A bíróság elé állítás mint külön eljárás fő célja az eljárás messzemenő egyszerűsítése és gyorsítása. Ennek érdekében szoros és igen szigorúan betartandó határidőt állapít meg a törvény, amelyen belül le kell folytatni a bíróság elé állítást, különben rendes és ezáltal hosszadalmas eljárásra tevődik át az ügy.
Az 1973. évi I. törvény (Be.) 346. §-a szerint a helyi bíróság hatáskörébe vagy katonai büntetőeljárás alá tartozó olyan bűncselekmény miatt, amelyre a törvény nyolc évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, a terhelt a bűncselekmény elkövetésétől számított 15 napon belül bíróság elé állítható, ha az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak és a terheltet tetten érték vagy a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Látható tehát, hogy a bíróság elé állításnak hat feltétele van, amelyeket három fő csoportra oszthatunk:
a) abszolút eljárási szabálysértést eredményező feltételek:
- legfeljebb nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetettség,
- az elkövetéstől számított 15 napon belüli eljárás;
b) alternatív, de mérlegelés nélküli (objektív) feltételek:
- helyi bíróság hatáskörébe vagy katonai büntetőeljárás alá tartozó bűncselekmények,
- az elkövetőt tetten érték vagy a terhelt az elkövetést beismerte;
c) végül két, a hatóság mérlegelésén alapuló (szubjektív) feltétel:
- az ügy megítélése egyszerű,
- a bizonyítékok rendelkezésre állnak.
ad a) Az első csoportba tartozó két feltétel fenn nem állása ellenére lefolytatott bíróság elé állítás esetén abszolút eljárási szabálysértés valósul meg, ezért a másodfokú bíróság mérlegelés nélkül hatályon kívül kell, hogy helyezze az elsőfokú határozatot és új (immáron az általános szabályok szerint lefolytatandó) eljárást rendeljen el.
A nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetettséggel kapcsolatosan elmondható, hogy egyrészt bűnhalmazat esetén az egyes bűncselekmények büntetési tételét kell figyelembe venni (s nem kell tekintettel lenni a halmazati büntetés várható mértékére, BK 97.). Tehát ha pl. a terhelt két bűncselekményt követett el és mindkét bűncselekmény nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, akkor sor kerülhet azok együttes elbírálására a bíróság elé állításos eljárás során, noha a halmazati jellegre tekintettel a nyolc év a felével emelhető (így végül is adott esetben a szabadságvesztéssel fenyegetettség tizenkét év). Ezért előfordulhat, hogy noha kogens szabályként csak legfeljebb nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén lehet a terheltet bíróság elé állítani, a bíróság elé állítás során kiszabott büntetés meghaladja a nyolc évet.
Lényegében a fentiek érvényesek a vád megváltoztatására, illetőleg kiterjesztésére is. Az ügyész ugyanis a bíróság elé állítás során a bíróság előtt is megváltoztathatja, illetőleg kiterjesztheti a vádat, azonban csak akkor, ha a bíróság elé állítás valamennyi feltétele a kiterjesztett (megváltoztatott) vádban tartalmazott valamennyi (illetőleg új) bűncselekményre fennáll.
- 91/92 -
A tizenöt napos határidőre a határidők számítására vonatkozó általános szabályok irányadók. Ennek értelmében abba nem számít bele az a nap, amelyen a bűncselekményt elkövették. Ha pedig a tizenötödik nap munkaszüneti nap, akkor a következő munkanapon még sor kerülhet a bíróság elé állításra.
ad b) A második feltételcsoport szintén két elemből áll, azonban mindegyik esetén egyfajta választási lehetősége van a hatóságnak.
Egyrészt a bűncselekménynek helyi bírósági hatáskörbe vagy katonai büntetőeljárás alá kell tartoznia. Ha akár a bíróság elé állítás kezdetén, akár később kiderül, hogy a bűncselekmény a helyes jogi minősítés szerint nem tartozik helyi bírósági (katonai tanácsi) hatáskörbe, akkor a bíróságnak az iratokat vissza kell küldenie az ügyésznek.
Másrészt alternatív feltételként szabályozza a törvény, hogy az elkövetőt tetten érték vagy a terhelt az elkövetést beismerte. Tetten érés akkor áll fenn, ha az elkövető a bűncselekmény törvényi tényállását egészben vagy részben szemtanú jelenlétében valósítja meg, illetőleg ha a helyszínről távozáskor vagy üldözés közben fogják el[1]. Elegendő tehát csupán a tényállás egyik elemének a szemtanú előtti elkövetése (pl. rablásnál a dolog elvétele szemtanú előtt történik, de az erőszak nem). A probléma akkor merülhet fel, ha a terhelt azonos sértett sérelmére követ el, pl. több lopási cselekményt. Egyes szerzők szerint[2] ha "a tettes azonos sértett sérelmére elkövetett több lopási cselekményének egyikét szemtanú látja", akkor ez elegendő a bíróság elé állításhoz mindegyik bűncselekmény tekintetében. Nézetem szerint ez a vélemény csak annyiban fogadható el, hogy ha a folytatólagosság feltételei fennállnak, akkor elegendő valamelyik cselekmény szemtanú előtti elkövetése, egyéb esetekben viszont a többi bűncselekmény tekintetében nem állnak fenn a bíróság elé állítás feltételei.
