A járványhelyzet, bár más aspektusból, ismét rávilágított a közigazgatáson belül szükséges racionalizálás szükségességére. Nem győzzük ismételni, hogy ennek megvalósításához elkerülhetetlen a terület feladatainak teljes átvizsgálása, a dereguláció, a szabályozás átalakítása, a struktúra újragondolása, a feladatellátás és az ügyintézés egyszerűsítése, a szakemberek megbecsülése és a többi, és a többi...
A téma be- és felvezetéséhez kapcsolódóan a gyenge kezdés és az erős visszaesés jegyében, indítsunk az alábbi szembesítően felhomályosító képpel:
Néhány, a közigazgatás még ma is élő öreg motorosát, ha álmából felkeltik, betéve fújja azt, hogy milyen elvek és ideák mentén próbálták és próbálják megreformálni a közszolgálatot és a közigazgatást.
Az egyik ilyen örökzöld metódus az ún. racionalizálás, vagy szalonképesebb és közismertebb nevén a - nem termelő szektort érintő - racizás. Nincs vele nagy baj, hisz a végén semmi nem jön ki belőle. Azért, mivel legfőbb erőssége mindig az, hogy szlogenekben nagyon jó. Viszont egyéb elemeiben garantáltan nélkülöz bármiféle szakmai, vagy rendszerjellegű megközelítést. Lezajlik a folyamat és a végén mindig mindenki, kisebb vérveszteség árán megnyugodhat. Ennek oka, hogy ebbe már a kezdeteknél bele volt és bele van kódolva a - nagy és boldog - visszarendeződés. Az évek múlásával és dúlásával a magukat hozzáértőnek tartók és kitalálók persze ebben is képesek voltak szintet lépni, s hangzatosan zászlajukra tűzték azt, hogy: ne csináljunk semmi érdemit, csak kenjük be sárral! Ennek lett az újabb örökzölden fontos és máig fennmaradó mérföldköve az ún. fűnyírás. Az új szisztémának az lett és volt a bájos sajátossága, hogy a konkrét körülmények, illetve specifikációk teljes figyelmen kívül hagyásával kell lépni. Bátran és nagyot. Vagyis, aki nem lép(ett) egyszerre, az nem kap(ott) rétest estére. Ennek jegyében mindenütt, mindenhol, mindenből, akárkitől, bárkitől ugyanannyi (bér, vagy dologi) forrást kell el- és megvonni. Vagyis egyformán kell húzni azon a bizonyos nadrágszíjon. Annak is, aki már fulladozik. De annak sem kell többet megszorítania, akinek még bőven van mozgástere és levegője.
S aztán lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell! Ezt tetézte az, hogy úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna. Hát, részben ezek miatt tartunk most igen sok területen ott, ahol éppen a Kedves Olvasó áll, vagy éppen ül. Pedig Muzsnai Pató Pállal együtt naivan azt gondoltuk, hittük, hogy ez bőven elég. Sőt lehet, hogy még sok is? Mert hát mi mindent megtettünk. És persze - mint mindig - nagyon akartunk. Meg persze szurkoltunk. S ugye már nem is kell semmit és többet tennünk. Csak ennyit. Csak annyit, hogy hiszünk a dajkamesében és majd csak történni fog valami, mert megy ez már magától is. A tehetetlenségi nyomaték és az entrópia mindig megteszi a magáét. Hiszen mi mindig dobtunk valamit a perselybe és - mindig - benne akartunk lenni és maradni a Jó gyerekek képeskönyvébe:
- 40/41 -
Aki azt hiszi, hogy a fentieket már nem lehet fokozni, az igen nagy tévedésben van. Lehet, mivel a szintén magukat hozzáértőnek tartók úgy gondolták, hogy ezt nemcsak lehet, hanem muszáj még magasabb szintre emelni. Mert mindig van lejjebb és valaki mindig bátrabb, mint elődei. S mindig van olyan, aki (ha nem is képes rá), akkor tud úszni igazán, ha azt megfizetik.
