A távollévők közötti gazdasági kapcsolatok fejlődésének szempontjából alapvető kérdés a termék, szolgáltatás ellenértékének jogszerű és biztonságos megfizetése. A tagállamok jogai (elsősorban az elmúlt évek a területre vonatkozó közösségi jogfejlődésének hatására) ma már úgy a magánszemélyek, mint a vállalkozások számára az elektronikus fizetési eszközök széles választékának igénybevételét teszik lehetővé. Ahhoz azonban, hogy a Közösségben az ellenérték kiszámlázása, a fizetési kötelezettség teljesítése az elektronikus környezetben is számviteli szempontból dokumentálható legyen, biztosítani kellett az elektronikus számlázás, az elektronikus bizonylatok kiállításának lehetőségét, s szabályozni kellett az ilyen bizonylatok megőrzésével, ellenőrzésével kapcsolatos kérdéseket is.
Az - alapvetően a hatvanas-hetvenes években létrehozott - közösségi hozzáadottérték-adó rendszer átfogó felülvizsgálatának igénye már a nyolcvanas évek végén felmerült, s a Közösségben működő áfa-rendszer adóhatárok nélküli kereteit megteremtő a 91/680/EGK irányelv elfogadásával bizonyos fokú revíziójára sor is került. 1996-tól a Bizottság - az 1987-ben lefektetett elveket, tervezett megoldásokat felülvizsgálva - új, fokozatosan megvalósítani kívánt modernizációs programot hirdetett. E program - nem kis mértékben a Tanács ellenállása miatt - végül kevés eredményt hozott: a belső piaci jogharmonizáció továbbfejlesztésének igényétől vezérelve azonban a Bizottság 2000-ben új, rövid távú stratégiát hirdetett meg, amelynek - egyebek mellett - a számlázásra vonatkozó szabályok felülvizsgálata, az elektronikus számlázás kérdéskörének rendezése is részét képezte. E stratégia végrehajtása kapcsán született meg, s került 2001. december 20-án elfogadásra a Tanács a hozzáadottérték-adó számlázására megállapított feltételek egyszerűsítése, korszerűsítése és összehangolása tekintetében a 77/388/EGK irányelv módosításáról szóló, került 2001/115/EK irányelve, amelynek a nemzeti jogukba való átültetéséről a tagállamoknak 2004. január 1-jéig kellett gondoskodniuk.
A módosítás az irányelv Preamubulumában megjelölt, elsődleges indoka az volt, hogy a Tanács a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapítás tárgyában kiadott, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik irányelve szerinti számlázási feltételek száma viszonylag kevés: az irányelv ezzel a tagállamokra bízza a legfontosabb feltételek meghatározását. E feltételek azonban az új számlázási technikák és módszerek kialakulása miatt már nem felelnek meg a követelményeknek. A belső piac megfelelő, az elektronikus kereskedelem követelményeit is figyelembe vevő működésének biztosítása érdekében szükségessé vált egy közösségi szinten összehangolt lista összeállítása azon részletekről, amelyeknek a hozzáadottérték-adó miatt szerepelniük kell a számlákon, és az elektronikus számlázás használatát és a számlák elektronikus tárolását, valamint a saját számlakiállítás és a számlázási tevékenység kihelyezésének eseteit szabályozó közös rendelkezés létrehozása is elengedhetetlennek mutatkozott. Az irányelv ugyanakkor jelentős egyszerűsítésre, a formális követelmények lazítására is törekedett - megtiltotta pl. azt, hogy a tagállamok a számlák aláírását megköveteljék - illetőleg nagy súlyt fektetett arra, hogy a számlák tárolásával szemben támasztott követelmények megfeleljenek a 95/46/EK irányelvben meghatározottaknak.