A bűncselekmény elkövetésének beismerésével is akadhatnak értelmezési gondok. Ez a feltétel ugyanis nem követeli meg a terheltnek mind a cselekmény elkövetésére, mind pedig a saját bűnösségének elismerésére kiterjedő, részletes (különösen nem a megbánó) beismerő vallomást, hanem a beismerésnek csak a ténybeli beismerésre kell kiterjednie[3]. Tehát ha a cselekmény elkövetését a terhelt beismeri, de ugyanakkor pl. jogos védelemre hivatkozik, akkor elméletileg sor kerülhet bíróság elé állításra (a tényállás egyszerűségének feltétele azonban valószínűleg hiányozni fog, ezért mégsem fogják bíróság elé állítani).
ad c) Két szubjektív, a hatóság mérlegelésén alapuló ok zárja a bíróság elé állítás feltételeinek felsorolását. Így a fenti négy feltétel megléte esetén is csak akkor állítható a terhelt bíróság elé, ha az ügy megítélése egyszerű és a bizonyítékok rendelkezésre állnak.
Az ügy egyszerű megítélése mind a ténybeli, mind a jogi megítélésre ki kell, hogy terjedjen. Tehát a tényállás nem lehet bonyolult, azt többségében támasszák alá közvetlen jellegű bizonyítékok (szemtanú vallomása, esetleges fénykép- vagy videófelvétel az elkövetésről pl. közlekedési bűncselekményeknél stb.)[4]. A jogi kérdésben pedig az egyszerűség azt jelenti, hogy a jogi felelősség, a bűnösség kérdésében a bíróság könnyen és egyértelműen dönteni tudjon, ne álljanak fenn pl. a bűnösség megítélését nehezítő körülmények (büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok stb.).
A bizonyítékok akkor állnak rendelkezésre, ha azokat az ügyész magával tudja hozni a tárgyalásra (pl. tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok) vagy azok felvétele várhatóan nem ütközik nehézségbe (könnyen idézhető és kihallgatható tanúk stb.)[5].
A bizonyítékok rendelkezésre állásával kapcsolatosan három elkövetői csoport tekintetében merülhetnek fel speciális körülmények. A fiatalkorúakra vonatkozó speciális helyzetet később részletesen elemzem, e helyütt csak annyit kívánok megemlíteni, hogy a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás elengedhetetlen feltétele a fiatalkorú környezetének és egyéniségének beható vizsgálata. Ez nehezen valósulhat meg egy ilyen gyors és alapvető eljárási garanciákat nélkülöző eljárásban. Visszaesőknél nehézségbe ütközhet a korábbi elítélésre vonatkozó iratok beszerzése, ez egyben az ügy egyszerű megítélését is kérdésessé teszi. Végül ellenkező irányú specialitással rendelkezik a külföldi elkövetők csoportja, hiszen ezeknél a terhelteknél a Magyarországon való tartózkodás nem érdek (a költségvonzataival együtt), tehát náluk kifejezetten indokolt lehet (még akár alacsonyabb fokú bizonyítottság esetén is) a terhelt bíróság elé állítása[6]. Nem is beszélve arról, ha a sértett külföldi állampolgár, hiszen ekkor a sértett hazautazása a későbbi bizonyítást kifejezetten lehetetlenné is teheti[7].
A bíróság elé állítás feltételei igen szigorú feltételek. Mivel a garanciális szabályok az eljárás gyorsasága és egyszerűsítése érdekében több helyen sérelmet szenvednek, így a hat feltétel bármelyikének hiánya esetén általában rendes eljárásra kell, hogy sor kerüljön. Mint már említettük, a két legszigorúbb feltétel (nyolc év és tizenöt nap) esetén ez feltétlen kasszációt jelent. Egyébként meg kell különböztetni, hogy az ügyész a nyomozás iratainak hozzá való megküldése után vagy pedig a bíróság a tárgyaláson észleli a hiányosságot.
Előbbi esetben az ügyésznek két választási lehetősége van: ha úgy látja, hogy a rövid nyomozás során is elég bizonyítékot derítettek fel, akkor vétségi eljárás alá tartozó ügyben az általános szabályok szerint vádat emelhet (vádindítványt terjeszthet elő); bűntetti nyomozás indokoltsága esetén azonban vádiratot nem készíthet, hanem az iratokat visszaküldi további nyomozás végett a nyomozó hatósághoz (Kommentár 347. §).
A bíróság pedig háromféle módon járhat el. Ha azonnal látható, hogy a bizonyítékok nem elegendőek a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapításához, akkor a bíróság pótnyomozást rendel el, amivel az ügy nyomozati szakba kerül vissza (BK 161.)[8]. A pótnyomozás elrendelése ellen fellebbezésnek helye nincs. Előfordulhat az is, hogy a tárgyaláson felvett bizonyítás eredménye alapján egy újabb tárgyaláson felvett kiegészítő bizonyítékkal még a bíróság elé állítás során lezárulhat az ügy. Ekkor a bíróság a további bizonyíték felvétele (pl. újabb tanú kihallgatása) érdekében legfeljebb nyolc napra elnapolhatja a tárgyalást. Ha pedig ezen az újabb tárgyaláson egy következő elnapolás szükségessége merül fel vagy a bizonyítási eszközök nyolc napon belül nem szerezhetők be, akkor a bíróság szintén visszaküldi az iratokat az ügyésznek, s ezzel egy rendes eljárás nyomozati szaka kezdődik meg.
Mivel bíróság elé állításra csak legfeljebb nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény
- 92/93 -
esetén kerülhet sor, így az esetek egy részében teljes egészében vétségi eljárást folytatnak le (az 1995. évi LXI. törvény alapján minden, legfeljebb három évi szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt vétségi eljárásnak van helye, akár bűntettről, akár vétségről legyen is szó). A bíróság elé állítás feltételeinek megfelelő bűncselekmények közül az öt évi és nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén az eljárásra mindenképpen a bűntetti eljárás szabályait kell alkalmazni. A nyomozás során azonban a 347. § (1) bekezdése alapján ilyenkor is a vétségi szabályok irányadók, tehát egy igen egyszerűsített, gyors felderítés és vizsgálat előzi meg a bíróság elé állítást[9]. Még ezekhez az egyszerűsített szabályokhoz (jegyzőkönyv helyett jelentés, egyes kihallgatások mellőzése) képest is egyszerűbb azonban a bíróság elé állításos eljárás nyomozása, ugyanis az iratismertetés mellőzhető. A nyomozás befejezését követően a nyomozó hatóság nem vádemelési javaslattal küldi meg az iratokat az ügyészhez, hanem bíróság elé állítás végett[10].
