Célunk a figyelemfelhívás. Írásunkban a peranyagszolgáltatási (tárgyalási) elv1 bemutatásán keresztül mutatunk rá arra, hogy a megváltozott társadalmi viszonyok között alapvetően megváltozott a polgári per célja, ezáltal annak a társadalomban és ezen belül a vagyoni forgalomban betöltött szerepe. A változás érinti a polgári per jogi és tárgyi terjedelmét, ekként a jogvita elbírálásának kereteit, és kihat a polgári per alanyainak - elsősorban a bíróságnak és a feleknek - a jogvita elbírálásában játszott szerepére. Írásunk következtetései előrevetítik a polgári perben hozott ítélet anyagi jogi jogerőhatása tárgyi terjedelmével kapcsolatos szemléletváltás szükségszerűségét is.
Miközben már azzal kapcsolatban is kételyek fogalmazhatók meg, hogy van-e társadalmi konszenzus a polgári per célja tekintetében, illetve ha van, akkor azt a jogalkotó helyesen azonosította-e és a hatályos szabályozással helyesen képezte-e le, a hatályos szabályozásból fakadó következményekkel való szembesülés hiányában az igazságszolgáltatás szereplői nem lehetnek képesek a polgári pert annak megfogalmazott célja felé vezetni, továbbá az ennek következtében szükségszerűen kialakuló kiegyensúlyozatlan joggyakorlat a jogbiztonság követelményének érvényesülését is veszélyezteti.
A hatályos szabályozásnak a polgári per megváltozott célja szempontjából való értékelése során szükséges a fejlődés korábbi állomásainak figyelembevétele, annak mérlegre tétele, hogy a hatályos állapot szerves fejlődés vagy éppen egy - mai szemmel - tévesnek értékelt koncepcióval való szakítás, az azzal való szembefordulás eredményének tekinthető-e. Ezért bemutatjuk a tárgyalási elvnek (i) az 1911. évi I. törvénycikk által tételezett szabályozásban (a továbbiakban: 1911-es Pp.), (ii) az ennek megalkotásához képest alapvetően eltérő társadalmi berendezkedés alapján született 1952. évi III. törvény szabályozásában (a továbbiakban: 1952-es Pp.) és (iii) az utóbbihoz képest szintén koncepcionálisan eltérő, az 1999. évi CX. törvény hatályba lépését követően hatályos szabályozásban (a továbbiakban: Hatályos Pp.) a polgári per célja és funkciója által meghatározott tartalmát és szerepét, ezek egymáshoz való viszonyát, azonosságait és különbözőségeit.
Ezáltal láthatóvá válik, hogy az eltérő társadalmi berendezkedések számos aspektusból alapvetően különböző eljárási szabályozás megalkotására vezettek. A peres eljárás céljának meghatározásán keresztül, ideológiai befolyásoktól sem mentesen került és kerül sor a felek közötti jogvita feloldásának eszközéül szolgáló peres eljárás kereteit meghatározó alapelvek tartalmának és szerepének meghatározására, ami a peres úton történő igényérvényesítés lehetőségeit, módját és kimenetelét mélyrehatóan érintette és érinti.
A tárgyalási elv hatályos tartalmának a fejlődési útvonal és az intézményi örökségek figyelembevételével történő bemutatásán túl tartózkodunk attól, hogy állást foglaljunk az egyes megközelítések társadalmi, illetve ideológiai helytállósága, a mindenkori jogalkotó értékválasztásának helyessége tekintetében. Kiemeljük ugyanakkor, hogy alapállásunk szerint a tételes jogi normákban rögzített alapelvi tartalom a jogalkalmazás kereteit mindenkor szükségszerűen meghatározza.