Az irányelv 2. cikkének (2) bekezdése új szabályozással váltotta fel a 77/388/EGK irányelv 22. cikk (3) bekezdésének a számlaadásra, a számla tartalmára, alakiságára vonatkozó szabályait [a)-b) pontok]. A 22. cikk (3) bekezdésének c) pontja rendelkezett az a) pontnak megfelelően kiállított számlák elektronikus úton történő elküldésének lehetőségéről, d) pontja a számlák megőrzésének feltételrendszeréről, az e) pont pedig fogalom-meghatározást vezetett be. E meghatározás szerint az irányelv 22. cikke (3) bekezdése c) és d) pontjának alkalmazásában a számlák "elektronikus úton való" továbbítása és megőrzése: a címzett számára történő továbbítás vagy a betekintés biztosítása az elektronikus berendezés használatával való adatfeldolgozás - beleértve a digitális tömörítést - vagy adattárolás céljából, valamint vezetékek, rádióátjátszás, optikai technológiák vagy egyéb elektromágneses eszközök alkalmazása), valamint előírta, hogy az irányelv alkalmazásában a papír vagy elektronikus formában érkező üzeneteket - ha azok megfelelnek az e bekezdésben meghatározott feltételeknek - a tagállamoknak számlaként kell elfogadniuk.
Az általános szabály szerint az irányelvben rögzített tartalmi, formai követelményeknek megfelelően kiállított számlákat papíron vagy a vevő beleegyezésétől függően elektronikus úton is el lehet küldeni. Az elektronikus úton elküldött számlákat a tagállamoknak el kell fogadniuk, feltéve, hogy az eredet hitelessége és a tartalom sértetlensége biztosított. E követelmény akkor teljesül, ha a számlát az elektronikus aláírási irányelv 2. cikkének 2. pontja szerinti fokozott biztonságú elektronikus aláírással látják el (a tagállamok azonban kérhetik azt, hogy e fokozott biztonságú elektronikus aláírás minősített hitelesítésen alapuljon, és a fent említett irányelv 2. cikkének 6. és 10. pontja szerinti biztonságos aláírás-létrehozó eszközzel készüljön) vagy az elektronikus adatcsere jogi vonatkozásairól szóló, 1994. október 19-i 1994/820/EK bizottsági ajánlás 2. cikkében meghatározott elektronikus adatcserét (EDI) alkalmaznak. Ez utóbbi esetben a cserére vonatkozó egyezménynek (megállapodásnak) elő kell írnia az eredet hitelességét és az adatok sértetlenségét biztosító eljárások alkalmazását. A tagállamok azonban az általuk előírt feltételekkel azt is megkövetelhetik, hogy ezenkívül még egy papíron kiállított kiegészítő összefoglaló dokumentum is szükséges legyen.
A számlákat - az érintett tagállam(ok) beleegyezésétől függően - más elektronikus úton is el lehet küldeni: ezzel összefüggésben az irányelv előírta, hogy a számlázás feltételrendszerének módosítása céljából a Bizottságnak legkésőbb 2008. december 31-ig - a területen bekövetkezett technológiai fejlesztések figyelembevételére lehetőséget biztosító - jelentést, és adott esetben javaslatot kell készítenie.
Az irányelv alapvető követelményként írta elő, hogy a tagállamok a területükön termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást végző adóalanyokra nem róhatnak a számlák elektronikus úton való továbbítására vonatkozó további kötelezettségeket vagy formaságokat: 2005. december 31-ig azonban előírhatják azt, hogy az ilyen rendszer használatát előzetesen kötelező legyen bejelenteni. E szabály azonban nem vonatkozik arra az esetre, mikor a termékek vagy a szolgáltatások olyan országból származnak, ahol nincs a 76/308/EGK és 77/799/EGK irányelvben vagy a 218/92/EGK rendeletben meghatározottaknak megfelelő, kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó jogi eszköz érvényben: a tagállamok a területükön végzett ilyen termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról elektronikus úton kiállított számlákra vonatkozóan különleges feltételeket állapíthatnak meg.
A módosítás azt is lehetővé tette, hogy ha ugyanazon címzettnek több számlát tartalmazó számlaköteget küldenek elektronikus úton, akkor az egyes számlák azonos részleteit elégséges csak egyszer feltüntetni, ha az összes számla esetében valamennyi adatba bele lehet tekintetni.
A számlák eredetének hitelességét és a tartalmuk sértetlenségét, valamint az olvashatóságukat a megőrzési időszak során végig biztosítani kell. A tagállamoknak kell meghatározniuk azt az időszakot, ameddig az adóalanyok kötelesek megőrizni a területükön teljesített termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra vonatkozó számlákat illetőleg a területükön letelepedett adóalanyok által kézhez kapott számlákat. A tagállamok azt is megkövetelhetik, hogy a számlákat a megküldés szerinti eredeti - akár papír alapú, akár elektronikus formában - őrizzék meg, illetőleg előírhatják, hogy amennyiben a számlákat elektronikus úton tárolják, akkor az eredet hitelességét és a tartalom sértetlenségét biztosító adatokat is meg kell őrizni.
