Az alkalmazandó jog meghatározásával kapcsolatos kérdéseket árnyalja a szállítmányozási és a fuvarozási szerződések közötti elhatárolási problémák jelentkezése: e két - gyakorlati szempontból rendkívül szoros kapcsolatban álló - szerződéstípus elhatárolása sokszor anyagi jogilag is nehéz, s úgy tűnik, hasonlóan bonyolult elhatárolási kérdések merülhetnek fel a kollíziós jogban is. A szállítmányozási és a fuvarozási szerződések egymáshoz fűződő viszonya tekintetében fontos szabályt rögzít a Róma I. rendelet (22) preambulumbekezdése. Eszerint az egyszeri útra szóló hajóbérleti szerződéseket és más olyan szerződéseket, amelyek fő célja az árufuvarozás, fuvarozási szerződésnek kell tekinteni. Miután a szállítmányozási szerződéseknek a gyakorlatban az esetek döntő többségében a fuvarozás áll a középpontjában, felmerül a kérdés: vajon a szállítmányozási szerződés olyan szerződésnek tekintendő-e, amelynek fő célja az árufuvarozás? Ha ugyanis igen, akkor a szerződésre alkalmazandó jogot nem a rendelet 4. cikk (1) bekezdés b) pontja, hanem a fuvarozási szerződésre irányadó 5. cikk alapján kellene meghatározni (ami adott esetben eltérő alkalmazandó anyagi jogra utal). Adódik tehát a kérdés: a Róma I. rendelet fogalmi keretei közötti autonóm minősítés alapján mikor tekinthető a szerződés szállítmányozási szerződésnek és mikor fuvarozási szerződésnek?
A kollíziós jogi elhatárolás szempontjait az Európai Unió Bírósága a Häger & Schmidt ügyben igyekezett meghatározni. Az ügy tényállása szerint a francia megbízó és a francia szállítmányozó között szállítmányozási szerződés jött létre egy USA-ból importált transzformátornak az antwerpeni kikötőből Lyonba történő továbbítására nézve. A francia szállítmányozó a német Häger & Schmidt GmbH-val, mint közvetett szállítmányozóval további szállítmányozási szerződést kötött. A közvetett szállítmányozó pedig egy francia fuvarozóval kötött folyami fuvarozásra irányuló szerződést, amely alapján a transzformátort az antwerpeni kikötőből Lyonba ténylegesen el kellett juttatni. A francia fuvarozó a fuvarozást a saját tulajdonában lévő, de Belgiumban lajstromozott uszállyal kívánta teljesíteni. Az Antwerpenben zajló berakodás során azonban a transzformátor a hajóűrben megcsúszott, aminek következtében a hajó felborult és rakományával együtt elsüllyedt. Mindezek után a francia megbízó Franciaországban kártérítési pert indított a vele szerződött francia szállítmányozóval, valamint az utóbbi által igénybe vett német közvetett szállítmányozóval szemben. Az így megindult peres eljárásban a német közvetett szállítmányozó perbe hívta a francia fuvarozót (hajótulajdonost), valamint annak - szintén francia - felelősségbiztosítóját. Az első- és a másodfokon eljáró francia bíróságok - a francia jog alapján - helyt adtak a felperes keresetének, és az alpereseket egyetemlegesen mindösszesen 285 659,64 euró összegű kártérítés megfizetésére kötelezték. A jogerős döntéssel szemben a német honosságú Häger & Schmidt GmbH alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a francia Semmítőszék (Cour de Cassation) előtt. A Häger & Schmidt által előterjesztett felülvizsgálati kérelem középpontjában az állt, hogy a francia szállítmányozó és közte létrejött szállítmányozási szerződésre valójában nem is a francia, hanem a német jogot kellett volna alkalmazni, ezért a francia jog alapján megállapított kártérítési kötelezettsége nem lehet jogszerű. Mindezekre tekintettel a francia Semmítőszék a felülvizsgálati eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett az Európai Unió Bírósága elé.
Ilyen előzmények után az Európai Unió Bírósága döntésében arra mutatott rá, hogy a minősítés során egyfelől figyelembe kell venni a fuvarozás és a szállítmányozás alapvetően eltérő funkcióját, másfelől azonban azt is, hogy a két szerződéstípus a gyakorlatban rendkívül szoros kapcsolatot mutat. Ismert, hogy a szállítmányozási szerződés tárgya a küldemény továbbításával összefüggő szerződések megkötése és jognyilatkozatok megtétele. A szállítmányozás tárgya tehát lényegében nem más, mint az árutovábbítással összefüggően más javára végzett ügyviteli tevékenység kifejtése. A szállítmányozás és a fuvarozás közötti legfontosabb különbség - némileg leegyszerűsítve - tehát az, hogy amíg a fuvarozó valamely küldemény tényleges fizikai továbbítására vállalkozik, addig a szállítmányozó a küldemény továbbításának megszervezésére és lebonyolítá-
- 3/4 -
sának felügyeletére vállal kötelezettséget. A fuvarozás és a szállítmányozás közötti határvonalat azonban egyre inkább elhalványítja az a folyamat, amelyet a fuvarozás és a szállítmányozás integrálódásának szoktak nevezni. Ez a folyamat már az 1960-as évek második felétől ismert, és lényegében abban áll, hogy a szállítmányozók gyakran végeznek fuvarozói, a fuvarozók pedig szállítmányozási tevékenységet is. Az ilyen értelemben felfogott integrálódás elsősorban a nemzetközi fuvarozás területén érzékelhető erőteljesen.[1] Aligha meglepő hát, hogy az Európai Unió Bírósága éppen abból indult ki, hogy a szállítmányozási szerződés lényegét tekintve a fuvarozási szerződéstől eltérő szerződés, a szállítmányozási szerződésben kikötött jellemző szolgáltatás ugyanis nem az áru fuvarozása, hanem az áru fuvarozásának megszervezése. Ezért a szállítmányozási szerződés - mivel elsődleges tárgya nem maga az árutovábbítás - főszabály szerint nem tekinthető fuvarozási szerződésnek. Fontos hangsúlyozni, hogy ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy nem is lehetnek olyan esetek, amelyekben a felek között formálisan ugyan szállítmányozási szerződés jött létre, de annak tartalma mégis inkább fuvarozásnak tekintendő. Ezzel összefüggésben a luxemburgi bíróság arra mutatott rá, hogy ha a szállítmányozási szerződés elsődleges tárgya - különös tekintettel az adott szerződéses jogviszony céljára, a ténylegesen nyújtott szolgáltatásokra, valamint a szolgáltatást nyújtó fél kötelezettségeire - maga az árutovábbítás lebonyolítása, akkor a szerződést - az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából - fuvarozási szerződésnek kell minősíteni. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy egy konkrét szerződés fuvarozási, vagy szállítmányozási szerződéskénti minősítése során az eset körülményeit, valamint a szerződő felek által ténylegesen nyújtott, vagy nyújtani vállalt szolgáltatások jellegét is vizsgálni kell, s a fuvarozási szerződésre irányadó kollíziós szabályok kizárólag akkor alkalmazandók a szállítmányozási szerződésre, ha a szerződés elsődleges tárgya az érintett áru szoros értelemben vett fuvarozása.
Kivételesen tehát előfordulhat, hogy - a Róma I. rendelet (22) preambulumbekezdésére tekintettel - a szállítmányozási szerződést az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából fuvarozási szerződésnek kell tekinteni. Erre azonban kizárólag akkor kerülhet sor, ha a szállítmányozási szerződés fő célja maga a küldemény fuvarozása. A küldemény fuvarozása akkor tekinthető a szállítmányozási szerződés fő céljának, ha a szállítmányozó nem csupán megszervezi a küldemény fuvarozását, hanem a fuvarozási tevékenység teljesítésére is maga vállalkozik. Önmagában az, hogy a szállítmányozó a fuvarozási tevékenység ellátására maga vállalkozik, nem jelenti ugyanakkor egyben azt is, hogy a szállítmányozónak kell ténylegesen végrehajtania a fuvarfeladatot, hiszen a szállítmányozónak lehetősége van arra, hogy a fuvarozási feladat teljesítéséhez közreműködőt vegyen igénybe. Mindezek alapján a szállítmányozási szerződés az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából akkor tekintendő fuvarozásnak, ha
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
