Bármennyire is meglepő, de a társaságokat nem az ókori római jogból ismerjük. Ez az állítás azonban rögtön helyesbítésre is szorul, lévén nem egészen pontos. Az ókori római jogban ugyanis létezett az ún. "societas", ami társaságnak fordítható ugyan, de semmiképpen sem volt azonos a részvénytársasággal. A societasnak több fajtája is ismeretes, volt olyan, amely ismerte a korlátolt felelősséget és az átruházható (társasági) betétet, de az ilyen societas ettől még nem volt részvénytársaság. Az a társasági forma, amit ma részvénytársaságnak nevezünk, elsősorban abban különbözik a római societastól, hogy a tagsági viszonyt bizonyító okirat (azaz a részvény) értékpapír, azaz egy olyan fogalom, amelyet az ókori római jog nem ismert. Ettől függetlenül bármennyire is fejlett volt az ókori római jog, hiányzott az egy olyan központi nyilvántartás, a cégjegyzék, amely lehetővé tette volna a részvények szabad átruházását. Egyszóval részvénytársaság az ókori Rómában nem létezett.
Ami a középkort illeti, itt is voltak kezdemények, főként Itáliában és Németországban, a magyar királyságnak, a spanyol koronának stb. nyújtott nagy összegű kölcsönökkel kapcsolatban álltak össze bankházak. De ez még mindig nagyon távol esett a modern értelembe vett részvénytársaságtól. Az első, mai értelembe vett részvénytársaság a XVII. században jött létre, nem véletlenül a "Holland-Kelet-Indiai Társaság"-ról van szó. Itt már valóságos gazdasági vállalkozással van dolgunk, ámbátor még ez sem tökéletes, a mai értelembe vett részvénytársaság. A részvénytársaság fokozatosan alakul ki, fokozatosan kapja meg azokat az ismérveket, amelyek modern formájához vezettek. A XVIII. század ebből a szempontból is döntő, mert a legtöbb országban ekkor kezdik elismerni a részvények forgalomképességét és engedélyezni a bemutatóra szóló részvényeket. Ugyanakkor az adminisztratív akadályok sokáig megmaradnak, ami viszont késlelteti a részvénytársaságok általánossá válását. Mindenesetre Németországban 1750-ben, Ausztriában pedig 1795-ben megalapítják az első részvénytársaságokat. Az évszámokban az mindenesetre figyelemre méltó, ahogy kirajzolódik a gazdaság fejlettségének és a részvénytársaság megjelenésének összefüggése, minél inkább keletre megyünk, annál később alakul ki ez a társasági forma, nem véletlenül Magyarországon a törvényhozás a XVIII. századtól kezdve foglalkozik kereskedelmi ügyek szabályozásával. A törvények sorát az 1723. évi LIII. t.c. nyitotta meg, amely a könyvvezetés kötelezettségét írta elő. 1763-ban az osztrák váltórendtartást, 1774-ben pedig a tengeri jogot iktatják törvénybe. Az 1827. évi VIII. t.c. bizottságot küld ki, és egy társasági jogi tervezetre vár. Ez utóbbi el is készül, szerzője Palugyai Imre, nyitrai püspök. Az 1840. évi országgyűlésen azután egy sor törvény születik, amelyek mindegyike a kialakulni induló kora kapitalista viszonyok között elengedhetetlen volt. Így többek között törvény születik a váltójogról, a kereskedőkről, a gyárak jogviszonyairól, a keresetre összeálló társaságokról, a kereskedelmi testületekről és alkuszokról, a fuvarosokról, a csődről (hitelezők csődületéről). Érdemes egy percre megállni és végiggondolni, hogy milyen tudatosan dolgozott a korabeli törvényhozás, nyolc évvel a szabadságharc kitörése előtt. Ami pedig a részvénytársaságokat illeti, a részvénytársaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. t.c. jelentette a végleges áttörést. Ettől az időponttól kezdve mind több és több részvénytársaság alakult,
- 17/18 -
jóllehet nálunk is egy sor adminisztratív akadályt kellett legyőzni, így többek között alapítási engedélyt kellett beszerezni, ugyanakkor tilos volt a bemutatóra szóló részvény kibocsátása. Mindazonáltal a részvénytársaság kedvelt formájává vált az éppen hogy csak fejlődésnek induló kora kapitalista viszonyoknak. Nem véletlen, hogy a korszak legnagyobb írója, Jókai Mór több regényében is a részvénytársaságok alapításának és a részvényekkel végrehajtott tőzsdei manipulációknak jelentős dramaturgiai szerep jutott (Fekete gyémántok, Kárpáthy Zoltán).