A módosítás (az új, 22a. cikk a szövegbe iktatásával) rendezte a másik tagállamban elektronikus úton tárolt számlákhoz való betekintési jog kérdéseit is: ennek értelmében ha az adóalany az általa kiállított vagy kézhez kapott számlákat az adatok on-line elérését biztosító elektronikus úton tárolja, s ha a megőrzés helye nem a letelepedés szerinti tagállamban van, akkor a letelepedés szerinti tagállam illetékes hatóságainak - amennyiben ez a tagállamban ellenőrzés céljából szükséges - az irányelv alkalmazásában joguk van e számlákba elektronikus úton betekinteni, ezeket letölteni és - az adóalany letelepedése szerinti tagállam jogszabályai által megállapított határokon belül - felhasználni.
Az elektronikus adatátvitel igénybe vételével történő gazdasági műveletek jogi szabályozásának kérdése a Közösségen belül már a nyolcvanas évek végén felmerült. Az európai vállalkozások ekkor már egyre növekvő mértékben éltek az elektronikus adatátvitel technológiája által nyújtott lehetőségekkel: a területen a közösségi szintű beavatkozást egyrészt a vállalkozások közötti EDI-kapcsolatok nemzetköziesedése, másrészt a kommunikációs-adatátviteli technológiák transzeurópai hálózatainak kiépítését, működőképessé tételét célzó közösségi törekvések indokolták. A TEDIS (Trade Electronic Data Intercharge Systems) program első (1988-1989) szakaszában jelentős erőfeszítések történtek arra, hogy az elektronikus adatátvitel pán-európai környezetének kialakítása megtörténjen, TEDIS második szakaszáról rendelkező 91/385/EGK tanácsi Határozat pedig már konkrét, hároméves, bizonyos szabályozási kérdéseket is magában foglaló keretprogramot irányzott elő.
A 91/385/EGK határozat alapvető célkitűzése az volt, hogy az elektronikus adatátviteli rendszerek vonatkozásában - e rendszerek gazdasági és társadalmi jelentőségére is tekintettel - közösségi szinten is a lehető legnagyobb hatékonyságot biztosítsa: ennek érdekében műszaki (az EDI üzenetek szabványosítása, biztonság, távközlési technológiákkal való összeegyeztethetőség), jogi és gazdasági követelményeket (az EDI a társaságok irányítására gyakorolt hatásainak elemzése) egyaránt felölelő intézkedési tervet is tartalmazott (2-3. cikk). A Határozat a jogi intézkedések közül a legfontosabbnak az európai EDI-megállapodás szövegének véglegesítését tartotta, de legalább ilyen lényeges kérdésnek mutatkozott az EDI üzenetekkel összefüggő adatvédelmi és joghatályt érintő kérdések rendezése is.
Hároméves előkészítő munka nyomán lényegében e célkitűzéseket valóra váltva 1994. október 19-én került elfogadásra a Bizottság az elektronikus adatcsere jogi vonatkozásai tárgyában kiadott 94/820/EK ajánlása. A Bizottság az ajánlásban két javaslatot tett: egyrészt azt, hogy a gazdasági szereplők és szervezetek kereskedelmi tevékenységük gyakorlása során alkalmazzák a Mellékletekben szereplő az EDI-megállapodást (és annak magyarázatát), másrészt azt, hogy a tagállamok segítsék elő a megállapodás alkalmazását, s ennek érdekében tegyék meg a megfelelő intézkedéseket. Jogforrási jellegéből adódóan a norma a tagállamokra nézve nem kötelező jellegű, ám a Megállapodás az elmúlt évtizedben a tagállami gyakorlatban viszonylag széles körben elfogadottá, alkalmazottá vált.
