Az öröklési jog a Ptk. megalkotása óta a polgári jog konstans része, az özvegyi haszonélvezeti jog megváltására vonatkozó rendelkezésektől eltekintve alig változott. A hazánkban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások az öröklési jogi szabályokat az utóbbi tíz évben is érintetlenül hagyták, azok módosítására sürgető igény napjainkban sem jelentkezik.
A polgári jogi szabályok átfogó felülvizsgálata - az állampolgárok vagyoni helyzetének az utóbbi évtizedben bekövetkezett differenciálódása miatt - az örökös felelősségére vonatkozó rendelkezések átgondolását is lehetővé teszik. A gyakorló közjegyző tapasztalatai azt mutatják, hogy a hatályos anyagi és eljárási jogi rendelkezések nem nyújtanak elégséges támaszt a hagyaték - első sorban peren kívüli - rendezéshez abban az esetben, ha túlterhelt hagyatékkal állunk szemben.
Túlterhelt hagyatéknak azt tekintjük, amikor a hagyatéki terhek meghaladják a hagyatéki vagyon értékét.
A magyar társadalom gazdagodásával, illetve szegényedésével arányosan az egyes hagyatéki ügyekben a hagyatéki vagyontárgyak volumene, összetétele, értéke jelentősen nivellálódott. A kizárólag az örökhagyó utolsó havi - fel nem vett - nyugdíjára induló hagyatéki eljárások mellett jelentős számban fordulnak elő terjedelmes ingatlan- és ingóvagyonra, nagyértékű gazdasági társasági részesedésre kiterjedő hagyatéki ügyek.
A tehetős örökhagyó halála után egyre gyakrabban állnak elő öröklési, vagy más jogcímen igényt támasztó személyek koholt öröklési és/vagy hitelezői igénnyel, különösen, ha az elhunyt közeli hozzátartozókkal nem rendelkezett, vagy azok külföldön élnek.
A gazdasági változásokkal együtt jár, hogy az állampolgárok nem csak jelentős vagyont, hanem hatalmas adósságtömeget is képesek felhalmozni életük során. A tartozások rendezésére nem mindig nyílik mód az örökhagyó életében, sőt konkrét - tragikus - ügyben találkoztunk a tartozások nyomasztó tömege elől a halálba menekülő örökhagyóval, aki mindent megtett azért, hogy maradék vagyonát halála előtt a hitelezők karmai közül kimentse.
A hagyatéki hitelező helyzete a hagyatéki eljárásban eshetőleges: vagy időben értesül a halálesetről és jelentkezik a hagyatéki eljárásban, vagy nem, vagy hajlandó az örökös a peren kívüli rendezésre, vagy nem. Nehezíti helyzetet a hagyatéki vagyontárgyak egy részének felderítetlensége, a hagyaték reális értékelésének megoldatlansága.
A hagyatéki hitelező az esetek többségében csak a bíróságtól várhatja igényének rendezését. Mire azonban az ügy a bíróságra kerül, a hagyatéki vagyontárgyak körének pontos megállapítása még nehezebbé válik. A hagyatéki eljárás rendeltetése valójában az, hogy az örökléssel kapcsolatos jogi viszonyokat - lehetőleg a bíróság közbejötte nélkül - teljes körűen rendezze.
A hatályos rendelkezések azt mutatják, hogy a Ptk. és a He. szabályainak megalkotásakor az eladósodott örökhagyó képe aligha lebegett a jogalkotó szeme előtt. A jelen tanulmány célja az, hogy a polgári jogi szabályok újrafogalmazásakor segítse a jogalkotót e problémakör kezelésében.
A Ptk. hatályos 677. § (1) bekezdése a hagyatéki tartozásokat taxatíve sorolja fel, meghatározva a kielégítés sorrendjét is.
Az első és második helyen az örökhagyó illő eltemettetésének költségei, illetve a hagyaték megszerzésével, kezelésével a hagyatéki eljárással kapcsolatos költségek állnak. Az a) és b) pont szerinti tartozások keletkezési ideje a haláleset utáni, felmerülésük a haláleset következtében szükségszerű. Ezek kielégítési elsőbbsége nem képezheti vita tárgyát. Túlterhelt hagyatékot e kiadások igen ritkán eredményeznek, ilyen esetekben azonban a szociális ellátások (pl. temetési segély) a tartozás kiegyenlítéséhez kellő fedezetet nyújtanak. Az a) és b) pontban megjelölt tartozások alanya - meghatározott kivételekkel - általában az örökös.
