Megrendelés

B.Sz.: Ajánló (KK, 2004/5., 21. o.)

A befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XXII. törvény VI. fejezete révén módosul a közjegyzői törvény több szakasza.

A közjegyzői törvény 120. §-a (2) bekezdéssel egészül ki, és a § jelenlegi szövegének számozása (1) bekezdésre változik:

"(2) A tervezeten eszközölt változtatás és kiegészítés szövegének kivételével mellőzhető a felek által rendelkezésre bocsátott írásbeli tervezet felhasználásával készített közjegyzői okirat felolvasása, ha a jogi képviselővel eljáró jogi személy felek, vagy lakáscélú állami támogatásokról szóló külön jogszabály szerinti állami kamattámogatással érintett hitelszerződést (jelzáloghitel szerződést) kötő felek a közjegyző előtt együttesen kijelentik, hogy az okirattervezetet megismerték és ezért kérik az okirat felolvasásának mellőzését. A felolvasás mellőzése nem érinti a közjegyzői okirat készítésével kapcsolatban előírt egyéb kötelezettségek teljesítését. Nincs lehetőség a felolvasás mellőzésére, ha a felek bármelyike a 124. § a)-c) pontjában megjelölt személy."

A Ktv. 126. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A fél kérheti, hogy az ügyleti tanúk csak a közjegyzői okirat aláírásánál legyenek jelen: ilyenkor a fél a tanúk előtt kijeleni, hogy a közjegyzői okirat felolvasása megtörtént, illetőleg kérte a közokirat felolvasásának mellőzését, az okirat tartalma az akaratával megegyező, és az okiratot a tanúk jelenlétében aláírja. Mindezeknek az okiratból ki kell tűnniük."

A 129. § e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a § a következő új f) ponttal egészül ki és a jelenlegi f) és g) pontok megjelölése g) és h) pontokra változik:

(A közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell:)

"e) a közjegyzői okirat felolvasásának, illetve az ezt helyettesítő eljárásnak a megtörténtét, vagy a felolvasás mellőzésének tényét és a feleknek ezt indítványozó nyilatkozatát,

f) azt, hogy a fél a közjegyzői okiratban foglaltakat az akaratával egyezőnek találta,"

(MK 2004/51. Hat.: 2004. május 6.)

2004. évi XXX. törvény Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés kihirdetéséről.

(MK 2004/60.) ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére