Az Alkotmánybíróság határozatával a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.559/2021/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
Az ügy száma: IV/158/2022.
Címszavak: szerzői jog; személyhez fűződő jogok; a mű integritása; tulajdonhoz való jog; művészeti élet szabadsága
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján megállapítható, hogy a testület csekély számú ügyben érintette a szerzői jog alkotmányos hátterét.[1] Mint később bemutatásra kerül, ezen - zömében az Alkotmány hatálya alatt elbírált ügyek - alapvetően a szerzői jog vagyonjogi aspektusának alkotmányossági kérdéseit érintették, normakontroll-eljárás keretében. A jelen ismertetés alapját képező ügy
- 557/558 -
azért tekinthető különlegesnek, mert nem vagyoni jogot, vagyis a szerzői jog pénzben is kifejezhető részjogosítványai egyikét érinti, hanem kifejezetten a személyhez fűződő jog, azon belül is a mű egységének, integritásának a jogát. Előre kell továbbá azt is bocsátani, hogy az ügy indítványozója az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be, vagyis az ügyében született bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát kérte, az Alkotmánybíróságnak tehát azt kellett vizsgálnia, hogy a bírói jogalkalmazás eredményeként megszületett döntés okozhatta-e a szerzői jog mint személyhez fűződő jog sérelmét.
A tényállás lényege a következők szerint foglalható össze. Az indítványozó édesanyja az 1960-as években kötött szerződés alapján tervezett és saját művezetésével kivitelezett egy jelenleg is színházként funkcionáló épület előterében lévő mozaikburkolatot. A színház belső terét felújították és átalakították, ennek következtében a mozaikburkolatot elfedték. Az indítványozó ezt követően bírósághoz fordult és azt kérte, hogy állapítsák meg a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 13. §-ában biztosított (integritáshoz való) joga sérelmét és a személyhez fűződő jogának sérelmét amiatt, mert az épület tulajdonosa az édesanyja által megalkotott mozaikot úgy takarta el, hogy azt megrongálta és az a mai napig nem látható abban a formában, ahogyan a művész azt megalkotta. Keresetében előadta továbbá, hogy az épület belső terének átalakításához jogutódként ő nem járult hozzá, vagyis a tulajdonos önkényesen követte el a jogsértést.
A Fővárosi Törvényszék 3/B.P.23.692/2020/5. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a törvényszék az Szjt. alapján definiálta a perbeli műalkotást, amelyet az 1. § (1) bekezdés m) pontja alapján iparművészeti alkotásnak tekintett. Vizsgálta továbbá, hogy történt-e szerzői jogsértés az ügyben. Az ítélet konkuráló jognak tekintette az épület tulajdonosának használati jogát és a művésznek az épület egyik falán rögzített alkotásához (mozaik) fűződő szerzői jogát. Figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság EBH 2005.1201 számú döntését,[2] és értékelte, hogy egy belső térben található az alkotás, amelyet egyébként csak belépőjegy megvásárlását követően lehet megtekinteni. Mindebből következik, hogy az érinttet mű nem minősül szabadban kiállított tárgynak, hanem az épület belső burkolatának része, így építményrész. Ezt követően figyelembe vette az alkotás jellegét is: "az iparművészet alkotásai pedig általában használati értékkel is bíró dolgok. Ezeket a tulajdonosuk célszerű és zavartalan használatához fűződő dologi jogával élve használja is" (lásd: Fővárosi Törvényszék 3/B.P.23.692/2020/5. számú ítélete [43]-[44] indokolási pontjait). A törvényszék szerint a Legfelsőbb Bíróság építészeti alkotásra vonatkozó EBH 2005.1201 számú döntése a kérdés eldöntése során is alkalmazható. Az ügy egy színházon belül található előcsarnok átalakításával függ össze, amely során a tulajdonosi igény megvalósulásának "nem lehet gátja a korábbi színtervező szerzői joga" (lásd: Fővárosi Törvényszék 3/B.P.23.692/2020/5. számú ítélete [44] indokolási pontja).
Az indítványozó fellebbezést nyújtott be e döntéssel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.559/2021/5. számú ítéletével a Fővárosi Törvényszék 3/B.P.23.692/2020/5. számú ítéletét helybenhagyta. Az ítélőtábla által azonosított jogkérdés, hogy megállapítható-e az ügyben az indítványozó jogelődjének a mű integritáshoz fűződő szerzői joga sérelme az épület belső átalakításával összefüggésben. A tulajdonos átalakításhoz fűződő érdeke az volt, hogy az épületet rendeltetésszerű és balesetmentes használatra kész állapotba hozza; a műalkotás, vagyis a mozaikburkolat a megalkotása óta eltelt időszakban ugyanis megrongálódott, balesetveszélyessé vált. Az átalakítás módszere, vagyis az eltakarás a műben nem keletkeztetett visszafordíthatatlan károkat, az a későbbiekben (a gipszkarton fal elbontásával) újra láthatóvá tehető. Az ítélőtábla szerint "a sérelmezett átalakítás az alperes tulajdonosi jogainak rendeltetésszerű gyakorlása körébe vonható, igazolt érdek mentén történt".[3]
Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, és alapvetően a tulajdonhoz való jogának, vagyis az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése sérelmét állította indítványában. Az indítvány érvelésének kiinduló pontja, hogy a szerzői jog egyik részjogosítványa az Szjt. 13. §-a szerinti integritáshoz való jog, a közjogi (alkotmányjogi) tulajdon védelme alá esik. A bíróság által jóváhagyott eltakarás (közvetlen fizikai beavatkozás miatti torzítás) jelentős károkat okozott a műalkotáson, amelyet az ügyben eljárt bíróság nem megfelelően értékelt, e beavatkozás ugyanis az indítvány szerint nem áll arányban a műalkotás védelméhez fűződő céllal. A bírói döntésben a jogvédelem a tulajdonos irányába tolódott. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést a következőkben látta: érdemi vizsgálatot igényel az, hogy a szerzői jog részét képező integritáshoz való jog elhelyezhető és miként az Alaptörvény tulajdonhoz való jogot elismerő védelmi rendszerében.
