinte egyfajta korlátozó hatása van, különösen ha maga a pozitív jog állítja fel bizonyos korlátait a normába foglalt elvnek.)[1] 2. A jogelvekről noha a jog elméleti művelőinek többsége megemlékezik, a jogelv meghatározására vonatkozó igyekezet - szemben a jogfogalom meghatározására irányuló törekvések számosságával - nem tekinthető jellemzőnek a tudományos irodalomban.[2] 3. Mind a jogelveket a jog elemi részének tekintők, mind a jogelvek joghoz tartozását vitatók anélkül értekeznek a jogelvekről, hogy pontosan számot adnának arról, hogy mi a jogelvek viszonya az általános, morális, társadalmi, politikai eszmékhez és elvekhez. Ez utóbbi problematika azonban szorosan összefügg a jog nyitott, vagy zárt szövedékének kérdésével, illetve azzal, hogy a bíróságok milyen mértékben és milyen mélységben alapozhatják döntéseiket a pozitív jog szabályainak körébe nem tartozó normatív tényezőkre.
ad 1) Igaz ugyan, hogy a jogelveknek a jog fogalmába való tartozását főként a jogpozitivizmus képviselői vitatják (de legalábbis gyakran mélyen hallgatnak a jogelvek kérdéséről), azonban az egyes szerzők között is különbség mutatkozik a jogelvekhez való viszonyban. Austin sajátos álláspontot képviselt, mert - noha a jogot egyfelől feljebbvalótól eredő parancsként értelmezte[3] - a jog fogalmába mégis beleértette a józan ész szabályait és a jogtudomány által kikristályosított jogdogmatikai tényezőket is.[4] Utóbbiaknak azonban egy jelentős része szorosan összefügg bizonyos jogelvekkel, így a jogpozitivizmus e klasszikus képviselője bizonyos fokú rugalmasságot mutatott a jogelvek irányába, és nem tartott igényt arra, hogy a jog fogalma kizárólag a hatályos jogi előírások (jogszabályok) sajátos rendszerével legyen azonosnak tekintendő.
- 206/207 -
Az amerikai jogelméletben nem csupán az elvekkel, de magukkal a szabályokkal szemben is kialakult egy igen határozott szkepszis, amely Holmesnál[5] nyert klasszikus megfogalmazást, hogy aztán ez az attitűd az ún. amerikai jogi realizmus képviselőin[6] át egészen a Critical Legal Studies irányzatáig alapvetően - noha nem kizárólagosan - határozza meg a jogról való elméleti gondolkodást Amerikában. Holmesnak az a kissé provokatív kijelentése azonban, amely a jogot a bíróságok ítélkezésére vonatkozó próféciákkal azonosítja, szoros összefüggésben áll a common law rendszerével és a legislativ jog, a statute law sokáig tapasztalható alárendelt szerepével. Mert igaz ugyan, hogy az angol Dicsőséges Forradalom után megnövekedett a parlamenti jogalkotás súlya és jelentősége, megmaradt azonban az angolszász jogszemléletnek az a pragmatikus vonása, amely a gyakorlatot elsődlegesnek tekinti az elmélettel szemben.
Az angolszász szemléletben tehát latensen már jóval Holmes meghatározását megelőzően jelen volt az a feltételezés, hogy a törvények igénylik a jogalkalmazói "megerősítést", a gyakorlattá válást, hogy valóban jogi jellegűeknek legyenek elismerhetők. A bírák által kialakított common law rendszeréből tehát e felfogás szinte okszerűen következett, mintegy a "The proof of the puddins is in the eating." angol mondás jogelméleti parafrázisaként. Mindennek persze az angolszász világnál szélesebb körben is hatása volt a kortárs jogelméleti gondolkodásra, így Isay egyenesen úgy fogalmaz, hogy a jogot a döntések, s nem a normák összessége jelenti.[7]
Mindez persze szoros összefüggésben áll a XX. század első felében markánsan artikulálódó, de régebbi gyökerekkel rendelkező ún. decizionosta jogfelfogás terjedésével.[8] Holmes szabály-szkeptikus szemlélete azután Jerome Franknál egészen annak feltételezéséig jut el (nem minden alap nélkül), hogy a bíróban az eljárás során eleve körvonalazódik valamilyen ítélet, amelyhez csupán meg kell találnia a normatív érveket.[9] Ezzel a nézetével Frank voltaképp megelőlegezte a szociálpszichológia egyik alapfelismerését, amelyet Aronson akként fejezett ki, hogy az ember nem racionális, hanem racionalizáló lény.[10]
A normákkal szembeni szkepszis azonban távolról sem volt egyeduralkodó a XX. század első felének jog-filozófiájában. Sőt éppen ellenkezőleg. Kelsen tiszta jogpozitivizmusa kizárja a jog köréből mindazokat a tényezőket, amelyek a legislativ (jogalkotás útján létrehozott) normákon kívül esnek. A jogelvek nála legfeljebb arra a sorsra jutnak, mint az olyan metajurisztikus tényezők,[11] mint a morális és politikai megfontolások. Kelsen koncepciója tartósan talált követőkre, noha a XX. század második felében Hart - a Dworkin részéről őt ért kritikát követően - kénytelen volt elismerni a jogelvek jelentőségét és a jog világához való tartozását. Normativista szemléletében ugyanis - amelyben kiemelt szerepet az ún. elismerési szabálynak valamint a magatartás-előírásokat tartalmazó normáknak tulajdonított - eredetileg nem jutott figyelem a jogelveknek, amelyek keletkezése - amint arra Dworkin is rámutatott - merőben eltérő a pozitív jogi szabályok létrejöttétől.
A jogpozitivizmussal szemben a jogelvek jelentőségét és a joghoz való tartozását vallotta többek között Benjamin Cardozo,[12] aki a jogelveket éppenséggel a szabályréteg feletti, e réteget meghatározó tényezőknek ítélte.[13] A jogelvek jogi jellegének, illetve joghoz tartozásának elismerése természetesen nem, de legalábbis nem feltétlenül jelenti a természetjogi tanok elfogadását. Például az igazságosságnak mint a jog alapvető funkciójának, vagy ideális céljának tételezése adott esetben együtt járhat mind a természetjogi, mind a jogpozitivista nézetekkel szembeni fenntartásokkal. Giorgio del Vecchio miközben az igazságosság elvi jelentőségét a jog vonatkozásában elismerte,[14] egyaránt bírálta a jogpozitivizmus általa dogmatikusnak ítélt, a pozitív jogot az egyedüli jognak tekintő álláspontját, és a természetjog idealisztikus tendenciáját.[15] Alfred Verdross ugyancsak korlátozott érvényűnek ítélte a jogpozitivizmus és a természetjog különbözőképpen egyoldalú szemléletét, ám a természetjogi nézetekkel szembeni fenntartása ellenére az igazságosságot a pozitív jog normatív érvényességének kritériumaként értékelte.[16] Hermann Heller megkülönbözteti egymástól a joglogikai elveket, amelyek mindenhol érvényesek, és az erkölcsi természetű jogelveket, amelyek
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