A Megállapodás alapvetően mintaszerződés, amelynek megszövegezésére egyrészt az európai vállalkozások, szervezetek igényeinek felmérésével és figyelembe vételével, másrészt jelentős nemzetközi szakmai szervezetek (az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága, UNCITRAL) véleményének megismerésével került sor. E jellegéből adódóan inkább orientációs jellegű, a diszpozivitás talaján álló rendelkezései, felépítése alkalmassá teszik a felek közötti jogviszony sajátosságaihoz való igazíthatóságra s a határokon átnyúló jellegből adódó sajátosságok kezelésére. Ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy a felek pusztán a rájuk vonatkozó részeket töltsék ki, s a szöveget változtatás nélkül - de ott, ahol a Megállapodás több alternatívát tesz lehetővé, valamelyik mellett döntve - fogadják el. A Megállapodás kétoldalú illetőleg többoldalú dokumentumként egyaránt felhasználható: az utóbbi esetben több szervezet számára biztosít szerződéses jogi kereteket. Természetesen - ha a szerződő felek ezt nem zárják ki - egy-egy már létrejött, egyediesített Megállapodáshoz való utólagos csatlakozás lehetősége sem kizárt. Jellegét tekintve ugyan alapvetően a határokon átnyúló üzleti kapcsolatok kiépítését, működését kívánja elősegíteni, de természetesen - a szükséges adaptációkkal - azonos országban honos gazdálkodó szervezetek is élhetnek igénybevételének lehetőségével.
A Megállapodás a felek jogi értelemben vett akaratát rögzíti, ám nem nélkülözheti bizonyos műszaki kérdések rendezését sem: ezeket külön mellékletbe kell foglalni. A Műszaki Melléklet vonatkozásában a Megállapodás számos tartalmi követelményt jelöl meg: ezekről rendelkezni kell. Annak sincs akadálya, hogy a rögzített műszaki paraméterek és a felhasználói igények konkretizálása érdekében a Megállapodáshoz - további mellékletként - a felek Felhasználó Kézikönyv csatolásáról rendelkezzenek.
A jogi rendelkezések a Megállapodás alanyainak, tárgyának, fogalomhasználatának nagy pontossággal való körülírására törekednek. A Megállapodás tárgya a kereskedelmi ügyleteket elektronikus adatcserével (EDI) lebonyolító felekre vonatkozó rendelkezések meghatározása: hacsak a felek között ettől eltérő megállapodás nem jön létre, a Megállapodás rendelkezései nem érintik az EDI felhasználása által érintett ügyletekből keletkező, szerződésekben rögzített kötelezettségeket. Az EDI fogalmát a megállapodás úgy határozza meg, mint az elektronikus adatcsere kereskedelmi és ügyviteli adatok egy számítógéptől egy másik számítógéphez történő, egy EDI üzenet szerkezetét meghatározó egyeztetett formátumban való továbbítását Az EDI üzenet egyeztetett szabvánnyal összhangban szerkesztett szegmensrendszer, amely számítógéppel olvasható formátumban készül, valamint automatikusan és egyértelműen feldolgozható.
Miután a Megállapodásban az EDI az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Nemzetközi Kereskedelmi Eljárások Egyszerűsítésére létrehozott Munkacsoportja által alkalmazott hivatalos fogalomra, az UN/Edifact szabványok és ajánlások alapján szerkesztett üzenetek cseréjére vonatkozik, ennek meghatározása sem nélkülözhető: a Megállapodás az ENSZ közigazgatásban, kereskedelemben és közlekedésben megvalósuló elektronikus adatcserére vonatkozó olyan szabályaiként definiálja, amelyek magukban foglalják az áruk és szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó strukturált adatok független számítógépes információs rendszerek közötti elektronikus cseréjére vonatkozó, nemzetközi forgalomban egyeztetett szabványokat, könyvtárakat, valamint irányelveket.
Az átvétel visszaigazolása alatt a megállapodás egy EDI üzenet átvételének egy olyan eljárást ért, amellyel egy EDI üzenet átvétele alkalmával ellenőrzik a szintaxist és a jelentést, és a címzett megfelelő visszaigazolást küld a feladónak.