A bíróság előtt az "illő eltemettetés" illetve a megfelelő síremlék állítás költségeinek mértéke kérdésében keletkezik gyakran jogvita. Az elismert mértékre a bírói gyakorlat - az életviszonyok változásait tükröző, a helyi szokásokat és az örökhagyó anyagi körülményeit is figyelembe vevő - rugalmas megoldást ad (LB Pfv. V. 21. 672/1995, BH 1996/367, és P. törv. 20. 973/1989, BH 1990/300). E tartozások rendezése a hagyatéki eljárás keretein belül az esetek túlnyomó többségében megtörténik.
A hagyatéki tartozások közül a leggyakrabban a c) pontba tartozó örökhagyói kötelezettségek összessége eredményezi a hagyaték túlterheltségét. Az ebbe a csoportba tartozó követelések az örökhagyó halála előtt keletkezett jogviszonyon alapulnak, feltéve, hogy az örökhagyó halálakor még fennállnak (BH 1983. 70.). Az örökhagyónak a jogviszonyból eredő kötelezettsége halála előtt nem vált esedékessé, vagy esedékessé vált, de nem tudta, és/vagy nem akarta teljesíteni. A jelentkező hagyatéki hitelezők mindenesetre ezt állítják.
E tartozásokat a jogirodalomban csoportosítják akként, hogy az örökhagyó a személyével, vagy vagyonával kapcsolatosan merültek-e fel. Az örökhagyó személyével kapcsolatos tartozások közé tartoznak a gyógyíttatásával, ápolásával, élelmezésével, tartásával felmerült költségek, ha azok kiegyenlítése az örökhagyó életében nem történt meg [BH 1991. 20.; PK 89. szám b)].
Az örökhagyó személyével kapcsolatos tartozások köréből a gyakorlatban a legtöbb bizonytalanságot kiváltó kérdés a "hagyatékból való részesedés ígéretében bízva teljesített tartási szolgáltatás" [LB PK 89. sz. állásfoglalás; Pfv. V. 21. 544/1995 (BH 1997/25); P. törv. II. 21. 136/1992. (BH 1993/428); P. törv. II. 20. 015/1990 (BH 1991/20); P. törv. II. 20. 233/1997 (BH 1997/353); P. törv. II. 20. 494/1979 (BH 1980/166) sz. határozatok]. Mivel ilyen esetben kizárólag szóbeli megállapodásról, sokszor ráutaló magatartásról van szó, a tényleges jogviszony, a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás mibenléte, tartama az örökhagyó halálát követő eljárásban nehezen rekonstruálható.
Nem vitás, hogy vannak olyan idős emberek, akik életük utolsó időszakában több-kevesebb segítségre szorulnak. Közeli hozzátartozói viszony esetén ez a segítség többnyire a kölcsönösségen alapul, oly módon, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás időpontja egymástól jelentősen eltér.
A segítő személy az ellenszolgáltatást sokszor már előre megkapta, nem az örökség - mint ellenszolgáltatás - fejében nyújtotta a segítséget. A szülő felneveli a magáról gondoskodni még nem tudó gyermeket, a gyermek később segít magáról gondoskodni már nem tudó szülőjének. Ha a hozzátartozók segítséget nem nyújtanak, vagy nincsenek, a szükséges szolgáltatást - ha van miből - az örökhagyó megvásárolja (tartási szerződés, idősek otthona). Ha pedig nem rendelkezik a kellő anyagiakkal, szerencsés esetben a szociális alapon járó ellátást veheti igénybe (szociális otthon).
Az örökség reményében nyújtott szolgáltatás esete gyakorta olyankor fordul elő, amikor az örökhagyó vagyonából a segítséget megvásárolhatná, azonban az ezzel járó kötöttséget (szerződés), vagy véglegességet (lakás feladása és beköltözés az idősek otthonába) nem kívánja vállalni.
