Amikor a második világháború szörnyűségein okulva a nemzetközi közösség államai 1948-ban elfogadták a Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló nemzetközi egyezményt,[1] tették ezt annak reményében, hogy az emberiség történelmében népirtás (idegen szóval: genocídium)[2] többé nem fog előfordulni.[3] Nemigen gondolták, hogy a 20. században még egyszer sor kerülhet genocídiumra, s arra sem, hogy a II. világháború után létrejött ad hoc nemzetközi büntetőbíróságok megszűnése után nem egészen fél évszázaddal a nemzetközi közösség államai ismét kénytelenek lesznek ad hoc nemzetközi büntetőbíróságokat létrehozni, a genocídiumot és más, az emberiesség elleni súlyos bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonására. Sajnos a történelem rácáfolt a naiv elképzelésekre, s a 20. század utolsó évtizedében a volt Jugoszlávia területén, valamint Rwandában és Sierra Leonéban, de más térségekben is véres polgárháborúk törtek ki, amelyek során minden jel szerint a "bűncselekmények bűncselekménye",[4] genocídium is előfordult.
- 457/458 -
A volt Jugoszlávia felbomlása nyomán bekövetkezett polgárháborúban történt genocídiummal nem csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1993. május 25-én kelt 827. sz. határozatával létrehozott ad hoc bíróságként működő "A volt Jugoszlávia területén elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekmények megbüntetésére létrehozott Nemzetközi Törvényszék" (a továbbiakban: Jugoszláv Törvényszék) foglalkozott, hanem az ENSZ legfőbb bírói fórumaként működő hágai Nemzetközi Bíróság is. Mint ismeretes, 1993 és 2007 között e bíróság napirendjén szerepelt a Bosznia és Hercegovina által a volt Jugoszláviával, illetve annak utódállamával, Szerbiával[5] szemben megindított genocídium ügy, sőt mind a napig nem zárult le a Horvátország és Szerbia közötti, szintén a dél-szláv háborúval kapcsolatos genocídium ügy. [6]
- 458/459 -
Az ad hoc büntetőbíróságok és Nemzetközi Bíróság előtti eljárások közötti alapvető különbség az, hogy míg az ad hoc bíróságok előtt a vádlottak padján természetes személyek, katonák, paramilitáris egységek tagjai, politikusok stb. ülnek, s e bíróságok feladata egyének felelősségre vonása, addig a Nemzetközi Bíróság előtt a boszniai és a horvátországi genocídium ügyben egy állam egy másik államot vádolt genocídium elkövetésével, s az ENSZ legfőbb bírói fórumának arról kellett döntenie, hogy történt-e genocídium, illetve, ha igen, akkor a megvádolt állam felelős-e a bekövetkezett szörnyűségekért.
Egy állam ellen folyó eljárás sok szempontból különbözik a természetes személyek felelősségre vonásától, hiszen az állam egy fikció és az állam nevében mindig egyének cselekszenek, s - amint erre az Állandó Nemzetközi Bíróság majd kilenc évtizeddel ezelőtt rámutatott - "Az államok csak megbízottaik és képviselőik által és útján tudnak eljárni."[7]
Napjaink nemzetközi jogában mára egyértelműen kikristályosodtak a szabályok arra vonatkozóan, hogy mely esetekben felel az állam egyének vagy szervezetek cselekményeiért, vagy mulasztásaiért.[8] Hangsúlyozni kell azonban, hogy az állam felelőssége nem zárja ki az egyén felelősségét, s az állam felelőssége mellett az egyén felelőssége is fennáll. A Nemzetközi Jogi Bizottság 2001-ben elfogadott, az államok felelősségéről szóló szerződés tervezetének 58. cikkében rögzíti, hogy a tervezet rendelkezései nem érintik az állam nevében eljáró személyeknek a nemzetközi jog alapján fennálló egyéni felelősségét.[9]
Visszatérve a dél-szláv háborúban történt népirtás kérdésére, az 1948-as genocídium egyezmény mind a Jugoszláv Törvényszék előtti eljárásban, mind pedig a Nemzetközi Bíróság előtt folyó ügyekben az egyik legfontosabb alkalmazandó norma volt.
Ha lehet mondani, akkor a genocídium egyezmény a Nemzetközi Bíróság előtti boszniai genocídium ügyben még nagyobb jelentőséggel bírt, mint a Jugoszláv Törvényszék előtti eljárásokban. A boszniai genocídium ügyben ugyanis a genocídium egyezmény mind az ügy érdemi szakaszában, mind a Nemzetközi Bíróság joghatóságának szempontjából meghatározó jelentőségű volt, s lényegében ezen egyezmény értelmezésétől füg-
- 459/460 -
gött, hogy a Bíróság joghatósága a Bosznia és Hercegovina által Jugoszláviával szemben 1993-ban benyújtott kereset elbírálására fennállt-e, vagyis, hogy az ENSZ legfőbb bírói fóruma a boszniai genocídium üggyel egyáltalán foglalkozhatott-e. Arról van ugyanis szó, hogy - mint ismeretes - a Nemzetközi Bíróság nem rendelkezik kötelező joghatósággal, s az eléje terjesztett jogvitákat csak akkor tárgyalhatja, ha a Bíróság eljárásához a felek hozzájárultak. 1993 elején, amikor a szarajevói kormány keresettel fordult a Nemzetközi Bírósághoz, sem Bosznia és Hercegovina, sem pedig Jugoszlávia részéről nem volt érvényes a Nemzetközi Bíróság joghatóságára vonatkozó, a Bíróság Statútuma 36. cikkének 2. bekezdése szerinti kötelező joghatósági nyilatkozat, illetve a felek nem kötöttek ún. kompromisszumot, így ebben a jogvitában az ENSZ legfőbb bírói fóruma joghatóságának alapjául - szerződéses joghatósági klauzulaként - egyedül a genocídium egyezmény IX. cikke szolgált, miszerint
"A Szerződő Felek közötti a jelen Egyezmény értelmezéséből, alkalmazásából vagy végrehajtásából adódó vitákat, ideértve azokat is, amelyek valamely államnak a népirtásért vagy a III. Cikkben felsorolt egyéb cselekmények bármelyikéért való felelősségére vonatkoznak, a vitában résztvevő bármely Fél kezdeményezésére a Nemzetközi Bíróság elé kell bocsátani."