Meglátásunk szerint a bíróság feladata mára, a megváltozott társadalmi viszonyokat leképező hatályos szabályozás értelmében átértékelődött: a bíróság érvényre juttatja a jogviták elbírálásához, azaz a jogvita mint társadalmi diszfunkció megszüntetéséhez fűződő társadalmi érdeket, és teszi ezt az eljárási igazságosság talaján állva, biztosítva ezzel a jogkereső polgárok Alkotmányban biztosított jogait. A Polgári perrendtartás újrafogalmazott alapelvi rendszerének hatályba lépése óta2 nem lett volna elkerülhető a szembesülés a polgári per és a polgári bíróságok megváltozott társadalmi szerepével. Ahogy változott a per célja, úgy kapott új hangsúlyt a kereset tárgya (az érvényesített jog) és kerültek új megvilágításba az eljárás jogi és tárgyi keretei. Aszembesü-lés azonban - a jogcímhez kötöttség idejekorán történt kimutatása ellenére3 - a gyakorlatban elmaradt4.
Ehhez a szembesüléshez kívánunk ennek a rendkívül összetett kérdéskörnek az egyik - ámbár meghatározó - eleme bemutatásával hozzájárulni.
A tárgyalási elv azt jelenti, hogy a per eldöntéséhez, a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a felek feladata.5 Abban az esetben, ha a felek helyett a peranyag összegyűjtése a bíróság feladatává válna, a tárgyalási elv helyett nyomozati elvről kellene beszélni, ez azonban a polgári per szabályozásának szempontjából európai és történeti viszonylatban is csupán elméleti kategóriának tekinthető - a nyomozati elv kizárólagosan sosem érvényesült. Indokolt kiemelni ezzel kapcsolatban, hogy a bíróság esetleges nyomozati funkciója a hivatalbóli bizonyítás lehetőségével, illetve kötelességével nem azonosítható. Míg az előbbi adott esetben a tényállás kiegészítésének lehetőségét biztosítja, addig az utóbbi csak a per eldöntése szempontjából releváns tények tisztázására ad lehetőséget, ennek keretében lehetőséget adva a peranyagnak a felek tevékenységén kívüli összegyűjtésére.6
Attól függően, hogy a peranyag szolgáltatása kizárólagosan a felek feladata, vagy arra a bíróságnak is van jogosítványa, megkülönböztethetőek egymástól a tiszta és a vegyes tárgyalási rendszerek. Egy tiszta tárgyalási rendszerben a bizonyítékok összegyűjtése nem elsősorban, hanem kizárólagosan a felek feladata.7
Ami a peres jogvédelem igénybevételét, a per személyi, tárgyi kereteit, valamint az elbírálás alapjául szolgáló peranyag terjedelmét meghatározó rendelkezési elvnek és a tárgyalási elvnek az összefüggését illeti, megállapítható, hogy a felek által történő peranyagszolgáltatás a rendelkezési elv egyik aspektusának tekinthető.8 Ebből következik, hogy a felek perbeli rendelkezési joga csak a tiszta tárgyalási rendszerben lehet teljes.
Az 1911-es Pp. a felek rendelkezési jogát a tárgyalási elven keresztül korlátozta. Bár az 1952-es Pp. miniszteri indokolása és a korabeli irodalmi állásfoglalások egyértelmű törekvése az volt, hogy úgy állítsák be, mintha az anyagi igazság kiderítése - mint a peres eljárás legfőbb célja - a szocialista kódex vívmánya lett volna9, ez a cél már a [burzsoá] 1911-es Pp. megalkotásakor is nyilvánvaló volt, még ha tételes jogi norma formájában nem is öltött testet10.
Az 1911-es Pp. ugyanis a felek peranyag-szolgáltatásának elsődlegessége mellett, tételesen meghatározott esetekben lehetővé tette, hogy a bíróság hivatalból járjon el - a felek kérelme hiányában is bizonyítást rendeljen el, illetve szűk körben, saját kezdeményezéséből tényeket és bizonyítási eszközöket kutasson fel, illetve szerezzen be.11 A tárgyalási elv áttörésének és ezzel a vegyes tárgyalási rendszer megvalósításának indoka épp az anyagi igazság kiderítése, az ennek megfelelő (vég)ítélet meghozatalának biztosítása volt. Látható ugyanakkor, hogy a tárgyalási elv feloldása ugyan valójában széles körűnek volt tekinthető, az nem általános felhatalmazás keretében történt - a bíróság csak a jogalkotó által meghatározott esetekben járhatott el hi-vatalból12.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