Reménybeli örökösi oldalon két csoport figyelhető meg: az egyik kihasználja az örökhagyó bizonytalanságát és akár még a hozzátartozói segítséget is elüldözve igyekszik magát az örökös pozíciójába helyezni. A másik csoportba tartozókat (akik gyakran egymásról nem tudva többen is vannak) az örökhagyó "fizeti ki" ígéretekkel, a majdani busás örökség reményével, aminek megvalósításáért (végrendelet) azután semmiféle határozott lépést nem tesz.
Mivel a hagyatéki eljárásban kizárólag okirati bizonyítás engedhető meg, e körben kizárólag a bíróságra marad a tényállás fáradságos és hosszadalmas kiderítése, a különbségtétel az örökség ígérete és reménye között, a jogviszony minősítése, illetve a következtetések levonása.
Álláspontunk szerint a jogalkotó akkor gondoskodik megfelelően a jogbiztonságról, ha az "örökség reményében nyújtott" szolgáltatások őserdejében rendet teremt. Ha van arra társadalmi igény, hogy idős emberek gondozása körében mások úgy nyújtsanak szolgáltatásokat, hogy annak ellenértékét csak az örökhagyó halála után kapják meg, mindkét fél érdeke azt kívánja, hogy ehhez megfelelő szerződéses formát találjon, melyből jogok és kötelezettségek erednek. Mivel a jogügylet egyik alanya szükségszerűen idős, a másik alanya pedig bizonytalanságban van az ellenszolgáltatás nyújtásának ideje kérdésében, e jogügylet feltétlenül igényli legalább az írásbeli formát, tartalmilag pedig a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mibenlétének, mértékének meghatározását.
Az örökhagyó vagyonával kapcsolatosan felmerülő tartozás igen széles kört takar, eredhet szerződésből, vagy szerződésen kívüli kötelezettségből, kivéve azon kötelezettségeket, melyek az örökhagyó halálával megszűnnek. Ide tartoznak az állammal szemben fennálló (adó, illeték) tartozások, igen gyakori a pénzintézettel, vagy magánszeméllyel szemben kölcsöntartozás, bérleti díj, vételár-hátralék. Az örökhagyó lehetett tartási vagy életjáradéki szerződés eltartója, melyből eredően tartási kötelezettség terheli. Az örökhagyó munkáltatói pozíciójából akár munkabér-tartozás is terhelheti a hagyatékot. A tartozás, kötelezettség jogcímére a Ptk. - sőt más jogszabályok - egész címtára rendelkezésre áll.
Minden olyan követelésért amely az örökhagyót halálakor fennállott jogviszonyból terhelte, az örökös köteles helytállni, kivéve ha az örökhagyó halála a szerződés megszűnését eredményezte (Ptk. 323. §). Az örökhagyó ezen tartozásai, kötelezettségei a Ptk. 599. §-a alapján átszállnak az örökösre, a c) pontbeli tartozás alanya tehát ugyancsak az örökös. Ez az a hagyatéki tartozás-fajta, melynek felderítése, volumenének meghatározása már a hagyatéki eljárás során meg kellene történjék, az ehhez szükséges eszköztár azonban hiányosnak tűnik. A lehetséges megoldásra a 3. és 4. pontban térek ki.
A d) pontban meghatározott hagyatéki tartozás végintézkedés, vagy az örökhagyótól életében történt ingyenes szerzés esetén terheli az örököst, illetve a megajándékozottat. A hagyaték túlterheltségét általában azért nem eredményezi, mert az örökség, illetve ajándék értékének csak a felére vonatkozhat. A megajándékozott felelősségének kérdése a hagyatéki eljárás keretein belül nem mindig rendezhető. Ha a hagyatéki vagyontárgyak körének feltárása és az értékelés kérdése megoldódik, a kötelesrész mértéke, sokszor kiadásának módja tekintetében is már a hagyatéki eljárás keretein belül teljes körű megoldásra lehetne jutni.
Az e) pont - azaz a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek - a vizsgált témát a d) ponthoz hasonlóan kevéssé érintik, rendezésük a hagyatéki eljáráson belül megoldható.