A szerződés létrejötte és érvényessége kapcsán alapelvi szinten rögzíti, s hagyja érvényesülni a feleknek azt a szándékát, hogy az EDI alkalmazásával érvényes és kötelező szerződések létrehozására törekednek és ezt a szándékukat harmadik személyeknek is igazolni törekednek. A szerződés akkor és ott jön létre, ahol és amikor egy ajánlat elfogadását jelentő EDI üzenet eléri az ajánlattevő számítógépes rendszerét. Az EDI üzenetek elfogadhatósága és bizonyító ereje vonatkozásában a Megállapodás - értelemszerűen - a hatályos nemzeti jogok rendelkezéseit tartja irányadónak, ám az e jogszabályok által engedélyezett mértékben a felek ezennel kötelezettséget vállalnak arra, hogy ezen Megállapodás a rendelkezéseivel és feltételeivel összhangban megőrzött és nyilvántartott EDI üzenetek - hacsak ezzel ellentétes bizonyítékok nem állnak rendelkezésre - elfogadhatóak lesznek a bíróságok előtt és az üzenetekben foglalt tények bizonyítékának minősülnek.
A Megállapodás részletesen szabályozza az EDI üzenetek feldolgozásával és az üzenetek átvételének visszaigazolásával összefüggő kérdéseket (5. cikk), az üzenetek biztonságosságának követelményeit (6. cikk), a bizalmas adatkezelésre és a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályokat (7. cikk), az üzenetek iktatásával, tárolásával összefüggő követelményeket (8. cikk). Az üzemi követelmények (9. cikk) és műszaki specifikációk, követelmények (10. cikk) körében megfogalmazott elvárások a Műszaki Melléklet kötelező elemeiként jelennek meg, azokról részletesen - a felhasznált technológia sajátosságaira is tekintettel - kell rendelkezni.
A Megállapodás a felek felelősségének korlátozását, illetve kizárását két körben szabályozza. Egyik fél sem tartozik felelősséggel a Megállapodásban vállalt kötelezettségek nem teljesítése által előidézett különleges, közvetett vagy következményes károkért. Nem felel a fél a másik fél által elszenvedett, illető fél késedelmes teljesítése vagy nem a Megállapodás rendelkezéseinek megfelelő teljesítése által okozott károkért sem, amennyiben az ilyen károk keletkezésének oka a nem teljesítő fél által nem befolyásolható, illetve a Megállapodás létrejöttének időpontjában előre nem jelezhető körülmény, vagy olyan körülmény, amelynek következményeit nem lehetett sem megelőzni, sem áthidalni ("vis maior"). Amennyiben azonban egy fél közvetítőt bíz meg az EDI üzenet továbbításával, naplózásával vagy feldolgozásával, az említett szolgáltatások ellátása során az ilyen közvetítő cselekményei, nem teljesítései vagy mulasztásai által közvetlenül okozott károkért ez a fél tartozik felelősséggel. Amennyiben egy fél arra kötelezi a másik felet, hogy közvetítőt bízzon meg az EDI üzenet továbbításával, naplózásával vagy feldolgozásával, a másik félnek az említett szolgáltatások ellátása során az ilyen közvetítő cselekményei, nem teljesítései vagy mulasztásai által közvetlenül okozott károkért az ezt megkövetelő fél tartozik felelősséggel.
A jogviták rendezése vonatkozásában Megállapodás két alternatív rendelkezést tartalmaz. Az első választottbírósági záradékról rendelkezik abban az esetben, ha a felek ily módon szeretnék rendezni a jogvitát. A javasolt másik lehetőség a jogvita bírósági úton történő rendezésére, ahol a feleknek meg kell állapodniuk az illetékes joghatóságról minden olyan esetben, amikor a felek bíróság előtt szeretnék rendezni a jogvitát. Miután az EDI felhasználók számos országgal kerülhetnek jogviszonyba, célszerű az irányadó jogot is meghatározni: erre a megállapodás 13. cikke ad lehetőséget. Végezetül a Megállapodás rendezi a hatályának módosítására, megszűnésére és részleges érvénytelenségére vonatkozó kérdéseket is.
Az EDI-megállapodás napjaink megváltozott műszaki-távközlési környezetében is képes arra, hogy a felek kapcsolatát bizonyos fokig kielégítően rendezze: ennek oka elsősorban az alkalmazott jogi megoldások "technológia-semlegessége", amely lehetővé tette az új adatátviteli lehetőségekhez való tartalmi igazítását. Egyik elfogadott alkalmazási területének a - leginkább tartós üzleti kapcsolatban álló felek közti - elektronikus számlázás minősült - amennyiben azt a - hosszú ideig kizárólag a papír alapúság talaján álló - nemzeti számviteli jogok egyébként megengedték. Erre nézve eltérő nemzeti megoldások alakultak ki, amelyekben azonban a papír lapúság követelménye valamilyen szinten (pl. az elektronikus úton végzett cselekményekről kinyomtatott, az utólagos ellenőrzést lehetővé tevő kivonat készítése) fennmaradt.