Az így megkapott iratokat tehát az ügyész az első pillanattól kezdve a bíróság elé állítás lehetőségének szem előtt tartásával kezeli, azokat haladéktalanul köteles megvizsgálni[11]. A legfőbb ügyészi utasítás és a Kommentár szerint a közrendet, a közbiztonságot, a személyi és vagyonbiztonságot, valamint a katonai szolgálat rendjét, fegyelmét sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények esetén indokolt a bíróság elé állítás kezdeményezése. A 90-es évek közepén elsősorban jogellenes belföldi tartózkodás, ittas járművezetés és lopás esetén folytattak le Pécsett bíróság elé állítást[12]. A közrend és közbiztonság elleni bűncselekmények esetén azonban a gyakorlatban kétségessé vált, hogy helye van-e bíróság elé állításnak. Garázdaság esetén ugyanis pl. ha a gyanúsított érdemi védekezést terjeszt elő, akkor a rövid idő alatt a tényállás nem tisztázható megfelelő módon. Különösen igaz ez a bizonyítási nehézség a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárásokban[13].
Tekintettel a szűk határidőkre, a legtöbb helyen -így a Pécsi Városi Ügyészségen is - ügyeletes ügyész kezeli azokat az ügyeket, melyek esetén felmerülhet a bíróság elé állítás (ugyanez az ügyész foglalkozik az előzetes letartóztatások elrendelésének indítványozásával, a megrovásos megszüntetésekkel és a biztosíték felajánlásával). Ha a nyomozó hatóság által megküldött iratok alapján a bíróság elé állítás feltételei fennállnak, az ügyész közli az - általában a bíróság elé állítás hatékony és gyors lefolytatása céljából őrizetben vagy előzetes letartóztatásban levő - gyanúsítottal, hogy milyen bűncselekmény miatt és milyen bizonyítékok alapján állítja bíróság elé[14].
Mivel a bíróság elé állításos eljárásban - az eljárási garanciák nagymértékű csorbulása miatt - kötelező a védelem, így ha a gyanúsítottnak nincsen védője, akkor az ügyész védőt rendel ki a számára. A védő részvétele a Kommentár szerint attól az időponttól kezdve kötelező, amikor az ügyész a bíróság elé állításról döntött. A védőnek az ügyész módot ad az iratok megismerésére és a gyanúsítottal való személyes találkozásra is. Bíróság elé állítás során a Be. kifejezetten nem írja elő a terhelt ügyészi kihallgatását[15], így ilyenkor is a Be. 145. § (5) és (6) bekezdése érvényesül, azaz kihallgathatja a terheltet, előzetes letartóztatás esetén pedig köteles kihallgatni őt. Ez a kötelessége az egyik legfőbb ügyészi utasítás értelmében az őrizetbe vett terheltre is kiterjed[16].
A bíróság elé állításról az ügyész haladéktalanul értesíti a bíróságot. A terhelt előállításáról csak feljegyzést készít[17], formális vádindítványt tehát az ügyész nem nyújt be.
A tárgyalás előkészítésére vonatkozó általános szabályok a bíróság elé állításos külön eljárásban nem érvényesek, a tárgyalás előkészítését nem a bíróság tanácsának elnöke, illetve tanácsa, hanem az ügyész végzi. A vádlottat az ügyész állítja a bíróság elé (a nyomozó hatóság közreműködésével vagy más módon) és a védőt rövid úton (pl. telefonon) idézi a tárgyalásra (tekintettel a rövid határidőkre tehát nem az általános szabályok szerinti alakszerű idézéssel). A bizonyítási eszközök rendelkezésre állását is az ügyész biztosítja (tanúk megidézése rövid úton, tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok elszállítása a bíróságra stb.).
A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatosan jelentős változást hozott a bíróság elé állítások tekintetében az 1994. évi XCII. törvény. Ez a törvény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezménynek és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvnek 1993. április 7-től való hatálybalépése miatt többek között korlátozta az őrizetbe vétel tartamát is. Míg korábban ügyészi jóváhagyással 5 napig is eltarthatott a nyomozó hatóság által elrendelt őrizet, addig az 1994. évi XCII. törvény alapján a 72 órás határidő lejárta után vagy a terhelt előzetes letartóztatását kell (a bíróságnak) elrendelnie vagy szabadlábra kell helyeznie a terheltet. E törvényt megelőzően a bíróság elé állítás során is akár az első tárgyalás befejezéséig lehetett őrizetbe vételt alkalmazni. Mivel az Egyezmény 5. cikkének 3. pontjában foglalt előírásnak, amely szerint az őrizetbe vett személyt haladéktalanul bíró elé kell állítani, nyilvánvalóan minden esetben érvényesülnie kellett, tekintet nélkül arra, hogy a terhelttel szemben az általános vagy valamely külön eljárás szabályai szerint jártak el, így ma már a bíróság elé állítás során is csak 72 óra lehet az őrizetbe vétel tartama.