A hagyatéki tartozásokért való helytállás mért két a hagyatéki vagyontárgyak - az örökség - értéke határozza meg. Az örökség illetve a hiányzó hagyatéki vagyontárgyak körének és megtérítési értékének meghatározása a hagyatéki eljárás keretein belül jelenleg nem megoldott.
A hagyatéki vagyontárgyak körének és értékének felderítése főszabályként a polgármesteri hivatal leltárelőadójának, illetve pénzügyi munkatársának hatáskörébe tartozik. A gyakorlatban a leltározáskor szinte kizárólag azokat a hagyatéki vagyontárgyakat veszik számba, melyekre nézve a hagyatéki eljárás lefolytatása kötelező, vagy feltétlenül szükséges. Ezek az ingatlan vagyontárgyak és az ingóságok közül az ún. központi nyilvántartás alá eső ingóságok. Nem tartoznak ide a műkincsek, ékszerek, nemesfém-tárgyak, a készpénz, melyek pedig sok esetben lehetővé tennék a hagyatéki tartozások teljes körű rendezését. A hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak kivonása az eljárás alól valódi szankciókkal nem jár.
Hiába leltároznák teljes körűen a hagyatékot, ha az értékelés a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően alakul. Egyrészt általánosan elfogadott az alulértékelés, a forgalmi értéktől való eltérés mértéke azonban az eljáró személy "jóindulatán" múlik. Másrészt műkincsek, ékszerek stb. értékelésére sem a polgármesteri hivatal munkatársa, sem a közjegyző nem rendelkezik képzettséggel, a megállapított érték az örökösök bemondásán alapul. A túlterhelt hagyaték problémájának megoldásához a gyors helyszíni leltározás mellett ingatlan esetén az illetékhivatali adatok igénybevételére, ingóság esetén szakértői értékelésre lenne szükség.
Bírósági határozatban is megjelent a hagyatéki eljárásban szokásos "alulértékelés", mint általánosan elfogadott szokás, gyakorlat. Indoka az, hogy az örökhagyó halálával érzelmileg és anyagilag megterhelt örökösök helyzetét segítse. Ez a gyakorlat - egyéb mellékhatásai mellett - álhumánus. Ha az állam elismeri az örökösök nehéz helyzetét, ne az egyik szemét hunyja be, hanem csökkentse az öröklési illeték mértékét. A jelenlegi alulértékelési gyakorlat oda vezet, hogy a hagyatéki eljárás keretei között azok sem tudnak egyezséget kötni, akik egyébként szeretnének. Különösen érvényes ez a kötelesrész mértékének meghatározása esetén, valamint akkor, ha az örökös valamely hagyatéki vagyontárgy átengedésével kívánja a hitelező követelését kielégíteni.
A hagyatéki tartozásokért való helytállás módjára nézve a Ptk. 679. § (1) bekezdése tartalmaz rendelkezést, mely a cum viribus felelősség elsőbbsége mellé kisegítő szabályként a pro viribus felelősséget rendeli. Az örökös a törvény erejénél fogva korlátozott felelősséggel tartozik anélkül, hogy felelőssége korlátozásáért bármely jogcselekményt kellene tennie.
A hatályos felelősségi szabály a jóhiszemű, kötelességtudó örökös ideáltípusát tükrözi, ebben az esetben messzemenően elégséges is. Ha a jogalkotó egy kicsit is gyanakvó, nem elégszik meg ennyivel. Követelheti, hogy a halálesetet minden esetben kövesse helyszíni leltározás, így azonban sok felesleges többletmunkát okoz. Mondhatja, hogy túlterhelt hagyaték esetén kötelező a helyszíni leltározás, de a terhek volumene a leltározás időpontjában többnyire nem ismert. A közjegyző csak az eljárás egy jóval későbbi szakában jut abba a helyzetbe, hogy leltározást rendeljen el - nem sok eredménnyel.
A hitelező védelmét jobban szolgálja, ha a jogalkotó a mindenkori örököst felnőtt, felelősen dönteni képes személynek tekinti, és felelősségének korlátozását csak akkor biztosítja számára, ha az örökös a "leltározás kedvezményét" igénybe vette. A "leltározás kedvezménye" azt jelenti, hogy az örökös kérelmére helyszíni, teljes körű leltározást és a szakértői értékelést kell lefolytatni. Ebben az esetben az örökös felelőssége az előbbi eljárással megnyugtatóan megállapított örökség értékére korlátozódik. Ha az örökös a leltározást nem kéri, feleljen korlátlanul az örökhagyó tartozásaiért, függetlenül a hagyaték értékétől.
