Ebben az írásban a hatályos osztrák házassági vagyonjogból a törvényes rendszerként érvényesülő szerzeményi közösség alkalmazását vizsgálom, keresve azokat a megoldásokat, amelyek talán a magyar joggyakorlat számára is figyelemre méltóak lehetnek. A tanulmány céljához igazodva az elméleti kérdésekre összefoglaló jelleggel utalok csak, és arra törekszem, hogy a rendszer szerkezetét és az abból következő igényérvényesítési módot gyakorlatorientáltan világítsam meg.
Írásom első részében a jogösszehasonlítás fontosságára mutatok rá a hazai jog értelmezése szempontjából, majd bemutatom a vagyonelkülönítés és a szerzeményi közösség közti különbségeket, végül a (képzelt) házassági vagyon megosztásának lehetőségeit szerződéssel és a bírósági eljárásban az osztrák jog szerint.
A magyar ún. közszerzeményi rendszer (tartalmát tekintve szerzeményi közösségi rendszer), amely házassági vagyonjogunkban szerződéssel köthető ki, élettársi vagyonjogunkban pedig - az előzőtől kisebb eltérésekkel, de azonos szerkezettel - törvényes vagyonjogként érvényesül, az elmúlt időszakban azért került a családjoggal foglalkozó szakemberek figyelmének középpontjába, mert az élettársi vagyonjog területéről megérkeztek a Kúriához az első olyan ügyek, amelyekben ezt a rendszert kell alkalmazni, miközben a Ptk. vonatkozó új szabályai kapcsán több jogértelmezési kérdés is felmerült.
A romanista jogtudós, Friedrich Carl von Savigny a jogértelmezés módszerei között a nyelvtani, a logikai, a rendszertani (dogmatikai) és a történeti értelmezést adta meg, amelyek nem egymástól független utakat jelölnek, hanem az értelmezés egymásra épülő lépcsőfokait jelentik (1840). Pár évtizeddel később a szintén romanista Rudolf von Jhering ezt a négyest a teleologikus értelmezés módszerével egészítette ki (1877), amely a jogalkotó céljának, a jogszabály társadalmi rendeltetésén alapuló jelentésének feltárását foglalja magában.[1] Bár kifejezetten nem nevesítették az összehasonlító módszert, egyikük sem tagadta, hogy különösen a rendszertani és a történeti értelmezés esetében a jogösszehasonlításnak is szerepe lehet, sőt maguk is alkalmazták azt bizonyos keretek között.[2] A kortárs magyar családjogtudomány képviselői - hazai joggyakorlat hiányában - elsősorban, de nem kizárólagosan[3] a jogalkotói szándékot figyelembe véve vállalkoztak a Ptk. friss normaszövegének az elemzésére a kommentárirodalomban és tankönyvi feldolgozásokban is úgy a házassági vagyonjog közszerzeményi rendszere, mint a törvényes élettársi vagyonjog esetében. Ehhez az értelmezési diskurzushoz magam is megpróbáltam hozzájárulni. A közszerzeményi rendszer alkalmazásának problémáit dogmatikai,[4] majd gyakorlati[5] nézőpontból tekintettem át, illetve a német szerzeményi közösségben (Zugewinngemeinschaft) a szerzeményekből való részesülés módját mutattam be.[6] E tanulmány témája, a német modelltől kisebb eltérést mutató hatályos osztrák szerzeményi közösség (Zugewinngemeinschaft) vizsgálata tekintetében elsőként arra a kérdésre ad választ, hogy miért lehet és célszerű az osztrák és a magyar házassági jogot összehasonlítani. Alapvetően két okot[7] találhatunk erre.