A genocídium egyezményben az államok közötti vitákra vonatkozó joghatósági kazulának a megjelenése - amely szokatlan a bűnügyi tárgyú nemzetközi szerződések esetében - azzal magyarázható, hogy egyfelől a népirtás az egyezményben egyének által elkövetett bűncselekményként jelenik meg, s az ezt elkövetők felelősségre vonását az Egyezmény VI. cikke azon állam illetékes belső bíróságára bízza, amelynek területén a cselekményt elkövették, továbbá egy nemzetközi büntetőbíróságra, amely azonban a szerződés kidolgozásakor még csak gondolatban létezett.[10] Másfelől azonban - gondolva a szerződő felek között az okmány alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos vitákra - bármilyen tárgyú más nemzetközi szerződésekhez hasonlóan, e szerződésbe is beiktattak egy, az államok közötti viták rendezésére vonatkozó klauzulát. A boszniai genocídium ügy első szakaszában az egyik sokat vitatott kérdés éppen e szakasz értelme-
- 460/461 -
zésével függött össze, abban a vonatkozásban, hogy e cikk felfogható-e olyképpen, hogy az nem csak a szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos vitákra vonatkozik, hanem azokra is, amikor egyik állam a másikat genocídium elkövetésével vádolja.
Hangsúlyozni kell, hogy - miután a boszniai genocídium ügyben a Nemzetközi Bíróság joghatósága a genocídium egyezmény IX. cikkén alapult - a Bíróság ebben a jogvitában csak genocídiumnak minősülő cselekményekkel foglalkozhatott, s a szarajevói kormány keresetében említett sok-sok más, a nemzetközi jogot és a nemzetközi humanitárius jogot sértő szörnyűséget figyelmen kívül kellett hagynia, vagyis, a Bíróság az alperes állam felelősségét csak olyan magatartásért vizsgálhatta, amelyek a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményben rögzítettek megsértését képezik.[11] A dél-szláv háborúban történt kegyetlenkedések közül a Nemzetközi Bíróság csak a Srebrenicában 1995. júliusában bekövetkezett vérengzéseket minősítette genocídiumnak, amelynek során Ratko Mladić tábornok vezetésével a boszniai szerb csapatok rövid néhány nap alatt 8 ezer muzulmán fiút és férfit gyilkoltak le.
A népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény a genocídium elkövetési magtartását a következőképpen definiálja:
"A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan,
- 461/462 -
teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését jelenti:
a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele."
A III. Cikk értelmében
"Büntetés alá esnek a következő cselekmények:
a) népirtás;
b) népirtás elkövetésére irányuló szövetkezés;
c) közvetlen és nyilvános felbujtás népirtás elkövetésére;
d) népirtás elkövetésének kísérlete;
e) népirtásban való bűnrészesség."
A népirtásnak a genocídium egyezményben rögzített több mint félévszázaddal ezelőtti definíciója kiállta az idők próbáját, abban az értelemben, hogy azt számos állam büntető törvénykönyvében - így a magyarban is - szó szerint átvették, sőt ugyanez a definíció került be az ad hoc büntetőbíróságok, így a Jugoszláv Törvényszék és a Rwanda-i Törvényszék statútumába, valamint a Nemzetközi Büntetőtörvényszékről szóló 1998-ban elfogadott Római Statútumba.[12]
A genocídium egyezmény 1948-ban történt létrejötte óta egyébként többször felmerült a népirtás szerződés szerinti fogalmának kiterjesztése, s már az okmány kidolgozásakor szóba került, hogy az "etnikai tisztogatás" is genocídiumnak minősüljön.[13] A boszniai genocídium ügyben a felperes állam azt szerette volna elérni, hogy a Bíróság az etnikai tisztogatásokat is genocídiumnak minősítse. A bírói testület azonban ezeket a
- 462/463 -
törekvéseket elutasította,[14] s - követve a Jugoszláv Törvényszéknek a Stakić ügyben hozott ítéletét - különbséget tett egyfelől erőszakos deportálás és kiutasítás, másfelől pedig a csoport tagjaira olyan életfeltételek kényszerítése között, amelyek a csoport fizikai megsemmisítését idézik elő.[15] A Nemzetközi Bíróság szerint az etnikai tisztogatásokkal egyidejűleg történhetnek a genocídium egyezmény II. cikke által tiltott cselekmények, s az etnikai tisztogatás jelezheti a genocídiumra utaló speciális szándék (dolus specialis) meglétét, önmagában azonban az etnikai tisztogatás nem minősül genocídiumnak.[16] Hasonlóképpen - a genocídium egyezmény kidolgozásával kapcsolatos előkészítő anyagok alapján - a Bíróság elvetette a genocídium fogalmának az ún. kulturális genocídiumra való kiterjesztését.[17]
A szexuális erőszak genocídiummá minősítése tekintetében már sokkal megértőbb a nemzetközi közösség és a nemzetközi bírói fórumok joggyakorlata. Ebben az összefüggésben mindenekelőtt a Rwanda-i Törvényszékre kell utalni, amely 1998-ban az Akayesu ügyben kimondta, hogy a nemi erőszak is genocídiumnak minősül. A Törvényszék szerint a nemi erőszak az áldozatok bántalmazásának az egyik legszörnyűbb módja, amely az áldozatoknak súlyos testi és lelki szenvedést okoz, s éppen ezért megvalósítja a genocídium egyezmény II. cikkének b) pontjában említett elkövetési magatartást, nevezetesen: "a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozásá"-t.[18] Hasonló állásponton volt a Jugoszláv Törvényszék a Stakić ügyben.[19]
- 463/464 -
A boszniai genocídium ügyben a szexuális erőszak megítélésében a felek között nem volt vita, s a Nemzetközi Bíróság is azon a nézeten volt, hogy a nemi erőszak különféle esetei is genocídiumnak minősülnek - függetlenül attól, hogy annak áldozata férfi vagy nő - amennyiben az a védett csoport tagjai megsemmisítésének speciális szándékával történik.[20]
A genocídium egyezmény definícióját vizsgálva megállapítható, hogy az alapvetően az "egyéni", a "magányos elkövető" koncepcióján alapul, s csak a III. cikkében találhatók bizonyos utalások a cselekmény társas elkövetésére. Holott, néhány szélsőséges esetet leszámítva, nehezen képzelhető el, hogy - szigorúan a cselekmény által "elérni kívánt célt" tekintve - a magányos elkövető egymaga képes lenne véghezvinni azt a magatartást, amely a genocídium egyezmény szerint a védett csoport tagjainak teljes vagy részleges megsemmisítésére irányul.[21] A nemzetközi büntetőbíróságok gyakorlata alapján úgy tűnik, hogy genocídium esetében inkább arról lehet szó, hogy egyfelől a tettes több emberen követi el cselekményét, másfelől pedig társas elkövetés történik, amikor az elkövetők egymás cselekményéről tudva visznek véghez genocídiumnak minősülő cselekményt. A genocídiumot elkövető személy esetében - az Egyezmény II. cikke értelmében - igen fontos elem, hogy alanyi oldalon fennálljon "valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándék(a)", vagyis, az a különleges szándék (dolus specialis), hogy az elkövető magatartásával a csoport egészének vagy egy részének fizikai megsemmisítését idézze elő, illetve, hogy cselekményével részese lehessen genocídium véghezvitelének. A boszniai genocídium ügyben a népirtás megítélésénél a dolus specialis fennállásának jelentőségét a Nemzetközi Bíróság is erőteljesen hangsúlyozta.
