"Ugye tudod, mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel..."
Sherry Turkle
Az a XX-XXI. század fordulóján a termelésben, a gazdaságban, a társadalomban útjára indult változás, amelyben az információ játszotta a legmeghatározóbb szerepet, napjainkban is zajlik. Az információs kor beköszöntével megjelent az információs társadalom, amelynek három fontos, egymást kiegészítő alapköve a technológia, az elektronikus tartalmak, valamint maga az ember. A technológia a történelem folyamán mindig jelentős katalizátora volt a fejlődésnek, segítségével tudunk hozzájutni a második tartóoszlophoz, a legfrissebb, legrelevánsabb elektronikus tartalmakhoz, a harmadik pillért maga az ember adja, akinek tudása, intelligenciája nélkülözhetetlen az innováció tekintetében, ugyanakkor tudásán múlik az is, hogy milyen mértékben használja ki az új technikai lehetőségeket. Az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata, kezelése egyre nagyobb erőket igényel mind gazdasági, mind politikai, mind kulturális téren. Okkal mondjuk tehát, hogy a XXI. század az információ, a folyamatos technikai fejlődés kora.
A digitalizáció beférkőzött mindennapjainkba, természetes módon kezdi életünk minden színterét átszőni, átírva a kommunikációnkat, tanulási folyamatainkat, munkavégzésünket, ügyintézéseinket, vásárlási szokásainkat, emberi kapcsolatainkat. Ez a globális szinten folyamatosan zajló változás nyomon követhető a családok életén, a generációk közötti kapcsolatok, a gyermekek helyzetének változásán is, ugyanakkor nem kerülte el a gyermekek nevelésére hivatott oktatási intézmények mindennapjait sem, újabb és újabb megoldásra váró kihívásokat, ellentmondásokat rejtve magában.
Az információrobbanás új generációk megjelenését is magával hozta, amelyek tagjai már egészen más információszerzési és személyiségfejlődési utat járnak be, mint elődeik. A digitális világ veszélyeinek feltérképezése előtt megkerülhetetlen, hogy jobban megismerjük a netgeneráció gyermekeinek jellemzőit, illetve mindazokat a jelenségeket, amelyek ismeretében megérthetjük őket, valamint a számukra veszélyt jelentő helyzeteket. Csak akkor tudunk az igényeikre reflektálni, a felmerülő problémákra pedig hathatós megoldásokat találni, ha értjük őket.
Természetes jelenség, hogy az idősebb generáció mindig másnak látja a következőt, és ez napjainkban, azt hiszem, még inkább érvényes megállapítás. Gyakran nehézséget jelent áthidalni a nemzedékek közötti különbségeket, amelyek számos meg nem értés és konfliktus forrásául szolgálhatnak. Felvetődik a kérdés, hogy valóban a generációk közti örök meg nem értésre, az egymástól való stílusbeli eltávolodásra kell csupán gondolnunk, vagy ennél súlyosabb a helyzet, és komolyabb következményekkel kell számolnunk.
Az információs társadalom legfiatalabb polgárai a "digitalizációba belefogantak", illetve a "digitális bennszülöttek",[1] a netgeneráció,[2] a download generáció tagjai - csak hogy néhány kifejezést említsek a számos megnevezés közül, amellyel illetik őket, azokat, akik már egyetlen pillanatot sem éltek számítógépek és internet nélkül. A "digitális bennszülött" Z generáció,[3] valamint a digitalizációba belefogant Alfa generáció[4] tagjai készségszinten kezelik a technikai vívmányokat, azok természetes módon képezik mindennapjaik részét.
A digitális nemzedékek megítélése nem mentes az ellentmondásoktól. A generációkutatók, a gyermekpszichológiával, fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek digitális generációkat taglaló írásaiban megoszlanak a vélemények arra vonatkozóan, hogy minden idők legokosabb korosztályának tekinthetjük-e az Alfa-generációt vagy inkább az ún. néma generáció kora következett be megérkezésükkel.