Ne gondoljuk, hogy a víziósokat nem ihlette, vagy nem érintette meg ez a számukra idegen és ismeretlen terület. Ők jöttek, láttak, tanácsadósdit játszottak és már tovább is álltak. De közben magukkal hozták és a közigazgatók nyakába sózták a TÉR-t (leánykori nevén: teljesítményértékelési rendszer) és a MÉR-t (anyakönyvi nevét lásd a munkakör értékelési rendszernél). Persze joggal kérdezhetnénk, hogy miért? S egyes régi, ma már kőkorszakinak tekinthető szakik hiába mondták a magukét, hiába mondták, hogy Taylor stopperórás emberét nem biztos, hogy nyerő az egymástól teljesen eltérő, tevékenységükben egyáltalán össze nem mérhető közszolgák mögé beültetni, mivel itt nem nagyon adaptálható a piacon legyártott darab, és futószalag jellegű megközelítés. Ennek ellenére le és el kellett játszani a darabot. S még az sem lepett meg senkit, amikor a saját teljesítményértékelését a főnök helyett a delikvensnek kellett megírnia. Persze úgy, hogy nem több, hanem gyengébb lett az érintett többség javadalmazási pozíciója. Mivel fentről azt mondták, hogy csak néhányan fértek (és férnek) bele az izmosabb százalékba és kvótába. Vagyis - ügyeletes kedvencként - a Jó gyerekek képeskönyvébe.
Innen már csak egy ugrás és ujjgyakorlat a digitális ön- és közoktatásra egy hétvégén történő átállás "nem kell félnetek" projekt és annak megvalósítása. Hiába, ez a szektor mindig is szerette és élvezte a kihívásokat.
Fontos változás, hogy a korábbi tanulékonyságból, találékonyságból fakadóan a fent említett csoda metódusok immár menedzsmentmázzal és kompetenciafelhanggal lettek nyakon löttyintve, a kor kihívásai szerint felbruttósítva, turbó fokozatba kapcsolva. Amelyek immár folyamatossá váltak, mivel ez már nem más, mint a csak a folytonos változás állandó korszaka és időszaka. Ez igazán méltó kereteket és kihívásokat biztosít mindazoknak, akik ma a közszolgálatban dolgoznak. Ebből fakadóan csak értően kell figyelni és hallhatjuk, hogy sokan egyáltalán nem spórolnak azokkal a jelzőkkel, minősítésekkel, amelyek a jelenlegi állami működéshez kötődnek és kapcsolódnak. Ezek körében igen sokféle kinyilatkoztatás és megközelítés lelhető fel, melyek nyilvánvalóan - helyi értéktől függően - különböző vérmérsékletet és megközelítési irányt tükröznek. Mindez érthető, sőt talán egyes esetekben még meg is érthető, de a felelősen szemlélő joggal hiányolja a különböző, nem mindig egyenszilárd programcsírákból az átgondolt rendszerszerűséget, illetve egymásraépültséget. Mindez azért fontos, mivel az állami működés sokkal komolyabb dolog annál, minthogy besorolható lenne ötletelő, s néha ún. Poénvadász megközelítési klisék kereteibe. Komoly pálya ez, mivel ez olyan társadalmi terrénum, amelyben mindig kell, hogy legyen rendszer, amely ha esik, ha fúj, mindig perpetuum mobileként folyamatosan működik. Itt a működés soha nem szimpla üzemeltetést jelent, sokkal inkább egy olyan szerves organizmust és szinergiát, amely nélkül nem ketyeg semmi. Igen, egy ország, egy társadalom nem működőképes hatékony igazgatás és modern állam nélkül. A felelős megközelítés ebben a tekintetben csak egyirányú lehet. Tegyük helyre a diszfunkciókat, zökkentsük vissza a megbillent időt és egyensúlyt. És persze az állammal, illetve annak személyi állományával bánjunk felelősen, még inkább rangjának, méltóságának megfelelően. Ennek jegyében ne szégyelljünk figyelni azokra és tanulni azoktól, akik ezt jól csinálják, akik ezt már kitalálták. Ebben a tekintetben se akarjuk felfedezni a meleg vizet vagy éppen a csőben azt a bizonyos lukat. Ne a titkot fürkésszük, sokkal inkább figyeljünk és tanuljunk. Figyeljünk, mivel nincsenek titkok, csak kőkemény munka van és az elmulasztott leckék bepótlásának kényszere. Ahol ez jól megy, ott mit láthatunk!? Nemcsak a sikert akarták, hanem az ahhoz vezető utat is vállalták. Lássunk és nézzünk, így a következő ötlik szemünkbe:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