Mindez a gyakorlatban "kettős számviteli rendszerek" kialakulásához vetetett: a vállalkozások belső adminisztrációjukban egyre inkább elektronikus eszközök igénybevételére támaszkodtak, ám pénzügyi műveleteiket az adóellenőrzés követelményeinek megfelelően papír alapon is rögzíteniük kellett. Az EDI alkalmazása - nemzetközi viszonylatban - inkább a kereskedelemmel kapcsolatos egyéb üzleti műveletek (megrendelések, szállításról való rendelkezések) körére korlátozódott, míg az elektronikus számlázás a Megállapodás keretei között nyújtott lehetőségével a vállalkozások inkább egy-egy országon belül éltek: ez a belső piaci elektronikus kereskedelem további fejlődése szempontjából mindenképp visszahúzó tényezőként érvényesült. A vállalkozások hitelesnek elfogadható elektronikus adatátviteli lehetőségei ugyanakkor a közösségi jogfejlődés újabb fejleményei, mindenekelőtt az elektronikus aláírási irányelv által lehetővé tett körben is bővültek.
A 2001/115/EK irányelv alkalmazásának összefüggésében felvetődött kérdésekkel külön szakértői munkacsoport foglalkozott, amely a Bizottság felé 2003-ban tette meg ajánlásait, s - egyebek mellett - az EDI-megállapodás szövegének számos ponton való kiigazítására, modernizációjára tett javaslatot. Erre mindezidáig nem került sor, ám a kérdést a Bizottság továbbra is napirenden tartja: a 2000-es stratégia céljainak megvalósulást értékelő, illetőleg a jövőbeni cselekvés fő irányainak kijelölésért célzó 2003-as Tájékoztatás egyik fő irányának a hatályos szabályok technológiai fejlődés és az elektronikus kereskedelem követelményeit figyelembe vevő, még egységesebb szabályrendszer kialakítását tekinti.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény a 2003. évi LXXXV. törvénnyel történt módosítása nyomán - meghatározott feltételek mellett - lehetővé vált az elektronikus dokumentum, irat számviteli bizonylatkénti alkalmazása [Sztv. 66. § (5) bek.], s a törvény előírásokat állapított meg az ilyen bizonylatok megőrzési kötelezettsége vonatkozásában is. Az elektronikus számlázás lehetőségét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 71. §-ának (11) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján megszületett, az elektronikus számláról szóló 20/2004. (IV. 21.) PM rendelet biztosítja. Összhangban az EU vonatkozó szabályaival, a rendelet egyrészt az elektronikus számla kibocsátásának tartalmi, formai és technikai feltételrendszerét határozza meg, másrészt rendezi a számlák megőrzésével és ellenőrizhetőségével kapcsolatos kérdéseket. A szabályozást a 2. §-hoz kapcsolódóan - két melléklet teszi teljessé: az első az elektronikus adatcserére (EDI) vonatkozó mintaszerződést tartalmazza, a második pedig a havi bevallás benyújtására előírt papír alapú összesítő dokumentum tartalmát írja elő.
A rendelet elsődlegesen azt határozza meg, hogy az elektronikus úton kiállított számla mikor alkalmas adóigazgatási azonosításra: a követelmények akkor teljesülnek, ha a számla megfelel az áfa-törvényben meghatározott feltételeknek [tartalmazza a tv. 13. § (1) bek. 16-17. pontja szerinti adatokat, ill. megfelel a tv. 43. § (7) bekezdése szerinti feltételeknek] adatokat, azt a vevővel, megrendelővel kötött előzetes szerződés alapján, a r. 2. §-ban előírt módon bocsátották ki [r. 1. § (1) bek.].