- 464/465 -
A védett csoport, illetve a népirtás áldozataként a genocídium egyezmény II. cikkében "valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport"-ot említ.
A védett csoport genocídium egyezménybeli fogalma sokban hasonlít a kisebbségek védelmével kapcsolatos nemzetközi dokumentumokban található definíciókhoz, amelyek faji, vallási és nyelvi jellegzetességekkel rendelkező népcsoportok védelméről szólnak.[22] Mind a kisebbségi jogban, mind pedig a genocídiummal összefüggésben kimutathatók bizonyos törekvések, hogy a csoportokat lehetőség szerint objektív szempontok szerint definiálják.[23] Ez azonban mindkét jogterületen szinte megoldhatatlan. A genocídium vonatkozásában az ezzel kapcsolatos nehézségeket jól érzékelte a Jugoszláv Törvényszék, amikor 1999-ben a Jelić ügyben a Trial Chamber rámutatott arra, hogy a vallási csoportok definiálása még csak-csak lehetséges, a nemzeti, etnikai vagy faji csoportoké azonban már igen csak problematikus lehet.[24]
A védett csoporthoz való tartozás meghatározásánál kizárólag objektív kritériumok figyelembe vételének tarthatatlanságát egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy adott esetben az a tény, hogy genocídium történt-e vagy sem, az áldozatoknak vagy a potenciális áldozatoknak meghatározott csoporthoz való tartozásától függhet, ami - bármily morbidnak hangzik is - adott esetben lényegében az áldozatoknak a "vizsgálatát" jelenti, abból a szempontból, hogy valóban a védett nemzeti, népi, faji vagy vallási csoporthoz tartoztak-e, vagy sem.
Éppen ezért mind a kisebbségi jogban, mind pedig a genocídiummal összefüggésben szükségesnek tűnik a csoportok meghatározásánál bizonyos szubjektív elemek közbeiktatása. A kisebbségi jogban ezt a csoporthoz tartozó egyének részéről a csoporthoz való tartozás jeleként megnyilvánuló egyfajta szolidaritásként tüntetik fel, amely a csoport kultúrájának, tradíciójának, vallásának és nyelvének megőrzésére irányul.[25] Genocí-
- 465/466 -
dium esetében szintén a csoporthoz való tartozás jelentheti a szubjektív elemet, azonban itt nem a csoporthoz tartozó egyének szubjektív megítéléséről van szó, hanem a genocídiumot elkövetők részéről a csoporthoz vagy ahhoz állítólagosan tartozó egyének stigmatizációjáról. Vagyis, ebben az esetben a szubjektív elem az elkövetőknél jelentkezik, abban az értelemben, hogy áldozataikat vagy potenciális áldozataikat az általuk egészben vagy részben megsemmisíteni óhajtott nemzeti, népi, faji vagy vallási csoporthoz tartozónak tekintik.[26]
A védett csoport genocídium egyezményben található fogalmának kiterjesztésére is történtek kísérletek, s így például felmerült a politikai csoportoknak is a védett csoportok közé való beillesztése,[27] ez azonban nem talált elfogadásra. A Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügyben a védett csoport fogalma tekintetében azt a megállapítást tette - hasonlóan a Jugoszláv Törvényszék által a Kristić ügyben mondottakhoz -, hogy a védett csoport fogalmát pozitívan kell meghatározni, s az nem írható úgy körül, hogy a "nem szerb" lakosság, ehelyett pozitív megjelölés szükséges, például a "boszniai muszlimok" kitétel.[28] A védett csoportnak továbbá jelentősnek kell lennie, abban az összefüggésben, hogy annak megsemmisülése hatással van a csoport egészére.[29]
A védett csoport fogalmával kapcsolatban fentebb elmondottakkal összefüggésben múlhatatlanul eszünkbe jut egy, a legutóbbi időben történt tragikus esemény. Felvetődik ugyanis az a kérdés, hogy ha a közismerten idegengyűlölő norvég Anders Behring Breivik által 2011. július 22-én megölt valamennyi áldozat például Norvégiában elő muszlim lett volna, akkor - figyelemmel a norvégiai muszlim közösség számára - vajon nem állna-e meg a genocídium bűncselekményének az esete; hiszen Breivik szándéka alapvetően arra irányult, hogy norvég földön ne legyenek idegenek és főleg muszlimok. Ebből a szemszögből tekintve a norvég gyilkos szándéka - bármennyire is megdöbbentő - erősen emlékeztet a boszniai háborúban genocídiumot elkövetők szándékára.
- 466/467 -
A genocídium egyezmény egyértelműen az egyén számára tiltja genocídium elkövetését és az államok vonatkozásában pedig ezen elkövetők cselekményének megakadályozását és megbüntetésüket írja elő. A szerződés az államok számára expressis verbis nem mondja ki, hogy ők maguk nem követhetnek el genocídiumot. Éppen ezért a boszniai genocídium ügyben az egyik legnagyobb vitát az a kérdés váltotta ki, vajon a szerződés értelmezhető-e olyképpen, hogy az az államok számára is tiltja népirtás elkövetését.
Hangsúlyozni kell, hogy e kérdés felvetése semmiképpen nem értelmezhető olyképpen, hogy az bármilyen formában megkérdőjelezné a genocídium tilalmára vonatkozó ius cogens nemzetközi jogi szabály létét.[30] A boszniai ügy kimenetele szempontjából azonban - amint erről már szó volt - meghatározó jelentőségű volt az, hogy a 1948-as egyezmény az államok számára milyen konkrét tilalmakat állít fel, illetve kötelezettségeket ír elő.
