Tudjuk, hogy a "bonus pater familias" gondossága az antikvitás filozófiájának erény-fogalmából levezethető jogi alapelvvé transzformálódott a rómaiak jogrendszerében. Tulajdonképpen az e kategória mögött rejlő erkölcsi tartalmat látjuk kifejeződni a modern-kori jogterminológia szülői felügyeleti jog kifejezésben is. De hogyan juthatunk el az arisztotelészi erény fogalomtól a szülői felügyeleti jog, az apai és az anyai jogok egyenlőségét, a közös szülői felügyelet gyakorlását, illetve az elvált szülő jogait magába olvasztó "váltott elhelyezés" új, a hazai jogrendszerben eddig még nem kanonizált intézményéhez? A kérdés aktualitását az adja, hogy az új Polgári Törvénykönyvünk Családjogi könyve a szülők megegyezése esetén lehetővé teszi akár a gyermek ún. váltott elhelyezését is, feltéve, hogy az nem sérti a gyermek kiegyensúlyozott életvitelét.
Arisztotelész azt mondja, hogy az emberben megvan az a képesség, hogy konkrét helyzetekben felismerje, mit kell tennie. Ezt nevezi "okosságnak" (phronézisz): "helyes gondolkodással párosult lelki alkat, ami arra irányul, ami az embernek jó". Az erény pedig a helyes gondolkodásnak megfelelő lelki alkat, a közép (meszotész) felismerése az akaratban és a cselekvésben. Az egyén szabad akarata miatt maga felelős jórészben lelki alkatáért és tetteiért. A szabad választást az ész irányítja, s az embernek ezt módjában áll követnie vagy elutasítania.1
Vajon a XX. század második felében a társadalmi és a politikai színtéren robbanásszerűen megjelenő apajogi mozgalmak és küzdelmek által generált jogi, és elsősorban családjogi változások érvényre juttatják-e az arany középút (aurea mediocritas) elvét a gyermekek feletti szülői felügyeleti jog a gyermek érdekében történő kölcsönös együttműködésen és megegyezésen alapuló gyakorlása során, vagy még tágabb teret engednek a szabad akarat másik szülővel szembeni érvényesítésének? Együttműködésként vagy egymás mellett működésként definiálható-e a váltott elhelyezés gyakorlata? Egyszóval, képes-e garanciát nyújtani az új jogszabályi lehetőség a szülői szerepek egyenlőtlenségének kiküszöbölésére?
Ez a kérdés vetődött fel jogász-, szociológus-, és orvos elemzőkben is a váltott elhelyezés jogintézményének bevezetését követő első eredmények láttán Franciaországban. Tudjuk, hogy a közös szülői felügyelet, mint a szülői felügyeleti jogok gyakorlásának módja, nem teszi hazánkban sem mellőzhetővé a gyermek egyik szülőnél történő elhelyezését. Ez pedig jogi és gyakorlati síkon is egyenlőtlenséget teremt a szülők között, hiszen a látogató szülő pozíciójába kényszerített szülő (az esetek kb. 80%-ban Franciaországban, más európai államokban és hazánkban is az apa) csak korlátozott mértékben, elsősorban havonta kétszer hétvégeken és az iskolai szünetek felében élhet a kapcsolattartás jogával.