Elöljáróban az Alkotmánybíróság áttekintette, hogy a tulajdonhoz való jog[4] mint a szellemi tulajdon, illetve
- 558/559 -
szerzői jog védelmének alapjogi gyökere hogyan jelent meg az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben.
Az Szjt. szerint a szellemi alkotások jogvédelmének két köre azonosítható: a művészi, tudományos, irodalmi, esztétikai alkotásokhoz fűződő szerzői jog és a tudományos, műszaki jellegű alkotásokhoz fűződő iparjogvédelem. Az Alkotmánybíróság kezdeti gyakorlatában vagyoni jogként tekintett a szerzői jogokra, és mivel a 17/1992. (III. 30.) AB határozat a vagyoni jogok védelmét a tulajdonhoz való jog védelmi körén belül helyezte el, mint a tulajdon speciális formái kaptak alkotmányossági védelmet a szerzői jogi jogosultságok is. A szabadalmi jogok tárgykörében született 1338/B/1992. AB határozat elsőként fogalmazta meg, hogy a szabadalmi jogok alkotmányos tulajdonvédelem alatt állnak, vagyis korlátozásuk a tulajdonhoz való jog korlátozási tesztje alapján ítélhető meg.[5] Később e megállapítást kiterjesztően értelmezte általában a szellemi alkotások jogára (szellemi tulajdonra), így a szerzői jogok körére is. Így a 382/B/1995. AB határozat is azt vizsgálta, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozásának minősül-e a szerzői kizárólagos jog közös jogkezelés útján való érvényesülése. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a szerzői jog alkotmányos korlátozásának vizsgálatát nem csupán a tulajdonhoz való joggal hozta összefüggésbe, hanem 24/1996. (VI. 25.) AB határozatában a véleménynyilvánítás, illetve a művészeti élet szabadságának viszonylatában ítélte meg a művészeti alkotások elidegenítés előtti bírálatát. Az Alkotmánybíróság e döntésében rögzítette, hogy a véleménynyilvánítás mint kommunikációs alapjog egyik részjogosítványának tekinti a művészi, irodalmi alkotás szabadságát. A művészeti élet szabadsága mint alapvető jog a művészeti alkotómunka szabadságát, a művész bármely meg nem engedett korlátozástól mentes önkifejezését, valamint a művészeti alkotások nyilvánosság elé tárásának, illetve bemutatásának, terjesztésének a szabadságát jelenti. E döntésében a testület a művészeti élet szabadsága (mint a művész önkifejeződésének joga) és a személyiség szabad kibontakozása közötti kapcsolatra mutatott rá. A 482/B/2002. AB határozat alapját képező úgynevezett Pannon Rádió ügyben a szerzői alkotással való szabad rendelkezés korlátozásának kérdése a tulajdonhoz való jog sérelmén túl a művészeti élet szabadságával és az önrendelkezési joggal összefüggésben jelent meg. Többek között arra hivatkoztak ugyanis az indítványozók, hogy a művészi mondanivaló integritása sérül, ha az alkotónak utólag sem biztosított a döntési lehetőség a felhasználás körülményeit illetően, hanem az közös jogkezelés keretében történik. Az Alkotmánybíróság e döntésében a két állított alapjogsérelmet elkülönítve vizsgálta. Az önrendelkezési joggal összefüggésben megállapította, hogy a közös jogkezelés a vagyoni jogokra vonatkozik, így a személyhez fűződő jogokat (többek között a műnek a szerző becsületére, hírnevére sérelmes torzítása, megcsonkítása, megváltoztatása esetében) egyénileg érvényesítheti az Szjt. szabályai alapján. A vagyoni jogok tekintetében e határozat is úgy fogalmazott, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése alapján a védelemben részesülő tulajdonhoz való jog kiterjed általában a vagyoni jogokra is.[6] Ez a védelem átfogja a szerzői jogokat is. A vagyoni jogok és a művészeti élet szabadságának közös jogkezelés általi korlátozásának szükségességét e határozat a technikai fejlődés és a szerzői alkotások tömegméretű felhasználásában látta, amelyet az elérni kívánt célhoz mérve arányosnak ítélt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