A genocídium egyezmény szerinti, az államok vonatkozásában fennálló tilalmak tekintetében az okmánynak egy szűkebb és egy tágabb értelmezése merült fel.
A szűkebb értelmezés szerint az egyezmény csak egyéni elkövetők vonatkozásában mondja ki a genocídium tilalmát, s nem tartalmazza azt, hogy maguk az államok nem követhetnek el ilyen cselekményt. Ezen értelmezés szerint az I. cikk az államok számára csak azt írja elő, hogy "ellene (népirtás - L.V.) megelőző rendszabályokat foganatosítsanak, elkövetését pedig megbüntetik".
A boszniai genocídium ügyben a Nemzetközi Bíróság több tagja ezt a nézetet vallotta. Így a testület egyik legtekintélyesebb tagja, a japán Oda bíró már a joghatósággal kapcsolatos 1996-os ítélethez fűzött nyilatkozatában is ezen véleményének adott hangot,[31] s a 2007-es érdemi ítélethez csatolt közös nyilatkozatukban Koroma és Shi bírók, valamint egyéni
- 467/468 -
véleményében Owada bíró is e nézetet vallotta.[32] Álláspontjaik igazolásául többek között arra is hivatkoztak, hogy már a genocídium egyezmény kidolgozása során maguk a delegátusok sem voltak egységesek a tekintetben, hogy maga az állam követhet-e el genocídiumot, s a szerződés kidolgozásával kapcsolatos tárgyalások során elvetették az állam felelősségére vonatkozó szakaszoknak a szerződésbe való beiktatását. Az elmondottakhoz hasonló álláspont a szakirodalomban is megtalálható, s Paola Gaeta szerint az államoknak abból a kötelezettségéből, hogy megelőzzék a genocídium elkövetését, még nem következik az, hogy ők maguk ne kövessenek el genocídiumot.[33]
A boszniai genocídium ügyben a Nemzetközi Bíróság a pergátló kifogások tárgyában meghozott ítéletében és az érdemi ítéletben a genocídium egyezmény szélesebb értelmezését tette magáévá. A Bíróság álláspontja szerint kétségtelen, az egyezményben kifejezetten nem szerepel az, hogy az államok tartózkodjanak genocídiumtól, ugyanakkor azonban a szerződés III. cikke a genocídiumot "nemzetközi bűncselekmény"-nek minősíti. "...(A)zzal, hogy az államok egyetértettek ezzel a kategorizálással, a szerződő államoknak logikusan vállalniuk kell, hogy az így leírt cselekményt nem követik el".[34] Hangsúlyozta a Bíróság: "Paradox lenne, ha az államok kötelesek lennének, amennyire ezt hatalmuk megengedi, az általuk befolyásolható személyek által genocídium elkövetését megelőzni, de nem lenne megtiltva ilyen cselekmények elkövetése olyan szervek, vagy személyek által, akik felett szigorú ellenőrzést gyakorol, s akiknek a cselekményei a nemzetközi jog alapján az érintett államnak betudhatók."[35]
A genocídium egyezmény I. cikkének fentebb említett szélesebb értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy az okmány III. cikkében szereplő és tipikusan az egyéni elkövetők vonatkozásában ismert járulékos cselekmények tilalma és büntetés alá vonása az államokra is vonatko-
- 468/469 -
zik.[36] Vagyis, - amint erre Paola Gaeta rámutat - az állam is felelős lehet nem csak genocídium elkövetéséért, hanem arra való szövetkezésért, közvetlen és nyilvános felbujtásért, kísérletért, és népirtásban való bűnrészességért is.[37]
Ezen tipikusan természetes személyekre jellemző járulékos cselekményeket azonban az államok vonatkozásában az államok felelősségéről szóló, 2001-ben a Nemzetközi Jogi Bizottság által kidolgozott szerződés tervezete nem ismeri. A boszniai genocídium ügyben az ezzel kapcsolatos problémák főleg a bűnrészesség kapcsán merültek fel, s ezt maga a Nemzetközi Bíróság is igen csak kényes kérdésnek nevezte. A bírói testület a kérdést úgy oldotta meg, hogy megpróbált párhuzamot vonni a genocídium egyezmény III. cikkének e) pontjában szereplő bűnrészesség és az államok felelősségéről szóló tervezet 16. cikkében található, egy állam által egy másik államnak valamely nemzetközi jogot sértő cselekményhez nyújtott segítséggel és támogatással foglalkozó szakasza között. A Bíróság szerint a bűnrészesség is magában foglalja azt az esetet, amikor valaki a cselekmény elkövetését megkönnyítő, azt segítő eszközöket bocsát az elkövető rendelkezésre.[38]
A genocídium egyezményben vizionált magányos elkövetővel kapcsolatban egyes szerzők felvetik, hogy a boszniai genocídium ügy a Nemzetközi Bíróság számára jó alkalom lett volna arra, hogy tisztázza a kollektív genocídium cselekményét, miután itt a testületnek azzal az esettel kellett foglalkoznia, amikor az állam követ el genocídiumot. A Bíróság azonban ezt a lehetőséget elmulasztotta, s csak meg nem nevezett egyéni elkövetőknek genocídiumra irányuló szándékáról beszélt, eltekintve a kollektív genocídiumra irányuló cselekmény lététől. Éppen ezért Kreß szerint a Bíróságnak világossá kellett volna tennie, hogy normális körülmények között az egyéni elkövetőnek genocídiumra irányuló szándéka feltételezi a kollektív genocídium cselekményéről való tudomást.[39]
Álláspontunk szerint akkor, amikor az állam felel genocídiumért, az többet és mást jelent, mint amikor egyének kollektíve követik el ezt a cse-
- 469/470 -
lekményt. Az állam felelőssége a genocídium egyezmény értelmében több rétegűbb és szélesebb, miután az a cselekmények szélesebb körére áll fenn, mint az egyén felelőssége. Az állam vonatkozásában ugyanis - amint erről már szó volt - nemcsak a cselekmény elkövetésének tilalmáról van szó, hanem arról is, hogy megakadályozza genocídium elkövetését, a bűnösöket kutassa fel, vonja felelősségre, stb. Úgy véljük az állam, illetve a különféle állami szervek magatartása nagymértékben befolyásolja és befolyásolhatja az egyén magatartását, hiszen az állam részéről egyfajta "szemhunyás", vagy az elkövetők futni hagyása nem kevés "támogatást", "biztatást" jelenthet az egyén számára adott esetben genocídiumnak minősülő cselekménye végrehajtására. Vagyis, az állam cselekvése, vagy cselekvéstől való tartózkodása jóval nagyobb ráhatással lehet az egyén cselekményére, mint amikor valamely, a jog által szankcionált magatartást az egyén másokkal közösen, vagy egymás cselekményéről tudva követ el. Sőt, megkockáztatható, hogy az állam részéről a genocídiumot "helyeslő" magatartás az elkövetőre szándékerősítésként hat. Természetesen az állam részéről való, fentebb említett bármiféle "ráhatás" vagy "szándékerősítés" az egyént nem mentesíti a felelősség alól.
