A zárolás iránti végrehajtói felhívás kibocsátásával szemben a jogorvoslat a végrehajtási kifogás. Eszerint a végrehajtási eljárás során az adóhatóság, illetve az önálló bírósági végrehajtó 36. § alapján foganatosított törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen az adós, a behajtást kérő, a behajtást kérő hatóság, illetve az, akinek a végrehajtás jogát vagy jogos érdekét sérti - a sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásának tudomására jutásától számított 15 napon belül - a végrehajtást foganatosító elsőfokú adóhatóságnál végrehajtási kifogást terjeszthet elő. Ha az önálló bírósági végrehajtó törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen az elsőfokú adóhatóságnál terjesztenek elő végrehajtási kifogást, erről az adóhatóság soron kívül értesíti az önálló bírósági végrehajtót [Avt. 24. § (1) bekezdése].
Újdonság, hogy a jogorvoslati kérelemben meg kell jelölni azt, hogy a végrehajtási kifogást előterjesztő az intézkedés megsemmisítését vagy megváltoztatását milyen okból kívánja; ellenkező esetben - csakúgy, mint az elkésett, és a nem jogosulttól származó jogorvoslati kérelmet - az elsőfokú adóhatóság visszautasítja [Avt. 24. § (2) bekezdése, 25. §-a]. A kifogást - kivéve, ha a végrehajtást foganatosító adóhatóság az abban foglaltaknak helyt ad, amelyről a kifogás előterjesztőjét tájékoztatja - a felettes adóhatóság bírálja el [Avt. 26. § (1)-(3) bekezdései].
Speciális intézkedésként vezeti be a törvény a zárolt bankszámláról történő kifizetés lehetőségét, mely az adóhatóság előzetes engedélyével történhet.[1] Az Air. 84. § (2) bekezdése szerint ugyanis az állami adó- és vámhatóság az általa meghatározott sorrendben és összegben engedélyezheti a zárolt fizetési számláról történő kifizetések meghatározott személyek részére történő teljesítését, ha az adózó erre irányuló kérelmében jogszabály által előírt nyilvántartások, dokumentumok benyújtásával igazolja, hogy a zárolt vagyonán kívüli forrásból nem képes a kifizetéseit teljesíteni, vagy azzal a tevékenysége aránytalan korlátozást szenvedne. Ezen jogintézmény sajátossága abban rejlik, hogy a kifizetés nem az adós kezéhez, hanem közvetlenül a jogosult részére történik. Tekintettel arra, hogy az újszerűség miatt kiforrott gyakorlatról értelemszerűen még nem beszélhetünk, kérdésként merülhet fel, hogy milyen kiadások vonatkozásában rendelhető el a kifizetés engedélyezése. Mivel a biztosítéki célú végrehajtás során az adózói működés fenntartásához fűződik érdek, jellemzően azon kifizetések tartozhatnak ezen körbe, melyek a társaság folyamatos üzletmenetének a biztosításához szükségesek (munkabér, közüze-
- 4/5 -
mi számla, tárgyi eszköz hitelének törlesztése, szállítói követelések stb.). Az adóhatóságnak a kifizetés engedélyezése diszkrecionális jogkörben hozott döntés: vizsgálni kell, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható-e az adós tevékenységének aránytalan korlátozása, valamint az, hogy az adózónak a kifizetései teljesítésére nem áll-e rendelkezésre más mód. A kifizetés engedélyezése tehát nem automatikus; a jogszabályi feltételeknek történő megfelelés esetén nyílik az adóhatóságnak lehetősége arra, hogy az adózói kérelem teljesítését az eset összes körülménye és a rendelkezésére álló adatok alapján mérlegelje, és ennek eredményeképpen hozza meg a döntését.[2]
Az ügyintézési határidő az Air. 84. § (3) bekezdése szerint 15 nap. A kifizetés engedélyezését elutasító, valamint a kifizetést részben engedélyező végzés ellen önálló fellebbezésnek van helye, utóbbinak a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya. A kifizetés a pénzforgalmi szolgáltatónak megküldött végzésen alapul, az más követelés fedezetére nem számolható el, e körben a végrehajtás alóli mentesség is érvényesül [Air. 84. § (4) bekezdése].