Az Áfa. tv. 43. § (7) bekezdése értelmében az elektronikus úton kibocsátott számla, egyszerűsített számla esetében az eredet hitelességét, a tartalom sértetlenségét, valamint a dokumentum olvashatóságát fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel, vagy elektronikus adatcsere rendszerben (EDI) történő továbbítással kell biztosítani. EDI rendszerben történő számlázásokról az adóalanyoknak havonta papír alapú kiegészítő összesítő dokumentummal kell rendelkezniük. A kiegészítő összesítő dokumentumra a számviteli törvénynek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A r. 1. § (2) bekezdése ehhez kapcsolódva írja elő, hogy az elektronikus számla az Áfa. törvény 43. §-ának (7) bekezdésében meghatározott feltételek szerint adóigazgatási azonosításra akkor felel meg, ha az adóalany az elektronikus számla eredetének hitelességét, tartalmának teljességét, megváltoztathatatlanságát, sértetlenségét, értelmezhetőségét (olvashatóságát), a jogosultak általi hozzáférhetőségét, valamint a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés elleni védelmét a kibocsátáskor és a számla megőrzésére külön jogszabály által előírt időtartam alatt is biztosítja.
Elektronikus számla legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott elektronikus adat formájában, vagy elektronikus adatcsere rendszer alkalmazásával, a felek által a rendelet 1. számú melléklete szerint ajánlott tartalommal, előzetesen, írásban kötött szerződés alapján létrehozott elektronikus adat formájában bocsátható ki. Az elektronikus adatcsere rendszer alkalmazásával kibocsátott elektronikus számla esetén a számlát kibocsátó köteles havonta a havi bevallás benyújtására előírt határidőben a rendelet 2. számú melléklete szerinti tartalommal papír alapú összesítő dokumentumot két példányban kiállítani: az összesítő dokumentum egyik példányát a számlát kibocsátó a vevő adóalanynak megküldi, a másik példányát pedig megőrzi (r. 2. §). A rendelet biztosítja számlaköteg elektronikus úton való kiállításának a lehetőségét is: amennyiben az adóalany ugyanannak a vevőnek, megrendelőnek kibocsátott több elektronikus számlát tartalmazó elektronikus számlaköteget állít ki, az egyes számlák azonos adatait elégséges egyszer feltüntetni, feltéve, hogy az összes számla valamennyi adata hozzáférhető. Elektronikus aláírás használata esetén a számlaköteget kell legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátni (r. 3. §).
A rendelet az elektronikus számlák megőrzésével szemben általános és különös követelményeket állít. Általános követelmény, hogy az elektronikus számlát és az összesítő dokumentumot a kiállítása szerinti eredeti formában, az Áfa. törvény 13. § (1) bekezdésének 26. pontjában meghatározott Közösség területén kell megőrizni [r. 4. § (1) bek.]. Elektronikus számlák jogszabály által előírt megőrzési kötelezettsége esetén a megőrzési kötelezettséget a kötelezett maga is elláthatja vagy annak ellátásával külön törvény (lásd Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény) szerinti archiválási szolgáltatót bízhat meg [r. 5. § (1) bek.]. A megőrzéssel szembeni különös követelményeket a rendelet részben a megőrzést biztosítóhoz kapcsolva, részben az elektronikus számla kibocsátásának módjával összefüggésben határozza meg. Amennyiben a számlát a teljesítésre kötelezett adóalany nevében, képviseletében eljáró harmadik fél adóalany bocsátja ki, amely több adóalany nevében is eljár, a számlákat és az összesítő dokumentumokat képviselt adóalanyonként elkülönítve kell nyilvántartania [r. 4. § (6) bek.].
Ha a megőrzésre kötelezett megőrzési kötelezettségének maga tesz eleget, úgy köteles az elektronikus aláírással kibocsátott számlán - a mindenkori biztonságos kriptográfiai algoritmussal előállított - időbélyegzőt elhelyeztetni olyan szolgáltatóval, amely e szolgáltatást minősített hitelesítés szolgáltatóként nyújtja [r. 5. § (2) bek.]. Az elektronikus aláírással ellátott számlák kiállításához és azokra vonatkozó megőrzési kötelezettség teljesítéséhez alkalmazott elektronikus aláírás és időbélyegző biztonságos kriptográfiai algoritmusát az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közleményben határozza meg [r. 5. § (3) bek.]. Amennyiben a számlát EDI rendszer alkalmazásával állították ki, úgy annak megőrzése során a számla megőrzője köteles a r. 1. § (2) bekezdésében foglalt feltételeket a számla őrzése alatt folyamatosan biztosítani (r. 6. §).