A boszniai genocídium ügyben tehát a Nemzetközi Bíróság egyértelműen kimondta, hogy a genocídium egyezmény alapján az állam sem követhet el genocídiumot. Szerbiát azonban felmentette a genocídium elkövetésének vádja alól, miután a srebrenicai genocídiumot nem az alperes állam által ellenőrzött személyek, vagy ezen állam szerveinek minősülők követték el.[40] Hasonlóképpen kizárta Szerbiának a genocídiumra való szövetkezésért és felbujtásért való felelősségét; sőt - sokak megdöbbenésére -, a Bíróság úgy találta, hogy Szerbia nem bűnrészes genocídium elkövetésében.[41]
A Nemzetközi Bíróság tehát érdemi ítéletében kiterjesztően értelmezte a genocídium egyezménynek az államok által vagy azok részvételével elkövetett genocídium tilalmával kapcsolatos rendelkezéseit, ugyanakkor azonban ezen cselekmények tekintetében nem állapította meg Szerbia felelősségét.
A genocídium egyezmény I. cikke a genocídium megelőzése, az elkövetők felkutatása és megbüntetése tekintetében egyértelműen rögzíti az államok kötelezettségeit.
- 470/471 -
Az államoknak ez a kötelezettsége azt jelenti, hogy minden rendelkezésükre álló ésszerű eszközt igénybe kell venniük, annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest megelőzzék a genocídiumot.[42] A Bíróság szerint ebben az esetben a due diligens, amelyet in conreto kell vizsgálni, meghatározó jelentőségű. Az állam a genocídium megelőzésének elmulasztásért csak akkor tehető felelőssé, ha a genocídium ténylegesen megtörtént. Az államnak a megelőzéssel kapcsolatos kötelezettsége nem akkor kezdődik, amikor a genocídiumot elkövetők hozzákezdenek cselekményükhöz, hanem akkor, amikor az állam tudomást szerez, vagy normális körülmények között tudomást szerezhetett volna arról, hogy fennáll genocídium elkövetésének komoly veszélye.[43]
Az ítélet értelmében Szerbia megszegte nemzetközi kötelezettségeit, amikor nem akadályozta meg a srebrenicai genocídiumot, s e tekintetben fennáll nemzetközi jogi felelőssége.[44] A Bíróság ezt a következtetését elsősorban arra alapította, hogy a srebrenicai tragikus események idején a genocídium egyezményben részes egyetlen más államnak sem volt akkora befolyása a srebrenicai genocídiumot elkövető boszniai szerbekre, mint a JSZK-nak, a Republika Sprska, illetve annak hadserege és a JSZK közötti szoros politikai, katonai és pénzügyi kapcsolatok következtében.[45] A genocídium megakadályozásának kötelezettségét a Bíróság olyan magatartásként fogta fel, amely Jugoszlávia kötelezettsége lett volna, függetlenül annak eredményétől.[46]
Az ítélet szerint tehát a genocídiumért nem Szerbia felelős, hanem a boszniai szerbek köztársasága, a Republika Srpska, amellyel kapcsolatban erősen kérdéses az is, hogy rendelkezett-e valaha is önálló állami léttel. Ez a sajátos alakulat azonban az 1994. december 14-én létrejött daytoni egyezmény értelmében Bosznia és Hercegovina egyik politikai entitása lett. Mindezek következtében a boszniai genocídium ügyben a Nemzetközi Bíróság egy olyan rövid életű, erősen kétséges államalakulat felelős-
- 471/472 -
ségét állapította meg, amely az ítélet meghozatalának idején már több mint 10 éve a felperes állam része volt![47]
A Bíróság a genocídiumot elkövetők felkutatásával és megbüntetésével kapcsolatban is kimondta Szerbia felelősségét,[48] miután az ezzel kapcsolatos kötelezettségeinek nem tett eleget, egyebek között például nem tett meg mindent a srebrenicai események egyik felelőseként emlegetett és genocídiummal vádolt Mladić tábornok kézre kerítéséért, holott minden jel arra utalt, hogy a tábornok az elmúlt években számtalan alkalommal megfordult az alperes állam területén, s az ítélet meghozatalának idején is ott tartózkodott.[49] A Bíróság szerint Szerbia nem tesz eleget a Jugoszláv Törvényszékkel való együttműködési kötelezettségének, holott a daytoni egyezmény alapján, valamint ENSZ tagállamként erre köteles lenne.[50]
Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságnak és a Jugoszláv Törvényszéknek lényegében ugyanazon eseményekkel és cselekményekkel kapcsolatban kellett döntést hozniuk, csak az egyik esetben az egyének felelősségének megállapításáról volt szó, a másik esetben pedig ugyanazon eseményekért egy állam felelősségéről. Így adódhatott, hogy - a két bírói fórum előtti eljárás különbségei ellenére - a cselekményeket az érdemi eljárásban időben később tárgyaló Nemzetközi
- 472/473 -
Bíróság igen csak hivatkozott a Jugoszláv Törvényszéknek különböző ügyekben tett megállapításaira. Nem véletlenül hangsúlyozta tehát a Nemzetközi Bíróság, hogy a maga részéről különös jelentőséget tulajdonít a Jugoszláv Törvényszéknek a Nemzetközi Bíróság előtt szereplő vitához vezető eseményekkel kapcsolatos ténybeli és jogi megállapításainak.[51]
Annak következtében, hogy a Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügyben meghozott érdemi ítéletében következtetéseit jelentős mértékben a Jugoszláv Törvényszéknek a srebrenicai eseményekkel összefüggő döntéseire alapította,[52] a szakirodalomban egyes szerzők úgy vélik, hogy a Nemzetközi Bíróság ítéletében egyfajta duális felelősség koncepcióját követte. Ez a következtetés onnan adódik, hogy az állam nemzetközi jogi felelőssége egyének magatartásáért áll fenn, s ha ezen személyek genocídiumot követnek el, úgy valójában az állam genocídiumért való felelőssége megállapításának feltétele, hogy valamely büntetőbíróság mondja ki annak az egyénnek a felelősségét, akinek cselekményeiért az állam felelősséggel tartozik.[53]
A magunk részéről úgy véljük, hogy ez a következtetés téves. A Nemzetközi Bíróság ugyanis 2007-es ítéletében rámutatott arra, hogy az állam felelőssége a genocídium egyezmény alapján fennállhat genocídium elkövetéséért és abban való bűnrészességért akkor is, ha nem került sor az egyéni felelősség megállapítására például azért, mert még hatalmon lévő állami vezetőről van szó, vagy, mert nincs olyan nemzetközi büntetőbíróság, amely a cselekmény elbírálására joghatósággal rendelkezne.[54] Egyébként lényegében ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha az egyéni felelősség vizsgálatának fentebb említett akadályai nem állnak fent, azonban
- 473/474 -
az egyén felelősségének megállapítására büntethetőséget kizáró ok miatt nem kerülhet sor, mert például az elkövető elmebeteg.