Az előzetes letartóztatások elrendelésénél jelentős
- 93/94 -
hatása van a az igen rövid időnek. Míg rendes eljárás esetén a hatóságoknak akár hetek is rendelkezésre állhatnak, hogy csak az általános és különös előzetes letartóztatási feltételek fennállása esetén indítványozzanak előzetes letartóztatást, addig bíróság elé állítás során az egyébként is igen szűk 15 napos határidőn belül kell az egyéb fontos nyomozati cselekmények elvégzése mellett kivizsgálni az okok meglétét. A másik esetleges probléma az előzetes letartóztatás elrendelésével a Be. 92. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott különös feltétel, a kollúzió (veszélye) kapcsán merül fel. Kérdéses ugyanis, hogy az eljárás megnehezítésének, illetve meghiúsításának veszélye általában a büntetőeljárásra vonatkozzon-e vagy csak magára a bíróság elé állításra. Tehát ha a terhelttől olyan magatartás várható, mellyel ugyan a rendes eljárás lefolytatását nem akadályozza, de lehetetlenné teszi a bíróság elé állítást (pl. nem jelenik meg egy héten belül a hatóságnál), akkor pusztán ebből az okból letartóztatható-e. Egyet kell értenem Temesi Lászlóval[18], aki arra a következtetésre jut, hogy a büntetőeljárás valamennyi módja, s nem csupán a bíróság elé állítás megakadályozására alkalmas cselekmények (veszélye) esetén lehet előzetes letartóztatást elrendelni. Az ugyanis furcsa helyzetet szülne, ha az eljárási garanciák egy részét nélkülöző, egyébként is csak enyhébb bűncselekmények és általában beismerés esetén alkalmazható külön eljárásban könnyebben, mintegy az elrendelés feltételeit kibővítve kerülhetne sor előzetes letartóztatásra. A tárgyaláson való meg nem jelenés veszélye esetén még mindig indokolt lehet az elővezetés elrendelése.
Az ideiglenes kényszergyógykezelés a bíróság elé állítás során nem jöhet számításba, mivel a kóros elmeállapot megítélése önmagában bonyolulttá teszi az ügy elbírálását (s bíróság elé állításra csak egyszerű ügyben kerülhet sor).
Az elsőfokú bírósági tárgyaláson az ügyész és a védő részvétele kötelező (a védő részvételének hiánya abszolút eljárási szabálysértést eredményez). A tárgyalás megkezdésekor az ügyész szóban előterjeszti a vádat, majd átadja a bíróságnak az iratokat és a tárgyi bizonyítási eszközöket[19]. Ezután a bíróság lefolytatja az egyéb bizonyítást (terhelt és tanúk kihallgatása stb.). A tárgyalást legfeljebb egy ízben és legfeljebb nyolc napra lehet elnapolni.
Konkrét ügyben éppen a tárgyalás elnapolásával kapcsolatosan merült fel értelmezési probléma (BH 1985/307). A bíróság elé állításos eljárásban ugyanis a tárgyalás megkezdése sem azonos az általános szabályok szerinti fogalommal. Az általános eljárásban ugyanis a tárgyalás megkezdésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a tanács elnöke megállapítja, hogy a tárgyalás megkezdésének nincs akadálya és felhívja az ügyészt a vád ismertetésére. Ugyanakkor a bíróság elé állítás során nincs vádirat (vádindítvány), az ügyész szóban terjeszti elő a vádat, majd átadja az iratokat és a tárgyi bizonyítékokat. Ilyenkor tehát a tárgyalás megkezdése az az időpont, amikor a bíróság megkezdi a vádlott kihallgatását (hiszen előtte nem is tud tájékozódni az ügy jellegéről, illetve a bíróság elé állítás feltételeinek meglétét sem tudja érdemben vizsgálni). A vádlott kihallgatásának megkezdése előtt tehát a bíróság elé állításos eljárásban elnapolásnak nem lehet helye, hanem csak a tárgyalás elhalasztására van lehetőség (hiszen a Be. 182. § (1) bekezdése szerint a tárgyalás megkezdése előtt a tárgyalást akadályozó ok észlelése esetén kerül sor elhalasztásra, elnapolásra pedig csak a tárgyalás megkezdése után és általában a bizonyítás kiegészítése érdekében). Az említett ügyben a városi bíróság egyesbírója a tárgyalás megkezdése (a vádlott kihallgatása) nélkül napolta el a tárgyalást, mondván, hogy az ügy bűntetti tanács elé tartozik. Mivel ebben a kérdésben nem kerülhetett volna sor elnapolásra és a nyolcnapos alaphatáridő lejárt, így eljáró tanács hiányában az egyesbírónak vissza kellett volna küldenie az iratokat az ügyésznek, rendes eljárás lefolytatása végett[20].
Ha az elsőfokú bíróság lefolytatta a tárgyalást és nem volt szükség az iratok visszaküldésére, rögtön az első (de legfeljebb az elnapolt) tárgyaláson ügydöntő határozat meghozatalára kerülhet sor. Az ítéletet három napon belül írásba kell foglalni. Egyebekben a fellebbezésre és a másodfokú eljárásra a rendes eljárás szabályai irányadók, két speciális rendelkezéssel.
Egyrészt a másodfokú bíróság a két abszolút eljárási szabálysértést eredményező feltétel (nyolc év vagy tizenöt nap) hiánya esetén tanácsülésen hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet és az iratokat az ügyésznek megküldi.
A másik speciális rendelkezés a súlyosítási tilalommal kapcsolatos. A súlyosítási tilalom ugyanis nem érvényesül, ha az elsőfokú bíróság a bíróság elé állítás törvényi feltételeinek hiányában bírálta el az ügyet a külön eljárásban és ezért a másodfokú bíróság az előbb említett módon hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet és az iratokat az ügyésznek megküldi (BK 90.). Az abszolút eljárási szabálysértések okából történt kasszációt követő elsőfokú eljárás tehát nem megismételt eljárás, nem az ott megállapított kivételekkel, hanem egyáltalán nem érvényesül a súlyosítási tilalom. Ilyenkor ugyanis nem az előző külön eljárást ismétli meg a bíróság, hanem először bírálja el az ügyet rendes eljárás keretei között. Tehát ha a bíróság elé állítás során hozott ítélet ellen csak a terhelt javára fellebbeznek, majd a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az ítéletet a bíróság elé állítás feltételeinek hiánya okából, akkor az új, immáron rendes eljárásban szabadon hozhat
- 94/95 -
akár az elsőfokú bíróság elé állítás során hozott határozatban foglaltnál súlyosabb ítéletet is a bíróság.