A mai gyerekek digitális agya hihetetlen mennyiségű információfeldolgozó folyamatot tud párhuzamosan kezelni, és az észlelésük is jelentősen felgyorsult. A vibráló, minden másodpercben új információt nyújtó online környezet alakíthatta ki, hogy például már másodpercenként több képre van szükségük ahhoz, hogy a képek sorozatát mozgásnak érzékeljék.[5] Éppen ezért a 20-30 évvel ezelőtt készült rajzfilmek nem felelnek meg a mai gyerekagy elvárásainak, könnyen unalmassá válnak számukra. Annak köszönhetően, hogy már a legfogékonyabb 1-4 éves kor közötti időszakban folyamatosan stimulálódik az a képességük, hogy több műveletet tudjanak egyszerre feldolgozni, a multitasking[6] (több tevékenység párhuzamos futtatása) számukra természetes igénnyé válik a mindennapi tevékenységeik során.
A másik nézőpont fókuszában - vagyis hogy a ma felnövő gyerekek az ún. néma generáció tagjai - az a megfigyelés áll, mely szerint nagyon gyakorivá vált, hogy az Alfa-gyerekek két és fél, hároméves korukig nem beszélnek. Ijesztő a jelenség, hogy egy 3-4 éves óvodás ugyanakkor milyen magabiztosan tájékozódik a világhálón.[7] Felmerül azonban a kérdés, hogy ha pont abban az időszakban, amikor az agy neurális hálója leginkább fejlődik, és a gyermek a legfogékonyabb állapotában nem részesül megfelelő mennyiségű valós interakcióban, a digitális ingerek azonban aktívan körülveszik, az nem torzítja-e túlságosan a valóságérzékelését, az együttérző képességét.[8] Megállapítható, hogy míg a korábbi generációk ugyan érdeklődnek az új technológia iránt, használják is az új eszközöket, képviseltetik magukat a közösségi hálókon, mégis képesek valós interakciók kialakítására, el tudják különíteni az online életüket az offline helyzetektől. A Z és Alfa-generáció tagjai számára viszont gyakran komoly problémát jelent az online és az offline személyiségük különválasztása.[9] Az internet adta személytelen, hangulatjelek mentén alakuló kommunikáció[10] által egyre erősödik az érzelmi inkontinencia[11] a fiatalok körében. Kerülik a személyes, verbális kommunikációt igénylő helyzeteket, aminek a hátterében az áll, hogy nehézséget jelent számukra a "face to face" szituációkban az arckifejezések, a gesztusok jelentéstartalmának felismerése, ugyanakkor saját verbális és érzelmi eszköztáraikkal is nehezen boldogulnak, meglehetősen szélsőséges skálán mozogva juttatják kifejezésre érzelmeiket.[12]
Mindezek hátterében állhat a mai gyerekekre jellemző mértéktelen internethasználat, melynek hatására érzékelési túlterhelésnek vannak kitéve, ez pedig alvászavarhoz, hirtelen hangulatváltozásokhoz, dühkitörésekhez vezethet már egészen kora gyermekkorban.[13] (Ezt nevezik "elektronikus képernyő szindrómának".) A kisgyerekkori túlzott internethasználat a szürkeállományban szövetvesztéshez, szövetsorvadáshoz vezethet, emiatt pedig nem fejlődik megfelelően az empatikus készség, az együttérzés kimutatása, integrálása.
- 38/39 -
Susan Greenfield agykutató az Identitás a XXI. században[14] című művében vizsgálja az elektronikus eszközök gyermekekre gyakorolt hatását, azt, hogy a képek elárasztó jellegű jelenlétével megváltozik-e a gondolkodás. Greenfield szerint a mai képernyőkultúrát folyamatosan áramló, gyors vágások, vizuális és auditív effektusok, az ösztönökre ható, rövid, nyers impulzusok jellemzik, s akinek az agyát egyfolytában és szinte kizárólagosan ezek a villámsebességű váltások miatt végig sem gondolható ingerek érik, annak a személyiségét a "senkiagy" fogja vezérelni. Félelmetes lehetőségként tárja elénk, hogy a szövegek helyére lépő vizuális áradat hatására egyre több fiatal agyában nem fejlődnek ki a képzelőerő kialakulásához nélkülözhetetlen szinaptikus kapcsolatok, így szürkeállományuk "senkiaggyá" válik, személyiségük pedig a "senkiforgatókönyv" szerint alakul. Képtelenek elvont fogalmak értelmezésére, nincsennek tudatában cselekedeteik morális tartalmának, mivel át sem tudják gondolni, fel sem tudják fogni tetteik következményeit.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