Az adott körülmények között mindenképpen indokoltnak tűnik, hogy a Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügy érdemi szakaszában nagyon is figyelemmel volt a Jugoszláv Törvényszéknek különösen a srebrenicai vérengzéssel kapcsolatban tett megállapításaira. Mindenekelőtt azért, mert a Jugoszláv Törvényszék büntetőbíróságként eljárva meglehetősen szigorú eljárási szabályokhoz van és volt kötve,[55] s minden egyes eléje került ügyben nagy körültekintéssel és alapossággal vizsgálta az eseményeket, a körülményeket, hallgatott meg tanúkat, szakértőket stb. Megkockáztatható, hogy a Jugoszláv Törvényszéknél alaposabb bizonyítási eljárást a Nemzetközi Bíróság sem tudott volna lefolytatni. A Nemzetközi Bíróság ezzel összefüggésben maga is elismerte, hogy a boszniai genocídium ügyben sajátos helyzet állt elő, azonban - miután ebben az ügyben számos olyan állításról, eseményről volt szó, amelyeket a Jugoszláv Törvényszék már alaposan megvizsgált és ezekkel kapcsolatban döntést hozott - a Nemzetközi Bíróság a maga részéről bizonyítékként fogadta el a Jugoszláv Törvényszék bizonyos megállapításait.[56] Külön kérdés az, hogy mi lett volna a helyzet, ha a boszniai genocídium ügy nem tartott volna majd 14 évig, s a Nemzetközi Bíróság a Jugoszláv Törvényszéknek bizonyos ügyekben, így mindenekelőtt a Krstić és a Blagojević ügyben meghozott döntései előtt hirdetett volna érdemi ítéletet.[57]
Összefoglalásként elmondható, hogy a genocídium egyezmény sok szempontból meglehetősen sajátos nemzetközi szerződés, amely egyfelől hasonlatos a bűnügyi tárgyú nemzetközi szerződésekhez, másfelől pedig az államok számára próbál bizonyos magatartást, tilalmakat megállapítani.
- 474/475 -
Mindebből következően a szerződés sok vonatkozásban olyan, mint a többi büntetőjogi tárgyú nemzetközi szerződés, amelyek olyan bűncselekmények leküzdéséről rendelkeznek, amelyeket természetes személyek követnek el, és amelyeknek nemzetközi, illetve határokon átnyúló következményei vannak, vagy pedig amelyek elleni fellépés a nemzetközi közösség érdeke. Ebből adódik az államoknak az a genocídium egyezményben rögzített kötelezettsége, hogy megfelelő belső jogi szabályaikat alkossák meg, a népirtást előzzék meg, az elkövetőket kutassák fel, állítsák bíróság elé stb. A bűnügyi tárgyú nemzetközi szerződésekhez képest a genocídium egyezmény különlegessége az, hogy megpróbál tilalmat állítani az államok számára is, célul tűzve ki annak elérését, hogy maguk az államok se kövessenek el genocídiumot, abban semmilyen formában ne működjenek közre. Az államoknak ez a kötelezettsége azonban az egyezményben experssis verbis nincs megfogalmazva; ami - minden valószínűség szerint - arra vezethető vissza, hogy egy olyan cselekményről van szó, amelyet évszázadokon át állami közegek követtek el, vagy pedig olyan magánszemélyek, akik erre állami apparátust használtak fel.[58] A genocídium egyezménynek ezt a hiányosságát a Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügyben úgy hidalta át, hogy kiterjesztően értelmezte a szerződést. Kétségtelen, a nemzetközi szerződések jogában a kiterjesztő értelmezés igen csak vitatott,[59] ebben az esetben azonban a kiterjesztő értelmezés azért elfogadható, mert az egy, a genocídium egyezménytől függetlenül létező általánosan elismert ius cogens nemzetközi szokásjogi szabályt érint.
A Jugoszláv Törvényszék és Rwandai Törvényszék különböző ügyek kapcsán, valamint a Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügyben értelmezte a genocídium egyezményt, s döntéseikben megvilágították e több mint fél évszázada létrejött szerződés több rendelkezését.
* * *
- 475/476 -
by Vanda Lamm
The article treats the international crime of genocide in the perspective of public international law and criminal law. It examines the elaboration of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide, the definition of genocide and other acts qualified as genocide by the Convention, the notion of the protected group, etc. As a shortcoming of the Convention it is mentioned that etnic cleansing is not convered by the definition of genocide and the lack of universal jurisdiction for the punishment of the perpetrators.
While refering to the Case concerning the Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) decideed by the International Cour of Justice in 2007, the paper analyses the state's international responsibility for genocide, the obligation to pervent and punish genocide. According to the author the Genocide Convention is a unique instrument differing from other treaties on combatting certain serious crimes, or crimes having transboundary effects and providing judicial cooperation, since the Convention was drafted with regard to the criminal liability of persons, however, it contains provisions on states' obligations not only relating to the prevention and punishment of genocide, but prohibiting states from themselves committing genocide, although this obligation was not expressis verbis formulated in the Convention.■
- 476 -
JEGYZETEK
[1] Magyarországon kihirdetve az 1955. évi 16. tvr. által. Meg kell jegyezzük, hogy mind a mai napig ez az egyezmény az egyik legszélesebb elfogadottságú emberi jogi tárgyú nemzetközi szerződés.