Az Avt. tehát lényegében a Vht. mentén szabályozza a zárolási iránti végrehajtói felhívást, mint a biztosítási - ideiglenes biztosítási - intézkedés keretei között alkalmazandó kényszercselekményt. Írásom végén - tekintettel a már felvázolt gyakorlati problémákra - egyre inkább igazolni látom a bevezetőben említett alapfeltevésemet, miszerint a jogintézmény biztosítéki célú alkalmazása mind az Avt., mind a Vht. vonatkozásában némiképp "rendszer-idegennek" tekinthető. Az Alkotmánybíróság korábban már több döntésében [7/1991. (II. 28.) AB határozat, 11/1993. (II. 27.) AB határozat] hangsúlyozta, hogy a tulajdonjog valamely tartalmi elemének korlátozása akkor jár a tulajdonjog alkotmányos jogának korlátozásával - más megfogalmazásban akkor alkotmányellenes -, ha az nem elkerülhetetlen, vagyis ha kényszerítő ok nélkül történik, illetőleg a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz viszonyítottan aránytalan; ez a tárgyalt intézkedés kapcsán utóbbi fordulatban általánosságban megállapíthatónak látszik. Úgyszintén az Alkotmánybíróság utalt arra is, hogy "... A jogállami keretek között működő végrehajtási jog célja nem az adós ellehetetlenítése, hanem az, hogy lehetőséget nyújtson arra, hogy a kötelező erejű hatósági határozatban foglaltaknak a legegyszerűbb, leggyorsabb és leghatékonyabb módon érvényt lehessen szerezni. Ennek megfelelően a végrehajtási jognak kellő egyensúlyokat és garanciákat szükséges tartalmaznia ahhoz, hogy mind az adós, mind a végrehajtást kérő érdeke megfelelően érvényesülhessen, illetve a törvénysértő végrehajtási cselekmények megelőzhetőek, kiküszöbölhetők és hatékonyan orvosolhatóak legyenek. A megfelelő egyensúlyokat és garanciákat nélkülöző végrehajtási jog, amely egyúttal egyoldalúan előnyben részesíti egyik vagy másik fél érdekeit, ellentétben áll mind a tisztességes eljárás követelményével, mind a jogorvoslathoz való joggal..." [22/2013. (VII. 19.) AB határozat]. Ezen megállapítás a kielégítési végrehajtáson túlmenően a biztosítéki célú végrehajtásban is érvényes kell, hogy legyen. Szélsőséges esetben az adózó a tartozása megfizetésére a számlaegyenlegen kívüli vagyon miatt is rendelkezik fedezettel (a likviditási rátája megfelelő; a követelései, megtakarításai, tárgyi eszközei kötelezettségekhez viszonyított aránya a kiadásait meghaladja), de a vevői kifizetései bankszámlára érkeznek, a rendelkezésre álló anyagi forrásokat folyamatos, üzletszerű tevékenysége körében azonnal felhasználja, vagyis a bankszámla feletti rendelkezési jog korlátozása a működést "kényszerpályára" állítja, az szükségtelen, egyszersmind aránytalan jogsérelmet jelent számára. A jogalkotó a már ismertetett szabályozással álláspontom szerint ingoványos talajra tévedt; ellenben a jövőben a gyakorlati alkalmazás eredményei megcáfolhatják a kétségeimet. ■
JEGYZETEK
[1] A korábbi szabályozásból fakadóan a bankszámla részbeni feloldására nem volt lehetőség.
[2] Különösen igaz ez azon elgondolásból is, hogy jóllehet a zárolt bankszámláról történő kifizetéssel ugyan a biztosítandó kötelezettség összege nem csökken, ellenben az annak fedezetéül szolgáló vagyon már igen; vagyis a vagyoncsökkenés ellensúlyozására a biztosítéki célú fedezet megteremtéséhez újabb végrehajtási cselekményt kell foganatosítani, ami a zárolt bankszámlát érinti ismételt kérelem esetén - a vagyon értékének és a biztosítandó összeg egymáshoz való arányának folyamatos figyelemmel kísérését illetően - egy láncfolyamatot generál.
Visszaugrás