A hatályos szabályok a hitelezőt szorítják arra, hogy nyomozzon az elhunyt adósa után maradt vagyontárgyak után. "A hagyaték állaga megállapítható a hagyatéki leltárból, illetőleg a hagyatékátadó végzésből. A hitelező azonban jogosult azt bizonyítani, hogy az átadott hagyatékon felül más vagyontárgyak is tartoznak a hagyatékba, amelyekből ő kielégítést kereshet." A "leltározás kedvezménye" esetén az örökös érdekévé válik, hogy ne csak a hagyaték aktíváit, hanem a passzívákat is derítse fel és ennek ismeretében döntsön abban a kérdésben, hogy a hagyatéki vagyon elegendő fedezetet nyújt-e vagy sem. Ha a fedezet elegendőnek tűnik, az örökös eltekinthet a leltározás és értékelés procedúrájától. Részletkérdés, de igen fontosnak tartom, hogy a halálesetet követően de még a hagyatéki eljárás lezárása előtt az örökös számoljon el az örökhagyó köztartozásaival (adó, társadalombiztosítás). Ma ez a gyakorlatban jóval a hagyaték átadása után történik meg.
Álláspontom szerint ez a szigorúbb felelősségi rendszer képes arra, hogy a bíróságok munkaterhét csökkentse. Ha az örökös a "leltár kedvezményét" választja, közokirat rögzíti azon hagyatéki vagyontárgyak körét és értékét, melyből a hitelező kielégítést kerepet. Gyakrabban fordul majd elő, hogy a felek (örökös és hitelező) már a hagyatéki eljárás során megállapodnak a hitelező igényének kielégítésében, és ebben az esetben közjegyző által jóváhagyott egyezséggel (a bírói egyezséggel azonos hatállyal) véglegesen rendezik a kérdést.
Ha az örökös nem élt a "leltár kedvezményével", a hitelező az örökös teljes vagyonára kereshet kielégítést. Ezek az ügyek nyilvánvalóan bíróság elé kerülnek, nem képezi azonban bizonyítás tárgyát, hogy az örökös vagyonából melyek az örökölt és melyek a saját vagyontárgyak, a bíróság eljárása tehát egyszerűbbé és így gyorsabbá válik.
A "leltározás kedvezményének" igénybe vétele esetén a hagyatéki tartozásokért való felelősség elsődlegesen változatlanul a hagyaték erejéig terjed, azaz az örökös a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival (cum viribus), ha pedig ezek nem állnak rendelkezésre (pro viribus) saját vagyonával a hagyaték erejéig felel a hitelezőnek.
A leltározás kedvezményével való öröklés nem ismeretlen az európai országokban. Az Osztrák polgári törvénykönyv szerint, ha az örökös a hagyatékot feltétel nélkül fogadja el, a hitelezőkel szemben a hagyaték értékére tekintet nélkül felel. A feltételes elfogadás a "leltározás jótéteményének" igénybevételét jelenti (Rechtliche Wohltat des Inventars, ABGB 801-802. § 820-821. §), ez az örökös felelősségét a hagyaték erejéig korlátozza. A külföldi példák közül a ma legkorszerűbbnek számító holland megoldást kívánom ismertetni, amely komoly felelősségvállalást és aktivitást igényel az örökös részéről.
A Holland polgári törvénykönyv az örökös felelősségéről a leltár kedvezményével való öröklés elve alapján rendelkezik (14. cím: A megfontolás joga és a leltár kedvezményének előjoga 1070. §-1089. §)
Az örökös számára a törvény négy havi gondolkodási időt biztosít, amely alatt felmérheti a hagyaték aktíváit és passzíváit. A gondolkodási idő igénybevételét a kerületi bíróság nyilvántartásba veszi, a határidő a nyilvántartásba vétellel veszi kezdetét. A gondolkodási idő alatt nem indítható az örökös ellen eljárás ill., végrehajtás az elhunyt adósságai miatt.