Más a helyzet akkor, ha a bíróság elé állításos eljárásban hozott ítélet elleni fellebbezés alapján tartott másodfokú eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet nem a bíróság elé állítás feltételeinek hiánya miatt, hanem más okból (pl. megalapozatlanság, egyéb eljárási szabálysértések) helyezi hatályon kívül és utasít új eljárásra. Ilyenkor a megismételt eljárásra vonatkozó szabályok szerint és kivételekkel, de érvényesül a súlyosítási tilalom.
A bíróság elé állításos eljárás nem kizárt a fiatalkorúakkal szemben folytatott eljárásban sem. Sőt, kifejezetten ajánlott lehet, hiszen a fiatalkorúak elleni eljárás fő célja a speciális prevenció érvényesítése, amely egy gyors és egyszerű bíróság elé állítás során sok esetben könnyebben megvalósulhat. A bíróság elé állításos eljárást szabályozó külön Be. rendelkezések nem tartalmaznak speciális szabályokat a fiatalkorúakkal kapcsolatosan, azonban mégis érdemes néhány kérdésre részletesebben kitérni[21].
A bíróság elé állításos ügyek számának vizsgálatakor megállapítható, hogy a bíróság elé állított fiatalkorúak aránya jelentősen elmarad a felnőttkorúak arányától. Tehát a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásokban kisebb hányadban kerül sor bíróság elé állításra, mint az egyéb ügyekben (és a nem fiatalkorúak elleni büntetőeljárásokhoz hasonlóan egyébként is csökkenő tendenciát mutatnak). A fiatalkorúak bíróság elé állításának alacsony arányát Temesi László említett cikkében objektív és szubjektív tényezőkre vezeti vissza. Így objektív tényezőnek tekinti, hogy a fiatalkorúak sok olyan csekély jelentőségű bűncselekményt követnek el, amelyeknél a megrovásos megszüntetés is elegendőnek bizonyul. Egyáltalán, a fiatalkorúak ritkábban követnek el olyan bűncselekményeket, amelyek miatt tipikusan bíróság elé állításra kerül sor (pl. közlekedési és devizabűncselekmények). Harmadik objektív tényezőként pedig meg lehet említeni, hogy a fiatalkorúaknál többnyire csoportos és/vagy sorozatban elkövetett bűncselekmények miatti felelősségrevonás esetén a bíróság elé állítás feltételei (ügy megítélése egyszerű, bizonyítékok rendelkezésre állnak) nem valósulnak meg. A szubjektív tényezők elsősorban a hatóságok (nyomozó hatóság és ügyészség) bíróság elé állításos eljárás alkalmazására való hajlandóságában mutatkoznak meg. Nyilvánvalóan a nagyobb felderítési mutatókkal rendelkező nyomozó hatóságoknál magasabb lesz a bíróság elé állításra kerülő ügyek aránya, hiszen ahol még az átlagos bűncselekmények felderítése is hónapokat vesz igénybe, nem várható el a tizenöt napon belüli felderítés és vizsgálat, amelynek eredményeképpen rendelkezésre áll a megfelelő számú bizonyíték a terhelt bíróság elé állításához. Az ügyészségeken is elsősorban a statisztikai adatok kedvéért kerül sor bíróság elé állításra és főként a kisebb ügyészségeken magasabb azok aránya.
A gyermek- és ifjúságvédelmi ügyészi szakfeladatok ellátásáról szóló 11/1987. sz. Legf. Ü. utasítás 7. § (4) bekezdésének rendelkezése szerint fiatalkorúval szemben indított és bíróság elé állításra alkalmas ügyekről a helyi ügyészség rövid úton haladéktalanul értesíti a fiatalkorúak ügyészét. Ennek ellenére a helyi ügyészségek igen ritkán kezdeményeznek bíróság elé állítást, ezért a fiatalkorúak ügyésze sem képes időben intézkedni.
A bíróság elé állítás feltételei a fiatalkorúak esetén is egyeznek az általános feltételekkel. Mindössze annyi megjegyzést kell azokhoz fűzni, hogy a büntetési tételeken itt is a Btk. különös részében megállapított büntetési tételeket kell figyelembe venni s nem a Btk. 110. §-ában a fiatalkorúakra megállapított enyhébb rendelkezések irányadók.
A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések közül a lakhelyelhagyási tilalom lehet az, amivel kapcsolatosan a fiatalkorúak sajátos körülményei miatt eltérő gyakorlat alakult ki a felnőttekéhez képest. Fiatalkorú lakhelyelhagyási tilalmának elrendelésére ugyanis igen ritkán kerül sor. Ennek oka az lehet, hogy a Be. érvényes szabályai szerint a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak megszegése esetére nem lehet előzetes letartóztatás elrendelését kilátásba helyezni, hanem a szabályszegő legfeljebb rendbírsággal sújtható. Az 1999. évi CX. törvénnyel 2000. március 1-jétől beiktatott módosítás alapján már lehetséges előzetes letartóztatást is elrendelni a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak megszegése esetén. Kérdéses, hogy ez milyen hatással lesz a gyakorlatra. Miután a fiatalkorúak önálló keresettel, jövedelemmel ritkán rendelkeznek, így velük szemben hatástalan is a rendbírsággal fenyegetettség[22].
