Az eljárásjogi kodifikáció egyik sarkalatos kérdése, mely a mai napig sem jutott nyugvópontra, hogy mennyiben járul hozzá az eljárás hatékonyságához a speciális eljárási utak biztosítása a polgári perben. Az eljárási utak indokoltságának kérdésében megoszlanak a jogirodalom és a joggyakorlat által megfogalmazott álláspontok. A jogalkotó az egységes perrend mellett foglalt állást, ám fenntartott számos eltérési lehetőséget, leginkább az eljárás tárgyára tekintettel. Úgy véljük, emellett a differenciálás alapjául szolgáló további szempontok lehetségesek és célszerűek lennének. A permenet tekintetében lényeges kérdés, hogy mely pontokon találunk a bíró számára eltérést engedő, mérlegelési jogot biztosító szabályokat, valamint a per lefolytatásának módját kógensen meghatározó rendelkezéseket, kötöttségi elemeket, és ezek hogyan hatnak bizonyos eljárási cselekményekre, mint a tényállítások, bizonyítási indítványok előadása vagy a kereset- és ellenkérelem-változtatás. A korábbi differenciálási kísérletek, és főképpen azok tartalmát ért kritikák tanulságul szolgálhatnak a jövőbeli jogalkotás számára.
Tárgyszavak: különleges perek, polgári perrendtartás, eljárás hatékonysága, bírói szerep
Az alapkérdés az, hogy mennyiben szükséges és célszerű az eltérő eljárási utak biztosítása a polgári perekben, illetve, ha már a jogalkotó ilyen eltéréseket lehetővé tesz, akkor milyen alapon határozza meg a perszabályok differenciálását, és milyen tartalommal rendezi az általánostól eltérő szabályokat.
A 2018. január 1-jén hatályba lépett, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) kodifikációjakor az alapfeltevés az volt, hogy az ügyek intézését differenciálni indokolt a pertárgyérték, a felek száma és a jogvita jellege szerint, valamint, hogy gyorsított eljárások létrehozására van szükség a kevésbé összetett ügyek lebonyolítására.[1] Jelenleg azt tapasztalhatjuk, hogy a jogalkotó fenntartotta az ügy tárgya szerinti, széles körben alkalmazott speciális perszabályokat (illetve még az egyes különleges pereken belül is differenciál). Az általános szabályok tekintetében pedig eredetileg a bírói fórumok között (járásbíróság előtti eltérő szabályok), később azonban ezt nem tartotta fenn, helyette csak a jogi képviselővel, illetve anélkül eljáró felek vonatkozásában tesz különbséget.[2]
A jogalkotó a perrend egységessége mellett tette le voksát, és kiemelte, hogy a peres felek személye, minősége, illetve a pertárgy értéke nem tekinthető olyan ismérvnek, amely önmagában indokolttá tenné külön eljárásrendek kialakítását.[3] Ellenben a perben érvényesíteni kívánt igény alapjául szolgáló életviszony speciális jellege igen, mint például a személyállapoti perek esetében. A kodifikáció során egyértelmű igény fogalmazódott meg a szabályok racionalizálása iránt, melynek lényege egy olyan egységes perrend megalkotása volt, amely csekély pertárgyérték esetén nagyobb bírói szabadságot biztosít az eljárási rend kialakításában és a jogi képviselő által nem képviselt fél jogérvényesítésének eljárásjogi értelemben vett segítésében.[4] Ez az elv tükröződik a jogi képviselő nélkül eljáró félre irányadó differenciált perszabályokban.[5]
Az egységes eljárásrend előnye kétségtelen a jogalkalmazók számára, nem kell annyiféle határidőt, eljárásrendet, formális előírást szem előtt tartani a napi munka során. Hátránya, ami már jelenleg is tapasztalható, hogy egyes jogviták szétfeszítik a kereteket, és ha a bíróságnak túlzottan meg van kötve a keze, nem adja meg a jogszabály az eltérés pontos kereteit, akkor ez hátráltatja a tényállás megállapítását, és nemcsak a bíró, de a felek helyzetét is nehezíti. Valójában az látható, hogy az egységes eljárásrend elve már akkor megdőlt, amikor a Pp. maga tartott fenn eltérő perszabályokat, az ügy tárgya szerint, a felek száma szerint, illetve a jogi képviselővel vagy anélkül eljáró fél vonatkozásában.