Annak ellenére, hogy a holland öröklési jog (880. §) szerint az öröklés ipso iure következik be, a határidő eltelte után az örökös a hagyatékot visszautasíthatja, vagy "elfogadja". Az "elfogadás" történhet fenntartás nélkül, vagy a leltárfelvétel kedvezményével. Az örökös elveszti a leltár kedvezményének lehetőségét ha a hagyatéki vagyontárgyakat szándékosan vagy rosszhiszeműen eltitkolja, eltulajdonítja, megsemmisíti.
A leltár kedvezménye igénybevételének előnyei a következők:
- az örökös cum viribus, illetve pro viribus csak a hagyaték erejéig felel,
- saját vagyontárgyai nem keveredhetnek a hagyatéki vagyontárgyakkal,
- a hagyatékkal szemben saját követeléseit is érvényesítheti, végül
- ha a hagyatéki terhet saját vagyonából elégítette ki, ezen összeg erejéig az eredeti ranghelyen hagyatéki hitelezőként felléphet.
A leltár kedvezményével való öröklés esetén az örökös köteles a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakat a jó gazda gondosságával kezelni. A hitelezőknek számadással tartozik. A hagyatéki vagyontárgyakat csak nyilvánosan a helyi szokásoknak megfelelően vagy kereskedő igénybevételével értékesítheti.
A holland öröklési jogban is hivatkoznak a csődtörvény 57-59. §-ára. A bíró az érdekelt (hitelező) kérelmére meghagyhatja az örökösnek, hogy a hagyatékot zárgondnokként kezelje.
A gondolkodási idő lejártától számított 3 hónapon belül az örökös köteles hivatalos napilapban továbbá egy helyi újságban az ismeretlen hitelezőket felhívni követeléseik érvényesítésére. A hitelezők részére a hirdetménnyel egyidejűleg a hagyaték számbavételéről és kezeléséről szóló beszámolót kell rendelkezésre bocsátani. A beszámoló letétbe helyezését követően az örökös köteles az ezen időpontban ismert hitelezőket a hagyaték erejéig kielégíteni. A kielégítés után jelentkező hitelező igényét már csak az esetleg fennmaradt vagyonérték erejéig illetve megmaradt vagyontárgyból lehet kielégíteni.
A megfontolás és a leltár kedvezményével történő átvétel jogát az örökhagyó végintézkedésben nem korlátozhatja. (Niederländisches Bürgerliches Gesetzbuch, Buch 4 Erbercht, C. H. Beck. München, Kluwer Law International 1996.)
A Ptk. 678. §-ában foglalt szabály, ami szerint a hagyatéki tartozások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat, alapvetően nem szorul felülvizsgálatra. A c) ponton belül (az örökhagyó tartozásai) azonban indokolt lehet további differenciálást tenni. Az aránylagos kielégítés főszabályát más, hasonló jogszabályokban is megtaláljuk (Vht., Csődtv.). A hagyatéki tartozások között - a c) ponton belül - azonban nem élvez elsőbbséget a munkabér-tartozás, valamint a tartási jogviszonyból eredő tartozás. Túlterhelt hagyaték esetén e hitelezők is csak aránylagos kielégítésre tarthatnak igényt.
Ha az örökös jóhiszeműen úgy ítéli meg, hogy a hagyaték a fennálló hagyatéki követelések teljes kiegyenlítését biztosítja, a sorrendhez kötöttség nélkül - és az örökhagyó által ingyenesen vállalt, valamint a hagyományon és meghagyáson alapuló követelésekre tekintet nélkül - elégítheti ki a hitelezőket.
A törvény elsőbbséget biztosít az olyan hitelezőnek, akinek a hagyatéki vagyontárgyon zálogjoga, vagy külön kielégítésre igényt adó egyéb joga van. Az ilyen hitelező a biztosíték erejéig a sorrendre tekintet nélkül kereshet kielégítést, e joga azonban csak a zálogjoggal vagy külön kielégítésre igényt adó egyéb joggal terhelt vagyontárgyból történő kielégítésre terjed ki. Amennyiben a biztosítékból az igényét teljesen kielégíteni nem tudja, a fennmaradó összeg tekintetében a hagyatéki hitelezőkre vonatkozó általános szabályok szerint tarthat igényt a kielégítésre.