- 37/38 -
Az első ok arra vezethető vissza, hogy az osztrák polgári törvénykönyv (OPTK 1811) 1853 és 1861 között hatályban volt a Magyar Királyságban, de a királyi Curia ezt követően is alkalmazta azt, ha egy adott ügy a magyar Korona társországaiból érkezett a felsőbíróság elé, mert a társországokban a tradicionális magyar joghoz való visszatérés nem történt meg. Ezért az OPTK a jogalkalmazók gondolkodásmódját jelentős mértékben áthatotta, és legalább az elvek szintjén, de meggyőződésem szerint ennél nagyobb mértékben is, erősen befolyásolta. A kodifikátor Grosschmid Béni, akinek a magyar magánjogi kódextervezetek (1900-1928) házassági vagyonjogi koncepcióját köszönhetjük (1891), az osztrák magánjog professzora volt Erdélyben, mielőtt a magyar magánjog professzora lett volna Budapesten. Bár az ún. történeti jogi iskola képviselőjeként legfőbb célja a nemzetinek tekintett (azaz nemzeti vagy idegen eredetű, de nemzetivé vált) jog alapján történő kodifikálás volt, a gondolkodásmódját félreismerhetetlenül alakította ezen a területen az OPTK.[8] A magyar magánjogi kodifikációs törekvés, amely sajnos befejezetlen maradt 1928-ban, már nem a természetjogi hullámhoz tartozott, amelynek az OPTK köszönhette a tudományos alapját, hanem a pandektista hullámhoz, amelynek legfőbb korabeli eredménye a német polgári törvénykönyv (BGB 1900) volt. Ahhoz azonban még az 1940-es években is ragaszkodott a magyar magánjogtudomány, hogy ne a BGB és a német pandektisztika rendszerezésével dolgozza fel a - még mindig kodifikálatlan - magyar házassági jogot. A Grosschmid-tanítvány Almási Antal, aki a hatkötetes, Szladits Károly által szerkesztett Magyar magánjog című összefoglaló műben a házassági köteléki és vagyonjogi rész szerzője volt (1938), a vagyonjogi intézmények rendszerezésénél - sajnos vagy nem sajnos - nem a tiszta, pandektista módszert használta, hanem a tradicionális magyar joghoz és az OPTK-hoz is közelebb álló sajátos rendszerezést. Mindennek máig tartó következménye lett. A ma is hatályban lévő, többször módosított házassági törvényt Ausztriában (EheG 1938) egyébként ugyanebben az évben, az Anschluß következtében vezették be.[9]
A házassági vagyonjog fogalmát a Ptk. Családjog Könyvének kodifikátora és kommentátora, valamint - a kommentárirodalmat követve - a hazai családjogi tankönyvek is többnyire tágabban adják meg a pandektista házassági vagyonjogfogalomnál, amely alatt kizárólag a házassági vagyonjogi rendszerből következő joghatásokat értik, világossá téve, hogy a további vagyoni jogok (mint a tartás, a lakáshasználat vagy az együttműködési és támogatási kötelezettség) függetlenek az adott házasság esetén alkalmazott vagyonjogi rendszertől. Meg kell jegyezni azt is, hogy az osztrák magánjogtudomány, bár az OPTK a természetjogi kodifikációkra jellemző hármas tagolású kódex, melyben a házassági köteléki jog a személyi jogban (40-284. §), a házassági vagyonjog (1216-1266. §) a kötelmi jogban kapott helyet (azaz a BGB-vel és a Ptk.-val szemben nem rendelkezik önálló családjogi könyvvel), fogalom- és szóhasználatában szintén elkülöníti a házassági vagyonjogot (Ehegüterrecht) és az érvényes házasságból, valamint az életközösségből fakadó vagyonjogi természetű kötelezettségeket (vermögensrechtliche Ehepflichten), melyek közé a tartást (Unterhalt), a szerzésben való támogatási kötelezettséget (Mitwirkung im Erwerb), a lakáshasználatot (Wohnungserhaltung) és egy tipikus germán intézményt, a háztartást vezető házastárs ún. kulcshatalmát (Schlüsselgewalt) sorolják. Mindez természetesen sem a német, sem az osztrák jogban nem zárja ki azt, hogy a házassági vagyonjogi igényekkel együtt más vagyoni jogokra is lehet és célszerű igényt érvényesíteni. A vagyonjogi rendszerek értelmezését azonban elősegíti, ha világosan látjuk a különbséget e kettő között (Ehegüterrecht/Vermögensrecht).[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
