Megrendelés
Gazdaság és Jog

Fizessen elő a Gazdaság és Jogra!

Előfizetés

Ujlaki László: Fedezeti vétel miatt bekövetkezett kár megtérítése a Bécsi Vételi egyezmény alapján (GJ, 2000/3., 25-26. o.)

I.

A belföldi eladó felperes keresetleveléből kitűnően szerződéssel 30 kamion árut adott el a külföldi vevő alperesnek. A felperes előre nem látható és el nem hárítható termelési akadályok miatt csak 15 kamionnyi mennyiségű árut tudott az alperes rendelkezésére bocsátani. Az elmaradt árumennyiség tekintetében a felperes az alperes hozzájárulásával az ügylettől - tanúk előtt tett és ezek által bizonyítható szóbeli kijelentéssel - elállt. Az alperes ennek ellenére igényelte a stornált árumennyiség leszállítását, majd ennek hiányában fedezeti vételt jelentett be a felperesnek. Az alperes a tényleg leszállításra került 15 kamionnyi áru vételárát nem fizette ki. A felperes a fedezeti vétel ellen tiltakozott az alperesnél.

II.

Az alperes válasziratában a kereset elutasítását kérte és egyben viszontkeresetet terjesztett elő, mert a kénytelenségből kötött fedezeti vételek miatt kárt szenvedett.

A felperes válasziratában ezeket az előadásokat azzal cáfolta, hogy az alperes volt az, aki megszüntette árulehívásait és nem egyenlítette ki a leszállításra került 15 kamionnyi áru ellenértékét. Joggal következtet - állítja a felperes - ebből arra, hogy a további 15 kamionnyi áru tekintetében bejelentett elállást az alperes is hatályosnak tekinti. Ennél fogva az alperesnek nem volt jogcíme fedezeti vétel eszközlésére.

Mindezen felül utalt még a felperes a továbbiakban arra is, hogy a felek az eredetileg kikötött ún. "nyitva szállítás" helyett L/C fizetési módban állapodtak meg, de az alperes mind az L/C megnyitásával, mind pedig a címkék megküldésével késlekedett, aminek folytán az előrefizetés kötelezettsége állott be, de az alperes ennek nem tett eleget.

További állítása szerint az alperes által a fedezeti vételek igazolására becsatolt számlák nem ezekre, hanem az alperes egyéb üzleti forgalmában kötött más adásvételi ügyletekre vonatkoznak.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére