A globális pénzügyi krízis okozta belső pénzügyi, gazdasági és politikai válság tovább erősítette a közfeladatok ellátása mentén kialakult anomáliákat, amelynek hatására hazánkban is recentralizációs törekvések indultak el a felelős és átlátható gazdálkodás, a hatékonyság és magas szolgáltatási színvonal biztosítása jegyében. A TÖOSZ szakértője a változások áttekintésével párhuzamosan gondolatébresztő meglátásait tolmácsolja a Jegyző és Közigazgatás Olvasóinak.[1]
A helyi közszolgáltatások szervezésében, a településüzemeltetés biztosításában meghatározó megrendelői, finanszírozói és tulajdonosi szerepet játszó közhatalom eleddig a helyi önkormányzatok voltak Magyarországon. A helyi közügyek intézésének alkotmányos garanciákkal védett letéteményeseiként mind a területi (megyei), mind a települési önkormányzatok széles körű felhatalmazással rendelkeztek a helyi humán és anyagi közszolgáltatások biztosításában. E széles felhatalmazottság alatt - a részletek mellőzésével - azt értem, hogy a lakosság alap- és középfokú közszolgáltatásokkal való ellátásának felelőse az önkormányzat, amely e felelősséggel adekvát, ezzel összhangban álló közhatalmi hatáskörökkel (szabályozás, árhatóság, engedélyezés, ellenőrzés), továbbá szervezetalakítási és tulajdonosi jogosultságokkal rendelkezett. A helyi közszolgáltatások szervezésében betöltött, alkotmányosan védett elsődleges szerepe - e helyen igazolás nélküli állításként rögzítve - a központi végrehajtó hatalom horizontális ellensúlyává, korlátozott hatalmi ággá transzformálta a helyi önkormányzatokat. Az önkormányzati rendszer ugyanakkor - szinte létrejötte pillanatától kezdve - nem rendelkezett a felelősségével arányos, a központi végrehajtó hatalomtól nem vagy csak részben függő pénzügyi és más anyagi forrásokkal feladatai ellátásához. A forráshiány-kényszer jelentősen mérsékelte az önálló hatalmi ággá fejlődést és a jogi lehetőségek ellenére az önkormányzati rendszer "megrekedt" a korlátozott autonómiával rendelkező közhatalom minőségben.
A folyamatos forráshiány és az önkormányzati rendszer más, valós vagy vélt ellentmondásai (ilyenek pl. az elaprózottságból eredeztetett méretgazdaságossági anomáliák, az együttműködési készségek és képességek hiánya, az egységes érdekérvényesítő szervezet és mechanizmus kiépületlensége, a közigazgatási szakmaiságot hordozó köztisztviselői kar és a képviseleti jellegű politikai testületek között fel-feltörő bizalmatlanság, a helyi közhatalomban megjelenő megélhetési politizálás, a már-már "szovjet" típusú hatalomkoncentráció a választott testülethez, a területi különbségekből adódó feszültségek kezelését szolgáló eszközök és mechanizmusok hiánya) számos, évtizeden át maga előtt görgetett problémáit hozták felszínre a magyar önkormányzati rendszernek. Mindezekre rakódott rá a huszadik század utolsó éveiben kirobbant pénzügyi világválság és az e hatás által is generált belső pénzügyi, gazdasági és belpolitikai válság, amely új megoldások keresésére ösztönözte-kényszerítette a politikai és közhatalmi szereplőket.
Az önkormányzati rendszer működési problémái és a negatív pénzügyi-gazdasági hatások kezelésére az államok egy része a központi végrehajtó hatalom megerősítését, a decentralizált rendszerek háttérbe utalását választotta eszközként, esetenként célként. Úgy tűnik, hogy a magyar közigazgatási rendszer változtatásában is a centralizációra épülő válságkezelési - kiigazításokként megjelenített-kommunikált - módszerek nyertek teret, amelyek alkalmasak a felülről vezérelt közigazgatás kiépítésére. A centralizált közigazgatástól várt előnyök közül témánk szempontjából kiemelendő, hogy e szervezési megoldás hívei szerint az alapvető közszolgáltatások biztosításában nő a gazdasági hatékonyság, mérséklődnek a területi egyenlőt-lenségekből eredő lakossági terhek közötti különbségek, megalapozottan biztosítható az egységesebb szolgáltatási színvonal. Az ellenzők nemzetközi és történelmi trendek feltárásával és bemutatásával érvelnek a központosítási törekvésekkel szemben, amelyek sem a múltban, sem a jelenlegi nemzetközi gyakorlatban nem igazolják a centralisták várakozásait.
A látszólag közigazgatás racionalizálási törekvések mögött azonban rendre felsejlenek az eltérő államszervezési filozófiák ütközései, amelyek pártpolitikai küzdelmekként jelennek meg és a győztesek közjogi döntésekké transzformálva legitimálják akaratnyilvánításaikat.
Megítélésem szerint e folyamat zajlik ma a magyar közigazgatásban is alapvető település-üzemeltetés, közszolgáltatás szervezés területén, amelynek főbb jellemzőit igyekszem a következőkben felvillantani.
A liberális jogállami filozófia talaján az 1980-as évek végére körvonalazott, majd 1989-ben alkotmányos rendszerré emelt, a közigazgatás erőteljes decentralizációjára épülő helyi-területi önkormányzatiság 2010-ben megkezdett alapvető átrendezése lényegében befejeződött. Ennek a folyamatnak az egyik - talán legfontosabb - eleme az államigazgatás és az önkormányzati rendszer közötti ellátási felelősség- és feladatmegosztás új alapokra helyezése a településüzemeltetés, a közszolgáltatások szervezésében. A humán közszolgáltatások jelentős részének (közoktatás, egészségügy) "államosítása" mellett az infrastrukturális és más anyagi közszolgáltatások szervezésébe is nagy erőkkel vonul be az állam (díjmeghatározás,
- 8/9 -
vagyonjogi szabályozási ráhatások, államigazgatási engedélyezési rendszer kiterjesztése stb.).
A felelősségi rendszer újrafogalmazása ezzel együtt átírta a decentralizáció térszerkezetét is, amelynek következményeként a területi decentralizált közigazgatás, a megyei önkormányzat lényegében megszűnt mint helyi közügyeket szervező államszervezeti entitás. A megyei önkormányzatok kiüresedése mellett jelentős önkormányzati szerepcsökkenést jelent a helyi államigazgatási feladatoknak a települési önkormányzatok jegyzőitől történt elvonása és a járási államigazgatási szervezetrendszerbe centralizálása.
Mindezek a hatások szükségszerűvé teszik a településüzemeltetés önkormányzati stratégiáinak (ha volt ilyen) újragondolását, az önkormányzati szerepvállalás lehetőségeinek meghatározását és a helyi közérdek érvényesülést segítő eszközrendszer meg- és kitalálását. A közszolgáltatások szervezésében megjelenő helyi érdekek és lehetőségek érvényesíthetősége nélkül a közjogi önkormányzati rendszer a lényegét veszíti el és - nem pejoratív minőségként használva a fogalmat - helyhatósággá degradálódik, amelyet szemfényvesztés önkormányzatnak nevezni.
A településüzemeltetési stratégiák kialakítását alapvetően meghatározza az egyes közszolgáltatások szervezését determináló jogi szabályozás. A korábbi, a közszolgáltatások piaci szimuláción alapuló megszervezését segítő szabályozás helyébe lépő új törvények és rendeletek részben szűkítik a települési önkormányzatok mozgásterét (autonómiáját) a közszolgáltatások szervezésében, részben fokozott védelmet biztosítanak az anyagi közszolgáltatást biztosító önkormányzati tulajdonban álló nemzeti vagyonnak azok magántulajdonba kerülésével szemben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