- 506/507 -
A per tárgya szerinti eltérő szabályozás igen széles körben alkalmazott a hatályos Pp.-ben. Sőt, ha tágabb körben gondolkodunk, például szabadalmi perekben, a perszabályokat nem is a Pp.-ben, hanem külön törvényben, alapvetően az anyagi jogi normaszövegben találjuk, ahogy egyes személyi állapottal kapcsolatos perszabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.). A per tárgya alapján érvényesülő differenciált szabályozás szükségessége mellett foglal állást többek között Kapa Mátyás és Varga István.[6] Azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy jelenleg ez a szabályozás nagyon szétaprózódott és a jogszabályon belül az adott pertípusban alkalmazandó szabályok néha indokolatlanul találhatóak különböző helyeken. A jelenleg elszórtan és ad hoc módon megjelenő speciális szabályok helyett kevesebb, de koherens rendszert alkotó eltérő perutat vagy perutakat lenne indokolt meghatározni teljes körű, azaz az eljárás valamennyi lényeges mozzanatát lefedő szabályozással.
Az alábbiakban a tanulmány áttekinti, hogy milyen további szempontok szolgálhatnak a differenciálás alapjául, amelyeket a jogalkotásban hasznosítani lehetne. A perút meghatározása két lépcsőben történhetne. Elsőként a besorolást maga a jogszabály határozná meg, az ügy tárgya alapján, ahogy az jelenleg is történik. A besorolás második lépcsője az eljáró bíró mérlegelési körébe tartozna, és azt a keresetlevél tartalmi vizsgálata alapján és az alperesi védekezés ismeretében tenné meg. A bírói mérlegelés során három szempont alkalmazását tartjuk indokoltnak.
Egy lehetséges eltérési szempont az ügy bonyolultsága, ami adódhat a felvetett jogkérdésekből, abból, hogy még nincsen kiforrott ítélkezési gyakorlat hasonló ügyekben, a tényállás összetettségéből, esetleg a kiterjedt bizonyítás szükségességéből. A bonyolultság megítélése természetesen a tényállás és a bizonyítási indítványok ismeretében lehetséges csak, ezért azt a keresetlevél vizsgálatakor még nem feltétlenül lehet felmérni. A közérdekű perekben találunk ilyen jellegű szabályt, a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig dönthet úgy az egyesbíró, hogy az ügyben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el.[7] A törvényszék hatáskörébe tartozó társult perben szintén van erre lehetőség, ott ezt nemcsak az ügy különös bonyolultsága, hanem kiemelt társadalmi jelentősége is indokolhatja. Úgy véljük, a bonyolultabb ügyek kezelését az általános perszabályok adta keretek között, a rendszeren belül meg lehet oldani a bíróságon belüli ügyelosztással (bírói gyakorlat időtartama, az ügy tárgya szerinti szakosodás, illetve belső képzések révén). Emiatt tehát nem feltétlenül indokolt egy sajátos perút biztosítása, mivel a törvényszéki elsőfokú szabályokat eleve ilyen komplexebb ügyekre modellezték.
Ellenben a bizonyítás kapcsán, lehetséges lenne egy egyszerűbb eljárásrend meghatározása, ha egyszerűen bizonyítható a tényállás (például előírható, hogy abban az eljárásban csak okirati bizonyítás lehetséges/csak elektronikus kapcsolattartás lehetséges). Ez egyfajta pozitív megkülönböztetés lenne, amennyiben a felek ezen feltételeknek eleget tudnak/kívánnak tenni, cserébe az eljárás jelentősen olcsóbb és gyorsabb lehetne a számukra, valamint az állam számára is. Célszerű lenne a szabályozásban a bíró döntésére bízni az áttérés felajánlását a felek számára, amennyiben a perfelvételi iratokból már látható, hogy az adott ügy erre alkalmas. Nyilván ehhez mindkét fél részéről teljes körű perfelvételi nyilatkozatokra van szükség, teljes körű tényállításokkal.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