A hatályos öröklési jog is ismeri tehát a korlátlan örökösi felelősséget, de csak akkor rendeli alkalmazni, ha az örökös neki felróható módon tér el a törvényben megszabott kielégítési sorrendtől. A kötelező sorrendtől felróható magatartással történő eltérése esetén a hagyatéki tartozásokért az örökös a teljes vagyonával felel és amennyiben felróható magatartásával kárt is okozott, ezért a kárért az általános szabályok szerint - teljes vagyonával - felel.
A hatályos őrölési jogi szabályok szerint az örökös a hagyatéki eljárás lefolytatására illetékes közjegyzőnél kérheti az ismeretlen hagyatéki hitelezők felhívását. A közjegyző a kérelem alapján hirdetményt bocsát ki, amelyben megfelelő határidő tűzésével felhívja az ismeretlen hitelezőket követeléseik bejelentésére. Amennyiben a hirdetményi eljárás eredménnyel jár és a hitelező követelését bejelenti, az örökös őt ugyanabban a sorrendben és arányban köteles kielégíteni, mint a többi hitelezőt. Az a hitelező, aki a megadott határidő alatt nem jelentkezik és követelését be sem jelenti, utóbb nem kifogásolhatja a hitelezőknek a jelentkezéséig történt kielégítését abból az okból, hogy a sorrendet nem tartották be, illetve ha nem maradt hagyatéki vagyon a többi hitelező kielégítése után, nem követelhet kielégítést az örökös egyéb vagyonából.
Ezek a szabályok a hagyatéki eljárásban nem váltak gyakorlattá. Ennek egyik oka az, hogy a hirdetmény e különleges fajtájáról a He. rendelkezést nem tartalmaz, nyilvánvalóan azért, mert a Ptk. fiatalabb, mint a He.
Amennyiben azonban közjegyző ezen hirdetményt mégis kibocsátja, azt az általános szabályok szerint a bíróság hirdetőtáblájára történő kifüggesztéssel teljesíti. A bíróság hirdetőtáblája a mai viszonyok mellett nem a legkorszerűbb módja az információk áramlásának, vagy a nyilvánosságnak. Bizton állítható, hogy innen a hitelező nem szerez tudomást adósa haláláról. Szükség lenne egy olyan hivatalos lapra, mint a Cégközlöny, ahol a közzététel megfelelő hatékonysággal történhet meg. Amíg ez meg nem történik, csak az a hitelező számíthat sorrend szerinti kielégítésre, aki naponta személyesen érdeklődik adósa hogyléte iránt.
A hitelezők felhívásának szabályát nem csak az örökös kérelme esetén kellene lehetővé - egyes esetekben kötelezővé - tenni, hanem a közjegyzőnek hivatalból is lehetőséget kell biztosítani az intézkedés megtételére. Mindez természetesen csak akkor vezet célhoz, ha a nyilvánosság korszerű formájával ötvözhető.
Fizetésképtelen adóssá nem csak a gazdálkodó szervezet (Cstv. 3. §) válhat, a túlterhelt hagyaték hitelezőinek kielégítése is megfelelő eljárást igényelne. Bár nem az öröklési jog körébe tartozó kérdés, mégis megfontolásra érdemesnek tartom az ún. "magáncsőd" intézményének bevezetését, illetve a csődtörvény szabályainak kiterjesztését a magánszemélyre. Amennyiben ez megtörténik, a hagyatéki csőd anyagi és eljárási jogi kérdésével is foglalkozni lehet.
A hatályos He. 53. § (9) bekezdése a következőket tartalmazza: "Az örökösök között kizárólag a hagyatéki vagyon tárgyaira vonatkozóan létrejött egyezség (osztályos egyezség) - a hagyatékban való részesedés mellett, de arányára tekintet nélkül - nem minősül élők közötti jogügyletnek és a hagyatékot az egyezség alapján öröklés jogcímén kell átadni."