Fiatalkorú terhelt esetében az eljárás során a törvényes képviselőnek és az eseti gondnoknak speciális jogállása van. Azonban míg a törvényes képviselőnek csak joga megjelenni a tárgyaláson - s ezért elmaradása esetén a bíróság elé állítás lefolytatható, legfeljebb a fellebbezési joga miatt kell részére a határozatot kézbesíteni -, addig a gondozót mindenképpen meg kell hallgatni mint tanút (különben a bíróság súlyos eljárási szabálysértést követ el). Azonban a tárgyalás a gondozó távollétében is lefolytatható, ha az e célból elnapolt tárgyaláson végül ki tudják hallgatni.
- 95/96 -
A 2003. január 1-jén hatályba lépő új büntetőeljárási kódex általános indokolása szerint a büntető eljárásjogi rendelkezések egy részének drasztikus megváltoztatása arra a célra vezethető vissza, hogy az európai normáknak megfelelően hatékony és lehetőleg minél gyorsabb eljárásban kerüljön sor a jövőben a terhelt büntetőjogi felelősségéről való döntésre. Ennek eredményeképpen a bíróság elé állítás feltételei is enyhültek a bíróság elé állítások arányának növelése érdekében[23]. Így a korábbi ötévi szabadságvesztéssel fenyegetettségi korlát nyolc évre bővült. Az indokolás szerint az említett büntetési felső határ akár jelentős társadalomra veszélyességű cselekmények bíróság elé állításban való elbírálását is lehetővé teszi, hiszen a súlyosabb bűncselekmények megítélése is lehet egyszerű. Az egyszerűségre vonatkozó ügyészi álláspontot a bíróság továbbra sem vizsgálhatja felül (nem küldheti vissza az ügyet pótnyomozásra pusztán azzal az indokolással, hogy az ügy nem egyszerű).
A bíróság elé állításos eljárások ritka alkalmazásának[24] okául sokszor azt hozták fel, hogy a 8 nap távol sem elegendő még az alapvető nyomozási és ügyészi cselekmények elvégzéséhez sem. Éppen ezért a törvényhozó felemelte a 8 napos előállítási határidőt 15 napra[25], sőt, az új szabályok szerint a bíróság már nemcsak egyszer, hanem akár többször is elnapolhatja a tárgyalást.
A bíróság elé állítás feltételei között az új Be-ben már nemcsak diszpozitív, hanem kogens rendelkezést is találunk. Így az ügyész köteles a terheltet az elkövetéstől számított 15 napon belül bíróság elé állítani, ha az általános feltételek mellett (a bűncselekmény legfeljebb nyolc évi szabadságvesztéssel fenyegetett, az ügy megítélése egyszerű és a bizonyítékok rendelkezésre állnak) tettenérés esete forog fenn. Tettenérés hiánya esetén pedig a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan a terhelt beismerése esetén kerülhet sor bíróság elé állításra (de ez már nem kötelezi az ügyészt).
Az új Be. 519. § rendelkezése szerint a bíróság elé állítás előtt elrendelt személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszerintézkedés a bíróság elé állítás napján tartott tárgyalás befejezéséig tart. Az indokolás szerint azonban ez az őrizetbevétel 72 órája alól továbbra sem jelent kivételt, hanem csak az előzetes letartóztatás tartamára vonatkozik (tekintettel a már említett többszöri elnapolhatóságra), tehát azt nem kell külön meghosszabbítani, hanem automatikusan a tárgyalás befejezéséig tart.
A tárgyalással kapcsolatosan változást jelent az általános rendelkezésekhez képest az, hogy a kihallgatások vonatkozásában nincs változás a jelenlegi Be-hez képest. Azaz, míg az új Be. bevezeti a keresztkérdezéses rendszert (az ügyész és a védő kérdezi ki a tanúkat stb.), addig ez nem vonatkozik a bíróság elé állításra, ahol továbbra is a tanács elnökének hatásköre marad a kikérdezés. Erre azért van szükség, mert a rövid határidők miatt a védelemnek nincs elég ideje az iratok áttanulmányozására, így az ügyész a keresztkérdezéses rendszerben túlzott előnyt élvezne.
Látható tehát, hogy az új Be. megpróbált enyhíteni a bíróság elé állítás feltételein a célból, hogy lehetőleg minél többször kerülhessen sor a jövőben erre a mostanság igen mostohán kezelt külön eljárásra. Hogy ez az igyekezet eredményt szül-e, arra majd a gyakorlat ad - remélhetőleg pozitív - választ. ■
JEGYZETEK
[1] L. Tremmel Flórián: Büntető eljárásjog, Általános rész. Pécs, 1996. 300. o.
Az 1896-os Bp. még tetten érés helyett a tetten kapás fogalmát használta. A 142. § szerint tetten kapásnak kellett tekinteni, ha valaki a tettest vagy a részest a bűncselekményen rajta érte vagy a szemtanú illetőleg általa figyelmeztetett személy a tettest vagy a részest azonnal a bűncselekmény elkövetése után elfogta vagy üldözőbe vette.
[2] L. Schäfer Annamária: A bíróság elé állításról. Ügyészségi Értesítő 1986/3. sz. 23. o.
[3] Tremmel Flórián: Büntető eljárásjog, Különös rész. Pécs, 1997. 193. o.
[4] A Nyut. (15/1990. BM-utasítás) 633. pontja szerint egyszerű ténybeli megítélésűnek kell tekinteni az ügyet akkor, ha a cselekmény kevés mozzanatból áll, nem szerteágazó, a bizonyítékok közötti esetleges ellentmondások azonnal tisztázhatók és a szükséges szakvélemény - a tárgy vagy személy hosszabb időt nem igénylő átvizsgálása után - nyomban előterjeszthető.