A következő dátum, amely figyelmet érdemel, 1875. Ekkor iktatják nálunk törvénybe - a német kereskedelmi jog kiváló ismerője Apáthy István által kidolgozott - 1875. évi XXXVII. törvénycikk (a továbbiakban: Kereskedelmi Törvényt) A törvény többek között a teljes társasági jogot szabályozta, ideértve a részvénytársaságot is. Ha összevetjük a Kereskedelmi Törvény (KT) tárgyi hatályát a Gt.-ével, akkor azt látjuk, hogy a KT ismerte és rendezte a csendes társaságot, továbbá társaságnak tekintette a szövetkezeteket is. A szövetkezetekre egyébként a részvénytársaságokra irányadó szabályokat kellett alkalmazni, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezett. Másrészt viszont a társasági formák palettájáról hiányzott a korlátolt felelősségű társaság. Ennek oka egyszerű volt, a GmbH-t (Kft.-t,) csak évekkel később dolgozzák ki német jogászok. Egyébként ez történik Magyarországon is, a Kft.-t külön törvénnyel szabályozták, (ld. az 1930. évi V t.c.-t). A Kft., mint új társasági forma gyorsan elterjedt, elsősorban a kis- és középnagyságú vállatok között. Kialakulásának okait keresve, nem kell túl messzire menni. Megalkotói olyan társasági formát kerestek, amely ötvözi a részvénytársaság előnyeit (anonimitás) a betéti társaság előnyeivel (személyegyesítés), vagy Kuncz Ödön szellemes megjegyzésével élve a Kft., az egy részvénytársaság részvény nélkül és betéti társaság beltag nélkül.
Nem jogtörténetet írunk, de egy rövid megjegyzés még ide kívánkozik a KT-vel kapcsolatban. A KT ugyanis nem volt - a szó teljes értelmében - magyar törvény. Ténylegesen az 1861. évi német kereskedelmi törvényt, az adHGB-t fordították le magyarra és ez lett a Kereskedelmi Törvény. Ez egyébként nem volt túl nagy baj, márcsak azért sem, mert a német kereskedelmi jog ebben az időben sokkal fejlettebb volt a magyarnál. Mindenesetre a Kereskedelmi Törvény kodifikációs mintaként történt kijelölésével a magyar igazságügyi kormányzat egyben állást foglalt abban a vitában, amely a XIX. század hetvenes - nyolcvanas éveiben akörül forgott, hogy a majdan elkészítendő magánjogi törvénynek mely külföldi jogot kellene háttér jogként recipiálnia. Voltak, akik a francia jogot szerették volna importálni, csakhamar kiderült azonban, hogy a francia és a magyar társadalmi és gazdasági viszonyok között olyan óriási volt a különbség, hogy azt lehetetlen lett volna áthidalni, nem is beszélve egyéb, de nagyon fontos problémákról, mint pl. a nyelvkérdés, vagy a jogszokások problémája. (Magyarországon a XIX. század végén gyakorlatilag minden jogász tudott németül, ezzel szemben franciául csak kevesen beszéltek.)
Az osztrák joggal kapcsolatban nyilvánvalóan elsősorban politikai okok játszottak szerepet, amelyek lehetetlenítették a recepciót. Ezért már csak kizárásos alapon is maradt a német jog, ami az adott körülmények között, szakmai szempontból logikus elhatározás volt, de tegyük hozzá, végső soron nem is volt rossz döntés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