E rendelkezés álláspontunk szerint valójában anyagi jogi jellegű, az eljárási jogra legfeljebb annyi tartozik, hogy az osztályos egyezséget a közjegyző ne hagyja jóvá. A polgári jog szabályai között a hagyatéki osztályra vonatkozó rendelkezéseknél javasoljuk a következő szöveget szerint elhelyezni:
"Ptk. 682. §: A közösség a hagyatéki osztállyal szűnik meg. Hagyatéki osztály az örökösök között kizárólag a hagyatéki vagyon tárgyaira vonatkozóan létrejött egyezség, feltéve, hogy a hagyatékban valamennyi örökös részesedik, de arányára tekintet nélkül. A hagyatéki osztály nem minősül élők közötti jogügyletnek. A hagyatéki osztály módját az örökhagyó végintézkedéssel rendezheti."
A fenti dolgozat a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság felkérése, illetve az Igazságügyi Minisztérium megbízása alapján készült.
A felkérés felveti, hogy az egész hagyatéknak öröklési szerződéssel történő átruházása mennyiben érinti a hagyatéki hitelezők helyzetét. A tanulmányban ezzel a témakörrel azért nem foglalkoztam, mert az öröklési szerződés problematikáját külön tanulmány tárgyalta. Amennyiben a megbízó a tanulmány birtokában is szükségesnek látja a szerződéses örökös felelősségének kifejtését, a dolgozatot ezzel kiegészítem.
A felkérés felhatalmazást adott arra, hogy a dolgozat a hagyatéki eljárás szabályainak egyes kérdéseire is kiterjedjen. A hagyatéki eljárás szabályainak beható vizsgálatát csak az új öröklési jogi szabályok ismeretében lehet - és kell - elvégezni.
A dolgozatban kifejtettek összefoglalásaképpen az alábbi javaslatokat teszem.
6.1 "Örökség reményében nyújtott szolgáltatás" kérdésének újragondolása, írásbeli szerződéses formához kötése.
6.2 Az örökös felelőssége csak akkor legyen korlátozott, ha a "leltározás kedvezményét" választotta, ezért a teljes körű helyszíni hagyatéki leltárt felvették és a hagyatéki vagyontárgyakat szakértő értékelte. Ha az örökös ezt nem kéri, felelőssége korlátozás nélkül álljon fenn a hitelezőkkel szemben.
6.3 A hitelezők felhívásának szabálya az eljárási jogban (is) nyerjen szabályozást, a közjegyzőt hatalmazza fel a jogszabály annak hivatalból történő elrendelésére.
6.4 Az osztályos egyezség fogalma kerüljön a Ptk.-ba 682. § (3) bek.-hez a He.-ból.
6.5 A Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontjába tartozó követelések további differenciálása, a munkabér és tartási, életjáradéki szerződésen alapuló tartozások kiemelésével;
6.6 A magáncsőd, hagyatéki csőd kérdésének megfontolása.
Budapest, 2000. augusztus ■
FELHASZNÁLT IRODALOM
1 Dr. Tellman Sándor: Az örökösödési eljárás, Székesfehérvár 1934 p. 168-171. A magyar bírói gyakorlat. Magánjog II. kötet
2 Dr. Szladits Károly, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata Budapest, 1935 p. 906-912.
3 Magyar magánjog, Dr. Szladics Károly, Grill Károly Könyvkiadó, Budapest, 1939 p. 511-553)
4 A magyar magánjog vázlata dr. Szladits Károly Grill Károly Könyvkiadó Vállalata Budapest, 1935 p. 470-973.
5 Das Allgemeine bürgerliche Gesetzbuch. Manzsche Verlags- und Universitátsbuchhandlung, Wien, 1989.
6 A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992.
7 Tarnóczi József: A végrehajtás gyakorlati kézikönyve, Alisca Patent Rt., 1996.
8 Niederländisches Bürgerliches Gesetzbuch, Buch 9 Erbercht, C. H. Beck. München, Kluwer Law International 1996.
9 Civilisztikai Döntvénytár. Polgári Jog 1960-1997. Dr. Sőth Lászlóné: Öröklési Jog. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1997.
10 Polgári Jog. Kommentár a gyakorlat számára. Dr. Gellért György: Az örökös jogállása. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1999.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bókai Judit közjegyző
Visszaugrás