[5] A Be. Kommentárja ezzel ellentétes álláspontot képvisel, a beszerezhetőség (akár közvetlen) lehetőségét nem tartja elegendőnek a bíróság elé állításhoz. In: Kommentár a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényhez. Szerk.: Jakucs Tamás. Budapest, 1998. 346. § A továbbiakban Kommentár.
[6] A bűncselekmények vám- és pénzügyőrségi nyomozásának részletes szabályairól szóló 37/1991. (XII. 24.) PM rendelet 101. § (4) bek. szerint, ha a nem magyar állampolgár ügyében a vámhivatali eljárásban merül fel a bíróság elé állítás lehetősége, akkor az iratokat a feljelentéssel együtt az illetékes nyomozó hatósághoz kell áttenni (ha a nyomozás megszüntetésére nem kerül sor).
[7] Az említett elkövetői csoportok bíróság elé állíthatóságáról részletesen l.: Kiss Daisy: A bíróság elé állítás gyakorlatáról. Belügyi Szemle 1983/8. 94-95. o.
[8] Az ügy nyomozati szakba való visszakerülésének nemcsak az a következménye, hogy a bíróság elé állítás mint külön eljárás befejezetté válik (ügyvitelileg), hanem az is, hogy ismét az ügyész lesz az "ügy ura", ezáltal akár nyomozást felfüggesztő vagy megszüntető határozatot is hozhat. L.: Bárd Károly - Pusztai László: A büntetőeljárás kézikönyve. Budapest, 1993. 437. o.
[9] A 347. § (1) bek. szerint kötelező a nyomozást a vétségi eljárás szabályai szerint lefolytatni. Ez a szabályozás azonban mindenképpen pontatlan, helyesebb lett volna a "lehet" kifejezés használata, hiszen következetlennek és a büntetőeljárás egészével összhangban nem lévőnek kellene tekinteni azt, ha nem folytathatnák le a több garanciával alátámasztott bűntetti szabályok szerint a nyomozást pusztán azért, mert a Be. szerint vétségi nyomozást kell lefolytatni. Ugyanígy furcsa helyzetet szülne, ha a kóros elmeállapotú terhelttel szemben pusztán a bíróság elé állíthatóság miatt vétségi nyomozást folytathatnának le. Vö.: Schäfer Annamária i. m. 23. o. és Kőhalmi Géza: Gondolatok a Be. egyes jogintézményeiről. Ügyészségi Értesítő 1974/1. sz. 19. o.
A vétségi nyomozásra vonatkozó szabályok összefoglalását l. Tremmel Flórián i. m. 24-26. o.
- 96/97 -
[10] A bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról szóló 6/1993. (VII. 2.) HM rendelet 18. §-a alapján az illetékes parancsnoknak is haladéktalanul intézkednie kell a katonai ügyész felé a bíróság elé állítás érdekében, ha annak feltételei fennállnak.
Természetesen az is előfordulhat, hogy az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyben tervez az ügyészség bíróság elé állítást. Ilyenkor a helyi ügyészség külön engedély nélkül lefolytathatja a nyomozást, de a 10/1995. (ÜK. 12.) Legf. Ü. utasítás értelmében a helyi ügyészség jelenteni köteles a főügyésznek az eredményes bíróság elé állítás megtörténtét.
[11] Egyes vélemények szerint olyan ügyben, ahol a nyomozó hatóság több gyanúsított előállítását készítette elő, az is előfordulhat, hogy egyes gyanúsítottakat az ügyész bíróság elé állítja, más gyanúsítottakat pedig nem (hanem rendes eljárás lefolytatása végett visszaküldi az iratokat). Vö.: Kőhalmi Géza i. m. 20. o.
Meg kell említeni, hogy létezik a bíróság elé állításnak egy kötelező esete is. A büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyeletéről szóló 1/1990. sz. Legf. Ü. utasítás szerint ugyanis a fogvatartott által a bv. intézetben vagy rendőrségi fogdában elkövetett bűncselekmény esetén az elkövetőt - ha annak feltételei fennállnak - bíróság elé kell állítani.
[12] A Pécsi Városi Ügyészség adatai szerint a bíróság elé állítások bűncselekmények szerinti megoszlása a következő volt: 1994:19 eset (9 ittas járművezetés, 7 jogellenes belföldi tartózkodás, 2 lopás, 1 jármű önkényes elvétele); 1995: 20 eset (2 ittas járművezetés, 13 jogellenes belföldi tartózkodás, 2 lopás, 1 jármű önkényes elvétele, 1 hivatali vesztegetés, 1 garázdaság); 1996: 4 eset (1 ittas járművezetés, 1 jogellenes belföldi tartózkodás, 1 lopás, 1 hivatalos személy elleni erőszak); 1997: 11 eset (1 ittas járművezetés, 2 jogellenes belföldi tartózkodás, 8 lopás).
[13] L. Kiss Daisy i. m. 93. o. A szerző cikkében említ egy esetet, amikor hivatalos személy elleni erőszak miatt kezdeményeztek bíróság elé állítást, majd a bizonyítási nehézségek következtében hol elnapolt, hol pótnyomozásra visszaküldött eljárás 11 hónap után ért csak véget.
[14] Pénzfőbüntetés indokoltsága esetén azonban az ügyész nem bíróság elé állítást kezdeményez, hanem az ügyészség és a bíróság számára is lényegesen egyszerűbb tárgyalás mellőzéses eljárást. Vö.: Gyöngyi Gyula: A bíróság elé állítás és a tárgyalás mellőzése pénzbüntetés kiszabása esetén. Ügyészségi Értesítő 1973/4. sz. 53. o.
A 301/1987. Legf. Ü. körlevél (külföldi elkövetők ügyeitől eltekintve) hasonlóan rendelkezik, azonban pénzfőbüntetés elégségessége esetén is indokoltnak tartja a bíróság elé állítást, ha az ügy jellege, a megelőzési vagy jogpolitikai szempontok a büntetőeljárás tárgyalás keretében történő, minél gyorsabb lefolytatását indokolják.
[15] A nem kötelező ügyészi kihallgatás a rövid határidők mellett arra vezethető vissza, hogy a gyanúsított kihallgatásáról vétségi nyomozás esetén is jegyzőkönyv készül, így az alapvető garanciák meglétét vélelmezi a törvényhozó. Vö.: Moldoványi György: A bíróság elé állítás, a tárgyalás mellőzése pénzbüntetés kiszabása esetén és a különleges eljárások szabályozása az új büntető eljárási törvényben. Belügyi Szemle 1973/10. sz. 13. o.
[16] L.: Bárd Károly - Király Tibor - Kratochwill Ferenc -Tremmel Flórián - Erdei Árpád - Cséka Ervin: Magyar büntető eljárási jog II. Budapest, 1990. 314. o.
[17] A nyomozás törvényesség feletti felügyeletről szóló 7/1989. Legf. Ü. sz. utasítás 54. § (4) bekezdése szerint a feljegyzésnek az alábbiakat kell tartalmaznia: a terhelt nevét, a bűncselekmény röviden összefoglalt tényállását és annak törvényi minősítését. A feljegyzés egy-egy példányát az ügyész a vád előterjesztésekor átadja a bíróságnak és a védőnek.
[18] Vö.: Temesi László: A fiatalkorúak vádirat nélküli bíróság elé állításának néhány kérdése. Ügyészségi Értesítő 1990/3. 35. o.
[19] Schäfer Annamária említett cikkében utal arra, hogy az eljárás ilyenfajta menete nehezen képzelhető el. A bíró ugyanis mindaddig, amíg az ügy iratait nem látta, nem is tud arról dönteni, hogy fennállnak-e a bíróság elé állítás feltételei. A gyakorlat szerint éppen ezért az ügyész az iratokat a feljegyzéssel együtt átadja már a bíróságnak, hogy a bírónak lehetősége legyen az ügyviteli előkészítésre és érdemi áttekintésre. In: Schäfer Annamária i. m. 25. o.
A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 123/1973. (IK 1974. 1.) IM utasítás egyébként az alábbiak szerint szabályozza a bíróság elé állítás ügyintézését és ügykezelését:
66. § (1) Az iratok és a tárgyi bizonyítási eszközök átadását követően a kijelölt bíró az ügyet lajstromoztatja. Ezt követően a tárgyalási naplóba és a tárgyalási jegyzékbe az aznapra legkésőbbi időpontra kitűzött ügy után a következő sorszám rovatában kell az adatokat bevezetni. A sorszám mellett E betűjelzést kell alkalmazni.
(2) Ha a kijelölt bíró az előállítás napján nem tárgyal, az adatokat a legközelebbi tárgyalási napnál kell bejegyezni. Ilyenkor külön tárgyalási jegyzéket kell készíteni.
(3) A pótnyomozás elrendelését, az iratnak az ügyészséghez való visszaküldését a tárgyalási napló megjegyzések rovatában, valamint a kezelőirodának átadandó tárgyalási jegyzéken fel kell tüntetni.
(4) A lajstrom észrevételek rovatában, valamint az ügy iratborítékának első oldalán szembetűnő módon fel kell tüntetni az előállítás szót. Az iratboríték értesítő részét csak akkor kell kiállítani, ha az iratokat a másodfokú bírósághoz terjesztik fel.
[20] A Kommentár szerint ugyanez a helyzet, ha a bíróság a hatáskör vagy illetékesség hiányát észleli.
[21] A fiatalkorúak bíróság elé állításáról szóló fejezet Temesi i. művének felhasználásával készült.
[22] A Bp. 161. §-a lehetővé tette, hogy az előzetes letartóztatásból vagy vizsgálati fogságból a terheltet szabadlábra helyezhessék azzal, hogy bizonyos terület elhagyását vagy látogatását a hatóság egyúttal megtiltja számára. A hatóság ilyen meghagyásának megszegése önmagában az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság újbóli elrendelését vonta maga után (s nem rendbírságot). A 2003. január 1-jétől hatályos (?) új Be. 139. § (1) bekezdése a jelenleg hatályos Be. 1999-es módosításával azonosan kimondja, hogy ha a terhelt a lakhelyelhagyási tilalmat megszegi, az előzetes letartóztatása rendelhető el vagy rendbírsággal sújtható.
[23] Ezeket a módosításokat a már említett 1999. évi Be-novella bevezette a jelenleg hatályos Be-be is, így most már nem lesz "forradalmi" jelentőségük.
[24] A bíróság elé állítások alacsony aránya derül ki a Pécsi Városi Bíróság statisztikájából is: 1994: 2450 lezárt ügy, ebből 4 bíróság elé állítás, 1995: 2552-ből 19, 1996: 2308-ból 1, 1997: 2510-ből 10 esetben került csak sor bíróság elé állításra. Országosan ez az átlag 1,9% volt 1995-ben és a korábbi években sem volt igazán magas a bíróság elé állítások aránya (1994: 2,2%; 1993: 1,8%; 1992: 1,9%; 1991: 2,3%; 1990: 3,9%). In: Ügyészségi statisztikai tájékoztató, 1995. Büntetőjogi szakterület.
[25] Érdekes megfigyelni, hogy a bíróság elé állítás határideje folyamatosan emelkedett. Első bevezetésekor az 1966. évi 16. sz. tvr. még 3, az 1973. évi I. törvény már 6 napban határozta meg az elkövetés és a bíróság elé állítás közti maximális időtartamot. Az 1973. évi I. törvény módosítása során a 6 nap 8 napra emelkedett, 2000. március 1-jétől pedig ez 15 nap lett.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