A rendelet az elektronikus úton teljesített megőrzési kötelezettség összefüggésében szabályozza az adóhatóság ellenőrzési feladatainak ellátását biztosító jogosítványait, az adóalany különös kötelezettségeit is. Az adóalany az adóhatóság felhívására az elektronikus számlát és az összesítő dokumentumot ellenőrzés céljából 3 munkanapon belül be kell mutatnia. A helyszíni ellenőrzés során az adóalany az adóhatóság részére a számlák olvashatóságához szükséges számítástechnikai eszközöket, az eszközök használatához szükséges dokumentációt biztosítja, a szükséges felvilágosítást meg kell adnia, illetőleg az általa megőrzött számlák másolatát az adóhatóság felhívásában meghatározott csoportosításban és az adóhatóság által közzétett formátumban is az adóhatóság rendelkezésére kell bocsátania. Aki külön jogszabály szerint adóvisszatérítés miatt számla bemutatására kötelezett az adatokat az adóhatóság által közzétett formátumban is az adóhatóság rendelkezésére bocsátja. Az adóhatóság a helyszíni ellenőrzés során jogosult az elektronikus számla kiállításának folyamatát oly módon ellenőrizni, hogy felügyelete mellett az adóalany számlát bocsát ki [r. 4. § (2)-(6) bek.].
A rendelet Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozásának napján lépett hatályba, értelmezését Az elektronikus számlázásról szóló APEH közlemény (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 2005/9.) kívánta előmozdítani. A Közlemény tartalmazza az EDI-megállapodás magyarázatát is. Lényeges azonban arra felhívni a figyelmet, hogy bár az EDI-megállapodás (mely jellegénél fogva az érintett felek között létre jött polgári jogi szerződés) a magyar jogba az elektronikus számlázás összefüggésében került bevezetésre, alkalmazási köre ennél jóval szélesebb, a felek közötti elektronikus kommunikáció sajátos módjához kapcsolódva más gazdasági műveletekhez is kapcsolódó, az Eat. szerinti fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás alkalmazása nélküli elektronikus adatcserét, adatmegőrzést tesz lehetővé.
Az EDI-szerződés alkalmazásával - mint arra a közösségi jogi alapok ismertetése kapcsán már rámutattunk - az azt elfogadó felek egyrészt kifejezetten lemondanak arról a jogukról, hogy az EDI eszközeivel és a Szerződés feltételeivel összhangban létrejött szerződés érvényességének megkérdőjelezésére pusztán arra való hivatkozással, hogy a szerződés EDI felhasználásával teljesült [3. cikk (1) bekezdés], másrészt a hatályos nemzeti jogszabályok által engedélyezett mértékben kötelezettséget vállalnak arra, hogy ezen Szerződés a rendelkezéseivel és feltételeivel összhangban megőrzött és nyilvántartott EDI üzenetek - hacsak ezzel ellentétes bizonyítékok nem állnak rendelkezésre - elfogadhatóak lesznek a bíróságok előtt és az üzenetekben foglalt tények bizonyítékának minősülnek (4. cikk).
Az EDI mintaszerződés a felek számára viszonylag szűk körben nyitja meg diszpozitív rendelkezések alkalmazásának lehetőségét: a klauzulák zöme olyan, a szerződés tartalmának kötelezően részét képező előírást tartalmaz, amelytől a felek - a szerződés céljának veszélyeztetése nélkül - nem tekinthetnek el: bármely, a szerződésből adódó jogvita elbírálása esetén a bíróságnak elsősorban tehát az esetleges eltéréseket ennek fényében kell vizsgálnia. Az elektronikus számlázás körében azonban a PM-rendelet a mintaszerződés az 1. sz. Mellékletben közzé tett szövegének [ajánlott tartalmának, r. 2. § (2) bekezdés] alkalmazását az elektronikus számla kibocsáthatóságának előfeltételeként határozza meg: a mintaszerződéstől való eltérés itt tehát csak abban a körben lehetséges, amit a mintaszerződés maga kifejezetten megenged. Amennyiben a felek közötti szerződés e diszpozitvitási lehetőségen túlmenően tartalmaz tartalmi eltéréseket, úgy az ilyen szerződéses kapcsolat alapján kiállított elektronikus számla adóigazgatási azonosításra nem lesz alkalmas. ■
Visszaugrás