Franciaországban a Polgári Törvénykönyv (Code Civil) 2002. május 4-ei törvénnyel módosított 371. §-a rendelkezik a váltott elhelyezésről, de 1999-et követően, a törvényi tiltás ellenére is, néhány bírósági döntésben szerepelt a közös szülői felügyeleti jog körében szabályozott kapcsolattartásnak egy nagyon széles módja, amely tartalmilag megfelelt a váltott elhelyezésnek (például a hét első fele, vagy egy héten három hétköznap). Az új törvény újdonsága elsődlegesen az, hogy a gyermek mindkét szülőnél egy időben elhelyezhetővé válik, s egyik szülő sem élvez prioritást e jogok terén a másikkal szemben. Azonnal felvetődik a kérdés, hogyan valósítható meg mindez a gyakorlatban. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy a gyermeknek nincs kijelölve a lakóhelye egyik vagy másik szülőnél, időelosztása, a két szülőnél való tartózkodása nem feltétlenül a matematika szabályai szerint egyenlő arányú. Ami nyilvánvalóan mellőzhetővé teszi a matematika alkalmazását, nem más, mint a gyermek érdeke. A gyermek környezeti állandóságának, biztonságérzetének a megőrzése, mint elsődleges szempont, érvényre kell, hogy jusson a váltott elhelyezés elrendelésekor is. Nem mellőzhető tehát az elrendelés feltételeinek vizsgálata, többek között a szülők és a gyermek adaptációs képességének a felmérése az új szituáció gyakorláshoz. Ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt néhány év tapasztalatai szerint, átlagosan az esetek 30-40 százalékában adtak helyt az ilyen irányú kérelmeknek a francia bíróságok.2 Miért óvatosak a jogalkalmazók?
A Code Civil új szabályai azt mondják, hogy jóváhagyható a felek egyezsége, illetve a bíróság ítélettel szabályozza a váltott elhelyezést, ha ennek a feltételei fennállnak és a gyermek érdeke ezt kívánja. Lehetőséget biztosít a bíró számára, hogy ideiglenes intézkedés formájában elrendelje a váltott elhelyezés gyakorlását, majd néhány hónapos (általában 3-6), a gyakorlati érvényesülés pozitívumait, negatívumait vizsgáló kísérleti időszakot követően dönt a végleges bevezethetőségről vagy az elutasításról. A bírónak ezen időszak alatt vizsgálnia kell a szülők erre való képességét, alkalmasságát. Nyilvánvalóan, ha a szülők közösen kérik a váltott elhelyezést, feltételezhető, hogy mindkét fél kölcsönösen elismeri a másik gyermek iránti szeretetét, elkötelezettségét nevelése, fejlődése iránt, s ennek érdekében képesek egymással szembeni konfliktusaikat is csökkenteni. A szülők közötti konfliktus nem minden esetben akadálya a pozitív döntésnek. Abban az esetben semmiképpen, ha a szülők az ideiglenes időszak alatt családjogi mediáció igénybevételével hajlandóak kapcsolatuk minőségén változtatni. A mediáció kötelező igénybevételét a bíró maga is elrendelheti az ideiglenes intézkedésében, ha már legalább a kommunikáció minimális esélye fennáll a felek között. Az elemzések szerint az ítéleti döntések között számos hivatkozik arra, hogy mivel a szülők nem tudtak megfelelően együttműködni az átmeneti időszakban, a bíróság elutasította az ez irányú kereseti kérelmet.
Természetesen nem ez az egyetlen feltétel, melynek - úgymond - maradéktalanul érvényesülnie kell a pozitív elbíráláshoz. Legalább ugyanilyen fontos követelmény a szülők lakóhelyének közelsége, még ha nem is ugyanazon városban élnek. Általában leszögezhető, hogy a nagy földrajzi távolság automatikus elutasítási ok. Ez részletesebb magyarázatot nem is igényel, hiszen nyilvánvalóan elképzelhetetlen egy gyermek állandó utaztatása, akár azért, mert túl kicsi, akár azért, mert iskolai kötelezettségei vannak. Ez konkrét kritériumnak tekinthető tehát, de természetesen pontos távolságot megmondani, ami a döntést automatikussá tehetné, nem lehet. A vizsgálatot végzők szerint a lakóhelyen belül is megvalósulhat, hogy a lakások és az iskola távolsága nem teszi megoldhatóvá a váltott elhelyezést, ugyanakkor akár 30 km-es távolság sem lehet akadálya egy jól működő alternatív elhelyezésnek. Ebből látható, hogy az egyes feltételek nem vizsgálhatók külön-külön, a bírónak az egyes elemeket a maguk komplexitásában kell vizsgálnia az ügydöntő határozata meghozatalakor.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