[2] A "genocídium" szó 1944-ban Raphael Lemkin lengyel jogásznak az Axis Rule in Occupied Europe című munkájában jelent meg először, Lemkin az ógörög genos (faj, nemzet, törzs) és a latin caedere (megölni) szavakat kapcsolta össze.
[3] Érdekes módon - noha a népirtás megbüntetéséről és megelőzéséről szóló egyezmény létrejötte egyértelműen a második világháború során történt népirtásoknak a következménye - a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék felállításáról szó Londoni Megállapodásban nem található ez a kitétel.
[4] A Rwanda-i Nemzetközi Törvényszék 1998-ban kelt legelső döntésében a népirtást a "bűncselekmények bűncselekményének" nevezte.
[5] Az eljárás ideje alatt az alperes állam neve többször változott, így kezdetben Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) volt, később Szerbia és Montenegró lett, a Nemzetközi Bíróságnak az ügyet lezáró 2007-ben kelt érdemi ítéletének meghozatalakor Szerbiának nevezték. Érdemi ítéletében a Nemzetközi Bíróság részletesen foglalkozott Szerbia és Montenegró 2006-ban történt szétválásával összefüggő államutódlási kérdésekkel, illetve Montenegró helyzetével, amikor az alperes "személyét" próbálta meghatározni. A Bíróság ezzel kapcsolatban arra a döntésre jutott, hogy Montenegró nem utódállama Szerbia-Montenegrónak.
Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 74-76.
[6] A genocídium egyezménnyel összefüggő kérdések nem sokkal megalakulása után szerepeltek a Nemzetközi Bíróság napirendjén. 1950-ben ugyanis tanácsadó vélemény formájában az ENSZ Közgyűlése kérte a Bíróság állásfoglalását az 1948. december 9-én elfogadott, a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményhez fűzött fenntartások kérdésében. A Bíróság ebben a döntésében a genocídiumot "az emberiség lelkiismeretét sokkoló" cselekménynek nevezte, amely ellentétes az erkölccsel és a joggal, valamint az ENSZ szellemével és céljaival. A testület hangsúlyozta: "A szerződést megalapozó elvek olyanok, amelyeket a civilizált nemzetek az államokra nézve kötelezőnek ismertek el, függetlenül szerződéses kötelezettségeiktől."
Vö. Reservation to the Convention on the Prevention and Punichment of the Crime of Genocide. Advisory Opinion, 28 May 1951. I.C.J. Reports 1951. 23.
A nemzetközi jogi szakirodalomban egészen a legutóbbi időkig általában azt az ügyet nevezték "genocídium ügy"-nek. Az ettől való megkülönböztetés végett a továbbiakban a Bosznia és Hercegovina által indított genocídium ügyet "boszniai genocídium ügy"-nek, a Horvátország által indítottat pedig "horvátországi genocídium ügy"-nek nevezzük.
A boszniai genocídium üggyel kapcsolatban ld. a szerzőtől: Srebrenica a hágai Békepalotából nézve. In: Sajó 2009. Annus Horribilis (szerk.: Gáspár Zs.-Hanák A.). Prime Rate Kft. Budapest, 2009. 85-107.
[7] German Settlers in Poland. Advisory Opinion of 10 September 1923. P.C.I.J. Series B. No. 6. 22.
[8] Ld. ezzel kapcsolatban a Nemzetközi Jogi Bizottságnak az államok felelősségéről szóló tervezetének 4-11. cikkeit. Vö. CRAWFORD, J.: The International Law Commission's Articles on State Responsibility. Introduction, Text and Commentaries. Cambridge University Press, 2002. 91-123.
[9] Uo. 312-313.
[10] ASCENSIO, H.: La responsabilité selon la Cour internationale de Justice dans l'affaire du génocide bosniaque. Revue Générale de Droit International Public, 2007. No. 2. 286.
[11] Ld. ezzel kapcsolatban a Nemzetközi Bíróságnak a pergátló kifogások tárgyában született ítéletét. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia). Preliminary Objections. Judgment 11 July 1996. I.C.J. Reports, 1996. 595-624.
A joghatósággal kapcsolatos kérdések ezzel az ítélettel még nem záródtak le, ugyanis Jugoszlávia 2001-ben az 1996-os ítélettel kapcsolatban felülvizsgálati kérelemmel fordult a Nemzetközi Bírósághoz (ld. Application for Revision of the Judgment of 11 July 1996 in the Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia), Preliminary Objections (Yugoslavia v. Bosnia and Herzegovina). Miután a bírói testület a felülvizsgálati kérelemnek nem adott helyt, így az ügy érdemi szakaszában ismét előtérbe kerültek a Bíróság joghatóságával kapcsolatos kérdések.
[12] Ld. A Jugoszláv Törvényszék Statútumának 4. cikkét, a Rwandai Törvényszék Statútumának 2. cikkét, valamint a Római Statútum 6. cikkét.
[13] A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumát kidolgozó római konferencián egyedül Kuba javasolta a genocídium fogalmának módosítását. Vö. SCHABAS, W. A.: Genocide Law in a Time of Transition: Recent Developments in the Law of Genocide. Rudgers Law Review, vol. 61. 162.
[14] Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 122-123.
[15] A Stakić ügyben a Trial Chamber kimondta, hogy világosan különbséget kell tenni egy csoport fizikai megsemmisítése és a csoport feloszlatása között. A csoport vagy a csoport egy részének egy területről való elüldözése még nem tekinthető genocídiumnak. Vö. ICTY IT-97-24-T, Trial Chamber Prosecutor v. Milomir Stakić, Judgment, 31 July 2003, 147.
[16] Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 123.
[17] Uo. 125.
[18] ICTR Case No. 96-4-T, Trial Chamber, The Prosecutor v. Jean-Paul Akayesu. Judgment, 2 September 1998, para. 731.
[19] ICTY Case No. 97-24-T, Trial Chamber, The Prosecutor v. Milomir Stakić, Judgment, 31 July 2003, 146.
[20] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 167-168. A Bíróság ítéletében utalt az ENSZ Közgyűlésének és Biztonsági Tanácsának a szexuális erőszakot elítélő határozataira.
[21] KREß, C.: The International Court of Justice and the Elements of the Crime of Genocide. The European Journal of International Law, Vol. 18. No. 4. 2007. 620.
Egyébként Kreß szerint abból következően, hogy a genocídium a nemzetközi jog alapján bűncselekmény, az következik, hogy ezen cselekmények vonatkozásában mindig van egyfajta nemzetközi elem, s éppen ezért a magányos elkövető magatartásának genocídiumként való minősítése valójában elszakítja a genocídiumot az emberiesség elleni bűncselekmények történelmi gyökereitől. Vö. Uo. 621.
[22] Mint látható, jelen írásunkban bizonyos összehasonlítást teszünk a két jogterületnek a védett csoportok definíciójára vonatkozó rendelkezései között. Ezzel összefüggésben azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a "kisebbségek"-nek a védett csoport között való szerepeltetését a genocídium egyezmény kidolgozása során a delegátusok többsége elutasította.
[23] A genocídium egyezmény esetében ez már a szerződés kidolgozásakor felmerült.
[24] Vö. ICTY Case No. IT-95-10-T. The Prosecutor v. Goran Jelić. Judgment 14 December 1999. 22.
[25] Ld. ezzel kapcsolatban Francesco Capotorti-nak a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyességokmányának 27. cikkével kapcsolatos definícióját.
[26] Hasonló értelemben ld. ICTY Case No. IT-95-10-T. The Prosecutor v. Goran Jelić. Judgment 14 December 1999. 22.
[27] Külön kérdés az, hogy politikai csoportok alatt mit értünk, s azok miképpen definiálhatók.
[28] Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 125-126.
[29] Uo.
[30] A genocídium tilalmával kapcsolatban ld. Reservations to the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide. Advisory Opinion. May 28, 1951. I.C.J. Reports, 1951. 23.
[31] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia) Preliminary Objections. Judgment 11 July 1996. Declaration of Judge Oda. I.C.J. Reports, 1996. 625-630.
[32] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. Joint Declaration of Judges Shi and Koroma. 279-284. Separate Opinion of Judge Owada, 297-299.
[33] GAETA, P.: On What Conditions Can a State Be Held Responsible for Genocide? The European Journal of International Law. Vol. 18. No. 4. 2007. 637-640.
[34] Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 113.
[35] Uo.
[36] Éppen ezért a Nemzetközi Bíróság a boszniai genocídium ügyben az alperes állam felelősségét ezen cselekményekért is vizsgálta.
[37] GAETA, P.: Génocide d'Etat et responsabilité pénale individuelle. Revue Générale de Droit International Public. 2007. No. 2. 274.
[38] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 216-217.
[39] KREß: i. m. 622-623.
[40] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 206.
[41] Uo. 237-238.
[42] Uo. 221.
[43] Uo. 222.
[44] A genocídium megakadályozására az alperes államot a Bíróság által 1993-ban meghozott - tehát a srebrenicai vérengzést megelőzően született - ideiglenes intézkedések is kötelezték. Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide. (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Order of 8 April, 1993. I.C.J. Reports, 1993. 24.
[45] Vö. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide. Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 223.
[46] Uo. 221.
[47] ASCENSIO: i. m. 288.
[48] Már az eredeti bosnyák keresetben is szó volt a genocídiumot elkövető személyek egyéni felelősségre vonásáról, azonban Szarajevó ekkor még elsősorban az erre vonatkozó belső jogi jogszabályok megalkotásának elmulasztásáért kérte a JSZK felelősségének kimondását, s a Jugoszláv Törvényszék csak később került a képbe, miután annak létrehozásáról szóló biztonsági tanácsi határozat a bosnyák kereset benyújtása után néhány hónappal született.
[49] Uo. 228-229. Ezt a következtetést a későbbi események is megerősítették, hiszen 2011 májusában Mladiċ-t Lazarevóban (Lázárfalván) egy bánáti szerb faluban fogták el.
[50] A genocídium egyezmény értelmében a népirtást elkövető személyek felelősségre vonása nemcsak belső bíróságok, hanem nemzetközi büntetőbíróságok útján is lehetséges, s az egyezmény VI. cikkében kifejezetten említést tesz e bíróságokkal való együttműködési kötelezettségről. Ilyen bíróság azonban a szerződés létrejötte után majd félévszázaddal jött csak létre, mégpedig a Jugoszláv Törvényszék. A Nemzetközi Bíróság szerint a genocídium egyezmény VI. cikkében említett bíróságnak minősül mind a Jugoszláv Törvényszék, mind pedig a Nemzetközi Bíróság.
[51] Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 209.
[52] Van olyan szerző, aki szerint a Nemzetközi Bíróságnak nem lett volna szabad magyarázat nélkül elfogadnia azt, hogy Srebrenicaban genocídium történt, s a testület adós maradt annak magyarázatával, hogy a srebrenicai eseményeket miért minősíti genocídiumnak. KREß: i. m. 620.
2010. március 30-án a belgrádi parlament - alig több mint 50%-os többséggel - megszavazta azt a határozatot, amelyben elnézést kért a srebrenicai áldozatok hozzátartozóitól.
[53] A Bíróság ezen megközelítésének előnyeit és hátrányait részletesen tárgyalja Paola Gaeta. Vö. GAETA: Génocide d'Etat... i. m. 276-281.
[54] Ld. Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro) Judgment of 26 February 2007. I.C.J. Reports, 2007. 120.
[55] Ld. ezzel kapcsolatban a Törvényszék Statútumát, valamint az 1994. február 11-én elfogadott és számos alkalommal módosított, meglehetősen terjedelmes Rules of Procedure and Evidence-t. (ICTY IT/32)
[56] Ld. Ezzel kapcsolatban Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocid (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montnegro) Judgment of 26 february 2007. I.C.J. Report, 2007, 75-83.
[57] A Krstić ügyben a Trial Chamber ítélete 2001-ben, az Appeals Chamber-é pedig 2004-ben kelt. A Blagojević ügyben a Trial Chamber 2005-ben, az Appeals Chamber pedig néhány hónappal a Nemzetközi Bíróságnak a boszniai genocídium ügyben meghozott érdemi döntése után hirdetett végleges ítéletet.
[58] GAETA: On What Conditions... i. m. 634-635.
[59] Ld. ezzel kapcsolatban HARASZTI Gy.: A nemzetközi szerződések értelmezésének alapvető kérdései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965. 198-211.
Lábjegyzetek:
[1] Lamm Vanda, MTA lev. tagja, igazgató, MTA Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u 30.; egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem, Győr, E-mail: lamm@jog.mta.hu
Visszaugrás
